Wales, 1989. 04. 11. 25 Pultos Addicts Elyse Levesque

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
Nekem olyan nincs szerintem, bár azért megpróbálom...
~ Kedvesség: a munkámból kifolyólag muszáj annak lennem, de ezzel tudok plusz pénzhez jutni.
~ Leleményesség: Valahogy mindig megszerzem a kellő alkohol és extasy mennyiségemre való pénzt.
~ Pontosság: A függőségeim ellenére még pontos vagyok, habár szívem szerint be sem mennék dolgozni. Talán egyik nap előfordul ez is.
~ Empátia: Ha megvan a napi adagom, akkor igen empatikus vagyok a vendégekkel, és ilyenkor hajlanak a szexre is.
~ Kitartás: Nem tudom, hogy ez a drog hatása, vagy sem, de mindenesetre ha szedem őket, akkor igen sokáig képes vagyok dolgozni...

◆ negatív tulajdonságok:
Ebből azért már több van, de akkor válogatok.
 ~ Agresszivitás: Sokszor vagyok az. Főleg otthon. Főleg ha nem ihatok.
 ~ Negatívság: Sokszor vagyok borúlátó, és sokszor nem látok kiutat ebből az egész szarságból.
 ~ Gyengeség: Értem itt azt, hogy hajlamos vagyok feladni. Mindent. Munkahely, élet... Azt hiszem egyedül fogok meghalni valamelyik függőségemben.
 ~ Bizonytalanság: Érzelmi alapon. Sosem hiszem el, hogy valaki szerethet engem, pedig Dianna szeret, és ő az egyetlen, aki még velem van.
 ~ Félelem: Az élettől, a haláltól, az egyedülléttől, az emberektől, a kilátástalan helyzetektől, a droghiánytól és a szeretetlenségtől. Mindentől, ha éppen olyanom van.

◆ egyebek:
~ Nem akarok ilyen lenni, de egyedül képtelen vagyok változtatni. Dianna is kezdi feladni, és félek őt is eltaszítom.
~ Voltam már házas, de a férjem öngyilkos lett, miután halva született a lányunk.
~ A szüleim kitagadtak, az öcsém elmegy mellettem az utcán a fejét is elfordítja.
~ Csak Dianna van velem, aki most végzi a pszichiáter vizsgáit, hogy többet segíthessen nekem.
~ Egy-egy vendégnek a testemet is felkínálom, hogy még több pénzt szerezhessek, és ezeket a találkákat mindig munka után, vagy szabadnapokon végzem. (Magyarul k*rv@ vagyok)

Történet vagy szerepes példa

Megint egy mocskos reggel. Gyűlölöm ezt az egészet. Utálok felkelni, és most sincs másképp. A fejem görcsöl, és fogalmam sincs, mikor jöttem haza, vagy kivel, sőt azt sem, hogy mit csináltam. Talán így könnyebb elviselni azt az undort, amit minden reggel érzek, mikor a tükörben meglátom a lefolyt sminkem, az óriási karikákat a szemeim alatt, és a hulla fehér bőrömet, amit mindig is utáltam. Mondtam már, hogy gyűlölöm magam? Túl sovány vagyok, a hajam vörös, és az arcomat enyhe szeplő fedi. Kezemmel még félig kábán a cigimet keresem, és még ki sem keltem az ágyból, de már füstölög a cigaretta, ami elmaradhatatlan. Ma máshogy lesz. Ma talán eljön az a herceg... Áhh, kizárt. Kinek kellene egy lecsúszott csapos, aki másodállásban ribanckodik, hogy meglegyen a cucc, ami nélkül egy idegesítő és irányításmániás pics@? Mégis ott az a hülye kis reménysugár, de csak Dianna miatt... Szerinte nem így kellene lennie. Szerinte túl kellene lépnem. De ő nem érzi azt, amit én érzek minden reggel. Űr tátong a lelkemben. Tim és a kicsi halála. Észre kellett volna vennem, hogy nem mozog. Tudnom kellett volna, hogy baj van, és akkor nem itt tartanék.
Lezárom a kávét. Még egy cigi. Keresem a bogyóimat. Ma is úgy kezdtem, hogy leállok, de ha megteszem, minden elém tolul. A kicsi lila holt teste... A fájdalom. Tim kihűlt teste, amit csak akkor találtam meg, mikor hazaengedtek a kórházból. Tudtam, hogy baj van, mikor nem jött be, de azt hittem, hogy csak lelépett. Végül is valahogy így van. Talán magát okolta. Talán engem. Próbálom elfogadni, de nem megy. Szerettem. Szeretem. Azt hittem, majd együtt kilábalunk, de ő nem bírta. Akkor mégis én hogy bírnám? Talán Dianna tart még itt, de már megpróbáltam, és még élek. Rám talált. Megmentett. Tartozom neki. Nem tudom, miért mentett meg, de valahol jól is esik, hogy még velem van. Megtaláltam. Most sárga. Mosolygós fejekkel. Legalább ez mindig más, ha az életem unalmas. Beveszem az egyiket, és vissza is teszem a melltartóm betétjébe. Ezt a rejtekhelyet még Dianna nem fedezte fel. Felveszem a melltartót, mert eddig csak egy bugyi volt rajtam. A kávém kész, a bogyó dolgozik bennem, szóval most fel kell öltöznöm.
Említettem már, hogy Dianna hozzám költözött? Azt hiszi így tud kontrollálni. De ha be sem ismerem a függőségem, akkor az nem is létezik, nem igaz? Egy tunikát veszek fel, ami combközépig ér, és egy fekete harisnyát, magassarkúval. A külsőmre még adok. Főleg, ha el is adom, amit becsomagolok ezekkel a puccos ruhákkal. Zár kattanás. Nyílik az ajtó. Még egy vita.
- Mikor keltél? Hívtalak vagy ezerszer... - semmi köszönés, csak így fogad.
- Mennyi az idő? - gyújtok rá megint.
- Délután három, ugye nem szedtél be semmit? Ki volt az a faszi, aki hajnalban ment el? - Kezd faggatni. Szemeiben aggodalom csillan, de észre sem veszem. Pedig észre kellene.
- Ja tényleg. Akkor a borítékja is itt lesz... Basszus, mennem kell... - el akarom kerülni a vitát. Mi is kell? Telefon. A bogyó nálam. A fene vinné el. Toporgok, valamit nagyon keresve. Boríték a táskába. De nem ez kell.
- Ezt keresed? Hope, miért nem beszélünk? Tönkreteszel, kérlek... - a kulcsom a kezében, és mikor nyúlnék érte, megragadja. Szemeiben könny csillan. Kétségbeesett. Aggódik. Azt hiszem szeret. Miért is nem érdekel ez engem?
- Dee, nem érdekel. Tudom, mit csinálok. Túlságosan is aggódsz miattam! - Csak ennyit mondok, és kitépem magam a kezei közül. Mennem kell. A bejárati ajtó felé sietek, és kinyitom. Még egyszer visszanézek, de már nem figyel rám. A kanapéra roskadt. Egy kicsit még fáj, hogy így látom, de már nem érdekel. Boldog vagyok. Persze ugyanúgy rosszul érzem magam miatta, de majd megbeszéljük, ha hazaértem. Most dolgom van. Talán ma meglelem. Hogy kit? A megmentőmet, aki belém szeret. Aki elfogad. Aki kirángat ebből az egészből. Aki felvilágosít majd, és elhiszem neki, hogy segítségre szorulok, mert Dianna már kezdi feladni. Ő ide kevés. Megint elvetem az ábrándokat. A szőke herceg nem létezik. Csak dajkamese... Én pedig kinőttem belőlük. Nincs más, csak a rideg valóság, amit el kell fedni valamivel, különben felemészt. Mindent!