Este hatra kell ott lennem az egyik szórakozóhelyen, immár új feladatkörömet teljesítve. Felmerült bennem a kérdés nem is egyszer, hogy egy egytől tízes skálán vajon mennyire lehetek normális? Mondanám, hogy semennyire sem, de tudom, hogy az ítélőképességem elvette egyetlen telefon.... a húgomról van szó. Még pár évvel ezelőtt kaptam tőle, alig tartott az egész röpke egy percnél tovább, mégis elég volt, hogy rányomja pecsétjét az életemre. Miután anya meghalt engem az apámhoz ítéltek gyámságra. Aki micsoda véletlen... épp Las Vegasban élt és micsoda véletlen, épp rendőr volt. Nekem minden vágyam az volt, hogy végre valahára nyomozó válhasson belőlem. Tudtam... vagyis ez nem pontos fogalmazás, mert inkább csak sejtettem, mint tudtam, hogy mi lett vele, hogy öhm.... prostituált belőle. De most, hogy előléptettek nyomozóvá megvannak azok az eszközeim amivel elő tudom kutatni, nem mellesleg jól el láthatom a baját annak a szemét ládának aki, ezt művelte vele. Már annyiszor, de annyiszor elterveztem, hogy hogyan kapom el és dugom rács mögé, körül belül élete végéig. Agresszívem hangulatomban sokszor még csak ezt a lehetőséget végig sem gondolom és sokkal inkább megölném őt, de a halála nem vezetne sehova, nem jutnék egy cseppnyi kielégülésért sem, csak üresség maradna a szívem helyén a mellkasomban, már csak egy méregtől szurkos fekete valami dobogna ami hasonlóvá tenne, mint a láthatatlan szörnyeteg aki így a maga képére formálna. Nem.... ez túl magas ár lenne a lelkemért, túl nagy luxus lenne neki, szenvednie kell.... úgy szenvednie, ahogy én égek a pokol tűzén már évek óta. A tüzet Adalena hiánya táplálja, a tudat olaj rá, hogy mivé lett, hogy mivé lehetett. Vajon érdemes nekem ezt csinálni? Vajon fel vagyok készülve arra amit én akarok? Vajon fontos vagyok még neki? Talán a legfontosabb kérdés, amire válaszolnom kell, mielőtt bele kezdek tisztában kell lennem vele.... Vajon akarom én látni azt, hogy mivé lett a húgom? Mert abban száz százalékig biztos vagyok, hogy nem olyan milyen volt, De ugyan hogy is lehetne? Hiszen már évek óta nincs velünk, és nem tudjuk mi történt, hogyan csinálta, és miért? Hogy jut eszébe valakinek egy tizenéves kislányt elvenni a családjától? Miért tette ezt...? Annyira hiányzik anya és apa, tudom hogy apával nem tudtam sok időt tölteni de attól még hiányzik. De abban a kevés időben amit sikerült együtt töltetünk.... megtanított valamit. Ha el akarunk érni valamit az életben, akkor azért harcolnunk kell, foggal-körömmel harcoljunk. Hosszú ez a harc, fárasztó, de úgy érzem lassan a cél fog előttem lebegni, vajon most kéne feladnom amikor már érzem ahogy testem átszaggatja a célba érést jelző szalagot? Nem, arra képtelen vagyok, kell nekem a húgom, és ha ehhez az kell, hogy be öltözzek prostinak és flörtöljek pár undorító klienssel vagy stricivel... hát meg teszem.
Talán ideje lenne felöltözni és elindulni, mielőtt lekésem az új „munkámat”, de jól kell ki választanom a ruhadarabokat, hogy felkeltsem az érdeklődést, ugyan akkor a mini pisztolyom is el tudjam rejteni. Azt hiszem egy platform cipő mellett döntök, egy fekete miniszoknyával, hozzá illő toppal, és a bőrdzsekimmel, hosszú csokoládé tincseim egyenesen hullanak a hátam közepére, a sminket sem viszem túlzásba. Felkapom a válltáskám, majd belesüllyesztem a pisztolyom, egy kis pénzt, és még egy két dolgot. Egy órán belül a megbeszélt helyen vagyok, veszek egy mély levegőt mielőbb belépnék a durva zenétől hangos, fülledt, sötét, füstős helyiségbe. Próbálom vissza szorítani dobogó szívem, és örülök ennek a zenének nevezett ricsajnak, mert elnyomja szívem zakatolását, különben azonnal lebuknék. Egyenesen a pulthoz nyomakodok, majd intek a csaposnak, hogy szeretnék kérni, de úgy látszik Amerikában hamarabb sorra kerülnek a kilencven-hatvan-kilencven szőke műnőcik, hiába integetek annyira.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Adriana & Keith - Captivity of cocain... 