A fekete húzós bőrönd lassan gurult mögöttem miközben újdonsült lakásom fele közeledtem. Néha-néha megdöccent kicsit, a helyenként hibásan betonozott járdán, de összességében állta a sarat, pedig számtalan utat megjárt, viseltes darabja volt a fajtájának. Tekintettemet végig hordozom a környéken, majd hátra nézek, hogy a sarkon hagyott kocsimmal minden rendben van-e. Ösztönösen megnyomom a még kezembe lévő kulcstartón a zárás gombot, pedig tudom, hogy hiába pislognak a szürke bmw lámpa szemei, nem felejtkeztem meg róla.
~ Egészen kellemes itt. ~
Fut át az agyamon a gondolat, miközben lassan elérem a lépcsőház ajtaját. Mivel a bérleti szerződést, az első megbeszélésnél aláírtam, így egy újabb csomag kulcsot varázsolok elő, a jobb vállamon lévő laptop táska zsebéből és pillanatok alatt bejutok a házba.
~ Itt azért takaríthatnának többet és az ajtó is nyikorog. Kár, hogy ha megjelenek egy szerszámos ládával és egy felmosóval, akkor engem néznek hülyének. Fogadjunk, hogy a lift sincs normálisan megcsinálva. Lehet, hogy ha nem lesznek csomagjaim nem is fogom használni, vagy legalábbis addig nem ameddig nem jutottam hozzá a karbantartási papírokhoz. Kell az a kis mozgás, és bár lift balesetetek statisztikailag nem valami gyakoriak, azért nem árt az óvatosság. Illetve egy pszichiáter szerint ez biztos túlzott óvatosság lenne, de én már csak ilyen vagyok túlzottan óvatos. Egyébként lehet, hogy nem is az én óvatosságom túlzó, ha nem a többség óvatossága nem kielégítő és túl sokan ringatják magukat hamis biztonság érzetbe. Persze, ha engem használunk viszonyításnak és saját magam mércéjével mérem a többieket, de ez eleve téves feltevésekhez vezetne, hiszen az emberiség 80%-nál okosabb vagyok és maradék 20% -nál pedig nem lehet ezt reálisan lemérni. Ellenben ha a többséget tekintjük mércének, akkor mindenképpen a túlzott óvatosság esete áll fent. A maradék 80% -t még ha nem is mindegyikük hülye, sem tekinthetjük meghatározó csoportnak, mert éppen a többség elvének alkalmazása miatt tart itt a társadalom ahol. A túlzott óvatosságot, mindenképpen a pszichiátria és pszichológia eszközeivel kell kezelni, de akkor is viszonylagos, hiszen van a patológiai eset, amely paranoia definíciójának határáig nem áll meg, esetleg meghatározhatja pszichiáter a többség elvének viszonyításában és kezelheti az egészet a feltételezett túlzott óvatosság kiváltó okainak a szemszögéből is. Ehhez pedig hozzájönnek az etikai gondok, hiszen milyen jogon ítélkezik az ember túlzott óvatosságáról egyetlen szakember. Fidel Castro-t minden nap más házba altató testőr csapat, aki még ágynemű húzást is ellenőrzi vajon annak tekinthető? A diktátor ellen 638 merényletet kíséreltek meg, szóval az óvatossági szintjük reális. Ennek függvényében megállapítható, hogy óvatosság egészséges és helyes mértéke minden esetben viszonylagos. Meghatározásához legalább két pszichiáter és helyzet pontos elemzése szükséges. ~
Gondolkodom hosszasan miközben állok a lépcsőháznak kvázi az ajtajában. A külvilágot ilyenkor alig érzékelem, nem is köszönök az arra járóknak, a bejövőknek meg csak bőröndömet húzom arrébb és azt is inkább ösztönösen. Miután végeztem, gyorsan belépek a liftbe, amelynek koszos és repedezett tükrében alaposan megnézem magam. Szürke pólót, kopott sötétszürke farmert viselek, és vastagabb keretű keményebb lencséjű régebbi szemüvegemet. A lábamon kopottas túra cipő látható a jobb vállamon a már említett laptop táska, a ballon egy kemény keretű vastagabb példány. A hajam bár a fésülés nyomai még látszanak rajta, de most is kicsit kócosan áll, és igyekszik visszatérni a fésülési kísérlet előtti állapotokhoz
~ Majd a liftet is kitakarítom. Igen, legalább a tükröt biztosan, én akartam közeli lakást az egyetemen és én nem akartam sajátot kivenni, de ettől a tisztasági igényeimből nem engedek. Lehet, jobb volna most megcsinálni? Csak egy mozdulat lenne vagy maximum kettő..... ~
Gondolkodom el ismét, a kezem már az oldal táskámra siklik, de végül legyőzöm a kísértést és el is érnem a negyedik emeltetett. Az ajtó elé érve becsöngetek, hát ha nyitva van. Még ki nem nyitják, vagy meg nem bizonyosodok, hogy nincs itthon senki, addig kicsit megigazítom a ruhámat. Elvégre még sem állhatok loboncos huligánként újdonsült lakótársam elé.