Ez elég jó volt. Gyorsan végeztem, ráadásul ismerős kuncsaft. Negyvenes, kopaszodó úriember, akiről meg sem mondanád, hogy szabadidejében egy pink hajú, nőnek öltözött férfival, vagyis velem tölti az idejét, hogy aztán hazamenjen és lelkiismeret furdalással lefeküdjön a felesége mellé. Ezt így kell csinálni. Mindenki másra vágyik, ha neki ez kell, hát tegye meg. Itt vagyok, mindig a rendelkezésére állok, hiszen nem hálátlan, megfizeti a szolgáltatásaimat. Nem mondom, hogy bejön, egyáltalán nem az esetem, de gond sincs vele, tiszta, mindig rendesen fel van öltözve, látszik rajta, hogy otthon amúgy az van, amit a felesége akar. Itt meg az, amit ő. Velem kiélheti magát. Felkapom a ruháimat és egy vastag köteg bankjeggyel a táskámban lépek ki a lakásból, amit erre a célra tart fenn a pasi. A mi kis titkos találkozóink helyszíne. Jó ez a nap, nem kevés pénzt kaptam szinte alig munkáért, nekem ez nem megerőltető, hiszen mára nincs is több kuncsaft. Hazafelé veszem az irányt, majd amint otthon vagyok végre és belépek a liftbe, nem annak az emeletnek a gombját nyomom meg, ahol lakom, hanem a legfelső szintet. A tetőterasz. Különös a gondolkodásmódom, az egyszer biztos. Hiszen ki megy fel a tetőteraszra, ha tériszonya van? Hát én. Szeretem feszegetni a határaimat, aztán át is lépni. Néha jólesik egyedül, távol mindenkitől, a várost nézve gondolkodni vagy csak úgy lenni és kikapcsolni kicsit. Kilépek az éjszakába, pontosabban az ébredező hajnal fogad fent. Öltözékem laza, egy egyszerű tornacipő, szűk rövidnadrág és póló van rajtam, elvileg szabadnapos lettem volna, gyorsan kellett összekapnom magam. Ennek a kuncsaftnak meg nem a máz kell, hanem én. Fogalmam sincs mit szeret annyira bennem, de amíg megfizeti, addig ez nem is számít. Pink hajamba belekap a szél, nem is bánom, úgyis meleg van. Kár, hogy nem hoztam magammal piát, jólesne most valami, de így be kell érnem a cigivel. Kotorászni kezdek a táskámban, de valami elnyomja a zajt. Egy még hangosabb zaj. Először megrezzenek, bár nem vagyok félős, arra számítottam, hogy egyedül leszek itt, ahogy mindig. Mégis ki lehet az, aki rajtam kívül felfedezte ezt a helyet? Lassan lépek ki az ajtó takarásából és megpillantok egy másik alakot. Egy férfit, méghozzá nem is akármilyen férfit. Nem vagyok szívbajos, meg sem várom, amíg ő is észlel, bár ki tudja, lehet, hogy csak nem akar rólam tudomást venni. Én viszont igen, ha már itt van.
- Te sem tudsz aludni vagy csak kiszellőzteted magad? – kérdezek rá. Egyből nekiszegezem a kérdést, nem szoktam mellébeszélni. Normális sem vagyok, az biztos. Ki tudja mit keres itt. Akár le is lökhet innen. Akár meg is erőszakolhat. Bár nem. Azt élvezném. Kicsit közelebb sétálok, most úgysem tűsarkú van rajtam. Ha mégsem tisztességesek a szándékai, hát van megoldás. Elfutok vagy valami ilyesmi. Szerintem még azt sem tudja eldönteni, hogy nő vagyok vagy pasi, bár első ránézésre mindenki a nőre szavaz. Néha magam sem tudom. Különben is, mindenki annak tart, aminek akar. Aztán mire észbekapok, már alig egy karnyújtásnyira vagyok a férfitől.

Ezt a meglepetést nem gondoltam volna, hiszen általában senkivel nem futok össze itt. Ebben a mai világban senkinek nincs ideje semmire, még arra sem, hogy elvonuljon kicsit, csak rohan mindenki. Lefogadom, hogy van, aki nem is tudja, hogy van tetőterasz. Erre itt ez a pasi, bár nem éppen használható állapotban és nem is a megfelelő helyen, de ki tudja mi lesz még ebből. Nem értem mit keres a tető szélén. Elképzelésem van, tekintve, hogy az ital mennyisége is több a kelleténél, de talán mégsem, talán csak annyira részeg, hogy azt sem tudja mit csinál. A picsa megszólításra elhúzom a szám, de nem teszem szóvá, megszoktam és ez amúgy sem a legjobb alkalom, hogy ezen vitatkozzak vele.
- Erőt? Mégis mihez? – szóval tartom, nyilvánvalóan nem szomjas már, éppen ezért kiszámíthatatlan. Ma csak ilyen pasik jutnak nekem? Felsóhajtok és még egy kicsit közelebb lépek. Azt hiszem ilyenkor beszéltetni kell, bár nem értek ehhez, de egy filmben láttam. Kipróbálom, kénytelen vagyok, hiszen elkapni nem tudom, egyedül nem bírom el, de valamit tennem kell. Kezdetnek azt a piát kéne elvenni tőle, de nem megyek közelebb, még várok egy kicsit.
- Elég magasan. Attól függ, miért érdekel. Amúgy pontosan nem tudom, nem az eszemért szoktak szeretni – kerülöm a választ és játszom a hülyét. Ez nagyon jól megy. Mindenki ezt várja tőlem, a buta libát keresik, aki nem kérdez, nem beszél, csak csinálja, amit mondanak neki, ráadásul nem is gondolkodik. Én meg elhitetem velük, hiszen fizetnek a szolgáltatásaimért és végülis ez is az. Nem nehezebb eljátszani a hülyét, mint elhitetni a partnerrel, hogy én is nagyon élvezem, pedig általában nem. Viszont most nem is ez a lényeg. Már tudom, miért érdekli, hogy milyen magasan vagyunk. Le akar ugrani, de azt nem most fogja megtenni. Nem fogom hagyni neki. Az összes tünetet felfedezem rajta, amit egy részeg produkálhat. Jó, pár kivétel talán még van, de nem kéne többet inni és azt hiszem ezt szóvá is teszem.
- Nem szeretnél megkínálni? – intek a fejemmel az üveg felé, ez pont jó alkalom lenne arra, hogy elvegyem tőle, de valamiért úgy érzem, nem fogom megkapni. Annál önzőbb és részegebb.
- Elárulnád mi a fene lehet akkora probléma, ami ide hozott a tető szélére? A legtöbb dolog megoldható. Könnyen vagy nehezen, de lehet érte tenni. Ez biztosan nem jó megoldás, amit most csinálsz szépfiú. Gyere inkább velem – vetem fel, nem kerülgetem tovább a dolgot. A hülye is tudja, mire készül. Ezt viszont mellettem nem fogja megtenni.

Úgy tűnt nem is figyel rám, mintha meg sem hallaná, amit mondok. De aztán csak rátapintott a lényegre. A mellem... Aha, szóval annyit ivott, hogy nem esik le neki, valójában nem vagyok nő. Jó lenne azt hinni, hogy annyira profi a sminkem, hogy emiatt hisz nőnek, de nem, ez csak a piának köszönhető... és csak egy egészen kicsit annak, hogy sokat adok a külsőmre. Ha már fizetnek értem, kapjanak is valamit cserébe. Ez üzlet, semmi más. A testemből élek, jól kell kinéznie. Amit aztán meg is erősít, fura összefüggésben. Nem nagyon értem mire gondol, de bejövök neki, ez jó pont. A részegek általában őszinték. Legalábbis állítólag, én nem iszom gyakran és akkor sem sokat.
- Még kezdhetsz vele bármit, ha akarod – jegyzem meg úgy mellékesen, nem annyira fontos most ez a téma, de ha ezt akarja, hát legyen. Részegen úgysem képes semmire, a gond csak az, hogy nem lenne ellenemre. Meg az, hogy csajnak hisz. Elég kellemetlen lenne, ha az ágyban jönne rá, hogy mi van a ruhám alatt. A piából persze nem kapok, mindegy, nem is magam miatt akartam elvenni tőle az üveget, de azt hiszem az a kis maradék már nem árthat neki annyit. A kis monológjára csak a szemem forgatom. Aztán szokás szerint nem tudom magamban tartani a véleményem.
- Ja és akkor az a megoldás, ha leveted magad innen és szétloccsansz a járdán? Tényleg szép terv, a gond csak az, hogy ezzel nem teszel szívességet senkinek. Az a sok köcsög mind rajtad fog röhögni. Kapd már össze magad baszd meg, az ott lefelé a gyengék útja. Te az vagy? Szerintem rohadtul nem, úgyhogy próbáld meg felemelni a valószínűleg szexi segged és idejönni – fakadok ki, az ilyet nem bírom. Ez nem állapot, bármi is történt, nem az a megoldás, ha leugrik. Az a könnyebb része a dolognak, szembenézni vele már egészen más. Az férfias. Ő meg ránézésre nem egy olyan alak, aki megfutamodna. És miért akarom megmenteni? Fogalmam sincs. Talán csak azért, mert a legtöbb emberrel ellentétben még szorult belém némi jó érzés a többi ember irányába. Nem hagyom itt, nem fogok elmenni mellette, amikor le is beszélhetem erről a hülyeségről. Hiszen ez az. Nagyon.
- Miért akarsz bármit is kezdeni velem? Hidd el, tudom... sokat ittál, de majd reggel, ha akkor is akarod, kezdhetünk egymással valamit – próbálom rábeszélni, hogy jöjjön velem. Tényleg nem szexre gondoltam, de jellemző, pasi. Neki piásan is csak ez jár a fejében.
- Nem vagyok olyan. Kurvára nem. Egyáltalán nem ismersz, szóval ne hasonlítgass másokhoz, ha kérhetem. Igen, az igaz, hogy pénzes faszokat keresek. Pontosabban ők keresnek engem. Kurva vagyok. Egy kibaszott kurva. A testemből élek, eladom magam, hogy legyen pénzem. Most jobb? Mert nekem nem – bukik ki belőlem egy újabb adag. Régen nem beszéltem ennyit. Bár van olyan kuncsaft, aki beszélgetni akar, de annak általában az a vége, hogy panaszkodik, én meg hallgatom. Engem meg senki nem hallgat meg.
- Gyere velem. Hidd el jobb lesz, mint itt. Ne aggódj, nem akarok szexet. Már forog a gyomrom az ondó ízétől – vágok egy fintort. Közelebb lépek és kinyújtom felé a kezem. Jöhetne végre, a lakásomban biztonságban lenne.

Kicsi van már abban az üvegben, legalábbis innen úgy látom. Viszont mindenképpen több, mint ami a pasinak kéne. Neki csak egy ágyra van szüksége, semmi másra. Őszintén nem irigylem a holnap miatt, kellemetlen lesz az ébredés. Fogalmam sincs mennyit ivott még ezen kívül, de egy üveg is kellően sok. Csoda, hogy nem kapott még alkoholmérgezést. Nem mintha tudnám, hogy mik a tünetei. Lehet, hogy pont ezek, amiket produkál. Felvonom a szemöldököm a kijelentésére. Méghogy nem értem.
- Én értem, elhiheted. Te vagy az, aki nem érti miről beszélek, de nem is csodálom – intek a fejemmel az üveg felé. Lassan ki is ürül, ahogy gondoltam és reméltem is, hiszen nincs több, nem ihat többet és nagyon nem is kéne. Az üveget viszont ledobja, leejti, mindegy hogyan nevezzük, de valahol lent ér földet a mélyben.
- Most ez mire volt jó? És ha valakinek a fejére esik? Már mindjárt feljön a nap, ilyenkor már elég sokan mászkálnak odalent. Te sem ugorhatsz le. Ha unod az életed, hát az a te dolgod, de ne másnak a nyakába vesd magad. Várd meg a ma estét – javaslom, bár nem éppen jó megoldás, arra pont megfelelő, hogy kialudja magát és remélhetőleg estére ez már csak egy gondolat marad, amit most tervez. A hangulatváltozásai kezdenek ijesztőek lenni, nem gyakran látok férfit sírni, főleg nem úgy, hogy vigyorgás és hisztérikus nevetés váltja. Felsóhajtok. Tennem kell valamit. Fogalmam sincs mit, csak egyet tudok. Innen el kell vinnem valahogy, mielőtt kár tesz magában, ráadásul a szemem láttára.
- Nem mondtam, hogy fizetned kell. Csak annyit mondtam, hogy másoknak is vannak problémái. Mi lenne, ha mindenki így akarná megoldani? – elmélkedek, inkább csak magamnak, a férfi most nem képes normális beszélgetésre. Jó, ha egyáltalán eljutnak hozzá a szavaim. Gyermeki őszinteséggel feltett kérdésére felnevetek.
- Igen, az vagyok. Egy istennő, aki most azt parancsolja, hogy gyere vele – ekkor nyújtom ki a kezem, de amit tesz, arra nem számítok. Eszembe jutott, hogy esetleg nem fogja meg, hogy elküld a fenébe, de az, hogy leránt magához, meg sem fordult a fejemben. Pedig ezt teszi, én meg meglepettségemben elvesztem az egyensúlyom és lehuppanok mellé.
- Nem maradtál ki semmiből. Néha egész tűrhető az íze, de amúgy nem a kedvencem – nem tiltakozok, nem teszem szóvá, inkább csak mozdulatlan maradok, tériszonyom van, nem is kicsit. A szám kiszárad, a tekintetem le sem veszem a férfiről, nem merek oldalra pillantani, mert akkor leszédülnék.
- Ez most mire volt jó? – kérdezek rá mégis, a hangom már nem annyira meggyőző, remeg az idegességtől. Kapaszkodót keresek, de nem találok. Ekkor kúszik a keze a pólóm alá és kíváncsian tapogatni kezd.
- Sokan mondták, de tőled különösen jól esik – a csók gondolatától viszont megijedek, nem magam miatt, hanem miatta. Ha túléljük ezt az éjszakát, reggel majd én leszek a hibás, a hülye kurva, amiért nem szóltam, nem figyelmeztettem. Hiszen tuti, hogy nem meleg. Egyfolytában csak a nőkről és a lyukakról beszél, ami alatt valószínűleg nem az én fenekem érti. Ennek ellenére nem tiltakozok, nem tudok, nem akarok, de a mozdulat félbemarad, ajkai helyett a homloka csattan rajtam és felszisszenek a fájdalomtól.
- Bassza meg, ez fájt. Hallod? Mozdulj meg és menjünk innen – morgok egy sort. Panaszosan nyögök fel, de nem mozdul. Piszkálom kicsit, akkor sem. Ez most alszik vagy itt dobta el a kanalat rajtam? Akkor sikítok. Hangosan. Magam sem értem, hogyan sikerül leszedi magamról úgy, hogy egyikünk se a mélyben kössön ki, de hamarosan mellettem van és nem rajtam. Itt kezdődik a következő kör. A cél a lakásom, pontosabban a háló, de én már az előszobával is megelégszem. Próbálom felszedni a földről, de egyszerűen lehetetlennek tűnik a feladat. Mégis, ha csak nem tér magához, a karját átvetem a vállamon és szinte húzom magammal, el a liftig, majd megnyomom a megfelelő gombot és már csak a kulcsot kell a zárba tennem.

Ez is megvan. Kilépünk a liftből, pontosabban én kilépek, a fickót meg húzom magammal és már csak a kulccsal kell betalálnom a helyére. Azt hittem jól bírom a strapát. Van, amikor több kuncsaftot is ki kell szolgálnom egy este, nem mondom, hogy nem fáradok el, de bírom. Viszont egy pasit, aki ájultra itta magát, elég nehéz lerángati a tetőről, egészen a lakásomig. Néha felnyögök a súlytól, sajnos csak attól. Az élvezettől sokkal kellemesebb ehhez hasonló hangokat kiadni. Milyen kiszolgáltatott tud lenni az ember, ha részegre issza magát. Ha nem én találtam volna rá, hanem bárki más, akár ki is használhatná a helyzetet. Én nem fogom. Ekkor tér magához a ma esti társam, hiszen az már biztos, hogy ezt az éjszakát nálam tölti. A fáradt nyögés mellett egy meglepett nyögésre is futja, amikor kapok egy cuppanós puszit.
- Hajrá, megteheted – válaszolok röviden, pedig majdnem felnevetek. Éppen kinyalhat... csak nem pont úgy, ahogy ő azt gondolta. Ennél jobban nem is bonyolódunk bele a beszélgetésbe, megint az alkohol győz, ismét a sötétségbe taszítja, ahol minden mindegy. Olyan hirtelen csap le rá, hogy majdnem összeesik és az utolsó pillanatban lépek közbe, megszakítva a folyamatot, így nem csattan a feje az ajtófélfán. Még csak az kellett volna... Megkönnyebbülten sóhajtok fel, pedig különösebb okom nincs rá. Fogalmam sincs mióta húzom magammal, de még mindig csak az ajtóban vagyunk, nem az ágyban. De jó is lenne az ágyban vele... Mondjuk főleg akkor, ha meg is mozdulna, nem csak feküdne, de arra valószínűleg nem fog sor kerülni. Nem várom a pillanatot, amikor rendesen magához tér és rájön, hogy nem vagyok nő. Valahogy sejtem a reakciót és tényleg nem vágyok rá. Közben az ajtón belülre kerülünk, be is zárom mögöttünk, nem akarom sem azt, hogy elszökjön, bár ez most nem fenyeget, sem kellemetlen vendégeket. Már csak a folyosón kell megtenni pár lépést a nappali és a háló között és végre... megérkezünk. Az egész lakás, így a háló is tükrözi az ízlésem. Olyan, mint én, sok a rózsaszín, de azért nem túl színes. A szoba közepén egy hatalmas ágy, jó magas, tele párnákkal és egy puha takaróval. A ruhákat nem tartom itt, azoknak külön szobájuk van. Direkt hívom így, hiszen az a hely akkora, mint másnak a szobája. Fél kézzel félresöpröm a párnák egy részét, hogy a férfi végre ott legyen, ahol lennie kell. Az ágyban. Vízszintben. Azért teszek a feje alá párnát, meg leveszem a cipőjét. Én esküszöm, hogy csak ennyit akartam. A gondolat viszont nem hagyott nyugodni. Csak még pár ruhát leveszek róla... Attól nem lesz senkinek baja, nem? Elvégre nem kényelmes így aludni. Ezért követi a felsőt a nadrág is. Kissé megremeg gyakorlott kezem, amikor az övvel babrálok. Felpillantok rá, mint aki tudja, hogy tilosban jár, de nyoma sincs annak, hogy a férfi ébren lenne. Leveszem róla a nadrágot is, szemmel felmérem a helyzetet, aztán betakarom. Megállok itt, én nem vagyok olyan... Én csak a cipőm veszem le és bebújok mellé. Az nem tilos, nem? Csak odabújok egy kicsit. Egy egészen kicsit, de ennyi, semmi mást nem csinálok vele.

Egészen jó ez a helyzet így. Kicsit úgy érzem, ki is használom, de mindent meg tudok magyarázni. Nem akartam, hogy ruhában aludjon... és nem akarom, hogy fázzon, csak azért bújok oda. Szinte megdermedek, amikor megmozdul, de nem ébred fel, öntudatlanul fordul felém, a tudatalattija arra ösztönzi, hogy átöleljen. Apró mosoly kúszik az arcomra, bár semmi okom rá. Ez csak egy ösztönös mozdulat. Mégis jól esik, annyira, hogy el sem tudok aludni, fogalmam sincs meddig figyelem a mellettem alvó férfit és mikor térek át az álmok világába. Reggel, legalábbis gondolom, hogy reggel van, hiszen a kis mozgolódásra fáradtan nyitom ki egy pillanatra a szemem, egyből arra késztet az éles fény, hogy be is csukjam. Hallom a kérdést, de nincs erőm megszólalni, egy nyögésre futja. Valahol az álom és az ébrenlét között lebegek, de már így is elmémbe kúszik a gondolat, hogy most eljött az igazság pillanata, most megtudja mi a helyzet és mindjárt lelép. Pedig én nem akarom. Nem értem miért, de nem. Régóta nem aludtam ilyen jót, akkor sem, ha elég kevés volt. Lassan felemelem a fejem, megtámaszkodok a könyökömön és szemügyre veszem a férfit. Reggel, másnaposan is szívdöglesztő. Megszólalok, hiszen mondanom kell valamit.
- Jó reggelt – ennyire futja elsőre, aztán rámosolygok, de hiába, nem húzhatom az időt.
- Candy vagyok, tegnap találkoztunk, fent a tetőn. Nem rémlik semmi? – nem adok túl sok információt, szerintem még nincs olyan állapotban, hogy mindent rázúdítsak.
- Hülyeséget akartál csinálni, meg kicsit sokat ittál, én meg nem akartalak otthagyni – folytatom tovább, ha nem reagál. Ha igen, akkor is. Hátha ettől beugrik neki pár dolog a tegnapról.
- A lakásomban vagyunk, itt aludtál. Elárulod, hogy mi volt ez az egész? Nem volt olyan egyszerű elcipelni idáig, szóval legalább ennyit árulj el... ja és ne mozdulj, mindjárt jövök – eltűnök a konyhában, kávé és pirítós, semmi extra. Úgy tippelem mást nem fog befogadni a gyomra, sőt talán a tea jobb választás lett volna, de a kávé segít felébredni. Bár felőlem addig fekszik az ágyamban, amíg akar. A legjobb, ha sokáig. A megpakolt tálcával térek vissza a hálóba.

Egészen jól alakulnak a dolgok, bár én még tudtam volna aludni, a vendégem legalább magához tért. Ahogy kinézett tegnap, azt hittem ronda vége lesz, de szerencsére nem. Kicsit azért várhatott volna még, de nem vagyok telhetetlen. Öleltem volna még, de sóhajtva húzódok el, hogy felmérjem a helyzetet, aztán cselekedjek. Nem csodálom, hogy neki nem ez a legkellemesebb reggele. Ennyi alkoholmennyiség után az is csoda, hogy egyáltalán képes megszólalni és nem csak nyögéseket hallatni.
- Nem tudom mi vitt erre rá, de kicsit durva volt, amit tegnap műveltél. Hidd el, ha otthagylak, akkor most nem egy ágyban, legfeljebb egy zsákban feküdnél, több darabban – szemléltetem a helyzetet. Ha onnan lezuhant volna, egy ép csontja sem maradt volna... persze valójában ez lényegtelen, mert túl sem élte volna. Nem várok köszönetet, csak azért reméltem, hogy reggelre másképp látja a helyzetet és örülni fog, amiért nem hagytam, hogy megtegye, amire készült. Nem tudom mi váltotta ezt ki, de nem aludta ki a problémáját. Ebből következően nem csak valami apróság, szerelmi bánat vagy ilyesmi lehet. Valami durvább, amit lehet, hogy meg sem fogok tudni. Elvégre semmi közöm hozzá.
- Ugyanmár, ne nyafogj, mint egy kislány... ez csak egy fejfájás, nem mondom, hogy kellemes, de el fog múlni – vágom rá a kijelentésére, mielőtt eltűnnék, hogy reggelivel térjek vissza. Persze értem én, még korán van ehhez, így aztán leteszek mindent az éjjeliszekrényre, hátha meggondolja magát. Kicsit zavarba jövök a kérdésre, ami egyáltalán nem jellemző rám. Úgy érzem magam, mint egy gyerek, akit csínytevésen értek. Végülis olyasmit tettem, kis csíny volt, semmi több. Megálltam az alsónál, pedig megtehettem volna, hogy azt is leveszem. Még mindig kevésbé lett volna durva, mint lezuhanni a tetőről.
- Nyugi, nem történt semmi... Túl részeg voltál, szóval semmi értelme nem lett volna. Szeretek nyomot hagyni az emberekben, na meg... bizonyos alkoholmennyiség után úgysem működik a műszer – kuncogok, bár nem vicces a helyzet, ez a része valójában az. Aranyos, hogy azt hiszi, történt bármi is köztük több üveg pia után. Bárcsak történt volna... de ez más kérdés. Azt viszont sejtem, mi lesz a következő kérdése, hiszen néz, nagyon néz és talán kezd neki összeállni a kép. Tegnap még nőnek nézett, ma viszont... Felteszi a kérdést, de nem éppen úgy fogalmazza meg, mint ahogy vártam. Elhúzom a szám.
- Mondhatjuk így is, bár a travi megnevezést nem szeretem. Én nőnek tartom magam – vonom meg a vállam, nem vagyok sértődős, szóval túl is teszem magam a dolgon és csak remélem, hogy nem fog felpattanni és elrohanni. Nem mintha túlzottan ugrálhatna így, de ki tudja mire képes, ha rájön, kivel töltötte az éjszakát.
- És most? – adom meg a kezdőlökést, hogy mondjon valamit, tudni akarom mire gondol.
- Nem történt semmi, csak beájultál, én meg lehoztalak ide, bár talán más nem tette volna meg, nem tudom... szerintem ebből a szempontból mindegy, hogy nővel, férfivel vagy travival töltötted az éjszakát, nem? – ezt soha nem értettem, miért nem lehet valakivel csak úgy aludni. Miért kell mindjárt valami hátsó szándékot keresni.
- Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de nem akarod elmondani, mi volt ez? Néha, ha az ember kibeszéli, máris sokkal jobb és nem is tűnik már olyan nagynak az a probléma. Próbáld meg szerintem – leülök az ágy szélére és rámosolygok, hátha megnyílik nekem. Magam sem értem miért akarom a nyakamba venni a gondját, egyszerűen csak így érzem helyesnek.

Nem tért még teljesen magához, ebben biztos vagyok. Egyrészt látom, másrészt láttam tegnap este is... Nagyon edzésben kéne lennie ahhoz, hogy úgy induljon a reggel, mintha semmi nem történt volna tegnap. Szinte már nekem is fáj, ahogy belegondolok, mit érezhet, de ő kereste magának... Mindenesetre nem siettetem, nem erőszakolok rá semmit, egyszerűen csak érdekel, miért tette, amit majdnem megtett. Végülis magához tért, szóval akár ki is rakhatnám, de az nem én lennék. Nem várok hálát, nem várok semmit, de azért emberszámba vehetne. Mondjuk nem lenne rossz, ha nem ordítana le.
- Na oké, állj le. Lehet, hogy nem vagyok senkid, viszont ezt normálisabban is lehet közölni. Különben is van jobb dolgom, mint a nyafogásod hallgatni, csak kedves akartam lenni és segíteni. Tényleg be szokott jönni, ha elmeséled, máris jobb lesz. Szóval még meggondolhatod magad – vetem fel az ötletet, talán csak túl korán van, túl nehéz lenne fejfájással beszélgetni, de ha akarja, én meghallgatom máskor is. Még ha kihasználtam volna a helyzetet megérteném a hangnemet és a felháborodását, de én aztán tényleg semmit nem tettem. Jó, levetkőztettem. Az akkora bűn? Nem hinném. Lehuppanok mellé az ágyra, nincs kedvem ácsorogni, nem tudok mit kezdeni magammal, de ahogy a fenekem ágyat ér, ő máris felpattan. Persze kevesebb ereje van, mint amennyi ehhez a mozdulathoz kell, kissé túlméretezte a dolgot, így aztán amint felugrik, már huppan is a földön, feje koppan a padlón, én meg egyből ugrani készülök utána, h segítsek, de amikor meglátom, hogy a plafon felé pislog, visszateszem a fenekem az ágyra. Onnan pillantok le rá, kissé előredőlve, hogy a látószögébe kerüljek, hiszen látom, hogy keres a pillantásával. Persze nem fogom otthagyni a földön, ha nem tudja összeszedni magát, de előbb lássuk, mire megy.
- Nem vagyok különböző a többi embertől, nem vagyok fertőző... egyszerűen csak más vagyok. Ezt pont neked, egy felnőtt férfinak kell magyaráznom? Igazán szokatlan módon mutatod ki a hálád... amit persze nem várok el, csak egy kis emberséget – nem akartam kioktatni, ő erőszakolta ki magának. Ha már így alakult, nem tartom magamban a véleményem.
- Két választásod van. Vagy összekapod magad, felkelsz onnan és mehetsz haza, vagy maradhatsz is, ha képes vagy ember módjára beszélgetni. Ebben az esetben még segítek is összekaparni magad, az ágy nyilván kényelmesebb volt – lemászok mellé, letérdelek a földre.
- Különben is, hányat mutatok? Elég rendesen bevágtad a fejed. Kellett neked ugrálni – felemelem elé három ujjam és remélem, hogy tényleg egyben van. Még csak az kéne, hogy tényleg ápolásra szoruljon és ittragadjon nálam. Persze semmi kifogásom ellene, ha nem morog állandóan. Kicsit jobban fölé hajolok, kíváncsi vagyok, innen hova menekü. Már ha tud.
- Az, hogy egy szobában vagy velem, még nem jelenti azt, hogy buzi leszel. Azért édes, hogy félsz tőlem – mosolyodok el. Hiszen mi másért sietett volna annyira, hogy végül a padlómon kössön ki. Nyilván fél tőlem.

Kissé aggódva hajolok a férfi fölé, végülis akármi baja lehet. Az egy dolog, hogy nem volt szép tőle, hogy ilyen hatalmas sebességgel akart elkerülni a közelemből, hogy az végül a földre taszította, de a feje akkorát koppant, hogy még nekem is fájt. Haragudni lenne kedvem, de nem tudok. Inkább letesztelem, mennyire van magánál.
- Nagyon jó, számolni tudsz, ez jó jel – sóhajtok fel a megkönnyebbüléstől, de már némi gúny is vegyül a hangomba. Pedig... talán nem kellett volna így rázúdítanom a véleményem. Másnapos, valami gondja is van, én meg megszoktam, hogy a legtöbb ember úgy néz rám, mintha én valami különleges dolog lennék, nem is ember. Pedig egyszerűen csak így érzem jól magam. Szóval nem tudok rá haragudni és ebben nagyon is közrejátszanak azok a szemek... El tudnék veszni bennük, de már látom, ez is csak egy álom marad. Egy szobában sem akar lenni velem. Nincs időm sajnálni a dolgot, mert máris nekemszegez egy kérdést. Hirtelen nagyon éber lesz.
- Mégis vannak emlékeid a tegnap estéről? Helyes – vigyorodok el. Én tényleg nem akarom megszivatni, de ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki.
- Akartál? Hát igen, úgy is mondhatjuk... soha nem felejtem el azt a pillanatot, olyan... romantikus volt – sóhajtok egyet és elmerengek a dolgon, közben majdnem elnevetem magam, de csak majdnem, ahogy meglátom az arckifejezését.
- Nyugi már... igen, akartál, de beájultál és amúgy sem hagytam volna. Nem azért, mert nem vagy elég jó faszi, mert hm... hát jól nézel ki na, ez van... Azért nem hagytam volna, mert pont ezt akartam elkerülni. Szinte sejtettem, hogy józanon egészen más lesz a véleményed rólam, mint alkohol mámorban. Nem akartam, hogy másnap... vagyis ma legyen mit megbánnod. Mondjuk éppen van mit, de az nem ilyen jellegű – fejtem ki neki a dolgot elég hosszan, de ez van, szeretek beszélni, csak nincs rá sok lehetőségem. Munka közben vagy nem lehet, vagy ha akarja is az illető, hogy beszéljek, általában valótlan dolgokat kell mondanom, mint azt, hogy mennyire élvezem, mennyire jó.
- Aha, nem félsz... – nevetek fel, ezzel a kijelentéssel nyilvánvalóvá tette, amit eddig is tudtam. Nem tudom tovább piszkálni, hiszen megint felugrik, pontosabban most csak felül, de olyan hirtelen, mint az előbb. Persze, hogy most sem megy a dolog, ehhez még túl másnap van, de nem foglalkozik ilyen apróságokkal. Ebben az esetben én vagyok az, aki egy újabb eséstől megmenti, bár akaratomon kívül. Egyszerűen belémkapaszkodik, kicsit én is elvesztem a mozdulattól az egyensúlyom, de még időben kapcsolok és megtartom őt is, nem csak magam. Fura érzést vált ki belőlem a közelsége, nem is nagyon akarom elengedni, de azzal magyarázom magamnak, hogy csak azért tartom, hogy biztosan összeszedje magát és ne ismét a padlón kössön ki. Egy pillanatra azt hittem ismét elájul, de nem, az ébrenlét határán maradt, újabb emlékfoszlánnyal gazdagodva.
- Hát, amit azt illeti, mondtál ilyesmit is. Még mielőtt megkérdeznéd, nem... nem tetted meg – kuncogok, újabb ok, amiért én nem fogok sokat inni. Nem mintha eddig azt tettem volna. Kellemetlen lehet ilyen emlékek után kutatni. Ha már nem emlékszik rá az ember, maradjon is úgy. Jótékony feledésbe merülve. Még mindig nem engedem el és ő sem siet elhúzódni. Mintha megállt volna kicsit az idő, a pillanatban maradtunk és ahogy rámnéz... Nem tudom mire vélni, hiszen az előbb még menekülni akart, most pedig nem látok rajta mást, mint azt, hogy össze van zavarodva és... még valamit, amit nem értek vagy csak nem akarok érteni. Nem illik ide. Nem illik ahhoz, amiket mond. Ekkor húzódik el, én meg vonakodva, de hagyom.
- Nem akartam tapintatlan lenni, csak gondoltam hátha jobb lesz. A te döntésed, a te életed, de ha meggondolod magad... – fenntartom a lehetőségét, végülis miért ne. Meg aztán kinek is mondanám el? Amúgy sem szoktam szinte senkivel beszélgetni ebben a házban, máshol meg biztosan nincsenek közös ismerőseink. Nem hiszem, hogy egy körben mozgunk. Olyan, mintha zavarban lenne vagy talán csak újabb részek állnak össze az éjszakából, nem tudom, de vágni lehetne a feszültséget köztünk, amit aztán végül ő tör át, amikor felém nyújtja a kezét.
- Candy – fogadom el a felém nyújtott kezét habozás nélkül, kis mosollyal.
- Mindegy, hogyan viselkedsz TJ. Nem tartozol semmivel, egyszerűen csak... ki akartam szellőztetni kicsit a fejem, te is ott voltál fent és... nem hagyhattalak ott, ennyi az egész. Talán más leszarta volna, hogy éppen le akarsz ugrani, nekem ez nem ment. Jobban vagy már kicsit? – nem tudom miért, egyszerűen csak úgy jön, kinyújtom a karom és megérintem, igazgatok egy kicsit a haján, pedig semmi szükség rá, egyszerűen csak így jön ki a mozdulat, de vissza is húzom a kezem, mint aki megégette magát. Még csak most kezd kicsit megenyhülni, nem akarom egyből elrontani, ami eddig helyrejött.
- Tudod, nem ismerlek, de... örülök, hogy végül nem a legegyszerűbb és legrosszabb megoldást választottad. Még jó, hogy olyan sokat ittál – mosolyodok el, hiszen az nagyban hozzásegített ahhoz, hogy le tudtam ide hozni. Józanon nem tudom, mennyire lett volna meggyőzhető, de mindegy is.
- Nem tudod elképzelni, milyen nehéz volt lehúzni idáig – kuncogok, tényleg nem volt egyszerű, de azért nem is akkora darab, hogy ne lehetett volna megoldani. Kicsit húzom azért, oldom a feszültséget. Én is elhelyezkedek mellette.
- Ugye azóta... meggondoltad magad? Mármint remélem már nem akarod megcsinálni. Hülyeség lenne – váltok komolyabb hangnemre. Ha még mindig azt a hülyeséget forgatja a fejében, hát nem fogom hagyni. Nem engedem, hogy kilépjen innen.

Kissé mintha kezdene megenyhülni. Persze nem akarom elkiabálni, de talán a kezdeti sokk, a másnaposság és a tegnapi emlékek lassan utat engednek a normális gondolatoknak és belátja végre, hogy nem ellene vagyok, hanem mellette. Kérdésemre meg is erősíti, amit magamtól is gondoltam már.
- Az a lényeg, de hidd el, leszel még ennél is jobban. Mondjuk, ha nem ugrálsz másnaposan és nem szerzel még szükségtelen sérüléseket. Ami meg a rózsaszínt illeti… az is csak egy szín, de ha bántja a szemed, ott a nappali – vonom meg a vállam, szeretem ezt a színt, de különösebben egyik sem zavar. Nyilván a saját lakásom olyan, ami nekem tetszik, de ha valaki a kékkel van kibékülve, az én szemem azt is megszokja.
- Vagy csukd be a szemed és aludj. Az még jobb megoldás – a másnaposság legjobb ellenszere az alvás. Akár haza is küldhetném, hiszem aludni otthon is tud, mégsem teszem. Ha menni akar, hát nem tartom vissza, bár nem is örülnék neki. Legalább nekem is van társaságom és neki sem kellene most egyedül lennie. Szerencsére eddig eszébe sem jutott hazáig szaladni. Nem tudtam meddig mehetek el, meddig kérdezősködhetek, de tényleg érdekelt, mi vitt rá egy látszólag erős és gondolom független férfit, hogy ilyesmit vegyen a fejébe annyira, hogy a megvalósításig is majdnem eljusson. Gyakorlatilag a szerencse, majd én tartottam vissza attól, hogy földet is érjen.
- Nem hinném, hogy jobb hely lenne a világ. Minden ember értékes és biztosan van, akinek hiányoznál. Meg se próbáld bemesélni, hogy nincs – mosolygok rá. Nem piszkálom, csak azt az egyszerű kis mozdulatot engedem meg magamnak, aztán hagyom kávézni meg csak úgy lenni, hogy rendezze a gondolatait.
- Az első szerelmed? Ó, szóval több is volt? Szerencsések – nem tudom mire vélni a kis kitérőt, de egyáltalán nem bánom, az egész pillanat olyan más lesz tőle, régen nem beszélgetett így velem senki. Sőt, ha beszélgetek is, akkor is csak a szexről. Az egész elég lelketlen és unalmas is. Pedig izgalmasnak kellene lennie.
- És most? Nem vár senki otthon? – kérdezek rá óvatosan. Valamiért… nem is tudom miért, de szeretném tudni, akkor is, ha fájdalmas lesz belegondolni. Figyelem a mozdulatot, ahogy belekortyol a kávéba és eljátszom a gondolattal, mi lett volna, ha tegnap nem ájul el és nem is húzódtam volna el, hanem tényleg hagyom, hogy megtörténjen. Mi lett volna, ha megcsókol. Ezt már valószínűleg soha nem tudom meg, elég egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy szóba sem jöhetek nála. Már az is haladás, hogy képes egy szobában maradni velem. Kíváncsi pillantásait nem tudom hova tenni, betudom a helyzetnek, még véletlen sem fordul meg a fejemben, hogy amúgy esetleg tetszenék neki, ha… Hát igen, ott az a ha és az ott is marad.
- Akkor megmondom mit kérek… Verd ki a fejedből ezt az egészet. Nem tudom még mindig, hogy mi vitt rá, de abban biztos vagyok, hogy ennyit nem ér. Ha ezt megígéred, azzal megelégszem. Nekem úgysincs szükségem semmi olyasmire, amit meg is kaphatnék – vonom meg a vállam kis mosollyal. Ő megtudná adni, de nem fogom megkérni rá. Hiszen nem akarja megadni.

- Nem lehetne először inkább a fürdőszoba? - kicsit rendbe szedné magát, hiszen még mindig úgy érezte magát, mint a mosott szar, amit egy szélvédőn kentek szét szívlapáttal. És akkor még finoman fejezte ki magát, hiszen ő és az alkohol sosem voltak barátok, most meg talán még ellenséggé is váltak. Viszont kellett neki Candy válasza, és ha az mégis nemleges lenne, akkor sem túlságosan nagy gond, hiszen az ötödiken ott volt a lakása, majd megoldja ott a tisztálkodást.
Nem szólt semmit arra, hogy mennyire szerencsések voltak a szerelmei, hiszen nem volt mit mondani. A gyerekkori szerelemmel ugye nem törődik az ember, később pedig csak futó kalandok voltak, semmi komoly vagy velőtrázóan érzelmes. Legtöbbjük csak a testiségről szólt, amelyek később barátságokká satnyultak, hogy végül minden kapcsolata megszűnjön velük véglegesen. S volt már valóban, ténylegesen, teljes szívvel szerelmes? Nem tudta volna megmondani, hiszen... de nem is volt lényeges.
- Nem, nem vár otthon senki. - kicsit lehangoló volt ezt így kimondani, hiszen minden gyerek arról álmodik, az árvák pedig mindenképpen, hogy minél hamarabb hatalmas családjuk lesz és feleségük, annyi gyerekkel, hogy kitegyen egy focicsapatot. Az ő élete azonban több banánhéjon is elsiklott, így a lehető legtávolabb került a megállapodás gondolatától is. - Szóval teljesen a tiéd vagyok...
Mosolygott a másikra, majd sóhajtott egy hatalmasat. - Szóval se pénz, se valami csecsebecse, ne hívjalak meg vacsorázni, csak azt akarod, hogy felejtsem el az egészet és lépjek túl rajta? Inkább kettőt és könnyebbet...
Újra mosolygott, majd felült az ágyra, mert a seggét már erősen zsibbasztotta a kemény padlón való lét. A kezét nyújtotta a másiknak, s ha ő elfogadta, segített neki a felállásban és maga mellé ültette, de azért pár centiméter távolságot megtartott tőle. Ismét körbenézett a szobán, majd megfogta a bögrét és kiitta annak tartalmát. Csak ült ott fáradtan, ölében a bögrével, bámult maga elé és ennyi. Az apátia tökéletes mintapéldánya.
- Azt meg hogyan érted, hogy nincs szükséged olyanra, amit meg is kaphatsz...? - tűnődött el a kijelentésen, de valahogyan nem fordult át elméjében a fogaskerék, így nem értette ezt az utolsót.

Felkaptam a fejem a kérdésre, a legalapvetőbb dolgot nem ajánlottam még fel.
- Ó a fenébe, ne haragudj… jobbra az első ajtó, törölköző pedig a polcon. Bármelyiket használhatod – vágtam rá egyből. Alap lett volna, hogy felajánljam a fürdőt, de annyira lefoglalt a nem mindennapi helyzet, hogy pont erről feledkeztem meg. Azt már fel sem ajánlom, hogy segítek kibotorkálni vagy valami, mert a végén még félreértené, azt meg nem akarom. Így is elég kellemetlen volt a tény, hogy miattam van egy szál alsóban. Jót akartam, nem gondoltam bele, hogy milyen gondolatokat eredményezhet egy ártatlan vetkőztetés. Ha szeretne valamit, úgyis szól. Mondjuk ezt magam sem hiszem el. Nem ismerem, de annyira azért már igen, hogy nem fog segítséget kérni. Hát majd lesz valahogy. Válaszára kicsit elszomorodok és magamra ismerek.
- Ezekszerint te is egyedül élsz és még egy állatod sincs. Átérzem a helyzet előnyét… és a hátrányát is. Csak azt nem, hogy eddig miért nem futottunk össze… rendesen – kissé elgondolkodok, de a választ nagyon is jól tudom. Azért, mert szóba sem állt volna velem, ha nincs a tegnap este.
- Vigyázz, még a végén komolyan veszem, hogy teljesen az enyém vagy – mosolyt csal az arcomra mégis. Visszaránt a jelenbe és nem hagy elmerülni a gondolataimban, amit egyáltalán nem bánok. Eleget vagyok velük, jólesik végre egy kis társaság. Kérdésére csak megrázom a fejem.
- Nem, szóba sem jöhet, nem fogadok el pénzt meg semmit sem, nem azért tettem. Olyat meg ne is ajánlj fel, amit nem tartanál be. Nem hiszem, hogy velem akarsz mutatkozni akármelyik étteremben is… szóval a vacsora csak úgy jöhetne szóba, ha te főzöl. Tudsz? – válaszolok egyből. Még a feltételezés is… Nem pénzért csináltam, nem várok el semmit, de ez egy ilyen világ, megszokhatnám már, hogy csak érdekből tesz bárki bármit. Kivétel persze van, de ritkán.
- Ez mondjuk elég nehéz kérés lenne, nem? – mosolyogtam rá, a felém nyújtott kezét meg némi hezitálás miatt elfogadtam. Nem azért, mert nem akartam, csak kellett egy kis idő, amíg leesett, hogy igenis ő nyújtja felém a kezét és nem készül éppen menekülni. Hát, legalább hozzám mer érni, akkor is, ha egy kevés távolságot továbbra is megtart.
- Úgy értem , ahogy mondtam. Szószerint – a szőnyeget bámultam, lábam végighúztam rajta és úgy néztem, mintha valamit érdekeset látnék. Zavarban vagyok.
- Van neked elég bajod, nem kell még az enyém is – sóhajtok, de úgy érzem ezzel még nem mondtam el semmit, így belevágok kicsit, éppen csak annyira, hogy értse mire gondolok, de nem akarok panaszkodni. Nem most, nem neki. Nem őt akarom ezzel fárasztani.
- Nem mondom, hogy mindenem megvan, de többnyire azért igen. Amit pénzen meg lehet venni… Semmi olyanra nincs szükségem, hiszen vagy megveszem vagy… lehet jópár dolog nélkül is élni. Viszont nekem olyan valami kell, amit nem lehet pénzért adnak… szerintem el tudod képzelni – mosolyodok el szomorúan. Nem egyszerű a helyzetem, nem arról van szó, hogy más vagyok, ez még annál is több és bonyolultabb. Talán örökre kurva maradok, ameddig lehet. Nem tudom. Jelenleg nem tudok semmit, csak azt, hogy most, ebben a pillanatban jó.
- Nem a fürdőbe akartál menni? Gyere, megmutatom hol van – vetem fel mégis, pedig elhatároztam, hogy nem teszem meg. Nem mozdulok, inkább megvárom, mit szeretne, mutassam meg vagy megtalálja.

Mozdulatait figyeltem, hogy ugrani tudjak, ha kell. Úgy néz ki képes rá és még a végén tényleg összetöri magát, legalábbis amilyen mutatványt bemutatott az előbb, jobb, ha figyelek.
- Úgy értem, hogy szóba is állni egymással, nem csak idegenekként elmenni egymás mellett. Végülis egy házban lakuk – vonom meg a vállam, senkivel nem tartom a kapcsolatot, csak azt az idős nénit ismerem a földszinten, meg mostmár TJ-t.
- Ráadásul te egyedül élsz, én meg a lakótársammal, szóval nem számíthatunk sokmindenkire egy olyan helyzetben, mint... – be sem fejezem a mondatot, már nem koptatom a szám, úgyis rájött már szerintem, hogy nagy hülyeség volt, amit eltervezett a sok alkohol hatására.
- Ugyan, ez megszokott. Az emberek mindig a külső alapján ítélik meg a másikat, főleg engem, de... Normális? Ezt sem mondták még nekem... Bár kinek a mi a normális. Mindenesetre köszi – mosolygok rá, engem nem szoktak dicsérni. Amiket kapok, azok csak üres szavak, nem nekem szólnak, hanem annak, amit nyújtok, amit teszek, de nem a személyemnek. Azt végképp nem gondoltam volna, hogy egy ilyen esemény kell egy normális, őszinte beszélgetéshez. Bár a titkát még nem tudom, attól még őszintének érzem.
- Milyen meló ez? Látod, még ebben is hasonlítunk, mindketten az éjszakában dolgozunk – kuncogok, nyilvánvalóan nem ugyanaz a munka, de attól még vicces, hogy ebben is egyezünk. Kicsit helyezkedek az ágyon. Nem szeretek sokáig egy helyben lenni, főleg olyankor, ha kicsit zavarban érzem magam vagy nem is tudom, a férfi közelsége olyan dolgokat vált ki belőlem, amit nem kéne, nagyon nem. Így aztán úgy érzem, babrálnom kell valamivel figyelemelterelésként. Kicsit arrébb teszem magam az ágyon, kicsit szórakoznak ujjaim a takaróval.
- Szóval kínai... szavadon foglak – mosolyogtam rá vissza, valójában nem lenne ellenemre. Az étkezés is elvileg társas dolog, vannak olyan helyek a világban, ahol órákig ülnek az asztalnál nagy társaságok és csak esznek. Ehhez képest én azt sem tudom mikor ettem asztalnál, általában csak bekapok pár falatot, többre nincs étvágyam és időm sem. Meg persze nem utolsósorban együtt tölthetnénk még egy kis időt... Nem utolsó szempont. Közben egyre közelebb a cél, TJ már szinte a fürdőben van, alig pár lépés választja el.
- Kurvák, na igen... A célnak biztos megfelel, ha csak a kielégülés a cél... Én azért még reménykedem, hátha így is kellek majd egyszer valakinek – sóhajtok fel, hát itt a különbség köztünk. Ő a másik oldalon áll. Fizet a szexért. Őszintén irigylem azt a kurvát, akinek szerencséje van hozzá. Vajon állandó csajhoz jár? Ezt azért mégsem merem megkérdezni. Még nem.
- Mondjuk azt nem értem, miért fizetsz a szexért, amikor semmi szükséged rá. Le merném fogadni, hogy nagyon sok csaj ingyen is a kedvedre tenne, különösebb macera nélkül is – hiszen tudom, miért jár kurvához. Nem tartozik elszámolással, ha vége a körnek, akkor elmegy és nem kéri számon, ha nem hívja egy ideig. Mondjuk szerintem a nem hivatásos lányok között is vannak olyanok, akik felfogják, hogy csak egy éjszakára szól a dolog. TJ közben eltűnt a fürdőszobában, de nem kerüli el a figyelmem, hogy nem zárta be az ajtót. Legalább száz okot fel tudnék sorolni, hogy miért nem, de valójában fogalmam sincs. Eszembe sem jut utána menni, egészen addig, amíg meg nem hallom a zuhanyban csobogó víz hangját. Fogalmam sincs miért, de azt hittem csak megmossa az arcát vagy valami, zuhanyra nem számítottam, nem mintha ellenemre lenne. Sőt. Harcot vívok magammal. A józan eszem azt mondja, hogy maradjak a fenekemen, de a másik felem arra késztet, hogy csak egy kicsit lessem meg. Úgysem veszi észre... Ha meg mégis... Hát ezen ráérek akkor gondolkodni. Úgy tűnik ez az énem erősebb, hiszen már állok is fel, de két lépés után megtorpanok. Kezem ökölbe szorul, szinte fájdalmas a mozdulat, ahogy visszahuppanok az ágyra. Nem szabad... Ezt nem illik, meg különben is csalás az egész, meg kellene elégednem azzal, hogy alsóban megcsodálhattam. TJ szavai nyomán viszont mindkét énemnek egyszerre tettem eleget. Felpattantam, mielőtt a következményeket mérlegeltem volna.
- Az nem véletlen – szólaltam meg kicsit hangosabban, hogy a zuhany alatt is hallja. A fürdő felé tartottam, de azzal nem számoltam, hogy esetleg meztelenül zuhanyzik, ahogy az emberek általában szoktak. Legalábbis ezt mutathatta az arckifejezésem, ahogy megálltam az ajtóban. Mozdulni sem tudtam, talán a nyálam is csorgott, ezt nem tudnám megmondani, mert nem éreztem semmit, nem létezett semmi, csak TJ látványa.
- A... szappant... – ismételtem meg gépiesen a szavait. Hangosan nyeltem egyet, szám kiszáradt. Tudtam, hogy mozdulnom kellene valamerre, de nem ment. Ő meg rá is tett még a helyzetre azzal, hogy csípőre tette a kezét, egyértelműen a megfelelő helyre vonzotta ezzel a tekintetem. Bele kellett kapaszkodnom az ajtófélfába, hirtelen úgy tűnt, mintha forogna a fürdő és nem lenne elég biztos a talaj. Végülis erre vártam, ezt akartam, legalább a látványt, ha már nem érinthetem, mégis meglepetésként ért.
- Azért, mert nincs szappan, csak tusfürdő. A feléd közelebb eső – találtam meg végül a hangom, de még így is kissé rekedtes volt, hallatszottak rajta illetlen gondolataim. Menekülni kéne, vissza a biztonságos szobába, de valamiért megint a rosszabb énem vette át az irányítást és arra késztetett, hogy kinyissam a szám.
- Esetleg meg is moshatom a hátad, ha szeretnéd – vetettem fel. Ezt most tényleg kimondtam? Legszívesebben szájbavágtam volna magam, de ha ez nem lett volna elég, tettem is előre egy lépést. Csak egyet, mert nem akartam túl messzire menni. Őszintén szólva nem akartam sehova sem menni. Legfeljebb a zuhany alá, nincs is jobb egy közös fürdésnél.

Ez egyre jobb. Éppen csak sikerült legyőzni a rosszabbik énem, próbálok jó maradni, erre pont ő, a kísértés maga nem hagy nyugodni. Ártatlannak tűnik a kérdés és valójában az is, de a látvány már nagyon is korhatáros. Nem engedhetem meg magamnak, amit most teszek, hiszen nem egy faszt láttam már, most mégis, nem mozdulok, nem visz arrébb a lábam és egy értelmes szót sem tudok kinyögni. Teljesen a hatása alá kerülök. Ennél jobban már csak akkor jövök zavarba, amikor eljut a tudatomig a kérdése.
- De ööö... láttam már – válaszolok, bár elég hülyén hangzik pont az én számból, de semmi jobb válasz nem jut az eszembe. Kivághattam volna magam a helyzetből, de csak még inkább elönt a vörösség. Egyre jobb.
- Nem kell, engem aztán nem zavar a meztelenség – legyintek, persze azért kíváncsi lennék, fordítva mit szólna. Ő van könnyebb helyzetben, de nem úgy tűnik, mintha szórakozna rajtam. Talán neki tényleg természetes, hogy mások előtt zuhanyzik. Ez jó pont. Én sem vagyok szégyenlős, de nem azért, mert kurva vagyok. Azért vagyok kurva, mert nem esik nehezemre mások előtt meztelenkedni. A tusfürdőt megtalálja végül, már szinte várom, hogy mikor teszi szóvá a nőies illatát, de ez elmarad vagy csak későbbre tartogatja, nem tudom, de nem is a szavak foglalnak le. A látvány annál inkább. Az én szám viszont megint jár, meggondolatlanul és már éppen készülnék valami jó szöveggel, amivel menthetem a helyzetet, de úgy tűnik nincs rá szükség. Nem akad fenn, nem kezd el egyből tiltakozni, pedig amikor felébredt legszívesebben másik bolygóra menekült volna. Erre tessék. Egy ártatlan kérdés és egy vállvonogatás, ennyvel elintézi könnyelmű felajánlásom. Talán illetlenség, már régen vissza kellett volna mennem a szobába, de odaragadtam az ajtófélfához, onnan pont jó rálátás nyílik a zuhanyfülkére, pontosabban a zuhany alatt álló tökéletes testre.
- Nem érdekel, ha vizes lesz – válaszolom röviden, hiszen ez az igazság, a ruhám az utolsó, ami most érdekel. Van másik, ez meg majd megszárad. Lépek egyet, haladni akarok, hiszen nem utasított el, itt a lehetőség, végre hozzáérhetek rendesen és nem kell a következményektől tartanom, hiszen ő engedte meg. Mégsem merek egyből odarohanni, húzom az időt, pedig közben TJ már vészesen közeledik a fürdés végéhez. Az utolsó pillanatban lépek oda, nem hallhatja, hiszen a lépéseim hangtalanok, csak érezheti, ahogy végigsimítok a hátán. Csak úgy, hiszen ezután nyúlok a tusfürdőért. Összemaszatolom vele, ujjaimmal bejárom a hátát, hosszú körmeim néha finoman szántják a bőrét. Már egészen habos, de nem akarom abbahagyni. Ujjaim az oldalára csúsznak, onnan egészen kicsit előre, de úgy rántom vissza a kezem, mint aki tudja, hogy tilosban jár. Lassan mosom le róla a habot. Fogalmam sincs, hogy csak én hallom egyre gyorsuló lélegzetvételeim vagy ő is, de az nekem nem lenne jó, nagyon nem. Már tiszta, nem is habos, mégsem lépek ki a zuhany alól. A ruhám vizes, kicsit a hajam is, de a legkevésbé sem érdekel. Már kezd ciki lenni, de akkor sem teszem ki a lábam a zuhanyfülkéből.
- Igazad volt, vizes lettem – jelentem ki. Halkan, annyira halkan, hogy szinte suttogok. Talán még valami van a hangomban, de azt még én sem tudom, hogy mi. Talán nem is akarom.