2 nappal ez előtt
- Jól van Jerry! Akkor holnap a műteremben - ad két puszit a férfinek, ki végigsimítja derekán a kezét majd elhúzódik, s egy intést követően beül a kocsijába s megvárja, míg Heaven eltűnik az ajtó mögött. Ezután felbőg a járgány motorja és már itt sincs. Heaven még hallja, hogy a kocsi kereke kiforog a poros úton de ezután minden zaj elül. Sőt, azt is lehet mondani, hogy a megszokottnál is nagyobb a némaság, még a szú is elfelejtett sercegni, talán elszégyellte magát munka közben.
Gyanakodva hajol le, hogy lehúzza csizmájának hosszú cipzárját, lábait kibújtatja a bőr anyagokból és egyesével felkapcsolja a szobájába való úton a lámpákat. Amióta Tommy agresszíven lépett fel vele szemben, ő pedig rálőtt, enyhén szólva is paranoiával küzd. Az egyik maffiatag még aznap meglátogatta és közölte vele, hogy mostantól mindig szemmel fogja tartani valaki ha tetszik neki, ha nem. És jobban jár, ha odafigyel magára, különben...
... arra viszont gondolni se mert, hogy kedvenc kutyakölyke holttestével és belsőségeivel kell majd kirakósoznia mikor hazaér. Pillanatok alatt megcsapja az orrát az a rettenetes bűz amit a holttest eredményezett egész nap bezárva egy forró lakásba. Kétségbeesetten, halálra vált tekintettel kapja a szája elé a kezét, s az ami korábban a Retriever kölyökből volt, most egy kupac, undorító vörös és ki tudja még, hogy milyen színű kupac. Annak idején az iskolában tanult ő biológiát, de azért a béka és patkányok boncolásán nem ment tovább.

Aznap egész éjjel takarított és próbálta elérni, hogy ne jöjjön ki belőle a vacsora, amit Jerryvel fogyasztott el a kutya maradványainak megtalálását megelőző két órában. Fogalma sincs arról, hogy ki lesz a következő... mármint... sejteni sejti, de nem akar belegondolni. Épp ezért nem meglepő hát, hogy szorgos méhecskeként csinálja még ma is a dolgát a lakásának stúdiójában. Nem túl nagy, de épp elég ahhoz, hogy ott minden fejfájás nélkül - noha most már akad - megtudja tervezni, majd az alapjait felállítani és megvarrni az adott ruhát. Fotózásra már alkalmatlan tekintettel arra, hogy túl kicsi, és  belmagasság is alacsony.
Hogy paranoiás lett-e? Igen! Természetes, mindig résen van, még a riasztót is bekapcsolta ami bármi nemű behatolás esetén riaszt, hacsak ki nem játsszák azt. A telefon ott van mellette, szóval ha zajt érzékel rögtön kapcsolni tudja a rendőröket.
A gond csak az, hogy nem megy minden ilyen egyszerűen...

Eldobom a csikket. Szinte már térdig gázolok benne az ablak mellett, mégse mozdulok. Csak figyelem.. Az ajtót.. A függönyt az ablakon túl, ahogy megrázza a szél a következő percben és én megszívom az orromat. Felkészültem..

Biccentek Gale-nek. Antonio embere, nem bízok benne, mégis rá kell hagyatkozzak. Megindul előre, én beletaposom a betonba azt az utolsót mélyen, és alig messze tőle, őt követve én is megindulok.
A lépcső alján áll meg. Nem biccentek a szemeibe, nagyon jól tudja mi a dolga, mindent megbeszéltünk előre. A lámpa.. a bejárat fölött szinte kiégeti a szememet, de egy utolsó pillantás jobbra és balra, így éjjel már senki sem jár ezen a külső, kietlen környéken, így egyetlen mozdulattal nyúlok fel hogy elcsavarjam. A bőröm sziszeg, az égő forró, mégsem érdekel, csak félrehajtom a kabátomat, elő a kulcs, és némi hallgatózás után a néma csöndben, a zárba illesztem.
Olyan halk.. a tolvajkulcs csusszanása, hogy senki fel nem ébredne. Nyílik az ajtó.. csak egy egész halk csikordulás a zsanér széle, de megállítom. Nem is kell hátrafordulnom vagy biccentenem Gale-nek. Alighogy Dwight visszajelzett, hogy lefordította a kódokat a riasztó néma, szabad a terep, magától vette felfelé az utat.

A lakás csendes. Mindenhol sötét, én mégis óvatosan lépkedek, nem ütközhet be semmisem. Valamikor a nappali.. vagy akárminek is nevezett helység elérése után hajtom szét a kabátot és veszem ki a fegyverem. Biztonsági tartalék.. A nőt nem ölhetem meg, kigolyóznának érte, és nekem nem volt kedvem még meghalni.
Bevállaltam ezt a melót.. Mellékesen, mert amióta Cordovának vége.. az üzlet is hanyatlani kezdett. Belső ellentétek. Mrs. Cordova ügyeskezű nő mégis csak egy.. nő és sokan nem veszik be az ilyesforma vezetőket.

Továbbhaladva a folyosón, csak óvatosan hallgatok a fürdőszoba fele. Néma a csönd. Lenyomom a kilincset, de ott is teljes a sötét,
Intek Gale-nek. Aki eddig folyamatosan ott haladt mögöttem, balra menjen, nézzen be a konyhába. Én meg megnézem a folyosó végét.

Alighogy közelítek, csendes neszezés tölti be a terepet. Itt van.. Kutyája nincs, erről tájékoztatott a megrendelő na meg a részletek, és én továbbra is lassan közelítve lesek be az alig résnyire hagyott ajtón.

A nő ül.. föléborulva egy asztal fölött, valamit szerkeszt. A rádióból halk zene szól, talán valami klasszikus lehet és.. dúdol?? Még talán azt is.
Résnyire húzom a szemeimet, és tudom hogy könnyű dolgom lesz. Háttal van.. Mégse becsüld le az ellenfelet!
Mindent elterveztem..
Nyílik az ajtó, csak halkan csikordulva meg, ahogy a fegyver előrenyomakodik a résen. Hogy reagál e!?? Valószínűleg, talán felugrik.. megijed vagy azonnal a telefonért nyúl. De amivel farkasszemet kell néznie, az a pisztoly csöve. És én...
És én vagyok az, aki soha nem viccelek.

- Ééén.. nem tennééém.. - szólalok meg, ha valami butaságra készül. Ha viszont nem, csak erőteljesen nézek a szemeibe, és biztosítom.. velem nem kéne packáznia. Egyikünk sem akarja hogy ez rosszul süljön el..
Kivéve ha nem akar egy csinos kis lukat a homlokába!