Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Tárgy: Jerome & Francesca Vas. Szept. 29, 2013 4:32 am
Egy igazi, forró fürdő fel ér mindennel a világon, lehet, hogy még a legédesebb csokoládénál is többet ér. Pedig olasz létemre egyszerűen imádom az csokoládét, az édességet, sőt minden olyat aminek a fogalma egyenlő az édessel imádok. Viszont szégyenszemre be kell, hogy valljam... a tésztával, a spagettivel és a lasagne-vel egyenesen háborúban állunk. Valószínűleg nem létezik, olyan olasz, aki így érezné rajtam kívül. De hát ez szerintem érthető is, főleg, ha a tényt nézzük, hogy sajnálatos módon, anyáék néha felvettek egy szakácsot, ha nem volt kedvük főzni otthon. És amikor ez a nő vigyázott ránk, minden este a vacsora felváltva volt lasagne és spagetti... tudjátok ti, hogy milyen unalmas tudd lenni? Ahogy bent tartom a tüdőmben a levegőt, lemerülők a forró, vaníliát utánzó víz melegében. Gondolataim próbálom kiüríteni, nem gondolni semmire, legfőképpen nem a spagettire, vagy lehet inkább kéne a spagettire gondolnom, mintsem a valódi problémáimra. Abból is akad egy pár, igazából nem is tudom, hogy hol kéne kezdenem a megoldásukat... már ha léteznek megoldások rá. A jelenlegi leghatalmasabb és kegyetlenebb problémámat Alessandro Di Salvatorenek hívják, és igen ő a nagybátyám. Aki túl sokat gondol magáról, konkrétan azt, hogy övé a világ.... lévén, hogy Olaszország... mondhatni elég nagy fejese a maffiában, fogalmazunk úgy, hogy ott mindent ő irányít, ami kb. alvilág és maffia és sötét üzlet. Így hát az arca nagyra nőtt, azt hiszi bárki az övé lehet... és ebbe a bárkibe én és a húgom is bele tartozunk. Bár ne volna úgy, bár végre leszállna rólunk, de nem, hajthatatlan, mint ez igazi Salvatore. Olyan, mint én, vagyis inkább én vagyok olyan, mint ő. Vagyis csak reménykedem az ellenkezőjében, de tudom hiába való ez a reménykedés... Ha valamit akar, akkor megszerzi és most azon túl, hogy minket akar, a tetejében még el is szöktünk tőle. Ez felér egy halálos ítélettel a mi családunkban... És most újra itt van... Olyan, mint a csalán, olyan helyen nő ahol nem ültetik, ezzel elrontva a rózsakert ominozus hangulatát. Nem beszélve arról, hogy kellemetlen, idegesítő és csípős. Emellett a többi gondjaim eltörpülnek, mint például az Alexander kontra Jaime dolog. Már csak azért is, mert az egész oly annyira irracionális, hogy azt nem is tudnám szavakba önteni. Nem tudom, hogy miért vagyok képtelen elviselni, ha Alex meg akar védeni. Akármit is tesz és akár hogyan úgy is veszekedés a vége. Talán a fene nagy olasz temperamentumom nem képes befogadni azt ha ő közeledik felém. És hogy miért? Nos a választ magam sem tudom, de csak a hátsó szándékot látom benne, gondolom nem véletlenül. Talán azért, mert gyakrabban cserélgeti a nőket, mint más a fehérneműjét, vagy talán azért, mert azóta meg akar d#gni, amióta ismer? Ami a múltkor sikerült is neki, megfogadtam, hogy soha többé nem fogok alkoholt fogyasztani, főleg nem mellette.... Tudom, hogy így tervezte az egészet, hogy ne legyen okom vele veszekedni... csak, hogy éppen ezzel érte el az ellenkezőjét. És ott van a másik dolog is, nem úgy viselkedik ahogy egy főnökhöz illene, sokkal inkább nem is tudom... mint egy férj talán? A birtoklási mániája az ami az őrületbe kerget, és a tetejébe még el is várja, hogy azt tegyem amit ő akar. Még szerencse, hogy nem tud rólam és a családomról semmit, csak annyit, hogy Olaszországból jöttünk a húgommal. És ott van Jaime, aki szintén a tulajdonának tart, ígér mindent, fűt, fát, vajon komolyan gondolja? Vajon tényleg úgy gondolja, mint ahogy állítja? Tök mindegy, hogy igen vagy nem, mert valamiből élni kell... és nem fogom hagyni, hogy egy férfi eltartson. Pláne akkor nem hagyom, hogy ha nekem is van örökségem... amit igaz, még a nagybátyám markában van, de ha rajtam múlik nem sokáig. No, nem mintha annyira szüksége lenne neki arra a pénzre, sokkal inkább azért tette mindezt, hogy még jobban megnehezítse az életünket. Hát sikerült... Éppen felülök a vízben, amikor hallom, hogy csörög a telefon, gyorsan kimászom belőle és az utolsó pillanatban kapom fel. Alex volt, azt mondta, lenne egy újabb meló, valamilyen dj-nek a szülinapi bulijára, sőt egy képet is küldött a fiatal srácról. Én lennék a szülinapi meglepetése neki.... Mivel ismételten késésben vagyok, így újból kapkodnom kell, magamra rángatom egyik kedvenc csipkés fehérneműm, majd egy türkizkék színű miniruha mellett döntök, ami nem is annyira mini, pont a térdem felett ér véget, a mellem alatt világos kék szalaggal és masnival. Hajam szög egyenesre vasalom, majd az egészet a jobb oldalra választom, és egy hó fehér rózsás csattal rögzítem. Ajkamra eper ízű szájfényt kenek, tengerre emlékeztető íriszeim szem ceruzával és spirállal hangsúlyozom. Egy órán belül már a szállodában is voltam. Meg mondom őszintén nem számítottam ilyen luxusra. Egyenesen a pulthoz siettem és ki kértem a kólát, majd nem sokára a fiú haverja jelenik meg előttem, azzal, hogy bemutatna az ajándékozott személynek.
Születésnap... Ez a fogalom mindig egyet jelentett a közeli haverokkal, torta.. pia, amivel én mindig is csínján bántam hiába mondták hogy hülye vagyok, engem mindig is egy dolog éltetett és az a zene.. Soha nem kívántam ennél többet. Imádtam ahogy végigcsurog az ereimen.. ahogy szinte felfal, ahogy használ ahogy megérintem és élveztem ahogy a rabja lehetek. Soha semminek nem voltam a rabja. Ez az egyetlen...
A ma.. más volt. Merőben más. Alig fél éve hogy elkezdődött ez az egész körülöttem, pörgés. Így mondják mások, én csak azt mondom hogy kapkodom a fejemet, utasítanak, ezt csináld.. azt csináld.. ők tudják kivel kell jóban lennem, hogy mikor-merre lépjek ahhoz hogy.. na igen. Soha nem akartam többet mint élvezni a zenét. Hagyni hogy egyszerűen feloldódjon az ereimben és hogy én feloldódjak benne. De azt mondják az élet csak úgy megesik az emberrel. Nem tervez, mégis ott köt ki, ahol alig néhány hónapja soha nem sejtette volna. Hát most.. itt vagyok. Nem lényeg hogy ezt kinek köszönhetem, habár hálás vagyok érte. Mind a mai napig nem felejtettem el a miérteket és azt sem hogy mivel tartozom. A világnak. Hisz szeretnek. És ezt számtalanszor bebizonyították már a koncerteken. Ma.. a születésnapom volt. De nyoma sem volt tortának.. barátoknak vagy egy-egy üveg sörnek, és nem is mentünk ki a városból hogy kimásszunk egy szikla tetejére és kiáltsuk az égnek hogy megint öregebb vagyok. Egy.. év. Azt mondják semmi, de mégis annyi minden történik egyetlen év alatt. Alig egy éve nem gondoltam volna hogy itt állok majd kinn, Las Vegas szívében, hallgatom a saját dalaimat, úszómedence a teraszon, mindenhol lányok hiányos öltözékben, italok a legnívósabb és legdrágább minőségben és a mennyiség se kutya. Mindenfelé emberek. A többségüket nem ismerem, ki öltönyben.. ki már teljesen elvesztette a fonalat az este sötétjében és zene.. A leginkább ez volt az amit értékeltem, habár most nem én álltam a színfalak mögött. Mégis élveztem. Mondjuk... A kezemben egy pohár pezsgő, alig a felét döntöttem be, most valahogy nem kívántam annyira, sose voltam egy nagy ivós, pláne nem minden este, és most is csak a látszat kedvéért virított a kezemben. A teraszon támaszkodtam. A korláton, csak figyelve a hotel legfelső szintjéről a vidékre és magamba szívtam a város émelyítő párás illatát. Csak figyeltem. Nem gondolkodtam, nem volt oka, csak néztem ki a fejemből és gondolkodtam az elmúlt eseményeken. Vajon hová vezet majd mindez..?
Először nem hallottam a nevemet. Nem is csoda, vagy mert elvesztem a fejemben, vagy egyszerűen a zene volt amitől mindeggyé vált minden. Amikor viszont valaki a hátamba bökött nem is kevésbé erősen, automatába fordultam meg a poharamban feszítő pezsgőt kajakból a padlóra öntve, hát még ha csak oda öntöttem volna.
- Basszus... - álltam meg a beszédben, a szemeim valószínű kimeredtek, egy lány, egy igen.. csinos lány a ruhája leöntve és a hátam mögött Sam aki irdatlanul röhög. - Basszus.. ne röhögj már! - szólok rá rosszalva, és csak azután nézek vissza a lányra. - Ne haragudj.. nem akartam.. - szabadkozom - de van itt egy mosdó! Ott átveheted! Vagy.. - torpanok meg felvillanva a gondolat - ööö.. tudok neked hozatni újat. Asszem... - ráncolom a szemöldököm, de ebben még nem vagyok biztos. Még nem szoktam meg. Ahogy az úgynevezett rajongókat sem. Mégis aláírásért jönnek. Nem egy adag pezsgőért a nyakukba...
Francesca születésnapja mindig ugyan úgy telt, amire csak emlékszik, vagyis pontosabban.... az ő és hugicája születésnapja. A szülei minden egyes alkalommal ugyan az volt a történet, a lányok hiába nem is akarták. Nagybátyjuk, az anyja testvére ragaszkodott hozzá, hogy az ő villájában tartsák meg a „bulikat” az ikerlányoknak Palermoban. Az olaszoknál nagyon egyszerűen működik a rendszer, legalábbis a Salvatore családban. Általában az van amit a férfi mond, de mindenekelőtt az van amit Alessandro akar, lévén, hogy még saját apját is képes volt ki túrni maffia éléről. Habár az a tény, hogy sokkal jobban igazgatja a fekete családi vállalkozást, azt minden családtagnak el kell ismernie. Minden egyes ilyen buli ugyan úgy zajlott, egészen addig a pillanatig, míg végül különös és rejtélyes mód Frannie szülei életét vesztették egy autóbalesetben, ezzel a gyámhatóság a lányokat a perverz nagybácsira bízva. Habár nem sokáig tudott beteges vágyainak engedve kihasználni őket, mivel az első adandó alkalommal sikerült megszökniük. Ezeket a bulik csak látszólag szólt a lányoknak, sokkal inkább volt valamiféle titkos megbeszélés a maffiatagok között, vagyis inkább megbeszélés és kirúgás a hámból.... mintsem két apró kislány születésének az ünneplése. Természetesen a látszatot fent kellett tartani, és ehhez nem értett senki jobban, mint Alessandro. Minden volt ami kellett, sok torta, még több ajándék, ugrálóvár, más gyerekek, egy szóval tökéletes zsúrnak tűnt az egész. Bár nem egyszer fulladt balhéba, amit hamar le is rendeztek. Ahogy egyre csak nőttek a beteges nagybácsinak egyre jobban felkeltették az érdeklődésüket, próbált mindent ki találni, hogy a közelükbe férkőzhessen jobban. De a lányok anyja ezt nem engedte, ezért vitte el őket Milanoba, hogy minél messzebb legyenek tőle mielőtt még nagyobb galiba történhetne. De a maffiavezér terveibe hiba nem csúszhat, korrigálni kell azokat, így különös mód hirtelen eltűntek az útból a szülők. De ezzel sem érte el amit akart, mert a lányok kicsúsztak a markukból, de Alessandro legalább annyira hajthatatlan, mint az unokahúga, ezáltal ha évekbe telik is, de a nyomukra bukkant, hogy végre elvegye azt amit jogosnak tart és a tulajdonának. Francesca pedig nem tudja mi lenne a helyes, amit tennie kéne, tudja, hogyan sehogyan sem tudja megakadályozni, ezért is gondolta, hogy talán úgy könnyebben tudja távol tartani magától, ha a törvény felől közelíti meg a dolgot, legalábbis addig biztosan míg nem szivárog be jobban Vegas szívében. De elgondolkodtató lehet a lány számára, hogy alig pár napja van itt a rokona és máris egy hatalmas és fényűző villa tulajdonosa a külvárosban. A jelenbe az előtte álló talán vele egykorú férfi hangja repíti vissza, ahogy azt mondja kövesse, Francesca némán lépked ki nyomában a teraszra, ahol kellemes szellő fúj. Az ajándékozott, ifjú, művész nagyon elgondolkodhatott valamin, mert a haverja hiába böködte az ujjával az istenért nem figyelt rá. Ekkor kicsit erősebben lapogatta meg a gyerek lapockáját, mire végre ránk figyelt. Ahogy fordult a poharában lévő pezsgő fele a földre, míg a másik fele a lány ruháján landol. Először csak pislog párat a meglepetéstől, pedig ő kéne, hogy meglepje az ifjú dj-t és nem fordítva. -Nem... probléma, nincs harag, mindenkivel előfordul,- költözik barátságos mosoly az arcára látva a fiú zavarát. -Öhm.... azt hiszem elég, ha mutatsz nekem egy helyiséget ahol rendbe szedhetem,- hangja is barátságos, hátha ezzel feloldhatja zavarát. Miután két percig csak bámulnak egymásra, felvont szemöldökkel, kissé bizonytalanabb hangon megszólal:- de ha.... zavarlak...- kezdi ajak harapdálva.
A lány megszeppent visszakozása némileg segít a helyzeten mégsem érzem kevésbé kínosan magam. Hülye vagy, Jerry! Hogy is tanította Dave?? "Kedves mosoly, bizalmas tekintet.. ne feledd fiú egy aranybánya vagy, már nem az a svéd útszéli siheder aki még a gyerekszobájában pörgette a korongokat, és úgy is kell viselkedned! Vagyis széééles mosoooly.. önbizalom... Egy isten vagy!" - csengtek fel fülemben a szavak, de valamiért most nagyon nem volt kedvem istenként viselkedni. Mint ahogy az esetek többségében sem...
- Szóval helyiség.. - motyogtam az orrom alatt, miközben az agyam megállt, látszólag, mert sokkal inkább keresett, mivel alig néhány órája érkeztünk meg, a terepet még nem egészen mértem fel és minden egyes szállodai lakosztály annyira más! - Nem.. dehogy.. Megoldjuk! - vágom rá egy eltúlzott bólintással, miután ki tudja meddig vizsgáltam a terepet, és ügyet sem vetve Sam-re, elkaptam a lány kezét és húzni kezdtem.. magam után, valamelyik irányba ami.. háttt.. jórészt fogalmam sem volt, de majdcsak keresünk valamit.
A háttérből Sam vigyorgó nevetése hallatszott. Talán még valamit kiabált is utánam, de eskü vagy nem akartam meghallani vagy csak a zene volt az ami túltombolta a hangokat, de belépve a széttárt üvegajtón a lakásba, a korábbi szííínüres nappali után, a valamikor hirtelen termett tumultus volt az ami megakasztott.
- Mindjárt kitalálunk valamit.. - fordultam a lánynak, de fejemben csak a problémamegoldás kattogott, szemeim előtt megint a tömeg, átnézek fölötte, és valamiért teljesen figyelmen kívül hagyom hogy elég lenne egy csettintés, mint számtalan más esetben és máris három fickó ugrana előttem, hogy levegye a vállamról a terhet. Most mégis én vagyok az aki belövi a fürdőszobát, jóval a tömegen túl, és egyetlen további szó nélkül - ha hagyja - átverekedve magam az embereken a lányt is húzni kezdem... Ügyet sem vetek senkire. Se a felkiáltó megjegyzésekre, se a "barátként" tetszelgő fickókra vagy nőkre, akiket nem láttam még soha az életben, mégis vigyorgó pofával és kezet rázva köszöntöttem. Ez a showbiznisz. Dave mondja ezt mindig nekem, és én egyre inkább a bőrömön érzem, hogy ez nem az amit én akarok...
Amikor Alex közölte a lánnyal, hogy estére hivatalos egy szülinapi partira ahol is ő lesz a fiatal srác ajándéka... aki még szűz, nos akkor nem gondolta, hogy tulajdonképpen őt lepik meg. Mikor meghallotta, hogy mennyire fiatal is a srác először kicsit parázott, nem egyszer volt már gondja a férfiakkal. Erről is olasz származása tehet, akár szeretné akár nem, általában a férfiak legyen bárhonnan is, de természetesen az amerikaiakra duplán igaz, hogy azt hiszik mert valamiért fizetnek ezáltal a zöld színű papírpénzükért bármit megtehetnek. Csak hogy éppen ez nem igaz, Francesca életében pedig jelenleg túl sok hatalommániás tökfej van, ennél többre nincs is szüksége. Akár akarja akár nem, kénytelen folytatni ezt a munkát, ez is csak a nagybátyja hibája, olyan könnyű mindenért őt hibáztatni. Bár az tény, hogy szerencsére ebben teljesen igaza van. Néha ábrándozik arról, hogy milyen lehet normális családba születni nem normális nagybácsik nélkül akik maffia babérokra törnek, olyanba ahol a szülei nem távoznak el olyan hamar, és a tündérmeséből hirtelen nem lesz Hannibal Lecter -féle mozifilm. Igen, az túl egyszerű lenne, és ő egyáltalán nem akarja az egyszerűt, azt akarja, hogy a nagybátyja térden álljon előtte, minden kínért és szenvedésért meg akar neki fizetni.... és meg is fog, ez teljesen biztos. -Igen,- akaratlanul is a mosoly lassan nevetésben tör ki, annyira édes ez a zavarodottság, ennyire édes dolgot ritkán látott, még ha akarna is képtelen lenne haragudni rá, már nem is beszélve napszítta fürtökről és a szürke szemeiről, ami egy cica szemeit juttatja eszébe, ugye hogy nem lehet ilyen embere haragudni? Vajon tudja, hogy milyen fegyver van a fiú kezében? Nem nagyon néz ki úgy.- Elég egy kis lyuk négy fal között,- az ajkába harapva akadályozza meg, hogy kirobbanjon belőle a nevetés, bár így is hallat egy kis kuncogást. Kérdőn pillant rá amikor elkapja a lány törékeny csuklóját, hogy maga után húzva keressen valami helyet ahol rendbe szedheti magát. Bár amilyen zavartan lépked előtte, abból arra enged következtetni, hogy a gyerek azt sem tudja merre kellene keresnie. Eszébe jut, hogy talán meg kellene említenie, hogy esetleg kérjen segítséget akkor hamarabb megtalálhatnák. De mielőtt szóba hozhatná, máris megtorpannak. Olyan hirtelen állnak meg, hogy amikor a fiú szembe fordul vele, egymásnak ütköznek. Fel jajdulva tapogatja a homlokát amikor fejük össze koccan. -Izé... ne haragudj, elég béna vagyok,- nyög fel még mindig fejét simogatva. Azt látja, hogy nem nagyon van kedve ezer idegenekkel úgy viselkedni, mintha puszipajtások lennének. És ha őszinte akar lenni, akkor meg is érti, a fenének lenne kedve izzadt, hájas tenyereket fogdosni, az már biztos. -Én teljesen rád bízom magam nyugi,- kacéran kacsint rá, majd hagyja hogy újból vezesse, most sokkal határozottabbnak tűnnek lépései, mintha most megcélzott helyre vinné, és nem csak úgy magában sétáltatná zavarodottan. Amikor bezárul mögöttük a fürdő ajtaja, a hangoskodó emberek zsivaját elzárja, de a zene dobbanását így is lehet hallani. -Segítenél kérlek?- feleli ahogy a fiú elé lép,- lehúznád a cipzárt, egyedül nem menne,- ami igaz is. Várakozón pillant a srác szemeibe a tükörben,- de ha gond... kereshetek valaki....
- Ööööööö.. - ennyi értelem az ami épp kiszökik a torkomon, de nem vagyok rá büszke. Pedig nem is ittam! - villan fel a fejemben, és eszemben sincs a homlokomat taperolni ahogy simán lefejelem és inkább.. - Bocs! Bocs.. Ne haragudj.. Én nem akartam.. - szabadkozom mielőtt az egészből bármi értelmes is elsülhetne, és hogy Dave azt mondta hogy a "rajongóóók" előtt ne adjam az eredeti.. idióta énem, a dolog végeztével egyből lejött, hogy háttt.. ez.. Most nagyon nem jött össze! Hamar lépek is túl a dolgon, elvégre valami feladattal bíztak meg, történetesen hogy ha már ilyen.. béna voltam, legalább ne adjam tovább a barmot, hanem találjak egy helyet ahol a lány kissé rendbeszedheti magát. Vagy hozassak neki egy ruhát.. Vagy AKÁRMI! El is indulok - ha igaz - a keze még mindig az enyémben, ami nem is olyan egyszerű, ahogy a vagy félezer.. akárki megpillantva engem máris barátkozni akar, én meg nem követem el másodszor is a szokásos baklövéseket, van akivel futtában kezet fogok, van akinek elég egy minden heppi vigyor, de csak átverekedjük magunkat előbb vagy utóbb a tömegen, és - szerencsémre- azok se követnek falkában a wc-re, hogy akár még ott is rám törve az arcomba nyomjanak egy darab tollat. Éééééés SIKER! - örülök magamnak, ahogy zárul is mögöttünk a fürdő ajtaja, mindenki kinnmarad, ez biztos, de.. Mit is keresek én itt benn??
- Ööö.. azt hiszem én kinn.. - "megvárlak". Szólt volna így a vége, ahogy a kezem a kilincsen, már épp nyomnám le, amikor nem várt kérdés a semmiből. Megfordulok.
- Hogy mi?? - teszem az ártatlant, vagyis.. nem. Nem teszem, tényleg meglepett a kérdés, de a szemei a tükörben... Szóval cipzár! - sóhajtok eltökélten és a szemeim máris azt az.. izét keresik. Nem furcsa kérés, vagyis... - Persze.. nem gond... - tapad az ujjam arra az izére, a szemem egyre csak követi, hogy tökéletes munkát végezzek és lassan, sehová sem sietve hagyom hogy megadja magát az anyag.
- Megvagy! - mosolyodom fel a tükörben - Akkor én.. - intek a kijárat fele, már indulok is, vagy legalábbis a lendület visz előre, a szemem mégis a tükörben ragad. Talán az övéiben. Talán valami egészen másvalami az ami a helyemre fagyasztott. Hogy mi lesz ennek a vége... (?)
Frannie nem is tudja, hogy ki van nagyobb zavarban ebben a pillanatban, ő vagy pedig az előtte álló srác. Megpróbálja vissza fojtani a mosolyát, ami annyira ki kívánkozik, de ahogy egyre jobban figyeli az újdonsült hírességet.... egyszerűen képtelen vissza fogni magát. Azonnal be villan elméjébe a főnöke, aki megtestesíti szó szerint a férfiasságot, erős, hatalommániás, egomán,birtokló tulajdonságokkal rendelkezik. Azután nyomban utat tör magának nagybátyja kép, igen Francesca Di Salvatore ilyen férfiakkal volt körülvéve. Tehát Jerome újdonság varázsával hat rá, hiszen sugárzik belőle, hogy ő bizony nem ilyen. Sőt ezen kívül, még látszik rajta valami.... amit először nem tud hová tenni. De utána ugrik be neki, hogy a fiú szűz. Hiszen ezért ő a szülinapos meglepije, érdekes szülinapi ajándék haveroktól... mindenesetre. De annak ellenére, hogy még nem volt nővel, nem az a fajta bénaság sugárzik belőle, ami a legtöbb emberből. Nem.... nála ez a dolog inkább zabálnivaló cukiság, igen, ha cukiságmérővel vizsgálná meg a srác édességmértékét.... akkor biztosan kiakadna. Igazából nem is érti, hogy egy ennyire ennivaló srácot, hogy hogy nem érintett még senki. Felmerül benne a kérdés, hogy talán meg van az oka annak is... lehet, hogy nem is a szebbik nemhez vonzódik? -Nem számít..- feleli ahogy jobb tenyerével még mindig a homlokát súrolja,- még élek és virulok, ahogy látom neked sem esett le a fejed a helyéről,- próbálja humorral elütni a szerencsétlen balesetet, na meg a fiú zavarát, jó lenne ha felengedne végre. Plusz az olaszok génjeikbe bele van kódolva a humor, sajnálatos módon az amerikaiak közül sokaknak olyan a humoruk, mint a sós, savanyú uborka. Nem is érti, hogy tud valaki humor nélkül élni? Az olyan lenne, mint cukor nélkül a krémes, só nélkül a leves... Miután kellőképpen sikerül túl lépniük a fejelésen, Jerome ismételten a tettek mezejére lép, immár sokallta céltudatosabban, mint pár perccel ezelőtt. talán most sikerül eljutniuk valami helyiségbe ahol végre rendbe szedheti ruházatát, bár félő, hogy a gyönyörű anyagért kár, de már annyira beitta a pezsgő esszenciája, hogy akár a kukába is dobhatná. Ami kár... ugyan is csipke fehérneműben csak nem sétálhat haza... mert akkor nem haza, hanem egy rendőrőrsre kellene sétálnia, és mindent szeretne csak éppen azt nem. jelenleg elég gonddal rendelkezik amiket rendeznie kell, még egyre nem vágyik, pláne olyanra... amikben zsaruk szerepelnek, ha eljutott hozzájuk Alessandro híre.... csupán a vezetékneve elég ahhoz, hogy lecsukják. Kéz a kézben próbálnak a tömegből kijutni, miközben mosolyogva figyeli ahogy próbál lerázni mindenkit, néha kezet ráz, rájuk vigyorog, hogy aztán minél hamarabb sikerüljön leráznia őket, és hogy eljussanak valami mosdóféleségbe, ami nem sokára sikerül is, a lány nagy meglepetésére, megkönnyebbült sóhaj szalad ki ajkai közül, amikor a fürdőszoba ajtaja zárul mögöttük, végre rendbe szedheti magát. A fiú már indulna, csak, hogy Frannie megelőzve a mozdulatot, kér segítséget tőle, és nem is hazudott hiszen egyedül nem biztos, hogy boldogulna, na meg így kettő legyet üt egy csapásra.... feltéve ha sikerül és ugyan miért ne sikerülne? -Cipzár.... tudod, általában ruhákra van varrva, el kéne a segítség, egyedül lehet, hogy holnapután is itt szobroznék,- mosolyog vissza a tükörben ahogy ibolyaszínű íriszeit a srác azúrkék szemeibe fúrja. Már épp szólni akar, amikor Jerome közelebb lép, halk kuncogását nem bírja visszatartani, annyira precízen próbálja véghez vinni a dolgot, ami körülbelül fél pillanatos meló lenne. Ahogy szét nyílik a lányon a ruha, betekintést enged elefántcsont színben pompázó, hibátlan bőrére, égszínkék színű csipke melltartó hátulját. Egy laza mozdulattal engedi, hogy a földre pottyanjon, körbe ölelve a lábát, így Jerome előtt színben harmonizáló melltartó és csipke francia bugyiban díszeleg, fekete combfixben és platform cipőben, lassú mozdulattal hajol le a földre az anyagért, majd felkapja azt. Pár pillanatig mosolyogva tartja fogva Jerome pillantását, majd a ruháját bedobja a mosógépbe, megfelelő mosószerrel és öblítővel elindítja a programot. -Várj....- kiállt fel, hogy megakadályozza a fiú menekülést, majd bocsánatkérő mosolyt varázsol arcára,- várj, kérlek ne menj még. Senkit nem ismerek.... és amíg várom, hogy,- hátsójával neki dől a mosógépen, tenyerével a tetején megtámaszkodva,- szóval... addig velem maradhatnál, különben megöl az unalom... és te leszel érte a felelős,- kacsint rá kacéran, majd előtte terem, lassan túr bele szőke fürtjeibe,- nem mellesleg nem hiszem, hogy kíváncsi vagy rájuk,- int a fejével a kint nyüzsgő emberek felé,- szerintem jobban el... játszhatnánk,- lassan harap az alsó ajkába.
- Nem.. nem.. még megvan... - hebegem, de sokkal inkább kever már a cél a fejemben, és áttörve a tömegen, az ajtón túl érve jövök rá hogy mégis ééén.. mi a jó életet keresek itt!(?) Már épp köszönnék le, amikor újabb feladatot tűz elém, én meg.. végtére is felfogva a dologból a lényeget, na meg főként mert én vagyok az egész okozója, nem akaszkodom vagy kötözködöm a helyzettel, elvégzem amire megkértek. Csúszik a fém, én meg csakis a kocsira hegyezem a szemeimet, már csak az kéne hogy a tömeg közepén kiszáguldjon hogy kukkolok, - Dave tuti kinyírna érte - és amint a dolog elrendezve, talán pont ezért is, fújnám a lelépőmet, de valami megakaszt. A hajlandóság megvolt bennem. Ez száz, ugyanis egyet már biztosan léptem kifelé, amikor.. hullik a ruha, nem törődve a helyzettel, én meg.. kit érdekel most Dave meg a tömeg, egyből odagyökereztem egyhelyben.
- Biz.. biztos nem akarod hogy kimenjek? - sikerül hebegve, de a szemem, ennyit a fegyelemről, önállósodva szalad végig a testén. - Talán jobb lenne ha.. - már megint a levegőben a kezem, a hüvelykujjam az ajtó felé mutat a vállam felett, de a szemem még mindig egészen más helyen pásztázik. Amire ő meg egy pillanat alatt kontráz rá, ezért amikor közelebb lép, és a keze felfut a fejemen, csak egyetlen pillanatra hagyom hogy lecsukódjon a szemem, csak addig amíg végre koncentrálni tudok, aaa.. lényegre, szóval valahogy azzal együtt hátrébb lépve nyitom fel, hogy kitérjek a váratlan közeledés elől.
- Figyelj... ez nagyon kedves tőled.. tényleg... - nem akarom megsérteni - És tudom hogy nagy szó egy hírességgel.. - tényleg tudom?? - de ez nem a megfelelő alkalom. - fogok rá a kezére ha önállóan nem tette meg, csak hogy a hajamból kisegítsem. Hogy gyönyörű e?? Őrületesen!!! De én nem az a fajta vagyok, aki itt.. bárhol! Vagy bármikor.. mikor odakinn hemzsegnek.. Nem beszélve a többiről!
Frannie próbálja mosolyát csökkenteni ami lassan levakarhatatlanná fog válni, ez a srác annyira édes, hogy nem tudja fokozni, képtelenség. Hol a fészkes fenében bujkált eddig? A lányok álmaiban valószínűleg, mert biztosan nem létezik, hogy csak képzeli. A világ tele van bunkó, seggfej emberekkel…. és a királyuk, Alex tanulhatna egy két dolgot tőlük, igazán eltölthetnének egy kis időt a társaságában…. talán még ragadnának is rájuk egy kis kedvesség. De az, hogy Alexander Bones Russel és a kedvesség, valahogy nem fér meg egy térségben, ez olyan lenne, mintha a cuki, ártatlan nyuszit a farkas kómára bíznánk, hogy vigyázzon rá, holott tudjuk az első percben már azt tervezgetné, hogyan is kellene elfogyasztania. -Örülök neki… kár lenne elvesztened,- próbál humorizálni hátha valaki, aki igazán értékeli is ezt a remek humort, amit még itt Amerikában nem sok embernek nyerte el a tetszését, de nem is igazán mindig foglalkozott vele, hogy mit gondolnak róla, vagy mennyire jön be nekik. Neki tetszik és punktum. Frannie gondolkodás nélkül kéri meg a fiút, hogy segítsen neki levennie a ruhát magáról, először azt hitte, hogy azonnal nemet fog mondani neki, de végül mégis csak közelebb lépve teszi amire megkérte. Miután a ruha a földön landol gyorsan elintézi a sorsát, sokkal inkább szentelné a figyelmét Jerome-nak… ha már egyszer az ő ajándéka lenne. De nem nagyon akar kötélnek állni, vagy csak ennyire zavarban lenne, legszívesebben leülne, hogy felzabálja…. vagy éppen mást csinálna vele. Még sosem volt dolga kedves fickóval ágyon kívül és belül sem, szóval az újdonság varázsával hat rá a fiú egész lénye. Futó pillantást vet rá, és ismételten elő bukkan a kérdés, hogy vajon tényleg nem a férfiakhoz vonzódik-e, hiszen totál képtelenségnek tartja, csak a meleg srácok ilyen kedvesek, a heterokba bele van kódolva a bunkóság. -Nem… egyáltalán nem szeretném,- mosolyogva rázza meg barna tincseit, ahogy testén végig fut a fiú pillantása enyhe pír lepi el elefántcsont színbe vont arccsontját, gerincén libabőr fut végig. -Nem… határozottan szeretném, ha maradnál, -gyengéd mosollyal próbálja rá venni, hogy így tegyen. Amikor ujjaival a szőke tincseken simít végig, látja rajta, hogy élvezte, csak éppen sikerül össze szednie a gondolatait, ismét távozásra készen. Követi, majd tenyerével lassan vissza csukja az ajtót a helyére, oldalra billentett fejjel fúrja ibolya színű szemeit a másikéba ahogy megszólal. -Nekem mindegy, hogy híresség vagy nem,- vállat von, - tudod minden ember egyforma szerintem… És természetesen…. nem erőszak, de mivel én lennék a szülinapi ajándékod, csak éppen masni nélkül…. rendes haverjaid vannak,- kacsint rá cinkosan,- szóval nyugodtan használd ki csak az alkalmat, tehetsz bármit bizonyos kereteken belül. Nem kell foglalkoznod senkivel, csak magaddal és hogy élvezd a szülinapod…. ennyi. Akár kereshetünk is valami kényelmesebb szobát….- ajánlja fel mosolyogva ahogy várakozón pislog rá hatalmas, őzike szemeivel.
Egy kóbor mosoly.. ez az ami átfut ahogy hallom a hangját elveszni a zenében, de a kitűzött cél sokkal hívogatóbb haditerv, és nem is tart sok időbe tényleg meghódítani. Az ott történtek viszont...
Meglep a válasza. Valamiért baljósan cseng, de hogy mitől félek..!? Egyáltalán tartok e valamitől.. nem sikerül elgondolkozni a lehetőségen, valami teljesen megállított. Valaki... Talán pont az ahogy közelebb lép, a keze befűződik a hajamba, és meg kell mondjam akárhogy is van, valami isteni az érzés. De hamar észre térek.
Hogy mikor fordultam meg!?? Számomra elveszett. A vér még mindig dobol a fülemben, hogy mire készül.. nyilvánvaló, de akkor is.. Az ilyen játékokba nem megyek bele... Sokkal nagyobb aaaa.. buktató mint hogy az megérné nekem, na meg.. - nyelek nagyot útközben, kezem a kilincsen, nyílik az ajtó, de egy véletlenszerűen nyúló kéz, szemvillanás alatt zárja be. Most... Most fogoly vagyok? - fordulok felé kérdőre izzadt szemekkel és valahol a mélyben, felrémlik még Dave óva intése: "Figyelj rám fiú a nők.. a nők KISZÁMÍTHATATLANOK! Sose tudhatod mit várj tőlük.. mire számíts, vagy épp mikor-milyen célra használnak fel. Egy apasági per, vagy akár egy botrány is tönkretehet, ha a nő kiskorú.. Kérj személyit! " - villan fel az emléke, de valamiért pont nem az jár a fejemben hogy papírokat követeljek. De akkor megint beszélni kezd. Az én lábam meg ott gyökerezik helybe, ahol épp állok.
- Szóval azt mondod.. - sikerül rendesen nyögvenyelősen - azt mondod ez az egész Phill műve?? - áporodik sötét homály a ködre és az egész egy pillanat alatt válik kényelmetlenből semmibe. - Az isten verje meg, megmondtam nekik hogy ne próbálkozzanak ilyesmivel! - válik a hangom egy pillanat alatt dühössé.. zavarodottá?? A kettő együttes keveréke, de már a legkevesebb kedvem sincs bármiféle olajat önteni arra a tűzre. De ekkor jut csak eszembe a lány.
- Bocs.. ne haragudj.. nem miattad van.. - szabadkozom - Én csak... én csak... áhhh.. hagyjuk. - eresztek inkább le, és egy kiadós levegővel elengedem a lehetőséget. - Majd én kifizetlek. Mondd csak mennyiben egyeztetek meg, ezt a két barmot meg bízd rám. - nézek egyenesen a szemeibe és gyönyörű.. minden porcikája az, ehhez most mégsincs kedvem. Megrendelt ágyastárs.. A kurva életbe megmondtam nekik hogy senkinek nem árulhatják el!!!
Francesca mindenre, csak éppen pont erre a reakcióra nem számított. A legtöbb férfi… vagyis konkrétan az egész férfi sereg rá ugrott volna, nem azért mert beképzelt, hanem mert, ha egy fiatal srácnak befizetnek egy nőt a haverjai… az él a lehetőséggel és nem háborodik fel. Felvont szemöldökkel szemléli Jerome reakcióját, és először nem tudja hova tenni, nem tudja, hogy mire is kellene ezt vélnie. Talán meg kellene sértődnie? Nem, azt semmiképpen sem, habár temperamentumos lány, még sem lehet könnyen megsérteni, még a nagybátyja sem képes rá. Bántani igen, hiszen folyamatosan ezt teszi mint lelkileg, mint testileg, de megsérteni, bár az lenne a férfi számára az igazi sértés ha egy pisztollyal szét lyukasztaná a férfiasságát. Hmm, micsoda szép álom lenne, de most nem ábrándozhat ilyen morbid és élvezetes dolgokról, most más dolga van. Pedig jól látja rajta, hogy élvezte az érintését, az ahogy bele túrt a hajába, észre vette a szemei csillogásából, ahogy nehezen nyelt egyet. De a fiúnak nagyobb az akaratereje, mint azt gondolta volna. Nagyobb, mint gondolta volna, hogy egy hormon túltengéses, fiatal srácnak lenne. Le a kalappal előtte. Felrémlik benne, hogy ő hogyan és kivel vesztette el az ártatlanságát. És még a mai napig emlékszik minden percére és egyszerűen tökéletes volt, ahhoz képest, hogy ő világ életében Romeonak akarta adni, aztán jött Alex, neki meg még azért sem. -Hát nem tudom, hogyan hívják a srácot,- vállat von,- én csak annyit tudok, hogy én lennék az ajándékod,- halvány mosolyt varázsol a szája szegletébe, hátha ettől kissé megnyugszik, mert ahogy kinéz jelen pillanatban, félő, hogy perceken belül szívrohamot fog kapni. Tágra nyílt szemekkel bámul rá, miközben próbálja megemészteni a kitörését és miközben próbál rá jönni, hogy tulajdonképpen mi is lehet a baja, vagy mi lehet olyan nagy gond? Eddig úgy tudta, hogy a férfiak nem annyira őrzik ezt a kincset, sőt az a legjobb, és a legmenőbb ha valaki minél előbb túl esik rajta. -Nem probléma…. biztosan váratlanul ért,- böki ki ahogy nefelejcskék íriszeit kedvesen fúrja a srác izzó szemeibe,- Nem tudom, a főnökömmel beszélte le a dolgot, nekem csak annyit mondtak, hogy ma jöjjek ide és hogy az anyagiak el vannak intézve már,- vállat von ismételten, majd kissé felvonja az egyik szemöldökét,- De addig nem moccanok sehova amíg nem szórakoztattalak el, valamint ez azért nem olyan nagy dolog, mármint úgy sem fogja senki megtudni. Nem fogok képekkel az első újsághoz rohanni és kinyomtatni,- az elképzelésre halk kuncogás hagyja el ajkait, habár a helyzet nem olyan vicces,- fiatal vagy, élvezd ki, nem kell mindent túlgörcsölni, hidd el én tudom.
Hitetlenül megrázom a fejem. Az a két.. barom... - szűröm csak a gondolataim között, valahogy háttal nekidőlve a mosdópultnak útközben, de a lány... a lány következő szavai megint észre térítenek. Hogy mi van??
- Állj.. állj.. állj... - emelem fel a két kezem magam előtt, hogy félek?? A FENÉKET! - Figyelj.. én tudom hogy ez a munkád.. és hogy ez a két pöcsfej annyira be van állva ma éjjel, hogy hülyeséget cselekedett... - rövid szünet, végig a szemeibe - és gyönyörű lány is vagy.. tényleg!- egy elnyomott sóhaj útközben - De én nem... Én... - áll meg a dolog vége, és igen, most itt egyálltó helyemben meg is kérdezhetném magamtól hogy most mégis mi a franc az amit művelek!? Nem ezt kellett volna már tennem legalább.. hát legalább hat éve, amikor ott álltam annak a bulinak a közepén, és az a lány... az a lány.. - Megrázom a fejem. - Nem.. nem.. ezt most nem kell.. - győzöm meg magam vagy inkább őt(?) A fene tudja kinek beszélek. - Figyelj, tényleg rendes tőled, de nem. - zárom le - Én ezt.. én ezt nem így akarom, megértesz? - emelem meg a fél szemöldököm a szemeibe, és más esetben most én is simán kiröhögném magam. Most meg mi a fenét művelsz?? Mégis... Erről tökéletesen megvagyok győződve. Nem a wc-ben akarom. És nem azért mert valakit megfizettek...
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Jerome & Francesca 
- de ez nem a megfelelő alkalom. - fogok rá a kezére ha önállóan nem tette meg, csak hogy a hajamból kisegítsem. Hogy gyönyörű e?? Őrületesen!!! De én nem az a fajta vagyok, aki itt.. bárhol! Vagy bármikor.. mikor odakinn hemzsegnek.. Nem beszélve a többiről!