Vancouver, Canada 1987.08.14. 26 cukrász civilians Margot Robbie

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
° optimista
° empatikus
° talpraesett
° kedves
° vidám
° nyitott

◆ negatív tulajdonságok:
° maximalista
° túlzottan rendszerető
° makacs
° érzékeny
° munkamániás
° álmodozó

◆ egyebek, amit érdemes rólam tudni:
° Gyűlölöm a cigarettát, a füstjét, a szagát, már a látványától is rosszul vagyok. Szóval csak egy jó tanács: ha nem szeretnéd, hogy a cipőd orrát gyomrom tartalmával ékítsem, akkor az én közelemben soha ne gyújts rá. Oké, ez így kicsit túlzás, bevallom, de ha mellettem kezdesz el cigizni, akkor ne csodálkozz, ha kikapom a kezedből és messzire hajítom az égő csikket.
° Nagyon szeretem a zenét, imádok zongorázni, megnyugtat és kikapcsol. Mindenkinek kell valami, ami kiszakítja kicsit a mindennapok forgatagából, nos, nekem ez a zene, illetve a zongora.
° Van egy tetoválásom. A jobb csuklómón látható, egy [You must be registered and logged in to see this link.], de hogy miért és mikor került oda, az maradjon az én titkom.
° Imádom a gyerekeket, viszont rendkívül érzékeny vagyok a gyermek-témára. Ha azt látom, hogy egy anya veszekszik a csemetéjével, a hideg futkos a hátamon, viszont akár órákig képes vagyok a játszótér mellett ücsörögni és nézni, ahogyan játszanak, vagy csupán hallgatni a kacagásukat.
° Mindennél jobban vágyom a boldogságra, egy szerető férfira, saját családra. Be kell ismerjem, igencsak szeretethiányos vagyok, noga ez a legtöbbször egyáltalán nem látszik. Kedves mosoly a világ felé és csak akkor engedem el magam, amikor szobám magányában senki sem lát.  

Történet vagy szerepes példa

Nem untatnálak sokáig életem történetével, egyrészt mert nem bővelkedik túl sok izgalmas elemben, másrészt pedig mert.. egész egyszerűen nem szeretek magamról beszélni. Manapság már szinte mindenki életében történt valami olyan hatalmas volumenű dolog, ami megváltoztatta az egész életét, tragikus mivolta megroppantotta őt. Szeretném mondani, hogy az én átlagos életem minden ilyesmitől mentes volt, de sajnos ez nem volna igaz. Akkor hát, ha nem bánod, bele is kezdenék…

Csodálatos gyermekkorom volt, gazdag család második gyermekeként mindenem megvolt, amit csak szerettem volna. Bátyámmal és húgommal ellentétben én könnyű eset voltam, a magam szerénysége és visszahúzódottsága nem okozott soha problémát. Kitűnő tanuló voltam, segítettem, ahol csak tudtam, hiába kaptam meg mindent, amit szerettem volna, azt hiszem kijelenthetem, hogy nem lettem elkényeztetve. A szüleink elég maguknak való fajták voltak, nem sok időt töltöttek velünk, talán pontosan emiatt alakult ki a szoros kötelék köztem és a két testvérem között. Jared, a bátyám igazi báty volt, noha nem jeleskedett az iskolában és ahol csak tudott, bajba keveredett, de mellettem mindig kiállt és nagyon jóban voltunk. A húgom, Lauren sem volt túl könnyű esetnek nevezhető, éles ellentétem volt. Gyűlölt tanulni, inkább választotta a barátait a családi összejövetelek helyett és habár voltak nézeteltéréseink, szerettük egymást és megvolt az a viszony, ami a lánytestvérek között lenni szokott.
Nap, nap után telt, amíg egyszer a bátyámat apám hozta haza a rendőrségről. Este volt, képtelen voltam elaludni, minden szót tisztán hallottam, ami a konyhában hangzott el a szüleim és Jared között. Mint megtudtam, ez már nem az első eset volt és a fiú csak annak köszönhette, hogy nem került még rács mögé, hogy apám mindannyiszor kezeskedett érte. Megfenyegették, hogy ez így megy továbbra is, akkor fel is út, le is, hagyja el a házat és ne jöjjön többet haza. A bátyám olyan dolgokat vágott ekkor a fejükhöz, amiket képtelen vagyok elhinni. Állítása szerint a szüleink csak magukkal törődnek, minket semmibe véve élik tökéletes kis életüket, mi nem is érdekeljük őket. Sokáig tartott még a veszekedés, pofont csattanni is hallottam, majd kicsivel később, amikor csend ült a házra, Jared bejött hozzám. Egyetlen aprócska láncot nyomott a kezembe, melynek végén egy kicsiny arany kulcs lifegett. Azt mondta, vigyázzak rá, egyszer még visszajön érte. Nem igazán értettem a dolgot, másnap vált csak érthetővé minden… azon az estén láttam utoljára, a bátyám kilépett az életemből és nem hagyott mást hátra, csupán egy láncot, amit a mai napig hordok.
A szüleink úgy tettek, mintha mi sem történt volna, nem igazán viselte meg őket az, hogy a fiuk elment. Lauren-nel a kapcsolatunk még szorosabbá vált, rajta nagyon is éreztem, hogy megviseli Jared távozása. Idővel minden könnyebb lett, de kellett hozzá pár év, hogy megszokjuk, Jared nincsen többé, csupán a pénztárcámban megbúvó piciny kis képen és az emlékeinkben.

Az első komolyabb változás akkor következett be az életemben, amikor elkezdtem zongorázni. A tanárom, Ethan, alig volt nálam idősebb pár évvel és oda voltam érte. Talán ő volt az első férfi, aki iránt többet is éreztem, noha soha nem volt köztünk semmi komolyabb, pedig éreztem, ő sem közömbös irántam. A kapcsolatunk megmaradt hát tanár-diák viszonylatban, idővel barátok lettünk, igazán jó barátok. Megoszthattam vele mindent és ő is ugyanezt tette velem, rengeteg ökörséget műveltünk együtt, mellette igazán boldognak éreztem magam. Sok időt töltöttünk együtt, de a baráti kapcsolatnál mélyebb soha nem alakult ki közöttünk. Persze egyszer minden jónak vége kell érnie, ezzel sem volt másként.. Látom magam előtt az arcát, a kétségbeesett vonások szinte eltűnnek a kórházi párna redői között. Súlyos autóbaleset, amelyben eltörte a kezét; noha nem mondtuk ki, mindketten tudtuk, az orvos külön is tájékoztatott minket.. soha többé nem fog tudni úgy zongorázni, mint azelőtt. Próbáltam vigasztalni, játszottam neki, de az egykor volt vidám mosoly elhalványult, megfakult. Magamra hagyott. Eltűnt ő is, csak úgy, mint Jared. Nem hagyott maga után semmit, csupán az emlékét és a tetoválást a karomon, melyet az ő kedvéért készítettem. Ismét egyedül maradtam..

A követező férfi az életemben Eric volt. Kalandos megismerkedésünk után gyönyörű évek vártak ránk, rengeteg móka és kacagás, vidámság. Ő segített túllépni Ethan-en, barátok lettünk, majd az érzés mélyült, míg végül az oltár előtt állva mondtuk ki egymásnak az igent. Huszonhárom éves voltam ekkor, Lauren is a saját útját járta már ekkor és habár a kapcsolatunk nem szakadt meg, mindketten saját életet kezdtünk. Eric volt nekem a mindenem, szerettük egymást, méhemben pedig szerelmünk gyümölcse növekedett. De hogy az élet ne legyen velem túl kegyes, ismét pofont adott. Elvette tőlünk a gyermekünket, az a fájdalom, amit a vetélés során éreztem, testem, lelkem megszaggatta. Elveszíteni egy gyermeket, akit oly`annyira vártál… elmondhatatlan, a kín széttépett, nyomorékká tett. Magamba zuhantam, Eric is magába zuhant, noha ő hamarabb túllépett az egészen. Egyre ritkábban jött haza és egyre kevesebbet foglalkozott velem, nem volt képes elviselni azt, hogy nem tudok túllépni a gyermekünk elvesztését. Két év házasság után felbontottuk a szerződésünk, elhagyott, csak úgy, mint Jared és Ethan. Ismét egyedül maradtam, megtörténten, megtépázottan, magányosan.

Egy magamfajta elesett nőnek nem volt hát más választás. Tiszta lappal akartam kezdeni, mindentől távol, az összes emlékemtől távol. Irány hát Las Vegas, egy új élet reménye, a boldogság reménye.
Megtörténtem, tudom jól, de a fájdalmat mélyen magamba temetve kezdtem tiszta lappal, magam mögött hagyva a férfiakat, a családomat. Lauren-nek mondtam el csupán mindent, aggódott értem, jönni akart, de elutasítottam. Ne törődjön az én nyomorúságommal, élje csak nyugodtan az életét, ne adjon fel miattam mindent, amit addig elért. Elzártam hát minden fájdalmamat, mosolyt varázsoltam az arcomra és belekezdtem új életembe…

Fél éve érkeztem meg Las Vegas-ba, elvégezve egy gyorstalpaló tanfolyamot most cukrászként dolgozom. Élek-halok a süteményekért, készíteni és enni is imádom őket, a finom édességekkel pedig talán másnak is egy cseppnyi boldogságot csempészek a mindennapjaiba. Megőriztem vidámságomat, őszinte mosolyomat és elfeledtem a múltam. Az egykori Paige meghalt, ma már csak Sienna létezik, aki ugyanúgy keresi a boldogságot, mint az egykori énje, de most már sokkal erősebben áll a kavargó világ közepén.