- Arról volt szó, hogy már nem kell ezt csinálnom – meredek főnökömre hűvösen, még a karom is keresztbe fonom a mellkasom előtt, hogy azzal is érzékeltessem, mennyire nem rajongok ezért az egészért. Már azt se tudom, hogy kell az ilyen fiúkhoz viszonyulni, egyszerűen elszoktam tőlük… és amúgy is, miért én?
- David Root téged akar, és ezt nem kevés összeggel nyomatékosította, nem nyitok vitát – és esélyt sem ad arra, hogy én nyissak, mert már ki is libben, én meg magamban küldöm őt jó messzire, nem túl szép szavakkal. Bármennyire is vagyok, ahol vagyok, még mindig neki dolgozom, ami annyit tesz, bólintok és megyek, még ha egyáltalán nincs kedvem hozzá.

Az egyetlen vigaszom, hogy nem egyedül szállok ki a limuzinból, hisz három másik lány is meghívást nyert a buliba, és ki tudja, hány hozzánk hasonló lesz még ott. Persze nem tartok semmiből, egyikük se érhet a nyomomba, ezt bármivel alá tudom támasztani, elvégre évek tapasztalatai engedik, hogy ezt mondjam.
Nem öltöztünk ki, valahogy egyikünk se arról híres, ellenben kellően felhívjuk magunkra a figyelmet, elvégre, ez mégis csak egy nagy medencés buli. Még felülüdülés is lenne itt lenni, ha engem nem dolgozni küldtek volna. Amíg a csajok beveszik a helyet, és megkezdik alapozni az estét, addig én távolról figyelem a srácot, aki dj pult mögött tevékenykedik. Még pont észreveszem, hogy valaki a vendégek közül felém közelít, de a puszta tekintettemmel közlöm vele, ne tegye. Általában ezt meg is szokták érteni, most sincs másként.
Leveszem a kabátom, mi alatt csak bikini van rajtam, hisz kellemes idő van, és nekem aztán főleg nincs mit takargatnom, majd szerzek két pohár italt, és egy sóhajtás után, Jerome – remélem, jól jegyeztem meg a nevét – felé veszem az irányt.
- Nem vagy szomjas? – nyújtom felé az egyik poharat, mosollyal az arcomon, miután megbizonyosodok róla, biztos, meg is hallja azt, hogy beszélek hozzá.
- Biztos fárasztó egész este ezt csinálni – nézek végig a dj pulton, és csak egy pár pillanat erejéig hagyom, hogy lássa, elhúzom a szám, aztán arcomra visszakerül a már jól megszokott mosoly, tekintetembe meg némi csillogás kerül, mintha csak annyira odalennék azért, mert ő ilyet tud.