Imádta ezeket a napokat, amikor megállás nélkül jöttek a rendelések, s a tányérok egymás után hagyták el a konyhát. Nem futószalag elven működött az étterme, mégis olyan gyorsasággal voltak képesek kiszolgálni a vendégeiket, hogy akár egy gyorsétterem is megirigyelhetné őket. S mi a titkuk? Több, neves szaklap is firtatta már a titkot, pedig egyáltalán nem volt kendővel elfedett valóság. Egyszerű és kiváló minőségű alapanyagok, gyors és könnyű technikák, valamint olyan letisztult ízek, amik nem a tökéletes fűszerezés utáni vággyal keserítik meg a szakácsok életét, hanem a harmónia felé hajtják a szakácsokat.
A konyhában mindenki erre a fennköltebb síkba próbált elérni, s valakinek már sikerült, valaki még csak a szárnyait próbálja. Kintaro, aki az egészet kézben tartotta kóstolt, értékelt, fűszerezett, tanított, bátorított, dícsért ... igazi mentora volt mindenkinek, aki vállalta, hogy alatta fog főzni. A szabályok nem nehezek, mégis tökéletes pontosságot és őszinteséget várnak el, ami nélkül káosz ütné fel a fejét az étteremben.
- Kintaro-sama, egy úriember kéreti az asztalához. - Nana, a főpincér hangja talált utat a fülébe a konyhába lévő zsibvásár ellenére. A főszakács csak mosolygott, majd sóhajjal lépett közelebb a lányhoz.
- Mit rendelt? És mire panaszkodik?
- Egyelőre még semmit. Amint megjött a vendége, azonnal magát kérte.
- Hmm... Rendszeres vendég? - Kintaro levette kötényét, majd elindult kifelé a konyhából. Egy fehér szakácsfelső volt rajta és egy fekete szövetnadrág, valami egyszerűbb bőrcipővel.
- Még sosem láttam, nem ismertem fel az arcát. Sajnálom.
- Ugyan Nana... - mosolygott a férfi a lányra.
- Ránézésre gazdag lehet, nagyon gazdag. És egy kicsit kirázott tőle a hideg.
- Nyugodj meg. - Kintaro mosollyal szelíditette a másikban élő kellemetlenséget, majd apró érintéssel ölelte meg vállát. Nana azonban elhúzódott, amit a főszakács tudomásul vett. Persze a lány nem azért távolodott el, mert gyűlölte a főnöke érintését, hanem éppen ellenkezőleg: szerelmes volt a férfibe. Menthetetlenül és viszonzatlanul... Így inkább távolságtartó lett Kintaroval, aki ezt lassacskán meg is érti. - A nyolcas asztal. Egy hölgy is elkísérte, a vendége pedig szintén egy idősebb úr.
- Köszönöm, innentől már elrendezem. Szólj a többieknek, hogy különleges figyelmet szenteljenek annak az asztalnak.
- Természetesen, Kintaro-sama. - hajolt meg Nana, majd sarkonfordult, hogy értesítse a többieket annak az asztalnak a fontosságáról. Ezalatt a főszakács kilépett a konyhából, és a nyolcas asztal felé vette az irányt. Mosolyt erőltetett magára, mert bár legyen ez az egész része az éttermi létnek, mégsem volt sohasem híve a csevegésnek.
Amikor odalépett az asztalhoz, egyenesen kihúzta magát, majd derékből indított egy harminc fokos meghajlást, mely a megszokott üdvözlés volt egy bolt ügyféle és tulajdonosa között. Fél másodpercet adott a két férfinak, s amikor kegyenesedett, körbenézett az asztaltársaságon. - Uraim, hölgyem... Kintaro Nakamura vagyok, az étterem főszakácsa. Miben segíthetek önöknek?

- Leginkább előrendelésre. - mosolyodott el Kintaro, majd elmagyarázta. - Tudja, nem minden héten toppan be egy-egy vendég, hogy fugut rendeljen. Kétségtelen, hogy itt Amerikában is léteznek haltelepek, amik kiváló minőségben képesek a gömbhalat tenyészteni, de az állam négy éttermének az egyike, amelyik felszolgálhat ilyen csemegét, miért elégedne meg a másolattal?
Mosolya újra szélesedett, majd kezeit a háta mögé fogta, úgy folytatta a kérdésekre adott válaszát. - A hal már részben feldolgozva érkezik hozzánk, az amerikai szabályzás ezt írja elő, így a legmérgezőbb részeit már Japánban eltávolítják, de a gyorsfagyasztott szeletekben még mindig lehetnek életveszélyes darabkák. Pontosan ezért nem én, hanem az egyik kollégám készíti el a fogás, nekem még nincs meg a kellő tapasztalatom, ellenben vele, aki már nyolc éves gyakorlattal és Japánban szerzett engedéllyel rendelkezik. Sajnos keveset ért angolul, de szívesen tolmácsolom a kérdéseit, ha lennének.
Pillantásával Nanat, a főpincért kereste, aki egy bólintás kíséretében lépett közelebb az asztalhoz, majd apró meghajlással üdvözölte újra az asztaltársaságot. - Ha nincs több kérdésük, Nanaval megbeszélhetik a részleteket, már holnaputánra lefoglalhatjuk önöknek ugyanezt az asztalt, igaz?
- Igen, Nakamura-sama. - bólintott a főpincér, majd Kintarora nézett, aki már nagyon ment volna vissza a konyhába, hogy főzzön.