KOPPENHÁGA, 1971. 02. 20. 43 Munkaközvetítő Pimps Justin Theroux

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: gyakorlatias, kitartó, a testvéréhez végtelenül lojális, nehéz átvágni a palánkon, meggyőző, karizmatikus

◆ negatív tulajdonságok: agresszív, érzéketlen, kapzsi, morbid/fekete/szimplán rossz humor, megbízhatatlan

◆ egyebek:
Madsen&Madsen: A fedőcég neve, mely egy aprócska állásközvetítő iroda. Leginkább az interneten hirdetnek és fiatal hölgyeket kecsegtetnek jól fizető állással, mely nem igényel szaktudást. Leginkább Európából jönnek a hölgyek nagy reményekkel.
A valóság: Az Európából idecsábított fiatal hölgyek több hetes bezártság és betörés után bizony az utcán vagy olcsó motelszobákban szórakoztatják a férfi társaságot. A két dántól védettséget kapnak a fizetségük egy tetemes részéért cserébe.
Maga az üzlet a vegas-i éjszaka csak egy kis szeglete, egyáltalán nem számítanak nagy halnak, de ha valaki az olcsóbb árkategóriát preferálja, akkor igen hamar rájuk találhat. Kisebb, olcsóbb motelekben szoktak szobákat bérelni a lányoknak, hogy a munkájukat végezzék, nem a legjobb körülmények, a luxustól ez elég messze áll.
Drogkereskedésből csak a mellékes jön be. Ők is nagyobb dílerektől veszik és csak felhasználóknak adják tovább fű alatt. Vagy épp a saját lányaikat teszik függővé, és a járulékból még egy kicsit lefölözve, ellátják őket.

Történet vagy szerepes példa

- Nyisd ki rendesen a szádat, nem jégkrémet nyalogatsz.

A lány álla alá nyúl hüvelykujját ellentmondást nem tűrően a szája sarkába ékeli, majd ugyanezt megismétli a másik oldalon is. Feszít. A szöszi nyöszörög, ő pedig csak azért nem kever le neki egy istenes pofont ezért az irritálóan panaszos, vékonyka hangért, mert pillanatnyilag mással foglalja le a kezeit. Mint egy morbid fogászati vizsgálat, azt leszámítva, persze, hogy a fogászok nem dugják le a páciens torkán a farkukat. Mondjuk tudja, hogy megy ez, pláne Vegasban. Hogyne. Végül is a sperma nem roncsolja a fogakat. Szóval szétfeszíti a száját, hogy jobban beférjen, hiába, amikor centiket osztogattak az intim méretekhez, ő beállt néhányszor a sorba; cserébe ezzel most meg kell küzdeni.

- Ne fogazz, a saját érdekedben, nem vagyok türelmes alkat. Hallod? Micsoda egy használhatatlan luvnya.

Kicsit szűri a szavakat, saját szájában a cigarettát tartja, ennek ellenére jól érthető, amit mond – pedig mindegy, a csaj egyébként sem érthet sokat, úgy be van állva, mint zsiguli a kertben. Lehajol, keresi azt a ködös tekintetet, tartja a szemkontaktust, ez a titka, azt mondják. Nagyjából annyira hisz ebben, minthogy a muskátli jobban nő, ha Mozartot játszanak neki. Széjjelebb tárja a lábait és a szöszke kis állat a mozdulatot jobban felfogja, mint a szavakat; közelebb húzódik, hogy jobban odaférjen. A svéd lányok ügyesek. Kapósak is, már ha olyat fognak ki, akinek a járomcsontjával nem lehet gyémántot vágni. Az olcsó motelszoba falainak penészes, nedves szagát elnyomja a dohány maró füstje,  de a rothadó tapéta, a romlás teljesen belepi a helyiséget, tömény, majdhogynem kézzel fogható masszaként. A parketta felrepedezett, a szőnyegen bor, hányás és ki tudja még milyen foltok gyűltek fel a hosszú évek alatt, de legalább az ágy lába nem tört el úgy, mint a szomszéd szobában. Azért szereti ezt a motelt jobban, mert itt nincsenek bogarak, figyelnek rá és ez messze a lehető legjobb tulajdonság, ami elvárható ezen az árfekvésen.

Végre kellemes forróság veszi körül, egyelőre nem is törődik azzal, hogy a technika olyan szar, hogy jóformán nincs is, elhúzza a kezeit és hagyja, hogy a kislány (bár elmúlt már huszonegy, csak ő szereti így nevezni őket) ismerkedjen, ujjai közé veszi a nikotinszálat, könyökével a fotel karfájára támaszkodik ráérősen és elégedett sóhajjal fújja ki a füstöt. Ebből a szögből csak egy ütemtelenül mozgó szőke szénakazalt lát. Belemarkol, csak kicsit vár, annyira nem ér rá, hogy a lány saját tempójához igazodjon: ráhúzza, határozottan és erősen. Meglepett nyikkanás a válasz, érzi a férfiassága körül a nyelőreflex miatt görcsösen összeszoruló izmokat, a lány ösztönösen az orrán keresztül próbál lélegezni, de nem tud mit kezdeni a levegőveszteséggel, a hirtelen rátörő hányingerrel. Kétségbeesetten húzza el a fejét, négykézlábra esik és oldalra fordulva adja ki a gyomor tartalmát, immáron ma már másodjára. Különösen sokat hány, az átlaghoz képest is, láthatóan nem bírja az anyagot. Túl erőset adott volna neki? Az adagoláshoz Niko jobban ért, ő csak lövi nekik, ami a keze ügyébe akad, belehalni még egyik sem halt bele. Mármint elsőre.

Fintorogva fordul el és inkább az ablakon bámul ki, az elhúzott függöny mellett a kimaradó kis sávon, a szemközti bár neonfényeit fürkészi, míg a háttérben a leendő number one prostijuk öklendezik. Nem épp így képzelte el az életét, de tulajdonképpen ő soha sehogy sem képzelte el. Vannak emberek, akik csak úgy sodródnak, vannak, élnek a világba és próbálnak boldogulni. Mint a csótányok, a nedves, sötét sarkokban. Elnyomja a csikket a karfán – egyel több vagy kevesebb égésfolt rajta, mit számít –, felkel és a könyökénél fogva húzza magával a lányt is; könnyű megemelni, alig van súlya, fogyott mióta itt van. Majd etetni kell kicsit, mert így senkinek sem fog kelleni, most azonban mások a prioritások. Három nap múlva már lesz egy kliense, ideje, hogy a szopáson kívül mást is tanítson neki…