Borzalmasan hosszúnak tűnt az út a reptérről hazafelé, s meg mertem volna esküdni arra, hogy a taxis szórakozik velünk és csak rója a köröket, hogy minél többet fizessünk. Nagyon nehezen bírtam magammal, túl jó volt a nászutunk, s Nice is gondoskodott arról, hogy ne unatkozhassak mellette.
Ezúttal azonban bennem volt a kisördög, s nem Ő kezdeményezett, sokkal inkább én. Ugyan már a repülőgépen is becsaltam a mosdóba, pechünkre akkor szólt a pilóta, hogy mindenki foglalja el a helyét, így a légi szexkaland elmaradt. Helyette maradtak buja gondolataim, s az elképzelt kaland a fellegek közt. Csoda hát, hogy már nem bírtam magammal, s alig vártam, hogy hazaérjünk? Talán túl mohó voltam, mikor már a taxiban sarokba szorítottam Nicet, s kezem megindult belső combja felé.
- Nem bírom hazáig. – Suttogtam fülébe, miközben ajkaimmal már a bőrén játszottam. Bérénice úgy tűnt, belemegy a játékba, de csak szórakozott velem, s mikor már láthatóan beindított, kacagva húzta el ujjait férfiasságomról.
- Fú Te…otthon nem menekülsz el előlem. Fel kell venned azt a ruhát. – Meg akartam csókolni, de ügyesen éppen csak hagyta, hogy érintsem ajkait, majd játékos mosollyal lökött el mellkasomnál fogva, s nyitotta a taxi ajtaját.
- Nők…sose kezdjen velük. – Jegyeztem meg a taxisnak, miközben kifizettem, majd kipattantam az autóból, megvártam, míg a taxis kiadja bőröndjeinket, s azok markolatát fogva felemeltem a súlyokat. Nice nem várt meg, csak egyszer fordult hátra, akkor is úgy nézett rám, hogy majd felforrt a vérem. Nem bírtam semmi másra gondolni, csak arra, hogy végre a lakásunk lágy ölén folytathassuk a nászutas mámort, s forrón öleljük egymás testét.
Az ajtó felé haladva kiszúrtam a kukucskáló Rosemaryt , s összevont szemöldökkel, morcosan pillantottam rá.
- Ne tessék kukkolni, a csomagolás és ami alatta van, minden a feleségemé . – Még egy vigyort azért elengedtem az idős szomszédhölgy felé, majd beléptem az ajtón, s ledobtam a bőröndöket.
- Hová tűntél? – Azonnal belöktem a hátam mögött az ajtót, elkezdtem kigombolni az ingemet, s megindultam a konyha irányába, ahol Nice éppen Einstein, Darwyn, Chris és a kutyusunk helyét ellenőrizte. Nem értem, mitől tartott, hisz míg elutaztunk, megbíztuk az egyik barátomat, hogy gondoskodjon az állatokról, s úgy tűnt, egyik sem pusztult ki, mindegyik élt és virult.
- Tartozol nekem valamivel. – Léptem mögé, kezemmel átkaroltam, s szorosan húztam magamhoz, próbáltam elhúzni az állatkák ketrecétől.
- Itt akarod vagy a szobában? – Búgtam fülébe, miközben kezem már megindult öle felé. Legszívesebben helyben letéptem volna róla a ruhákat, az állatkák szeme láttára.

Két mézédes hét telt el semmit tevéssel. S míg az első napokban azt hittem meg fogok bolondulni halottak, bűz és a kórház alagsora nélkül, rájöttem, hogy Edward társasága négy év után sem tetszett unalmasnak, sőt, minden percben újabb és újabb meglepetést okozott nekem. Hazafelé tartva, a repülőúton őszintén elgondolkoztam, hogy hol is töltöttük a nászutat, hiszen jobb híján mást sem láttam, csak a hálószobát és a kényelmes franciaágyat, a frissen házasodottak igényeinek megfelelően kiszélesítve, extra rugós kiadásban, selyem ágyneművel.
Őrültségnek hangzott, hogy tizennégy napon át mást sem tettünk, mint nyomtuk az ágyat, hol így, hol úgy, s még arra sem szakítottunk időt, hogy az európai sziget szépségeit jobban szemügyre vegyük. De ha egyszer nem tudtunk ráunni a másikra?

A taxi úton hazafelé a reptérről, már éreztem, hogy hiányzik a férfi érintése, de megnyugtatott, hogy még mindig én tudtam magam jobban türtőztetni, mint ő.
– Mr. Northman… lassan elkopunk odalent, nem gondolja? – vigyorogtam rá pimaszul. S mikor már láttam, hogy közelebb csúszna hozzám, hogy felpréseljen az autó oldalára, s úgy szorítson sarokba, éppen lefékeztünk a ház előtt. Megpaskoltam mellkasát, s orra hegyére lehelve csókot hagytam magára a hátsó ülésen.

Imádtam az otthonunkat, legalább annyira, mint Edwardot, így nem volt csoda, hogy izgatott kisgyerek módjára rohantam át a rövid utcafronton, hogy bevessem magam az ismerős illatok, színek, formák és kényelem közé.
Átrobbanva az ajtókereten, még hátra néztem az igencsak ágaskodó Edwardra, aki még jócskán a fizetni valót számolta a sofőr markába. A két bőrönd a kapu aljban állt, de nem volt kedvem visszamenni segíteni a férfinek. Miután elkaptam vágyakozó tekintetét, máris tovább libbentem, s cipőmet a sarokba vágtam, hogy átszelve a hosszú folyosót, bevessem magam kedvelt helyemre, a konyhába.
Rávigyorogtam az állatainkra, s a felém igyekvő Darwynt egyszerre emeltem fel Zeppelinnel. Egy kis figyelmet nekik is kellett szentelnem Edward mellett.
– Megjöttem. Mindenki jól van? – nyomtam puszit a macska orrára, majd a kutya fényes buksijára, miközben tekintetemmel szemrevételeztem a meleget élvező Einsteint, s a sorból kilógó Christ is megnéztem, ahogy ide-oda totyog ketrecében. Igencsak megnőtt, hála nekem és az antibiotikumos kúrának.
Az állatokat időközben muszáj volt letennem kezemből, hiszen megérkezett Edward, akit még mindig jobban lefoglaltam, mint az idehordott állattanyánk állománya.
– Nem értem, miről beszélsz – vigyorogtam hátra vállam felett, de még mindig nem engedtem, hogy megkapja, amire vágyik, nem fordultam hátra hozzá, még egy csók erejéig sem, sőt, magammal vonszoltam a hűtőig, hogy megnézzem, mi maradt itthon.
– Itt szeretnék enni valamit. Aztán beszélgetünk róla, hogy mit szeretnél. Amíg én csinálok rántottát, hogy ne haljak éhen, te vedd fel a telefont. Ahogy látom már nem egy nem fogadott hívásunk van. Visszajöttünk a civilizációba. Tudod, van néhány dolgunk – szóltam rá a túlfűtött Eddie-re, s a tojásokkal kipördültem karjai közül.
Vágytam rá, de voltak szükségleteim. És most kivételesen nem a szexre éheztem.
– Tényleg vedd fel, hátha fontos. A ruha nem fut el. Addig gondolj bele és gombold szépen vissza az inged, mert rögtön megvadulok – kacsintottam rá szórakozottan a férfire, s mielőtt felvertem volna az összetört tojásokat, meztelen mellkasára cuppanós csókot nyomtam.
Négy év alatt egy kicsit én is megbolondultam Eddie mellett.

- Már miért ne lennének jól? Inkább velem foglalkozz. – Még mindig közel húztam magamhoz, miközben állam belefúrtam nyakhajlatába, s onnan kémleltem Zeppelinre és Darwynra.
- Láthatóan jól vannak, nem úgy mint én. Most nekem van szükségem istápolásra..- Azzal meg akartam csókolni, de Bérénice ügyesen kislisszolt karjaim közül, s még ajkait is elhúzta, hogy ne csaphassak le csókommal.
- Ne csináld , mert bevadulok. – Húzott maga után , nekem meg nem volt jobb dolgom, mint kövessem Őt. Ott álltam a sarkában, s miközben azon szorgoskodott, hogyan varázsoljon elő néhány tojást a hűtőből, addig rossz kisfiú módjára nem hagytam békén, s kezem megindult felsője alá.
- Nem mondod, hogy most enni akarsz? – Engem sikerült teljesen az őrületbe kergetnie, kívántam , s magaménak akartam, Ő azonban csak mosolygott, kacagott rajtam, s ügyesen hárította kísérletezéseimet.
- Minek beszéljünk róla, mikor csinálhatjuk, hm? Tedd le azokat a tojásokat, játssz inkább mással, később készítek neked rántottát. – Buja szavakkal próbáltam elcsalni a hűtő közeléből, Bérénice azonban továbbra is ellenállt, s hárította a közeledésemet. Az átok telefon meg továbbra is csörgött, pedig még épp, hogy csak hazaértünk.
- Nincs dolgunk, egymással kell foglalkoznunk, most itt helyben. – Ajkai után akartam kapni, de megint csak elfordult, s ügyesen kezdett bele a tojások feltörésére, pechemre. Nem elégedtem meg az elutasítással, égtem a vágytól, nadrágom kellemetlen börtönné vált, s nem tudtam kiverni fejemből a bűnös gondolatokat. Odalépve a telefonhoz, kirántottam a zsinórját a falból, s magát a készüléket beraktam Einstein birodalmába, aki meglepetten, s lassú mozgással vette birtokba legújabb szerzeményét.
- Ezt most felejtsd el. – Odalépve Nicehez kivettem kezéből a fakanalat, majd szembe fordítottam magammal, s a pulthoz préseltem testemmel, miközben tenyereit a pult széléhez szorítottam.
- Igazán kipróbálhatnánk azt a bilincset, amit a nászúton sóztak ránk. Szívesen kibilincselnélek, akár itt, akár a hálószobában. Ne mond, hogy még mindig a tojásrántottára gondolsz..- Ágyékomat közelebb toltam öléhez, majd vad táncra hívtam ajkait, s ha tetszett neki, ha nem, ölbe kaptam, s megindultam vele a hálószoba felé.
- Te lenni asszony, én lenni embered. Megyünk kipróbálni saját barlang. – Viccelődve ejtettem ki a szavakat, ahogy bevetődtem vele a hálószoba ajtaján, s még időben bevágtam sarkammal az ajtót, hogy a kíváncsi Zeppelin és Darwyn ne juthasson be a szobába.
- Szóval Mrs. Northman, fel kellene vennie azt a dögös rendőrszerkót, hogy megmotozhasson. – Az ágyra döntöttem, majd fölé mászva leszorítottam a kezeit, s újra csókra hívtam ajkait.
- Mit szól, felveszi a kedvemért? – Nem, mintha nem lettem volna már eléggé beindulva, de izgatta a fantáziámat, hogyan is nézhet ki az utazás során beszerzett legújabb szerelésében.

Kitartó győzködés közben, még arra is tökéletesen figyelt, hogy érintésével befolyásolja gondolataimat, elvegye kedvemet az evéstől. Ahogy fürge ujjai befurakodtak rövid ujjú felsőm anyaga alá, hogy őrjítő lassúsággal, körkörösen simogató mozdulatokkal lapos hasfalamon át eljussanak melltartóm vonaláig, már remegtem is a folytatásért. Közelsége és szerelmes érintései kihozták belőlem az éhes vadállatot.
Nem kellett már tovább kérnie.
A tojás aprócska héját beleejtettem az addig összegyűjtött tojások kavalkádjába. Megpróbáltam kihalászni a porcelánedény aljára süllyedt meszes váz darabkáját, de Eddie további ostromától hangosan felsóhajtottam, és lehunyt szemeim mögül csak érzékeltem, hogy ujjaim milyen erőteljesen ragadnak hozzá a pult széléhez, hogy megtartsam magam.
Ennyit arról, hogy éhes vagyok, s hogy tartsunk egy kis szünetet. Persze már a repülő út is hosszúnak bizonyult, ahol az etikett miatt nem kaphattunk többet a másikból, mint érintések, csókok és simogatások nyomán bezsebelt érzéki pillanatokat. De hogy Eddie-t egy másodpercre sem hozta lázba a hűtő és annak zsúfoltságának panorámája, kizárólag én… nos, mondhatnám, hogy meglepetten ért, de akkor megcáfolnám két hét bizonyosságát.

Ellenkezést nem tűrve fordított maga felé Edward, hogy végre leszakítsa gyümölcsét csókomnak, s felfrissüljön belőle, mint a kimerült vándor a sivatag lágy oázisába érve.
Ez nem csak délibáb volt.
Valóban megborzongtam minden érintésétől, jól eső érzés száguldott végig gerincem vonala mentén csókjait követően. Úgy húztam közelebb hozzá testemet, mintha bőre akarnék lenni a férfinek, s eggyé kívánnék válni vele.
– Akkor talán ki kéne túrni a bőrönd mélyéről…
Mentem bele végül Eddie kis szerepjátékába, s még meghazudtolva egy dominát simultam hozzá kéjenc macska módjára a másik mellkasához, hogy a már kigombolt inget letépjem róla.
– A telefont meg kell csinálnod, ha végeztünk, remélem tudod.
Mindennel volt időm foglalkozni, s gondolkozni, míg Eddie ki nem rántott kötelezettségeim közül, s ölbe nem kapott, hogy célba vegyük a hálószobánk puha, bevetett ágyát.
– Lenni férfi, hágni meg engem erősen és keményen, te, ősember – nevettem fel izgatottan szavainkat követően, s hogy Eddie ne tegye tönkre a pillanatot humorával, rátapasztottam ajkaimat övére. Az ágyra érve sem kívántam elszakadni tőle, ő azonban követelőzésével meggyőzött, így kicsúsztam alóla.
– A maga kedvéért akármit, Mr. Northman – nyomtam meg erős gúnnyal a szavakat, hiszen a konyhában úgy tűnt azonnal akar játékok nélkül, most viszont kirántott mind kettőnket a heves folyamatból, s kettőszázhúsznál behúzta szenvedélyünk kézifékét.
Egy másodpercig tartott csupán, míg haragudtam a tervváltozás miatt, utána már el is indultam a bejárathoz, ahol Eddie a csomagokat hagyta, hogy utazótáskája mélyéből elővarázsoljam a szex segédeszközöket.
A kifelé vezető úton jóformán kiugráltam ruháimból, hogy már a rendőrnős – igen kevés anyagból megvarrt darabban térjek vissza a hálószobába. Nem volt az én stílusom a ruha, s biztos voltam benne, hogy Eddie az első adandó alkalommal szétszakítja majd. Egyszer használatos bőrszerkó lesz.
A hálószoba ajtóba már átszellemülve léptem.
– Maga az a bűnös? Azonnal tegye hátra a kezeit, mert meg fogom bilincselni, hogy aztán megkapja a magáét. Fogadjon szót, és akkor talán nem esik bántódása.
Fenyegettem meg teljes komolysággal a férfit, s egész addig míg meg nem éreztem a derekamra erősített gumibotot, bírtam tartani magam röhögés nélkül.
– Hm, ezt nem is tudom melyikünk fogja használni többször – vigyorogtam rá Eddie-re, s mind a bilincset, mind a gumibotot ujjaim közé kaparintottam.
Ha a férfi hátra mászott, hogy kezeit a baldachinos ágy tartóoszlopához foghassam, akkor négykézláb végigmásztam az ágy tetején, s a férfi kinyújtott lábain foglaltam helyet.
– Remélem le fogjuk tudni venni és nem kell majd egy ezermestert hívnunk, hogy lefűrészelje a kezedről – mint Bérénice, még utoljára felnevettem, de egy gyors csók után újfent átvettem szerepem habitusát. A kikötözött férfi látványának nem bírtam ellenállni, így tudva, hogy nem kaphatok vissza semmit, s most ő az, aki élvezős helyzetben van, játékosan beleharaptam jobb mellbimbójába.
– Edward… ismerje be a bűnét, különben addig kínzom, míg meg nem teszi – a játék gumibotot az égnek emeltem, s mivel még nem érkezett válasz, csak fel-alá simogattam vele a férfi meztelen mellkasát.

Nem izgatott se a telefon, se a szeretet hiányban szenvedő állatkáink, akik alig várták, hogy hazaérjünk a nászútról, s hozzájuk szóljunk néhány szót. Darwyn különösen hozzászokott már ahhoz, hogy bármiféle panaszunk is volt, azt vele osztottuk meg, így talán Ő volt az, ki leginkább igényelte társaságunkat, s puha mancsaival gyors léptekkel követett minket a hálószobáig. Ott azonban becsukódott orra előtt az ajtó, s még várnia kellett ránk. Úgy gondoltam, hogy egy-két órát még kibír, s Nicel még élvezhetjük kicsit a mézesheteinket, mielőtt újra munkába állnánk.
Együtt nevettem Bérénicel, miközben a puha párnák közé emeltem testét, hogy fölé kerekedve ajkaimmal kényeztethessem testének minden zugát. S bár nem volt különösképp szükség segédeszközökre, hisz minden porcikámmal kívántam Nicet, játékos mosollyal vártam, hogy végre felpróbálja azt a ruhát, amit az utazás alatt vettem neki. Talán kicsit mohó voltam, de mióta megvásároltuk, többször is ábrándoztam arról, hogy belép, s megbilincsel…Beteges? Kicsit.
Ettől függetlenül teljesen egészségesnek éreztem magam, s azt hiszem, hogy Őt sem kellett sokáig győzködnöm , a kedvemért hajlandó volt belemenni a kis játékba.
- Vár rád egy bűnöző, aki nagyon, de nagyon sok rosszat követett el. – Perverz vigyor futott ajkaimra, s míg Bérénice kisietett a szobából, hogy magára öltse a jelmezt, addig őrült tempóval kezdtem szabadulni a még rajtam lévő ruháktól, zoknit, farmert és övet a sarokba vetettem, s már csak az alsónadrág fékezett szabadságomban.
Kezeimre támaszkodva, kissé hátradőlve vártam érkezését, majd eszembe jutott, hogy valamiről megfeledkeztem, így gyorsan kirántottam az éjjeliszekrényem fiókját, s előkotortam a sarokban heverő óvszert. Nice ekkor tért vissza, s ahogy az ajtóba pillantottam, még a szavam is elállt, annyira dögösen festett abban a ribancos rendőrnő ruhában – ami inkább hasonlított egy macskanő jelmezre, mint sem valódi egyenruhára.
- Igen, bűnös vagyok, remélem, hogy megmotoz. – Széles vigyorral figyeltem, ahogy közeledik felém, pillantásom újra és újra végig futtattam testén. Korábban nem próbáltunk szerepjátékokat, csak hagyományos módon estünk egymásnak, ha épp elkapott a hév, de ez a kis játék is nagyon izgató volt. Bérénice pedig kifejezetten jól játszotta a rendőrnő szerepét.
Kérésére hátra tettem a kezeimet, de pillantásom egyetlen pillanatra sem vettem le róla, s mosolyom még mindig ott játszott az arcomon.
- Megbilincselhet, illegális fegyvert tartok magamnál. Ha megmotoz, meg is találja. – Felvettem a szerepem, bár kevésbé tudtam valós bűnözőt játszani, hisz azok valószínűleg elmenekültek volna. Én azonban már a büntetést vártam.
- Lehet, hogy inkább én. – Vigyorogtam rá perverz módon, miközben elkezdtem hátrébb húzódni. Kezeimet felemeltem, s hagytam, hogy az ágy széléhez bilincselje. Addig is gyönyörködtem Béréniceben, s teljesen átadtam neki magam.
- Csak nem, akkor kénytelenek leszünk így folytatni a napi rutint. – Vele együtt nevettem, de nem féltem attól, hogy ne tudnánk kinyitni a játékszert, hisz volt hozzá kulcs, meg amúgy is, efféle dolgokat nem komoly használatra készítettek.
Csókba forrtak ajkaink, szívesen kiélveztem volna közelségét, de a következő pillanatban már ismét átvette felette a hatalmat a rendőrnő, s határozott szavakkal parancsolt rám.
- Kínozzon csak, nem ismerek be semmit. – Ráztam meg a fejem, tiltakoztam kérése ellen, persze ezt is mosollyal tettem, mert nem tudtam teljesen átszellemülni bűnözőnek. Bérénice kínzott is, hisz a gumibottal simogatott, miközben élvezte azt, hogy ezúttal nem én diktálok.
- Nem vagyok bűnös, nem talált nálam semmit! – Játszottam tovább a szerepet, mire Bérénice közelebb hajolva kicsit belemart csók közben az ajkamba, s kezével rátalált férfiasságomra.
- Jó, azt hiszem bizonyítékot talált…mi lesz a büntetés?- Egyre gyorsabban vert a szívem, élveztem minden érintését és rémes volt az, hogy nem tudtam használni a kezeimet. Hiába próbáltam automatikusan kiszabadulni a bilincsből, hogy átvegyem az irányítást, s magam alá gyűrjem Bérénicet, rádöbbentem arra, hogy ezúttal tényleg Ő diktál.
- Már értem , miért a nőket szokták kibilincselni. – Jegyeztem meg egy vigyorral, hisz szívesen érintettem volna testét, ám kezeimet nem tudtam használni. Kénytelen voltam tűrni, s várni arra, hogy ne kínozzon tovább.
- Ez kínzás..nem kapom meg a büntetésem végre?- Kérlelve pillantottam rá, s mikor közel hajolt, meg akartam csókolni, Ő azonban nevetve húzódott hátrébb, s gumibotjával végig simított a mellkasomon.
**
- Leda, Tommy azonnal gyertek vissza és várjatok meg, nem halljátok? Átkozott kutyaütők! – Morogva kászálódott ki Elizabeth a családi autó volánja mögül, majd sietős léptekkel indult meg a ház felé, minek ajtaján akkor robbant be a két hét éves ikerpár. Elizabeth hiába szedte a lábait, már a nyitott ajtón kellett belépnie.
- Helló, bocsi hogy így rátok törtünk. – Szólalt meg, miközben szatyrokkal kezében beljebb lépett, s pillantását körbevezette a lakásban. Tommy és Leda épp a kanapé körül kergették Darwynt, aki hirtelen felugrott az ablakba, s lelökött egy virágcserepet ijedtségében.
- Srácok, hagyjátok már abba! – Halkan szólt rájuk a húgom, mégis dühösen ráncolta szemöldökeit.
- Gyertek azonnal ide, nem halljátok?- Megindult a lurkók felé, akik nevetve kerülték ki Őt, s automatikusan rohantak a szoba irányába, amit nagy dübörgéssel tártak ki, a látványtól azonban megtorpantak, s mindketten tátott szájjal pillantottak ránk. Ám még ha csak ez lett volna, a nővérem is megjelent mögöttük, s Ő is nagy döbbenettel nézett végig rajtunk, amint Bérénice egy falatnyi bőrszerkóban, hatalmas rendőrplecsnivel, s gumibottal mászik fölém, miközben kibilincselve fekszem az ágyon.
- Uramatyám! – Azonnal elkapta a gyerekek kezeit, majd elkezdte kivonszolni őket a szobából.
- Nagyon sajnálom, ne haragudjatok! – Fűzte még hozzá, majd halál sápadtan, szótlanul, s még mindig ledöbbenve sétált ki a gyerekekkel a szobából. Nem értette, hogy mi történik odabent, ilyen téren ragaszkodott az egyszerű dolgokhoz, s ez merőben felborította legvadabb rémálmait is.
- Anyuuu Eddie bácsi miért volt kikötözve az ágyon? És miért meztelenek??? Mi volt Nice néni kezében és miért tenyerelt Eddie bácsi nadrágján? – Hirtelen ostromolni kezdték Őt a kicsik, s szerencsétlen azt se tudta, mit szóljon hozzájuk..

Számba vettem a gumibotot, míg azon igyekeztem, hogy minél közelebb érjek a kibilincselt férfihez. Mikor már orrunk összeért, s kényelmesen ültem hosszan elnyújtott combjain, kiejtettem számból a fenyítőeszközt, hogy annak puha burka helyett Edward alsó ajkába csimpaszkodhassak fogaimmal.
Nem időztem sokáig ajkainál, amint éreztem, hogy csókra áhítozik, máris lejjebb haladtam, s míg először állába, majd nyakának izmos ívére feszített puha, illatos bőrét harapdáltam meg, hamarosan áttértem széles vállaira, majd mellbimbójára.
Nem tudtam megállni, hogy ne haladjak lejjebb, így ajkaimmal felfedező túrára indultam izmos hasfalán, míg el nem érkeztem a boxer pereméig, melybe ismételten fogaimat akasztottam bele.
– Hogy képzeli, hogy magán hagyja a legzavaróbb ruhadarabját? Büntetendő… - mivel számmal nem sikerült volna lerángatni róla a passzos anyagból rászabott alsót, fenekéről áttértem oldalára, hogy lejjebb húzzam rajta az alsóneműt. Persze, ez nem történt meg rögtön, s kiélveztem, hogy belül már őrjöngött a szabadulásért. Megkaparintva a gumibotot, erősen rávágtam combjára, mint azt már az előbb is ígértem neki, ez nem lett szó nélkül hagyva.
– Túl sokat elégedetlenkedik, rohadt bűnöző. Még, hogy igényei vannak… - rávigyorogva Edwardra, újra végigszántottam a bot hegyével izmos mellkasán, s közben még csókot is nyomtam ajkaira. Már nem akartam tovább kínozni egyikünket sem. A kegyetlen szerep a hálószobában nem az én reszortom volt.
Az eddig támaszkodó kezeim bejutottak boxere alá, s rátaláltak meredező férfiasságára. Azt hittem, már semmi nem állíthat meg minket, de a nappaliból érkező csörömpölés egy percre kirántott a szenvedélyes létből.
– Darwyn és Zeppelin ki fog költözni.
Hirtelen megfordult a fejemben, hogy kimenjek és ránézzek a gyerekeinkként kezelt állatokra, de addigra Eddie ajkaim után kapott, s nem tudtam eltávolodni tőle. Nyakába akasztottam kezemet, hogy úgy csókolhassam, s a lehető legközelebb legyek hozzá.

A pillanat hevében azonban azt hittem, felrobbanok, amint az ajtóból két csodálkozó szempár pillantott ránk.
– Edward Northman… ezek… ezek a tieid?
Dadogva néztem az ismeretlen arcú gyerekekre, s kicsúsztam az ágaskodó ágyékú Edward öléből, hogy magamra tekerjem az első ruhadarabot, ami kezem ügyébe került.
– Ezek a rokongyerekeid? – néztem duzzogva a férfire, s mivel megtaláltam a selyem köntösömet, már azt rángattam karjaimra. A válasz azonban hamarabb megérkezett, mintsem, hogy fel tudtam volna öltözni. Elizabeth jelent meg a két gyerek mögött.
A hirtelen jött családlátogatás nem tett túl jót nekem, s mivel Edward nem bírt lefogni, dúltam-fúltam a méregtől, s már azon voltam, hogy mindenkit páros lábbal rakjak ki a házamból. Pardon, házunkból.
De ez nem azt jelentette, hogy kettőnkön kívül itt bárkinek is joga volt tartózkodni. Szólnom sem kellett, a hirtelen érkezettek, hirtelen is távoztak. Legalábbis a szobából.
Azonnal Eddie-hez léptem, s szétpattintottam a játékbilincset Eddie csuklói körül.
– Ha felveszed, azt a kurva telefont, akkor most nem kellene megint mindenkinek fél lábon állnom. Van tíz perced, hogy mindenkit kitegyél innen. Ha nem… arra adod a szexi kis rendőregyenruhát, akire akarod.
Mielőtt otthagytam a férfit meztelenségével, még löktem egyet vállán.
– A kutyádra! – morrantam még hátra Edwardra, hogy ne a válaszon kelljen gondolkodnia, hanem azon, hogy mivel rázza le a kis csapatot.
Bevágtam magam mögött az ajtót és odaálltam a kis társaság mellé. Hallva a gyerekek kérdéseit, örültem, hogy nem én vagyok az anyjuk. Elizabeth is nyakát huzigálva, köhécselve kereste a választ. Nem segítettem neki. Az én válaszom hosszú lett volna, szakszerű és egész biztosan nem hitegetném el a gyerekekkel, hogy a kisbabát a gólya teszi be anyuci hasába.
– Edward azonnal jön, addig üljetek csak le, Eliza. Van limonádé. Esetleg hozhatok nektek, amíg vártok? – pillantottam a nőre kérdőn, s reméltem, elfogadja az ajánlatomat és azonnal tovább libbenhetek, hogy az itt-ott elmozdult bőrruhámat visszaigazítsam magamon. Eléggé bevágott egy-két helyen, de ha Edwardnak ez kellett.
– Kérünk. De Nice, veled is szeretnék beszélni. És remélem, jó volt a nászút. Hol is voltatok?
– Ó, ne. Én… Európában. Egy ötcsillagos szállodában. De itt van Edward. Amit ő mond, azt mondanám én is.
Meg a nagy francokat, csak had szabaduljak. Edward előre látom, hogy tönkre teszi a napomat.
Bevonulva a konyhába, átadtam a terepet Edwardnak, hogy had intézkedjen csak, mint az úr a háznál. Azt hittem, a konyhában végre egyedül maradtam, de ahogy felpillantottam a pultnál megláttam sorakozni a két törpét.
– Mit akartok itt? – néztem rájuk nem túl barátságosan, s magam elé vettem a készülő rántottámat.
– Mit csináltál Eddie-vel? És kapunk mi is olyat?
– Ez az én rántottám. És nem mondom meg.
– Mi is szeretjük – vágták rá azonnal, s miután megadtam magam, s eléjük is csúsztattam egy-egy tányért elégedetten csattogtak a villáikkal, várva a tojásrántottát.
– Mindjárt kész – mosolyogtam félig rájuk, s amíg sült a reggelinek való, tányérjuk mellé csúsztattam egy-egy szelet kenyeret.
– Szóval, minket is kikötözöl, ha rosszak leszünk? Anya nem így szokott nevelni. De Eddie rossz gyerek. Ráfér a nevelés anya szerint, és mi megértünk téged.
Kis híján megfulladtam a kérdés hallatán, hát még a következő mondatoktól. Ez a két gyerek olyan dolgokat mondott, amiktől ketté álltak a füleim. Nem voltam én ehhez hozzászokva.
Válaszolni sem bírtam, a letépett kenyérsarkon csámcsogtam, s vártam, hogy a befelé tartó Eddie kimentsen a helyzetből.

Bérénice volt az a feleség, akit bármely férfi kívánhatott maga mellé. Nem volt az a tipikus vásárlás mániás tyúk, fölösleges ostobaságokról sem szeretett beszélgetni, s még a fakanál is jól állt a kezében. Nem csak, hogy elfogadta a hóbortjaimat, s befogadta az állataimat, de elfogadott olyannak, amilyen vagyok, s ami a legfontosabb, hogy sosem unatkoztam mellette. A házaséletünk pedig maga volt a tökély. Előtte sem panaszkodhattam, de a nászút után újabb meglepetésekkel állt elő. Nem hittem volna azt, hogy a kedvemért képes lesz magára rendőrnő jelmezt húzni, s majd abban csábít el. Tetszett az újítás, s Bérénice olyan képességgel csavart az ujjai köré, hogy azt tanítani kellett volna. Pontosan tudta, hogy mit szeretek, hogy mikor hol kell érintenie ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Sóhaj hagyta el ajkaimat, s már alig vártam azt, hogy Ő legyen az, ki birtokol, mikor játékunkat hirtelen kíváncsiskodó tekintetek zavarták meg.
Amint megláttam nővérem csemetéit, azonnal magamra akartam húzni a takarót, de csak akkor tudatosult bennem, hogy a kezeim még mindig össze voltak bilincselve az ágy keretével. Így képtelen voltam eltakarni magam a srácok elől, s csak reménykedtem abban, hogy Elizának lesz annyi esze, s kivonszolja a srácokat. Döbbenet ült ki arcomra, s mikor Bérénicere pillantottam, már tudtam, hogy haragszik rám.
- Ezek? Tommy és Leda az unokaöcsém és húgom és már találkoztál velük. – Egész halkan kommunikáltam a feleségemmel, mert nem akartam, hogy a váratlan vendégek bármit is meghalljanak abból, amit beszéltünk.
- Szedd le ezeket rólam. – Megrángattam kicsit csuklóimat, jelezve, hogy ebben a helyzetben nem ártana, ha minél előbb normál formában , felöltözve jelenhetnék meg családom tagjai előtt. Kellemetlenül érintett a helyzet, s biztos voltam benne, hogy a nővérem perverz állatoknak gondol minket. Ám mégis haragudtam rá, hisz milyen jogon állítottak be csak úgy a lakásunkba? Jó magam is mérges voltam érthető okból, Nice azonban – mint mindig – engem hibáztatott.
- Nyugodj már le Cica, és inkább segíts és oldozz el. – Már másodszor kérleltem, miközben végig néztem, ahogy dühösen magára rángatta a köntösét. Részben azért megértettem Őt, hisz hozzá hasonlóan éreztem, csak azt nem tartottam fairnek, hogy rám hárított minden felelősséget.
- És ha nem is ők telefonáltak? Ne csinálj már ebből ekkora ügyet az ég szerelmére. Ha felveszem azt a kurva telefont, akkor nem lett volna az a jó néhány kellemes percünk sem. Általában rögtönözni szoktam és nem óramű pontossággal jön rám a szexelhetnék. Nem, mintha neked ne lett volna hozzá kedved…- Jegyeztem meg magam is összeráncolt homlokkal, miközben megdörzsöltem csuklóimat, s magam is ruhák után néztem.
- Bemegyek a fürdőbe…most miért csinálod a fesztivált?- Néztem rá morcosan, miközben elindultam a fürdő irányába. Hallottam még a megjegyzését, de nem válaszoltam rá, nekem is le kellett higgadnom. Bérénice is sejthette, hogy nem örültem a vendégségnek, mikor álló cerkával voltak egyéb elképzeléseim is.
Néhány perccel később, miután összeszedtem magam és felöltöztem rendesen, kisétáltam én is a nappaliba, ahol egyedül ücsörgött Eliza. A konyha felé éppen csak vetettem egy kósza pillantást, láttam szegény Nicet, aki láthatóan nehezen viselte a gyerekek társaságát.
- Öhm, helló Eliza, megleptetek minket..- Kissé zavarba jöttem, hisz nem mindennapi dolog az, ha az emberre éppen olyan pillanatban nyitnak rá, ami kizárólag rá és a feleségére tartozik. Látszólag Eliza is elég zavarban volt, s azonnal mentegetőzni kezdett.
- Ne haragudjatok, nem akartunk rátok törni és tényleg nagyon sajnálom, hogy..de ez nem is rám tartozik. – Emelte fel védekezően a kezeit, azzal is mutatva, hogy nem kíváncsi a szaftos részletekre.
- Eddie nagy gond van, Paul-t autóbaleset érte és bevitték a kórházba. Be akarok menni hozzá, de a gyerekeket nem akarom vinni, és hatalmas szívességre kérnélek benneteket. Kérlek vigyázzatok rájuk. Lehet, hogy csak néhány óráig leszek bent, de a biztonság kedvéért megkérnélek, ha nem gond, maradhassanak reggelig. – Zavartan állt fel Eliza, miközben kezeit tördelte, s láthatóan nagyon aggódónak tűnt.
- Hát persze, miért nem telefonáltál? Tudod, hogy bármikor kérhetsz szívességet. Figyelünk rájuk, te csak menj be Paulhoz nyugodtan. – Magamhoz öleltem a nővéremet, aki hálás köszönöm után két puszit adott az arcomra, majd odasétált a konyhába, ahol a lurkók időközben már helyet foglaltak.
- Bérénice…még nem is volt alkalmam gratulálni és ne haragudj, hogy rátok törtünk. – Közelebb lépett hozzá, s Őt is magához ölelte.
- Üdv a családunkban, örülök, hogy Eddie téged választott. Sajnálom, hogy így rátok törtem, elnézést a faragatlanságomért és megértem, ha zavarunk, de életbe vágóan fontos dolog történt. Paul kórházba került, és muszáj bemennem hozzá. Eddie azt mondta, vigyáztok a srácokra, ezért is hálás köszönetem Neked. Jövök, amint tudok, de rohannom kell. A srácok ruhái abban a bőröndben vannak, Leda nem tud elaludni a kis plüssmackója nélkül, Thomasnak pedig esténként mesélni kell. Ó és igen, egyszerre kell fürdeniük, mert hiszti lesz, ha az egyikük előbb végez, mint a másik… Eddie nem ért ehhez, kérlek segíts. Csókollak. – Gyorsan két puszit nyomott sógornője arcára, majd sietősen elhagyta a lakást.
Csöndben lépdeltem a konyhába, vetettem egy pillantást a lurkókra, ahogy falták a rántottát, s közben megtámaszkodtam a szék támláján. Láttam, hogy Nice mennyire feszült, ezért közelebb léptem hozzá, s végig simítottam a karján.
- Sajnálom, de a nővérem és nem tudta kikre hagyni. Kérlek, ne légy mérges. Itt maradnak ma este, jó? – Mélyen pillantottam Nice szemeibe, s reméltem, hogy a házasságunk van oly erős, és ezt is átvészeljük.
- Tommy, nézzük meg hogy úszik-e a teknős a wc-ben. - Hirtelen csattant fel Leda, amint abba hagyta a rántotta evését, s azonnal kikapta Einsteint a kis kalickájából, majd elrohant vele a fürdőszoba irányába, nyomában Tommyval..
- Srácok, azonnal hozzátok vissza. - Hirtelen ugrottam ki a Nicel való beszélgetésemből, pechemre azonban olyan ügyetlenül kezdtem utánuk futni, hogy a lábam beleakadt a kanapé szélébe, s egy hatalmasat estem a lakás kellős közepén..

Egy egész percig abba a tudatba ringattam magam, hogy az anyaság élvezetes, s két gyerek nem is a világ vége. Néztem, ahogy a magamnak készített rántottát villájukra tűzik, s másodpercek alatt eltüntetik a sonkás omlettet a tányérról. Nem tetszett. Szerettem volna még valamit eléjük tenni, hogy figyelhessem, ahogy csendben falatoznak, de mire kitaláltam volna, hogy mit vegyek ki a hűtőszekrényből, Eliza torpant meg előttem.
Mit ne mondjak, nem imponált, hogy a nő befurakodott az intim szférámba. Mentolos leheletét arcomon éreztem, olyan halkan suttogta a szavakat. S ha azt hittem a pillanatot túlélem egy bájos mosollyal, akkor nagyon tévedtem. Sógornőm karjaiba zárt, s hálájaként olyan erősen ölelt magához, hogy hallottam, ahogy a napok óta sajgó vállam visszaroppan a helyére.
Hogy most örülnöm kellett volna, amiért megspóroltam a csontkovács árát, vagy bosszankodnom, hogy tele vagyok hálás rokonokkal. És hangsúlyozom, tele vagyok rokonokkal.
Nagy kínok árán megpaskoltam a most már sógornőm vállát, s alig vártam, hogy elhúzódjon tőlem. Ehelyett még hosszú listát adott a gyerekeihez, akár az új mosógéphez jár a használati utasítás. Persze szó szerint megjegyeztem, amit sietségében tudásából átadott nekem, de nem kívántam aszerint nevelni az ördögfiókáit, ahogy azt ő évek óta teszi. Én nem voltam az anyjuk. Örüljenek, ha beengedem őket a fürdőszobámba. Nem fogok könyörögni nekik, hogy fogat mossanak, hogy szappant használjanak. Viszont pálcát török felettük, ha egy csepp víz kerül a fényesre polírozott csempémre.
– Paulért mindent meg fognak tenni a kórházban, ebben egész biztos vagyok. Ha szükséged lenne valamihez, nyugodtan gyere vissza hozzánk – szorítottam meg a nő kezét, mielőtt elengedtem volna, s az ajtófélfának támaszkodva figyeltem, ahogy eltűnik. Hirtelen eszembe jutott, hogyha most megnyúzom a kölköket, egész délután csend lesz. Nem tudtam, hogyan fogom túlélni a napot, így az érkező Edwardra meredtem, aki békítés gyanánt próbálta megsimítani a karomat.
– Ne nyúlj hozzám. Menj és verd ki a fürdőszobában, mert ma már nem lesz semmi – eltoltam a férfi kezét és az üres tányérok mögött tanácskozókra néztem. Csöndet akartam, nyugalmat és a gyerek biztos területemet.
Éppen megerősítettem a köntösöm kötőjét, mikor meghallottam a borzalmas ötletet. Azonnal viszketni kezdett a tenyerem, s még az ötletet is ki akartam pofozni a két kis korcsból. Mind a kettőt a wcbe kellene nyomnom. Hátha nem kapnak levegőt a víz alatt.
– Azonnal csinálj valamit. És hozd vissza Einsteint, különben kint fogtok sátorozni az utcán.
Eszembe jutott Darwyn, aki előszeretettel a kölykök célpontja volt. Reméltem, hogy a szerencsétlen felszökkent a szekrény tetejére és nem is találkozott az ördögökkel.
Hallva a folyosóról érkező csattanást és Edward ordítását, már rájöttem, hogy a legrosszabb ötlet volt bármit is a férfire bízni. Magam futottam hát a fürdőszoba felé, s az eltanyált férjemre csupán egy pillantást vetettem. Megvető, megsemmisítő pillantást.
A fürdőszobába még idejében értem, a gyerekek próbálták felnyitni a wc fedelét, de még nem sikerült nekik. Einstein ott kalimpált Leda kezében.
– Oké, ha beledobjátok a teknős a wcbe, mind a kettőtöket kikötözöm a garázsban és ott fogjátok megvárni anyátokat. Fogtátok? Nincs randalírozás, nincs állatkínzás és semmi olyan ostobaság, amit otthon csinálnátok. Nem fogtok vandálkodni… azonnal hozd ide a teknőst! – csattantam rá nem túl kedvesen a kislányra, akin látszott a rémület, de még nem indult meg felém.
– Láttátok a gumibotomat, ugye? Na, egész nagyot üt. Eddie bácsi elmeséli, mennyire fáj.
Nem kellett kétszer mondani. Elnyílt szájacskáikat becsukták, s némán rohantak el mellettem, miközben a szerencsétlen ékszerteknősömet visszakaptam. Kifelé menet lepillantottam Eddie-re, de eszem ágában nem volt segíteni neki. Nem hittem, hogy bármi komolyabb baja lenne.
– Tápászkodj fel.
Mivel nem nagyon mozdult a folyosó közepéről, muszájból megbökdöstem őt lábfejemmel.
– Ne játssz most sérültet. Két értelmi fogyatékos, hiperaktív vipera érkezett a pocok barlangba. Megyek és adok nekik egy-egy bilincset a nyakuk köré. Te meg tényleg szedd össze magad. Mentek az udvarra kutyát kergetni.
Áttrappoltam a házon, hogy Einsteint biztonságba helyezzem, majd máris a kölykök keresésére indultam. A hálószobában ugráltak éppen a franciaágyamon. A drága franciaágyamon és lufit fújtak a kint hagyott óvszerből.
Ó, hát ez Isteni!
– Befejezni.
Csend lett, sőt, még a tombolás is abbamaradt.
– Most ezt abbahagyjátok, és megvárjátok, amíg felöltözök. Addig menjetek és keressétek meg a hattyúhalát játszó nagybátyátokat.
Utáltam a gyerekeket. Utáltam, utáltam. És most rögtön kettőt is kaptam.

A srácokat egyáltalán nem érdekelték Nice figyelmeztető szavai, gyorsan elrohantak, s nevetve száguldottak a fürdőszoba felé, ahol igyekeztek felnyitni a wc tetejét. Én is utánuk siettem, ám pechemre akkorát estem, hogy még a bokám is kifordult. Kínkeserves grimasz futott arcomra, s még egy nyögés is elhagyta ajkaimat. Nem gondoltam volna, hogy a nővérem gyerekei ennyire fegyelmezetlenek, s azt sem, hogy az első napunk ilyen káoszban ér majd véget.
Nice is megindult a fürdőszoba felé, s csak egy pillantást vetett rám, majd ott is hagyott, hogy utolérje a kölyköket. Remek, az én fájdalmammal nem is foglalkozott, s úgy pillantott rám, mintha én tehetnék mindenről.
A gyerekekre biztosan jó hatást gyakorolt Nice, s bár fogalmam sincs, hogy mit mondhatott nekik, de elérte a célját, mert a kölykök rajtam keresztül futottak vissza a konyhába, hogy Einsteint visszahelyezzék az Őt megillető helyre. Ezt megúszta szegény. Én persze nem, hisz a kölykök lába súrolta a bokámat, ami nem tett jót a lábamnak. Újra felszisszentem, de igyekeztem feltápászkodni a földről, s csak reméltem, hogy elmúlik az éles fájdalom.
Bérénice szerencsére megjelent mellettem, felpillantottam rá, bízva abban, hogy megenyhül és segít rajtam , Ő azonban csak utasítgatott, s még a lábával is megbökött, jelezve, hogy keljek fel.
- Ne már…ez fáj..- Nyöszörögtem, nem is értem, mit kellett volna még tennem, hogy lássa, tényleg fáj a bokám. Nice azonban ott hagyott.
A kölykök megszeppenve álltak a konyhában, mikor Bérénice odaért, s újra rájuk szólt. Egyikük sem mert visszafeleselni, mikor eszükbe jutott a gumibot és a bilincs. Jobbnak látták, ha egyelőre szót fogadnak, bár máris azon törték a fejüket, hogy mivel játszhatnának a lakásban. Nice tanácsára természetesen engem szúrtak ki, s én éppen csak feltápászkodtam a földről, Tommy és Leda azonnal lerohantak.
- Eddie bácsi, gyere velünk játszani. – Ide-oda rángatott a két lurkó, míg próbáltam egyensúlyozni a bal lábamon.
- Ne srácok, ez nem vicces, fáj a lábam, engedjetek el. Halljátok?- A gyerekek persze csak vigyorogtak, s még inkább rángattak, minek az lett a következménye, hogy elveszítettem az egyensúlyomat, s hogy ne essek el újból, kénytelen voltam rálépni a jó lábamra.
- Áááááá a büdös életbe! – Felordítottam fájdalmamban, s csúnyán szóltam a gyerekek előtt is, de nem tudtam visszatartani a szavakat. Tommy és Leda elengedtek, mikor látták , hogy tényleg fáj a lábam, s kicsit hátrébb húzódtak.
- Nem akartuk. – Szólalt fel halkan Tommy, mire Leda gyorsan elfutott, s a szobaajtót óvatosan beljebb lökte, majd átdugta rajta a fejét.
- Nice, Eddie bácsinak valami baja van. – Ruháját gyűrögetve ácsorgott a kislány, s úgy tűnt, hogy végre sikerült lehiggadniuk a srácoknak.
Tommyra pillantottam, majd bicegve mellé léptem és megsimítottam a fejét.
- Nem ti tehettek róla, én voltam a béna, de fogadjatok szót, rendben? Kicsi a lakás és nem arra van, hogy rohangáljatok. – Azzal megindultam bicegve, összeszorított fogakkal a hálószoba felé, s bekukkantottam.
- Azt hiszem, hogy kiment a bokám – Pillantottam Nicere, mire Leda rám pillantott, majd gyorsan kisurrant mellettem a szobából. Kapva az alkalmon, hogy végre kicsit kettesben lehetünk, odabicegtem Nicehez.
- Tudom , hogy nem bírod a gyerekeket és hogy ez elrontotta a délutánunk , és hogy már hadirokkant is lettem, de ne haragudj érte. Most már biztos viselkedni fognak. Ezt az egy éjszakát kibírjuk, rendben? Utána többet nem vállalunk gyerekmegőrzést - Beszéd közben átöleltem a karommal, s közelebb húztam magamhoz.
- Kivéve, ha a sajátunkról lesz szó. - Suttogtam mosolyogva a fülébe.

A gyerekekkel percek alatt szót értettem. Míg azt hittem, az első találkozás sokkal tragikusabb lesz és siralmas kimenetelű, máris tisztelegve sorakoztak fel az ajtóban, azt várva, hogy engedélyt adjak a vandálkodásra.
Azt persze várhatták, hiszen a nyelvemmel akasztom fel magam, még az előtt, hogy legalizálnám nekik, hogy az idilli otthonomat tönkre tegyék. Elégedetten figyeltem a két gyereket, ahogy előre hátra hintáztak talpukon, s nézték, ahogy turkálok a szekrényben. Nem kívántam pont én ítélkezni sógornőm nevelési képességei felett, de ahogy az egyik a haját tépte unalmában, a másik pedig az orrát túrta nagy unalmában, nem volt betudható egy tudatos és odafigyelő nő munkájának.
Hiszen kik is a gyerekeink?
Az egyetemen a szakdolgozat kimunkálása pont olyan aprólékos és nehéz feladat, mint tizennyolc évre fogadott projektünk megmunkálása. Nem voltak szüleim, s csak azt tudtam, hogy a nagymamám milyen odaadóan próbálta egy hat évesen elcseszett kreálmány határvonalait csiszolgatni óvatos szavaival. Mindig csak azzal biztattam magam, hogy ha egyszer nehéz fába vágnám fejszém, s úgy döntenék, hogy a megfelelő biztonságot nyújtó férfinek gyermeket szülnék, akkor a társadalomnak egy normális rétegét szeretném gazdagítani, a polgárok azon fajtáját, akik említésre méltóak és minden élethelyzetben embernek nevezhetőek. Azért, hogy két félig mímelt gyereket adjak a világnak, nincs szükségem elvesztegetett tizennyolc hónapra.
Gondolataimban tudtam, hogy az átlagon felül tudnám teljesíteni ezt a kihívást is, de ha arra gondoltam, hogy el kellene kezdeni, s valahogy valóságba kellene ültetni, nem csak fogalmakban említeni egy gyereket, megriadtam és visszahőköltem a lehetőségtől.
Bennem volt a félsz, hogy elrontanám, s csalódnék magamban. Hiszen itt nincs lehetőség cserére, javításra, törlésre. Egy életre szól, s a hosszú úton egyedüli a start mező.

Teljesen elmerengtem gondolataimban, s mire a combomra igazított nadrág gombjaival rögzítettem derekam körül a ruhadarabot, az ajtóból eltűnt a két gyerek. Nem volt több időm azon gondolkozni, hogy milyen lenne, ha magam is belevágnék, hiszen már a rövidujjút is kapkodva vettem magamra, hogy megnézzem, mit csinál Leda és Tommy.
Odakintről hancúrozás hangja szűrődött be, Edward nyögdécselése, és percekkel később a kibomlott hajú kislány is feltűnt az ajtórésben.
Épp, hogy végighallgattam beszámolóját, Eddie is megérkezett, s útjára bocsájtotta Ledat, s máris hozzám bicegett.
– Kész szerencsétlenség vagy – néztem fel szigorúan a férfi szemébe, de mikor megérintett, gyengéden elmosolyodtam, s megsimítottam mellkasát.
– A bokád szerinted ment ki, vagy orvosi hozzáértéssel megállapítottad? – kérdeztem komolyan, de mivel nem érkezett válasz, a derekamat ölelő férfivel elbicegtem az ágyig, s rádöntöttem őt az ágyra. Az ágyszélére kicsúszva ölembe vettem lábát, s már éppen felgyűrtem volna farmernadrágjának szárát, mikor olyat mondott, ami amúgy is kétségekkel töltött el.
Talán el is felejtettem volna mindent, s megbocsájtom a balul elsült délelőttöt, ha Edward fel nem hozzá a saját baba témát.
A férfi lábát kiejtettem kezemből. Hangosat koppant az ágy keretén.
– Nem akarok erről beszélni, Northman – sújtottam le rá rideg szavakkal, s hirtelen el is felejtkeztem róla, hogy felmérjem a férfi bokájának problémáját. Ahogy arra is csak gyűrűm emlékeztetett, hogy már nem csak egy Northman volt a szobában.
– Tegyél jeget a lábadra. Én megyek és kiviszem az udvarra a tesód gyerekeit. Legalább elfáradnak ők is meg Zeppelin is.

Azzal már ott is hagytam Edwardot, hogy a három említettet kiengedjem a hátsó kertbe. Persze újfent elhangzottak a drákói szigorról árulkodó fenyegetések, melyekkel bebiztosítottam magam. Ennél tovább el sem kellett mennem, hevesen bólogattak, majd áttörtek a lábtörlőn és sikítozva rohantak Zeppelin elől.
Úgy gondoltam, hogy ezzel elég délutánra lefoglaltam őket, s már csak be kell lökni őket az ágyba, hogy aztán átaludják az egész éjszakát.
Behajtottam a bejárati ajtót, s visszatértem Edwardhoz.
– Ha leülsz, hozok a lábadra borogatást. Pócold fel addig.
Ígéretemhez híven perceken belül jégkockákkal tértem vissza. A kanapéra telepedett férfi mellé szegődtem, s miután elláttam sérülését közelebb hajoltam hozzá.
– Szerinted meddig foglalják le magukat? – kérdeztem reménykedve, s a két zacskónyi fagyott vízkockát két oldalról bokája mellé csúsztattam.
– Visszatérve az előző témára… a gyerektémára. Nem akarok szülni. Nem akarok gyereket. Itt vannak az állataink, őket kicsukhatod a hálóból, de a gyereknek nem mondhatod, hogy most nem érünk rád. Nem értünk mi még meg erre Eddie. Ezzel a kettővel se bírunk el. Örülhetnél egy kicsit nekem is, s az elért mérföldkőnek, hogy a feleséged lettem. De te azonnal előhozakodsz újabb és újabb ötletekkel. Nincs elég felelősségtudatod egy gyerekhez.
Ez nem volt vitatárgya. Ha gyereket vállaltunk volna, az egy újabb elfoglaltságot jelentett volna számomra, s kilenc hónapnyi szenvedést és rettegést a következő tizennyolc évre.
– Nice, a húgom gombát eszik!
Ennél szebb mondatot nem is hallhattam volna abban a percben.

- Tudom, rossz férjet fogtál ki magad mellé. – Halvány mosolyt küldtem felé, s jó érzéssel töltött el érintése, meg annak a tudata, hogy már nem haragszik rám a hirtelen felbukkant rokonok miatt. Mosolya jól esett, s máris jobban éreztem magam tőle. Kérdésére azonban elbizonytalanodtam.
- Öhm, szerintem, még nem néztem meg. – Továbbra is bicegtem, majd segítségével eljutottam az ágyhoz, amire rá is telepedtem, s kíváncsian vártam a doktornő megállapítását. Lehet, hogy patológus volt a feleségem, de értett az anatómiához, a csontokhoz, s biztos voltam abban, hogy felszíni sérülésekből is képes megállapítani azt, hogy mennyire lehet komoly a baj.
- Halljuk a diagnózist Doktor Marsten. – Kényelmesen dőltem hátra, s éppen csak felszisszentem mikor a bokámhoz ért. Inkább én emeltem lábamat az ölébe, csak, hogy ne kelljen újra rászorítania ujjait sérült végtagomra. Hogy közben tereljem gondolataimat a fájdalomról, kapóra jött a gyerektéma, s érdeklődve vetettem fel a témát Nicenek. Bevallom, engem egy ideje már foglalkoztatott a kérdés, s most, hogy a rokongyerekekre kellett vigyáznunk, épp aktuálisnak tűnt.
Játékosan tértem rá a témára, arra viszont nem számítottam, hogy Bérénice azon nyomban kivágja a lábamat az öléből, s csak pislogva figyeltem, amint dúlva-fúlva hozzám vágja, hogy mit tegyek a bokámmal.
- Áúúú..Mi rosszat mondtam?- Értetlenül pislogtam rá, de addigra már elhagyta a szobát, s kiviharzott a lakásból. Nem hittem volna azt, hogy a gyerektéma ennyire kiborítja majd. Rosszul esett a reakciója, hisz úgy gondoltam, házaspárként vállalhatunk gyereket. Szerettem volna egy kisbabát, hogy büszkélkedhessek, milyen remek családra tettem szert. Nekem is nagy családom volt, így érthető, hogy legalább egy focicsapatnyi kölyköt akartam, vagy ha nem is annyit, legalább egy kislányt és egy kisfiút. Nice kiborulását tekintve azonban kezdhettem megbarátkozni annak a gondolatával, hogy csak kisállataink lesznek.
Rossz kedvűen tápászkodtam fel az ágyról, s a ricsajozást hallva kisántikáltam a nappali ablakához, hogy azon pillantsak ki. Nice összefont karokkal állt, miközben a srácokat a kis Zeppelin kergette körbe és körbe. Ha belegondoltam abba, hogy nekünk ez nem adathat meg, s nem lesz így soha családunk, lehangolt. Pocsék hangulatban léptem közelebb a könyvespolchoz, hogy az esküvői képünkre vessek egy pillantást. A keretet azonban gyorsan leraktam, mikor meghallottam Nice hangját.
- Nem fontos…- Jegyeztem meg neki, de azért csak odabicegtem a kanapéig, s helyet foglaltam rajta, mert a lábam egyre jobban fájt, a bokám környéke feszített, s lüktetett. A farmert csak egy kicsit húztam feljebb, rémes , tenisz nagyságú dudor éktelenkedett bokám környékén. Tényleg ez hiányzott erre a napra…
Mikor visszatért a konyhából, nem szólítottam meg, csak figyeltem Őt, ahogyan letelepszik mellém, s kezelésbe veszi a bokámat. Ahogy a jég a bokámhoz ért, egy pillanatra felszisszentem, talán még feljebb is csúsztam a kanapén, de aztán abba hagytam a ficánkolást, a lüktető érzés kezdett megszűnni.
- Gondolom addig, míg ki nem merültek, s ájultan nem zuhannak az ágyba. Főzhetnél nekik egy teát és keverhetnél bele egy kis altatót. Attól reggelig biztos kiütve lennének. – Jegyeztem meg nem túl szellemesen, s még mosoly sem játszott ajkaimon.
Ő azonban nem vette észre rajtam a jeleket, s ismét előhozakodott azzal, hogy nem akar gyereket. Összeszorított ajkakkal, morcosan hallgattam Őt végig, majd elfordítottam a fejemet, s egy távoli pontot kezdtem el fixírozni, miközben hozzám beszélt.
- Hagyd abba! Örülök neked, és nem értem azt, miért vagy ennyire ellene a gyerekeknek? Jó, ők nem a mieink és a nővérem amúgy is rosszul neveli őket. Ráadásul ikrek, együtt olyanok mint maga az ördög, de külön-külön…Mindegy. Nem azt mondtam, hogy máris, csak egy kicsit ábrándoztam róla, Te azonban már most kikötötted, hogy nem akarsz gyereket. Mondhattad volna azelőtt is, mielőtt hozzám jöttél. – Azzal dühösen húztam magam elé egy újságot, s abba temetkeztem, hogy még csak rá se kelljen néznem Nicere.
Az meg fel sem tűnt, hogy a kis Tommy mit kiabál, csak akkor, mire odaért mellénk, s ott toporzékolt mellettünk.
- Nice, a húgom gombát eszik! Allergiás rá és mindig elrontja vele a gyomráááát.- Árulkodott a kisfiú, de éppen csak kimondta, Leda már ki is dobta a taccsot a konyha kövére, majd hatalmas könnyek gördültek le az arcán, és sírni kezdett a kislány.
- Ó egek, hogy milyen rosszak vagytok. – Morrantam fel, mire félretettem az újságot, s megláttam, mi történt.
- A csudába is. Tommy, nem mész oda, Te maradj itt szépen. – Majd Nicere pillantottam.
- Maradj csak, gyerekundorral nem kell foglalkoznod a családommal. Menj nyugodtan be a szobába és nézd meg a kedvenc CSI részedet. – Azzal mérgesen pattantam fel, s a konyha felé kezdtem bicegni, ahol még mindig sírdogált Leda, s a hasát fájlalta.
- Leda, mi a baj? Iszol egy teát, vizet? – Nem értettem annyira a gyerekekhez, próbáltam én jófej lenni, de Leda egyre csak azt hajtogatta, hogy az anyját akarja, s ahogy hozzáértem, csak még inkább ordított.

Teljes odaadással gondoskodtam Eddie megsérült lábáról, annak ellenére, hogy dühítő témával hozakodott elő percekkel ezelőtt. Nem rá haragudtam, sokkal inkább elcseszett helyzetem dühített, ami miatt nem tudtam igazi, odaadó anya szerepre vágyó nőként gondolkozni.
Megrémisztett egy család gondolata, hogy gondoskodnom kell valakiről, felnevelni, s elindítani az élet rögös útján. Szidtam az anyákat, cifrákat gondoltam róluk nevelési hibáik miatt, most viszont nem mertem volna példát mutatni. S ezt Edwardnak is tudnia kellett.
Azonban ahogy beszélni kezdtem hozzá, s próbáltam volna enyhíteni a mellkasomon ülő terhet, a férfi arcvonása megálljt parancsolt túlzott kitárulkozásomnak. Életkedvtől megfosztott poénja hallatára elfancsalodtam, s azonnal összezártam ajkaimat. Gyerekesen megsértődött, meg sem hallgatott, s kérdés nélkül elítélt.
Edwardnak valójában tudnia kellett volna, hogy mi játszódik le bennem. Hogy miért van bennem félelem, miért rettegek egy nagyobb család gondolatától. De meg sem próbált megérteni. S ez elkeserített.
Kár lett volna olyan gyerekesen megrántani vállamat, ahogy Edward tette ott mellettem. Ha most mellkasom előtt összefonom kezemet, s várom bocsánatkérését és megértését, akkor órákig üvöltözik majd, jajong és nyüszít fájdalmában.
– Te megbántad, hogy elvettél? – jajdultam fel azonnal, ahogy hosszas monológjából a leglényegesebb információt sikerült kiragadnom. Hiszen ezt akarta mondani, nem?
Szólhattál volna, mielőtt elvettelek. Egész mélyen hasított belém a fájdalom. S még hosszan lüktetett fülemben a férfi keserű kijelentése. Fájt, hogy ezt mondta nekem, s hogy ezt ő is megérezze, az egyik lábát hűtő jégkocka zacskót felmarkolva neki vágtam azt mellkasának.
Hozzá mentem feleségül, mert azt hittem valójában ez minden vágya. S még alig két hét telt el azóta, hogy kimondtuk a boldogító igent, Edward máris új célt tűzött ki a kapcsolatunkba.
– Nem fogunk bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe, két hét elválás után. Voltak, akik egy órát sem bírtak ki egymás társaságában. Nyugodtan elválhatunk, te pedig kereshetsz magadnak egy olyan nőt, aki díjnyertes tehén, és szívesen potyogtat neked kilenchónaponta egy kölyköt. Mert neked ez kell! – kiabáltam rá mérgemben Edwardra, s mivel meguntam őt ápolgatni, már éppen kiindultam volna a konyhába, hogy hallgassak rá és tényleg készítsek egy kakaót a két gyereknek.
Az első lépés megtétele előtt azonban mind a két kölyök megjelent előttünk. Azonnal forogni kezdett agyam, hogy hol találhattak a tökéletes kertemben gombát, s van-e rá lehetőség, hogy az mérgező legyen.
– Megmutatjátok, hogy… - nem bírtam befejezni a mondatot, s minden segítő szándékomat földhöz vágta Edward. Ha eddig nem lett volna elég a bunkóságából, akkor most tetézte a bajt.
Szó nélkül hagytam szemétségét, de mielőtt túljutott volna testem vonalán, kitettem elé a lábamat, hogy átbukjon rajta. Kizárt dolognak tartottam, hogy fájó bokával sikeresen átugrik lábfejemen.
– Remélem összetörted magad, bunkó seggfej. Ha le kell vágni a lábadat, én fogom. Érzéstelenítő nélkül, és olyan tré munkát végzek, hogy ne találj rá műlábat. Köcsög – pillantottam le a lábam előtt heverő férfire, s nem foglalkozva tovább vele, kézen fogtam a két gyereket, s megkerülve a hányás plecsnit a gyönyörű kövemen, újra az udvarra vettük az irányt.
– Mire bejövök, takarítsd fel a hányadékot az ajtóból. Ne ússzon minden felmosó vízben Edward – az ajtó hamar csapódott, s a két gyerekkel oldalamon vettem szemügyre a gombát, amiből Leda evett. Pár perces tanulmányozás után megbizonyosodtam róla, hogy nem lesz szükség gyomormosásra, főleg azért, mert másodperceken belül visszajött minden a kislány gyomrából.
– Meg fog halni? – kérdezte izgatottan Tommy, s miután megnyugtattam, hogy még sokáig veszekedhet a testvérével, megölelte a kislányt. Jó volt őket látni, hogy tudnak ennyire ennivalóak is lenni. Egy percig.
– Tommy, téped a hajamat!
Ez az ordítás mennyire hasonlított Edward tortúrájának kín-sikolyához…
– Nyugalom. Megyünk, iszunk egy kakaót. Feltéve, ha megígéritek, hogy többet senki nem eszik meg semmit engedély nélkül.

Félszeg bólogatás után minden úgy alakult, ahogy az megvolt írva. Fél órára ismét lefoglaltam őket, de kezdtek nyűgösek lenni, s Leda bármit csináltam jött utánam, és kapaszkodott a combomba. Egy majdnem velem egyméretű gyerekkel elég nehéz volt mozogni, vagy bármit csinálni, amit elterveztem.
– Vegyél fel. Mint anya – két kis kezével nyakam felé nyújtózkodott, s mivel Edward nem volt a közelben, hogy megmentsen a féltonnás gyerektől, muszáj voltam lehajolni, mielőtt sikításba fulladt volna az egész.
– Megszakadok tőled… - nyögtem elhalóan, s feneke alatt átkulcsolt kezekkel haladtam a nappaliig.
– Ne ülj le! Anya énekelni is szokott!
Egész biztos voltam benne, hogy ez a két gyerek hozzánk akart jönni, csak azért, hogy engem a sírba tegyenek.
– Nem bírlak el.
– Anya Tommyt is elbírja.
– De jó neki.

Nem tudtam, hová tűnt Edward, de miután a nappaliban a két kanapéra lefektettem a gyerekeket, úgy döntöttem itt az ideje, hogy megkeressem. Talán volt néhány óránk, amíg ezek ketten alszanak.
– Edward. Ha még nem szedted elő az ügyvéded telefonszámát, talán kibékülhetnénk – húztam el a számat, s az ajtóban állva elfordítottam fejemet.
Soha nem szerettem vele rosszban lenni, az pedig megijesztett, hogy eddig nem keresett, s talán ügyvédet keresett a válásunkhoz.
– Ugye nem csak akkor fogsz szeretni, ha szülök neked gyereket?
Remegett a hangom. Hogyne remegett volna.

Joggal éreztem sértve magam azok után, ahogyan kettőnk lehetséges gyermekének gondolatát mélyen elvetette. S nem elég, hogy egyszer végig kellett hallgatnom kifakadását, másodszor is rákezdett. Annyira rosszul estek a szavai, hogy kibukott belőlem annak is a gondolata, hogy ugyan, miért nem a házasságunk előtt közölte. Jól ismert, tudta hogy nagy családból származom, s hogy egy napon majd szeretnék gyerekeket. Ő azonban ennek még a gondolatát is elvetette. Örülnöm kellett volna tán? Kérdésére csak összeráncolt szemöldökkel pillantottam rá, választ azonban nem adtam.
Bérénice túlkomplikált mindent, megjegyzésemet duplán félreértelmezte, s ismételten kifakadt, majd a válás gondolatát emlegette. Szavaival ismét sikerült mélyen megbántania, pláne ahogyan a gyerek témát emlegette. Az én idegeim sem voltak kötélből és már nagyon nehezen bírtam ki, hogy ne szóljak hozzá valami sértőt.
- Te nem vagy normális! – Felszisszentem, ahogy a hideg jeget a mellkasomhoz vágta, rámarkoltam a zacskóra, majd oldalra hajítottam, hogy ne a mellkasomon pihenjen a jéghideg csomag.
- Két hét se kell hozzá! – Csattantam fel hirtelen dühömben, s mikor a gyerekek is nyavalyogni kezdtek, azonnal felálltam, hogy én induljak segítségükre. Tudtam azt, hogy Bérénicere nem számíthatok, hisz utálja a kölyköket, s ezúttal már nem is voltam hajlandó eltűrni azt, hogy a végén még nekem morogjon, amiért segítenie kellett Ledán. Nem, meg akartam előzni ezt a helyzetet, így talán nem túl szép szavakkal, de tudtára adtam, hogy magam is elbánok a saját unokaöcsémmel és húgommal. Bármennyire is fájt, úgy éreztem, hogy nem tudunk együtt működni családként.
Két nehézkes lépést követően azonban lábaim közé akadt bokája, s pechemre egy lábon nem tudtam már úgy egyensúlyozni, mint korábban. Ismét elestem, s arcom végig súrolta a szőnyeget. Rettentő düh fogott el, s ezt már egyértelműen családi erőszakra utalt.
Férfi létemre mérhetetlenül megalázott viselkedésével, amit nem voltam hajlandó eltűrni. Kizárólag azért nem léptem utána, mert sérült állapotomat ítélve gyorsabban mozgott, s Vele voltak a gyerekek. Nem akartam, hogy a mi veszekedésünket lássák, de remegtem az idegességtől , s legszívesebben ketté törtem volna a kávézóasztalt mérgemben.
Nice eltűnt a gyerekekkel, én meg feltápászkodtam a földről, leporoltam tenyereimet, majd sántikálva, viselve a fájdalmat bevonultam a hálószobába, s becsaptam magam mögött az ajtót. Mérhetetlen harag tombolt bennem, s ököllel akkorát vágtam a szoba vékony falába, hogy kiszakadt a tapéta. Igaz, a kezem is bánta, mert pillanatok alatt sajogni kezdett az öklöm.
Abban a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy rossz alkut kötöttem, mikor ujjára húztam a gyűrűt. Még az is megfordult a fejemben, hogy képes fizikailag bántani, azután a négy év után, s a Marlowal történt incidensünk után. Úgy éreztem, járna neki egy pofon, amolyan igazi férj osztotta pofon, de ugyan mit értem volna el azzal, ha én is erőszakhoz folyamodok? Le kellett higgadnom, így az ágy szélére ültem, bekapcsoltam a televíziót, s az éppen sugárzott műsorra próbáltam koncentrálni. Nem sok sikerrel, minden gondolatom Nice, s a veszekedésünk körül járt.
Fél óra telhetett el, mire csillapodtak az indulataim, s kitisztultak gondolataim. Bár még mindig sértett voltam, már nem akartam erőszakhoz folyamodni. A televízióban éppen az oroszlánok párzási szokásairól vetítettek egy dokumentumfilmet – nem mintha érdekelt volna- mégis azt bámultam, miközben a távirányító gombjait kapargattam. Nice hangja szakított ki gondolataimból, s oldalra pillantva megláttam Őt az ajtóban.
- Talán ha nem alkalmaznál erőszakot és nem rúgnád ki folyton a bokám, ha valami problémád van, kibékülhetnénk. – Válaszoltam morcosan, szavaimmal is jelezve, hogy túlzásba esett.
- Ajj , megőrülök tőled. – Ujjaimmal a hajamba túrtam, miközben hátradöntöttem fejemet a párnán, s ismét belefúrtam pillantásomat Bérénice íriszeibe.
- Hogy kérdezhetsz ekkora butaságot? Négy éve itt vagyok veled , négy éve nincs gyerekünk és elvettelek. Miért gondolod azt, hogy csak azért szeretnélek? A válást is te hoztad szóba…egyébként meg nem azt akartam, hogy most rögtön álljunk neki gyermekcsinálásnak. Nem mintha nem lenne jó kis időtöltés., de…csak egyszer szeretném. Nem akarom elvetni annak lehetőségét, hogy legyen egy kis Northman, egy kis Eddie vagy Nice. Miért olyan nehéz elképzelned azt, hogy legyen? Hm? Nem szeretsz? Nem tartod a kapcsolatunk annyira erősnek? És most ne a nővérem gyerekeiből induljál ki, ők veszedelmesek, bár néha tudnak aranyosak is lenni. Na gyere te, ülj ide mellém. – Megpaskoltam az ágy felszínét, hangomban már nem volt harag, s kezdtem úgy érezni, hogy megtör a jég, és sikerül kibékülnünk.

Mire elértem a hálószobaajtóig, éreztem, hogy valami nincs rendben a derekammal. S tekintettel arra, hogy alig pár perce egy negyven kilós gyerek csüngött rajtam, aki még hasba is rúgott le ne essen rólam, mondván az anyja is elbírja, nem csodálkoztam volna, ha becsípődik a derekam, vagy csak egyszerűen meghúztam tőle a hátamat.
Nem nyitottam be azonnal az ajtón, kihúztam magam. Illetve igyekeztem kihúzni magam és nem behugyozni a fájdalomtól, amit belehasított az ízületeimbe. Próbáltam lehajolni, hogy úgy könnyítsek magamon, egyik irányból a másikba dönteni törzsemet, de egyik mozdulat sem könnyített rajtam. Biztos voltam, hogy a kellemetlen fájdalomtól könnycsepp csordult ki szememből, s nem csak hallucináltam a csiklandós érzést arcomon.
Mintha a saját nagyanyám kelt volna ki sírjából, úgy támasztottam a derekamat, hogy ne teknősbékára hasonlítsak haladás közben.
Az ajtót belökve aztán azonnal megláttam Edwardot, ahogy az ágy tetején terpeszkedett. A tévéből valami idétlen természet film szólt, de látszott arcán, hogy azt sem tudja, mi történik éppen a képeken.
– Hányszor mondtam, hogy ne kapargasd azt a gombot, mert egyszer leszakítod? – szóltam rá a férfire hevesen, amint megláttam unaloműző elfoglaltságát, de aztán megemberelve magam és elcsendesítve hangomat közelebb léptem hozzá.
Szakítsa le, kisebb gondunk is nagyon egy távirányítónál.
– Nyugodtan beláthatod, hogy egy méretes hímtag voltál… ha nem dühítesz fel többször is, nem lehetetlenítem el a létezésedet – vágtam vissza azonnal, s végtére is viszonoztam pillantását. Hosszan álltam pillantását, ahogy ő is enyémet, míg meg nem adta magát. Ebből már tudtam, hogy kibékülünk.
Amúgy sem lett volna elegendő fizikai erőm, hogy felpofozzam a férfit, vagy átüldözzem a házon, netán az állataival utcára tegyem. Jobb volt ez a néma békülés.
– A nővérednek nem gyerekei vannak. Bármennyire próbálok bennük jót látni, csak az jön át, hogy tönkre akarnak tenni engem. Leda úgy csüngött a nyakamban, mintha erszényem lenne a számára. Mert őt az anyja állva tudja ringatni… - nyögtem fel fájdalmasan, ahogy eszembe jutott a kislány. – Felmostam a konyhát, és most alszanak. Jó sokáig alszanak. De ha nem, megy a tv… nézhetik valamelyik kedvenc sorozatomat. Hátha bejön nekik.
Oldalra rántottam számat, s magam után vonszolva lábaimat, eljutottam Edwardig. Nagyon óvatosan próbáltam leülni mellé az ágyra, de mivel képtelen voltam megmaradni abban a pozícióban, másodperceken belül eldőltem az ágyon a férfi teste mellett.
– Szeretnék gyereket. De nekem soha nem volt nagy családom. Velem senki nem foglalkozott a nagyanyámon kívül. El nem tudom képzelni, hogy mit hogy kell csinálni. Csak azt szeretném, hogy tökéletes legyen. Nem akarok két orángutánt a kanapéra. Nem akarom, hogy engem is szidjanak. Bizonytalan vagyok. Nem bízok magamban… nem benned.
Hosszan bámultam a plafont magam felett, s gondolataimat csak a fölém hajoló Edward terelte el, aki csókjával megszüntette körülöttünk a világot.