Egy újabb bonyolult nap.
Emma ébresztője egy telefon, a rendőrségtől érkezett, a drága fiacskája Ray már megint bajba került. Nem elég hogy lopott egy kocsit még ittas vezetés is került a kis listára... Már megint. Tiszta apja ez a fiú, más nem lehet hiszen Emma soha nem volt ilyen. Unott arccal kászálódik ki az ágyból, gyors zuhany, édeskés illatú parfüm amilyen mindig is jellemezte. Még lány korában kapta Garytől születésnapjára, azóta nem cserélte le az illatot. Hiszen csak ennyi maradt meg neki a férfiból és a fiuk... Szolid kosztüm, bézs színű, mély dekoltázzsal ahogy azt illik. A kis szekrénykén pihenő kocsikulcsot és a fogason fityegő kis táskát magához véve beállítja a riasztót és elindul a garázs felé.
A piros csoda végiggördül a hosszú köves  úton ami a villától a kapuig tart, a filmes múltja szerencsére elég jól alakult és alakul még most is, így szép nagy birtokot vehetett meg magának Vegas szélén. A férje már elhunyt így az a ház ami az övé volt most a kis Gary tulajdona. Közös gyerek nem volt a rendezővel, ráadásul már nem is volt fiatal mikor összejöttek. Pár éve volt a temetés, azóta Ray egyre züllöttebb életet él, már meg sem látogatja édesanyját, ami persze nem is baj néha, amilyen állapotban szokott lenni a srác. Az apakép eltünésével minden megváltozott...
Ilyen és hasonló gondolatok cikáznak a nő fejében ahogy a kapitányság felé halad. Leparkol a kocsival, pár rendőr jól megnézi magának, ezeket a méregető pillantásokat már nem is veszi észre, hisz jópár pornófilmben szerepelt. Ha a nevét nem is ismerik, hisz honnan is ismerhetnék mikor be sem mutatkozott, attól a csinos pofi még megragadhatott bennük, a dekoltázs pedig méginkább. Kedves mosollyal nyugtázza az elismerő pillantásokat, mindig is vonzották az egyenruhások, persze most kisebb gondja is nagyobb ennél. Sietős léptekkel közelít a bejárat felé, közben a kocsikulcs egyik gombját benyomva zárja le az autót, ami fájdalmas pittyegéssel tudatja a világgal hogy ő bizony most egy darabig nem mozdul innen.
Ringó csípővel illatfelhővel övezve lép be a nagy főkapitányságra. Az ajtót kár is becsukni, jönnek-mennek rajta az emberek és rendőrök, valamint a bilincsbe vert gonosztevők. Ahogy körbenéz, látja az embereken hogy üdítő színfoltként hat a társaságra. A sok prosti, strici, igénytelen bűnöző között egy ilyen finom hölgy látványa felér egy nagy löket energiabombával. A pulthoz sétálva köszön az éppen ott ténykedő egyenruhásnak. Érdeklődik a fia hollétéről és az ügyről amibe belekeveredett. A férfi először lassan kezdi előkeresni a papírokat majd mikor ténylegesen odafigyel a nőre, végignézve rajta dupla olyan tempóban keresgél az akták között.
-Sajnálom Hölgyem! A fia már távozott egy ügyvéd társaságában, a lopási vádat visszavonták, az ittas vezetésért még felelnie kell, de ahogy elnéztem azt az öltönyös mitugrálszt mellette...Abból sem lesz semmi, szóval megnyugodhat.
Kedvesnek nem éppen mondható mosollyal közölte mindezt, majd a következő ügyfélhez fordulva folytatta a dolgát, néha még kósza pillantásokat vetve Emma felé.
A nő lemondóan fejcsóválva indul el az ajtó felé.
~ Hogy ez a gyerek... A sírba fog vinni egyszer a hülyeségeivel! Tuti Darren volt az az ügyvéd, csak azt nem értem miért nem hívott fel...~
Darren Doil a család barátja, vagyis a megboldogult férj egyik barátjának a fia. Emmával lehet egyidős, mindig segített a bajban. Mióta ügyvéd lett azóta elég sok időt tölt Ray bajból való kirángatásaival, persze mindent ingyen és bérmentve a jóbaráti viszonyra való tekintettel, nem mintha Emmának nem esne nehezére kifizetnie a költségeket.
Telefonját halássza éppen elő a táskájából mikor az ajtóhoz érve egy magas jóvágású pasi megy neki teljes erőből. A táska kiesik a kezéből, a telefon pedig a férfi kezei közt landolva ússza meg ezt a számára majdnem aksivesztéssel és töréssel járó balesetet. A nő éppenhogycsak meg tudja tartani egyensúlyát, ruháját megigazgatva nyújtja a kezét a telefont kérve.
-Elnézést, nem figyeltem... Kérhetném a telefonomat?

Végre. Ezt az átkozott napot vártam már hetek óta. Megvan az ember, aki kell nekem, aki miatt a nagybátyámnak el kellett hagynia Vegas-t. Nem mondhatom, hogy a drága főkapitány gyorsan dolgozik, pedig eleget fizettem neki. Megvettem magamnak, mégis elég lassan dolgozott, amíg meg nem fenyegettem. Hatásos a gyerekkel fenyegetőzni, esetleg az asszonynál, hiszen minden héten szerdán és pénteken előszeretettel látogatja a kuplerájt, ami a nagybátyámé. Mégis félti a házasságát. Nem hittem volna, de valószínű a szenilis vénembert is meg lehet még fogni. Elégedett mosollyal teszem le a telefont, majd egy ideig még a plafonra szegezett tekintettel tervezem el fejben az egész napomat. Ma szerencsére nem kell mennem semmilyen kezelésre, így a rendőrség után ráérek megszervezni minden egyes programot. Azt tudom, hogy lenne egy megbeszélésem, bár nem emlékszem kivel... Piszok módon kellene egy titkárnő... Egy személyi asszisztens. A forró víz feléleszti elzsibbadt tagjaimat, és átadom magam egy pillanatra a víz jótékony hatásának. A falnak támaszkodom. Erősebbnek érzem magam ma, mint tegnap, de a tompa nyomás a gyomromban ismételten erősödik. Nem tetszik, hogy többször kell a fájdalomcsillapítóhoz nyúljak, de meg kell tennem. Feszülten tekerem a derekamra a törölközőt, majd meg is találom a tegnapi zakóm zsebében a pirulát, s víz nélkül nyelek le belőle kettőt.
Nem időzök sokat az öltözködéssel, kopott farmer, fekete ing, fekete bőr dzseki. Tökéletes lesz mára, az irodában pedig van váltás ruhám.
Hamar beérek a rendőrségre, s szinte végig sem nézve a mocskon, ami benn van sietek a főnök irodája felé. Hamar elmondja, merre találom az illetékest, fejet hajt akaratom előtt, de a pénz beszél, s jelen esetben a korosodó pacák úgy pitizik nekem, mint valami kis görcs kutya. Zakója belsőzsebébe csusszan a boríték, melyet neki szántam, majd otthagyom.
Percekig kerestem a fickót, s jól sejtettem, valami szemüveges, alacsony pasasról beszélünk, aki megelégelte, hogy aktákat tologat, és feljebb szeretne kerülni, de nagy fába vágta a fejszéjét. Az ajtót bezárom magam mögött, kattan a zár, s már tudom, ki a befolyásosabb.
- Szóval... Igor, igaz? Kemény fába vágtad a fejszédet, hm? Uncle Joe... Szerintem, ha rám hallgatsz, másfelé kutakodsz - Kezdek bele rideg hangon, miközben az ajtónál állva figyelem a fickót, karom összefonódik mellkasom előtt.
- Ki a fene maga és mi köze hozzá? - Pattan fel a székéből, hogy az majdnem felborul, én erre csak az asztalához megyek, és mindkét kezemmel rátámaszkodom.
- Akitől semmi jóra nem számolhatsz. Mondj egy árat, vagy... - Vázolom fel a helyzetet, nem félek, míg tudom, mennyi van mögöttem és kik vannak mellettem. Mindenki megvehető, aki persze nem, az pedig fenyegethető, elhajítható járulékos veszteség.
- Annyit nem tud maga fizetni! - Szólal meg, melyre egy elégedett mosoly a válaszom, persze belül feszültségem egyre csak nő. Minden egyes ilyen alkalommal kockáztatok, mégis megteszem, mert számomra a családom az első... Joe az első.
- Ne légy olyan biztos. A kérdésemre felelj! - Fagy le arcomról a mosoly, majd vele szemben állok meg újra, hogy lássam a tekintetét, hogy olvashassak belőle. Bátor és merész. Nem fél tőlem... Még.
- A bűnösöknek a börtönben a helyük. És te Uncle Joe mellett fogsz megrohadni! - Szinte a szemem közé köpne, de ahhoz nem olyan bátor. Egy hajszál választ el attól, hogy a falnak kenjem, de mégsem teszem, valami visszatart. Nem mocskolhatom be a kezem.
- Tudom a címed, tudok a családodról. Az édesanyád egészen megkedvelt, bár tudná, hogy a látszat csal... Fontold át az ajánlatom. Az én kezem messzebbre ér el, mint hinnéd - Mosolygok végül bele a képébe, de belül igencsak ideges vagyok. Persze igen sokat megtudtam az ürgéről, és mikor a családját említettem, kőként az édesanyját, ott egy kissé megrezzent az arca. Láttam a tekintetén valamit átsuhanni, és ez bizonyítja, hogy ő is ember. - Este tízig van időd! - Hagyom ott a szoba magányában, eméssze csak a hallottakat, gondolkodjon, csak ne sokáig. Az ajtó bevágódik, és én mint valami szélvihar rontok ki az épületből. Idegesen kutakodom a telefonom után. Meg kell látogassak egy régebbi ismerőst még a rosszabb korszakomból. Nem figyelek, mikor valaki nekem jön csak az idegességemet fokozza.
- A rohadt kurva életbe, nem tud figyelni? - Kelek ki hirtelen, melyre az egész aula rám figyel egy pillanatra. Észre sem veszem a kezemben lévő telefont, már indulnék is. Meg sem nézem az illetőt, de most nem is nagyon érdekel. Szó nélkül nyújtom át, miközben a vonal a fülemen lógó telefonban kicsöng. Kettőt lépek előre, miután el is feledkeztem a nekem jövő nőről.
- Marcus... Akadt egy kis gondom! - Szólalok meg, miután meghallom a férfi hangját a vonal másik végén. - Találkozzunk! -
Szólalok meg ismét, a férfi eddig csendben hallgat, majd nagy sóhaj kíséretében szólal meg ismét.
- A szokott helyen este hatkor! - Az órámra pillantva nyugtázom, hogy még csak dél van, így tökéletes lesz az este hat óta.
- Ott leszek! - Válaszolom, miközben éppen indulni készülök a kocsim felé, és a zsebeimben kutatok a kocsikulcs után...

Az a pár szó elég hogy Emma totálisan összezavarodjon.
~ Lehetetlen! Az nem lehet!~
Tekintete elhomályosul, de vesz egy nagy levegőt és az olyan ismerős hang forrását kezdi el vizslatni, eddig csak a mellkasát látta, nem nézett fel, most viszont... Ahogy a telefonáló férfi arcára pillant a lélegzete is eláll. Mégis ő az, Gary az akit olyan rég nem látott már.
-Gary...Tényleg te vagy az?
Hangja elfúló, halk, mégis jól kivehető. Szeme előtt végigsiklanak az emlékképek, azok a gyönyörű napok, órák, percek. Amikor a fia megszületett titokban a házukban egy sötét nyirkos éjjelen... Mindennél jobban a nyakába akar ugrani, mindennél jobban megához akarja szorítani, mindennél jobban meg akarja csókolni! De nem lehet. Tudja ezzel csak felforgatná az életét. Tudja hogy akkor nem azért hagyta el mert nem volt választása, hanem azért mert menni akart. Egy csepp dühöt sem érez a férfi iránt, sőt! Az a kislányos szerelem ébred benne ujra ami akkor volt. Szíve hevesen kalimpál össze-vissza, tenyere izzad, gyomra görcsbe rándul.
A telefont még mindig úgy tartja ahogy visszakapta, mintha megállt volna az idő, mintha minden más haladna csak Emma dermedt volna meg egy időburokban amiben a múlt ismerős illatai, hangjai, érzései tartják fogva ismét és ragadják magukkal egy másik valóságba.
-Nem az nem lehet!
Rázza meg a fejét, még egy futó pillantást vet a férfira. Egy rendőr éppen egy igencsak harcias kurvát vonszol be az ajtón, akinek sikerül olyan erősen belerúgni szegény nőbe hogy az összecsuklik a padlón. Táskája és telefonja kiesik a kezéből, de szerencsére nem totálisan terül ki, csak a feneke bánja és a sípcsontja a feslett ribanc akcióját. A közelből egy rendőr siet a segítségére, feláűllítja majd összeszedi a cuccait is a figyelmetlen emberek lába alól.
-Sajnálom Hölgyem, remélem minden rendben van!
-Sajnálja mi? A fenébe már! Ha egy nőt nem tudnak normálisan bevezetni akkor mit várjon maguktól az ember?? Szerencséjük hogy sietek, máskülönben!!!...
Ideges, igen! Haragszik a világra, miért most? Mi a francért most kell összefutnia vele? Miért nem maradhatott végig egyedül...Végignéz a ribancon majd kissé gőgösen szól hozzá.
-Drága! Jobb lenne ha visszafognád magad, nem mindenki hagyja a fogaidat a helyén egy ilyen akció után...
Kikapja a táskát a rendőr kezéből, biccent egyet amolyan köszönetféleképpen és elindul kifelé, ahogy eddig is akarta. Nem engedi a gondolatait a férfi...Az a férfi akiért akkor mindent feladott volna, akiért szembeszállt a szüleivel és akinek a gyermekét ezidáig nevelte tisztességgel...
~Gary...Gary...Gary...~
A szívverése minden egyes üteme ezt a nevet veri, nem tud másra koncentrálni... Kilép a félhomályból a napfényre, kezét felemeli hogy kissé enyhítse a nap vakítását, mélyet szippant a mocskos, bűzös városi levegőből amit rögtön meg is bán, akadozva fújja ki tüdeje nem éppen kellemes tartalmát. A táskáját maga elé tartva keresi a kulcsot, nem néz körbe, nem akar senkit látni, nem akar senkihez szólni, nem akar semmit csak hazajutni és elfelejteni mindent ami ma történt, ezt a véletlen találkozást, azt hogy nem állította meg...
-Jajj Gary, merre voltál eddig? Légy boldog szivem...Légy boldog...
Magában beszél, tudja hogy nincs kinek mondania, nem is reméli....

A pillanatnyi düh elszáll, amint meghallok egy hangot. A telefont épp eltenni készülő kezem egy pillanat törtrészéig megáll a levegőben, még háttal vagyok, s gondolataim visszarántanak, messzire a jelentől. Vissza a múltba, majd húsz évnyire... Egy hang, egy édeskés illat. Egy emlék a múltból a jelennek. Azt jelzi számomra, hogy elment az idő. Itt állok, saját vállalkozással, és egy hang visszatart. Egy pillanatra mindent elfeledek, s a válaszom reflexből hagyja el ajkaimat.
- Úgy hiszem legalábbis... De a Gareth jobban illik hozzám - Fordulok a nő felé egy hamis félmosollyal, mely mindig is ott bújt meg ajkam valamelyik sarkában. Ismerem őt... Legalábbis ismertem. Egy lány volt, szép és szerény. Tudott szeretni. Amire mind a mai napig képtelen vagyok. Olyan szeretetet... szerelmet adni, melyet megérdemelt volna. Próbáltam szeretni őt, mindent megtettem, de még csak 17 voltam, mikor megismertem. Hogyan is várhatta el tőlem valaki ezt? Nem akartam hitegetni. Nem akartam, hogy azt higgye szeretem, hiszen sosem szerettem. Jó volt vele, mert törődött velem, de mégsem tudtam azt adni neki, amit megérdemelt volna. Szakítottam vele, s balga idétlen módon a jövőbeni terveimre fogtam az egészet, mindamellett még azt is elhitte, hogy jobbat érdemelt nálam. Sosem vitázott, sosem ellenkezett. Ez volt ő. Hagyott elmenni, még annak ellenére is, hogy szeretett. Szeretett, pedig meg sem érdemeltem. Hiszen már akkor sem a hűségemről voltam híres, mindenesetre megpróbáltam. Nem ment, így véget vetettem neki. Akkor talán még volt bennem jóindulat.
Végigmérem őt, s az arc még mindig ugyanaz, habár érettebb, látszik rajta, hogy... Emlékszem az arcára, pornófilmek. Igen, láttam egy-két felvételt egy-egy idétlen party-nak nevezett összejövetelen, de akkor talán fel sem fogtam.
- Emma? - Majd jön az a bolond, aki nem bír el egy kurvával, aki fellöki Emmát, egy pillanatra ismét átjárja testem a harag, de nem szeretném elveszteni a fejem, csak figyelem az eseményeket, hallgatom Emmát, majd a rendőrt, végül fel sem tűnik ahogy Emma eltűnik a szemeim elől. Egy pillanat alatt fordulok körbe, s még épp időben meglátom, ahogy egy piros autó előtt keresi a kulcsait. Mily véletlen, hogy pont elé álltam meg. Utolsó szavai a fülembe kúsznak, s halovány mosoly jelenik meg arcomon, miközben a háta mögött ismét megszólalok.
- Mindig is itt voltam, és ha azt mondom boldog lennék, ha meginnál velem egy kávét, és elmesélnéd mit kerestél a rendőrségen? - Invitálom meg egy kávéra, ami most igazán jól esne... Kíváncsiság lesz úrrá rajtam, hogy mi történhetett vele az elmúlt évek alatt, s remélem nem mond nemet a kérdésemre.

Végre megtalálom a kulcsot, kiemelem a táskából. Megfagy körülöttem minden ahogy a hangja... az az oly kedves hang bekúszik a fülembe, eljut a tudatomig, megmelengeti a szívem, ugyanakkor egész testemben adrenalin árad szét.
~Ő az...Ez most nem csak képzelgés...Tényleg ő az....~
Tekintetem elhomályosul, a hangok,minden hang elhalkul körülöttem. Csak az ő szavai ismétlődnek bennem, mint az álmaimban szinte minden éjjel mióta... Elmosolyodom mint akkor.
- Itt voltál igen.. Mindig itt voltál.
Megfordulok a kocsikulccsal a kezemben, már nem az a fiú aki akkor volt, de mégis. Az arca csak markánsabb lett, szemei ugyanúgy csillognak és istenem... Mennyire hasonlít rá a fia...Mennyire el akarom mondani neki hogy apa lett... De tudom nem szabad, még most sem, hiszen nem tudhatom mit hoz a jövő, nem akarom hogy kötelességből legyen velem ahogyan akkor sem akartam.
- Milyen fess férfi lett belőled! - Széles vigyorral nézek végig rajta - De a modorod semmit nem változott, azt meg kell hagyni.
Felnevetek, szerencsére most egész őszintére sikerült a kacaj, pedig rettegtem tőle hogy hisztérikusnak vagy műnek fog tűnni. Jót tett az a pár év "színésznőként", sokmindent tanultam akkor, bár keservesen megszenvedtem az árát.
- A meghívás igen kedves, ha időd engedi természetesen elfogadom. Már itt úgysincs mit tennem, a megbeszéléseimet délutánra raktam, forgatás pedig csak holnap esedékes...
Az utolsó pár szó után kissé elfintorodom, hiszen nem akarom hogy tudja mivel is foglalkozom, vagy mit csináltam eddig... Mondjuk nem nagy a valószínűsége annak hogy nem látott már párat a filmjeim közül, hisz igen keresett pornós voltam, a filmjeim nagyon jól mentek és mennek a mai napig. Megrázom a fejem és elhessegetem a gondolatokat, hisz megint itt áll ellőttem az a férfi akit soha nem tudtam elfelejteni. Ismét kislányos zavar kerít hatalmába, érzem hogy elvörösödök ezért lehajtom a fejem és úgy folytatom tovább, közben a táskámban kotorászok elterelésképpen.
- Ha nem gond akkor én mennék az én autómmal, mondd meg hova szeretnél menni, megpróbállak követni, bár ebben a forgalomban nem biztos hogy menni fog...
Az itt elejtett kis kacaj eléggé szinpadiasra sikerült, de egynek elmegy, a zavarom elszállt így fel tudok pillantani. Egyenesen a szemébe nézek.