Gabriel Scott Deweare

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: megértő;; türelmes;; maximalista;; non-alkoholista;; gyűlölöm a drogot;; érzelmileg széles skálán mozgok.

◆ negatív tulajdonságok: túlságosan a munkámnak élek;; képtelen vagyok túllépni a múltamon;; csendes vagyok;; nehéz belőlem kiszedni bizonyos dolgokat.

◆ egyebek: Nem hiszem, hogy van olyan dolog még, amit szívesen megosztok másokkal. De érdemes tudni rólam, hogy ha valakinek sikerül kihoznia a sodrából, könnyen eljár a kezem. Ajánlatos nem pedálozni azért, hogy felidegesíts.

Történet vagy szerepjátékos példa

Lássuk csak. Hol is kezdjem?
A nevemmel? Izé... lehet, jó ötlet. Igen, köszönöm.
Nos, a nevem Gabriel Scott Deweare, és egyesek angyalnak hívnak a hátam mögött. Hogy miért? Fogalmam sincs. Talán azért, mert... mert benne van a véremben az, hogy vigyázzak másokra. Mióta... mióta történt az az eset a feleségemmel... és a születendő gyermekünkkel, mániákusan védek másokat, hogy legalább őket megóvjam a hirtelen lecsapó haláltól.
Meséljek a múltamról? Nem, köszönöm, kihagyom. Utálom, ha a múltamról kell beszélnem, mert gondolom, maga sem szeret olyan kérdésekre válaszolni, amik... úgymond, kényelmetlenül érintik a lelkét, nem? Na, ugye. Nekem is vannak olyan emlékeim, amikről nem szívesen beszélek. Egyszerűen... nem visz még rá a lélek, hogy Trisháról meséljek. Trisha a feleségem... volt. Igen, csak volt.
Nem akarok több mindent mesélni róla. Elég annyi, hogy nem úgy vesztettem el, ahogy maga gondolja. A gyerekkoromról sem vagyok hajlandó elárulni semmit. Vagy... mégis?
Az egész egy májusi napon történt. Napsütés, a madarak vidáman csicseregtek, a szellő néma faleveleket kergetett a kertekben, keresztül az utakon, és csak néhány kósza autó fordult elő. A meleg korán érkezett, és a késő délutáni órákban a levegő fullasztóan felforrósodott. Mikor már délután fél hat volt, aggódni kezdtem, hogy anyám két órája nem jött ki a konyhából. Az öcsémet sem láttam már mióta... nem tudtam, mi van velük. De pont abban a korban voltam, amikor nem szocializálódtam, még demóból sem.
Az üvöltésre szaladtam be. A látvány... a látvány örökké az emlékeim közé égett. Soha sem fogom tudni elfelejteni.
A vér mindent beterített. Vörösre festette a konyha csempéit, és a két holttest természetellenes szögben feküdt egymáson, a végtagjaik összegabalyodva, és szétroncsolt mellkasuk, szívük üresen ásítozott a plafon felé. Üveges tekintetükben megtört a lámpa halvány fénye, és a levegőt a halál édeskés szaga töltött be. Hányingerem lett.
Teltek a hónapok. Decemberben töltöttem a tizenkettőt, mikor apám csupa seb arcát megláttam az ablakban, ahogy befelé kémlel, és mutatóujjával hívogató mozdulatot tesz. Félve mentem oda hozzá, a vérpatakokat néztem, ahogy végigcsordogálnak a bőrén, és amikor nyújtotta felém a kezét, felsikoltottam félelmemben.
A tenyerébe hatalmas keresztet véstek, a vörös hús egy vadállat tátott szájaként meredezett felém. Apám összekente az ablaküveget vérrel, valami fura szót írt rá: Laudate.
Rémülten hőköltem hátra, szakadatlanul sikoltoztam, és az akkori dadus, aki vigyázott rám, a karjaiba zárt, és alig tudott engem lenyugtatni.
A sokk hatására két napig állandóan, folyamatosan aludtam, kisebb szünetekkel megszakítva. Kómaszerű állapotban lebegtem, és apám kórházba akart vinni. Soha sem heverem ki azokat az emlékeimet. Soha nem leszek képes feldolgozni őket. Nem is értem, miért történhettek meg ezek velem... Nem fogom elfelejteni. Még abban sem vagyok biztos, hogy túllépek rajta.
Röviddel később mindent megtudtam. Apám megölte anyám és az öcsém gyilkosát. Kivégezte, kegyetlenül, könyörtelenül – és a lelkük üdvéért esküdve, felvágta a tenyerét, és a gyilkos holttestére csepegtetett pár cseppet a saját véréből.
A zsaruk mindent kitaláltak. A részleteket pontosan tudták, mindent úgy vázoltak fel, ahogy apám elmesélte nekem a négy fal között.
Sírva fakadtam, hiszen... még csak kisgyerek voltam. Egy tizenkét éves kisgyerek. Mindent magamra vállaltam. Még a tenyeremet is elvágtam, szakasztott úgy, ahogy apám tette. Az ő sebét azzal magyaráztam, hogy le akarta venni a terhet a vállamról.
Öt évig bűnhődtem azokért a tettekért, amiket nem én követtem el. Öt évembe telt, mire egy remek ügyvéd kidumált engem onnan, és ez alatt az öt év alatt teljesen megnyomorodtam. Tizenhét éves koromra érzelmileg roncs lettem – ha bárki rám nézett, és jobbik szándékaim ellenére a szemébe bámultam, megláthattam azt a tömérdek gyűlöletet... sírtam. Rettegtem a világtól, annak minden rezdülésétől.
Mikor már elég erősnek éreztem magam, kaszinózni, és pornófilmezni kezdtem. Ahol akadtak szerepek, elvállaltam, és nem voltam rest tovább kaszinózni.
Végül bingó lett. Megnyertem a főnyereményt. Mindent suttba vágva, az összes álmomat feladva, hogy nagymenő strici és pornósztár legyek, nyitottam magamnak egy saját kaszinót Las Vegasban, hogy tovább gyarapítsam a vagyonomat, és gazdagodjak, minden régi búmat elfelejtve.
Ekkor találkoztam Trishával. Már javában tepertem felfelé a rendőri szamárlétrán, és réges-régen túlléptem az alapkövön, a járőr szerepén, és két hét ismeretség után feleségül vettem őt. Sosem bántam meg ezt a döntésemet.
Trisha olyan nő volt, akiért érdemes élni... akiért mindent elfelejtek, csak azért, hogy ővele boldog lehessek. Boldog voltam. Boldogak voltunk.
A szíve alatt gyermeket hordott. Tőlem.
Egy éjszaka viszont többé már nem simíthattam a hasára a tenyeremet. Nem érezhettem a gyermek apró rúgásait, nem hallgathattam a feleségem szívdobbanásait. Összetörtem.
A házunk felégett. Dühös tűz zabálta a bútorokat, a falakat, a berendezéseket – a feleségemet és a fiamat. Nem tudtam őket megmenteni. Máig eszembe jut az, mikor kinéztem a szomszéd ablakából, és megláttam a lángokat, ahogy nyaldossák a ház oldalát, belekapnak a tetőbe, és magukba nyelik a garázsban lévő kartondobozokat.
Szerelni mentem csak át. És ez alatt az idő alatt jött egy férfi... aki felgyújtotta a házunkat. Az otthonunkat. Gyűlölöm az életemet. Hogy miért történtek ezek velem? Biztos, mert egy angyal nevét kaptam, mikor megszülettem. Az öcsém is ezért halhatott meg. Daniel, hm? Az is egy angyal neve... véletlen egybeesés. Gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm!
Aki megölte anyámat és az öcsémet... őróla nemrégiben derült ki, hogy valójában milyen szerepet is töltött be apám életében. Egy rosszakarója... üzleti ellenfele. Vitán belüli ellenlábasa. Nem akarok rá gondolni.
Avalynne? Őróla miért kérdez? Ő csak... sajnálom. Sóhajtanom kell egyet.
Avalynne az a fajta nő, aki csak úgy bevonzza a bajokat. Amikor elsőnek találkoztam vele, a ridegség mögé bújtatott fájdalmas érzései megfogtak, megragadták a torkomat, és soha többé nem eresztettek. Nem is tudom, mit érzek iránta igazából... szerelem? Vágyakozás? Féltés? Talán ennek a háromnak a keveréke.
Az ő kedvéért helyeztettem át magam Las Vegasba. Vigyázni szeretnék rá. Nincs már más vágyam, csak az, hogy vigyázzak rá – akár egy őrző-védő angyal.