Is this real? Is it pretend?

Hétköznap lévén ma nincs nagyon buli. Meg ha már itt tartunk, valahogy kivételesen nincs is annyira buli hangulatom. Még mindig nem hevertem ki a hétvégét így hétfő estére. Mondjuk nem is csoda, ritka durva parti volt. De cefetül jó. Bár sokra nem emlékszem belőle, ha őszinte akarok lenni. De amire igen, az sejtetni engedi, mennyire jó lehetett az a része is, ami kiesett. Viszont otthon maradni nincs kedvem, meg másnap úgysem kell most fotózásra mennem, aludhatok. Elugrok hát egy nevesebb kávézóba. Nem valami okos dolog mondjuk ilyenkor kávézni, de kit érdekel? Az alvással sosem volt gondom. Na meg, hátha addig mégis alakul valami estére. Sosem lehet tudni.
Az aránylag késői órára tekintettel elég kevesen ülnek a kávézóban, leginkább csak kamionosok, akik az éjszakai vezetésre való felkészülés gyanánt vesznek magukhoz némi koffeint. Érzem magamon bámész tekinteteiket, ahogy belépek az ajtón és leülök egy félreeső asztalnál. Pedig most direkt nem is öltöztem ki. Egyszerű, sötét, kapucnis pulcsiban, farmerban és tornacipőben vagyok. Sminket se tettem fel, reggel óta fésülködni se fésülködtem. Bár tisztában vagyok vele, még így is jobban nézek ki, mint az átlagos csajok nagy része. Nem foglalkozom a rám tapadó szemeikkel, leadom rendelésem a pincérlánynak, majd mikor megkapom a latte-m, kortyolgatni kezdem, közben előveszem a telefonom és a közösségi oldalam hírfolyamát tanulmányozom, jobb híján. Inkább, mint hogy farkasszemet nézzek valamelyik kamionossal. Még a végén bátorításnak venné esetleg. Csak akkor pillantok fel, mikor nyílik az ajtó.
Tekintetem egy pillanatra összeakad a belépő, igencsak szakadt, negyvenes fazonéval és valahogy ki is ráz tőle a hideg. Nem tartom sokáig a szemkontaktust, gyorsan visszakapom pillantásom a mobilom kijelzőjére, de így is érzem, ahogy szinte fixíroz, még egy jó darabig. Mintha meg akarná jegyezni minden egyes arcvonásom. Kicsit ijesztő. Aztán szerencsére elfordul és leül egy távolabbi asztalhoz. Igyekszem nem foglalkozni vele tovább, végtére is épp olyan érdektelen ember, mint itt az összes többi. Mégis, valami nem hagy nyugodni miatta. Legszívesebben most azonnal felállnék és elrohannék erről a helyről, de elnyomom magamban ezt a paranoiás hangot. Végtére is mi baj lehetne? Csak egy jelentéktelen fickó a sok közül, nem árthat nekem, semmi közöm hozzá. Valahogy, valami miatt mégsem tudok a továbbiakban annyira nyugodtan a gondolataimba mélyedni.