Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Udvarias mosolyt varázsoltam mindig tündöklő arcomra, majd elnézést kérve a korosodó férfitől álltam tovább minek miután már legalább öt percet elrabolt az értékes életemből azzal, hogy unalmas senkit sem érdeklő fecsegésével tartott fel, amely habár őt láthatóan jól szórakoztatta, engem már kevésbé kötött le – és pontosan ezen is volt a hangsúly. A társaságában legszívesebben hatalmasakat ásítozva adtam volna a tudtára, hogy egyáltalán nem érdekel a mondanivalója, amely inkább altatóként gyakorolt hatást személyemre, azonban ezen az estén úgy véltem, hogy az a legjobb, ha szokatlanul tapintatos illetőként viselkedem, elvégre jelen helyzetben úgy állt, hogy lesz még alkalmam máskor is a porig aláznom a férfit, habár ennek fényében még ettől is elment a kedvem. Az irományai alapján mindeddig úgy véltem, hogy valamivel érdekesebb ember, azonban a csalódás, amely most a lelkemet fojtogatta, leírhatatlannak bizonyult. Elégedetlenül sóhajtottam fel. Természetesen már elgondolkoztam azon, hogy talán én várok el túlságosan sokat egyes emberektől, ez éppenséggel így is van, de ezt mégsem róhattam volna fel hibának magammal szemben, ezt leszámítva is akadt éppen elég jellembeli rendellenesség, ami ennél sokkal jogosabbnak bizonyultak, ilyen például a hűtlenségem a férjem irányába, aki mint ahogyan máskor most is inkább úgy döntött, hogy otthon maradt, ahelyett, hogy legalább a boldog házasságunk látszatát fent tartattuk volna. Bár persze, amint elgondolkoztam rá kellett jönnöm, hogy talán nem is baj, hogy otthon maradt, elvégre a legutóbbi közös rendezvényünkön is nem kis hacacárét csapott. Természetesen nem a nagyközönség előtt, akik ettől függetlenül is érezhették a belőle áradó elvakult feszültséget, mikor a karomnál fogva végigráncigált a tekintélyes méretű termen. Feltételeztem, hogy mit gondolnak az emberek – szinte beleláttam a fejükbe, hogy mit gondoltak a férjemről; vadállat; biztosan most meg fogja verni, ha hazamennek; hát ma este sem lesz szex – tulajdonképpen ezek közül egyik sem történt meg. Nem szólt hozzám. Nem veszekedtünk. És tényleg nem feküdtünk le egymással akkor este sem. Mindössze csak dühösen méregettük egymást. Ő azért, mert egy másik férfi hozzámért – nem tagadom, rátettem nem egy lapáttal. Én pedig azért, mert elráncigált egy egészen szórakoztató estéről, ami nem kis botránnyal kezdődött – tehát az emberek jól szórakoztak, kenyeret és cirkuszt a népnek, akkor megvolt minden, ellenben a maival, ami rémesen unalmas és még mindig nem történt semmi említésre méltó. Botrányos! De legfőképpen szívfájdító, oly annyira, hogy inkább otthon tartózkodtam volna… Ami a részemről igencsak komoly kijelentés.
Türelem híján voltam, éppen ilyen tekintettel méregettem a falon csüngő hatalmas méretű órát. Az igazat megvallva három dologra vártam igazán, abból egyetlen alapjába véve kizárható volt – éppen elég nevetséges volt az is, hogy egyáltalán felmerült bennem – tehát maradt kettő; az egyik, hogy a ketyegő mutatója gyorsabban haladjon és mihamarabb elérje a tíz órát, hogy aztán elsütve a legnevetségesebb kifogást – a fejfájást – távozzak a helyszínről; a másik, hogy Maximilian Brahm végre tiszteletét tegye, oldalán a testvérével. Ez felettébb érdekesnek ígérkezett, tekintettel arra, hogy habár a férfit már a kelleténél kissé hosszabb ideje ismertem, azonban a nővel még nem volt alkalmam találkozni, noha mindketten a médiában tevékenykedtünk. Hallomásból ismertem, látásból is, azonban nem adódott olyan alkalom, hogy találkozzak is vele. Tehát kíváncsiságom nyomós érv volt a maradásra, azonban kezdtem elveszíteni a hitet, hogy egyáltalán megjelennek –, amit meg is értettem volna. Toleranciám hiánya azonban nem volt okvetlen, elvégre Max határozottan biztosított afelől, hogy jönnek, azonban ettől függetlenül is a felültetés gondolata sem töltött el kimondottan nagy örömmel.
A tömeg az én unalmamból azonban láthatóan mit sem érzékelt, jól szórakoztak, beszélgettek és alkoholizáltak, mint ahogyan azt egy ilyen rendezvényen kell is, elvégre az ingyen italnál kevés jó dolog van, bár persze… azért a minőségét személy szerint erősen megkérdőjelezném.
A szokásos karattyolásra természetesen most sem figyeltem igazán. Persze tekintetem Odi felé szegeztem, s egy halovány mosollyal, néha-néha bólintva egyet próbáltam azt sugallni felé, hogy bizony iszom minden egyes szavát. - [...]bla bla bla, és öltözz ki. - a lényeget sikerült ismét kihallanom; a mondat VÉGÉT! Felvont szemöldökkel pillantottam Odira, majd végignéztem magamon. Minden nap öltönyben vagyok, ennél jobban hogyan öltözhetnék ki?! Tény, hogy van egy csereöltönyöm, majd átveszem azt, ha már ennyire átakar öltöztetni. Talán a nyakkendőm színe fog változni...
Egy dolog jó ebben a cégben, - azon kívül hogy egész nap csak ülök -; szebbnél szebb nőkhöz kerülhetek (egyre, s egyre )közelebb. Persze férfiak is jönnek hozzánk, de őket Odi elintézi. Vagy így, vagy úgy. Nos, igen. A húgom egy lotyó. Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy a véletlen hozott össze minket akkor. Persze mindig, mindenért engem tart hibásnak, és mikor lebukott, akkor is én tehettem arról, hogy kéjhölgynek kellett állnia. Mintha az lenne az egyedüli megoldása a pénzszerzésnek. Mindkettőnknek meg kellene változnia, de mintha az olyan könnyű lenne. Tény, hogy jelen állás szerint Tiffel lesz valami komolyabb köztünk...de erről jobb, ha még semmit sem tud Odi - különben azonnal hívná a családot.
Ambrosia pedig pláne nem tudhatja ezt meg!
Ambrosia...mily’ furcsa is lenne, ha azt mondanám, hogy Őt nem a cég által ismertem meg. Ugyan már nem emlékszem miért jött el hozzánk, de azt kell mondjam, hogy nem egy könnyűvérű nőcske volt, aki szinte már a második mondatomnál az ölembe pattant volna. Sőt! Kekeckedett velem már az első pillanattól kezdve, ami be kell valljuk, nagyon is tetszett... Ma meglepő módon telefonált, s kérdezte hogy megjelenünk-e este valamiféle rendezvényen. Talán ez volt az, amiről Odi beszélt, ám ugyan fogalmam nem volt az tervről, hogy miként, és hogyan...meg persze, hogy hova; de határozottan, és talán kicsit lelkesen is, kijelentettem Neki, hogy bizony megyünk. Persze eleinte csodálkozott a többesszám hallatán, de elárultam, hogy drága jó húgom lesz a kísérőm - holott fordítva -. Egy komisz mosoly ült ki arcomra, mikor leeset a tantusz; biztos alibim van már ahhoz, hogy hamarabb leléphessek - habár erről rajtam kívül még senki sem tud. Persze ehhez Ambrosia együttműködése sem ártana, ám ha a húgommal megtalálják a közös pontot, nekem végem lesz. Ha két nő szövetkezik, az soha...SOHA nem vezet jóra. Persze ha Odi munka után haza akar menni, megyek vele, hogy megmondhassam neki miben mutatkozhat mások előtt, vagy miben nem...mégiscsak a bátyja vagyok, és a másodállásából kiindulva muszáj vagyok már figyelni rá...ha ilyen gyerekes módon is. Viszont ha egyből munka után szeretne menni, akkor ahhoz ragaszkodom, hogy kocsival vihessem el. Mikor a rendezvény helyszínéhez érünk, a bejárat előtt megállok, s egy nagy sóhajt ejtek meg. - Moderáld ma magad, ha kérhetem. - a legkomolyabb arckifejezésemmel pislantok Odi fele, majd nyakkendőmet, és hajamat megigazítom, eztán mutatom Neki, hogy menjen csak előre. Elvégre neki kéne tudnia errefelé a járást. Az óriási terembe lépve rögtön az az érzésem támad, hogy sznobok gyülekezetén veszünk részt. Piaci zsivajra emlékeztető bájcsevegések, műmosolyok az emberek arcán, s egy-egy pohár pezsgő a kezükben, pusztán azért, hogy előkelőbbnek tűnhessenek. Már most sarkon fordulnék, s csapot-papot itt hagyva távoznék, de ez vitát szítana. Persze egy mentsváram van, Ambrosia. Amikor megpillantom Őt a kisebb tömegben, ahogy egyedül álldogál - szegénykém -, Odi kezét finoman megragadva húzom magammal. - Meghoztam a méltán híres Odette Brahm kisasszonyt, akire annyira vártál... - jegyzem meg talán kissé pimasz módon, ám előtte elengedem kistestvérem pracliját. - Bár lehet azt mondod vigyem is el… - vállamat vonva pillantok húgomra, majd Ambrosia szabad kacsója után nyúlok. - Ő pedig itt... - egy fél pillanatra Odira pillantok, eztán mindvégig Ambrosia szemébe nézek, mintha a húgom mellettem sem lenne. - ...a ma este IS elbűvölő, Ambrosia Ainsworth. - egy lágy csókot hintek kezére, majd elengedve azt várom a két lány reakcióját. Tesókámat ismerve, a lehető legbájosabb oldalát fogja előkotorászni valahonnan. Csak ugye az már nézőpont kérdése, hogy kinek tűnik bájosnak...
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Odette & Maximilian & Ambrosia