Szombat van, ami annyit jelent, hogy adás. Már kettő óta itt vagyok a stúdióban. Átnéztem az anyagot, a főnök által kiadott néhány kérdést, a rajongói levelek és az azokból összegyűjtött kérdéseket, valamint amit eddig a vendégünkről tudni kell. Persze ezt a héten már többször is megtettem, de végső simítás az sosem árt.
Jon egy európai fesztiválon van, onnan fog élőben közvetíteni a műsor utolsó tizenöt percében. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de hiányzik. Hiányolom a természetét, a stílusát és a reakcióit a spontaneitásomra. Visszatérve a műsorra, szóval, mivel Jon nincs, így megint enyém a terep. Régen volt már így, és szinte már ki  is ment a fejemből, hogy mennyivel több melót igényel egyedül felkészülni, és levezényelni a műsort.
Szokás szerint a stúdióban ebédeltem, szokás szerint túl későn - vagyis háromkor - és szokás szerint az elmúlt pár órában bedobtam már két kávét, a mostani a harmadik, mióta itt vagyok. A ruhámat megint az egyik támogatónktól kaptuk. Világoszöld koktélruha kissé ejtett rövid ujjakkal, a csípőmtől lefelé feszesen, fölötte pedig lezseren áll. Egy fekete tűsarkút veszek fel hozzá, megvárom, amíg a sminkes kisminkel - kérésemre persze csak szolidan - miközben a mobilomon nézegetek képeket az Instagramon. A hajamat a fodrász begöndöríti, majd összefogja hátul egyszerű lófarokba. Sosem értettem, hogy ehhez mégis miért kell begöndöríteni, de ő a fodrász, felőlem aztán csinálja, ha szerinte így a jó...
- Még tíz perc - hallom a srácoktól a fülembe rakott kis hangszóróban. Kimegyek, hogy elfoglaljam a helyemet, közben körbenézek a közönségen, és nyugodtan tapasztalom, hogy telt ház van. Mondjuk, mikor nincs telt ház? Úgy értem, a mienk az egyik legnézettebb adás a városban, még szép, hogy ennyien kíváncsiak rá élőben. Látom, amint a kártyás fickó - akit csak én hívok így, mert igazából Tony-nak hívják - is hamarosan felbukkan. Kioktatja a közönséget, hogy melyik táblájánál mit kell csinálni. Istenem, mintha nem lenne egyértelmű a taps meg a nevetés. Meg hát amúgy is, a közönség alapból tudja, hogy mikor mit kell csinálni, szóval nem értem, hogy a kártyás fickónak mégis mi dolga van itt...
- És mindjárt kezdünk... Három... Kettő... Egy... Adás - hallom a fülemben, és egyből mosolyogva a kamera felé fordulok.
- Üdvözlöm a kedves nézőket, Sophia vagyok. Bizonyára látják, hogy partnerem Jon nincs itt, de hölgyeim, ne csüggedjenek, hiszen később ő is élő adásban jelentkezik majd, méghozzá Európából. Na de kis lesz ma a vendégünk? Közönségszavazás alapján Jerome Brightman, egy fiatal DJ, aki körülbelül fél éve futott be igazán a DJ-k világában. Kérlek Jerome, fáradj be - mondom el a szokásos műsorkezdő szöveget. Valahogy ez sokkal jobb móka, mikor Jonnal felváltva mondjuk a mondatokat. De hé! Most nem foglalkozhatok ezzel, adás van, ne szúrd el, és légy önmagad, az mindig nagyot üt...

Pár másodperccel azután, hogy invitálom vendégünket, ő meg is érkezik. Szokásos belépő, a táblás fickó a magasba emel valamit, amire szerintem senki se figyel, a tinilányok meg teljesen odavannak. Bevallom őszintén, hogy a főnökkel kicsit paráztunk, hogy egy DJ-nél nem lesz telt házas adás, de jó látni, hogy tévedtünk. Megvárom, míg leül velem szemben, majd el is kezdem a beszélgetést.
- Szia Jerry, ugye szólíthatlak Jerrynek? - kérdezem tettetett meglepődéssel. Közben hallom a fülemben, hogy hátul minden rendben, és Jon is bejelentkezett már, hogy megvannak a zenészek a későbbi interjújához a fesztiválról. Megvárom a választ, majd folytatom a mondandóm.
- Szóval, őszintén el kell mondanom, hogy le vagyok nyűgözve. Még sosem láttam DJ-t így kiöltözve, szerintem többet kéne így öltöznöd, ugye csajok? - nézek a közönségre mosolyogva, kérdésemre pedig egy taps a válasz. - Látod? Én elgondolkoznék ezen a helyedben... Jut eszembe, ha már ilyen külsőd van, biztos vagyok benne, hogy van barátnőd, aki itt ül valahol a nézők között, vagy esetleg a színfalak mögül figyeli az adást? - teszem fel a kérdést, ami a leggyakoribb volt a rajongók levelei között. Mondanom sem kell, hogy megint egy napom ráment, míg végigolvastam a kapott e-maileket, amiknek egy részének még a műsorhoz sem volt köze... Úgy értem, hogy jó oké, fiatal srác, de ne nekem írjanak levelet, hogy el akarják hívni egy randira valahova... Hallgatom a választ, esetleg teszek is még egy-két kérdést, majd ugrok is a következő témára: család.
- Olvastam, hogy Svédországban születtél. Esetleg beszélsz is az ország anyanyelvén? Ráadásul én mindig is kíváncsi voltam rá, hogy a svédek mégis hogyan bírják elviselni azt a rengeteg havat télen. Van erre valami titkotok? Mert ha igen, akkor nekem igazán elárulhatnád, mert maradjon köztünk, de én nehezen viselem el a hideget - mondom, s a végén kacsintok egyet, hátha attól valamennyire felszabadul a srác. Látom, hogy nagy rajta a nyomás, de nem vagyok én ördög!
Imádom a havat, a télisportokat is nagyon kedvelem, csak a hideggel vannak problémáim. Sosem bírtam nagyon a hűvösebb időjárást, és mindig hamar le is betegedtem, ha kijött az effajta idő. Svédországban pedig mindig látom képekről, hogy mennyi hó van. Milyen jó lehet ott snowboardozni...
- Ha már Svédországnál tartunk, mesélj egy kicsit a családodról. Hogy keveredtetek ide, az óceán túloldalára? Más is tehetséges esetleg közületek? - térek rá végül ténylegesen is a családjáról szóló kérdésekre. A főnök kiadta, hogy valami jó kis sztorit kell kiszednem belőle. Olyant, amiről utána lehet beszélni, mert így később tovább nőhet a nézettségünk, és az oldalon is többen visszanézhetik az adást. Mondtam neki, hogy bízhat bennem, sima ügy lesz, hiszen nem egyszer történt már, hogy egy-egy kérdésemet a vendégek félreértették, és végül egy elég szép vallomással álltak elő. Nem kell ilyen dolgok miatt aggódni, kiszedek én mindent a fiúból, ha az kell...

Szuper, előre tudtam, hogy Jerry bele fog menni a tegezésbe, meg ebe a megszólításba. Hatalmas mákom van, ugyanis nem szeretek magázódva beszélgetni a vendégeinkkel. Első körben csak megemlítem a külsejét, aztán jön az egyik leggyakoribb rajongói kérdés: van-e barátnője. A választ hallva széles vigyor jelenik meg az arcomon - persze, mintha eddig ott se lett volna? -, a közönség felé fordulva pedig örömködő lányokat látok meg. Tipikus reakció a stúdióban, már megszoktuk a stábbal.
- Ezek szerint a Nagy Ő bármikor betoppanhat a képbe. Mondd csak esetleg van esélye nálad egy rajongónak? Vagy esetleg meg van csajok közül is a típusod, mint például barna haj, vagy kék szem, magas meg hasonlók - kérdezek rá ismét néhány rajongói érdeklődési köre. Elég idegesítő volt olvasni azt a rakatnyi levelet, amit kaptunk, mindegyikben szinte ugyanezekkel a kérdésekkel, és ezeken kívül kínszenvedés volt találnom köztük még más használhatót is. De találtam, és azokat későbbre tartogatom. Még szerencse, hogy csak hétvégén vagyunk adásban, így van öt napunk felkészülni a műsorokra.
Kis idő után áttérek a következő témára, és fel is teszek néhány kérdést. Svédország. Voltam már ott síelni, de csak egyszer, mert nekem ott túl hideg volt. Nem is én lennék, ha nem így lett volna. Együtt nevetek a havas kérdésemre adott válaszon Jerryvel. Vicces fiú, szerintem könnyű dolgom van vele, mert eddig mindenre rendesen válaszolt. Csak így tovább és az adás után még többen rá fognak keresni a nevedre!
Újabb kérdéseket teszek fel a családjáról, majd hallgatom a válaszát. Aranyos, ahogy az édesanyjáról beszél. Ismerős érzés, én is imádom az anyukámat, de ki nem? Ahogy a kamerába integet, azon pedig látszik, hogy mennyire spontán, ez pedig bejön, imádom a spontán embereket, mondatokat, pillanatokat, hiszen én is ebben a szellemben nőttem fel, és a műsort is körülbelül így vezetem. A főnöknek pedig ez tetszik, mekkora mázlim van!
Szóval van egy bátyja? Hmm... Ez érdekes, alaposan utánaolvastam a srácnak, de ez nekem új. Jon biztos megtalálta volna, ez most cikinek kéne, hogy legyen, de itt jön a spontaneitás.
- Igazán? Szóval van egy bátyád. Biztos ő is van olyan jóképű, mint a kisöccse - kacsintok Jerry-re nyugtatóan, hogy jelezzem, ne izguljon ennyire, mert nagyon látszik rajta. Nem tudom, mennyire érti a jelet, de remélem veszi az adást. - Mesélj egy kicsit róla. Hogy érted, hogy még ő sem tudja, hogy miben tehetséges? Esetleg nem szereti a munkáját? Vagy még egyetemre jár és nem sikerült döntenie? - érzem, hogy jó helyre tapintottam. Ez biztos egy komplikált téma, hisz azt sem igazán láttam sehol, hogy van egy testvére a kis vendégünknek. Valószínűleg okkal rejtegeti, és tudom, ez már a magánélet, de muszáj kissé személyesebb kérdéseket is feltennem, mert az újságok is mindig kivesézik a műsorunk hétvégi adásait, és nekik is kell valami, amiről még nem írtak, és talán nagyot üthet. Éppen ezért van az, hogy Jonnal ellentétben én néha kissé tolakodóbb kérdéseket is szoktam feltenni. Ezért nézik a műsort, nem?