- Miért is kellett idekint a semmmi közepén találkoznunk? - Manuel hangja kissé kifakadt a kegyetlen bánásmód miatt, hiszen nem szokott ennyire elkerülni otthonról. A kábítószer azonban nagy úr és bármennyire is szeretett volna szabadulni tőle, nem tudott megálljt parancsolni a függőségének. Persze csak marihuána volt a bűne, semmi komolyabb vagy keményebb drog, de ha minőséget akart, akkor a legjobb helyre kellett jönnie. S ez a hely most Las Vegas városának szélén, a régi autóbuszállomásra volt, mely az új állomásnak köszönhetően már nem volt annyira felkapott hely, mint régen, mégis fontos központja volt a városnak.
Az ország minden pontjáról érkeznek a szerencsét próbálók, és akik bizony nem a megfelelő buszra szállnak, azok csak eddig jutnak. Falujáratok - így becézték azokat a buszokat, melyeknek itt volt a végállomása, s mivel a legkisebb porpiszok mellett is megálltak a söfőrök ezeken a vonalakon, így kapták a nevüket. Manuelt azonban nem kötötték le az érkező és induló járatok, csak a dílerével foglalkozott és az áruval, ami igencsak gyönyörű volt ma is.
- Manny, ha picsákat akarok hallgatni, elmegyek egy kuplerájba. Ne legyél picsa!
- De olyan messze vagyunk a várostól, nem szeretek ennyire messze Las Vegastól... - a díler csak felnézett a szemüvege felett, és egy rosszalló fejrázással fejezte ki a véleményét. Jó srácnak tartotta Manuelt, de ami hisztit néha le tud vágni, az mindig is árnylat a róla kialakult képen.
- Nyugtasson meg a tudat, hogy kifizetsz és már mehetsz is haza. - fanyar mosollyal jelezte az árus, hogy ekkora péniszkével még nem találkozott életében, de lenyelte a keserű pirulát és tovább üzletelt a másikkal. - Szóval ez itt holland. Egyszerű, de elszállsz tőle, mint a győzelmi zászló. Amaz Jamaikából, kicsit karcos az én ízlésemnek, de rengeteg jót hallottam róla, főleg sütikbe ajánlják. - megállt egy pillanatra, majd csillogó szemmel fogta meg az utolsó zacskót. - És ez ... ez a kedvencem. Egyenesen a szépséges Bolíviából, ahol még tudják, hogyan kell a legjobb kendert termeszteni. Lágy, izgalmas, bársonyos, a helyedben nem is akarnék mást.
- És mennyibe fog nekem ez fájni?
- Az első kettő egyforma áron van, kétszáz unciája. A bolíviai viszont drágább egy kicsi, háromötvenben kerül az uncia. - bizalmat próbált gerjeszteni az árai iránt az árus, viszont Manuelt ez nem hatotta meg. Amennyire picsa volt akkor, amikor a külváros legszélére kellett jönnie, annyira komoly lett, amikor pénzről volt szó.
- Százötvenért veszek a hollandból kettővel, és egy felet viszek a bolíviaiból egy százasért.
- Manny, nem vagy te egy kicsit kapd be a faszom? - fakadt ki a díler, majd hatalmasat sóhajtott. - A hollandből engedhetek, mert visszatérő vendég vagy, de a másiknak szabott az ára. Arra nem alkudok! Fél uncia kell, akkor az százhetvenöt. Egy centtel sem kevesebb.
- Akkor dugd fel magadnak a bolíviai minőséged, viszem a hollandot és kész.
- Nem már Manny, te is tudod, hogy nem tehetem meg... Ha neked engedek, a másiknak is kell. Ha kiderül, mindenki puhapöcsnek tart majd!
- Miért az én problémám? Itt a háromszáz, és még egy százas, ha hirtelen meggondoltad volna magad. Áll az alku? - Manuel kezében négy zöldhasú várta, hogy a díler rámarkoljon, ami pár másodperces gondolkodás után meg is történt.
- Rohadj meg Manny! - pakolta ki az árut a fickó, majd egy apró, fekete szatyorba tette a három fűvel teli zacskót.
- Köszi, két hét-egy hónap múlva jövök. - vigyorgott a távozó srác, majd elsétált a bűncselekmény helyszínétől, miközben a leszállókat figyelte, akik egy éppen megérkezett buszról lépkedtek lefelé.

Akarom. Igen, akarom. Teljesen mindegy merre tart ez a tetves busz, egyszer csak célt érünk. Vegas. Az a nekem való hely, biztosan sok az idióta, elvegyülhetek és talán senki nem is fog keresni. Nem vehetem biztosra, hogy a kedves doki nem hívja rám a zsarukat, de én igazán mindent megtettem, hogy elengedjen. Nem tartozunk egymásnak semmivel. Még a hideg is kiráz a gondolatra. Nem, annyira nem volt rossz pasi, nem azért. De az, hogy érdekből csináltam, attól felfordul még az én sokat látott gyomrom is. Na mindegy, nem érdekel, nem foglalkozok még a saját nyomorommal sem. Szabad vagyok, hát mi lehet ennél fontosabb? Semmi. Pontosan, semmi.
- Mennyi idő, amíg Vegasba érünk? – fordulok a mellettem ülő felé, aki látszólag süketet játszik. Jobbra és balra ingatom a fejem. Olcsó trükk.
- Baszd meg, egyszerű kérdésre egyszerű válasz. Mikor érünk abba a rohadt városba? – fakadok ki, nem vagyok éppen a nyugalmamról híres. Igyekeztem az utóbbi napokban kevesebb nyugtatót bevenni, mint amit előírtak, de a fenébe is, nem mindig sikerült kitrükközni az ápoló macákat, akik unott pofával lavíroztak közöttünk, bolonok és álbolondok között, hogy odadobják elénk a napi gyógyszer adagot. Hát persze. Mind azt várta, hogy egy doki szerelembe esik irántuk vagy legalább jól felcsinálja és le van tudva a gondja egy időre a gyerektartással. Szánalmasak. De végre... Végre nem kell ezekkel foglalkoznom, ha keményen meg is fizettem érte, de szabad vagyok. Vegas, az enyém vagy. Laza mozdulattal tépek egyet a pólómon, az alját összekötöm úgy, hogy kivillanjon a hasam. Sajnos egyenruha, mit tudok tenni. Amint megérkezek, elkapok valami dögös csajt és lerángatom róla a cuccokat vagy betörök valahova, érdekel is engem, minél előbb emberi formát kell öltenem. Hogy milyen áron? Pont nem érdekel. A mellettem ülő unalmas fazon végre eldalolja, mi a helyzet. Még egy óra. Addig csak kibírom. Fogalmam sincs, mióta nem hódoltam a normális emberi élvezeteknek. Se egy kis pia, se drog, se vér. Teljesen ki vagyok éhezve. Eszelős tekintettel meredek a tájra és már most tudom, biztosan nem fogok jó útra térni. Nem most. Egyszerűen nincs miért. Leírhatatlan a szabadság érzése. Annyira, hogy hosszú idő óta most először nyom el az álom úgy, hogy még élvezem is. Jól esik, kimondottan jól. Úgy érzem magam, mint aki száz éves álomból ébred, amikor hatalmasat fékez a busz. Bassza meg, ez nem tud vezetni? Nem gond, semmi cuccom nincs, nem esik le semmi az ölemből, nem úgy, mint a mellettem ülőnek, aki még ahhoz is túl félős, hogy csúnya szavakkal illesse a helyzetet. Meghatódnék, de nincs időm. Átmászok rajta és az elsők között vagyok, akik elhagyják ezt a busznak nevezett roncsot. Ez lenne Vegas? Biztosan valami külső, távoli kerülete, hiszen a kietlen pusztaságon kívül nem látok mást. Leugrok a buszról és haladok, egyenesen előre, nincs célom, de pont ez a legjobb. Csak úgy vagyok. Csak élvezem a pillanatot. És akkor... Ahh, basszus, ezt nem hiszem el.
- Nem igaz, nem tudsz figyelni? – förmedek rá a férfire, aki belém jött. Vagy én belé? Igaz, hátra néztem, rossz szokás. Mindig azt hiszem, hogy követnek. Mivel nálam nincs semmi, így csak az övé lehet az a fekete szatyor, ami földet ér. Egye fene, egyszer jófej leszek és lehajolok érte, de akkor megcsapja az orrom az az összetéveszthetetlen illat.
- Szóval rosszban sántikálunk itt a kietlen buszvégállomáson – lengetem meg az orra előtt a zacskót. Nekem aztán nem sok veszítenivalóm van. Vagy elfogyasztjuk ketten vagy az egész az enyém. Elvégre biztosan nem csapna senki nagy hisztit azért, amiért valaki eltulajdonítja a napi fű adagát. Esetleg heti. Ki tudja, mennyi lapul a kis zacskóban. Mindenesetre ellenállhatanlan mosollyal fordulok az ismeretlen felé, kezemben tartva azt, ami neki nagyon kell. Feltehetően. A gond csak az, hogy nekem is. Meg sem tudnám mondani, mióta nem szívtam egy jót. Erre megérkezek ide és a lehetőség az ölembe hullik, amint Vegas földjére ér a lábam.

Ha lehetett volna tökéletesebb a napja, akkor egy olyan csajba botlik, aki mindenféle kérdezősködés nélkül lerántja a gatyáját és egy szolid pippantással durrantja el a péniszét. Azonban most sem volt túl rossz az érzés, amivel a kocsijának nevezett tragacshoz sétált, hiszen egyik kezében annyi fű volt, amivel egy kisebb hadsereg is elszállt volna a fellegekbe, s emellé az társult, hogy semmi dolga nem volt az elkövetkezendő két napban, ami megzavarná a jól megérdemelt lazítást.
Azonban valami eltalálja vagy éppenséggel ő talál el valamit, de annyi biztos, hogy a kezéből kiröppen a kis fekete szatyor, majd valahogyan szembeszáll a műanyag tasak a gravitációval és egyre magasabbra emelkedik. Csak pár pillanattal később vette észre, hogy egy lány is tartozik a lebegtető trükkhöz, leleplezve a mágikus varázslatot egy szempillantás alatt. Arcára fintor kerekedik, majd egy hirtelen mozdulattal próbálja elcsípni az elé tartott szatyrot, de valószínűleg nem figyelt eleget testnevelés órán, mert a kapálózása eredménytelen volt.
- Nem sántikálunk semmi rosszban, add vissza a zacskót! - kiabált, hangja mégsem volt erős, mert azért tényleg csak nem kellene felkelteni mindenki figyelmét arra, hogy éppen ellopják a fűt, amit az imént vett. Kezét kinyújtotta, majd jelentőségteljesen megköszörülte a torkát. - Ha kell, a női mosdó mögött van valaki, aki szívesen segít neked. Mondd, hogy Manny küldött és minden rendben lesz.
Egy lépéssel közelebb került a lányhoz, majd a hatás kedvéért újra kinyújtotta a kezét, hogy elkérje a tulajdonát. Eközben balja, ami nem a szatyrot várta, ökölbe szorult, hiszen bármennyire volt béketűrő ember, senki sem állhat közé és a kannabisza közé. Még egy ilyen vonzó nő sem, aki akár az a bizonyos lány lehetne, akiről az összeütközés előtt fantáziált és aki eldurranthatná...
- Szóval kérem a zacskót vagy baj lesz. - hangja kemény volt, szigorú és követelő. Pontosan azok a jegyek, amiket nagyon ritkán tud magára erőltetni szemtől-szembe, de most kénytelen volt! A marihuánája függött ettől.

Ezt sem reméltem, még a legmerészebb álmaimban sem, hogy megérkezem és a lábaim elé esik egy egész zacskó, tele anyaggal. Fű. Mással is élek, ha úgy adódik, de ez maradt a kedvenc. Köszi Vegas. Nem is reméltem ekkora ajándékot. Kit érdekel már az a kis becsapódás, amikor ekkora zsákmányra tettem szert. Persze szóvá teszi a jogos tulajdonosa. Miért ne tenné. Meglóbálom a zacskót és elgondolkodó képet vágok.
- Biztos van, aki még nem érezte a fű semmihez sem hasonlítható illatát, de ez most nem jött be. Pontosan tudom, mi a zacskó tartalma és azt is, miért olyan fontos, hogy visszaadjam – kezdek bele a monológba, de se megbánás, se félelem, semmi nem látszik rajtam. Sok veszítenivalóm nincs, neki viszont annál inkább. Éppen elég gond, ha megfosztom az adagtól, de ha még ki is derül milyen üzleteket bonyolítanak le ezen a kietlen buszvégállomáson, még kényesebb helyzetbe kerül. Azt meg gondolom nem akarja.
- Persze, női mosdó. Igazán kedves tőled, de ahhoz pénz is kéne. Ez így egyszerűbb sokkal – kinyújtom a kezem, benne a zacskóval, majd elégedett vigyorral rántom vissza. Bosszantom, látszik rajta, de élvezem, istenem, én ezt nagyon élvezem. Hátrálok, ahogy közelít, hát hülye lennék megadni magam, ha tudja, hát vegye el, de nem őrültem meg, hogy önként visszaadjam. Inkább belenézek a szatyorba és a tartalma láttán elkerekedik a szemem.
- Most mit izélsz, ez tök sok. Betárazol egy évre előre? Nem kell a hiszti, ebből jut mindkettőnknek – tartom magam az álláspontomhoz, bármennyire nem helyénvaló a viselkedésem. Ez engem nem szokott érdekelni. Miért is érdekelne? Ezek biztosan az elvonási tünetek, nem vagyok éppen a legjobb formámban, de ezt a kis csomagot jelnek veszem és nem tágítok.
- Baj lesz? Ugyan mi? Szólsz a zsaruknak, hogy elloptam az adagod Manny? – már a nevét is tudom, így aztán vissza is élek a lehetőséggel és felnevetek olyan hangosan, hogy többen odanéznek, én meg elegánsan bemutatok nekik. Nem érdekel senki. Nem zavart meg a követelőző hangnem sem, sajnos rosszkor volt rossz helyen, én meg jó helyen, hát így van ez.
- Keressünk egy nyugisabb helyet inkább, mielőtt más is ráharap – elindulok, de menet közben egyszer megállok és hátrafordulok, várakozó pillantással nézek rá.

- Megtennéd, hogy csavarsz egyet a hangerőn lefelé? - suttogva kiabált, amikor a lány nevetésére idegenek fordultak feléjük. Nem tudta hirtelen, hogy mit kezdjen a helyzettel, hiszen bármit is csinál, abból szarul jön ki.
Egyrészt szinte képtelenség volt, hogy ha meglódul a másik, akkor bírni fogja szusszal. Ismerte a korlátait, tudta, hogy még rövid távon is olyan gyorsan elfáradna, hogy lihegve kapkodna a levegő után és az oldalát fogva sípolna a tüdeje. Másrészt, ha most egy hirtelen ötlettől vezérelve rávetné magát a másikra, tuti lenne olyan aggódó férfi, aki egy ilyen jó bőr miatt azonnal törné magát. S ki tudja, még az is lehet, hogy egy ilyen manőver után ráhívnák a zsarukat, amihez pedig most tényleg semmi kedve nincs. Így aztán egy hatalmas sóhajjal pillantott a lányra, baljával megtörölte izzadt homlokát, mely nedvesség fekete, háromnegyedes nadrágjában kötött ki.
- Ennek rohadtul nem így kellene lennie, de legyen. Gyere, ott a kocsim... - mutatott a rozsdás tragacsra, amit másfél hónappal ezelőtt vett, természetesen mindenféle papír nélkül. Üzembiztos volt, motorikusan minden rendben volt vele, csak a külsejével voltak problémák, hiszen több helyen rohadt vagy volt rozsdás, mint ahány helyen ép volt. Katonai bakancsait lassan tette egymás után, majd tépett fekete pólóján egyet, hiszen a hirtelen jött idegességtől rátapadt testére annak anyaga.
Gondolataiban eljátszott a lehetőséggel, hogy mit fog csinálni a lánnyal, amint újra a kezében tudhatja az anyagot, és a válogatott kegyetlenségek apró mosolyt csaltak gondterhelt arcára. Cigarettáért nyúlt, majd egy öngyújtóval nyalt parazsat a szájába vett rúd végére. Hosszan szippantotta be a nikotinnal dúsított füstöt, majd ugyanolyan erővel szabadult meg a tüdejét fojtogató anyagtól. Egy pillanatra hátranézett a lányra, de egyelőre nem mondott semmit, egyelőre csendben maradt és inkább a másik kezében lévő fekete szatyorra és a sajátjában égő dohányra figyelt.
Nem dobta el a csikket, amikor beszállt az autóba, majd belülről nyitotta ki az autó másik ajtaját, hogy a lány is be tudjon szállni mellé. Zsebéből kulcsot villantott, majd az első két sikertelen próbálkozás után végül be tudta pöccenteni a motort. Sebességbe tette a járgányt, majd elkanyarodott balra, hogy elinduljon Las Vegas belvárosa felé.
- Tudok egy csendes helyet, oda mentem volna akkor is, ha nem botlok beléd. Most már megkaphatom a zacskót? - nézte a lányt a visszapillantó tükrön keresztül, majd egy újabb slukkal rövidített cigarettáján.

Nem kérdés, igaza volt, talán kissé hangosabb voltam a kelleténél. Egy gond van csak. Nem érdekel. Aki most szabadul egy olyan elcseszett helyről, mint egy elmegyógyintézet, annak minden új és minden színes. Amilyen szerencsém van, lesz ennél még színesebb is, hála ennek a fekete zacskónak. Egészen pontosan a tartalmának és a leleményességemnek.
- Rendben, majd csendesebb leszek – suttogom bizalmaskodó hangon, de biztos vagyok benne, hogy sejti, ez nem egészen így lesz. Bár beszélgetnünk sem kell, csak toljuk a cuccot és mindenki megy, amerre lát. Idegesen topogok a lábammal, tényleg nem is értem, miért nem lépek le az anyaggal, egyszerűen túl jófej vagyok. Összefonom a karjaim magam előtt, egyikben szorongatom a zacskót és jelentőségteljes pillantást vetek rá. Látszik rajta, hogy mindenféle ötlet megfordul a fejében, hogyan tudna kicselezni, a baj csak az, hogy ez nekem nagyon kell. És ha nekem kell valami, akkor meg is szerzem. Bármi áron.
- Látod ebben az egyben egyetértünk végre. Ennek nem így kellene lennie. Akár le is léphetnék, de én kedves vagyok és hagyok belőle neked is – sóhajtok fel és a szememmel abba az irányba nézek, amerre mutat. Az autókat pásztázom, de fogalmam sincs, melyik lesz a nyerő. Jobb híján követem. Talán elment az eszem, amiért betépni készülök egy idegennel, félig lopott cuccból, kitéve magam ki tudja milyen veszélyeknek. Még akár perverz is lehet, de engem sem kell félteni. Nem érzem át a helyzet súlyát, utána megyek, egészen jó kedvem lett. Végre szabad vagyok és szabadon csinálhatok bármit. Tényleg bármit. Magabiztos lépteim csak akkor torpannak meg, amikor megérkezünk a jobb napokat is látott autóhoz.
- És mégis meddig jutunk ezzel? – nem titkolom a véleményem, inkább a szemem forgatom. Valójában a busz után minden jó, de miért ne piszkáljam? Ezt követően már tényleg szó nélkül teszembe a fenekem mellé, elfelejtve minden jó tanácsot arról, hogy nem állunk szóba idegennel és főleg nem ülünk be az autójába. Azt hiszem kettőnk közül neki van oka félni, nem nekem.
- A belváros felé mész nem? Ott van az a tuti csendes hely? Hát erre kíváncsi vagyok – kezdek gyanút fogni, ahogy meglátom az útbaigazító táblákat. Nem tetszik ez nekem. A belváros kellős közepén akar betépni? Ha megállunk, még mindig leléphetek végülis. A tájat nézem, úgy érzem magam, mint egy városnézésen, de szavaira felkapom a fejem.
- Hogyne. Visszaadom, te meg kilöksz a pirosnál. Ja bocs, lehet, hogy menet közben löksz ki – vágok egy rám jellemző grimaszt, ne nézzen már hülyének. Csak azért, mert éppen egy autóban ülünk és kisebb a mozgástér, még nem sétálok önként a csapdába. Abba, amelyiket én állítottam fel.
- Felejsd el. Inkább tedd meg nekem Manny, hogy megállsz valahol, ahol sok a jól öltözött nő. El kell egyet kapnom. Nem maradhatok ebben a cuccban, elég gáz nem? Hát az elmegyógyintézetben nem a divat volt a lényeg – eszelősen vigyorgok és a szemem sarkából a reakcióját lesem. Azt hiszem, ezekután nem kérdés, maradhat nálam ez a zacskó.

Nem érdekelte, hogy ki mit gondol a kocsijáról, az övé volt és szerette. Persze ha tehette volna, egy sokkal jobb kocsit vesz magának, de bármennyire is bújta a hirdetéseket, nem talált olyat, ami tetszett volna a pénztárcájának. Így aztán baráti áron és kérdések nélkül sikerült megszereznie ezt a csotrogányt, amit immáron a sajátjának tudhat.
- Igen, egy ideig arra. - nyugtázta a lány kérdését, de még mielőtt a lakott részekhez ért volna, lekanyarodott egy másodlagos útra, ami gyártelepek és raktárak mellett vezetett el. Ismerte a környéket, régebben gyakran lógott itt a bandájával, piáltak, füveztek és disznó dolgokról beszéltek. Ő ki tudott szállni ebből a helyzetből, de a barátai nem voltak ilyen szerencsések. Felük börtönben rohad birtoklásért, fegyveres rablásért vagy éppenséggel nemi erőszakért, másik fele pedig ugyanezen okok miatt fekszik a föld alatt. Csak nekik nem volt olyan szerencséjük, mint az előző csapatnak.
- Van a belvárosban is nyugodt hely, de az ilyenkor ocsmány. Éjszaka, amikor a fényeket felkapcsolják, akkor érdemes odamenni. Egy kis LSD és azt hiszed, te vagy Superman. - mosolygott fel, majd hallgatta a lányt, amint konspirációs elméleteket gyárt arról, miként lökné ki az autóból, ha visszakapná a kannabiszát.
Meg kellett vallania, így kimondva a dolgok eléggé csábítónak tűntek, de pontosan tudta, hogy nem tudná megcsinálni, hiszen az ereje talán meg lenne hozzá, de nem annyira fürge. Inkább egy mamlasz volt, aki lassú mozdulatokkal próbálkozna, de amikor meghallotta az elmegyógyintézet kifejezést, arcáról minden grimasz eltűnt és barnás bőre egyre csak fehéredni kezdett.
Már egy földúton jártak, egy olyan helyen, ami talán még a térképen sem volt, de egyre hangosabban lehetett hallani a repülőgépek fel- és leszállását. Pontosan oda tartottak, a Las Vegas-i nemzetközi repülőtérre, annak is a legforgalmasabb pályája felé, ami így a délutáni órákban olyan, mint egy méhkas. Repülők jönnek és mennek, ami pedig a legfontosabb, senki sem zavarja őket a könnyed lazításban.
- Nem hiszem, hogy itt a sivatag közepén találnák neked egy csajt. - válaszolt a férfi, majd a szokásos hely felé vette az irányt, a jól bejáratott ponthoz terelte a kocsit. - Lehet, hogy gáz, de jól áll.
Állította le a kocsit, majd a kezét nyújtotta a lánynak, hogy elkérje a füvet. - Add csak ide, majd megsodrom.

Annak ellenére, hogy azt hittem a belvárosban akar megszabadulni tőlem, egy kanyarral máris letért az útról. Éles váltás, már ami a tájat illeti. Erről a helyről inkább el tudom képzelni, hogy nem fogunk senkinek szemet szúrni. Pont lazuláshoz való. Persze közel sem biztos, hogy teljes lesz a nyugalom, gondolom sokan kinézték maguknak ezt a helyet, akik ugyanolyan céllal járnak errefelé, mint mi. Akik el akarnak bújni a világ elől, akik tiltott területen járnak.
- Fogalmam sincs milyen a belváros, eddig csak képeken láttam, de ha olyan a valóságban is, LSD nélkül is beleszédülnék – megengedek magamnak egy mosolyt. Ilyenkor egész barátságos tudok lenni. Ilyenkor kell velem a legjobban vigyázni. A zacskót egy pillanatra sem engedem, nehogy egy kanyarban lecsússzon az ölemből, ha már megszereztem, nem adok olyan könnyen túl rajta. Eltűnödök rajta, vajon merre megyünk, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a semmi közepén vagyok egy idegennel és helyzeti előnye van, ismeri a helyet, én meg betájolni sem tudom, merre járunk. Egészen addig, amíg meg nem látok egy repülőt. Aztán többet és végül egészen sokat.
- A repülőtér? De miért itt? – fordulok felé felvont szemöldökkel, kérdő tekintettel. Igen, szeretem tudni a válaszokat, nem vagyok benne biztos, hogy ez a legjobb hely arra, amire készülünk. Azért túlzottan nem izgatom magam a dolgon, elég sok szorult helyzetből vágtam már ki magam. A testbeszédem is erről árulkodik, kényelmesen elhelyezkedek, félig a mellettem ülő idegen felé fordulva és le sem veszem róla a szemem. Tudom milyen idegesítő tud lenni, talán azért csinálom. Egészen véletlen említem csak meg az elmegyógyintézetet, csak a miheztartás végett és szórakozottan figyelem, ahogyan sápad le a kéretlen információtól.
- Ugyan, nem kell aggódni. Minden rendben, csak kinyírtam egy fickót. Kellett a vére – nevetek fel szinte vérfagyasztóan, a teljes hatás kedvéért kinyújtom a kezem, hogy megérintsem a karját. Lassítunk, tekintemmel a tájat figyelem, így gyorsan megszabadul tőlem, az érintésemtől.
- Hát itt tényleg nem tudok új ruhákra szert tenni. Tetszik? – kérdezek vissza a kijelentésére. Vagy bók? Magam sem tudom.
- A ruha tetszik vagy én? – szórakozok tovább, én élvezem a helyzetet és hogy alkalmi partnerem is szabaduljon az ijesztő információk bűvköréből, kicsit több bőrt villantok neki, ahogy feljebb húzom az formaruha felső részét. Aztán megint kezdi. Hülyének néz teljesen? Csak a fejem ingatom, majd mozdulok. Miután leállította az autót, egyik kezemmel egyenesen a combján támaszkodok meg és kiveszem a kulcsot a zárból.
- Nehogy már azt gondolod, itthagyhatsz a világ végén – fordulok felé sokatmondó tekintettel, majd ahogy visszateszem a fenekem a helyemre, már nyújtom is felé a zacskót. A kulcs meg a melltartómba kerül, egészen biztos helyre. Ha el akarja venni, nem lesz könnyű dolga. Tekintetemmel követem a mozdulatait, kíváncsi vagyok, mennyire gyakorlott ebben az egészben.

- Miért ne? - kérdezett vissza Manuel, majd vezette tovább a járgányát, hogy végül leparkolhasson vele. - A repülőtér tökéletes: itt nem keres senki, olyan hangosak lehetünk, amennyire csak akarunk és annyira egyedül, mint a kisujjam.
Mosolyogta el magát, amikor mutatta hurkás ujjai közül a legkisebbet, majd le is konyult az előző grimasz, hiszen meghallotta a gyilkosságra utaló kifejezést és attól valahogyan nem az önfeledtség jutott az eszébe. Kicsit talán krákogott is, de már nem emlékezett rá, minthogy arra sem, hogy mondott valamit a kinyilatkoztatásra vagy csendben maradt.
Megrázta a fejét, amikor hirtelen jött a témaváltás, és bár nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy mit mondott a másik pár másodperccel ezelőtt, annyit sikerült a nőnek elérnie, hogy már ne csak az esetleges emberölés járjon a fejében, hanem annak csodálatos teste is. Igen, szépnek tartotta Keirat, gyönyörű nőnek.
- Tetszik a ruha is, de te még jobban. - kacsintott, majd folytatta. - Viszont nélküle biztosan jobban néznél ki. Valami szexi fehérnemű, egy kis csipkével... Mi finom lenne?
Csettintett ajkaival az újabb kacsintás mellé, majd érezte, hogy a másik ujjai a combjára simul, amire teste apró merevedéssel válaszolt. Figyelte felfedező útra indult másik kezet, ami elcsente a slusszkulcsot, majd a melltartóba tette, de nem ért rá sokat foglalkozni ezzel a mellékzöngével, hiszen végre megkapta azt, ami az egész úton akart: a marihuánáját.
- Egyébként miért hiszed, hogy a melltartódból olyan nehéz lenne kiszednem a kulcsot? - nem pillantott a lányra, jobban el volt foglalva azzal, hogy a drágábbik anyagból sodorjon két rakétát. Gyakorlott mozdulatokkal töltötte meg a papírt, végére folytást tett, felcsavarta és nyálával ragasztotta össze a bláz szélét. Kicsi fazonírozás, hogy a küllem is meglegyen a belbecs mellett, majd nyújtotta volna a csíkot, de még mielőtt Keira rámarkolhatott volna, visszarántotta saját kezét.
- Mit mondunk ilyenkor? - mosolyogta el magát, majd a varázsszóig magánál tartotta a spanglit.

Kicsit sem izgat, hogy merre megyünk, amíg kettesben vagyunk. Addig nem érzem fenyegetve magam, de ha azért tartunk a kietlen táj felé, hogy belefussunk a bandájába, akkor már más a helyzet. Tudom, talán sokat gondolkodok feleslegesen, de minek kellett neki ennyi fű? A fenébe... De mindegy, keményebb helyzetekből is kivágtam már magam, ráérek akkor aggódni, ha szembe kell néznem a problémával.
- Na igen, csak aztán el ne térítsünk pár gépet a nagy mámorban – mondom inkább csak magamnak, továbbra is a tájat kémlelve, minden gyanús jelre figyelve. Bár egyértelművé tettem a helyzetet, hogy egy hidegvérű gyilkossal áll szemben, csak azért, hogy alkalomadtán jól meggondolja, milyen messzire megy. Nekem semmi sem drága, főleg most. Kiakasztó a gondolat, hogy ebben a semmilyen cuccban kell lennem ki tudja meddig, ember nem jár erre, nem hogy jól öltözött nő. Pedig nekem olyan kell, ha már bűnbe esek, legalább márkás rongyokért tegyem mindezt. Éppen kezdenék megnyugodni, hogy látszólag senki nem jár erre rajtunk kívül, amikor kénytelen vagyok odakapni a fejem a fantáziálgatására.
- Ha befejezted a képzelgést, akár be is téphetnénk – szólalok meg türelmetlenül, elvégre azért vagyunk itt, hogy füvezzünk. Mennyire hiányzott ez már nekem.
- Ki kell ábrándítsalak, az elmegyógyintézetben nem adnak csipkés fehérneműt a formaruha alá. Csak ilyen rongyos szarokat, mint ez a ruha. Éppen ezért nincs is rajtam bugyi – vonom meg a vállam, jobban érzem magam így, mint egy formátlan darabban. Gondolom a hatás ugyanaz, mint bármelyik férfinál. Mindenáron be akar jutni a nadrágom alá, hogy kiderítse, vajon igazat mondok vagy csak a kíváncsiságát akartam felkelteni. Nos, abban biztos lehet, hogy melltartó van rajtam, hiszen oda rejtem a kulcsot, a marihuána zálogaként.
- Nem hiszem, hogy nehéz lenne kiszedni, hanem tudom. Ahhoz legalábbis le kellene tapiznod, azért meg harapok egyébként is. Nem könnyítem meg a dolgod – jeges a hangom, de apró mosoly kúszik ajkaimra a szakszerű mozdulatok láttán. Hát nem az elsőt varázsolja, ez egészen biztos. Már nyúlnék érte, de elrántja, erre összeszűkülnek a szemeim.
- Azt, hogy add végre ide – nyúlok utána egy hirtelen mozdulattal és el is kapom, így aztán elégedetten dőlök hátra.
- Kössz – nyögöm ki mégis, bármennyire jól titkolom, némi illem belém is szorult, csak jól titkolom. Néha túl jól. Pár másodperccel később már az első slukkon már túl is vagyok. Végre. Szabadság. Betépés. Sikítani lenne kedvem, de még nem ütött meg annyira, hogy meg is tegyem.
- Figyelj... Lásd kivel van dolgod. Kérhetsz valamit ezért cserébe – mutatom fel az ujjaim között tartott füves cigit. Merész kijelentés, biztos vagyok benne. De egyszer élünk. Nekem pedig ezt éreznem is kell.

Furcsa, álomszerű volt ez az egész szitu, nem is igazán tudta megfejteni hogyan jöttek egymás után a történések. Persze, annyit értett, hogy vett egy szép nagy adagot a kedvenc dílerétől és addig még meg volt a fonal, hogy elhagyta a csomagot és a mellette ülő lány pedig jól összeszedte. Onnantól kezdve kissé szürreálissá vált minden, hiszen egyrész bevallott a másik egy gyilkosságot, de legalábbis egy emberölést, azt állítja magáról, hogy elmegyógyintézetből szökött és most kérhet tőle valamit cserébe. És mindemellett bugyi sem volt rajta!
Gyorsan rá kellett gyújtania, s miközben szippantott a műgonddal elkészített rakétából, melynek hajlításában szinte mester volt, és hagyta, hogy a könnyen szálló füst ellepje elméjének legkisebb zugát is, olyan pihe-puhának érzete az egész létet, mint egy fölöttük elröppenő felhőpamacs. Kinyitotta az ajtót, majd bódult állapotban szállt ki, talán a másik is követte a tettét, és mire felocsudott egy tüdőt töltő szippantás álmából, már a motorháztetőn ücsörgött, hátát a szélvédőnek vetve, arcán érezve az alkonyat melengető napsütését, fülében pedig az elrobogó repülők siketítő zaját. Mindez azonban nem érdekelte, hiszen jól volt, napok óta először tudott mindent elengedni, annak ellenére, hogy egy picsával hozta össze a sors. Igen, egy picsa ... engedett meg magának egy vigyort, majd bármerre is volt a másik, abba az irányba nézett.
- Ha ennyire kellett a cigi, akkor a lukadat is régen pókhálózhatták ki. Kannabiszért kefélés, mit szólsz? Még alliterál is... - ebben a pillanatban döbbent rá, hogy fogalma sem volt arról, hogy mit beszél. Mit jelent az, hogy alliteráció és honnan ismerte ezt a szót? Döbbenetét egy újabb slukkal csillapította, ami egész messzire űzte az irodalmi gondolatokat, majd ismét Keirara nézett, annak overálba bújtatott testére, majd saját péniszét fixírozta a háromnegyedes farmernadrág alatt.
- Szóval? Kúrni vagy nem kúrni? - valami lehetett abban a cigiben, mert ennyire irodalmi sosem szokott lenni, most mégis sziporkázik. Még egy tüdőt tágító, füstös sóhajjal mért csapást agysejtjeinek épségére, majd lenttartotta az anyagot, hogy apró köhögés mellett szabaduljon meg az vicces lehelettől.
- Van nálam gumi, ha félsz a baciktól... - nevette el magát, majd egy utolsó slukkal végezte ki a kezében tartott csikket.

Kicsit sem számít most semmi. Egy pillanatra kikapcsolom magam, elmerülök a gondolataimban, miközben leszívom az első slukkot. Élvezem, ahogy kitölti a testem, szinte elképzelem, ahogy végigáramlik bennem és elmossa az összes nyomasztó gondolatom. Halványan érzékelem csak a körülöttem történő dolgokat, nem sietek sehova, ezt élvezni kell, nem kapkodni. Fogalmam sincs mennyi idő múlva tűnik fel, hogy egyedül vagyok az autóban, de követem is a példát, kiszállok én is a szabad levegőre, de nem ülök le, kell a szédülés, kell a szárnyalás, inkább csak nekidőlök az autónak. Egymás után szívom az újabb slukkokat, sodorva magam a majdnem teljes kábulat felé. Igen, ez kellett, már nagyon kellett. A nyugibogyók, amiket ott be tudtam szerezni, inkább lenyomtak, de ez nem, végre szárnyalok és most először szabadnak érzem magam. Még jobban, mint amikor kitettem a lábam az elmegyógyintézetből. Még annál is szabadabb vagyok. Meg egy kicsit, na jó, nagyon meggondolatlan. Tényleg azt mondtam, hogy kérhet bármit? Felhorkanok a válaszára.
- Azt hiszem nem kellett volna ekkora lehetőséget a kezedbe adnom. Pasik. Máris visszaélsz vele – ingatom a fejem, mintha éppen egy gyereket szidnék meg, de úgy sejtem ő nem viccel, nagyon is komolyan gondolja. Szívok egy slukkot, mielőtt folytatnám és válaszolnék a szókimondó kérdésére.
- Érdekes gondolatmenet és betudom ennek a ciginek, hogy semmi összefüggés nincs benne – felemelem a cigit, legalábbis ami maradt belőle, egészen szemmagasságba és úgy szemlélem, mintha valami érdekes lenne rajta. Mintha még soha nem láttam volna. Ez a pillanat pont elég arra, hogy döntsek. Mert nem egyértelmű a válaszom.
- Szóval hol az összefüggés a cigi és aközött, hogy mikor dugtak meg utoljára? Elmondom, szerintem semmi. Füvet nem kaptam, de gondolkozz már, szerinted hogyan tudtam meglógni? Igen... Úgy. A dokibácsi szétkefélt, cserébe a szabadulásért. Úgyhogy szerintem kettőnk közül neked van nagyobb szükséged arra a dugásra, én kösz, jól vagyok – elégedetten vigyorgok rá. Különben sem tartozik rá a szexuális életem, de okom sincs takargatni. Vagyok elég jó nő ahhoz, hogy jópáran bepróbálkoztak, még az ápoló fiúk is, de kurva az nem vagyok. Érdekből csinálom esetleg, de csak úgy, mert miért ne, nem teszem szét a lábam. Nagyjából egyszerre szívjuk el a cigit, szóval valamit tennem kell, vagy belemenni, vagy lelépni, de a köd elönti az agyam és mindent tudok, csak gondolkodni nem. Szárnyalni viszont annál inkább.
- Nem éred be kevesebbel mi? Egyből kúrni akarsz. Hát akkor gyere. Vedd el, ami kell – tárom szét a karom és fogalmam sincs miért, gondolom a cucc hatásától, de az ég felé fordítom a tekintetem és hangos nevetés tör ki belőlem. Ez jó lesz. Annyira jófej vagyok, de tényleg. Még a cipzárt is lehúzom a ruhámon.
- Állj. Gumi nélkül egy lépést se tovább – kapcsolok hirtelen és még a kezem is kinyújtom magam elé. Nem hülyültem meg.

- Visszaélek? Még szép... - kuncogott fel hangosan, mint egy félig őrült, majd a nő felé fordult, hogy figyelje annak felháborodását és annak rövid történetét. Tehát kikefélte magát abból az elmegyógyintézetből, a testét használta fel arra, hogy megszabaduljon a sárgaház szeretetteljes marasztalásától. Gondolatait bár lefoglalta a történet, mégis inkább a másik csodálatos alakja vitte a nagyobb részt elméjéből, hiszen valljuk be, ritkán találkozik az ember ilyen bombasztikus lánnyal.
- Akkor tévedtem, nem tök mindegy? - tette fel kérdését, de nem várt rá választ, hiszen igazából nem is érdekelte, hogy mikor dugatott péniszt magába Keira, csak a saját orgazmusa érdekelte, tábornokának helye izgatta a lány lyukaiban. - Az összefüggés pedig ott van, hogy neked volt egy igényed, amit kielégítettem, most te elégítsd ki az enyémet.
Annyira természetességgel mondta szavait, mintha a világ legegyszerűbb üzletéről beszélt volna: drogért szexet. S valóban, csak erről volt szó. Nem kellett túlbonyolítani, nem kellett aggodalmaskodni, csak elfogadni, hogy ilyen könnyen és lazán mennek itt a kapcsolatok. Manuel úgy gondolta, hogy erre a másik is rájött, amikor széttárt kezekkel csalogatta és szólította fel, hogy vegye el, ami kell neki.
Nem kellett több a férfinak, azonnal felült a motorháztetőn, majd gyorsan lecsorgott a kissé rozsdás felületről, figyelve a hangos kacajt, majd a lefelé húzott zipzárt. Meg kellett vallania, nem csalódott, hiszen már az a pici bőrfelület, amit látott, magasba repítette a fantáziáját és olyan lepedőakrobatikát képzelt el a másikkal, hogy maga is belepirult. Persze nem, de attól még lehet mondani.
- Persze, van gumim, mire gondolsz? - nyúlt a zsebébe, majd tárcájából előkotort egy régóta bevetésre váró latexdarabkát. Elhaladt a lány mellett, majd amint mögé került, a buksza visszakerült a helyére, az óvszer pedig mutató- és hüvelykujja között várta a bevetést.
Mivel Keira már lehúzta az overál zipzárjár, a férfi kihámozta a felöltőből a másikat, majd egy erős lökéssel teremtette a motorháztetőre, miközben a lábait igazgatta kissé szélesebb terpeszbe. S valóban, a lányon nem volt bugyi, amit egy érintéssel azonnal ellenőrzött, egy olyan tapintással, ami mélyre hatolt, ami középső ujját tövig engedte Keira barlangjában. Azonban ott nem marad sokáig, hiszen letolta saját nadrágját is, majd pár ügyes mozdulattal csavarta magára az óvszert ... illetve csak tekerte volna, de a védelem első vonala olyan régen dekkolt már a tárcájában, hogy elveszítette a szavatosságát és amikor egyre merevebb farkára húzta volna a vékonyka anyagot, az hasadva szakadt szét. Egy kicsit hátrahőkölt a tapasztalattól, de vállat volnt és azzal a gondolattal, hogy majd úgyis kihúzza előtte, csupaszon csusszant be a lányba, s kezdte meg döfölő mozdulatait.
- De kellett már egy ilyen szűk punci a farkamra... - nyögte elismerően, majd ujjai Keira derekára feszültek, hogy folytassa, amit elkezdett.

Kicsit sem gondoltam arra, hogy megint erre kerül sor. Az első szabad óráimban ismét szexre kényszerülök. Kényszer? Nem tudom. Valójában mondhattam volna nemet, elfuthattam volna, elvihettem volna az autóját, hiszen nálam van a kulcs, mégsem tettem. Hogy miért nem? Na ezt én is szeretném tudni. Talán mélyen magamban éreztem, nem volt szép dolog, hogy így lenyúltam azt a szép nagy adag drogot. Nekem is van lelkiismeretem, bármennyire ritkán hagyom megszólalni, inkább elnyomom. Most mégis utat engedtem neki és egészen kicsi gondolkodás utána belementem.
- Legyen. De azért remélem érzed, hogy egy cigi egy menetért nem áll éppen arányban. Ezért legalább még egy cigi jár nekem – kötöttem ki, az csak egy kis drog, pénzen megvehető, ez meg a testem, amit bár használtam már különböző célok elérése érdekében, egy kis drogért mégis túlzás bevetnem. Két cigiért viszont már talán megéri. Nem is kellett kétszer mondani. Lassan húztam le a cipzárt, mire alkalmi partnerem közelebb jött. Mondhatni üzletet kötöttünk, egy kis fű cserébe azért, hogy kielégítse bennem a vágyait.
- Mégis mit gondoltam volna? Nálam nincs, érthető okokból, de annyira nem alap, hogy nálad legyen... Legalább egy gonddal kevesebb, de akkor essünk túl rajta – sóhajtottam fel. Kicsit sem tartottam magam kurvának, nem pénzért csináltam. Illetve azért is, meg még sokminden másért, ami éppen kellett. Ez is csak egy eszköz ahhoz, hogy elérjem, amit akarok. Nekem aztán nem nagy dolog, ha valaki megdug. Talán még élvezem is. Fájni ritkán fáj, ahhoz nagyon elvetemült állat kell, semleges gyakran szokott lenni, ha éppen jó napom van, még jó is lehet. Ritkán, de néha jó. Gondolatmenetem közben mögém kerül, én meg átadom magam az érzésnek, kikapcsolom magam, így megy ez, közben már ruha sincs rajtam, meztelen testem a motorháztetőhöz nyomódik. Nem éppen finoman nyom rá, sőt inkább lök, de nem teszem szóvá, ahogy azt sem, ahogy lábaimat a cél érdekében szélesebb terpeszbe kényszeríti. Inkább segítek, aminek meg is lesz az eredménye. Az ujját érzem magamban, már azt hinném előkészíti a terepet, de pasi, mit is várok tőle. Csak a saját kedvéért ellenőriz, aztán rá is tér a lényegre. Nyugodtan adom át magam az érzésnek, hiszen van nála gumi. Úgysem tart ez az egész sokáig. Csak bedugja, aztán pár perc múlva kiveszi és ki is van fizetve a cigi. Ennyi az egész. A szabadulásomért többet kellett tennem. Egészen kicsit megrándulok, amikor becsúszik, de valami nem stimmel. Dugtam már védőfóliában és nélküle is, szóval tudom, mi a különbség, mégis nehezen esik le. Jó pár lökés után teszem csak szóvá.
- Állj. Nem ez volt az üzlet – nevezem nevén a dolgot, valószínűleg ő is csak a kielégülést keresi bennem, szóval nem fogok a lelkébe tiporni a kijelentéssel. Azt is tudom, hogy nem fog megállni. Meglepne, ha mégis.
- Hallod? Gumiról volt szó baszd meg... Hova tűntetted el? – reklamálok most már kissé felemelt hanggal. Dühös vagyok, amiért átvágott, meg amiért az elmegyógyintézetben a sok nyugtató miatt nem hagyták, hogy egyéb gyógyszereket szedjek. És akkor még a különféle bacikról nem is beszéltünk. Fellököm magam a motorháztetőről, a hátam a mellkasához, karom pedig hátulról a nyakára simul. Ajkait keresem, ha megtalálom, csóknak indul az egész, aztán harapás lesz belőle. Persze a drog nem hagyja, hogy igazán dühös legyek. Eszembe jut, vajon mit látnak a repülőkön ülők és ettől felnevettem majdnem. Élőben úgyis ritkán lehet pornót látni.
- Ha szeretnéd megúszni ezt az egészet, akkor most azonnal vedd ki – szólok rá és még egészen finom vagyok.