Már napok óta semmi hírt nem tudok Ray-ről. Kezdek agódni miatta. Nem szokott csak úgy eltűnni. A telefont sem veszi fel, pedig már vagy ezerszer hívtam, de mindig csak a kibaszott üzenetrögzítője kapcsol be. Épp a könyveléseket csináltam oton, mikor is elegem lett abból, hogy nem jelentkezik nekem. A munkámra sem tudok oncentrálni ez végett. Natalie már alszik. Megpróbálom még egyszer felhívni, de semmi értelme.
Nem habozok sokáig, így a fejembe vettem, hogy elmegyek a lakására, hátha szerencsém van, s otthon találom őt. Kilépek a lakásból, s beülök a kocsimba, majd egyenesen Ray házához hajtok. Megállok, s kiszállok az autóból, majd egyenesen az ajtajához sietek. Ég a villany, így csak otthon van. Párszor kopogok, majd csengetek is, de nem nyitja ki senki az ajtót. Csak nem történt valami baja? Vagy csak simán nem akar velem találkozni? Nem érdekel. Addig itt fogom nyomni a csengőjét, amíg ki nem nyitja a hülye ajtót, s meg nem magyarázza a fursa viselkedését.
Már épp kezdeném feladni, mior végre kinyílik az ajtó. Ray nyitotta ki, majd komoly tekintettel nézek rá. Megszólalni csak pár perc habozás után tudok.
- Szia tesó. Bemehetek?
Köszönök neki, majd egy egyszerű kérdést teszek fel neki, amire a válasz vagy igen, vagy nem.

Az élet egy szívás. Mikor azt hiszed, hogy megy a szekér, rá kell jönnöd, hogy mindig lesz valami, ami visszaránt. Kár volt hallgatnom Joe-ra, kár volt elmennem ahhoz a szemét orvoshoz. Órákig csak újra és újra végigolvastam a diagnózist. A hányinger, a hányás, a gyomorgörcs... Nem a srtessz miatt volt... Kegyetlen a sors. Carcinoma ventriculi . Már kívülről tudom. Gyomorrák. Apámat is ez vitte el. A doki szerint gyógyítható vagyok, de cseppet sem érzek reményt. A gyomrom görcsölt, de már egy marék fájdalomcsillapítón vagyok túl, talán többet vettem be az elmúlt napokban, mint kellett volna. Ittam, nem is keveset. Nem tudom, mióta nem voltam ennyire padlón, de nem érdekelt. Az elején még hallottam a telefon csörgését valamelyik szobából, majd végül már azt sem. Lemerült. Nem akartam senkit a közelemben, csak a dögös kis vöröst, aki éppen öltáncot lejtett nekem. Még Danielre is szarok, mert most ezt érzem jónak. Meggyűlöl, és ha meghalok, akkor majd könnyebben elfelejt. Egyedül Joe-nak akarom elmondani, de most még nem lennék erre sem képes. Hallom a csengőt, a prostit elküldöm, én pedig felmegyek, de az illető nem adja fel. Flegmán nyitom ki az ajtót, Dan áll ott, hátat fordítok neki, az ajtó nyitva marad.
- Tőlem!?! Mit akarsz? - Töltök magamnak egy italt, miután az emeleten bevettem a gyógyszert is. Már ez sem hoz lázba. Semmi nem érdekel most. A konyhapulton papírhalmok, melyek rendezésre szorulnak, a leletem alattuk. De kit érdekel? Dan nem látja meg, hacsak az arcába nem tolom, szóval csak én tudom, hogy ott van...

Tény, hogy Ray a szokottnál is furcsább. Nem tudom mi ez vele, de ki fogom deríteni. A legjobb barátomról, sőt a testvéremről van szó. Ilyen könnyen nem hagyom magam lerázni. Már az is megfordult a fejemben, hogy talán én mondhattam neki valami rosszat, amin így kiakadt. Hátát fordít nekem, majd közli, hogy neki aztán tök mindegy. Nem ilyen embernek ismerem őt. Tuti, hogy valami baja van.
- Ray, miért kerülsz engem az utóbbi napokban?
Egyből a tárgyra térek, hisz tényleg nem tudom, miért kerül engem. Beljebb megyek, s becsukom magam után az ajtót. Látom, hogy Ray iszik. Nem igazán szokott egyedül piálni, de jobbnak érzem, ha most én józan maradok.
- Hogy vagy?
Teszek neki fel egy másik kérdést is, hisz annyi kérdésem van hozzá, hogy csak na. Remélem, csak hangulatváltozása van, s nem más.

A legkevésbé vágytam az idióta "Mi van veled...?" jellegű kérdésekre. Nem fogom elmondani, ezt már itt tudom. Nem kell, hogy sajnáljanak, nem kell, hogy szánakozzanak. Senki. Sem Dan. Sem Natalie. Sem Kathy.Senki. Elhatároztam, hogy most nem akarok érezni, és semmivel sem akarok foglalkozni, csak az alkohol és a nők, amíg bírom.
Majd elutazom, ha már látszanak a jelek, a komolyabb jelek, és senki nem fog addig hallani rólam, amíg el nem ér a halál. "Gyógyítható stádium" rémlenek fel a szavak, melyet a doki célzott felém. "Nyugodjon meg Mr. Saintwood, mindent megteszünk Önért" Volt a következő mondata. Hát persze, hogy mindent megtesz, hiszen ezért fizetek neki, de mégis miért érzem közel a halált? "Minden beteg átesik egy depresszión az elején" rémlenek fel újabb szavak, de oly távoliak, mint Dan hangja. Rágyújtok, miközben a spicces állapot lassan részegebbé vált át.
- Mindenkit kerülök, ne vedd magadra! - Jelentem ki flegmán, majd felülök a bárszékre. Legalább már nem fáj a gyomrom. Csendben mérem végig a barátomat, miközben cseppet sem vágyom a jelenlétére, de kénytelen vagyok elviselni.
- Rosszul, mert csak majdnem vagyok részeg... De nemsokára elérem azt is... - Jelentem ki megemelve a poharamat...

Aggódom ezért az idiótáért. 35 éve ismerem, s megérzem, ha valami nincs rendben. Kerül engem, pedig semmi rosszat nem tettem ellene. A telefonját sem veszi fel, plussz még ha ez nem lenne elég még iszik is. Na jó, nem azzal van a probléma, hogy iszik, hanem hogy nem beszél velem. Majd közli, hogy mindenkit kerül. Ez nem vall rá. Ez még jobban fokozza az aggodalmaim. Mindenki megbolondult. Ray is furcsán viselkedik, Natalie is furcsább a szokottnál. Nem tudom mi van mindenkivel, de kezd az agyamra menni. Ray is az helyett, hogy elmondaná mi a baja itt vedeli a piát.
Figyelmesen hallgatom őt végig, de be kell vallani, hogy nem valami bőbeszédű. Utálom, amikor harapófogóval kell ki szedni belőle minden szót, de ha ez kell hozzá, hogy beszéljen, ám legyen. Ráérek én faggatolózni. Kiveszem a kabátzsebemből a cigis dobozom, s rágyújtok. Bele szívok a cigimbe, s kifújom a füstöt.
- Miért kerülsz mindenkit? Bántott valaki?
Kérdezgetem őt, hisz ha magától nem beszél, muszáj lesz nekem kérdezni. Tudom, Ray nem igazán beszél magáról, de akkor is már szinte testvérek vagyunk, s egy testvér nem fél beszélni a másikkal a godjairól, esetleg az érzéseiről. Ha meg valaki bántotta őt, az számoljon következményekkel.
- Ray, nem fogom kerülgetni a dolgokat. Történt valami, amit nem akarsz velem megosztani igaz?
Nézek rá komoly tekintettel, hisz a nyakamat tenném rá, hogy baj van, cak nem akarja velem megosztani. Egy normális ember nem változik meg egyik napról másikra. Nem értem ezt a viselkedését, e jó lenne, hogy ha beavatna a dolgaiba. Jobban ismer engem Ray, mint a saját nejem, szóval iazán bízhatna bennem.
Gondolataim mindenfelé vannak, s próbálom nem kimutatni az aggódalmam, kisebb- nagyobb sikerrel, majd helyet foglalok a kanapén, s ott szívom el a cigim.

Kiiszom a poharam, és tartom magam a szavaimhoz, hogy részeg akarok lenni, akkor nem kell gondolkodni, akkor nem érzek. Meghúzom az üveget, majd töltök megint a poharamba. Sosem beszélek arról, hogy mi van velem, bár Dan eddig mindenről tudott, de most nem akarom ebbe beavatni. Nem kell tudnia. Jobb ez így, hogy nem tud semmit, és csak... Nekem idő kellene, hogy visszatérhessek, és majd ha jobb lesz, akkor dolgozni is bemegyek majd. "Túl fogja élni" - Rémlenek fel a szavak megint a fejemben. A doki bizakodó, nekem is annak kéne lennem, most mégis miért vagyok ilyen? Nem jellemző rám, sosem volt ez jellemző rám.
Az okokat még én sem sejtem teljesen, de talán apám halála - mely két éve volt -, most kezd kiütni rajtam. Anya mondta miben halt meg az öregem... Gyomorrák. Ő nem élte túl, nem élte meg azt sem, hogy megházasodtam, de milyen áron. Tulajdonképpen nem volt semmilyen viszonyom az öregemmel. Soha még egy telefont is alig eresztett el, neki fontosabb volt a kishúgom. Joe pedig nincs itt, hogy beszélhessek vele, neki is volt valami betegsége, és van is, meg tud érteni. Dan erre most képtelen...
- Az élet bántott... Kerülök mindenkit, mert ez esik jól... Unom, hogy mindenki érdekből nyalja a seggem! - Persze ez nem igaz, mert élvezem néha, ahogy pitiznek, de most jelen helyzetemben csak átkozni és szitkozódni tudok, mert ezt akarom. Végigmérem Dant, ahogy leül és kérdez, és most idegesít. Régebben is voltak vitáink, melyeket megoldottunk végül, de mégis ott van mindkettőnkben a szálka. Szarok arra, hogy mit gondol, ahogy most lát, nem tűnik fel az aggódó tekintete sem, mert talán nem is érdekel, nem tudom.
- És ha történt, mit érdekel? Engem sem érdekel, téged se érdekeljen... - Gyújtok újabb cigire, közben az előzőnek a csikkje még füstölök a hamutálban. - Megtudtad, amit akartál? - Fordítok hátat neki, és új, bontatlan üveg töményet keresek... Kelleni fog...

Nem adom fel. Tudom, hogy Ray nem szívesen beszél magáról, de eddig mindent elmondott, s én ezen em akarok változtatni. Tudhatná, hogy rám bármiben számíthat. Eddig nem is volt probléma vele, viszont most már dolgozni sem jár be. Nem tudom mi ütött belé s ez a titkolózás már az agyamra megy. Egyenlőre tartom magam, de azért nekem is kezd fogyni a türelmem. Talán mással kéne beszélnem, hogy megtudjam mi a baja. Bár, ha nekem nem mondja el, akkor aligha fog tudni rajtam segíteni valaki. Kivéve Joe bácsi. Vajon ő tudhatja, hogy mi történt Ray-el? Mindegy is. Elszívom a cigim, majd felállok a helyemről és Ray felé indulok el. Mikor lett ennyire flegma? Komolyan mondom, már kezdem azt hinni, hogy nem tart a barátjának.
- Ray. Ne legyél már ennyire makacs. Bökd ki végre, mi a fasz bajod van.
Prancsolok rá, hisz nem fogom hagyni, hogy az italba folytsa a bánatát. Eddig minden problémát megoldottunk, s a mostanit is megoldanánk, ha elmondaná azt. Idegesít, hogy körül írja mi a baj, s hogy nem mondja meg a szemembe.
- Engem érdekel, ugyan is ha nem tudnád akkor a testvérem vagy.
Jegyzem meg halkan, az sem biztos hogy hallotta, majd megrázom a fejem, s komoly tekintetetm semmit nem változoT. Ide jövök hozzá az éjszaka kellős közepén, s ő még arra nem hajlandó, hogy valami konkrét dolgot mondjon. Ez idegesít fel a legjobban.
- Nem, nem tudtam meg amit akartam, ugyan is te nem mondasz nekem semmit.
Válaszolok neki, majd ismét megszólalok.
- Itt iszol magadban inkább, mint hogy megmond nyíltan mi a bajod. Tudod, ez nem vall rád. Teljesen idegennek érezlek. Nem ilyen voltál még pár napja. Akkor is ki fogom deríteni mi bajod, ha tetszik ha nem.
Akdok ki egy kicsit, s megmondom a szemébe amit gondolok. Most mitől tartsak? Amúgy sem szeretem a félre beszéléseket, szóval ez van. Lehet, hogy kissé túl ragoztam a dolgokat, de leszarom. Én nem olyan vagyok, akit egy hamar le tud rázni, ezt ő is nagyon jól tudja. Itt maradok, ameddig nem mondja el mi a fasz baja van.

Gyűlölöm, ahogy itt játssza a hős megmentőt, pedig nekem nincs rá szükségem, nem kell megmenteni, arra fizetem az orvosokat. Azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén, hagyjanak lerészegedni, nem akarok emlékezni erre a pár napra, és most ez a megoldás. Ezt látom annak...
- És ha elmondom, mennyivel lesz jobb? Majd együtt iszunk, heh? - Folytatom inkább a kötekedést, ez most jobban esik, nem akarok gondolkodni. Talán természetesnek veszem, hogy én voltam mindig is az erősebb jellem, Dan pedig az érzelmesebbik. Sosem voltam érzelgős... Dan kiegészítette ezt, mintha tényleg testvérek lennénk, de vannak olyan pillanatok, mikor senkire nincs szükségünk. Ezt vagy megértik, vagy nem. Senkit nem akartam most magam körül, mégis ideállít, és hirtelen mindent tudni akar arról, hogy mi van velem. Három napig fel sem tűnt, hogy nem vagyok bent? Három napig eszébe sem jutott eljönni ide, de nem vetem a szemére, mert nem akarom. Különben is, ha itt akar leenni, hát legyen, nem érdekel.
Éppen az üvegek között kutakodom, mikor megtalálom, amit keresek. Legalább 20 éves skót whiskey. Tökéletes lesz. Megnyitom, és töltök magamnak, majd egyet Dannek is, mert látom rajta, hogy feszült lett... Felé lököm a pulton, majd a sajátomat húzóra iszom ki, utána teli töltöm a poharam. Férfi vagyok, és szeretek inni, mindig is szerettem inni. Persze nem alkoholizmus szinten, de az utóbbi három nap azt mutatja.
- Egészség... - Emelem fel a poharam, majd beleiszom. - Tudod, lehet, hogy idegen is vagyok, de mi a f*szt érdekel, hogy mi van velem? Az utóbbi három napban sem érdekelt, miért pont most? Erre válaszolj - Kérem számon végül mégis. Ezt akarom. Így akarom... Cigim elégett, másikra gyújtok, majd Danre pillantok.

Nem értem miért kell kéretnie magát. Úgy csinál mintha én csak magammal foglalkoztam volna az utóbbi napokban. Hát nem. Ha nem vette volna észre, akkor vagy ezerszer hívtam őt, s még az üzenet rögzítőjét is tele beszéltem, de feleslegesen. Remek. Most meg majd jön az a szöveg, hogy én egy szar barát vagyok és a hasonlók. Azért tudom urlni az idegeimet, de ez már nekem is sok.
- Talán ha elmondanád, akkor megoldanánk a gondodat, de így, hogy csak flegma vagy velem meg iszol nem lesz jobb semmi se. Tudod ezt nagyon jól. Szóval változz vissza a régi Ray-re, mert ez a stílus nem áll neked jól, öregem.
Most aztán tényleg felhúzott. Miért olyan nehéz elmondani nekem a dolgait? Majd pont én leszek az, aki őt cserben hagyja? Mindig is segítettem neki, s fogok is, vagy legalább is segítenék, ha hagyná. De ezt így nem lehet. Ritka az ilyen pillanat, hogy ennyire elhúz, de azért ne kelljen már könyörögnöm neki. Szt várja, hogy térden állva könyörögjek neki? Hát nem. Bel kortyolok a whiskybe, amit felém lökött, majd mélyet sóhajtok, s ismét rágyújtok.
- Ray, engem mindig is érdekelt, hogy mi van veled, ha eddig nem tűnt volna fel. Az utóbi hátom napban vagy ezerszer hívtalak és még a rögzítőd is tele beszéltem, csak te nem vagy képes felvenni azt a kibaszott telefont. Arról még nem tehetek. És azért jöttem most, mert mát nem bírtam tovább, hogy nem jelentkezel nekem. Ez elég lesz válasznak?
Utálom amikor kérdőre vonnak, főleg úgy, hogy tényleg nem igaz az állítása. Lehúzom a mjaradék whiskyt és a poharat vissza lököm a pulton Ray-nek. Még sosem láttam ennyire makacsnak, pedig tényleg önfejű, de azért már ennyire ne legyen ő sem az. Nem szólok semmit, csak várom a reakcióit, hisz most azért jól megkapta, de inkább vagyok vele őszinte, mint álszent.

- Ha azért jöttél ide, hogy felidegesíts, akkor mehetsz is, mert erre nincs szükségem. a gondomat pont te nem fogod tudni megoldani, szóval nem tudom, mit foglalkozol vele? Majd leiszom magam, és helyrejövök... Vagy nem... Nem tudom, de ... - Fejezem be egy legyintéssel a mondandómat. Felidegesített, pillanatok alatt, és nem ezt vártam tőle. Mégis idejön, mint valami szentlélek, és meg akar váltani? Senkit nem érdekel, hogy rákos vagyok, ez az én gondom. Apámmal sem foglalkozott senki, mikor haldoklott, én sem, és velem sem kell. Ez lesz az elégtétel azért, mert leszartam az apámat. Ez a bosszúja az életnek. Egyedül akartam lenni, erre pedig idejön, és azt akarom, hogy hagyjon békén, de ismerem, nem fog lemenni addig, amíg meg nem tudja, mi bajom van. Kiiszom a poharam tartalmát, majd újabbat töltök, ahogy neki is, majd mikor rá akarok gyújtani, megszédülök, és egy pillanatra meg kell támaszkodnom a pultnál. Rágyújtok, miközben egy percre sem hagyom abba az ivást. Érzem, hogy nem kéne, de már nem figyelek erre, majd gondolok egyet, és a poharat ott hagyva veszem magamhoz az üveget, és határozott, de már kicsit szédelgő léptekkel indulok a teraszajtó felé. Ki kell nyissam, levegőre van szükségem, mert megfulladok.
- És ez alatt a három nap alatt csak a telefont voltál képes megemelni, a seggedet viszont nem, hogy ide gyere? Ide sem kellett volna jönnöd ezek után. Én mindig mentem azonnal, ha nem jelentkeztél, nem igaz? Te pedig? Hagytam ezer üzenetet... - Figurázom ki, miközben meg kell támaszkodjak, mert erősen megszédültem. Kezdenek hatni a bogyók, amit bekapkodtam. Ez sem érdekel most, nem tudom, mennyit ihattam meg ma, mégis iszom tovább, nem sajnálom a szervezetemtől a mérgező italt. - Szóval? Dan az istenért... Azt hiszed majd lelkizünk egyet és minden jobb lesz? Gyű...gyűlölök lelkizni, pláne veled... Férfi vagy az istenért - Verem le szándékosan a vázát az üveg étkezőasztalról, majd kinyitom az üveg erkélyajtót, és megállok egy pillanatra...meg kell támaszkodnom, mert az elkohol hamar felszállt a fejembe, bár ez lehet az öreg pia miatt is,és persze a sok gyógyszer miatt is...

Kezdenek eldurvulni a dolgok. Viszont igazat kell neki adnom, hisz 3 napig nem kerestem őt, vagy is csak a lakására nem jöttem, de akkor is. El voltam foglalva, hisz mivel ő nem jött dolgozni, ezért nekem kellett bejárnom, s mindent intézni. Nem szóltam hozzá, csak figyeltem őt, majd mikor leverte a vázát, egy nagyot sóhajtottam. Van egy olyan érzésem, hogy Ray nem csak ivott, de tablettázott is. udtam, hogy ezzel fog elő jönni, de nem vezem fel magamra, bár nagyon szarul esik, hogy ez a véleménye rólam. Van benne valami. Szar alak vagyok szerinte, de ez igaz is. Nem vagyok egy megkomolyodott nős ember, hisz szó nélkül lelépek otthonról az éjszaka kellős közepén, s fűvel fával csalom a nejem, de akkor is. Sokat adtam én erre a barátságra, de amint látom ilyen véleménnyel van rólam a legjobb barátom, akkor kár ragoznom a dolgokat. Ray most részeg. Had legyen neki igaza.
- És ha leiszod magad, mivel lesz jobb?
Kérdezem higgadt hangon, hisz felesleges idegeskednem, viszont azért hiába részeg, nagyon bánt amiket mondott, s az előbb hallottak még mindig vízhangzik a fejemben. Végig hallgatom Ray-t. Azt hittem tvább nem tudja fokozni a dolgokat, de tévedtem. Én már nem tudom, hogy tudnám szóra bírni őt.
- Tudod mit. Legyen igazad. Nem fogok veled feleslegesen veszekedni, hisz úgy sincs értelme.
Vonom meg a vállam, majd igyekszem komoly, semmit nem érző arccal nézni rá. Legszívesebben felpofoznám, de annak semmi értelme nem lenne.
- Nekem nem kell bemutatnod magad. Jobban ismerlek mint bárki más. Férfi vagyok igen, s nem lelkizni akarok veled, hanem csak azt akarom, hogy mond meg mi bajod. Ez még nem lelkizés. Amúgy sem vagyunk buzik. De ha ennyire nem akarod elmolndani, akkor kénytelen leszek Joe-tól mefkérdezni mi a fasz bajod van. Ő legalább elmondja.
Ezzel be is fejeztem Ray faggatását, s vissza vonulok magamnak a kanapéra. Ilyenkor jobb hagyni a dolgokat, viszont józanon meg nem hiszem hog elmondja mi a baj, szóval hagyom, hogy leigya magát, viszont már tántorog, remélem semmi baja nem lesz. Még én nekem legyen lekiismeret furdalásom az végett, mert az elmúlt kibaszott 3 napban nem jöttem el hozzá.

- Talán meghalok alkoholmérgezésbe, és nem kell szenvednem... - Jelentem ki flegmán, miközben iszok tovább. Tudom, hogy a szavak, melyeket mondok megsértik, és talán el is fordul tőlem, amit nem akarok, de jelen helyzetben nem tudok tisztán gondolkodni. Meghúzom az üveget, mely felkavarja a gyomrom, s tudom, hogy nem kellene többet innom, mégis azt teszem. Ezt kell tennem, most ez jobban esik, mint végiggondolni, mi várhat rám a kezelések során.
- Joe sem tud semmit. De ne is keresd, elhagyta a várost, nagy a por körülötte... Szóval én vagyok az egyetlen, aki elmondhatná... - Jelentem ki flegmán, de ideges vagyok, és egyre feszültebb. a cigimet keresem, amit a pulton hagytam, idegesen borítom fel az egyik széket, majd mire nagy nehezen eljutok a pultig már kezdem elveszteni a kontrollomat. Szédülök, és tudom, hogy már nem vagyok képes leállni. Innen már nem. Így talán még Dan sem láthatott. idegesen tolok le szinte minden papírt a pultról, kivéve egyet, melyet szédelegve viszek oda Dan orra alá. Szinte az arcába nyomom, majd kiesik a kezemből, én pedig egy kissé hátratántorodva támasztom meg magam a pultnál.
- Carcinoma ventriculi... I. Stadium. Tudni akartad, most már boldog vagy, te gyökér?! - Iszok még egy kortyot az üvegből. Minden egyre ködösebbé válik, és tudom, hogy az édes tudatlanság közel van... Erre vágyom, és valamiért arra, hogy jól képen töröljem a fotelomban terpeszkedő Dant...

Ilyennek még sosem láttam Ray-t, de ennek is egyszer be kellett következnie. A telefonom megcsörren, de nem veszem fel, inkább kinyomom. Most nem érdekel senki. Biztos Natalie az, de nem tartozom neki beszámolni valóval. Végülis csak a nejem. Majd egyszer vissza hívom. Az is csak titkolódzik előttem, de leszarom őt.
- Ne beszélj hülyeségeket Ray. Nem kapsz alkoholmérgezést.
Jelentem ki egykedvűen. Fáradt vagyok, ez sem érdekel. Most a lényeg, amiért itt vagyok, hogy megtudjam mi a baj. Az sem érdekel, amiket mond nekem, vagyis hát próbál nem érdekelni, hisz hiába a legjobb barátom, nem beszélhet így velem. A legjobb barátoknál is vannak viták, de ez már túl megy minden határon. Még egy rossz szó, és felpofozom, hogy magához térjen. Mjad közli velem, hogy Joe nincs a városban. Ezen valahogy nem lepődöm meg. Csendben vagyok, s a megfelelő pillanatra várok, hogy mondja már végre a dolgokat. Pár perc múlva, szembesülök a tényekkel, s ezt végre az ő szájából hallom. Lesokkolt a hír. Oda dobott nekem valami papírokat, amiket át is tanulmányoztam, majd ledobtam az asztalra, s mérgesen meredtem Ray-re.
- És ezt nem tudtad elmndani normálisan, te idióta?
Kérdezem, majd nem tudom tűrtőztetni magam, oda lépek hozzá magabiztos léptekkel, s lekevrek neki két pofont. Hogy mekkora egy ostoba. Rákja van, és még itt vedeli a whisky-t meg a cigit szívja.
- A piát meg a cigit most rögtön leteszed és felmész a szobádba kialudni magad, mert ha nem, akkor én rugdoslak fel odáig. Felfogtad?
Próbálok kemény lenni, de ez sosem volt az én reszortom. Mindig is Ray volt a keményebb, de meg kell változnia, ha azt akarja, hogy kigyógyuljon.

- Jobban járnál te is, legalább nem kellene végignézned ezt... - Mutatok végig magamon, most egy csődtömegnek érzem magam, talán az alkohol miatt van az egész, nem érdekel, tovább iszom az italt, mert már szerintem lassan tényleg elég súlyos alkoholmérgezésem lesz, nem tudok leállni. ezen a ponton nem.
- Különben is mi a faszt érdekel téged, hogy mi bajom, most jobb hogy tudod? Nem. Akkor? - Kötekedek felemelt, néhol elcsukló hangon, de ez mind az alkohol miatt van. Vagy mégsem? Vajon milyen sérelmeim lehetnek, melyeket mélyen elhallgatok? Már magam sem tudom, csak azt, hogy nagyon haragszom, és fáj ez az egész. Reménytelen helyzet, hogy pont a legjobb barátomnak ugrok neki, de ő van itt, nem az ő hibája.
A pofon hatására megtántorodva hátrálok, és még jobban felidegesít, nem csak azzal, hogy megüt, hanem azzal is, hogy meg akarja nekem mondani, hogy mit csináljak. Hirtelen lendülök neki, és visszakézből én is lekeverek neki egyet, hogy megtántorodjon ő is, ahogy én, hogy érezze csak ugyanazt, amit én. Megdörzsölöm arcomat, de a világért sem ismerném be hogy fáj, inkább jólesően sóhajtok, mintha ez lett volna a legnagyobb vágyam, hogy Dannek behúzzak egyet. Mondjuk a mai alkotása miatt már vagy negyed órája erre készülök, de az utolsó mondataival kihozott a béketűrésből.
- Pont te nem fogod megmondani, hogy mit tegyek, és mit ne, megértetted, te pöcs?! - Kérdezem, és most érzem magam határozottan részegnek. Megtántorodtam, majd ismét jól meghúztam az üveget, szinte kiürült már, rágyújtok, és ismét kibillenek az egyensúlyomból. Szédülök, határozottan rosszul vagyok, még az a szerencsém, hogy mögöttem van a konyhapult...

- Gareth Ray Saintwood! Állj le!
Sosem szoktam az egész neét használni, de annyira felidegesített, hogx már azt sem tudom hogy mi van. Először kerüli a témát, aztán megmondja, most meg legszívesebben elküldene a picsába. Jól éreztem, hogy baj van, de nem gondoltam volna, hogy Ray beteg. Támogatni fogom, még annak ellenére is, hogy egy köcsögnek tart. Mert hát ilyenek a barátok. Nem haragszom rá, csak sértenek a megjeyzései.
- Ne kötekedj velem Ray.
Rázom meg a fejem, miközbe vissza kaptam a pofont. Számítottam erre.Azért megéreztem zt az ütésg, majd kezem végig húzom a számon, miközben tettem pát lépést hátra felé. Vérzik. Elég erősen vérzik. Ezt jól eltaláltad öregem. Megtörlöm a szám, majd a következő megjegyzésére nem reagálok. Habozok egy kicsit, majd ismét közelebb lépkedek hozzá, s ki veszem az üveget a kezéből, s ami benne maradt megiszom az üeget pedig széttöröm. Ez nem vall rám, de Ray most aztán igazán kihozta belőlem az állatot. Már nem ütöm meg, pedig legszívesebben azt tenném. A szám vérzik, Ray kotta részeg, mi lesz még ebből az estéből? Semmi jót nem sejtek.

A szoba őrülten forogni kezdett velem, meg kellett kapaszkodnom a konyhapultba, hogy ne essek el. Tudom, mit tettem, és azt is tudom, hogy miért, de mégsem bánom. Ez az én bajom, hogy sosem bánok meg semmit, nem érdekel. Nem bánom az életemet, azt sem bánnám, ha véget érne. Hiszen egyszer mindenkit elér a vég, kit előbb, kit utóbb. Lehet, hogy ez volt az utolsó ivászatom, lehet, hogy ez volt a vége. A szívem szúrni kezd, és egy pillanatra odakapok. Nem tudom, mi ez... Szívroham? Tisztán emlékeimbe vésődött, mikor ezt láttam Joe-n.
El volt keseredve a fia miatt, bár ő nem ivott ennyit, vagy legalábbis én nem tudok róla. Kiöntötte nekem a lelkét, és viharos hirtelenséggel történt minden. Előtte még nevetett, és szivarozott, majd összeesett, és én pedig a kétségbeesés sötét karmai közé kerültem. Sosem féltem annyira soha még előtte, mint akkor. Úgy hittem, elveszítem, soha nem voltam annyira elveszett, és még Dan sem volt képes kirángatni. Akkor nyugodtam meg, mikor az orvosok jó híreket mondtak, és nem azért, mert fizettem nekik, hanem mert értették a dolgukat.
Sok minden közrejátszik a mostani állapotomban, minden ami eddig történt, most visszaüt, az apám meggyászolása. Sosem fordítottam rá időt, sosem búcsúztam el tőle, sosem sirattam meg, soha nem mondtam neki el azt, amit valójában éreztem, és ezt most mind Danen töltöm le, mert ő van itt, és mert ő még elvisel.
- Dan... - Nyögök ennyit a szoba csendjébe, és érzem, ahogy a talaj kicsúszik a lábam alól, és még egy pillanatra érzem, ahogy a fejem beverem a konyhapultba, majd érzek valami forró folyadékot, ami talán a vérem, végül a hideg követ a fejem alatt. Elájultam. A stressz, a ki nem mondott szavak, a betegség, a gyógyszerek és az alkohol csodálatos csapatmunkájának hála összeomlottak az idegeim, ahogy én is összeomlottam a konyhakövön. A sötétség rángat magával, és hagyom, hadd rántson, itt akarok maradni, nem félek, többé már semmitől...

Ezt az érzést még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom. Láni a legjobb barátod sztcsúszva, nem épp kellemes dolog. Idegesebbné is idegesebb vagyok, s nem tudom mit csináljak ezzel a marhával. Tudom, hogy nehéz elviselni, hogy beteg, de épp ezért vagyok neki itt én, hogy segítsek átvészelni neki ezt az időszakot. Az idegeimnek már mindegy, ahogy mostmár ennek az egész estének mindegy. Már elég rég itt vagyok, Natalie is hívogat állandóan, de nem érdekel, inkább kikapcsolom a telefont.
Hirtelen csend lett, s én végig nézem, ahogy Ray össze esik, s nem tudok csinálni semmit. Csak állok mereven, majd pár perc habozás után oda sietek hozzá, s leülök a földre, majd megnézem, hogy van-e pulzusa. Mivel én kikacsoltam a telefonom, és az időbe telik, míg bekapcsolom, így keresni kezdtem egy mobilt, vagy akármilyen eszközt, amivel értesíthetem a mentőket. Ray telefonja lemereülve. Hát ez remek. Na mindegy. Találtam egy harmadik telefobt is, nem tudom kié, de tárcsáztam a 911-et, s egy mentőt kértem Ray címére. Ha valami baja lesz, sosem fogom magamnak megbocsájtani. Nem veszthetem el a legjobb barátom, sőt ő annsál sokkal több. Ő a testvérem.
A mentő megérkezett, s már tették is be hordágyon Ray-t a mentőautóba. Én természetesen vele mentem, hisz szüksége lesz rám, ha fel kel. A ruhám egy vér, de nem érdekel. A lényeg, hogy most Ray rendbe jöjjön. Azt hiszem holnap én sem nézek be a céghez, vagy ha mégis, akkor csak később.

A sötétség körülölel, és én nem félek, ha most elragad a halál. Éltem, tettem hülyeségeket, de ha meg kell halnom, hát legyen. Nem tudom, mennyi ideig feküdtem a földön, majd a valóság egy pillanatra visszaránt.
- Dan... a gyógyszerek... - Mutatok a tűzhely mellé fejemmel, ott van a gyógyszer, amit az orvosom felírt a fájdalomra, csak ennyit tudok mondani, majd ismét visszaránt a sötétség, érzem a szúrásokat a mellkasomnál, majd a tudattalanság állapotába kerülök. Képek villannak be, a mentősök a arca, az egyik kopasz, a másik ősz hajú, gépek zúgása, a sziréna. Igen, szólni akarnék, hogy kapcsolják ki, de hiába, majd mintha mindezt elvágták volna, mintha semmit sem éreznék, ez más mint eddig, lebegek, mintha történt volna valami, majd megint bevillannak képek, és hangok.
- Visszatért fiam! - Veregeti meg a vállam az ősz hajú szakállas mentő, újra kellett éleszteniük, de ebből semmit sem fogok fel, mintha csak egy rossz álom lenne.
Egy álom, melyből fel akarok ébredni, de nem tudok, ismét elájulok. Fertőtlenítő szaga kelt fel, és szellő az arcomon, most visznek a kórházba, talán, nem tudom, mi van velem, nem tudom, mit tesznek majd, de erőm sincs gondolkodni, valamit az arcomra raknak, egy maszk, oxigén... Nem elkábít, és teljes képszakadás, semmit sem érzek, semmit sem látok, nem tudom, mi van velem, szinte már lebegek ismét, érzem azt az érzést, majd újra a gépek hangja, majd egy szúrás... Ez az a pillanat, amikor végképp elájulok, de még az utolsó gondolatom az, hogy remélem meghalok.

Ez a világon a legrosszabb éjszakám. Csináltam sok hülyeséget, de most az aggodlom és az idegbaj egyszerre öelel körül, hisz még is csak a legjobb barátomat élesztik újra. A picsába is, hogy tudta ennyire kiütni magát ez az állat. Ha felépül, én magam fogom kidobni az össze alkoholt az irodából is és a lakásából is. Ez így nem jó. Beteg, és még ilyeneket kell csinálnia. Valami gyógyszereket említett, és ekkor jöttem rá, hogy fájdalomcsillapítókat szedett be és megivot rá vagy 3 üveg whiskyt. Kikészültem idegileg, de leszarom. Most Ray a legfontosabb. A kórházba érve, egyenesen a műtőbe tolják Ray-t, ahol egy jó gyomormosás vár rá. Én kint várok a folyosón, s egyre idegesebb vagyok. Minden perc egy örökké valóság. A nővérek megnéznek, nyilván a véres ruha végett, de kit érdekelnek most a nők. Fel-alá járkálok, miközben egy orvos sem hagyja el a műtőt. Jó hosszú idő eltelt, mire kijött az orvos. Oda sietek hozzá, majd kérdőre is vonom őt.
- Hogy van?
Kérdezem ideges, komoly hangon, majd mikor közli, hogy stabil az állapota, de nagyon gyenge, csak bólintok, majd bemegyek hozzá, hisz az orvos megengedte.
Leülök egy fotelba, ami Ray ágyánál van, s egyre csak idegesebb vagyok, ahogy figyelem a még elaltatott barátomat.
- Hogy tehetted ezt te idióta?
Kérdezem, bár nem hiszem hogy valaki hallja is amit mondok. Sóhajtok egy nagyot, majd érzem, hogy kimerültem, hisz már vagy 24 órája fent vagyok.

Nem tudom mennyi idő telt el ebben az öntudatlan állapotban, azt sem tudom, mi történt, de mindenre emlékszem, amit a lakásban tettem, és mégsem bánom. Eleinte a szememet sem tudom kinyitni, majd végre sikerül. A nővér valami infúziót ad.
- Csak fájdalomcsillapító - Mondja, majd feljebb ülök néhány halk nyögés közepette. Végigmérem, és őszintén mondom, hogy legalább csinos, ha már itt kell rohadnom. Dan-t sem egyből veszem észre, de látom, hogy alszik, és most nem is zavar. Nem tudom elmondani neki, hogy nem érzek semmi bűntudatot, egyszerűen, mintha nem lennének érzéseim. Kiürültnek érzem magam. Egyenesen felülök az ágyon, bár szédülök a nyugtatóktól és persze gondolom még az alkohol utóhatása is. Legalább nincsenek görcseim. Nehezen állok fel, és még mindig forog alattam a talaj, de mindezt úgy teszem meg, hogy Dan ne ébredjen fel. Beszélnem kell az orvossal. Bekötöm a derekamon a köntöst, és a fal mellett csoszogok végig, mint valami öregember, mire fellelem a nővérszobán az orvosomat.
- Mr. Saintwood, nem kellene talpon lennie... Egyáltalán ébren sem kellene lennie! - Figyelmeztet, de tudnom kell a dolgokat, mi történt.
- Mi történt? Romlott az állapotom? - Kérdezem kissé ingerülten, bár hangom gyenge, meg is botlom, el is estem volna, ha az őszes, frissen borotvált doki oda nem jön hogy leültessen.
- Hát nem tett jót ez a mennyiségű alkohol és gyógyszer, amit bevett, azon kívül kétszer leállt a szíve, másodszorra, már alig tudtuk újraéleszteni! Mégis mi vezette idáig? - Kérdezi halkan, mégis, mintha a fülembe ordibálna, pedig a fájdalomcsillapító miatt nem érzem, hogy fájna.
- Láttam apámat szenvedni... Nem akartam ugyanezt... Ennyi. Mikor mehetek haza? - Térek a lényegre, erőtlen, ám határozott hangon.
- Az Ön stádiuma még visszafordítható, idejében elkaptuk. Pár napig itt kell maradni... - Itt leintem az orvost. Pár nap? Ez megőrült.
- Arról szó sem lehet. Most akarok innen kimenni, nem érdekel, mit gondol! - Kapom fel a vizet. A tárcámért nyúlok, amit a köpenyembe tettem, a biztonság kedvéért. Vizet tölt nekem a doki, és látom a szemében a rosszallást.
- Legalább ma éjszakára maradjon itt, Mr. Saintwood kérem! - Néz rám kétségbeesetten, pedig egy fillért nem adtam még neki. A tenyere alá csúsztatok nem kevés pénzt, hogy elálljon ettől. Pár órát hajlandó vagyok maradni, de többet nem. És ismer, szóval tudja ezt. Ő kezelte Joe-t is, ismeri milyenek vagyunk.
- Mr. O'Connell, maga nagyon jó orvos, biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi bajom, most viszont szeretnék rágyújtani, ha nem gond... - Kezdem el megint a hülyeségemet, éppen hogy megmentettek, de az első gondolatom a cigaretta. Ismeri a nagybátyámat, és rosszalló mosollyal nyugtázza. Ő is dohányzik, ezt tették vele az évek. Tolószékbe ültet, és a személyzeti dohányzóhelyiségbe visz engem is. Cigivel kínál.
- De ezt is le kéne tennie, ahogy a nagybátyjának is... Sokat dohányzik még az öreg? - Kérdezi, és élvezettel fújom ki a füstöt. Válaszom, csak egy szimpla bólintás, majd némán szívom a cigarettát.
- Hétfőn lenne az első kemoterápia, ugye addig nem teszi tönkre magát? - Kérdezi hosszas hallgatás után, miközben a szobám felé tol.
- Ugyan doki, csak buliztam egy kicsit... - Sütök el egy poént, miközben a szobába érvén Dan még mindig alszik. A doki kimegy, egy nővér percekkel később a ruhámat hozza vissza. Idegesen veszem le a köntöst, gyenge vagyok, és korlátozva érzem magam emiatt. Dan már horkol, mire én pusztán húsz perc alatt öltözök fel, ezért véletlenül nekimegyek a vas szekrénynek, ami hatalmasat koppan...
- Na végre... Nem fogok magyarázkodni, Dan, ha arra vársz... Nem bánom, amit tettem, és megtenném újra. Remélem nem vártál mást? - Mondom gyenge és monoton hangon az ébredező férfinak...

Elaludtam. Hát, de ez szerintem nem igazán meglepő, elvégre kimerültem, s jót tett egy kicsit lehunyni a szemem. Nem tudom, mennyit aludhattam, de nem sokáat. 1 vagy fél órát. Talán valamit még álmodtam is. Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy most egy jó erős fekete kávét kellene innom, hogy teljesen felébredjek. Ébredezm, s megdörzsölöm a szemem, majd körbe nézek. Ray már ébren volt. Legszívesebben kérdőre vonnám, de ez most nem az a pillanat. A magyarázkodás nem az ő reszortja, ahpogy én sem vagyok rá kíváncsi. Tudom, amit tudnom kell, s elég nehéz feldolgozni, főleg azok után, amiket nekem mondott.
- Nem kértem, hogy magyarázkodj.
Csak ennyit mondok neki, de nem nézek rá, hisz alekiismeretem megszólalt, s nem bírok ezek után a szemébe nézni. Megütöttem egy részeg, beteg embert, pusztán önontroll hiánya végett. Nem tudtam kordában tartani az indulataim, s ez bánt. Legszívesebben elfelejteném a mai estét, de ez nem megy ilyen könnyen. Ray majcnem meghalt, ráadásul komoly betegsége is van, az a legkevesebb, ha mostt nem kérek tőle számon semmit sem. Nem tudom, meddig fogják ót bent, de azt mondta az orvosa hogy pár napig bent kellene lennie. Nem tudom józan ésszel ezt az egészet megérteni, viszont most egy darabig elment a kedvem a piálástól.
Semmit nem mondok Ray-nek, várom, amíg ó hoz fel valami témát, ha egyáltalán szóba akar még velem állni a ma este után. Legszívesebben szembe köpném magam. Nem vagyok megfelelő barát. 35 év után csódöt mondtam. Szar érzés, de ez van. Azt hiszem, most jól jönne egy cigi.Felállok a fotelból, majd Ray-re nézek, s elő veszem a cigis dobozom. Tudom, hogy nem szabadna neki cigiznie, s innia sem, de azért megkínálom őt. Tudom, hogy a kórházban tilos a dohányzás, de én még is az ablakhoz állok, s jobban kinyitom azt, hogy a füst kimenjen. Meggyújtom a cigit, majd élvezem, ahogy a nikotin átjárja a testem, s a végén kifújom a füstöt. Az orvos nem fog bejönni, hisz mondtam neki, hogy majd én vigyázok a barátomra.

- Figyelj Dan! Nem a te hibád. Én fasz vagyok, ahogy Joe is az volt annak idején... Ez nem a te hibád, családi vonás. Te annyira nem lettél beavatva a szívrohama előzményeibe, nem tudhatod, miért volt... - Kezdem el felvázolni a tényeket erőtlen, ámbár határozott hangon. Nem tud mindent rólunk, és ezt direkt tettük így anno Joe-val. Vannak dolgok, amiket jobb, ha nem tud a Saintwood családról, és soha nem is fog tudni. Nem akarom belerángatni olyan dolgokba, amiből baja származhat.
- A testvérem vagy, aki elviseli az idióta hangulataimat. A testvéred vagyok, és meg akartalak ettől a látványtól óvni téged. Neked erre nem volt szükséged... Most mégis láttad, de ne emészd magad, én sem teszem! - Jelentem ki megveregetve a vállát, majd pofátlanul veszek a cigijéből és rágyújtok én is. Muszáj, hiszen erre szükségem van. Ideje ismét közel engednem őt magamhoz, és egy-két olyan dologba beavatni Dan-t, amit eddig nem tudott. Tudnia kell. Persze nem mindent, mert azt nem szabad, ha esetleg rendőrségi ügy lenne valamelyik titokból, nem akarom, hogy tudjon róla, hogy tiszta maradhasson.
- Joe és én... Azért nem jöttünk ki soha jól apámmal mi ketten, mert a korrupció minden változatát ismerjük és űzzük mind a mai napig. Mindezt a szemed előtt, és azért van az a sok személyes találkozóm vele, mert ezeket meg kell beszélnünk. Joe nem más, mint a hírhedt Uncle Joe. Az étterem egy ál-vállalkozás, a valódi foglalkozása egészen más. Nem tudom, mit tudsz ebből, vagy mit nem, elég sokat meséltem neked, róla mindezt úgy hogy nem mondtam ki szavakkal. De nem akarjuk, hogy ebbe jobban belekeveredj... - Talán felrémlik neki az eset, mikor tele voltak a szennylapok és a tévéadók Uncle Joe-val, akit később felmentettek. Meséltem róla, de sosem mentem bele ennyire. sosem mondtam ki nyíltan, hogy Joe lányokat futtat. Nem kell tudnia mindent, de ideje többet tudnia. Mindig csak egy apró részletmorzsát.
- Pont a piszkos üzelmei miatt hallhattad apámat és Joe-t folyton ordibálni, mikor a farmon voltak... Sajnálom, hogy hazudtunk, de érted tettük - A korrupció világa magával ránt, és a mélybe húz, nem lehet ellene mit tenni. Nem akarom, hogy Dan is belemélyedjen. Nem akarom, hogy tudjon a sok apró piti húzásunkról, amit már eddig is megtettünk. Elgondolkodva pillantok ki az ablakon, lassan fújom ki a füstöt, bár kaparja a torkom, nem érdekel, hogy ez halálos is lehet. Beszélnem kell a nagybátyámmal. Muszáj. Tudnia kell, hogy mit tettem, szükségem van a tanácsaira, a szavaira, a szidására. Erre van nagy szükségem, és Dan-re is, hiszen a két legfontosabb emberek az életemben... És persze ott van még a húgom is, aki ebből nem sejthet semmit. Neki nem szabad tudnia, mi történt velem.
- Lefizettem az orvost, hogy kiengedjen, haza akarok menni... - Jelentem ki némán, tudatni akartam vele. Nem mondom, hogy ezentúl tudni fog minden egyes korrupt lépésemről, de ideje visszaengednem őt az életembe...
- Tudom, hogy elzártam magam, hogy nem tudsz rólam szinte semmit, de érted tettem... - Mondok még ennyit, majd kipöckölöm a cigarettát, de nem szállok le a párkányról. Még gyenge vagyok... Dan tekintetét keresem, tudnom kell mit gondol most...

Az idegeim felmondták a szolgálatot, de még tartom magam, hisz nem szabad kiakadnom nyilvánosan. Mármint nem kezdhetek el itt rohamozni, egyrészt mert Ray állapotára tekintettel kell lennem, másrészt pedig mert kórházban vagyunk, s nem akarom, hogy egy orvos vagy nővér bejöjjön. Most nem. Az ablaknál cigizek, s csak fújom ki a füstöt, miközben hallgatom Ray-t. Nem tudom, mit akar nekem mondani, de  van egy olyan érzésem, hogy vissza kaptam egy kis darabot a régi Ray-ből. Már csak a beszédjéből gondolom. A hangja is más, amikor önmaga. Sóhajtok egy nagyot, majd megrázom a fejem, de nem szólalok meg. Most semmi kedvem nincs csevegni. Inkább csak hallgatom, hogy miket mond. Úgy sem bírom ki, hogy ne szólaljak meg, így kb. 5 perc után halk hangon szólaltam meg.
- Ray, nem vagy te fasz. A testvérem vagy, aki a legfontosabb nekem ezen a világon. Érted? Nem emésztem magam. Óvni sem kell. Felnőtt ember vagyok.
Felelem egykedvűen, majd még egy slukkot letüdőzök a cigiből, s kidobom az ablakon a csiket. Érzem, hogy kikészültem, s ez nagyon nem jó. Nem tudom, mikor rázódok helyre a mai este után, de egyenlőre leszarom. Ami biztos, hogy reggel nem megyek be dolgozni. Egy szabadnapot adhatok magamnak. Mjd mikor Ray tovább mesél nekem, az már végérvényesen kibassza a biztosítékot nálam. Azt még lenyeltem, hogy nem tartott pár órával ezelőtt még a barátjának, azt is feldolgozom valahogy, hogy beteg. De azt, hogy hazudtak nekem, s egész mostanáig titkolództak előttem Joe-val, az már mindennek a teteje. Köpni nyelni sem tudok. Az állam szinte a padlón koppant. Hát ezt igazán nem vártam tőlük.
- És ez hamarabb nem jutott az eszedbe, hogy ezt elmond nekem? Vagy akartál egyáltalán erről beszélni nekem, Ray?
Nézek rá kérdőn, de közben émi harag is lehet a tekintetembe. Igen. Elvileg testvérek vagyunk, s ő még is eltitkolt egy ilyen fontos dolgot. Szeretem Joe-t is és Ray-t is, hisz nekik köszönhetem, hogy most vagyok valaki, de már azt sem tudom, ez én-e vagyok valójában. Joe nevelt minket azóta, hogy itt vagyunk Vegasban.
- Erre nem tudok neked mit mondani. Minden féle gondolat kavarog bennem Ray. Talán jobb lett volna, ha ezt sosem mondod el.
Rázom meg a fejem, miközben rágyújtok isét egy cigire, hisz le kell nyugodnom valahogy. Nem tölthetem kia dühöm Ray-en. Egy nagyot sóhajtok, s fel-alá kezdek járkálni a szobában. A gondolataim szanaszét, az egész eddigi gondolat menetem megszűnt létezni. Legszívesebben itt hagynám Ray-t, de nem teszem. Túl fontos ő nekem. Meg hát annyi mindenen keresztül mentünk.
- Értem tettétek? Nezz a szemembe Ray. Ennyire nem bíztatok bennem? Tudod hogy senkinek nem mondtam volna el, s nem is fogom.
Mondom, miközben kifújom a füstöt, de ez sem esik jól. 35 év barátság. Születésünktől kezdve arátok vagyunk, s a két legfontosabb ember, akire mindig számíthatok, pont ő tőlük nem vártam volna, hogy hazudnának nekem. Persze megértem, hogy ezt tették, de akkor sem volt épp szép dolog.
- Haza viszlek tesó. De ígérd meg nekem, hogy nem iszol soha többet.
Nézek rá, de közben a lelkem legmélyén fáj most minden. Annyi kérdés kavarog bennem, de még sem teszem őket fel neki. Nem akarom őt lefárasztani, így is kemény napok vannak a háta mögött.
- Ray, ne emészd magad ez végett. Engem védtetek, nem haragszom.
Csak ennyit tudok ki mondani, miközben a talajt fürkészem, s a cigim szívom. nem tudom, meg fogom-e tudni ezt emészteni valamikor is, de igyekszem minél hamarabb össze szedni magam.[/color]

Fáradt vagyok. Megfáradt. Belefáradtam az életbe. A doki még most is tartotta bennem a lelket. Még időben megfogtuk, bár tudom, ha még halogattam volna, akkor lehet, hogy éppen haldokolnék, de a mai eset után ideje végrendelkeznem... Nincs kire hagynom semmit. A nejemre biztos nem fogok egy fillért sem hagyni, habár lefeküdtem vele, de nincs köztünk semmi, a húgom... Ő cseppet sem ért ehhez, és itt van Dan. Az ő kezében menne tökéletesen a cég, ahogy kell.
- Dan, ha végighallgatsz, majd rájössz, melyikünk a nagyobb fasz, ne aggódj - Biztatom, és kikotrom a zsebemből a gyűrött cigarettásdobozom, mely még majdnem tele van. Rá kell gyújtanom, nem érdekel az, amit a doki mondott. Tudom, hogy amiket hallani fog, nem fog neki tetszeni, és készülök a legrosszabb kiakadásra, de amit a szeméből kiolvasok, az szerintem meg sem közelíti azt a haragot, amit most érez. Mindig is ilyen volt.
- Eszembe jutott már párszor, de a nagybátyám megkért, hogy ne mondjam el... Neked nem szabad ebbe belefolynod. Ez a piszkosabb része a dolgoknak, ez az, amiről neked még sejtésed sincs Dan... Végül letettem róla, mert Joe-nak van igaza, ez a része idegen tőled, ez a része nem te vagy... - Jelentem ki határozottan, és talán egy kicsit lekezelően. Ilyen a stílusom, nem tehetek róla. Ez vagyok én. Sajnálom ezt az egészet, hogy így alakult, nem így terveztem, mégis így alakult. Így kellett tennem. Igazából véve az életem régen kettős...Talán mióta megszülettem, Joe mondta, hogy már akkor látta, hogy élni akarok. Anyám nem akart megtartani, bár 15 évesen nem csodálom, és én mégis maradtam, megszült és most az egyik legjobban kereső üzletemberek egyike vagyok. Mindenki ezt látja. Hogy Joe üzlete és az enyém közel sincs egymáshoz. Pedig sok köze van...
- Egyszer megtudtad volna, és nem akartam, hogy valami kívülálló mondja el. Tudod, hogy miért ült Joe börtönben? Tisztában vagy vele? Emlékszel te arra az ügyre Dan? - Teszem fel sorozatban a kérdéseket, mert nem úgy vettem észre, hogy megérti, amit mondok, nem érzem azt, hogy figyelne arra, amit mondtam. Mintha azt hinné megőrültem, pedig közel sem. Ez nem film, ez az élete... Joe élete... Az én életem. Nekem mindig védenem kell azokat, akiket szeretek, ahogy Joe-t is. Lassan sétálunk ki a kocsihoz, nehezen szállok be, a oki persze még recepteket nyom a kezembe. Valami gyógyszerek, amik a kemó mellé járnak...
- Meghalt valaki Dan... Meghalt egy lány, és kenőpénzt fizettem. a nagybátyám nem kerülhetett börtönbe... - Szólalok meg ingerülten, mikor már úton vagyunk. Sok érzés kavarog most bennem, de egy kérdés. Miért? Miért nem kérdez? Mért tesz úgy, mintha azt mondtam volna, hogy fekete alsó van rajtam? Dan, te nem ilyen vagy. Akadj ki, vagy valami... Kérem magamban, s gondolataim ki is ülnek arcomra. Szarul vagyok, de nem érdekel, én kerestem a bajt, én kaptam gyomormosást, én haltam meg majdnem kétszer.
- Csak ne lennél ilyen béna hazudozó, Dan! Add ki magadból! Átbasztunk, hazudtunk és titkolóztunk, te meg azt akarod beadni, hogy nem haragszol? Emberek haltak meg... Nők, amikről nem tudsz. Cégek felvásárlása, a nejem... A nejem azért a nejem, mert felvásároltam a cégüket, és elsütöttem az apjának, hogy adja hozzám... Sosem akartam elvenni. Csak így alakult. Nem tudtam levakarni... - Mondom el ezt is. Ez a része az életemnek is ködösítve volt direkt tettem, amit tettem. Elhallgattam. Egy idő után könnyebb volt hazudni, mint őszintének lenni. Egy idő után azt éreztem, hogy eltávolodtunk, és meg is történt. Ez a Dan már nem az az "ökör", akivel minden hülyeséget megcsináltunk, és nem tudom mi lett vele... Én tettem ilyenné?
- Ha őszinte vagyok, kérlek most ez egyszer te is legyél az Dan... Elviselem... Hidd el! - Jelentem ki, és amint kiszállok, kissé megszédülök, de rágyújtok, és nekitámaszkodom a kocsinak...

Az egész életem egy nagy hazugság. Nagyon haragszom mindkettőjükre, viszont egy részből hálásnak kell lennem, hisz Joe tett azzá, aki most vagyok. Neki köszönhetem azt, ahol most vagyok, de akkor is az orrom előtt csináltak mindent, s engem meg jól átbasztak. Azért ez nagyon bánt. Pont tőlük nem vártam volna, hogy kicsesznek velem. És ők meg azt mondják, hogy én végettem tették. Szép.
- Tudod Ray, ezek után már azt sem tudom ki vagyok. Bárcsak sose mondtad volna el. Bárcsak meg sem történt volna ez az egész.
Mondom neki kissé kiabálva, hisz azért ez már tényleg sok nekem. Először titkolódzik a betegségéről, aztán közli velem, hogy mocskos üzletekbe folytak bele Joe-val. Hát mit ne mondjak ki vagyok idegileg. Legszívesebben megütném őt, de így is alig áll a lábán. Ezt em tudják nekem megmagyarázni soha. Hazudtak. Joe-t az apámnak tekintettem, Ray... Ray pedig a testvérem volt.  Józan ésszel fel sem tudom fogni, hogy ez most igaz legyen. A folyosón sétálunk, s megindultunk kifelé a kórházból. Nem érdekel most senki és semmi. Leszarok mindent. Azt hittem, jobban nem tudja fokozni a dolgokat, de tévedtem. Ürességet érzek belül, mintha kiszakították volna a szívem. Megbántva vagyok, kikészülve s dühös vagyok. Nagyon mérges. Kiértünk a kórházból, majd beültem a kocsimba a sofőrülésre, s vártam, hogy Ray is beüljön mellém, ha már azt mondtam neki, hogy haza viszem.
- És mégis meddig akartatok titkolódzni előttem? Kibasztatok velem Ray. Hogy voltatok képesek a hazugságok ellenére is jópofizni és a szemembe nézni? Hm?
Kezdek kiborulni, s nem hiszem, hogy sokáig bírok urlkodni magamon. Ez nem fair. Anno nem is kellett volna ide jönnöm Vegasba, de én hülye eljöttem. Mondjuk nem bánom, csak most nem tudom.
- Megöltetek egy lányt? Ray, hogy tehettétek ezt? Nagyot csalódtam mindkettőtökben.  Ezt igazán nem gondoltam volna rólatok. Ez nekem már sok. Nem elég, hogy eltitkolod előttem a betegséged, nem engedsz közel magadhoz, és most meg közlöd, hogy tik egész életemben átvertetek. Nagyon jól esett, kössz szépen.
Nem tehetek róla kiakadtam. Az meg hogy emerek haltak meg és a kenőpénz, ht ez tényleg több a soknál. Nem akarok mást, mint haza menni és aludni végre. Na meg át kell gondolnom a dolgainakt, mert már téyleg nem tudom mi az.
- Ennyit ért neked a barátságunk? Testvérek voltunk Ray? Felfogod amit mondok? A testvérek nem csinálnak ilyet. Az egész életem egy nagy hazugságra alapult.
Nem tudom miért, de kiabálok Ray-el. Részben megérdemli, de akkor is. Nagyon nagyon csalódott vagyok. Kimondhatatlanul gyűlölök most mindenkit.
- Adjam ki magamból? Tényleg ezt akarod? És akkor mi változik meg? Semmi. Attól mert leordítom a fejed, attól még nem változik meg semmi. Ugyanúgy kibasztatok velem. Ezek után hogy mertek a szemembe nézni? Egy kicsit sem sajnáljátok a dolgokat? Emberek haltak meg, és még ki tudja milyen mocskos üzleteitek vannak. Nekem ez már sok. Pont ti hazudtatok nekem, akik a legfontosabbak vagytok. És ezek után, meg tegyek úgy, mintha minden rendben lenne?
Hangosan kiabálok vele, miközben megállok a kocsival a háza előtt, s kiszállok, magam után be csapva az ajtót, s remegő kezekkel gyújtok rá. Nem érdekel semmi. Annyi minden hülxeségen túl vagyunk. 35 éve barátok , sőt testvérek vagyunk és most kiderül, hogy átvertek.
- Ezek szerint ennyire nem bíztál meg bennem. 35 év Ray. Felfogod? Elvileg 35 éve vagyunk barátok, sőt testvérek, de igazából ez mind csak hazugság volt. Az egész barátságunk, a közös cég mind csak kibaszás. Ezt nem gondoltam volna rólad. Joe-t, őt meg meg sem említem. Mindig is felnéztem rá, de mot nem tudom. Időre van szükségem.
Fejtem ki, majd egy mélyet sóhajtok, s hirtelen felindulásból kitöröm az autóm hátsó alakának az üvegét. A kezem szét vágja, de leszarom. Ezt nem érdemeltem meg tőlük.