A turisták autóinak üvegein keresztül hihetetlen látványt nyújthat L. V. non-stop szemvakító és csalogató fényegyüttese már innen, az autópályáról is. Gyakran kellett meglátogatnom ezt a külföldiekből élő kuplerájt, mégsem tudtam soha megszeretni. Nem fejthetem ki, hogy mik voltak utazásaim konkrét céljai, de annyit elárulhatok, hogy pókerezni és megtapasztalni L. V. éjszakai életét nem sok időm volt. A "mi dolgunk".

A mai - különleges - megbízatásom újra erre a vadnyugatra emlékeztető kalandparkba vezet, pontosabban a külvárosába. Még pontosabban: L. V. egyik - irányító egységekre felosztott - börtönébe, ami a szóbeszéd szerint az állam legkomolyabban őrzött supermax karanténja.
Nem tudom kellően kifejezni, mennyire hidegen hagynak a börtön "ijesztő" adatai. Krasnoyarsk-ban rengeteg időm volt megtapasztalni egy igazi, még Sztálin idejében felhúzott börtön vendégszeretetét.  
Állítólag anno Miroslav is megbecsült vendége volt ennek a monumentális építménynek, ami nem csoda, ha megszámoljuk, hány börtön listáján szerepelt, mielőtt végleg megállapodott volna a Rikers-ben. '96-ban építette ki az itteni kapcsolatait, Mikhail pedig ezeket a kiskapukat használta fel ahhoz, hogy ezen a kellemes délutánon személyesen is találkozhassam a hírhedt Frederic Cordova-val, a kolumbiai kartell lekapcsolt nagyurával.
Nem mondanám, hogy túlzottan izgulok közös tárgyalásunkkal kapcsolatban, mégis érzek magamban valamiféle belső nyomást a találkozóra "választott" helyszín miatt.

Célba veszem a börtön parkolóját. Leállítom az Infiniti motorját és gondolataimban felvázolom a mai találkozó céljait.
A jövőhéten esedékes európai fegyverszállítmány pontos helyét és idejét kell egyeztetnünk és kérdőre kell vonnom a Brighton-on tevékenykedő kolumbiaiak és mexikóiak felettébb zavaró tevékenységéről.
Kiszállok luxusautómból és rágyújtok egy cigarettára, közben tekintetemet végigvezetem a börtönkomplexum teljes területén. A szibériai börtönök biztonságát meg sem közelíti, de még a New York-i Upstate is köröket verne rá egy fair csatában. Nem értem, hogy miért hívják az ehhez hasonló "intézeteket" börtönöknek. Шутка...

Szürke öltönyben, egy árnyalatnyival sötétebb ingben és nyakkendőben, márkás, szintén szürkés árnyalatú kord nadrágban, hozzá öltönycipőben sétálok végig a parkolón. Az ujjaimat és kézfejeimet díszítő tetoválásokon kívül a börtönőrök nem vizslathatják sunyi tekintetükkel a testem többi részét eltakaró jegyeket.

Mélyen tüdőzöm le a Lucky Strike-ot, miközben átsétálok a börtön előterén, célba véve a főbejáratot. Nincs is nagyszerűbb érzés a rácsoknak ezen az oldalán állni. Egyik oldalon sem szabad az ember, de legalább itt több esélyed van a pénzszerzésre és nem kell minden zuhanynál tőrt szorongatnod, azon filozofálva, hogy vajon aznap este megtámad-e valamelyik venezuelai vagy bolíviai ellenlábasod, akinek feltett célja, hogy a frissen kibuggyant véreddel felírja szervezetének rövidítését a fürdőhelyiség valamelyik falára.

A csikket elpöckölöm. Nyakkendőmet megigazítom, majd belépek a börtön főbejáratán. Az előtérben leveszem napszemüvegemet és az információs pulthoz sétálok. Az üveg mögött egy idősebb, borostás arcú férfi telefonál a komplexumban rendszeresített börtönőr uniformisban. Megvárom, amíg véget ér roppant fontos információcseréje kollégájával, aminek témája valamelyik bosszúra éhes bandatag, aki a látogatóhelyiség közepén  rávetette magát és análisan közösült a  a "barátnőjével" a múltheti családegyesítő vasárnapon. Kíváncsi lettem volna, hogy a normális, heteroszexuális látogatók hogyan reagáltak erre az apró afférra, amit végül a börtönőröknek kellett megszakítaniuk.
- Jó napot! 14:30-ra vagyok beregisztrálva Frederic Cordova-hoz. A név: Viktor Kirillov.
Átadom az irataimat a recepciósnak, majd megkapom a "Látogató" feliratú, neon zöld színű karszalagot. Szokatlan érzés felvenni a szalagot - pont olyan szokatlan, mint látogatóként és nem elítéltként belépni egy szigorított börtönbe.
Követem az illetékes őrt az üvegszobáig, ahol a rabokat egy húsz centiméter vastag plexi üveg választja el a látogatóktól. Belépve a folyosóra emlékeztető szobába, a hatodik, egyben utolsó székre mutat. Lenéző malacfejével végigmér és undorodva jelenlétemtől felhúzza malacorrát.
- Köszönöm a segítséget, Братство! (Bratstvo - Testvér) - biccentek az őr felé "elismerősen".
Becsapja maga mögött a súlyos vasajtót, majd néma csend ereszkedik a folyosóra.
Kimért léptekkel közelítem meg a hatos ablakot. Leülök a kényelmetlen faszékre és először semleges, majd mosolygó arckifejezéssel vetítem rá tekintetemet a szoba másik oldalán ülő Frederic Cordova-ra. A mosolyt inkább nevezném kajánnak, mintsem együtt érzőnek. Leemelem a falra akasztott vonalas telefont és megvárom, hogy tárgyalópartnerem is vonalba kerüljön.

Némán biccentek a plexi túloldalán helyet foglaló Frederic Cordova felé, akiről az elmúlt napokban rengeteg információt ismerhettem meg Mikhail jóvoltából, aki volt olyan nagylelkű, hogy megossza velem a kolumbiai drogbáró már-már betegesen összetett rendőrségi-bűnügyi dokumentumait. Rengeteg problémánk adódott a Brighton-on terjeszkedő kolumbiai drogdílerekkel, akiknek az értelmesebb fele inkább hallgatott, semmint, hogy kiadja a megbízó nevét és némán ment a tenger fenekére vagy az L. V.-t átölelő sivatag homoktengerének mélyére. Az infantilis dílerek meghatározó rétege ellenben Cordova-t jelölte meg munkaadóként, így első utam a kartell koronázatlan királyához vezetett, aki a valóságban meglepően tárgyalóképes partnernek ígérkezhet, a kellemetlen körülmények ellenére.

Mosolyomat eltüntetve arcomról, szárazon és lényegre törően térek rá érkezésem témájára.
- Mr. Cordova... Bízom benne, hogy nevemet "üzleti" partnereitől hallotta először nem is olyan régen, én ellenben időtlen idők óta várok az Önnel való találkozásra. A helyzet ugyanis a következő... - öltönyöm rejtett zsebéből lassú mozdulattal előhalászom Sobraine cigarettás dobozomat és vihargyújtómat, majd rágyújtok kedvenc cigarettamárkám egyik bátor katonájára, aki a tüdőmben fog az enyészetté válni. - ... Augusztus végétől október elejéig három barlangot számoltunk fel Brighton belvárosában. Kolumbiaiak és mexikóiak játszották a szakácsok és testőrök szerepét. Hihetetlenül os-to-ba emberek - az ostoba szó minden tagját erősen megnyomom -, amilyen Ön is, ha azt hiszi, hogy átvetítheti neves vállalkozását a Bratva területére. Szeretném megmutatni a friss Times címoldalán helyet foglaló, zseniális fotóművész által elkapott fotót, amin, ha jól sejtem, az egyik ilyen vállalkozásának színhelyét fogja megpillantani.

Kabátzsebemből előveszem a mai New York Times legújabb példányát és szétnyitom Frederic előtt. A címlapra nyomtatott képen egy porig égett ház romjai, a mellé szerkesztett, valamivel kisebb képen pedig öt, fehér lepedővel lefedett test bámul vissza a kolumbiai drogbáróra.
- Az elfogott kolumbiaiak fele pillanatok alatt köpött. Egyszerű kérdésre kaptunk egyszerű választ. "A megbízó?", "Frederic Cordova", "F... Frederic Cordova", "Fre... Cordova", et cetera, et cetera. Nyolc éve állunk diplomáciai kapcsolatban a kartellel, de a jelenlegi szituációt tekintve mégis úgy vélem, hogy eljött az ideje a tisztítótűznek, már ami a Brighton-t övező területeket illeti. Először... Utána következnek a külső kerületek, majd NY külső gyűrűi és végül a börtönök. Remélem, tudja, hogy az Árja Testvériség a mai napig olcsón felszámolja a költségeket egy váratlan incidensért, amit a nap bármelyik szakában képesek megrendezni. - Elnyomom a csikket, majd mély sóhajtást követve folytatom. - Ellenben, ha kárpótlásul a váratlan terjeszkedésért cserébe felajánlana valamit, ami fontos a számunkra, elkerülhetjük a labilis helyzetet követő procedúrát és megkönnyíthetnénk mindkettőnk életét. Mi a véleménye, Mr. Cordova?

Az árulás bűze minden négyzetcentiméterét bejárta a helynek. Idegesnek, sőt talán haragra lobbantnak kellene lennem, ám furcsa mód, arcomról semmiféle érzelmet nem lehetet leolvasni. Mintha az egész nem érdekelne annyira, hogy bárminemű érzelem kicsalására képes lett volna.
Csendesen hallgattam végig szavait, majd tekintetem az elém helyezett újságra szegeződött.
-Az árulásért büntetés jár…Szép munka…- mormogtam, majd Kirillov-ra emeltem pillantásom.
-Még is mért rúgnék fel egy diplomáciai kapcsolatot, amiért oly’ sokat dolgoztunk Kirillov? A Kolumbiaiak, meg mi mást mondhattak volna… Ha ti elintéztek engem, nem marad kit kiiktatni…A tisztítótűz…ha nem lennék itt már magam intéztem volna el a dolgot.
Nem szerettem ugyan bemocskolni a kezem, de megtettem ha szükség volt rá. Fegyvert fogni valakire, akit egykor barátnak, vagy épp szövetségesnek gondolt az ember kegyetlennek tűnhet, de mindemellett igazságos is. Igazságos, jogos, és becsülendő.
-Az árulóknak egy a sorsa… bárkitől is jöjjön az igazságszolgáltatás. Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy most nem hisz nekem. Szíve joga, hisz még oka is van rá. De egyet mondjon meg nekem? Vajha éppen miért ilyenkor kezdenék ilyesféle akciókba, mikor úgymond a legsebezhetőbb vagyok?- tettem fel a kérdést határozott hangon. Tekintetemből őszinteség sugárzott.
Mindig is egyesen embernek vallottam magam. Ha terület kellett, hát kértem. Épp ugyan úgy, mint annak idején apám is, mikor Las Vegasba települtünk. Kérni nem szégyen, csupán tisztességes. Lehet hogy bűnöző vagyok, de a tisztesség fogalma sosem állt távol tőlem.
-Mi lenne az, ami megfelelne kárpótlásképpen?- vontam fel szemöldököm. - Kérhet szinte bármit. Nevemben cselekedtek, így nekem kell a mocskot magammal cipelnem… Nos Mr. Kirillov, mi lenne az?