Sienna Washington McCormick

Karakter személyisége

Őszinte ember vagyok. Egy ideje legalábbis nem próbálkozom olcsó kis trükkökkel és hazugságokkal. Magamat adom, feketén fehéren, a jót és a rosszat egy csomagban kapod tőlem. Persze ettől a modorom néha nyersnek, bunkónak tűnhet. De…törődj bele.
Nem vagyok gonosz, hiába hiszed azt, nem a kegyetlen önzőség vett rá, hogy hazudjak Liam-nek. Csak fontos volt. Ennyi az egész.
Korábban utáltam egyedül lenni, rettegtem a magánytól. Mostanra ez változott. Zárkózottabb lettem, nem zavarnak azok az órák, amiket műtermemben, az emberektől elzárva kell eltöltenem. Már nem ragaszkodom annyira a környezetemhez, jobban viselem a változást. Régen nem így volt. Rettegtem tőle, ezért sem akartam, hogy elhagyjon. De csökönyös voltam. Az is maradok.
Talpraesett, önálló vagyok. Ha kell, ha nem egyedül oldom meg a dolgaimat.
Őriztem azért jócskán „értékeket a régi énemből”. Ilyen például a szeszélyesség, az indulatok, az a kesernyés, de mosolyra fakasztó humor, a vehemencia, amivel a barátaimat vagy az enyémeket védem, hajlam a hülyeségekre.

◆ kedvencek: forrócsoki fahéjjal, almáspite, reggeli kocogás, hűvös hajnalok, utazgatás, fényképezés, kiállítások, alkohol

◆ utált dolgok: betegségek, szemét nők/ pasik, romantikus regények, tingli-tangli zene, eső, hideg, unalom

◆ egyebek:  a nagy szakítás után akadtak gondjaim az alkohollal. Mára ez, a nem is oly távoli a múlt homályába vész.
 imádok karaokezni
 Liam óta egyetlen komoly kapcsolatom volt csak. A többi futó, egy-két éjszakás kalandok halmaza.
 Sikerült szert tennem egy zaklatóra.
 Életem első szerelme Liam maga volt. Hangsúlyozom, volt.

Karakter kinézete

163 centi magas vagyok, nőies testalkattal. Íves, gömbölyded formák, kecses vonalak.
Hosszú, sötét árnyalatú hajam van, általában felfogom, mert gyakorta idegesít, ám levágatni nincs szívem. Gondolj bele. Én csuri hajjal. Hah, nem vagyok én Miley Cyrus.
Szemeim nagyok, szintén barnák, bőrömnek is van egy kreolos árnyalata. Nem szoli barnítás ez bogaram, oridzsinal széria tartozék.
Szeretem a sötét színeket, a magas sarkúkat, de még a bakancsokkal is pusziban vagyok. Rajongok a nyári ruhákért, a lenge szoknyákért.


◆ különlegességek: van egy tetoválásom. De hogy mi és hol…azt a fantáziádra bízom.

Történet vagy szerepjátékos példa

Nyögtem. Az ő válasza is egy hasonló, artikulálatlanul kiadott szótag volt. Megnyugodtam.
Ennyiben maradtunk.
Szemem előtt még mindig, fáradhatatlanul cikáztak az élénk színekben pompázó égitestek, vonalak, geometriai formák, mesefigurák. A szoba, a tárgyak kontúrjai homályosan lebegtek, matt hátteret szolgáltatva Tom és Jerry western harcának.
- Te…- nyöszörögtem, hasamra fordulva. Jól képzett kommandós módjára kúsztam fel hozzá, és fészkeltem magam karjai közé.
- Én. – válaszolta, hasonlóan nyúzott hangon. Sem ő, sem én nem tértünk egészen magunkhoz, de így volt jó.
Fejem sajgott, tagjaim, izmaim merevek voltak, izzadtam és reszkettem egyszerre, de mégsem éreztem magam rosszul. Talán mert erre a milliszekundumra, amíg egymáshoz tapadt lázas bőrünk, elfelejtettem a munkahelyem, a problémáim, aggodalmaim, és helyükre valami egészen más költözött. Egy sokkal kellemesebb gondolat. Gyomromban kezdődött, felrázta delíriumos álomban szunnyadó kis pillangóimat, felkúszott a gerincemen, elömlött a szívemben, majd elborította az agyam az adrenalin, a lila köd. Sajogva vágytam ajkai után. Hát megcsókoltam. Kellemes, édes csók volt, rövid. Ezt egy jóval mohóbb, követelőzőbb követte. Test simult testhez, bőr feszült bőrnek. Ujjaink újra és újra felfedezték másik porcikáit, sóhajokra, nyögésekre buzdítva egymást.


- Sienna!
Pislogva tértem magamhoz. Te jó ég, elaludtam volna? Nem. Csak álmodoztam. Szemét Cuba Libre. Mindig rá emlékeztetsz.
- Mi elmegyünk. Hazavigyünk?
- Nem, nem köszi. Én még maradok. – ráztam a meg e fejem. Eldöglött pillangóimnak szüksége van még egy egymásba temetkező pár látványára? Nem, határozottan nincs. Inkább egy pohár daiquiri. Ígéret a szebb holnapra, a tuti másnaposságra, a hülye döntésekre, és egy fél levél aszpirinre. Kell ez nekem? Egész biztosan. Gyere drága citromos rumom.
Nem tartottam attól, hogy felhánytorgatom a múltat. Ami történt megtörtént, életem leghülyébben elkövetett kapcsolatgyilkosságát, amit pontosan rám bizonyíthattak, már nem törölhettem el. Bár megtehetném.
Koktélom kortyolgatva, telefonkönyvembe feledkezve ücsörögtem egy eldugott bár, eldugott sarkában. Larry, Laicy, Lenny, Liam…
Liam.
Mit kéne tennem? A narancssárga daiquiri szelleme azt suttogta. Tárcsázz. Még éppen magához eszmélő, szingli női öntudatom elvetette a tervet. Minek nekem ez a nosztalgiakörút, aminek vita, szívfájdalom, sírás, és még egy karton sör, majd a detox és alkoholmérgezés lesz a vége? Hát mi legyen ennek az árva, elnyűtt telefonszámnak a sorsa? Pontosan az, ami az egész kapcsolaté lett. Törlés…
- Meghívhatlak egy italra?
Hümmögve, a „ Biztos törli a telefonszámot?” kérdésre igennel válaszolva pillantottam fel.
Egy lány állt ott, világosbarna hajjal, mogyorószín szemekkel. Mély dekoltázsa engem méregetett, ő is részeg volt, én is meglehetősen kapatos.
Elbeszélgettünk. Ittunk. Ittunk. Hümmögtünk. Szerelmi bánataink fröcsögős részleteit búgtuk el a másiknak, átkoztuk a férfiakat, őrök hűséget fogadtunk a szinglilétnek, énekeltünk, a kihalt, hűvös Londoni belváros utcáin táncoltunk.
A lakásán kötöttünk ki, csók követett csókot, és elkövettem életem második leghülyébb döntését: megismerkedtem Eloise Parkerrel.

Két távoltartási végzés, millió telefoncsere, három várossal, kétszer annyi költözéssel később.
Las Vegas.
Telefonom nyomogatva próbáltam megkaparintani szokásos reggeli koffeinadagom az egyik túlzsúfolt kávézóban, mikor felhívtak.
Unottan szólaltam meg.
A március másodikán, reggel hét óra ötvennyolc perckor kapott információkra a vér is megfagyott bennem. Jézusom.
Az érmének két oldala van. A napomat két hír cseszte tönkre, vagy villanyozta fel. Az egyik. Eloise a városban van.
Józan eszem menekülni, válla fölött hátra sem sandítva keresne más megélhetés után. Amúgy is a fotózásnak vannak általam kiaknázatlan területei. Lehetnék természetfotós. Brazíliában. Élhetnék bungallóban. Nem találnának rám az illetéktelenek.
De.
Másfelől ott van Liam.
Merthogy, ő is itt van. Mi ez, ha nem oltári, ultra nagy kicseszés? Mondjuk nem is tudom miért lepődök meg ennyire. Hisz épp ezen volt a vita. Las Vegas, vagy nem Vegas? Ide jött. Nélkülem.
Hogy felejthettem ezt el? Túlságosan belemerültem az idiótábbnál idiótább párkapcsolataimba. Liamet pedig majdnem elragadta a múlt ködfelhője. De csak majdnem. Tudat alatt, minden pasasban/ nőben éppen őt kerestem.
El fogom felejteni. Erős, független nő vagyok, javában trappolok befelé az életbe, egy olyan kaliberű pasas, mint Liam nem zárhat ki a bűn városából és Nevada államból, csak azért mert volt egy afférunk ami rosszul sült el.
Ráadásul ez egy egészen nagy város. Kevés az esélye, hogy csak úgy összefutunk az utcán nem?
Istenem mi lenne, ha a sors nem pisilné szembe a kijelentéseimet?
Mert éppen ebben a percben kell neki is kilépnie egy étteremből, talpig elegánsan, tesztoszteron szagban fürödve.
Nem nézett körbe, úgy huppant be kocsijába. Nem vett észre.
Én pedig csak ücsörögtem egy gigantikus rózsabokor mögött, életem két legrosszabb döntésén merengve.