Frissen bérelt tetőtéri lakásom erkélyéről figyelve egészen barátságosnak tűnik a gyűlölt város, melynek nappal csupán árnyékát látni, s mely éjjel mutatja valódi arcát. Korábban egy munka kapcsán éltem egy kisvárosban, Vegas nappal néha arra hasonlít. Délig szinte alig látni embereket, bár az előbbi lusta, békés csendjével ellentétben, ebben a városban a legtöbb embert nem az ablakon besütő napfény kellemes cirógatása és a lassú, egyforma napok monotonitása marasztalja az ágyban, hanem a drog-, az alkoholmámor, a másnaposság, egy átszexelt éjszaka utáni kielégültség, kielégületlenség vagy éppen fájdalom az, ami miatt az embernek mozdulni sincs kedve, és amikor felkel, valamikor késő délután, már csak az jár a fejében, hogyan is kerülhetne újra olyan állapotba, ami miatt hajnalban még az égieket szidta.
Vegas éjjel kezd élni. Felgyulladnak a fények, megjelennek az emberek, és hamarosan úgy néz ki a hely, mintha összekevertek volna egy vidámparkot egy cirkusszal, amelyben éppen gyereknapot tartottak, ahol felnőttek is megjelenhettek, mindezt megfűszerezve erotikával, perverzséggel és vérrel. Sajnos azonban a fűszereket adagoló kéz igencsak remeghetett, hiszen utóbbiakból sokkal többet találhatunk, míg előbbieknek csupán nyomát lelhetjük fel. Talán e miatt a véleményem miatt érzem úgy, hogy folyton fürödnöm kell. Bármihez érek hozzá, azonnal érzem a vágyat, hogy megmossam a kezem. Persze a legtöbbször nincs meg rá a lehetőségem, de az agyamban végig ott motoszkál a gondolat, hogy mocskos vagyok. Ez a város tesz azzá.
Mindazonáltal, amíg nem érem el a célomat, nem fogom elhagyni, bármennyire is utálok itt élni. A gyerekkori emlékek és a rémálmok már társaimmá szegődtek, szinte régi ismerősként üdvözlöm őket, átszövik az éjszakáimat, mikor utóbbiaktól aludni képtelenül előbbiek képeit vetíti agyam a szoba plafonjára. A mai este azonban más, most ugyanis nem az ágyamban forgolódva próbálok álomba vagy ájulatba menekülni, hanem a belváros egyik utcáján igyekszem célom felé.
Mivel a pénzmag, amivel érkeztem eléggé megfogyatkozott, és állást még nem sikerült találnom, muszáj volt visszatérnem a régi jól bevált foglalkozásomhoz: felkerestem a helyi közvetítőt. A kiképzőm megtanított mindenre, amit tudott, és amikor végeztünk, kaptam tőle egy kupacnyi telefonszámot és nevet, melyeket megjegyeztem, majd a papírokat, amikre írta azonnal meg is semmisítettem. Ezek között voltak a világ nagyobb városaiban található összekötők elérhetőségei is. Az ő dolguk munkát találni, majd tartani a kapcsolatot a megbízóval és a bérgyilkossal is. Rajtuk fut át a feladat, és a pénz is, amiből valamennyit lenyúlnak, de cserébe nem leszek összeköthető azzal a szerencsétlennel, aki nem képes maga megölni az ellenségeit, és ezért inkább profit bérel.
Ma este nem vagyok túl feltűnő, de épp az a célom, hogy minél kevésbé legyek kirívó, mert így sokkal kevesebb ember fog rám később emlékezni, amikor majd megjelennek a rendőrség emberei, és kikérdezik a szemtanúkat. Rövid, combközépig erő, bőr anyagú, fekete színű miniszoknya feszül rajtam és a combjaimra szíjazott Walther P99c típusú fegyvereimre. A szoknya nem egészen hétköznapi, hiszen mind a két oldalán tépőzár fogja össze, aminek hála egy pillanat alatt elő tudom kapni mind a két pisztolyt. Felül, mélyen kivágott fekete topot és egy vékony, nagyrészt átlátszó, tüllszerű anyagból készült kabátot viselek, ami a térdemig ér. Ennek hála a sötétben nem könnyű kiszúrni a csuklóimra szíjazott tőröket. Amit még nem láthat egy kíváncsiskodó szempár sem, az a fekete csizmáimba bújtatott lábaim közvetlen szomszédságában meglapuló kés és tartalék tár. A Walther p99-es típusú fegyvereinek c változata ugyanis, bár kisebb, és jobban kézre áll, öt golyóval kevesebb kapacitás jellemzi, mint az alaptípust. Persze számomra sokkal fontosabb, hogy szokatlanul kicsi kezeimben biztosan álljon a fegyver, minthogy többet lőhessek. Az akciófilmek szerintem nagyon röhejesek. Ott a szereplők egy-egy emberre egész tárakat pazarolnak. Szerintem egy személy kiiktatásához egyetlen golyó is elég. Az, aki olyan szinten pazarolja a lőszert, mint az ilyen filmekben szokás, egyszerűen nem tud célozni.
Persze a tartaléktár léte most ellenem beszél, de mentségemre szóljon, eléggé kemény ellenfélnek tűnik a célpontom. Még emlékszem, hogy mit ajánlott ilyen helyzetekre a kiképzőm: "Ha bérgyilkos a kiiktatandó személy, inkább hagyd a csudába." Na, persze ő férfi volt, és ahogy a többiek is a csapatból, eléggé lenézett, bár a végére elkezdtek tisztelni, de ennek a jeleit csak egy nagyon gyakorlott testbeszéd kutató fedhette volna fel, bár persze a legtöbb ilyen esetben az is elég, ha valaki nő.
Alapból hagytam is volna a fickót, és inkább kértem volna más munkát, de mióta Vegasba értem egyre nő bennem a feszültség. Még nem öltem meg senkit, de kezd elhatalmasodni rajtam az érzés, és talán egy kis bérgyilkos harc majd lenyugtat. Persze az lenne a legjobb, ha kitekerhetném egy ribanc nyakát, de jelenleg nem hívhatom fel magamra a rendőrség figyelmét, mert akármilyen hülyék is, megnehezíthetik a dolgomat. Szóval marad a fickó, akit még csak meg sem kell ölnöm, a megbízó ugyanis nem eléggé tökös, neki az is elég, ha megijesztem, vagy megnyomorítom a figurát. Fogalma sincs arról, hogy egy bérgyilkost nem lehet megijeszteni. Ugyan, miért félne a haláltól valaki, aki folyamatosan flörtöl vele? De ez már nem az én gondom lesz.
Odaérve a kiszemelt áldozat lakásához kezdem is megbabrálni a zárat. Hiába, ez még mindig nem megy olyan gyorsan, mint szeretném, viszont a házban nincs nagy biztonság azt tekintve, hogy milyen egyszerűen feljutottam ide. Információim szerint jelenleg nincs itthon, de én mindenképpen a lakásán szeretném meglepni. Ha egy kicsit dulakodnánk netán, és a hangok átszűrődnének a szomszédhoz, az nem valószínű, hogy a telefonért nyúlna, legalábbis addig nem, amíg nem lövöldözünk. Előbb hiszi azt, hogy egy kissé eldurvult a szex vagy netán valamiféle szadomazo játékba kezdtünk, elvégre ez Vegas, itt aztán pont ilyesmire számít az ember.
Terveim szerint a lakásában fogok elrejtőzni, és lesből támadok. Kiképzőm valószínűleg azt mondaná, hogy amatőr dolog, hiszen hazai pályán hátrányban leszek, viszont én azt is belekalkulálom, hogy nő vagyok. Ha még az akció előtt leleplezne és meglepne, még mindig bedobhatom a megtetszett nekem az utcán, követtem és egyébként is perverz és dilis vagyok trükköt a szempilla rezegtetéssel és mély előrehajlással. A kiképzőm ezekkel az eszközökkel szerintem senkit nem nyűgözne le, de nekem talán lenne esélyem velük.
Sikerül is bejutnom a sötét és üresnek tűnő helyiségbe, gyorsan bezárom magam mögött az ajtót, majd körbejárva a bútorokat igyekszem mindent az agyamba vésni, és megfelelő búvóhelyet találni. Végül a fürdőszoba mellett döntök, mint tökéletes helyszín, de mielőtt odaérnék, meghallom a zárban forduló kulcs hangját. Hirtelen csak arra van időm, hogy bevetődjek a kanapé mögé, és, ha vallásos lennék, mélyen imádkoznék, hogy egyelőre ne vegyen észre.