Órák óta próbálom elérni Danny-t, de nem veszi fel a telefont. Később már csak a hangposta jelentkezik be. Idegesen járkálok fel s alá, nem értem, hogy most miért kell kinyomnia. Rossz érzésem támad, talán baja esett. Próbáltam Ray-t is hívni, de neki azonnal a hangpostája jelentkezett be, szóval valami baj lehet. Aggodalom árasztja el testem minden szegletét. Csak remélni tudom, hogy nem Dannel van valami nagy baj. Féltem őt, mert nagyon szeretem, és most, hogy terhes vagyok, nem tesz jót nekem ez az idegesség.
Narancslé után kutatok a hűtőben, majd töltök magamnak és azt iszom, miközben a kezemben a mobil, azzal szórakozom. Már minden katasztrófa lejátszódott a lelki szemeim előtt, nem tudom elképzelni, hogy mi tart ilyen sokáig. Meg kell várnom ébren, de a fáradság erősebb. Telefonnal a kezemben, a dohányzóasztalon hagyott lelet tudatában alszom el a kanapén, majd órák telhettek el, mert pirkad, mikor meghallom Dan sportkocsiját leparkolni a ház előtt.
Sosem hagyja kinn a kocsit a ház előtt, mindig a garázsba áll, szóval valami történt, és nem is tévedtem. Elé sietek, és látom, hogy semmi sincs rendben vele. A szája szélén megszáradt vér, az inge is véres, ahogy a keze is. Magamhoz szorítom, de meg sem várva a viszonzást kísérem be, ültetem a kanapéra, majd egy forró kávéval kínálom.
- Mi történt veled? Ray volt? - Kérdezem, majd még a válaszát sem várva szólalok meg újra. - Dan meg kell beszélnünk valamit. Fontos! - Szorítom meg a papírt, miközben leülök a dohányzóasztalra, és komoly tekintettel pillantok rá. Érzem, hogy elárasztanak a könnyek, de igyekszem visszanyelni azokat. Mégsem szólalok meg, csak szorongatom a papírt. Végül, ha válaszolt arra, hogy mi van vele, akkor nyújtom csak át a terhességemet igazoló papírt. 10 hét és 4 nap. Ezt mutatja az ultrahang kép... A leleten pedig a "Terhesség bizonyított" felirat díszeleg, a baba méretei, ami kábé 3-4 cm nem több. Riadt tekintetem Dan arcát fürkészi...

Ez az este Ray-el teljesen kikészített. Semmi kedvem nincs otthon marafni, így úgy döntök, hogy a ma nem maradok otthon, csak átöltözöm, hisz egy vér vagyok. Remélem, az asszony alszik, s mindent meg tudok csinálni egyedül. Nem akarom a dühöm rajta levezetni. Leparkolom a kocsim a ház előtt. Ezt sosem szoktam. Mire kiszállok, már magához is ölel a nő, de nem viszonzom, csak állok egy helbyen komoly arccal, majd bemegyek vele a házba, s mikor kérdőre von, csak meg vonom a vállam, s nagyokat sóhajtok. Nem akarom t bántani. Nem érdemli meg, de ha faggat, muszáj lesz leordítanom őt, amit nem akarok. Nem vgyok szerelmes Yve-be, de azért fontos nekem, bár Ray is fontos volt.
- Yve, légyszíves ne fagas engem. Semmi közöd hozzá, mi történt velem. Minden rendben van, nyugalom.
Mondom neki kissé ingerülten, hisz nem tudok mit kezdeni a tudattal, hogy Ray-el való barátságomnak lőttek. Bele kortyolok a kávéba, majd leteszem a dohányzó asztalra Yve mellé, ahol épp ült. Semmi kedvem a társaságához.
- Miről akarsz beszélni? Csak gyors legyél, mert le kell zuhanyoznom.
Mondom, majd össze ráncolt szemöldökkel nézek rá, s végig simítok az arcán. Ő nem érthet meg engem, sőt, senki nem érthet meg. A legjobb lesz, ha lezuhanyozok és eltűnök a mai nap innen.

- Nem értelek Dan, miért löksz folyton el! Én vagyok az egyetlen, aki mindig melletted áll! - Válaszolok hirtelen felindulásból, majd mély levegőt véve megyek be vele, majd figyelem, ahogy issza a kávéját, és furdalja az oldalamat a kíváncsiság. Hosszú percekig némán figyelem a gyönyörű arcát, mert félek, hogy utoljára láthatom. Most döntöttem el, ha azt akarja, hogy elvetessem a kicsit, akkor elhagyom, és majd fizethet, mint a katonatiszt. - Képtelen vagy bízni bennem? Szeretlek, de szerinted ezt én meddig bírom még? - Emelem meg cseppet a hangom, majd kifújom a levegőt a tüdőmből. Félek, hogy Dena-nak lesz igaza, és én egyedül maradok, de képes vagyok megtenni, hogy itt hagyjam. Fájna, mert őrülten szeretem őt, mégsem fogom hagyni, hogy olyan dologra kényszerítsen, amit nem akarok. Így is tűröm az idióta hangulatváltozásait, de azt mondják ez a szerelem. Szerencsém van, hogy nem lép félre, pedig rettenetesen jó pasi.
- Dan... Ugye nem öltél meg senkit? - Kérdezem a rengeteg vér láttán, és faggatom, mert ez most jobban érdekel. Tudnom kell mit tett, tudni akarom, mi történt. Hangom sürgető, faggató és akaratos egyben.
Ilyen is tudok lenni, bár nem mindig láthatja ezt Dan, hiszen szinte alig van itthon, mindig elmegy, Ray-jel bulizik, meg dolgozik, és néha már belepusztulok a hiányába, mégsem mondom ki mindig.
- Ray-jel történt valami? Jól van? - Kérdezem szinte már hisztérikus vagyok, hiszen semmit sem mond. Biztos a hormonok. Nem tapasztaltam még ilyet, és hozzá kell szoknom...

Yve kérdezősködése kezd az agyamra menni. Tudom, hogy kedvesebbnek kellene lennem vele, de nem megy. Most nem. Azt akarom, hogy békén hagyjon, s Ray nevét is felejtse el. Én is próbálom ezt tenni, hisz megszakítottam vele minden kapcsolatot. Yve még nem látott ilyennek, s reménykedtem benne, hogy nem is fog, de úgylátszik mindennek most jött el az ideje. Jobbat érdemel nálam, s megértem a kérdéseit, viszont nem mondok neki semmit.
- Nézd, édesem. Most ne idegesíts ilyen kérdésekkel, mert olyat teszek, amit megbánok.
Nézek a gyönyörű szemébe, miközben bele kortyolok a kávémba. Yve egy angyal, de a faggatása kikészít. Nem érdemlem meg ezt az angyalt.
- Ebbe a bizalom témába most ne menjünk bele. Szerinted elvettelek volna, ha nem bíznék benned?
Kérdezem kiabálva, hisz még ő is kihoz a sodromból. Csak ülök a kanapén s remegő kézzel nyúlok a zsebembe, de nem találom a cigimet, így felállok, s a konyha felé veszem az irányt, hogy találjak egy csomag cigit. Pár perc kutatás után meg is találom, s rágyújtok,majd vissza ülök a helyemre. Komoly tekintettel nézek a nejemre.
- Yve, ezt te sem gondolhatod komolyan? Mégis kit öltem volna meg? Ne faggass már, kérlek szépen. Inkább bökd ki mi az a fontos, amiról beszélni akarsz.
Vetem fel neki az ötletet, hisz ki tudja mit akar mondani. El akar hagyni? Megérteném még azt is, hisz egyáltalán nem vagyok jó férj. Viszont szeret, s ezt a dolgot kizártnak tartom.
- Hallgatlak.
Mondom neki, hisz végre arra várok, hogy bele kezdjen a mondani valójába. Majd mikor felhozza Ray-t, nyelek egy nagyot. Ray. Nem érdekel hogy van, s az egész életem leszarom.
- Ray-t felejtsd el. Jól van. Felesleges róla beszélni.
Mondom ki akaratlanul is a szavakat, majd csak magam elé bámulok.

Dan kiborít. Soha nem mond el semmit, és kezdem azt érezni, hogy feleslegesen strapálom magam. Feleslegesen mondtam neki igent a lánykérésre, és a pap előtt is. Szerencsétlennek érzem magam, hogy egy olyan férjem van, aki egy kicsit sem képes nyitni felém, pedig én próbálom ezt elérni. Kezdem azt érezni, hogy nem is szeret igazán. Hallgatom a szavait, miközben könnyek gyűlnek a szememben, melyeket igyekszem visszanyelni, de egy elszabadul, és kettészántja arcomat.
- Már kezdem azt érezni, hogy csak azért vettél el, hogy ne legyél egyedül... Nem tudom, mit higgyek Dan, mégis mit vársz? - Térek el a témától, érzem, ahogy a hisztérikus roham megint elragad, hangomat is megemelem, ahogy ő is. Nem érdekel, mit tehet velem, nem érdekel, hogy mit fog tenni velem. - Tudod Dan, lehet apámnak van igaza, és nem kellene itt lennem veled. Folyton csak megalázol! - Fakadok ki hirtelen. Magam sem értem ezt a kirohanásomat, pedig csak egy kis törődésre vágytam. Egy ölelésre, vagy egy pár jó szóra, de Dan képtelen ezekre. Fáj. Fájdalom nyilall a hasamba, mely kicsit összeránt.
- Ezt nyomd el a közelemben! Terhes vagyok! - A cigit kiveszem a kezéből, és elnyomom, majd odaadom a papírt végre amin az adatok vannak a babáról, a terhesség kora, és egy kép a kisbabáról. Szemeim könnyesek, és igen sírok. Mindig is ilyen voltam. Könnyen sírva fakadok, de most a hormonok még rosszabbá teszik ezt. Félek a reakciójától, félek, hogy mit lenne képes velem tenni, félek, hogy nem lesz nyugodt terhességem. Már előre látom...

Megértem Yve reakcióját, hisz tényleg nem törődöm vele annyit, amennyit kellene. Tudom, hogy szeret, s az fáj a legjobban, hogy ezt még nem vagyok képes úgy viszonozni, mint szeretné. Viszont ez a kis hisztije megőrjit. Kezelhetetlenné válltam, s tudom, hogy nem szabadna ezt tenném mégis az asztalra ütök egy nagyot, ahol éppen ő ül. Szeretem őt, s boldognak akarom ltni, viszont nem vagyok szerelmes. Sőt, ez a szeretet is inkább egy fajta féltés.
- Most komolyan azt gondolod, hogy én csak érdekből vagyok veled? Ezt nem vártam tőled. Ha igazán szeretnél, nem gondolnál ilyesmire. Szeretlek, s tudom nagyon jól, hogy a napokban, hetekben nem foglalkoztam veled eleget, de értsd meg. Dolgoznom kell, hogy az eddigi luxust megtartsam, s hogy meg legyen mindened. De most nincs erőm magyarázkodni.
Hangom erőteljesebb, de mégsem akarok vele kiabálni. Jogosak az érzései, s nem tudok mit tenni ez ellen.
- Sosem aláztalak meg, az apádat meg hadjuk. Sosem kedvelt az öreged, s szerintem a véleménye nem is fog változni. Megfogom a kezét, majd ővatosan magam mellé húzom a kanapéra, s megölelem.Tudom, hogy erre vágyik. Hogy gyengéd érintéseket kapjon tőlem, de ez a mostani állapotom végett nem igazán fog össze jönni. Majd elnymja a cigim, s én nem tudom mire vélni a helyzetet. Régen nem zavarta, ha a közelében cigiztem. Mikor közli hogy terhes, s megmutatja a papírokat, szinte minden eddig érzés még rosszabb lesz.
- Hogy mi vagy te? Az hogy lehet? De szeded azokat a bogyókat nem?
Hirtelen nem tudom mire vélni a helyzetet s kérdésekkel bombázom őt. Hogy én apa legyek? Na azt már nem. Remegő kézzel olvasom el a leleteket, s egy pillantást is vetek a kis képre, ami hozzá van csatolva a papírokhoz. Felállok mellőle, s a falba ütök erősen. Hogy lehet ez?
- De, ugye nem akarod megtartani? Tudod, hogy nem akarok még apa lenni Yve.
A kurva életbe 36 éves vagyok, s pont most lesz egy gyerekem? Na nem. Nem akarom azt a kölyköt. Meglátom Yve-t sírni, s egy kis fájdalmat érzek a szívemven. Nem jó őt így látni, de pontosan tudja, mi a véleményem a gyerekekről. Közelebb lépek hozzá, majd a papírokat az asztalra dobom. Képtelen vagyok ezt lenyelni. Leülök mellé, majd letörlöm a könnyeit az arcáról.
- Ne sírj kérlek. Mjad megoldjuk Yve. Holnap elmegyünk az orvoshoz, s megérdeklődjük az abortuszt. Vagy te mire gondoltál?
Nézek rá kérdőn, majd az italos pulthoz megyek, s felbontok egy üveg whiskyt. Ez remek. Egy kölyköm lesz, s Ray is utál hát ez remek. Ki vagyok idegileg, de most talán az lesz a legjobb, ha elhúzok innen.

- Dan, én már nem tudom, mit gondoljak rólad! Nem ismerlek. sosem ismertelek. Én kiadtam magam neked, e te még annyira sem méltattál, hogy beavass egy-két részletbe a múltadból... - Szólalok meg lenyugodva, és lehangoltan mindemellett. Szeretem Dant, istenem, de még mennyire hogy szeretem, ám ő nem úgy mondja nekem, hogy szeret, ahogy én. Rajta azt érzem, mintha csak szeretne mint egy testvért, vagy egy barátot. És ez fáj. Nagyon fáj. Nehéz elviselni ezt az érzést. Sőt... Szinte képtelenség. Amikor az asztalra csapott, hirtelen összerezzentem, mert nem láttam még ilyennek. Mégis megölel, ami rettenetesen hiányzott már. Megölelem én is őt, ám mikor közlöm vele a tényeket, azt a reakciót, amit látok, még meg sem közelíti azt, amit elképzeltem. Ez, amit látok sokkal durvább. Kissé összerezzenek ismét, amikor a falba üt.
- Terhes. 10 hetes terhes, és szedem a bogyókat... Mindig szedem! - Kérem ki magamnak, és még alig tudok feleszmélni, mikor meghallom az újabb szavait. Apának volt igaza. Nem kellett volna hozzámennem.
- Nem - Szipogok, majd mikor kimondja a szót, melyet meg sem akartam hallani a hajnal folyamán, ismét ideges leszek, szinte hisztérikusan rontok neki, kiverve a kezéből az üveget, mely a földre esve úgy robban szét, mint egy lufi, és a tartalma eláztatja a lábam, az övét is, de nem érdekel.
- Itt nem lesz semmilyen abortusz! Még egyszer meghallom, nem állok jót magamért Dan! Ez egy gyermek! Meg akarod ölni? - Teszem fel a kérdést, miközben a mellkasát kezdem el püfölni dühömben. Sírok, hisztizek, ahogy tetszik, de nem gondoltam volna, hogy mégiscsak képes lenne elvetetni velem a gyerekét. A kicsi kis magzatot, ami kettőnkből lett.
- Te teljesen megőrültél, Dan? Felfogod miket beszélsz? - Püfölöm tovább a mellkasát idegesen, hisztérikus rohamot kapva, és nem érdekelnek a következmények, az sem érdekel, ha megüt...

Hát ez remek. Lesz egy gyerekem, akit nem is akarok, és még a legjobb barátomra sem számíthatok. Ez a helyzet nekem már sok. Sőt, ez már több. Nem bírom én ezt tovább, de nem érdekel. Elegem van abból, hogy én senkire sem számíthatok.
- Mire vagy kíváncsi a múltamból? De ha ennyire akarod, akkor mondok egy-két dolgot. Teljesen normális voltam, s a tinédzser korom Vegasban töltöttem, s felépítettem a karrierem. A szüleimet ismered, testvérem nincs. Mindig is nagy csajozó voltam, de utána jöttél te, s mindent megváltoztattál.
Ez természetesen nem igaz, de azt mondom, amit hallani akar. Nem hiszi el az érzéseim, így kénytelen vagyok olyanokat mondani neki, ami nem igaz.
- Szóval jöttél te, s az egész világom felforgattad. Végül már annyira megszerettelek, hogy megkértem a kezed. A többi dolgot meg már úgy is tudod.
Tudom, hogy jól esik neki ezekt hallani, így nem is fokozom tovább. Majd mikor nekem esik, azt már én sem tűröm. Senki nemüthet meg, főleg nem egy nő.
- Állj le Yve, amíg szépen mondom.
Ezzel elkapom a csuklóját, s ellököm magamtól, egyenesen a kanapéra. Tudom, hogy ezzel fájdalamt okoztam neki, de nem tudom uralni az idegeimet. Párat sóhajtok, majd közelebb lépkedek hozzá. Próbálok nyugottnak tűnni, majd leülök mellé, s kezembe veszem az övét.
- Ha te attól boldog leszel, hogy lesz egy gyerekünk, akkor én többetnem hozom fel neked az abortusz témát, s támogatni foglak. Ne haragudj rám.
Már nem kiabálok vele, s igyekszem nyugodt hangon mondani a dolgokat.
- Ne haragudj rám. Szeretlek.
Nézek rá, majd megcsókolom őt lágyan, hisz tudom, hogy a gyengédség kell neki, még ha legszívesebben ordítanék, akkor is.

- Ezt mind tudom... Mindegy, nem érdekel, hagyjuk a francba az egészet! - Intem le, majd olyan gyorsan történik minden. Ahogy nekiesem, ahogy lefog, majd a kanapéra taszít... Felszisszenek, de nem azért mert fájt volna.
- Te meg vagy huzatva? Normális vagy egyáltalán még? - Kérdezem döbbent, könnyes szemmel. Még szerencse, hogy ma még nem sminkeltem, már rég szétfolyt volna. -remegek az idegességtől, és félek, hogy ezzel ártok a babának, majd mikor megfogja a kezem, a szemébe sem nézek először. Nem érdekel amit mond. Nem akarok hinni neki, mert tudom, hogy nem szeret... De mégis... Ahogy egyik pillanatról a másikra megváltozik, lenyugszom egy kicsit.
- Nem haragszom, csak szeretnélek megérteni, mert én is szeretlek! - Suttogom mielőtt megcsókolna. Az elején nem akarom viszonozni, de elkap a hév, magamra húzom, és elkezdem kigombolni az ingét. Óvatosan veszem le róla, hogy végigsimíthassak izmos hasán, hogy érezhessem a bőrét, az érintését. Úgy akarom őt. Kezem automatikusan csusszan az ágyékára, míg másik kezemmel a hátát cirógatom, végül az arcát simítom végig... - Annyira nagyon szeretlek Dan! - Suttogom két csók között, majd ismét az ajkaira tapadok lágyan...

Nők. Mindent túl reagálnak. Nem is étrtem hogy lehettem akkora barom, hogy elvettem őt. Kinek akartam bizonyítani ezzel? Mindegy, már megtörtént, s én nem akarom a múltat. Sőt, semmit sem akarok, csak egyedül lenni, s leinni magam. Tudom, hogy boldogságra vár Yve, s igyekszem mindent megtenni érte, te én nem vagyok Isten, csak egy vesztes.
- Köszönöm, hogy vagy nekem..
Folytatom a hazugságot. Semmivel sem vagyok job, mint Ray. Ugyanúgy hazudok, mint ő. Megrázom a fejem, majd hagyom, hogy Yve magára húzzon, hisz most már mindegy. Megértem őt, csak elegem van abból, hogy engem nem ért meg senki. Lágyan csókolom őt, majd mélyen a szemébe nézek, s egyik kezemmel végig simítok az arcán. Hallgatom, miket mond nekem, s egy halvány mosoly jelnik meg az arcomon. Semmi kedvem most az együttléthez, de nincs más választásom. Reménykedem benne, hogy ő is így van vele, de ezt kétlem, amint leveszi rólam az inget. Nem akarok vele elutasító lenni, ezért hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar.
- Én is szeretlek. Ne haragudj rám.
Ismétlem el halkan a szavakat, s egyik kezem a felsője alá csúszik, miközben viszonzom neki a csókját. Yve jó nő, s tudja, hogy nem tudok neki ellen állni.

Dan egy álompasi, és az is marad. Jóképű, magabiztos és gazdag, ám most valami nagyon mélyen érintette, ha más nem, felhívom Ray-t. De most azt akarom, hogy elengedje magát. Érzem a testén a feszültséget, amit biztos, hogy nem tudok neki enyhíteni, mert nem engedi. Nem enged közel. Mégis csókolom őt, szenvedélyesen, hogy érezze, mennyire szeretem, élvezem az izmos hasát érinteni, a nyakára fonni a karomat, de valami megváltozott.
Ez a Dan nem az a Dan, aki odaadó és kedves, aki magához húz, és biztonságban érzem magam mellette. Ez a Dan most csak ... nem is tudom, annyira rideg és elutasító. Hallom a szavait, és tetszik, szeretem hallani, de amikor a szemeibe nézek, nem érzem hogy igazak lennének. A szemei karikásak, az egész teste feszült, de még egy pillanatra belefeledkezem az érintésébe, majd olyan hirtelen húzódok el, mintha áramütés ért volna.
- Ez így nem fog menni. Nem vagy itt... A gondolataid nem itt vannak velem, hanem teljesen máshol... Bár elmondanád, mi történt! Ray-jel van valami, és ettől vagy ilyen? - Térek vissza a témára mert nem hagy nyugodni, hogy Dan nincs itt lélekben, csak a teste. Ha velem akar lenni, akkor rám is kellene figyelnie. El is romlott az egész pillanat. Ezt érzem most. A konyhába megyek, megigazítva a felsőm, és narancslét töltök ki magamnak, majd belekortyolok.
- Dan... Nem foglak faggatni, csak kérlek kicsit jobban bízz bennem. Nem vagyok az ellenséged, de a hozzáállásod gyerekes. Szeretlek téged! De amíg nem tudod őszintén mondani, addig ki se mond! - Kérem meg nyugodt hangon, mert most annyira idegennek érzem őt. Nem tudom eldönteni mi változott meg rajta, de valami történhetett Dan és Ray között...

Tudom, kissé kedvesebnek, odaadóbbnak kellene lennem Yve-vel szemben, de nem megy. Ez a sok rossz dolog, ami a múlt éjjel történt, teljesen megváltoztatott, s már nem vagyok önmagam. Ezt ő is észre vette. Jó lenne, valaki, akivel őszintén beszélhetek, viszont tartanom kell a szám, ahogy megígértem Ray-nek. Nem érdekel sem ő, sem Joe. Most csak ennek a pillanatnak akarok élni, s inni egy pohár alkoholt.
- Igazad van kedves.
Adok neki igazat, miközben felállok, s ismételten az üvegért sietek. Ezt már nem törheti össze, mert azzal csak felidegesítene. Az egész életem a feje tetejére állt, s nem tudok ellene semmit tenni. Kinyitom az üveget, majd meghúzom, s egy nagyot sóhajtok.
- Ha ennyire tudni akarod, akkor igen ő vele van valami.
Egyenlőre csak ennyit mondok, hisz em akarok neki mondani mást. Sem Ray-ről sem másról. Ray többé nem a barátom, s ezt nehezn viselem. Tudom, Yve sosem kedvelte nayon őt, de nem érdekel. Most itt vagyok, s teljesen egyedül érzem magam.
- Nem vagyok gyerekes, tudom mit miért teszek édesem, csak......
Elcsuklik a hangom és tovább folytatom az ivást, majd kimegyek Yve után a konyhába, s leülök egy bárszékre az üvegemmel.
- Csak... Nem tudom hogy elmagyarázni neked.
Nem akarok elmondani neki semmit, viszont a nejem, s ennyi a minimum amit tehetek, hogy elmonom neki mi bajom. Természetesen nem az egész storyt, de egy részét. Azt a részét, hogy össze vesztünk, ami lényegében igaz, de nem szólok semmit az igazságról neki.

Nem tudom, mit is gondolhatnék most. Úgy érzem csődöt mondtam, mint feleség. Nem vagyok már fiatal, és nem is leszek csak idősebb. Itt egy magzat bennem, cseperedik, és egyre nagyobb lesz, míg végül úgy dönt majd, hogy megszületik. Percről percre jobban szeretem őt, nem lenne szívem elvetetni senkinek a kérésére, vagy fenyegetésére sem.
- És mi a baja? Semmi komoly ugye? - sosem kedveltem Ray-t, mert Dan folyton vele lógott, sosem maradt ideje rám, sosem volt képes meghallgatni. Ray házasságellenes volt, mégis elvette azt a csitrit, aminek a körülményei számomra még mindig homályosak. Ennek ellenére sosem tudnék neki rosszat kívánni, elviseltem, hogy ha Dannel akarok lenni, akkor Ray-t is el kell fogadnom.
- Úgy magyarázd, hogy én is értsem... - Fogom meg végül a kezét, hogy érezze, hogy van még olyan ember, aki törődik vele. Én törődök vele, amikor hagyja, szeretem őt, és nem szeretném elveszíteni. Nem szeretném, hogy apámnak legyen igaza. Még most is felrémlik a diadalittas arca, mikor közölte velem, hogy felfogadott valami kémet, aki figyelni fogja Dan minden egyes lépését, fotóz, meg videóz, és pedig váltig állítottam, hogy felesleges. Erről nem akarok Dannek szólni, nem teszem tönkre apám tervét, de majd jót nevetek, ha kiderül, hogy nekem volt igazam... A hajamba túrok, és érdeklődően pillantok Danre, aki iszik, de nem szólok érte. Engem nem zavar, hiszen nem emel rám kezet...

Nem tudom, hogy mennyit mondhatok Yveánek, ezért csak megrázom a fejem, s tovább iszok. Nem tudom, el-e mondjam a betegséget, s az össze veszést. A piszkos ügyeket tuti nem említem meg neki, hisz az ígéretem nem szegem meg.
- Nem, semmi baja sincs, csak összekaptunk egy kicsit.
Ez igaz, viszont az a része, hogy csak egy kicsit, az nem igaz, hisz nagyon össze vesztünk. A barátságunknak annyi, de ez nem csak nekem köszönhető. Yve nagyon aranyos, ahogy próbál nekem segíteni, de most nem vágyom senkinek sem a társaságára.
- Jó, akkor megpróbálom úgy mondani, hogy megértsd.
Egyezek bele, hisz szükségem van valakire, aki engem hallgat meg, s nem én hallgatok másokat, mert az már túl sok. Mindig elvárják, hogy én legyek megértő, hát most engem értsenek meg. Öntök magamnak egy pohárba italt, majd egy kisebb mosoly féleséget küldök Yve felé, hog tudja, bízom benne.
- Ray és én összevesztünk egy munkahelyi ügyön. Mától kezdve ritkábban fogunk találkozni, s több időm lesz rád, kedvesem. Nagyon ideges lettem rá és ezért van ilyen kedvem mint amilyen.
Hazudok, de még én is bevettem amiket mondtam, vagyis minden jobb lenne, ha csak egy munkahelyi probléma lenne, de nem. Ez a kemény valóság, amit el kell fogadnom, ha tetszik, ha nem. Úgy érzem, ez az a pillanat, amikor teljesen megtörök, s nem bírom magam tartani.
- Meg azért elegem van, hogy állandóan én legyek a jó fej barát, aki mindenkit meghallgat, de amikor nekem lenne szükségem rá, akkor ő elfordul tőlem, st kizár az életéből. Nekem már csak te maradtál Yve.
Fakadok ki, majd felállok a bárszékről, s magamhoz ölelem a nőt. Ő talán igazán megért engem.

Nem értem Dan-t. Ez biztos több, mint egy apró összeveszés, kaptak már össze valamin, de az sosem nézett így ki, sosem tette így padlóra magát. Nem értem, miért nem bízik bennem, de remélem majd elmondja azért. Írok egy SMS-t, hogy ma kések, amúgy is émelygek, és maradok Dannel, amíg úgy nem dönt, hogy le nem lép... Utána majd én is elindulok.
- Kicsit? Sosem tett így padlóra egy kicsi összeveszés Ray-el... De te tudod, Dan, csak rossz így látnom téged! - Vallom be őszintén az érzéseimet. Fáj, hogy nem tudom, mi a baj, fáj, hogy Dant szenvedni látom. Sosem volt még ilyen. Sosem láttam ilyennek, és most azt kívánom, bár tudnék rajta segíteni. Bár enyhíteni tudnám a gondjait. De én sem vagyok isten, nem tudom elvenni a fájdalmait. Arcomra kiül a megértés, és azt akarom, hogy azt is lássa, hogy bízhat bennem, hogy nem kell attól félnie, hogy kiadom a titkait. Nem tennék ilyet, vele nem...
- Hazudnék, ha azt mondanám, nem örülök, hogy többet leszel itthon. Mert örülök neki, de meg tudjátok beszélni a gondjaitokat igaz? - Teszek fel egy kérdést, és bár nem tudom mi történt, most tudatosult bennem, mennyire jó barátok voltak eddig is ők ketten. Emlékszem, mikor megismertem őket, Ray-nek is tetszettem, de nekem Dan volt az, aki belopta magát a szívembe. Ray az a tipikus rosszfiú, aki képtelen érezni, képtelen a komoly kapcsolatokra, aki csak egy vagy több vad éjszakára való, de én nem arra vágytam, hanem Dan-re, aki látszólag az ellenkezője Ray-nek.
- Ray elfordult tőled? És mi van Joe-val? - Kérdezem, de még a válasz előtt megölel, és magához szorít. Lassan kapcsolok, de megölelem, olyan szorosan, ahogy csak lehet...
- Én mindig is itt voltam neked, csak te nem bíztál meg bennem eléggé... Soha nem adnálak ki senkinek Dan... Sem a titkaidat! - Suttogom a fülébe lágyan, majd elengedem, és magam mellé ültetem őt.

Ebben z állapotban még senki sem látott engem, de nem tehetek róla én sem vagyok kőből, s megtörtem. Nagyon is. Eddig is voltak vitáink, de ez most teljesen felemészt. Igen emészt a tudat, hogy Ray-t támogatnom kellene, de ezek után nem megy.
- Ray és én már idegenek vagyunk egymásnak. Nem vagyunk sem barátok, sem testvérek.
Ennél többet tényleg nem mondhatok neki, de Yve megértő. Egy igazi angyal. Szar alak vagyok, de nem tehetek róla. Ez van. Yve mellett teljesen más ember vagyok, de most még ő sem tudja feledtetni velem a dolgokat. Azért 35 év, az mégis csak 35 év. Nem lehet csak úgy elfelejteni.
- Nem. Ray-t én soha többet nem akarom látni. Teljesen el akarom őt felejteni, ezért kérlek ne is beszéljünk róla, mert szóra sem érdemes.
Vallom be, de nem akarom tovább ragozni ezt a témát. Elég ha én tudom az igazságot. Az órára pillantok, majd kérdőn nézek Yve-ra.
- Nem kellene menned dolgozni?
Kérezem, bár ezt ő is krdezhetné, de én oda be nem teszem a lábam soha többé. Az sem érdekel, mi lesz a jövőben. Most itthon maradok, s megiszom a whiskyket.
- Joe nincs a városban. Üzleti úton van. Tudom, hogy rosszul álltam kettőnkhöz, de azért meg tudsz bocsájtani? Szerinted szar alak vagyok?
Kérdezem, miközben élvezem a közelségét, ss azt, hogy meghallgat engem.

Csak hallgatom Dant, és nem hiszek a fülemnek. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy az a világraszóló barátság, amit mindenki irigyelt tőlük, véget ért.
- Most nagyon megleptél, de biztos nyomós okod van arra, hogy így gondolkodj... - Tudni akarom, mi történt kettejük közt, mert nehezebb lesz megértenem így a férjemet. Szeretném tudni, mi van vele, mi történt közöttük, de ha nem képes elmondani, akkor más módot kell találnom rá, hogy elmondja. Előveszek egy poharat, kiveszem a kezéből az üveget, és töltök neki, majd elé tolom a poharat.
- Férfi vagy... Kérlek pohárból igyál - Tudja, hogy nem szeretem, ha üvegből vedel, úgysem tudom megakadályozni, hogy lerészegedjen, de akkor legalább pohárból igyon már. Hallgatom a szavait.
- De Joe-val is megszakítod a kapcsolatot? - Ötlik fel bennem egy újabb kérdés abból a millióból, ami most bennem kavarog. Nem foglalkozhatok csak magammal, mikor a férjem látszólag ki van idegileg...
- Ne foglalkozz vele, csak délután vannak ügyfeleim... Te most fontosabb vagy... - Zárom le a munkámat érintő témát. Komolyan mondom, amit mondok, miközben azt figyelem, ahogy Dan leissza magát. Nem akarom, hogy ezt tegye, de ha tiltakozom, vagy elveszem előle, akkor faképnél hagy. Ezt pedig most nem engedhetem neki. Legalább pár órát hadd beszélgessek vele.
- Nem haragszom rád, és nem vagy szar alak. Ha Ray ezt mondta, ne higgy neki! Te vagy a legcsodálatosabb férfi, akit valaha is ismertem! Máskülönben nem lettem volna a feleséged! - Jelentem ki mosolyogva, miközben összekulcsolom a kezeinket. Hiszem, hogy ezzel jobb lesz a kapcsolatunk, tudom, hogy minden más lesz, érzem. Nem lesz Ray, aki befolyásolja... Csak túl kell tennie rajta magát. De addig is mellette leszek.
- Tudod mit? Utazzunk el! Jót tenne neked. Még a héten el kell mennem apához, mert valami fontosat akar közölni velem, de hétfőn indulhatnánk, nem? - Jut eszembe ez hirtelen. Valamivel ki kell rángatnom ebből a depresszióból, és az a legjobb, ha elutazunk....

Nem akarom Yve-t terhelni a gondjaimmal. Sosem tettem, de ez a helyzet most egészen más. Most sok mindent vesztettem egy éjszaka alatt, s ezt nem tudom egyedül feldolgozni. A megjegyzésére nem szólok semmit, csak nézem őt, majd a következő mondatára azért már reagálok. Sajnálom őt, hisz a nejem és el kell viselnie az én idegbetegségem, pedig ő nálam sokkal jobb embert érdemelne.
- Legyen. A hatás ugyan az lesz. Joe-val is megszüntetek minden kapcsolatot, igen.
Vonom meg a vállam, miközben megiszom a kiöntött italt. Mit akarhat vele közölni az apja? Sosem kedvelt engem igazán, így mindent kinézek az öregéből. Még azt is kinézném, hogy megint azzal akarja tömni a fejét, hogy én csalom őt. Remélem semmivel nem fogja tele tömni a kis buksiját, hisz akkor megint magyarázkodhtok, abból meg nagyon elegem van.
- Nem mondta, mit akar tőled? Remélem nem megint tele akrja tömni a fejed minden hülydséggel, hogy én megcsallak és a többi ehhez hasonló gondolata.
Kérdezem, miközben elgondolkodok az ajánlatán. Hogy itt hagyjam Vegast? Végülis miért ne? Mi köt engem ide? Semmi. A céghez serintem nem megyek többet, ahogy Ray-t sem akarom látni, Joe-ról meg nem is beszélek.
-Rendben. Utazzunk el, csak mi ketten, vagy mostmár hárman, hisz gyerekünk lesz. Mit szólnál, ha elutaznánk Európába?
Kérdezem, miközben töltök magamnak még piát, ha már így jobb.

Úgy veszem észre, hogy kicsit feloldódik végre a közelemben, így eltekintek a szokásos "ne igyál annyit" hisztimtől. A kivételes alkalom, és egyet értek vele ebben az egészben. A megjegyzésére csak mosolygok, mert ahogy látom, tényleg le akarja inni magát. Felejteni akar.
- De Joe is hazudott? Nem azt mondtad, hogy elutazott? Már nem értelek titeket... - Magyarázom, de nem tulajdonítok neki nagy szerepet, mikor meghallom Dan következő szavait. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy vajon mi olyan fontos megint apának, de a hangja igencsak ideges volt, mikor azt mondtam, hogy nem tudom melyik este megyek át. Talán holnap, de még az is lehet, hogy ma.
- Apa sosem fogja feladni, nem szeret, de nem is neki kell. Én szeretlek, és hiszek neked, ennyi nem elég? Ha ezt akarja, megint elmondja, bólogatok, és eljövök, de addig nem fog békén hagyni, amíg el nem mondhatja... Tudod milyen, nem? - Beszélek hosszasan, miközben elmosolyodom. Apa sosem szerette Dant... Se Ray-t. Ray-t még megértem, de az, hogy Dan sem szimpatikus neki. Azt mondta, úgy is neki lesz igaza, le fog bukni Dan, és akkor majd ő lesz ott megint mellettem, ő lesz a támaszom. Apa ismer. Mindig hozzá szaladok, ha valami bajom lesz, és habár én tudom, hogy Dan nem csal meg, hagyom, hogy apa hadd kutakodjon, mert úgyis nekem esz igazam.
- Európa? Tökéletes! De akkor már elmehetnénk Ausztráliába, és Angliába... Tehetnénk egy kisebb körutat is nem? - Lelkesül fel az ötlet hallatán. Ezer éve nem volt sehol, és Dannel még nem volt olyan alkalom, hogy felhőtlenül élvezhették volna a nyaralást anélkül, hogy Ray ne hívogatta volna folyton. Most ez nem lesz.... Aminek én nagyon tudok örülni...

Nem szeretem amikor faggat. Nem is szívesen beszélek erről a dologról. Senki nem tudhat róla, s nekem sem kellett volna megtudnom. Majd jön ismét a kérdezősködéssel, amire csak megrázom a fejem.
- Joe elutazott, de nem akarom vele sem tartani a kapcsolatot.
Jegyzem meg, miközben már az üveg félig kiürült. Úgy érzem, hgy Yve közelében jobban lazulok el, főleg ennyi pia után, de örülök neki, hogy még a munkából is kimarad végettem.
- Hát, tudom milyen. Bár azért igazán beláthatná, hogy számomra csak te vagy.
És az a többi nő Dan? Azokat már elfelejtetted? Nem vagyok egy minta férj belátom, s tudom, hogy ez nem szép dolog, de Yve nem tudhat meg semmit ebből. Szeretem a csinos nőket, de azért Yve-t sem akarom megbántani.
- Ahogy akarod. Végettem körbeutazhassuk egész Európát, édesem.
Jelentem ki, miközben szenvedélyesen megcsókolom. Kívánom őt, s azt akarom, hogy az enyém legyen most azonnal, viszont a gondok túl terhelnek és nem tudok igazán koncentrálni másra. Folyamatosan az a veszekedés jár a fejemben.

Ha nem, hát nem. De ha Joe-ra is haragszik, minden bizonnyal az ő keze is benne van. Bírtam az öreget.. Érdekes, mert Gareth sosem volt szimpatikus, a nagybátyja annak ellenére, hogy mindig is kimért volt, szimpatikus volt, és jól el tudtam vele beszélgetni. Már amikor nem csörgött folyton a telefonja. Gareth-nek állandóan csörgött, azt tudom, hogy ha itt volt pár órát, abból a háromnegyede csak telefonálásból állt, utána rejtélyes módon félrevonultak Joe-val, ami nekem sosem tetszett, majd a maradék kevés időt töltötték velünk, de mindig látszott rajtuk, hogy van egy közös titkuk, de erről sosem mertem szólni Dannek. Egy nő megérzi az ilyet.
- Ahogy akarod Dan, de remélem egyszer majd megtisztelsz a bizalmaddal, és elmondod nekem, mi történt, igaz? - Teszem fel még így zárszóként, és remélem nem csak azért mondja ki, mert hallani akarom, hanem mert úgy is gondolja. Szeretem a férjem, sosem volt másképp, és nem is lesz.
- Sosem fogja belátni, apa ilyen! Nem tűri el, ha nincs igaza, de mond ezt egy nyugdíjazott admirálisnak! - apa nagy rangot szerzett a katonaságnál, és mindig övé volt az utolsó szó, most sem fog nyugodni.
És ettől félek. Bízom Danielben, de apám erős ember, képes kételyeket ébreszteni még a legmagabiztosabb emberekben is.
- Azt akarom, hogy az út alatt elfelejts mindent, és mindenkit - Suttogom vágyakozva a csók után, de tudom, hogy nem lenne képes mindent beleadni, ha lefeküdnék vele. Nem tudja most megtenni, hogy teljesen kikapcsoljon. Képtelen rá, mert emészti magát. Töltök neki egy italt, amint kiürül a pohara.
- És mi legyen az első állomás? - Kérdezem tudomást sem véve a zsebemben rezgő telefonomról...

Olyan megértő ez a nő. Egy igazi tündér. Kedves tőle, hogy meghallgat, de hisz másra most aligha számíthatok. Jól elbeszélgetünk most is, mint mindig. Bár ettől a kedvem nem lesz jobb.
- Egyszer.
Jegyzem meg, majd ismét kortyolok egyet a whiskyből. Részeg akarok lenni, most és holnap is més a hét mindennapján, csak félő, hogy akkor elvesztem Yve-t, s akkor már senki nem lesz mellettem.
- Hát, apád nehéz eset az tény. De remélem bízol bennem.
Jegyzem meg, miközben egy újabb üveg után nyúlok, s kibontom azt egy nagyot sóhajtok, majd egy furcsa hangra leszek figyelmes. Jül ismerem ezt a hangot. Ray kocsija. Mi a faszt akar ő itt? Nem volt neki elég a tegnap este?
- Várj, szivem azt hiszem egy nem várt vendégünk lesz.
Utalok a sportkocsi fékelésére, ami épp a házunk előtt állt meg. Én nem nyitok neki ajtót, hidegen hagy mit akar.
- Amúgy vissza térve az előzó kérdésedre, mit szólnál, ha először elutaznánk Párizsba? Jót tenne a kapcsolatunknak.
Térek vissza a felvetésekre, mit sem törődve a kopogással.

Remek. Legalább azt elértem, hogy kimondja azt, amit akarok, még ha nem is érzem őszintének. Nem baj, már ez is haladás. Továbbra sem akarok tudomást venni a telefonom rezgéséről, de kénytelen vagyok, mert megőrjít. Apa az.
- Apa mondtam, hogy majd megyek, jó? - Szólalok meg idegesen, miután felveszem a telefont.
- Most rögtön ide kell jönnöd, Yvy! Nem fogsz örülni! - Apám hangja követelőző, az a hanghordozás, aminek eleget kell tennem, különben nagyon kiakad. Danre pillantok, hallom a sportkocsit, ahogy fékez, kicsit összerezzenek, félek, hogy belemegy Danébe, de nem hallok csörömpölést, vagyis nem történt baj. Dühödt autóajtó csapódás, majd csengetés, kopogás... Rosszallóan pillantok Danre, miután bontom a vonalat.
- Párizs az tökéletes lenne - Mosolyodom el, de engem jelen pillanatban irritál a kopogás.
- De nekem mennem kell... Ne haragudj, apám... - Nézek rá bocsánatkérően felmutatva a telefont. - És be fogom engedni Ray-t - Nyitom ki a férfinek az ajtót, akinek utat engedek, hogy bejöjjön. Én eközben készülődni kezdek, de persze fél füllel hallgatózom is, megmondom őszintén, kíváncsi is vagyok... Rettenetesen...

Haragszom Danre, nagyon is. Keresztbe vágott minden tervemet. Keresztbe vágta az életemet, és az üzletünket is. Elgondolkodtatott a tény, hogy érdemes volt-e 36 évig bíznom benne. Azt hittem, megérti majd. Azt nem akartam, hogy el is fogadja, de legalább felfoghatná miről beszélek. Azóta nagyjából lehiggadtam, az ügyvédemmel megírtuk a papírokat is, húgommal is beszéltem... És ott van Joe. Hatalmas fejmosást kaptam tőle, így telefonon keresztül is. Kiakadt, az nem kifejezés, de legalább az első méreg megvolt, talán nem lesz olyan brutális a következő, mire hazaér. Remélem hamarosan hazaérhet, egy-két emberem már dolgozik az ügyön, hogy kiderítse ki nyomozgat utána.
De a legfontosabb most Dan lerendezése. Út közben csörög a telefonom, Joe az ismét.
- Remélem tudod a dolgod Dannel kapcsolatban igaz? - Kezd bele köszönés nélkül, majd időt sem hagyva a válaszra folytatja. - Nagy ostobaságot csináltál. Egy pár napra megyek el, és már nem tudod mihez kezdj magaddal? Ezzel veszélybe sodortad magam, és engem is, Fiam! Nagyon nem szeretem ezt, ugye tudod? - Mondja el a mondandóját.
- Nyugodj meg, nem lesz gond vele, intézkedtem! - Mondok csak ennyit, majd bontva a vonalat parkolok le hatalmas fékcsikorgás, csak úgy füstölnek a kerekek. Fogom a papírokat, majd csengetek, kopogok, végül Yve nyit ajtót.
- Sziasztok - Lépek be, és Danhez lépek - Elhoztam, amiről beszéltem! - De még nem adom oda neki...

Nem érdekel Ray, sem Joe, sem Yve apja senki. Egyedül akarok lenni, s csak egyedül. Azt hittem, hogy számíthatok rájuk, de nem. Nem szám♂thatok senkire sem. Yve apja is pont jókor telefonál. Most az egyszer hálás vagyok neki, hogy elrángassa mellőlem a lányát, viszont annak egy cseppet sem örülök, hogy benegedte Ray-t
- Oké Yve, üdvözlöm az apádat.
Mondom gúnyos hangon, miközen öntök magamnak italt, s rágyújtok. Még mindig a véres ruháim vannak rajtam, de nem érdekel. A telefonom ikapcsolva, s biztos egymillió nem fogadott hívásom van Joe-tól is meg a cégtől is biztos keresett a titkárnőm, pontosítok a volt titkárnőm.
- Jó, tedd csak le, majd elolvasom, és most el lehet menni.
Szólok hozzá rideg hangon, de közben egy percig sem nézek rá. Nem vagyok kíváncsi a hazug képére.