Claire Longworth

 Free stuff is always good.

    Én meg a vásárlás rohadtul nem passzolunk össze. És ezt Claire is nagyon jól tudja, ennek ellenére kitartóan küzdött azért, hogy vele menjek. Állítólag meg fogja hálálni, én pedig kíváncsian várom, hogy hogyan fogja megtenni mindezt.
Ő imád szöszmötölni, én annyira nem, sőt. Öt perc után általában feladom, és inkább elmegyek egy kávézóba, és egy óra múlva visszamegyek hozzá. És ő legtöbbször ugyanabban a boltba marad, ahol otthagytam. Sokszor azt érzem, hogy hazamennék, de a bunkóságomnak is van egy szintje, ha a barátokról van szó.
Nos, ha már a barátoknál járunk...nem is emlékszem arra, hogy hogyan lett Claire a barátnőm. Teljesen különbözőek vagyunk, elég csak ránk nézni. Ő életvidám, állandóan pattog, ellenben én egy élőhalottnak nézek ki.
Na mindegy. A lényeg, hogy megbeszéltük, hogy a belvárosban találkozunk olyan ebédidő körül. Remélem a kaját ő fogja nekem fizetni, az a minimum. Mielőtt elindulnék, beveszem az egyik nyugtatómat, mert nehéz délutánom lesz. Tartalékba viszek még egyet, sosem lehet tudni, hogy mennyire fog felhúzni Claire a nagy vásárlás alatt.
Beérve a központba, leülök egy padra, egy fa alá, hogy legalább valami árnyék legyen. Nem elég, hogy elolvad az ember ha a napon van, még akkor a ruha is rám rohad. Még a végén kénytelen leszek venni valamit? Na neeeeem. Inkább megdöglök, mintsem fizessek akárcsak egy centet is egy nyamvadt göncért.

    Persze Claire sosem volt egy időben érkező típus, így hát most se nagyon kapkodja magát. Ahogy látom, szép lassan, mintha senki se várna rá, nézegeti a kirakatokat. Ha vele vagyok, néha azt érzem, hogy vallásos vagyok. Többször emlegetem magamban Istent, hogy segítsen rajtam, de legtöbbször nem kegyelmez...

Lesz hamarosan egy díjátadó, amire meghívtak. A ruhámat valószínűleg egy stylist fogja kiválasztani a rendezvényre, de az afterpartyra azt vehetek fel, amit akarok. Ez pedig azt jelenti, hogy kéne vennem egy új csini rucit. Felhívtam tegnap Pollit telefonon és órákig - na jó, azért nem órákig - kérleltem, hogy jöjjön el velem. Nem volt könnyű rábeszélnem, hiszen nem nagyon szokott kimozdulni, de ha csak tehetem akkor én próbálok életet verni belé - persze kisebb, nagyobb sikerrel... Éppen ezért szoktam elhívni néha ide-oda, mert remélem, hogy egyszer megtörik és nem fog  zombulni többé. Azt ígértem neki, hogy meghálálom valahogy, ha eljön ma velem. Talán ha érdekli a díjátadó, akkor őt vinném magammal, ki tudja, talán ott fölengedne. Hmmm... Ez nem is rossz ötlet, majd megkérdezem tőle valami enyhített verzióban.
Dél körülre beszéltük meg a találkozót. Úgy tervezem, hogy bemegyünk egy boltba, majd ebédelünk és utána kéne tovább menni. Ebéd előtt muszáj lesz vennem egy bikinit, egy új napszemüveget meg egy pólót. Olyan meleg van, mintha a Marson lennénk. Nem, nem jártam még a Marson, de a róla látott képek alapján biztos nagyon meleg van ott. Épp ezért kell még ebéd előtt új ruhát vennem, mert hiába öltöztem nyáriasan, még ebben is melegem van...
Nem sietek nagyon, hiszen még időben vagyok, így nyugodtan nézegetem a kirakatokat, míg a megbeszélt találkahelyre nem érek. Mosolyogva, egy ölelés kíséretében köszönök Pollinak.
- Szia zombi! Köszi, hogy eljössz velem, nem fogod megbánni, talán még életre is keltelek valamikor a nap folyamán - mondom nevetve a végén pedig kacsintok egyet. Remélem vette a poént, és nem fogja rosszul lereagálni a szavaimat.

Claire Longworth

 Free stuff is always good.

    Mikor a kisasszony végre felém topog, egy nagyon halvány mosoly lesz arcomon. Talán nem is láthatja azt, hiszen átölel. Én meg persze viszonzom, elvégre a barátosném.
- Szia. Bíztam benne, hogy estig ideérsz... - utálok várakozni, tudja nagyon jól. Főleg, ha egyedül kell lennem. Rosszul érzem magam az emberek közt. Mindenki csak néz, és páran még a mentőt is kihívnák. Kegyetlenül lassan szoktam bóklászni, elvégre sose tudom, hogy mit akarok. Egyedül meg pláne nem. ... és minő csoda, sikerült is. - kénytelen vagyok kuncogni. Szegényt sokszor cseszegettem a késesei miatt, így hát msot se maradhatott el, ez a lassan már hagyománnyá váló pár röpke másodperc.
- Nincs mit. Igazából csak a kaja miatt jöttem... - na jó, nem akarok én ennyire számító kis dög lenni, de kénytelen vagyok. Nem tagadom, hogy a kaja motivált arra, hogy kikeljek a pihe-puha ágyamból, és elhagyjam az egyetlen legjobb barátom, a laptopom.
- Kétségem sincs efelől. - jegyzem meg talán kissé gúnyosan. - De előre szólok, hogy ha valami rózsaszín, habos-babos valamit akarnál mutatni nekem, akkor a válaszom az, hogy nem. - a rózsaszínt, még csak a környezetemben sem bírom. Claira is tisztában van ezzel, ennek ellenére sokszor cukkol azzal a förtelmes színnel.
    nem állhatunk itt egész nap, a hasam is beszélget immáron, de úgysem úszhatok meg egy-két üzletet ebéd előtt.
- Áh, tudom már! - nem tudom miért, de hirtelen csettintek egyet. - Ma én foglak megdizájnolni. - még ha nem is létezik ez a szó. - Mondd milyen alkalomra kell a ruha, és bízd rám magad. - kacsintok vissza, majd oltári nagy lelkesedéssel megragadom Claire kezét, és elindulok vele az egyik nem túl csajos üzlet felé.
    Miss Blair, ma stylist lesz, ha akarja Claire, ha nem!
Rég voltam ennyire lelkes valami iránt.
Biztos a gyógyszerek teszik, de nem bánom.

A késésemre tett rövidke megjegyzés miatt elmosolyogom és egy kicsit meglököm a könyökömmel Pollit, jelezve, hogy ezt a témát inkább hagyjuk, mert én is tudom magamról nagyon jól, hogy mennyire késős típus vagyok.
- Igazán? Akkor szerencséd van, mert a kedvenc éttermembe akarlak majd elrángatni - árulom el a nagy titkot, amit terveztem a vásárlás félbeszakítására. - Francba! Ezt meglepetésemnek szántam, mert még nem voltál ott... - teszem hozzá gyorsan, remélve, hogy érti a célzást. Pollit még nem vittem el oda, és kétlem, hogy önszántából bemenne arra a helyre. Tele van sznobokkal, ügyvédekkel meg hasonló idegesítő fazonokkal, de a kaja ott a legjobb. Főleg a desszerteket imádom náluk. Már az is megesett, hogy "normális étel" helyett csak édességeket rendeltem, szerintem nem kell elmagyaráznom, hogy mennyire furán nézett rám a pincér...
- Nyugodj meg, ma nem vagyok olyan hangulatomban, hogy azokat a borzadályokat rád erőszakoljam - helyeslem nevetve az ötletet, hogy ma kerüljük a rózsaszín, habos-babos, hercegnőknek való darabokat. Eszem ágában sincs olyant felvenni egy afterpartyra, esetleg egy karneválra vagy jelmezbálra talán...
A következő mondatok hallatán akarva akaratlanul is elnevetem magam. Ez csak vicc volt, ugye? Sosem nézném ki Polliból, hogy ennyire izgatott tud leni valami iránt, szóval ez most egy nagyon jó poén volt. Egészen addig, míg el nem kezd magával húzni az első boltba.
- Várj, te komolyan gondoltad, amit az előbb mondtál? - kérdezem hitetlenkedve, majd válaszra sem várva ismét jár a szám, amivel tudtára adom, hogy benne vagyok az ötletében. - Először valami lengébb felsőre, mert ebben elolvadok, valamint kéne egy napszemüveg és egy új bikini. A legjobbat inkább ebéd utánra hagyom neked, az legyen tényleg meglepetés - mondom egy kacsintás kíséretében. Ha Polli ilyen lesz a nap hátralévő részében, akkor azzal mindketten csak jól járunk. Remélem, hogy nem túl reménytelen....