Brigitte & Beck

you stuck on my body on my body like a tattoo

- Hétvégén New York-ba utazok - apám egy cigit biggyeszt a szájába, miközben ezt kijelenti, majd szép lassan kisétál a szobából, ezzel is arra utalva, hogy a témát lezártnak tekinti, leszarja, hogy örülök-e neki vagy sem, zavar-e vagy sem, mert ez bizony így lesz, ő senki kedvéért nem hajlandó változtatni a helyzeten.
- Remélem ott döglesz meg - morgom orrom alatt, aztán cipőt veszek, felkapom a kocsikulcsot - igen, a BMW kulcsát -, majd lerohanok a lépcsőházban és már szembe is találom magam azzal a luxusjárgánnyal, amit apám valamiért hajlandó a háztömb aljában hagyni, pedig nem ez a legbiztonságosabb környék Vegas-ban.
Öt év után végre rájött, hogy nem ártana végre elköltözni innen, mert félő, hogy egyszer nem csak a kocsiját teszik tönkre az utcai huligánok, de a lakásába is betörnek ott meg aztán komolyabb cuccok vannak, mint a legmenőbb high-tech cégnél. Szóval apám egy barom, bár sosem az eszéről volt híres. Nincs még egy pasas, aki elhagyná anyámat - mert bármennyire is gyűlölöm azt a fontoskodó asszonyt, mégis csak a maximumot hozza minden téren és kétlem, hogy az ágyban nem nyújtott volna csúcsteljesítményt. Vagy mégis mi a szarért csalta volna meg apám?
Próbálok nem rágódni tovább a szüleim múltján és a válás okán, inkább csak a jelenbe visszazuhanni és az útra koncentrálni. Azt a kurva istenit, ez a járgány gyorsabb, mint a fénysebesség. Vigyorgok és igen bizony, jó párszor átlépem a sebességhatárt. A szerencsének köszönhető csak, hogy egy zsaru sincs a közelben és nem kapcsolnak le.
Hamar megérkezek arra a helyre, ahol a raktár van. Illetve, a raktár elég csúnya szó. Olyan szépen kipofoztuk Nick és én ezt a kócerájt, hogy simán elélhetnénk itt, ha akarnánk. Ehelyett Nick befogta tetkó-szalonnak és csak köszönni tudom neki, hogy néha egy kis plusz pénzért én is bevállalhatok itt embereket. Mondjuk Brigitte-et, aki magától keresett meg és kért arra, hogy csináljam a tetoválását.

Bizony nem sokkal utánam páciensem is megérkezik. Én épp a tűvel és a tintával baszakodok, a kesztyűm már tiszta mocsok, engem meg szétvet az ideg. Nagyot sóhajtok, mikor végre minden a helyére kerül, majd megtörlöm homlokomat. Úgy leizzadtam, mint a ló a nagy küszködések közepette.
- Á, csaó! - pillantok hátra vállam fölött és köszönök neki azonnal oda, majd leveszem a piszkos kesztyűket és két csészét veszek fel az asztalról, az egyiket pedig a kezébe nyomom - Tessék, kávé. Bár nem tudom, neked kell-e még koffein... Így is pörögsz, mint a búgócsiga. Nyugalom, kislány, nem lesz gond - vigyorgok a sok kérdés hallatán, majd kortyolok a fekete italból - Kicsit kihűlt. Rámelegítsek neked? - még jó, hogy Nick kávémániás és beszerelt ide egy mikrót. Amiatt sosem kell aggódnom, hogy nincs mit adnom a vendégeknek, vagy hogy nincs ami kora reggel feldobjon.
Egy széket húzok ki az asztaltól és a támlájával szemben, lovaglóülésben vetődök rá, aztán újra kortyolok a kávémból.
- Ne parázz rá! Minden rendben lesz, biztonságban vagy a kezeim alatt - kacsintok rá - Mutasd, mire gondoltál! Ja, és hogy hova szeretnéd... Aztán majd alakítok rajta, ha valamit nem találok jónak - ráncolom a homlokomat.
Nem arról van szó, hogy atyáskodni akarok felette és beleszólni abba, mit szeretne. Csak ajánlok esetleg mást, vagy hogy hogyan lehetne szebb. Az én dolgom nem csak az, hogy felfessek valami pacát rá, vagy bármi szart, ami kipattan a fejéből. Én a kezemből csak aprólékos, szép munkát adok ki, semmi mást.