KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Legutóbbi témák
» Muzsika Tv
Fleur & Carlisle Icon_minitimeKedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
Fleur & Carlisle Icon_minitimeCsüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
Fleur & Carlisle Icon_minitimeCsüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
Fleur & Carlisle Icon_minitimeVas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
Fleur & Carlisle Icon_minitimeKedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
Fleur & Carlisle Icon_minitimeHétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Hétf. Aug. 14, 2023 3:38 pm-kor volt itt.

Megosztás
 

 Fleur & Carlisle

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeKedd Dec. 31, 2013 7:07 pm




[You must be registered and logged in to see this image.]
'Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat - legyenek azok bármilyen álmok..'



Nem tudok mit modnani rá, nem tudom, mert apa... vele lehetnek gondok, gyűlöli az újságírókat, ha megtudná, mi történt velem és Fleurrel, akkor biztosan, eltiltana tőle, nála ez így megy, vannak emberek, akik nem tehetik a lábukat a házunkba, egyszerűen nem engedik be az őrök, mert a családom gyűlöli őket, jó, mondjuk ezeknek az embereknek a nagyrészét én is, de azért kicsit túlzásnak tartom azt a részt, hogy ha nagyon erőszakoskodnak, akkor el kell, hogy vigyék a rendőrök. Hiszen nem bűnözők, de mégis, csak mert nem bírja őket apa, hányszor próbált anyu a lelkére beszélni, hogy ez mégis túlzás, és nyugodjon meg. Az volt a válasz, hogy anyám ezt nem érti, é higgye el, hogy jobb magát távol tartania a férgektől, semmit sem veszítünk vele, a rendőrök pedig ezért kapják a fizetésüket. Szóval elhallgattunk, volt, mikor egyszerűen nem lehetett beszélni vele. Hát ez egy ilyen téma volt.
Másnap reggeliztünk valamit a csekkolásnál, igazán nem sokat, bevallom, nem volt nálam semmi pénz, és a kártyáim is üresen álltak, tekintve, hogy lecsapoltam mindent ugye, úgyhogy ha bármit is akartunk, azt sajnos Fleurnek kellett fizetnie, amiért sűrűn elnézéseket kértem. Mivel első osztályon utaztunk, külön mehettünk be, egy tág térbe, bőrszékekkel, kisasztalokkal. Még mindig nem bírtam ezt a csillogást, de most mit mondhattam apának, végre hazamegyek, had élje ki magát ő is egy kicsit, ha adni akar, adjon. Rosszul bírtam a felszálláást, a gyomrom még mindig nem állt helyre rendesen, és a fejem is nagyon éreztette velem, hogy ezt még nem kellett volna, de rá se hederítettem. Csak fogtam Fleur kezét, nekem ennyi elég volt. Tizenkét óra, nem tagadom, rengetegszer bealudtam, csak mert fene tudja, én a repülésnél állandóan nagyon álmos leszek, és képtelen voltam egy óránál többet ébren tölteni.
Ám mikor elkezdtük a landolást, felcsillantak a szemeim.
- Megérkeztünk Fleur, otthon vagyunk - mosolyogtam rá, lágy csókot nyomva finom arcára. Végre. Nem vehettük át a csomagjainkat, mert már átszállították a kocsiba. Istenem, apa, a túlzások hercege vagy. Mikor beszálltunk a vadonatúj jaguárba, mely úgy tűnt, még sehol nem kapható modellt, egyre furcsábban éreztem magam. Na jó.
- Fleur... valamit tudnod kell az apámról. Őt... nagyon csúnyán lejáratta egy ordas nagy hazugsággal egy újságíró, azóta látni sem bírja őket. Lehet, hogy eleinte... kicsit hűvös lesz veled, de ne aggódj, ha megismer, megnyugszik. Biztos, hogy ő is meg fog kedvelni, az anyám viszont előbb megölel, mint hogy kimondd, hogy helló. - Mosolygok rá bíztatóan, nem kell, hogy aggódjon. Hamarosan letérünk az útról, London külvárosában vagyunk, és egy óriási, palotának is beillő ház nagy vaskapuin hajtunk keresztül, be a parkba. Az anyám már ott áll a lépcső tetején, a kezét tördeli. Istenem, soha nem fog tudni megnyugodni. Kinyitják az ajtót, kiszállok, és kisegítem Fleurt, nem eresztem el a kezét. Csak párat lépünk, de ő elénk rohan, és máris megölel, összepuszil. Halk nevetéssel ölelem át, óvatosan megszorongatva.
- Szia anya... - Suttogom halkan, nagyon meg volt hatódva, látszott rajta, hogy nagyon vissza kell, hogy fogja magát, nehogy sírjon. Így hamar kibontakozom öleléséből, és megfogva a kezét, fleurhoz vezetem.
- Anya, ő Fleur... a barátnőm. Fleur, ő az anyám, Emma Watworth - Mutatom be őket egymásnak, az anyám pedig pár pillanatig csak áll, tördeli a kezeit, nem tudom, mi történik, kicsit aggódom, már éppen megkérdezném, hogy jól van-e, mikor sírvafakad, és megöleli Fleurt.
- Drága lányom, ez fantasztikus! Még soha nem hozott haza egy lány sem, ez csodás! Úgy örülök neked! - Őszinte szeretettel szorongatja Fleurt, és puszilja össze az arcát. Kicsit megsimogatom a hátát, jelezve, hogy elég lesz, zavarba hozza!
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

Fleur Dupont
Fleur Dupont

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 36
◮ join date : 2013. Dec. 25.

Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 01, 2014 12:27 pm

'Holnap éjjel elérek valakit,
Holnap éjjel elfelejtem a multam,
Holnap éjjel mese lesz a világ
S én mesélek testemben megindultan.'
/Ady/


Izgalommal telt szívvel léptem be Carlisle mellett a reptér épületébe. Csekkolás után volt még pár óránk, ami alatt rájöttünk, hogy nem ettünk semmit, és eléggé éhesek vagyunk mindketten. Carl-nál nem volt pénz, de kit érdekel?
- Tegnap hoztad a vacsorát - emlékeztetem, szelíd mosolyra húzva ajkamat, majd azt is közlöm vele, hogy az, hogy kirúgtak, nem jelenti azt, hogy nincs pénzem. Szóval arra kérem, hogy válasszon, bármit, és ne foglalkozzon most azzal, hogy én fizetek. Biztosítottam a felől, hogy nem ez lesz az első, sem az utolsó alkalom, szokjon hozzá, mert nem szeretem, ha költenek rám.
- Mindig attól félek, hogy nem tudom viszonozni - magyarázom.
A gyors reggelit követően elindulunk beszállni. Soha nem utaztam első osztályon, de azért türtőztetem magam. Kikapcsolom a telefonomat, nem lesz rá szükségem, ki keresne? Aki esetleg igen, annak ezer darabra tört a mobilja, illetve itt ül, mellettem. Bekötöm a biztonsági övet és hallgatom a légi kísérők jól ismert, betanult mondatait.
Imádom a felszállást. Ezerszer hagytam már el a talajt, hogy a magasba vigyen egy gép. Nem nézek ki az ablakon, csak lehunyt szemmel élvezem az érzést. Kissé belesüppedek a székbe, szédülök, de az, hogy érzem, ahogy elhagyjuk a talajt, mindenért kárpótol. Kinyitom a szemem, Carl-ra nézek, aki mintha lesápadt volna. Kicsit megszorítom a kezét.
Nemsokára elalszik, én pedig előveszem a kézitáskából a könyvet, Brown, Angyalok és démonok című művét. Néha a felriadó férfire nézek.
- Nem tudtam, mit akarsz inni, szóval neked is kértem egy pohár merlot-ot - mosolyodok el sokat sejtetően. Aztán lassan újra elalszik. Én ki-kipillantok az ablakon, de nem lefelé nézek - csak az óceán... -, sokkal jobban érdekel az, ami fölöttünk van. Csillagok milliója, amint úgy ragyognak a tinta kék égbolton, mint szétgurult kristályok sokasága, vagy kiborult, ezüst por.
Lágy mozdulattal simítok végig arcán, mire felébred.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek - suttogom -, de ezt a látványt nem érdemes kihagyni - bökök a nem túl nagy, kör alakú ablak felé. Hátradőlök, hogy az ölembe dőlve kipillanthasson az égre. Tudom, hogy nem nagy szám, de én imádom. Lenyűgöző.
Ő visszamászik a helyére, én pedig folytatom az olvasást. Az utolsó három órában nyomott el az álom, az ablaküvegnek döntött homlokkal alszok. Carlisle hangjára ébredek, a puszira elmosolyodok. Nyújtózok, majd kinézek az ablakon. Tényleg itt vagyunk, Angliában.
- Jó újra itt lenni - mosolyodok el.
A bőröndjeink sehol, de nem aggódok: Carlisle felvilágosított, hogy az apja intézte őket. Amikor megpillantom az autót, elkerekedett szemmel, tétova léptekkel közelítem meg.
- Ez... gyönyörű - járatom tekintetem az autón, majd beülünk.
Az apjáról hallottak kissé frusztrálnak. Ki fog tagadni, még ma. Eltilt a fiától. Elintézteti a királynővel, hogy kitoloncoljanak Angliából. Csak miattam visszaállíttatja a kivégzést.
- Értem - bólintok mégis határozottan.
Átmegyünk Londonon, alig bírok betelni az ismerős utcákkal, házakkal és épületekkel. Annyira imádom a várost, olyan jó újra idehaza lenni. Ráadásul, nem is akárkivel... - gondolom, miközben a férfire nézek, és rámosolygok. Vállára hajtom a fejem, lehet, nekem is aludnom kellett volna a gépen, nem pedig olvasgatni. De most már mindegy... így körülbelül az Angyalok és démonok felénél járok.
Épp kezdem elveszteni az öntudatomat, és álomba szenderülni, mikor lassít az autó. Nagy levegőt véve kiegyenesedek és kipillantok az ablakon.
Egy kész palota. Egy kisebb méretű kastély, olyan, amiben a királyi család a nyári szünidőt is tölthetné. Csodálatosan szép. És ott áll a lépcső tetején Carl édesanyja is. Tőle kell kevésbé tartanom... ujjaimat tördelem. Innen már nincs menekvés, nincs visszaút, ideje belépni az oroszlán barlangjába. Bátorság.
El fogom cseszni.

Olyan aranyosak, ahogy megölelik egymást. Az orruk egyforma.
Amikor Carlisle bemutat, nyújtom a jobbomat Mrs. Watworth felé:
- Fleur Dupont, örvendek... - nem tudom befejezni, belém szorítja a szót egy öleléssel. Utoljára anya ölelt meg így. Kellemes visszagondolni az érzésre. - Én... én is nagyon örülök - mondom, kissé esetlenül megsimogatva az asszony hátát.
Aztán bevezet minket a palotába.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 01, 2014 5:03 pm




[You must be registered and logged in to see this image.]
'Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat - legyenek azok bármilyen álmok..'



Remélem, hogy minden oké lesz, mert nem tudom, én nem tudnék megküzdeni apával egyedül, olyan határozott, karaktere és... és ha össze is van törve, akkor is ő lesz mindig a család feje, aki irányít. Nem állhatok az útjába, igen, néhány téren keményen ellene mentem, a munka, a lakhely, ilyesmi, de biztos vagyok benne, hogy ha ő igazán nem akarta volna, akkor nem lennék az, aki most vagyok.
De először az anyámat kéne megnyerni, ami reményeim szerint, nem lesz olyan nehéz, minél több játékos az én oldalamon, annál nagyobb biztonságban érezhetem magamat, tudom, mert ez a helyes megfejtés, egy egyszerű sakkjátszma. Remélem, Fleur tudja, melyik lépést nem teheti meg. Nem árulhatja el, mi történt Vegasban, szigorúan tilos, ha elszólná magát... akkor már nem biztos, hogy menteni tudnám a helyzetet. Íg is észre fogja venni, hogy megváltoztam, hogy történt valami, de foghatom a munkámra. Apa mellett megtanultam vigyázni minden mozdulatomra, szavamra, mimikámra, és ha Fleur nem is tudja, én talán meg tudom védeni.
Már látom, hogy anya most imádja az első talán igazán komoly barátnőmet.
- Tegezz nyugodtan, annyira vén még nem vagyok! - Inti le Fleurt, én pedig kettejük közt megyek fel a lépcsőn, természetesen előre engedve őket az ajtóban. Anya máris támadásba lendül, ahogy átlépem a küszöböt, és három ember nekünk esve kihámoz a felesleges ruhából.
- Ed drágám, Carlisle megérkezett - Szól fel neki, mire apám hosszú, egyenes, határozott alakja bontakozott kia lépcső tetején, megigazítva a zakóját, széles mosollyal rohan le, megfogja a kezem, és máris azzal a mozdulattal magához ránt, meglapogatva a hátam, olyan erősen tart, hogy az már nekem fáj, de a világért sem szakítanám meg ezt a roppantó ölelést. Kicsit eltaart magától, érzem, tudom, hogy végigméri minden egyes hajszálamat, majd felmorran.
- Szörnyen nézel ki, szerencse, hogy van ez a hónap, hogy összeszedd magad, megkaptuk a barna csomagot, beraktam a bankba a nevedre - Bólogatok, minden teljesen világos, szóval anyagileg, ahogy apát ismerem be vagyok betonozva, és egy szigetet is megvehetnék úgy, hogy az csak aprópénz legyen nekem. Remek.
- Apa, bemutatom neked Fleur Dupont, a barátnőmet. Fleur, ő Ed Watworth - Álltam félre apa útjából, hogy mint a tanker, a lány elé mehessen, bíztatóan néztem rá mellőle, hogy érezze, semmi gond nincsen. Apa a felé nyújtott kezet megfogta és óvatos csókot lehelt rá.
- Örvendek, bevallom, ez merőben új a családunknak, minden nő nemű csak mint barát jött ide, üdítő ez a változat. Hívj nyugodtan Ednek, és a tegezés miatt sem sértődök meg egyhamar - Kacsintott rá, és éppen nyitotta a száját, hogy beinvitáljon minket a nappaliba, mikor hangos sikítás rázta meg a falakat. Egy árny rohan le a lépcsőn, a sötét alak képe a világítás miatt a plafon tetejéig nyúlik, vékony, tökélees nőnek látszik, fején cilinderrel, egy fotómodell, mégsem látszódik. Mikor leér a lépcsőn, az utolsó három fokot átugroja, látszik, hogy egy apró kislány az, aki épphogy a derekamig felérne. Rajta vörös frakk, fején fekete cilinder, kezében egy teáscsésze.
- Car! - Sikítja, szemei óriási zöldek, csillognak, arca kipirult, kapkodja a levegőt, úgy néz rám, mintha egy csillagot látna, még a teáscsésze is kiesik ujjai közül. Kócos, göndör, szőke fürtjei szanakaszét állnak. Ajkamba harapok, ne lépek, rituálisan mérjük fel egymást, ugyanabban a pillanatban hunyorgunk.
- Kate! - Erre már felnebvet és hirtelen iramodik meg felém, én pedig lehajolva felkapom, azonnal átkulcsolja csípőm lábaival, apró karjai a nyakamat fonják át, ujjacskái bedig hajamba fúródnak.
- Hát itt a kedvenc unokahúgom, szia, nagyot nőttél, mizus, Kalapos?
- Mi az, hogy kedvenc, én vagyok az egyetlen!- Oktat ki a Zseni, mint mindig, én pedig apró csókot nyomok az arcára.
- Jogos, látod, nem vagy mellettem, máris butaságokat beszélek- Ő hevesen bólogat, és a szent kalapot az én fejemre nyomja. Egyik kezem elveszem a feneke alól, és megigazítom a remekművet, majd Fleur felé fordítom. Katherine azonal beméri az új személyt.
- Kate, ő Fleur, a...
- A barátnőd... látod, mondtam, hogy egyszer találsz egy Alice-t - Néz rám csúnyán, én pedig halkan felnevetek. Kihajol karjaim közül, és ad neki egy puszit.
- Hihetetlenül szép vagy - Közli vele komoly pillantással, apa pedig megérinti Fleur derekát.
- Gyertek, már vár a tea, aztán pedig jön az ebéd is! - Követem őket, karomban a kislánnyal, aki még mindig a tarkómon simogatja a hajat, tudja, hogy imádom, nagyon aranyos. A nappali óriási, tele antik bútorokkal, magas mennyezettel és óriási csillárral.
- Megmutatom Fleurnek Harangvirágot! - Súgja a fülembe, majd kiugrik az ölemből és elfut, még a cilindert is lekapja rólam a kis tolvaj.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

Fleur Dupont
Fleur Dupont

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 36
◮ join date : 2013. Dec. 25.

Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 01, 2014 6:20 pm

'Holnap éjjel elérek valakit,
Holnap éjjel elfelejtem a multam,
Holnap éjjel mese lesz a világ
S én mesélek testemben megindultan.'
/Ady/


Meglepődök azon, hogy felajánlja Mrs. Watworth, hogy tegezzem, de rendben.
- Köszönöm - mosolyodok el, ám azt hiszem, legbelül tudom, hogy sokáig botladozni fog a nyelvem a Mrs. és a hölgy neve között. Belépünk a tágas előcsarnokba, mire az asszony felkiabál a férjének, Carlisle apjának. A gyomrom öklömnyire szorul össze, főleg, amikor pár pillanaton belül meglátom a szikár, egyenes gerincű, büszke tartású Mr. Watworth-t. Hangja öblös, tenyere nem nagyobb Carl-énál, de ujjai erősebbnek tűnnek. Nézem, ahogy magához rántja a fiát, és megpaskolja a hátát; mint valami díjnyertes telivérnek, majd nem ereszti; közel tartva magához, izmait megfeszítve néz fia szemébe, és közli vele, hogy rémesen néz ki.
És akkor eljön a pillanat. A pillanat, amikor Carlisle eláll apja útjából, én pedig egyszerre összezsugorodom. Egyébként sem vagyok túl magas, sovány vagyok és végtagjaim is vékonyak, ő meg olyan... fenségesnek néz ki. Mint egy büszke hím oroszlán.
- Én is örülök - szólok, határozott hangon - magam is meglepődök, hogy sikerülhetett ilyen magabiztosra, mikor szinte reszketek. Amikor kezem felé nyúl, szinte beletörődök, hogy nem marad egyetlen ép csontom sem, és Carlisle-nak majd egy gyufásdobozban kell elvinnie innen. Egy utolsó, rövid, kétségbeesett pillantást küldök felé, aztán apjára nézek. Bátran felé nyújtom a kezem, és felkészülök rá, hogy minden erőmet bevetve megszorongassam a kezét. Aztán a várt hatás elmarad, ugyanis kissé érdes lapátkeze az én apró kézfejem alá nyúl, és emeli Mr. Watworth szájához, hogy az lágy csókot lehelhessen rá.
Meglepődök.
Nem kevésbé a sikítás hallatán. Tekintetem rögtön megtalálja a törpét, aki a lépcsőn száguldozik lefelé. Igazából, ő nem törpe, hanem egy kislány. Göndör, szőke haja van, és pirospozsgás arcocskája és egy cilindere, meg frakk. Ezt a nők nagy többsége 'cukinak' találja, én kevésbé. Rettegek attól, hogy egy nap esetleg az én fejemben is megfordul, hogy anya akarok lenni. Mostanra nem sikerült ugyan megszeretnem a gyerekeket, úgyhogy azt hiszem, az anyává válás veszélye nem fenyeget. Erről ugyan nem beszéltünk még Carlisle-lal, de azt hiszem, egyelőre nem is akarok - vagy talán jobb lenne most tisztázni, az elején? -, mármint a gyerekvállalásról, arról, hogy én nem szeretnék gyerekeket magam köré.
Viszont Carlisle hihetetlenül aranyos, ahogy a kicsivel játszik. Figyelem őket, nem szólok bele, nem akarom megzavarni a kis párost. Hihetetlen, milyen élet költözött egyszerre a 'kis palota' ezen zugába.
Az a cilinder is eszméletlenül jól áll Carl-nak, egy pár pillanatig legeltetem rajta a tekintetemet. Elmosolyodom, miközben felém fordítja a kislányt, Kate-et, aki egy pillanatra abbahagyja a mozgolódást, csöndben marad, és csak méreget. Állom a pillantását, bár a szemem sarkából látom, hogy mindenki minket néz, és várja, hogy mi lesz a vége.
Aztán megszólal. Nem is olyan sokára, de én mégis perceknek éreztem ezt az egészet.
Elmosolyodok, hogy elnyertem a tetszését, hiszen Alice-nek hív. Ez jelent valamit, nem? A gyerekeknél ez már valami, ugye? Fogalmam sincs...
Carlisle közel áll hozzám, épp eléggé, hogy a kislány elérjen. Egy pillanatra bennem van a reflex, hogy elhajoljak, de aztán veszteg maradok, és hagyom, hogy a kislány a hajamba túrjon, átölelje a nyakamat, és puszit nyomjon az arcomra. Nyálas puszit, de nem törlöm le.
Kate szavai meglepnek.
- Köszi - mosolyodok el erőtlenül.
Carl apja érintésére és szavaira rá pillantok, és már megyek is. Isten őrizzen, hogy tiltakozzak!
- Rendben, Mr. Watworth. Uram. Ed... - csak ennél kínosabb ne legyen - könyörgök magamban.
Amikor a kislány elfut mellettem, bevárom Carlisle-t.
- Hű - fújom ki a levegőt. - Váratlanul ért – vallom be, hangom halk, csak a férfi hallja - remélem. - Nagyon utálnak, mit gondolsz? - kérdezem, egy aggódó pillantást küldve felé, majd végignézve a társaságon, akik előttünk haladnak. Nem akarok rögtön, az első nap rossz benyomást kelteni magamról. Az eléggé kínos lenne; Carl-ra és rám nézve meg még inkább.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 01, 2014 7:28 pm




[You must be registered and logged in to see this image.]
'Oly sokféleképpen össze lehet törni egy szívet. A mesék teli vannak szerelemtől összetört szívekkel, pedig igazán csak az töri össze a szívet, ha elvesszük tőle az álmokat - legyenek azok bármilyen álmok..'



Jól ment, igazán jól, apát is túléltük, és Kate is elfogadta hamar Fleurt, átjutott a védelmi vonalakon, bár most majd jönnek a kérdések, ahol valószínűleg mind a kettőnket izzasztókamrába vetnek, nem szabad hagynom, hogy megcsússzunk, és gond legyen, nem tudom, mit tehetnék akkor, hogy mentsem a helyzetet, apa nyilván megbocsájthatatlan bűnnek titulálná, amit Fleur tett, akkor is, ha azzal nincs képben, hogy majdnem levetettem magam egy ház tetejéről miatta, leszenk kínos pillanatok, muszáj lesz valahogy kivédeni őket, meg kell oldanom, ez most az én feladatom, ez a kulcs mindenhez, Fleur állásához, a kapcsolatunkhoz, a közös lakáshoz, avagy ezek meglesznek, csak a szüleimmel romlik meg a viszonyom, ami pedig enyhén szólva nem lenne tanácsos, volt már olyan rokonom, aki emiatt elég csúnya helyzetbe került, nagyon.. fájdalmasba, megjárta a Poklot párszor.
Észrevettem, hogy Fleur engem vár, így megszaporázom a lépteim, hogy beérjem, mikor mellé érek, átölelem vékonyka derekát, rámosolygok.
- Váratlanul ért a családom? - Kéreztem halkan kuncogva, hát megesik, nem mindenki gondolná, hogy egy Vegas mocskos utcáiban sepregető orvosnak itthon ilyen családja van. Egy sportban jeleskedő apa, aki állandóan zakóban sétálgat, és már a megjelenésére is mindenki elbújik az alfenéken, egy minden lépben ötkanál anya, aki mindenhol ott van, ahol nem kéne, mindig kérdez, érdeklődik, és pletykál, de mindenkit szeret azonnal. És Kate, aki mindenkinek a szeme fénye, és az az elsődleges, hogy neki jó legyen. Megértem, a világ legaranyosabb kislánya, imádom őt, már csak az a gond, hogy neki én vagyok a kedvence a családból, jobban szeret, mint a szüleit. Ami viszont nem túl jó.
Kérdésére megingatom a fejem halvány mosollyal.
- Dehogy utálnak. Az, hogy Kate szeret, szinte belépő a családomba, anya is kedvel, apa pedig... hát ő apa. Az ő szeretetéjért meg kell dolgozni. - Húzom el a számat, de közelebb vonom magamhoz és homlokon csókolom. Csak ne legyen feszült, ne aggódjon, mert akkor apa rászáll, hogy mi az, csak nem rejteget valamit? Meg hasonlók, amire semmi szükségünk nincs. Belépve leülünk, és már hozzák is az aprósütiket, teákat, mindenki választhat, nekem viszont már be is van áztatva a menta. Imádom, az a kedvencem, attól függetlenül, hogy hamar kiszellőzteti az orromat, ami olyan sokszor van bedugulva. Apa megkérdezi, milyen volt Vegas.
- Nem hiszem, hogy vissza szeretnék menni, nekem túlságosan zsúfolt volt, és az erkölcseik határa is távolabb volt meghúzva, mint az enyém, és így elég sok kínos félreértés volt meg... furcsa volt - Húzom el a számat, mire apa kinevet, anya pedig cicceg egy sort. És itt jön képbe Fleur.
- Na és Te, Kedvesem? Te ugye nem odavalósi vagy? Mi a munkád? - kérdezte anya, és én lehunytam a szemem. Jaj, kezdődik a játék.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

Fleur Dupont
Fleur Dupont

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 36
◮ join date : 2013. Dec. 25.

Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 01, 2014 8:43 pm

'Holnap éjjel elérek valakit,
Holnap éjjel elfelejtem a multam,
Holnap éjjel mese lesz a világ
S én mesélek testemben megindultan.'
/Ady/


Valahogy biztonságban érzem magam Carlisle mellett. Szeretjük azt hinni, hogy nem félünk, és szívesen fedezünk fel új helyeket és szerzünk új élményeket, de a helyzet az, hogy folyamatosan rettegünk. Mélyen, legbelül, de idegeskedünk a végkifejlett miatt. Amikor egyedül voltam egy idegen országban, az nem volt ilyen ijesztő. Akkor csak rólam volt szó, de már ketten vagyunk, már nem csak magamra kell gondolnom. Ráadásul, ez nem egy idegen ország, ahol csak átmenetileg élek, hanem ez az otthonom, Anglia. Ez a kisebb palota Carlisle, a kedvesem szüleinek a háza, és nekik igenis meg kell felelnem. Meg kell ugranom egy akadályt, amivel korábban soha nem kellett szembesülnöm. És ez ijesztő.
- Nem - túl gyorsan vágom rá, és olyan magabiztosnak akarok tűnni, hogy túlontúl az lettem. - Igen - mosolyodok el halványan. - Tudod, én nem szoktam hozzá ehhez. Én soha nem ismertem meg a barátaim családját. Már egy ideje egyedül vagyok, és elfelejtettem, hogy milyen - értetlen arckifejezése láttán hozzáteszem - Tudod, milyen, amikor van családod - nyilván nem szoktam hozzá az ilyen nyüzsgéshez magam körül. Vagyis, nem ilyen fajta nyüzsgést szoktam meg.
Amit mond, egy kicsit megnyugtat.
- Remélem, igazad van - hozzásimulok, ahogy közelebb von magához, karjainkat összekulcsolom.
A nappaliban, a vitrinekben mindenféle értékesnek tűnő, régi holmi van az üvegbúra mögött, védve a világtól. Tekintetemet körbejáratom a helyiségen, mindent alaposan megfigyelve és tanulmányozva. Kardok és szablyák vannak az egyikben, vázák, edények és tálak egy másikban. Egy eléggé méretes, jáde elefánt a kandallópárkányon, néhány fotó mellett - a közeli család tagjai vannak a kereten belül. A parkettának kellemes, forrócsokoládé színe van, a falak kicsit vörösesek, a függönyök pedig burgundi színben pompáznak, tökéletes, angolos összhatást biztosítva. A bútorok antiknak tűnnek - és valószínűleg azok is -, krémszínű huzattal vannak lefedve. A kandalló fehér márványból készült. A fal szabadon maradt területein festmények.
Nem veszek magam elé mást, csak egy csésze, kellemesen meleg teát, tejet öntök bele, és egy kockacukrot ejtek bele. Amíg Carl és a családja beszélgetnek, elkevergetem az italt, nézem az örvényt, melyet én okoztam, néha belekortyolok. Veszek egy süteményt.
Elkapom Mrs. Wathworth pillantását, akkor kérdez.
- Nem - ingatom meg a fejem. - Apám francia-, anyám pedig angol volt, de én világ életemben Angliában éltem - mosolyogj, csak nyugodtan - nyugtatom magam, de nincs rá szükség, egészen higgadt vagyok.
A munkám? A munkám. Munkanélküli vagyok. Író vagyok. Újságíró vagyok. Kalandor vagyok. Szerető vagyok. Hazug vagyok. Most mégis mit kellene mondanom? Mondjam az igazat? Mondjam azt, ami a szakmám? Mondjam azt, ami lehetne a szakmám? Mondjam azt, aminek én vallom a munkámat? Mit kellene mondanom? Mi hangozna a legjobban? Oh, a francba, a végén életművészt mondok!
Túl sokáig tart a beálló csend, minden arc felém fordul, minden tekintet engem fürkész. Elemezgetnek. Elkapom Mr. Watworth pillantását. Szemöldökét összevonja, arca komor, kezében scotch. De innék most whiskey-t. Meg egy cigi is jól esne. A stresszre - legyen az bármekkora - a testem általában úgy reagál, hogy az a kevés, fakó színem is elhalványul és teljesen lesápadok.
- Én - na, most légy okos... - író vagyok. Az írott szónak élek - teszem hozzá. - A világot járom, bizonyos időközönként, és globális híreket tudósítok, illetve cikkeket írok adott témákból - nem vagyok ostoba, nem fogom elmondani, hogy a fiúk majdnem öngyilkosságot követett el miattam. Azzal biztosan örökre elásnám magam. - És van két kiadatlan könyvem. Most új munkalehetőséget keresek, itt, Angliában - teszem hozzá. Tekintetem Mr. Wathworth-ét keresi, akinek elfehérednek ujjai, úgy szorítja a whiskey-s poharat. Azt hiszem, hogy össze fog roppanni az üvegpohár, de még időben leteszi. A fotel karfáját szorítja. Lesütöm a szemem. Tehát nem ez volt a jó válasz. Remek. Azzal nyugtatom magam, hogy emberek vagyunk. Hibázunk. Rossz döntéseket hozunk. Nem jól mérjük fel a dolgokat. Ezek ellen később küzdenünk kell majd, szenvednünk, minden egyes nap. Ez egy életen át is kísérhet.
Farkasszemet nézek Mr. Watworth-el, és várom, hogy megszólaljon, felkészülve a legrosszabbra. Kövezzenek meg érte, de nem fogom meghazudtolni magam. Ez vagyok én, ez az életem része. Nem tehetek ellene semmit.
De nagyon úgy tűnik, hogy ez nem elégíti ki Carlisle apját, és egyáltalán nem elégedett a válaszommal.
Hadd magyarázzam el, miért mondtam azt, amitől Carl óva intett: én hazudtam már egy Watworth-nek, nem is olyan régen, és nagyon rondán is végződhetett volna a dolog. Még egynek nem fogok hazudni.
Várom a következményeket, várom a lesújtó haragot, a gúnyos megjegyzéseket, a gonoszkodó megszólalásokat, az alázásokat.
Nézzük, mit kapok!
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzer. Jan. 01, 2014 11:51 pm




[You must be registered and logged in to see this image.]
'Az igazi szeretet egy egész életen át tart, az igazán erős szeretet pedig nemzedékeken is átívelhet.'



Rosz érzés, mert tudom, hogy amim nekem van, a családom, olyanja nincsen Fleurnek, én bemutatom az enyémnek, és ennyi, nekem nem lesz anyósom, aki az őrületbe kergessen, neki viszont igen, bár nem hiszem, hogy anya nyagyon fogja frusztrálni. Megszorítom vékony ujjait bátorításként, bár őszintén, azt azért nem hiszem, hogy egy olyan erős, és határozott nőnek, mint Fleur, aki térdrekényszerített engem, és még ki tudja, hány embert előttem, szüksége van bátorításra egy házaspár miatt. Mégis tudom, hogy ez nincs így, ők nem akármilyen pár, ők a szüleim, és ő most jó benyomást akar tenni rájuk, hogy utána kellemes lehesen az együttműködés velük. Ez hihetetlenül nagy dolog, hálás vagyok neki, mert tudom, hogy apához igenis kell igyekezet, azt hagyjuk inkább, hogy mikor én akartam tőle valamit, anyának kellett betuszkolnia a szobájába, hogy mondjam, különben soha el sem indultam volna érte, és ezek szerint nem csak engem rettent meg. De nem akarom, hogy Fleur is hátráljon tőle.
- Ne aggódj, most már mi leszünk a családod... ha szeretnéd - Teszem hozzá, hiszen isten ments, hogy kényszer legyen, nem eröltetek semmit. Leülünk, és szerencsére én vagyok a téma, ezzel is elkerüljükk szerelmem munkáját, de a sors nem kegyes, és jön a kérdés. Nyelek egyet, a születési helyére apa nagon boldogan bólint és aztán jön a csend. Jaj nekem. Számat harapdálom, majd akarva - akaratlanul elkezdem vakarni a karomat, melyen még bőven kötés van, érzem a fájdalmat, most kéne rendesen benyomnom, úgy érzem, a droggal még lesznek problémáim. Megszólal, olyan jól indítja... és végül nem... Tudom, hogy igazat akart mondani, de basszus. Apa ujjai elfehérednek az üvegen, torkot köszörül, beáll egy mélyebb csend, mint valaha. Érzem, hogy rám néznek, vége a vendéglátós hangulatnak, rövid ideig tartott... most jön az, hogy mintha Fleur itt se lenne, apa-fia, anya-fia beszélgetés következik, hát ehhez a játékhoz most nincs kedvem. Már érzem, hogy apa nyitja a száját, mikor megszólalok.
- Nos... szóval ... - Húzom az időt, csak ne ők beszéljenek, mert az teljesen biztos, hogy megbántja Fleurt.
- Mielőtt még bármit is mondanátok, én csak... szeretném, ha emlékeznétek, hogy még soha nem hoztam haza lányt. És úgy rémlik, hogy legutóbb, mikor beszéltünk, újabb fél év haladékot akartam volna kérni. De most hazajöttem, nem csak pár napra. Hazaköltöztem. És vele jöttem. - Megfogom a kezét, összefonom ujjainkat, ez nem provokálás, csak, hogy érezzék, szükségem van Fleurre, talán onnan is tudhatják, hogy a karomat kapartam eddig, és érte elvettem onnan a kezem. Ők is tudják, mennyire depresszív személyiség vagyok.
- Apa. Hidd el, megértem az előítéleteidet az újságírókkal szemben, tényleg vannak, akik könyörtelenül átgázolnak az emberen. De Fleur nem ilyen. Nincs munkája, mert kirúgták, amiért nem írt meg egy cikket, ami rombadönthette volna valakinek az életét. Én hiszek benne, és ha ti még nem is bíztok benne, de ... akkor bízzatok bennem. Mert én szeretem őt - Nézek fel Fleurre halvány mosollyal, és csókot nyomok az arcára. Anya elolvad, látom rajta, hogy legszívesebben a szemét törölgetni, de apát figyeli, aki csak csendben néz minket.
- Legyen, övé a második esély az újságírók terén - Jelenti ki komoly hangon, és feláll, pont, mikor csengetnek az ebédhez. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, és állok fel. Akkor együnk. Kéz a kézben megyünk át az ebédklőbe, melybben hosszú, óriási asztal áll gyertyákkal, kristálypoharakkal, tányérokkal, több villával, kanállal, és léssel, három pohárral minden egyes személyre. Mi egymás mellé ülünk, velünk szembe ül Kate és anya, apa pedig mellettem az asztalfőn.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

Fleur Dupont
Fleur Dupont

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 36
◮ join date : 2013. Dec. 25.

Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeCsüt. Jan. 02, 2014 2:02 pm

'Ne adjatok rám aranyos palástot,
Nem kell a gyémántos korona,
De vigyétek a víg csörgő-sapkát is
S tarka köpenyeg sem kell soha.'
/Ady/


Nem akarom azt mondani, hogy ez igazából nem rajtam múlik, mert szeretnék az élete része lenni, ezzel a családjáé is. A helyzet az, hogy meg kell felelnem a szülei elvárásának, és tudom, már előre látom, hogy ez nehéz lesz. Már csak Carlisle apja- és mérhetetlen gyűlölete miatt, amit az újságírók iránt táplál. De meg kell értenie, és nem tűnik ostoba embernek, hogy én nem olyan cikkeket írok, mint amilyet róla is írt valaki.
Mosolyogva bólintok, hiszen szeretném, bármilyen akadályt is állít elém az élet, vagy a férfi apja. Szeretném. És ezért elmegyek a végletekig, ha kell.
Mondandóm után újabb csönd telepszik a kis társaságunkra. Szeretnék mondani valamit, hogy javítsak a helyzetemen.
Szemem sarkából látom Carlisle-t, akinek szintén nyílik a szája, ahogy nekem és Mr. Watworth-nek is. Három erő készül összecsapni, de aztán Carlisle kerül ki győztesen, és beszél először.
Jól esik, hogy véd, tényleg. Meghat, amit mond, aztán megfogja a kezemet, azt mutatva a szülei felé, hogy együtt vagyunk, bármit is gondolnak. És ez nem fog változni mostanában.
Rá nézek, végig az arcát figyelem, ahogy beszél, csak lopva tekintek Mr. Watworht-re. Rám néz, elmosolyodik, megpuszil. Én pedig lesütöm a szemem. Nem mondok semmit, tudom, hogy valamilyen szinten fedez, nem akarom elrontani a dolgot. Helyette átmegyünk az étkezőbe, leülünk és nekiállunk az ebédnek.
Az előétel könnyű saláta, majd sült bárányhús, körettel. Én bort kérek.
- Tehát újságíró... - néz rám Mr. Watworth. Arcáról nem sok jót olvasok le, kíváncsian várom a folytatást. - Ha nem pletykalapnak ír, és nem jól fűszerezett hazugságokat kohol a magamfajta emberekről, akkor mégis mi a szakterülete? - kérdezi, majd folytatja az evést, de azért figyel, és érdekli a válaszom.
- Igaza van, én nem emberek szennyesét teregetem ki. Nem - kezdem, de inkább nem mondom azt, amit gondolok: nem egy hülye, hidrogén szőke, pirított ribanc vagyok. - Nem az a fajta ember, vagy újságíró vagyok, akinek az az élete értelme, hogy beleártsa magát mások életébe és mindenfélét megtudjon az emberekről, hogy aztán egy teljességgel átformált, hiteltelen történetet kerekítsen belőle, amit - két pofával, szintén nem mondom ki - zabálni fognak az emberek, és, amiért egy rakás pénzt kapok. Én világi hírekkel foglalkozom, politikai harcokkal, felkelésekkel, lázadásokkal, kultúrákkal, katasztrófákkal, társadalmi- és gazdasági hírekkel.
Hitetlenül néz rám, halk nevetést hallat, majd újra kérdez:
- Akkor tehát voltál már harci övezetben is, ugye, kedves Fleur – érzem a leheletnyi szarkazmust a 'kedves' szónál.
- Igen. Voltam már Irakban, Iránban, Szaúd-Arábiában, és szinte az egész Közel-keletet bejártam - mesélem, majd beleiszok a borba. Olasz.
- Akkor egyfajta haditudósító vagy? - kérdezi aggodalmasan Mrs. Watworth.
- Nem, nem feltétlenül. Oda megyek, és azért, ahová küldenek, és arról írok, amiről kérnek. Ha az Iraki-Iráni háborúról kell cikket írnom, akkor odamegyek, arról írok. Ha Olaszországba kell utaznom, hogy a toszkán borokról írjak, akkor oda és arról.
- Akkor kellemes életed lehetett - mondja a férfi - Mégis miért választottad tehát, hogy visszatérj Angliába, ahelyett, hogy utazgatnál, szerte a világban? - szemöldököm kecses ívbe hajlik, de mosolygok.
- Csakugyan így gondolja? - kérdezem, letéve az evőeszközöket a tányér szélére, jelezve, hogy befejeztem az ebédet. Talán egy kicsit pimasz vagyok. - Nem, nem volt kellemes életem. Sokan azt gondolják, hozzá kell tennem tévesen, hogy ez az élet fenékig tejfel. Tudják, rengeteg helyen voltam, egzotikus szépségű helyeket láttam, a legjobb hotelekben szálltam meg, rengeteg kultúrát ismertem meg, és igen, sok pénzt kaptam ezért. Igen, mondhatjuk, hogy kellemes életem volt - eddig mosolyogtam, de most komoly kifejezést öltök magamra, hiszen ez komoly téma - nekem legalábbis az. - De arról se feledkezzenek el, hogy milyen egy harci övezet. Egy olyan országban, ahol még a tízévesek is fegyverekkel a hátukon járják az utcákat, és ahol éjszaka nem tudnak aludni a fegyverropogás és a zokogás hangjai miatt, melyek áthatolnak a falakon és az ablakok résein; az nem kellemes. Egy nőt ott semmibe vesznek, de én harcoltam - még, ha nem is gépfegyverrel és fizikailag - és megírtam a cikkemet, és ettől nem hiszem, hogy rossz ember leszek - lélegzetvételnyi szünet. - Igen, ahogy Carl is mondta, én akartam írni valakiről, szét akartam szaggatni az illetőt, csak azért, hogy teljesíthessem a feladatomat. De tudja, Mr. Watworth - nézek egyenesen a férfi szemébe, állva a tekintetét -, én nem vagyok ilyen. Nem tudtam megtenni, mert szakmailag sem ebbe a kategóriába tartozom, emberileg pedig - legyek bármilyen ellenszenves, lobbanékony, akaratos, vagy nagyképű - kizárt, hogy tönkretegyem az emberek életét. Én nem ilyen vagyok - rövid szünet, újfent, várom a reakciókat.
Lehet, hogy túl messzire mentem és túl pimasz voltam, de ez az igazság, ennél sem többet, sem kevesebbet nem tudok nyújtani abból, ami én vagyok. Még, ha akarnék sem tudnék.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeCsüt. Jan. 02, 2014 2:49 pm




[You must be registered and logged in to see this image.]
'Az igazi szeretet egy egész életen át tart, az igazán erős szeretet pedig nemzedékeken is átívelhet.'



Apa elkezdett beszélgetni Fleurrel, de nem tudtam nagyon rájuk figyelni, lefoglalt Kate. Valami nem volt rendben vele, láttam rajta, hogy sunnyog. Nem néz fel a tányérjából, mintha nagyon enne, de közben elfele pislog az asztaltól. Kicsit lejjebb kellett csúsznom a székemen, hogy meg tudjam rúgni őt az asztal alatt, mikor sikerült csak lassan nézett fel, én pedig intek pillantásommal, hogy most azonnal induljon kifele! Egyszerre emelkedünk fel a székből, és indulunk meg az ajtó felé hangtalanul. Kinyitják előttünk, majd visszacsukják, szembe fordulhatok az unokahúgommal.
- Kivele! - Hunyorgok rá, valami történt, de mi? Hiszen alig ment el negyed órára, mit tett? Mit tehetett, vagy mit látott? Aztán bevillan.
- Hol van Harangvirág? - Vonom össze szemöldökömet, mire a kislány égővörösre pirul, és a kabátja alját kezdi csavargatni. Nagy gáz van, érzem, hogy megint apa háta mögött kell intézkedni.
- Eltűnt... nyitva volt a ketrece, és az ajtó is. - Bassza meg... Hajamba túrok, és egy pillanatra az öklömbe harapok. Meg kell találnunk, mielőtt egy házinéni felsikít, vagy leesik egy erkélyről, megrág valamit, vagy apa észre veszi.
- Jól van, tiéd a legfelső emelet, az erkély is, enyém a második, aztán tiéd az első, enyém a földszint. Feltételezzük, hogy a garázsba nem ment be- Ez nagyon kedves feltételezés, mert ha bement, ahogy jönnek-mennek az autók az üzenetekkel, már rég elütötték volna. Már negyed órája keressük, mindenhova benézünk, még a szekrényekbe is, végül pedig a földszinten állunk meg, nyúl sehol, Kate-en látom, hogy már a sírás határán van.
- Ne aggódj, baby, meglesz a nyuszi! - csitítgatom egy öleléssel fűszerezve, és ahogy mellette guggolok mglátom a nagyfülűt, éppen a padlón meg-mecsúszva pattog a konyha felé. Na, ott aztán lesz sikítás, ha beér. Egyszerre vetődünk Kate-tel, de végül óriásit zakózva, én kapom el a homokbarna nyuszit, aki a hátsó támadásra ijedtében óriásit harap az ujjamba, én pedig feljajdulok, de nem eresztem el, nehezen felállok vele, majd a kislány kezébe nyomom.
- Zárd be, de most tényleg, és az ajtókat is! - Szólítom fel, én pedig az ujjam zsebkendőbe csavarva visszamegyek az ebédlőbe, ahol, ahogy látom, éppen vége egy Fleur- Apa szóváltásnak, és még mindenki él. Hát ez remek.
- Jaj Drágám, mi történt az ujjaddal? - Kérdez rá anya azonnal, én pedig egy legyintéssel leülök.
- Csak egy tál anya, semmi komoly - Füllentek, ő pedig rosszallón megrázza a fejét. Apa még mindig Fleurt figyeli.
- Igen, és kinek az életét követelte volna a cikk? Ha már Önre bízták, biztos valaki lényeges lehetett, hátha hallottam már róla - Próbáltam nem félrenyelni a salátát, agyam kétségbeesetten kapkod valami tématerelés után, ami még az apám figyelmét is elvonja, de rá kellett, hogy jöjjek, hogy ez csak valami nagyon radikális lehet. Felhúzta, az ingem ujjait, mintha csak melegem lenne. Na, erre máris fordult minden, apának a kése a döbbenettől megcsúszott a tányéron, és egy kis bárányhús a földre kerül, anya elsápad. Apa halk káromkodásba kezd, majd az asztalra csap.
- Carlisle Daniel Watworth! Mit ígértél nekem, mielőtt kitetted a lábadat a házból?! - Csattan fel, de én erre már számítottam, tudtam, hogy ez lesz, és máris nekiálltam bűnbánatot tanusítani, és mentegetőzni, hogy az állás stressz, és így tovább, apa annyira fel volt háborodva, hogy csak rám tudott gondolni, anya pilantása viszont Fleurre villant gyanakvón.
- rendben leszek, ez... rendben leszek - Mentegetőztem, apa viszont nekiállt a szentbeszédnek, hogy milyen fontos a családunk Angliának, ne merészeljem ezt csinálni, és így tovább, nekem viszont egy mosolyt kellett elnyomnom. A téma örökké elfeledve. Hála istennek.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

Fleur Dupont
Fleur Dupont

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 36
◮ join date : 2013. Dec. 25.

Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeCsüt. Jan. 02, 2014 5:18 pm

'S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...'
/Ady/


Nem akarok vitatkozni a férfivel, de azt hiszem, ezzel kicsit elkéstem. Szótlanul hallgat, néha megpróbál közbeszólni, de nem engedem. Akkor is be fogom fejezni, és ő végig fog hallgatni.
Carlisle mozgolódik mellettem, majd hirtelen feláll a székről, ahogy Kate is így tesz, és együtt hagyják el az étkezőt, míg én beszélek tovább, mintha semmi sem történt volna.
Állom a két szülő pillantását, Mr. Watworth-é szúrós, míg Mrs. Watworth sűrűn pislog, és elkerekedett szemmel figyel rám. Érdekel, hogy mit gondolnak, de azt nem szeretném, ha olysmiket feltételeznének rólam, ami nem vagyok. Szeretnék mindent tisztázni a legelején.
Hamarosan visszatér Carl és a kislány is, egy rövid, kérdő pillantást küldök Carlisle felé, de már jön is a következő kérdés.
Tudom, hogy mit fogok mondani.
Nem mondhatom meg. Bizalmas. Bár, már nem dolgozok annak az újságnak, és már nem tartozok esetleges titoktartással sem nekik, nem fogom elmondani. Nem lenne fair, sem a céggel, sem az alannyal szemben.
Már éppen szóra nyitom a számat, mikor Carlisle apja káromkodni kezd. Azt hittem, nekem mondja, de követve tekintetét a mellettem ülő férfi kezén állapodunk meg – mindenki, kivéve Carlt. A férfi mentegetőzni kezd, míg apja kikelve magából szidja fiát. Én a borba kortyolok, nem szólok bele, tudom, hogy ott van és engem sem nyugtat meg, de történt, ami történt.
Mr. Watworth lassan lenyugszik, ám csak látszólag, és nem kérdezősködik. Amikor a Watworth-család a desszertet eszi, én pedig a szalvéta egyik csücskét hajtom be, esik csak le az egész, percekig tartó jelenet. Carlisle. Felé fordítom arcom, ő is rám néz szeme sarkából. Sokat sejtetően elmosolyodok, és térdére fektetem kezem.
Lassan újra beszélgetés hangjai töltik be a hatalmas ebédlőt. Kate inkább még egy süteményt eszik, nem érdeklik annyira azok a témák, amikről mi beszélgetünk. Csak az átlagos, ebédeknél felmerülő témák: politika, gazdaság, időjárás, politika, pénz, Las Vegas, politika, időjárás. Szeretem a politikát, otthon vagyok a témában, ezért eléggé sok mindenhez hozzá tudok szólni. Carlisle apja úgy tűnik, ezt értékeli, de nem felejtette el, hogy mi vagyok. Mrs. Watworth-el találkozik olykor a pillantásunk, s bár az övé nem szúrós, valami van benne.
Mikor mind befejezzük, menni készülünk.
- Máris? - kérdezi elkerekedett szemekkel az asszony.
- Maradjatok még! - húzza el Kate, az é-betűt, miközben a fehér blúzom szegélyét rángatja.
- Hadd menjenek - mondja Mr. Watworth, mély, dörgő hangján -, gondolom kimerültek a hosszú repülőúton. Egyébként is, lesz még bőven idejük, amit velünk tölthetnek - majd kezet fog fiával, és újra hátba veregeti. Kate még elrohan, és a lelkemre köti, hogy nem megyek el, mert még mutatnia kell valamit. Még válaszolni sincs időm rá, mert már rohan is fel a hosszú lépcsőn.
- Örülök, hogy megismertelek, kedvesem - húz kicsit félre a férfiaktól Mrs. Watworth. Mosolygok, de kissé furcsa a helyzet.
- Én is, nagyon örülök - mondom, mire ő közelebb hajol, hogy bizalmasan suttoghasson nekem.
- Vigyázz Carl-ra, jó? Tudom, hogy nem tökéletes, még, ha annak is tűnik, de rendes ember - bólogatok, hiszen igaza van. Aztán megölel. Hosszan és nagyon anyukásan, nekem meg összeszorul a szívem, és az érzelmek gombócban gyűlnek össze a torkomban. - Örülök, hogy te vagy itt most velünk, Fleur - csak bólogatok; azt hiszem, nem tudnék megszólalni.
Kate vet véget a búcsúzkodásnak.
- Fleur, Fleur! - sikítja, majd leugrik az utolsó három lépcsőfokról, valami aranybarna szőrmókot szorongatva. - Harangvirágnak hívják - közli, mikor elém lép, felém nyújtva a nyuszit.
- Aranyos - mosolygok rá, meg a nyúlra. Mesél róla, nagyon hadar. A nyuszi két hónapja van itt és Kate nagyon szereti. Minden nap háromszor fésüli meg a szőrét, és egy hatalmas, díszes ketrecben lakik, a szobájában. Azt is a fülembe suttogja - kínosan ügyelve rá, hogy csak én halljam -, hogy ma elszökött, de Carlisle-lal megtalálták, és megharapta a férfit.
Még mesélne, de mennünk kell.
Az ajtóban állva sokáig integet utánunk Kate és Mrs. Watworth, míg Mr. Watworth-nek két intés után se híre, se hamva.
Carlisle nem mondott semmit a sofőrnek, magától indult el, vissza a fővárosba, majd kanyarogva, egy kellemes utcában állt meg. Körülbelül fél órás volt az út, és azt mi végigcsókolóztuk.
Amikor kiszállunk az autóból, és elindulunk a férfi lakásába, csak a lépcsőházban szólalok meg:
- Azt hiszem, ez jól ment - nyílik az ajtó. Az előszobában már ott vannak a bőröndjeink. Belépek. Carlisle-illat szökik az orromba, minden irányból. - Szóval itt laksz - állapítom meg, miközben körülnézek. Tetszik, amit látok, ezt a mosolyom is tükrözi. - Körbe vezetsz? - nézek rá, finom csókot lehelve ajkára.[/b][/b]
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeCsüt. Jan. 02, 2014 9:06 pm




[You must be registered and logged in to see this image.]
'Az igazi szeretet egy egész életen át tart, az igazán erős szeretet pedig nemzedékeken is átívelhet.'



Hang nélkül tűröm a letolást, megérdemlem persze, és talán egy kicsit abban is reménykedek, hogy hat rám, és ha másért nem is, Fleurért képes leszek leszokni erről is, a droggal egyetemben, de ezek függőségek, nem tudok leszokni ezekről azonnal, és remélem, ezt ő is tudja, és ad nekem időt. Nem tudom, hogy hogy lesz, szeretem mindkét érzést, de azt is tudom, hogy ezzel tönkre teszem magamat szépen lassacskán, a drogok felélnek majd és... és bele fogok halni, azt pedig nem hagyhatom. Cserben hagynám vele Fleurt, mikor ő mindent feladott értem. Nem akartam, hogy ez most jusson az eszembe, a családi ebéd közepén, mert mindig lehangol a téma, utálom, hogy olyantól függök, ami árt nekem. Ezzel másokat is bántok, nekik is fáj, hogy ezt teszem magammal. Apa egy ideig azt csinálta, hogy megvárta, míg benyomom, aztán ottmaradt velem, hogy figyelje, nem történik-e semmi velem. Aztán egy idő után szörnyen kezdtem érezni magam, amiért ezt előtte csinálom, és még egyszer belőttem magam utoljára, aztán a kezébe adtam az egész dobozt. Csak Vegasban egy idő után nem bírtam a nyomást, most újra kell kezdenem.
A kezére a combomon elmosolyodtam, és üóvatosan megszorítottam az ujjait. Nagyon fáradt voltam, ezért arra jutottam, hogy a kaja után mehetünk haza. Kate még kicsit dörgölődzött, és nagy szemeket meresztett, hogy maradjunk, de én alig éltem már, és apának is kellett idő, míg kienged a gőzből. Tudom, nem kellett volna megmutatnom, de ez mentette meg a helyzetet, így... így nem sajnálom a dolgot, végül is nem mérgelte be magát teljesen, ha úgy lett volna, már rég a szobájában duzzogna.
Míg az unokahúgom Fleurrel pusmog és a nyuszit mutogatja, én anyával beszélgetek, majd jön a búcsúzkodás, és végre az autóban vagyunk. Én, ellenben a szüleimmel, a belvárosban lakom, az ablakom a London Eye-ra néz, mindenki ott akarna lakni, ha megtudnák, hogy én eddig felé se szagoltam, és most térek csak vissza, szerencse, hogy apa tekintélytparancsoló személye sokszor jelent meg arrafelé. Megérkezünk, ajkaink elszakaddnak, de ujjaink nem, így együtt megyünk fel a lépcsőn, kinyitom az ajtót. Bólintok
- Valóban, kedvelnek - Leveszem a cipőmet, és vele együtt megyek beljebb és beljebb, előbb a nappaliba, ami óriási, meleg színekkel van berendezve, barna, és annak az árnyalatai, majd a konyha, ami szintén nagy, lehet azért, mert tudok főzni, majd a mosdó, benne masszázskád, és külön zuhany is, erkély kisasztallal, székekkel, és végül a hálószoba óriási franciaággyal, a falak fehérek, és a bútorok feketék benne.
- Hogy tetszik? - Kérezem kicsit félve, mert csak barátok jártak itt, az ő véleményükre pedig annyira nem adok, mint amennyire Fleurére.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

Fleur Dupont
Fleur Dupont

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 36
◮ join date : 2013. Dec. 25.

Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeCsüt. Jan. 02, 2014 10:30 pm

'S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...'
/Ady/


Mosolyogva nyugtázom, hogy egyetért velem. Igen, azt hiszem, ez elsőnek nem volt olyan rossz. Tudják, hogy ki vagyok, mi vagyok. A felszínt ismerik. Tudják, hogy szókimondó vagyok, hogy átéltem ezt-azt, hogy ettől függetlenül általában kedves vagyok, és remek beszélgetőpartner. Tudják, hogy szeretem Carlisle-t.
A lakásban én is leveszem a cipőmet, és követem Carl-t a hely különböző pontjaiba. Tetszik. Igazából nem szeretnék rajta változtatni – ugye Vegas-ban azt mondta, hogy átalakíthatom, de nem akarom. Tetszik így, ahogy van. A nappali lágy melegsége... elképzelem, ahogy az őszi napsugarak betörnek az ablaküvegen, és szenvedélyesen összecsókolóznak a fallal, mely felélénkül a hatásukra.
A konyha nagy. És valószínűleg keveset fogok erre járni, mert nem szeretek nagyon főzni, sem sütni. Igazából, én próbálkoztam korábban, de minden igyekezetem ellenére a vacsora fogásai csúnyán elégtek, elszíneződtek, összeestek, nem főttek meg, túlfőttek... egyszerűen béna vagyok az ilyesmihez.
Vetek egy pillantást a masszázskádra is. Sok ötletem van vele kapcsolatban, de kelleni fog hozzá Carl is.
Az erkélyt, az asztallal és a székekkel egyszerűen imádom. Milyen jól fog esni itt holnap reggel egy kávé, Carlisle és egy jó könyv társaságában!
A hálószoba. Nyílik az ajtó, meg sem nyikordul. Letisztult és szolid, szeretem az egyszerűséget, a minden flanctól és giccstől mentes dolgokat. A fekete az kedvenc színeim egyike. Érdekel a kilátás, elsőnek az ablakhoz lépek, és kinézek rajta. Minden látszik, ami London. A Big Ben, a Westminster-palota és az Abbey egy kis része.
Aztán a könyvszekrényhez lépek, végigfutok a könyvek címén, és már tudom, mit fogok olvasni, ha befejeztem az Angyalok és démonokat.
Carlisle-ra nézek, és végre válaszolok a kérdésre.
- Imádom - vallom be és közelebb megyek hozzá, megcsókolom. Rá nézek, az arcát fürkészem, ahogy átkarolom nyakát. - Imádom... - nyilván tudja, hogy már nem a szobáról van szó. Olyan jó látni a saját környezetében, az otthonában. Ez az övé, teljesen, ő is benne van, simán el tudom képzelni, hogy mihez, hogyan ér hozzá.
Ellépek mellőle, de csak, hogy bezárjam a résnyire nyitva hagyott ajtót, majd újra hozzá simulok, nyakára lehelek lágy csókokat, végig, egészen állkapcsa mentén, a szájáig. Jobbommal végigsimítok arca vonalán, majd válláról lecsúsztatom a zakót, ami hamarosan tompán ér földet. Lassú mozdulatokat teszek, nem akarom megijeszteni, nagyon nem. Tudom, hogy én lennék az elsője. Lassan gombolom ki az ing gombsorát, miközben ajkam nyakát súrolja. Minden egyes sejtem, idegem akarja és kívánja, és ez sürgető kiélést követel, de nem kapkodok. Lehunyt szemmel csókolom, nyelvem az övét édesgeti, vékony ujjaim az övcsatra fonódnak.
Egyenesen a szemébe nézek, várakozón elmosolyodok. Egy pillanatra mindent abbahagyok, hagyom, hogy eldöntse, hagyom, hogy folytassa, ha szeretné, vagy leállítson, ha nem. Úgy érzem, minden megáll körülöttünk, a gondolataim tiszták, a gyér fényben nyugtalan, tengerkék szeme meg-megcsillan. Csönd van. Mély, kellemes csönd, megnyugtat, jó érzéssel tölt el.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeSzomb. Jan. 04, 2014 11:30 pm




[You must be registered and logged in to see this image.]
'Az igazi szeretet egy egész életen át tart, az igazán erős szeretet pedig nemzedékeken is átívelhet.'



Furcsa nekem itthon lenni, olyan szokatlan, rég voltam, annyi emlék, a legtöbb nem is éppen tündérmese. Itt laktam az egyetem alatt is, ami nagyon megviselt, az orvosi nem tündérmese, véres verejtéket hullattam érte, és mégtöbb vért. Soha nem bíztam magamban, nem hittem, hogy bármit is érek emberként, miközben körülöttem mindenki nagyon fontos volt, olyan családjuk volt, akik évtizedek óta gyógyításból éltek, szülők tördelték a kezüket értük, míg az enyém beszédet tartott a parlamentben. Sokan az én hátamon akartak feljebb kerülni, nem tudtam, kiben bízhatok. Egyedül voltam. Ez pedig csak alátámasztotta az elképzelésemet, miszerint szart sem érek. A következményei sokszor beláthatatlanok voltak, olyanokat csináltam, amikre még az orvosi szaktudásommal sem tudtam volna azt mondani, hogy biztosan túlélhetők. Nem feltétlenül vagdosásra gondolok, feszegettem a határaimat.
Merész ugrások, mikor tériszonyos vagyok, vagy mikor egyszer fellógattam magam egy pánt segítségével, hogy megnézzem, tényleg nem enged-e megfulladni. A kádat elnézve is szinte csak gyomorforgató eseteket látok magam előtt, kívülről. összeszorul a szívem, lehet, el kéne költöznünk, nem akarom, hogy megint beszívjanak a falak. Lesütött szemmel fogom a kezét, és megyek utána, mint egy csendes társ, aki mindig ott van, ha kell, és segít, de nem szeret a figyelem középpontjában lenni. Bíznom kell Fleurben, abban, hogy megváltoztatja az életemet, a közös életünket, okot ad, békét hoz nekem, és nem a halálban, hanem az életben. Tudom, talán nagy változásokat várok tőle. De valójában csak szeretném, ha életet adna nekem, soha nem volt. Először a szüleim irányítottak, akkor is ropogtam a súlyok alatt, kikerülve az egyetemre jött a teljes összeroppanás, és nem keltem fel, talán ez az incidens szerelmemmel volt az, ami mintha összetörte volna minden csontomat, és már csak egy emberi hulladék lennék. De nem akarom feladni. Nem lehetek örökké csak egy lélek.
Csendben várom, hogy mit szól, azt hiszem, ez az új énem, nagyon halk lesz. Mikor hozzám lép, átölelem derekát, és finoman csókolom vissza.
- Nagyon jól áll neked - Mondom lágyan, és hagyom, hogy elmenjen. Ahogy visszajön, tudom, mire vágyik, és óckodom megadni neki. A testem nincsen a legjobb állapotban, a szúrások nyomai a karomon, és a lábamon, a vágások, és néhol a verekedés még fel nem szívódott sebei, de nekiáll vetkőztetni, és nem állítom meg, érzem rajta a heves vágyat, őt nézem, míg vetkőztet, nem mozdulok, csak mikor felnéz rám. Kezemet az arcára simítom, és homlokára csókolok. Nem tudom lekapkodni a ruhákat róla, nekem ez nem vágy. Ez szeretet. Tiszta, türelem van benne. Ahogy eleresztem az arcát, hagyom, hogy lecsússzon rólam az ing, ezzel feltárva megrongált testemet, de nem vele foglalkoztam, hanem a gyönyörű lánnyal előttem. Közelebb vonam egy lágy, szerelmes csókba, ujjaim végigrohantak gerincén, és annak tövében becsúsztak a felsője alá, de csak épphogy, meztelen bőröm az övét simogatta. Ez lesz az első, de nem sietek, az nem érne semmit. Nem akarok beszélni, ahogy közelebb vonom magamhoz, átölelem a testét. Már megy le a nap, vérvörösre festi a barna bútorokat, félhomály. Csend, de az én fejemben egy dal szól, arra kezdek el finom mozdulatokat tenni vele. Most ne gondoljon a vágyra, csak kettőnkre. A szívére.
- I'll be a star, you keep directing me Let's make the best scene they've ever seen Let's capture the moment Cause even forever ain't forever I swear by the moment Cause together ain't promised forever Let's live in the moment As long as we got each other Die in the moment - Épphogy csak suttogás a hangom, semmivel sem több, mint a lélegzet, bár a dalban is inkább beszéd. Fejem az övé mellett van, ajkaim fülénél, úgy suttogom bele a szavakat, mintha titok lenne, a mi titkunk. Csak pillanatok, a kapkodás megöli őket, át kell éreznie, mert hamar széttörik.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

Fleur Dupont
Fleur Dupont

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 37
◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 36
◮ join date : 2013. Dec. 25.

Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitimeHétf. Jan. 06, 2014 6:27 pm

'Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt -,
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyújtó pillanat!...'
/Ady/


Tekintetem fürkészőn vizsgálja Carlisle arcát, szemét, vonásait, megfáradt testét. Fáradt. Nem azt mondom, hogy nem akarja, hogy lefeküdjünk. Talán csak nem most, nem így. Vonakodik. Nem miattam, azt látom a szemében. És én is szeretettel nézek rá. Végigsimítok egy, még a Vegasi verekedésből maradt horzsolás nyomán, ami az oldalán húzódik. Szörnyű belegondolni, hogy mit tehettek vele azok a rohadékok. Rosszul vagyok, ha belegondolok, hogy mit élt át, hogy milyen volt először látni, aztán megint, csövekkel a testében... nem akarom többet így látni, nem.
Ahogy keze a bőrömet súrolja, az enyém is az övén simít végig, mellkasán, hasán. Nem az a kifejezett kolosszus alkat, de van rajta izom, és van benne erő. És annyira tetszik, annyira szeretem.
Magához vonva a fülembe suttog. Halk dallam cseng ki szavaiból. Ez egy dal. Figyelek a szövegre, közben átölelem, arcomat az övének simítom. Nem akarom félbeszakítani. Hamarosan én is felveszem a mozdulat ritmusát; olyan, mintha táncolnánk. Finom mozdulatok, egymásnak simuló testek.
Anyám szerette volna, ha összeházasodok valakivel, ha végre megállapodok, ha családot alapítok. Látni akarta, ahogy hosszú, fehér ruhában elhaladok a széksorok között, ahogy apámba karolok, hogy aztán átadhasson a vőlegénynek; a majdani férjemnek. Látni akarta, ahogy lehull a lepel, a férfi, akit szeretek, eltűri a fátylamat, az ujjamra húzza az örök hűség jelképét, a karikagyűrűt. És sírni akart. Annyira akarta ezt az egészet, hogy lásson, hogy a végén örömkönnyeket hullajthasson, hogy nézze, ahogy egy fiatal lány elkapja az eldobott csokrot... látni akart így, ilyen tökéletesen, fehérben, a férjem oldalán. A részese akart lenni ennek. De elkéstem. Nem akartam férjhez menni – ahogy most sem szeretnék -, és a szüleim meghaltak. Ez tragikus. Anyám jobban akarta azt az esküvőt, mint én valaha is akarnám! Azért, hogy megnyugodjon, hogy a kislánya boldog, és az is marad, élete végéig. Ő hitt a szeretet erejében, hitte, hogy van igaz szerelem, ami mindent áthidal: időt, távolságot, vagyoni helyzetet, vallást, származást; mindent! Olyan jó lenne így élni, ahogy ő élt. Csak hinni benne, hogy van.
Apa pedig... ő meg akarta volna mérettetni a vőlegényemet. Mint egy igazi apa, ott húzott volna keresztbe neki, ahol csak tudott volna, hogy lássa: megéri-e, hogy velem legyen. Fenyegette volna, leszólta volna, mindenben ellene lett volna; miattam. Még, ha szimpatikus is lett volna neki, bárki is, akkor sem mutatta volna ki. Azt akarta, hogy az a férfi, aki a férjem lesz, álljon ki magáért. Úgy vallotta, ha az ember nem áll ki magáért, akkor más valakiért miért tenné? Így pokollá tette volna a férfi életét. De csakis szeretetből. Az irántam érzett, tiszta, apai szeretetből; hogy engem óvjon, hogy tudja, jó kezekben vagyok.
Amikor Carlisle abbahagyja, csak akkor szólalok meg. Halkan, még a szememet is lehunyom, nehogy tovaszálljon a pillanat. Attól félek, ha kinyitnám a szemem, nem maradna semmi.
- Megértem, ha nem akarod elkapkodni. Én várok, és nem megyek sehova, és megvárom, amíg úgy érzed, hogy szeretnéd... - miközben beszélek, ujjbegyeimmel simogatom a férfi hátát, nem távolodok el tőle. - Még soha nem vártam ennyit. Semmire. Nagyon szeretlek, tudod? És várok - fúrom nyakába arcom. Nem tudom, valószínűleg nem leszünk együtt 'örökké', nem hiszem, hogy valaha is megkérné a kezem, de szeretem, és várok, ha azt akarja. Mert ez többet ér. Ez! A hangja, a szeme, az ölelése. Hangozzék bármilyen nyálasan is, így van. Nem azért vagyok vele, hogy dugjunk, hanem azért, mert szeretem. Erről szól az egész. Most már biztos vagyok benne. Vegasban még csak tudtam, de most érzem is.
Nyugodtan veszem a levegőt. Annyira nincs szükség másra. Csak a napsugarak nyújtotta árnyékokra, a vörösen égő horizontra, a félhomályra, a csöndre. Carlisle közelségére. Azt hiszem, még soha nem volt ilyesmiben részem, még soha nem éreztem ezt, és soha, de soha nem szólt a szex az érzelmekről. Most szó sincs szexről. Csak érzelmek. Két ember, akik sokat tudnak egymásról, akik átéltek dolgokat, akik elszöktek együtt. Van múltunk, és van jövőnk is, de kit érdekel? Itt a jelen. És annyira eszméletlenül jó, olyan... eszméletlenül romantikus, hogy már fáj. Nem tudom megmagyarázni, miért. Csak jó. Tudom, hogy jó, és kellemes, és nem is kell ennél több. Nem kell mindent ésszel felfogni. Továbbra is csukott szemmel lélegzem be az illatát, és élvezem ezt a... valamit. Mert ez nem semmi, ez... hatalmas, és elemi, és olyan természetes.
Elmosolyodok.
Én úgy gondolom, hogy egyes nőket nem lehet betörni, nem lehet megzabolázni őket; hagyni kell, hogy a vadonban találják meg a párjukat, hagyni kell, hogy tomboljanak. Én is ilyen nőnek vallom magam. És most itt állok, a férfi mellett, a karjaiban, és nem vagyok vad. Nem akarok mást és nem akarok máshol lenni, másvalakivel.
Carlisle-lal akarok lenni. Itt és most. És ez a legfontosabb; a többi lényegtelen.
Megváltoztatta az életemet.
Nem tudhatod előre, hogy melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan azt elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül. A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá. A napot, amikor elkötelezed magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a nagy Őt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok.
Egyetlen könnycsepp. Végigfolyik az arcomon, le akarom törölni, de késő. Carlisle bőrére folyik. Érzi.
- Sajnálom - törlöm le az érzelem-folyamot. Nincs több, ez csak... nem tudom, mi volt -, nem... én nem azért sírok, mert nem fekszünk le... én... nem tudom, mi van velem - letörölve a könnyet, újra hozzásimulok. - Szeretlek, ez minden.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Ajánlott tartalom

Egeret ide és lenyílik!



Fleur & Carlisle Empty
TémanyitásTárgy: Re: Fleur & Carlisle   Fleur & Carlisle Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Fleur & Carlisle

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Fleur & Carlisle
» Carlisle & Fleur
» Winter & Fleur
» Philip & Fleur
» @ Carlisle, Joe

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Archivált játékok-