Pedig kurva vagyok, akár tetszik neki, akár nem. Cseppet sem szégyellem, engem nem kényszerített senki sem, magam döntöttem úgy, hogy áruba bocsájtom a testem, de tizennyolc éves fejjel ezt valami lázadásnak fogtam fel. Úgy gondoltam, ha olyanná válok, akit mindenki elítél, azzal csak a szüleimnek árthatok. Biztos vagyok benne, azóta a fülükbe jutott a dolog. Apámat ismerve most már zárolta a vagyonát, az összes bankkártyámat letiltatta és mindent Camilla-ra íratott. Nem érdekel, mert még ha furcsán is hangzik, boldogabb vagyok ribancként, mint ami valaha is voltam Cancúnban.
-Annyira nem vagyok egzotikus Barry. Te sokkal érdekesebb vagy, mint én. Még sosem dolgoztam normális munkahelyen, szóval az árufeltöltés és pénztárkodás azért annyira nem rossz és brit vagy, az angolok igazi úriemberek. – Elmosolyodtam a gondolatra, ahogy elképzeltem Barry-t a szupermarketben. Annyira nem oda illő. Nem a rossz szándék vezérel, de tényleg. Engem sem kurvának szántak a szüleim, sokkal többre tartottak ennél. Hajdanán orvosnak készültem, aztán meg miniszterelnök akartam lenni, az első női elnök. Szép jövőt képzeltem el magamnak, de most a világért sem cseréltem volna senkivel sem.
A múltam elmerüléséből Barry szakít ki. Kimászott alólam, alsógatyában eltűnt a lakás egyik szobájában, magamra hagyva engem a félelmeimmel. Néhány perc múlva paranoiás képzetek kezdtek gyötörni és az ajtóra szegeztem a pillantásom, valahányszor lépteket hallottam a lépcsőházban. Összerezzentem, amikor Barry visszatért, kezében irdatlan mennyiségű pénzzel. Percekig némán bámultam a kötegeket, elkerekedett szemekkel. Hogy az istenbe van ennyi pénze? Mind a tenyereimben kötött ki, én pedig még mindig ledermedve néztem fel a srácra.
-Ez nem csak a pénzről szól. Úgy értem, nagy részben igen, de ez inkább Clark becsületéről. Megütöttük, azt hiszem ezentúl képtelen lesz szexelni… miattam. Oda a büszkesége, pár ropogós zöldhasú nem old meg semmit se. – Mintha izzó köveket fogtam volna, úgy dobtam le kezeimből az ágyra. Idegesen szántottam végig még mindig nedves hajamon, aztán arcomat tenyereimbe temettem. Sírni támadt kedvem, hangosan zokogni, krokodilkönnyeket hullatva. Abban a percben, amikor tökön rúgtam Clarkot, nem gondolkodtam tisztán. De annyira jól esett. Elszállt belőlem egy fajta feszültség, helyébe pedig a rettegés jött. Nem tudom, melyik a jobb.
-El kell innen mennem Barry. Nem akarlak téged is veszélybe sodorni. Talán nem emlékszik rád, elvégre félhomályban ütötted ki. – Hirtelen pattantam fel a kanapéról, az ablakhoz léptem, belenéztem a sötét éjszakába. Fogalmam sem volt arról, hova mehetnék. Egyet azonban biztosra tudtam. Nem engedhetem, hogy valakinek miattam essen bántódása. Még akkor sem, ha csak néhány órája ismerjük egymást.
-Élveztem minden egyes percét, remélem életben maradsz. – Megcsókoltam, gyorsan és sürgetően, lehajoltam a cipőmért és az ajtó felé lépkedtem, de a hirtelen dörömbölés az ajtón megállított. Lefagyva néztem az egyetlen kijáratra, elöntött a pánik, zihálva kapkodtam levegő után. A dolgok a kezemből a padlóra estek, idegesen hátráltam és csak akkor álltam meg, amikor Barry-nek ütköztem.

Felhúztam a térdeimet, összekulcsoltam a karomat és ijedten néztem, ahogy Barry az ajtóhoz lépked. Lélegzetvisszafojtva kukucskáltam át vállai felett és amikor egy idős, reszelős hangot hallottam, kifújtam a bent tartott levegőt. Csak a szomszéd. Miért is hittem azt, hogy esetleg Clark lenne az. Görcsbe rándult izmaim elernyedtek, hátradőltem a kanapén és valami mosolyféleség suhant át az arcomon, ahogy megkönnyebbültem. Fel akartam állni, hogy visszahúzzam magamhoz és ott folytassuk, ahol a kirohanásom előtt abbahagytuk. Alig tettem meg néhány lépést, az ajtó kivágódott és a lökés erejétől Barry a földön landolt. Clark magasodott föléje, majd két társa azonnal kezelésbe is vette brit kedvencemet.
Clark körbefutatta szemét az apró helyiségen, én pedig kővé dermedve vártam, hogy megtaláljon a tekintete. Ahogy észrevett, feldagadt szája gonosz mosolyra húzódott, öles léptekkel megindult felém, mit sem törődve Barry fuldoklásba torkolló szavaival. Elkapta a torkomat, lenyomott a kanapéra és visszakézből akkor pofont adott, hogy beleszédültem. A fülem csengett, a szám megtelt fémes ízzel, sós könnyek csorogtak az arcomra.
-Megmondtam, hogy előlem nem bújhatsz el Seraphina. – Ujjai állam köré csavarodtak, erőszakosan fordította maga felé arcomat és elégedetten tapasztalta, hogy ajkam a duplájára nőtt, ujjainak bütyke a arcomba vájt, piros nyomot hagyva maga után.
-S-sajnálom Clark, nem tudom mi ütött belém. Annyira sajnálom. – Dadogtam a félelemtől. Ismerem ezt a férfit, tudom milyen erkölcstelen, hogy nincs benne semmi megbánás, csak a mérhetetlen düh. Láttam, ahogy megdagadt az ér a nyakán, ahogy arca megrándult minden egyes szavam hallatán. Felkészültem a legrosszabbra és amikor a keze ismét lendült, hogy lesújtson rám, észrevette a pénzt az ágyon. A bankó még most is egy kupacban hevert a kanapé végében. A fejem kezdett kitisztulni az ütéstől. Megragadtam egy vaskos köteget és a lába elé dobtam. Lenézett a pénzre, majd vissza rám. Értetlenség tükröződött a szemében, de ismét elmosolyodott és durva, fájdalmas csókot nyomott felsértett ajkaimra. Vért nyeltem, levegőért kapkodtam, de nem ellenkeztem akkor sem, amikor tenyere melleimet kezdte masszírozni. Szégyelltem magam, hogy ezt mind Barry előtt teszi és biztos voltam benne, hogy itt, mindenki szeme láttára képes lett volna megerőszakolni, csak hogy megmutassa, mekkora a hatalma felettem. Ziháltam, ökölbe szorítottam kezeimet, amik az ölemben pihentek.
Aztán elengedett, biccentett a fejével, én pedig összeszorítottam a szemeimet. Nem akartam Barry-re nézni, látni sem bírtam, ahogy a két tagbaszakadt fickó lehajol, vagy az öklét rázza.
-Ne bántsd kérlek. Az egész az én hibám. – Könyörögtem neki, visszanyelve könnyeimet, de semmit sem értem el vele. Minden ütésnél összerezzentem. Mikor hagyják már abba. Nem is tudom mi ütött belém, amikor felpattantam és nekirontottam az egyiknek. Ellökni nem tudtam, kétszer akkora volt, mint én, de jól célzott ütéssel tökön rúgtam. Hörögve zuhant a padlóra, mire a másik kihasználva lankadó figyelmemet, lapát nagyságú tenyerével lekevert egy pofont. A lábam kicsúszott alólam, elestem, a fejem hangosan koppant a földön. Homályosan láttam csak, de azt jól érzékeltem, ahogy elhúzzák mellőlem a tökön rúgott fickót. A képet csak az rontotta el, hogy egy ismerős arc kúszott a látómezőmbe.
-Ha még egyszer meglátlak, nem leszek ennyire kegyes. A kedvencem voltál, tudd be ennek a gyengeségemet. – Gyengéden végigsimított az arcomon, hogy aztán összenyomhassa és újra előtörjön belőlem egy fájdalmas nyögés.
-Barry, jól vagy? – Oldalra fordultam, foltokban láttam csak, de észrevettem, hogy mellettem fekszik. Ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a feltörő zokogást. Rosszul nézett ki. Közelebb kúsztam hozzá, párat pislogva, hogy végre tisztán lássak.
-Mondj valamit, kérlek. Akármit, csak szólalj meg. Barry? – Hajoltam föléje, nem voltam biztos benne, hogy él e még. Clark az ajtónak dőlve állt, végig rajtam tartva a szemét.
-Mit akarsz tőlem még? Nem volt elég? – Fröcsögtek belőlem a szavak, dühös voltam és féltem. Úgy ültem, hogy Barry-t eltakarhassam előle.
-Azt nem mondtam, hogy ezt a faszkalapot nem ölöm meg. – Beletúrt fényes szőke hajába, mézédes mosolyt villantott felém és kulcsra zárta az ajtót. A két gorilla az ajtón túl állt, szinte éreztem csalódottságukat, hogy nem vehetnek részt a bunyóban.
Clark leterítette zakóját az asztalra, feltűrte ingujját, előkapott a zsebéből valamit, amit én csak a maffiózó filmekben láttam, felhúzta az ujjára és rendíthetetlenül közeledett felénk. Még három lépés… már csak kettő…

Összeszorítottam a szemeimet. Cipőjének minden egyes koppanása visszhangot vert a fejemben. Én hoztam Barry-re bajt, valamit el kell követnem, hogy ne ölje meg. Nem bírnék úgy élni, hogy egy ártatlan ember vére tapad a kezeimre. Különösen az övé nem, aki olyan rövid idő alatt beférkőzött a szívembe. Lépnem kell, mozdulnom, de a lábaimra ólmos súly nehezedett. Hol Clark-ra sandítok, hol Barry-re és megkönnyebbülve vettem, hogy még egyben van. Megszorított a kezem, amitől felbátorodtam, ugyan a fejem még zsongott, de képes lettem volna felállni a földről és a szart is kiverni ebből a striciből.
Felsegítettem, közelebb csúsztam hozzá, szinte az ölébe kerültem és most nem érdekelt Clark, sem az a fintor, amit a szemem sarkából vettem észre az arcán. Félúton megállt, megadta nekünk azt az esélyt, hogy elbúcsúzhassunk egymástól. Nem így terveztem ezt az estét és már azt sem tudom, hogy kikerülök e innen élve.
Vallomása cseppet meglepett. Még sosem mondta senki ezt nekem. Ilyen rövid idő múltán biztos nem és tudom, hogy komolyan is gondolja. Ezért is volt nehéz elengedni őt, amikor lassan feltápászkodott a padlóról. Mondani akartam valamit, de képtelen voltam rá. Nem akarok hazudni neki, de azért kár lenne titkolnom, hogy a kémia igenis működik kettőnk között.
A kanapé felé másztam négykézláb, befogtam a fülem és nem néztem rájuk. Láttam, ahogy Barry a konyhakésért nyúlt, elfojtott beszédet hallottam, dulakodást, de nem néztem oda. Szememet az ablakra szegeztem, néztem a szentjánosbogarak táncát az utcán.  Aztán a nevemet hallom. Odakaptam a fejem és Clark-ot az ajtó passzírozva találtam. A döbbenettől levegőt is elfelejtettem venni. Szemem Barry-re siklott, aki mintha teljesen más ember lett volna. Ugyan azt a férfit láttam magam előtt, mint aki a sikátorban kiütötte a stricimet. Barry volt, de mégis valaki más tekintett vissza rám az embertelen kék szemekből.
-Én nem… nem hagylak itt. – Motyogtam a padlón ülve, de jobbnak láttam, ha szót fogadok és eltűnök a szobából. Talpra álltam és kótyagos fejjel elbotorkáltam a hálószobáig. Magamra zártam az ajtót és néhány perces szenvedés árán, egy komódot is az ajtó elé húztam. Aztán felmásztam az ágyra, összegömbölyödtem és elsírtam magam. Csendesen könnyeztem, levegőt is alig mertem verni, annyira lefoglalt a hallgatózás. Nem sok mindent hallottam, de amennyit kellett, az bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, Barry nem az, akinek mutatja magát. Tőle is félnem kellene?
Nem tudom meddig ültem a sötétben, amikor az ajtó becsapódott, én pedig összerezzentem az ágy végében. Letöröltem a könnyeimet, vettem egy mély levegőt. Most vagy soha. Ha Clark vár az ajtó túloldalán, akkor jobb, ha megölöm magam. Vakon kutattam a szobában valami éles után, amikor a kezembe akadt a levélvágó kés az éjjeliszekrényről. Miért itt van egyáltalán? Újabb kérdések…
Halkan fordítottam el a zárat, toltam félre a komódot és léptem ki a világos nappaliba. Elvakított a fény, pislogtam párat, mire a szemem hozzászokott. Lábujjhegyen lépkedtem közelebb és mázsás kő zúdult le a lelkemről, amikor Barry-t pillantottam meg a kanapén. Futva tettem meg azt a pár lépést, ami elválasztott minket.
-Hadd nézzelek. Jól vagy? Megvannak a fogaid? Nem tört el az orrod? Fáj valamid? – Záporoztak belőlem a kérdések, újra elsírtam magam és nem szégyelltem, hogy a feszültség így távozik belőlem. - Annyira sajnálom Barry. Hol van Clark? Megölted? –Elfordultam tőle, körbenéztem a szobában, se hullákat nem láttam sehol sem. Talán kidobta az ablakon. De akkor az a két gorilla már az ajtón dörömbölne. Nem is számít, a lényeg, hogy mindketten életben vagyunk.
Megcsókoltam, de bár ne tettem volna. A szám ismét felszakadt, vér buggyant a nyelvemre. Kirázott a hideg az ízétől, de erőt vettem magamon és lenyeltem.
-Szeretnéd, hogy maradjak? – A fejemben még mindig ott motoszkált a vallomása, ahogy az is, miért és mitől lett hirtelen ilyen bátor, hogy nekiesett Clark-nak. Ő lett a nap hőse. Az én hősöm.

Görcsösen szorongattam a levélvágó kést, mintha attól tartottam volna, Clark és a verőlegények bármelyik percben visszajöhetnek. Még mindig reszkettem, könnyek száradtak az arcomra, hüppögtem még egy sort és kiengedtem kezemből a kést.
-Semmi baj, én sajnálom, hogy rád hoztam őket. – Szipogtam, úri hölgyhöz nem méltó módon töröltem le könnyes arcomat. Hiába volt minden, ismerem Clarkot. Ha ma nem sikerült neki, holnap újult erővel próbál majd becserkészni magának. Ha kell, minden lépésemet figyelteti és amikor magam leszek, akkor csap le rám. Nincs hova mennem, azt pedig nem fogom megtenni, hogy hazautazom Mexikóba. Kizárt dolog, hogy oda még egyszer visszatérjek.
-Jól vagyok. – Válaszoltam egy hatalmas nagy hazugsággal. Nem, egyáltalán nem vagyok jól. Sajog az ajkam, csöng a fülem és szédülök. De ezek eltörpülnek amellett, hogy mennyire félek. Mert hiába is tagadnám, rettegek. Nem akarok a lakásomra menni. Már rég fel van forgatva és azon sem csodálkoznék, ha felgyújtották volna. Pedig szeretettem azt a lakást és sikerült otthonossá varázsolnom valamennyire.
-Amúgy sem tudnék hova menni. – Vontam vállat és egy kényszeredett mosoly kíséretében követtem Barryt a mosdóba. Tudtam, hogy mi fog következni, de már attól fájdalom cikázott végig rajtam, ha arra gondoltam, hozzáér az ajkaimhoz. A tükörben gyorsan elkaptam magam és elborzadva vettem tudomásul, hogy ajkaim ismét megdagadtak. Az amúgy is telt, mondhatni húsos ajkaim most úgy néztek ki, mint egy rosszul sikerült szájplasztika után. Elszégyelltem magam, amiért így kell látnia és amiért kell majd emlékeznie rám. Mert most már biztos, hogy ennek, ami kettőnk között van, hamarosan véget kell vetni. Ha még élve szeretném látni.
Leültem a wcre, erősen lehunytam a szemem és már attól rosszul voltam, amikor a fertőtlenítő maró szagát belélegeztem. Émelyegtem, de a fogamat összeszorítva tűrtem, hogy megtisztítsa a sebeimet. Nem sokkal később, már a tükörben szemeztem magammal, ragtapaszokkal körberagasztva.
-Nem a legszebb látvány, de majd elmúlik…idővel. – Visszacsókoltam és nem mutattam, hogy ez az apró gesztus mennyire fájt. Mert piszkosul fájt…  - Nem, már sehol sem fáj. Jól vagyok Barry, tényleg. – Hintáztam a sarkaimon és nem néztem a szemébe. Úgyis lebukom azzal, hogy hazudok. Azt sosem tudtam jól.
-De most te jössz. Rosszabbul nézel ki nálam. – Húztam el a számat és a kádhoz tereltem, majd lenyomtam a szélére. Magam köré pakoltam mindent és gondosan kitisztítottam minden sebet. A kezem remegett, pedig igyekeztem lenyugodni, de valahányszor ránéztem, a sírás kerülgetett.
-Nem tudhatod. Nem tudhatod, hogy nem fog többet bántani. Ígérni pedig bármit lehet Barry, ez a fellángolás sem fog tovább tartani pár napnál. Nem szerethetsz egy kurvát, aki minden nap mással kefél. – Kitisztítottam az utolsó sebet, megmostam a kezem és némán visszapakoltam mindent a helyére. Leültem a wcre, előre görnyedtem, könyökeimet a térdeimre támasztottam, arcomat a tenyereim közé rejtve. Kavarogtak a gondolataim.
-Te is tudod, hogy ennek a mai nappal vége van. Holnap reggel el kell mennem innen. Nem kell fizetned, tekintve, hogy félholtra vert a stricim. – Néztem fel rá, hátamat a hűvös csempének vetve, de el is kaptam róla a pillantásom. Nem kéne itt töltenem az éjszakát. Semmi jóra nem fog vezetni és csak még nehezebbé teszem neki és magamnak is az egészet. Talán amikor elalszik, kisurranhatok…