"Az idők méhében sok minden vajúdik, ami várja, hogy világra szüljék."
- William Shakespeare

– Anya azért hagyott nálad, mert rád hasonlítok a legjobban?
A vékony hangú kérdésre menten kiköptem az addig ide-oda ping-pongozott kortyot számból. Lehervadt arcomról a blazírt kifejezés, amit a derékgyilkos ágy hagyott maga után.
A lány kedvtelen fintorom láttán talán elkezdett megvilágosodni. Szerette volna visszaszívni még a kérdést is, nehogy igenlő válasszal szolgáljak számára. Kiesett kezéből a grafit ceruza, az újságpapír szélébe szaggatott, melyre addig virágokat rajzolt és melyen a betűk dagadó gyomrát firkálta felismerhetetlenre.
Eltűnődött. „Anya hibázott?”
Esélyt sem adtam saját bizonytalanságomnak. Hat éve, mikor ez a tüneményes kis barna világra jött, s berepült ide a mózeskosár takarói közé veszve, ki sem láttam a füves cigaretta mámora közül, de konokul elküldtem az Ő anyját, az én édes nővéremet, a mi közös rokonunkat melegebb éghajlatra ferdehajlamú gondolatával.
A legbosszantóbb próbálkozás volt Cora részéről, mikor a példamutató keresztanya címét rám aggatta, remélve, hogy ebből majd értek.
Mit sem változtam.
A fehér felhőkről félig lelógó nővérem kezéből egy AK-47-es intett felém fenyegetően. Szakképzett katonák tehetségével mért be, hogy kibiztosítson, majd elsüsse a fegyvert. Gyűlölt. Nem mondom, volt rá oka szép szerivel. S ha lett volna agyam listát vezetni, akkor méterekre kígyózott volna tőlem a sor vége. A lány az itt töltött idő alatt csak minden másnap látogatta az óvodát, hamarabb jutott eszébe öt alkohol brand, mint gyümölcsnév. Vasárnaponként látott csupán főtt ételt, 0-24 órában birtokolta a tévé távirányítót, és csupán akkor kellett fésülködnie, ha ő azt úgy akarta. Tetvektől, mosatlan ruháktól vagy a szappan hiányától vakarózott-e annyit, nem tudom.
– Csak agonizáljunk, jó? Ne társalogjunk semmilyen komoly témáról. Nézd meg a teletexet, hogy mikor kezdődnek a hencegnők, aztán foglald le magad.
Kíméletlenül korgó gyomrom hangja nem nyomta el kérdését.
– Mi az, hogy agonizálni?
Még arra sem méltattam a lányt, hogy ráemeljem pillantásom. Könyörgöm! Két hete miatta kelek hajnali nyolckor és még dialógba is elegyedjek vele? Ez kész terror. Főleg, hogy a gyerektartást még nem láttam.
Nem akartam, hogy a miértjeivel és a kérdéseivel üldözzön. Ma fel kell majd hívnom a faszfej keresztapját, akin számon kell kérnem az elmaradását. Kutyakötelessége lenne a lábtörlőmön pitizve a kölköt követelni. De ez a söpredék arra sem méltatja az elanyátlanodott kócost, hogy néhány percet rááldozzon marha elfoglalt idejéből. Nekem ugyan nem okozott volna fájdalmat, ha a sitten elveszik a segglyuka szüzességet és a hosszútávú memóriáját, de köztudott volt, hogy a törpe fantáziát látott abban a nyomorultban. Én is láttam... részegen. Valami nagy és... fantáziát.
Eljutottam a könyves polcig, majd visszavonszoltam magam az asztalig, ahol a gyerek ült. Egy vaskos enciklopédiát dobtam a szanaszét szóródott gabonapelyhek tetejébe. Ha nem fájt volna úgy a fejem, magam csapom fel az értelmező kéziszótárt, így viszont ráhagytam a keresgélést. Addig is hagy érvényesülni reggeli nyomorom futópályáján. És ez még nem a startvonal volt. Azon is képes lettem volna átesni ilyen másnaposan.
– Ott keresd, hogy...
– Az "a" betűnél?
– Ja. De a végétől kezd el lapozni, mert ez olyan könyv, hogy a "z"-től kell indulni. Muszáj.
Délután kettőig szabaddá tettem magam.
Szinte éreztem is, ahogy Cora a terrorista angyal, kilövi az első sorozatot, és végigszánt vele gerincem mentén.
Áucs.


Délután kettőkor végigvezetem tekintetem egyenes vonalban a lakásomon.
Disznóól. Mindig az, nem meglepő. De ebbe a katasztrófát szenvedett övezetbe most egy második élőlény is bepofátlankodott és a Barbie-babák kedvenc szerenádját nyomja fennhangon ordítva, miközben az ezeréves kanapé tropa rugóit teszteli. Erre még öt perce van, aztán kirakom az erkélyre levegőzni.
Ehhez túl instabil a fejem állapota.
Talán, ha nem borral gurítom le a fájdalomgyilkost… túl sok a talán.
Hűtőjelentés.
Fertő. Kész bordély, amit itt hármasban művelt a sütőtök, a joghurt és az uborka. Jó, hogy nem sikoltozták az én nevemet, miközben penészt és lábat növesztettek a szőrös seggükre.
– Figyelj csak, Crissy. Amikor itt firkáltál…
– Rajzoltam.
– Véstél.
– Rajzoltam.
– Nekem olyan tök mindegy, művészi alkotás volt-e vagy rongálás. A lényeg. Nem láttál egy fehér borítékot az én nevemmel? Tudod. Lara Jones-Hawson. A címem van rajta, és egy nagy pecsét, hogy ezt azért küldték, hogy vehessek neked csokoládét ebben a hónapban. Na?
A kislány szeme felragyogott a nyalánkság hallatán.
Áh! Meg van Crissy drogja. Engem a jó minőségű ír whisky hoz ilyen lázba, mint őt a beolvasztott barna katyvasz.
Sietségében szinte átesett a fehérnek született bolyhos szőnyegen, s felnyalábolt az étkező asztal alól egy vadállat mintával mímelt borítékot. Annyira szerettem, hogy az ő agya még használható volt. Annyira szerettem, hogy kicsit sem hasonlított rám.


– Ma mindenki mesélt az anyukájáról az iskolában.
A kanál megmerevedett a kezemben. Tompa puffanással a bögre aljában végezte a tejtől megázott müzli. Az üres kanalat reszketve tartottam, míg Crissy bele nem kezdett a visszaidézésbe. Kisvártatva vártam, hogy a nővéremről jöjjön az édesded leírás, hogy majd jellemét firtassuk és egy anyára jellemző szavakkal illessük. Kedves, gondoskodó, féltő, törődő. Ehelyett én kerültem szóba.
Marha jót mosolyogtam Crissyn, miközben nagy hévvel előadta álmai anyukájáról szóló kis beszámolóját. Kezdetben... kezdetben volt erőm mosolyogni.
False: Az anyukám most szabadságot vett ki.
True: Cora és Lincoln egy bevásárlóközpontban lelték halálukat, egy ámokfutó két golyójától véreztek el.
False: Rábízott a példamutató keresztanyámra.
True: Mondjuk inkább, hogy züllött és munkanélküli.
False: Parancsba adta neki, hogy mindenben a kedvemre kell tennie.
A kis kócos ennél a mondatnál büszkén kihúzta magát.
True: Lustaságomból fakadóan csokoládétortát evett popcornnal, hamburgerrel és pizzával. Már most rákapott a gyümölcslével kevert italokra. Szegény szerencsétlen!
True: Lara néninek(baszkikuli, ennyire öreg lettem?) pazar (jót tett neki a szótárhasználat…) munkája van. Nagyon okos.
True: Valóban, mert fogalmam nincs róla, hogyan fest egy munkaszerződés, vagy hogy miképp ível felfelé az IQ-szintem.
False-True: Ő egy nagy takarítócéget igazgat! Ő egy igazgatóasszony. Azért nem tartunk otthon rendet, mert minden üres üveget, papírszemetet haza kell hoznia, és a nappalink közepére szórni!  A szeméttelepen már nincs elég hely. És mi nagyon sok tévét nézünk, főleg meztelenkedős bácsikról meg nénikről, de néha robbanni is szoktak a dolgok, vagy vérfröccsen a képernyőre… vagy Lara néni sikítozik. Én is szoktam sikítozni. Mert hát ha neki lehet, nekem is. Ő egyébként nagyon ügyesen fest! Minden művészeti vonásomat tőle örököltem! Mindig fest valamit, amit kidob. De szerencsére van időm lemásolni előtte, így nem vesznek el a firkálgatásai. Egész füzetem van! És a legjobb, hogy nagyon sok embert ismerünk. Mindennap új fiúkkal vacsorázunk!

A jó pedagógus füle kihegyeződött a kritikus fordulatokra. Míg ez a hatérves gyermek összezavarodva élménybeszámolót tartott a nyomorúságos életemről, az osztályfőnöke fejben már a szociális munkások számán töprengett. Nyakig szarban voltam. Ha iderendelem a flúgos keresztapát, aki majd a gyerekkel együtt elveszi a segélyt, akkor még nagyobb ürülék tengerben fogok lubickolni. Eszem ágában sincs… mintaszülő leszek. Más különben milyen pénzből veszek majd cigarettát magamnak hónap közepén?
– Christine, azonnal elmész lefeküdni! Előtte megfürdesz és még a hajadat is megmosod…
– De most fog kezdődni a Phineas és Ferb! Mindig megnézzük! És még csak öt óra van. Nem fogadok szót! Majd ha hozol csokit.
Kérdés: ki nevel kit? És ki nevet a végén? Mert nem érzem, hogy röhögne a vakbelem. Ja, bocs. Már tízévesen kivették.