San Marino,  1986.03.27 28 Tanár / Fotós clients Justin Barringer

Karakter személyisége

Ez vagyok én: Magas vagyok, százkilencven centi fölé nőttem, de hogy mennyivel azt nem tudom, nem is igazán foglalkoztat a dolog. Rendszeresen járok sportolni, valamivel ugyanis le kell vezetni a fölösleges energiáimat, ha mással nem sikerül, ez által nem vagyok egy hájgombóc. Szeretem a kényelmes öltözeteket, de nem vetem meg az öltönyt esetleg a bőr dolgokat.
Barna hajam a vállamig ér általában kissé kócosan. Vonásaim finomak és karakteresek, szemeim különböző színűek, az egyik barna a másik kék és általában szúrós pillantással méregetem a világot, nem igazán vagyok valami kedves, csak akkor, ha az érdekeim is úgy kívánják. Igazából minden attól függ, hogy valamikor a későbbiekben az adott dolog még a hasznomra válhat, avagy sem. Hisz minek törjem magam valami miatt, ami számomra a későbbiekben teljesen érdektelen lesz?
Hátamon számtalan forradás található, ha kérdezel róla, akkor kitalálok valami sztorit egy rozsdás szöges kerítésről, meg egy hatalmas vérengző kutyáról.
Mire vagy még kíváncsi? Arra, hogy miért is vagyok néha kissé hideg és elutasító néha pedig olyan akár egy teljesen normális 28 éves? Érdekelnek a hangulat változásaim valamint az, hogy miért imádom ha én irányíthatok? Miért nem hagyom, hogy bármi is kicsússzon a kezemből? Nem fogod megtudni, sajnálom, de valószínűleg soha sem fogsz olyan közel kerülni hozzám, hogy minden kérdésedre választ kapj, így be kell érned ennyivel.  
l

Történet vagy szerepes példa

Így kezdődött…

Bőr csattan a bőrön, majd halk nyüsszenés hallatszik. A halk hang tőlem származik, és csak reménykedni tudok, hogy apám nem hallotta meg, mert akkor még nagyobbat fogok kapni, már így is fáj a fenekem, és érzem, hogy keresztben vastag vörös csíkok futnak végig fiatal bőrömön. Nem merek semmit sem csinálni, még a végén még jobban bedühödik, és nem csak a szíjat veszi elő, hanem a nádpálcát is. A hátamon lévő sebek még nem gyógyultak be, még csak varr képződött rajtuk, elég lenne egy két ütés és máris vörösben pompázna a bőr a hátamon is, nem csak a hátsómon. Forró patakként törnek utat maguknak a könnyek az arcomon, bármennyire is próbáltam sokat pislogni, hogy ne kezdjenek el folyni nem sikerült. Ha meglátja, akkor még jobban el fog verni, hisz csak a gyengék sírnak, az Ő tíz éves fia pedig nem lehet gyenge. Nem lehetek gyenge, erősnek kell lennem, hisz aki nem erős az elbukik, azt pedig nem engedhetem meg magamnak.
- Mit mondtam neked? Mik a szabályok? - Szólal meg a dohányzástól érces hangján. Engedély t adott a beszédre, most már megszólalhatok. De minél gyorsabban és tömörebben kell beszélnem, mert a süket dumáért csak még több büntetést kapok.
- Minden nap reggel hatkor kell felkelni, megtisztálkodni, majd iskolába menni. Az iskolában jól kell viselkedni, a tanárokkal illedelmesen, a társakkal kedvesen. Ha megütnek, akkor azt vissza lehet adni. A leckét pontosan kell megírni, és el kell készülni vele négy óráig, hogy utána tudjak menni apámnak segíteni ki a műhelybe, ahol megtanítja, hogyan is lehetek igazi férfi.- Egy pillanatra elhallgatok, hiszen itt, ennél a résznél hibáztam, majd mikor nem szól semmit sem, akkor folytatom.
-Este nyolc órára mindennel el kell készülni, és lefeküdni aludni, ha nem vagyok fáradt akkor el kell gondolkodni azon, hogy azon a napon mi az amit elrontottam, hiszen ha mindent megcsináltam volna rendesen akkor Azon nyomban elaludtam volna. - Fejezem be, és szorosan össze szorítom a szemeimet, nem akarom látni ahogy az öv még egyszer emelkedik és lesújt rám, inkább csak lelkileg készülök fel arra, hogy hamarosan nagyon fog fájni ismét, és nem szabad semmilyen hangot se kiadnom.
Várok, várok, de nem történik semmi ilyesmi, hanem csak apám munkától kérges tenyerét érzem ahogy végigsimít a fenekemen. Még nem merek fellélegezni, még jöhet egy ütés. Mindig jöhet még egy.
- Jól van, helyes. Remélem megtanultad a leckét. Menj aludni.- Felegyenesedek, fel se húzom a nadrágomat, mert tudom, hogy fájna, ahogy hozzá ér. Besietek a szobámba és lefekszek az ágyra, természetesen hasra, mert nem bírnék még a hátamra feküdni. Holnap ülni se fogok tudni, szerencse, hogy nem kell iskolába menni, hétvége lesz.


mostanában…

- Tanár Úr, biztos, hogy jó ötlet ez? - Néz fel rám hatalmas kék szemeivel a diák az asztal kemény lapjáról. Elhiszem, hogy kényelmetlen ez a helyzet, de hát Ő akart egy kicsit szórakozni, én pedig bele mentem.
- Pontosan tudod, hogy mit kell mondanod, ha elég volt, máskülönben maradj csöndben, vagy még többet kapsz. Csak akkor beszélhetsz, amikor én azt megengedem. - Lépek el az asztaltól, miután végighúztam az ujjaim csinos kis gerince mentén. Nemsokára mást fogok itt végig húzni. Az ablakhoz lépek, és meggyújtok pár fekete gyertyát. Még nem tudja, de ez lesz az első, egyben utolsó találkozásunk is. Milyen kis buta volt! Beédelegte magát hozzám majd neki állt az orrom előtt mással hetyegni. Buta fiú, nagyon buta fiú. Nem is értem, minek keresne mást, amikor engem is megkaphatott volna? Talán nem bízott bennem, pedig ez az egész… a bizalmon alapul. A nélkül ez az egész nem ér semmit. Honnan tudná, hogy ha kimondja azt a szót, akkor megállok? Ha nem bízik bennem, akkor sehogy…
A fejéhez sétálok, a haját a kezemre tekerem, és felrántom a fejét, amennyire csak tudja hátra hajtani, lehajolok hozzá, hogy egészen közelről nézhessek a szemeibe, az orrunk szinte összeér.
- Most szépen eloldozlak, összeszeded a ruháidat, és eltűnsz innen. Nem szokásom osztozkodni senkivel sem. - Sziszegem a képébe, majd ha már meggyújtottam a gyertyát, elnyúlok érte és a forró viaszt a gerince mentén végig csurgatom, majd elfújom, és kimegyek a szobából.

Bemutatkozás
Dante Evans vagyok, 28 éves, fotóművész. A foglalkozásom az, hogy bejárom a világot, képeket készítek mindenféle felkérésekre, a maradék időben meg túrázok. Nemrég megüresedett egy tanári hely az egyetemen, jelentkeztem és felvettek. Azóta a diákjaim vérét szívom, és hébe-hóba bejárom a világot, mert a másik munkámat sem adtam fel.
Jelenleg egyedül álló vagyok, csak egy kutyám van, aki egészen biztos, hogy nem tart normálisnak. Őt egyébként Bobnak hívják.