[You must be registered and logged in to see this image.]

Ha eltekintünk az idegbeteg, enyhén agresszív fickótól, akire kénye-kedve szerint muszáj volt több időt szánnom, mint a többi, átlagos kliensemre, nem volt túl fárasztó napom. Csütörtök volt, a hét egyik legunalmasabb napja, mégis minimális örömmel töltött el, hogy az estét végre nem kell a munkának szentelnem, hanem szabaddá tehetem magam, és elmehetek az egyik helyi étterembe. Régen volt szabad estém, és az ilyen ritka alkalmakat általában a testvéremmel szoktam tölteni. Freddie úgy tudja, hogy pultosként dolgozok, és, hogy szinte soha sincs szabadnapom, ami valljuk be igaz is. A többi már csak kegyes hazugság. A bátyámra nézve, hiszen elborulna az agya, ha rájönne, hogy prostituált vagyok.. Így, ezt a titkot megtartom magamnak, és csak reménykedek, hogy nem kell mihamar megosztanom vele. Nem lenne túl kellemes beszélgetés..
Szóval, miután az utolsó kuncsafttal is végeztem, visszatértem a bérelt, egyszobás lakásomba, forró s habos fürdőben áztattam a testem, felöltöztem, rendbe tettem a hajam, és a sminkemet is lágyabbra "cseréltem", hiszen mégiscsak egy étterembe megyek, nem pedig az utcára.. Miután mindezzel megvoltam, feltúrtam a szekrény fiókját a mobiltelefonom, és a kulcscsomóm után, és elhagytam a lakást. Utam halványan megvilágított, kietlen utcákon vezetett. Hányszor, de hányszor sétáltam már végig itt, míg nem valaki meg nem állt mellettem, és nyitotta ki a kocsiajtót, hogy szálljak be, és ezáltal megkezdődjön a munka nagyobb része. Eleinte még nehézkesen ment, majd egyre inkább rutinná nőtte mi magát az egész. Furcsa, hogy mire nem tanít meg az élet, és, az is, hogy mit hoz a sors..
Beletelt egy fél órába mire magassarkú cipőmben eltipegtem az étteremig, hát még mire sikerült a pincérrel közösen egy üres asztalt találnunk. Szokatlanul sok vendég volt jelen az étkezdében, talán az én asztalom volt az utolsó, ami üresen állt, így számíthattam arra, hogy esetleg később társaságot kapok.. Mindenesetre rendeltem egy Mojito koktélt, majd magam elé vettem az étlapot, és olvasgatni kezdtem az aznapi ajánlatokat. Egyik sem tűnt túl finomnak, így mélyet sóhajtva felpillantottam a lapok közül, és tekintetemet végigfuttattam a jelenlévőkön. Családok, szerelmes párok.. Úgy látszik csak én üldögélek egyes-egyedül az étteremben..

[You must be registered and logged in to see this image.]

Az egyedüllét jellemzi, vagy épp egyáltalán nem jellemzi személyiségemet. Ahogy vesszük, hiszen prostituált vagyok. Esélyem sincs, hogy akár egyetlen egy napra is magam maradjak, mert kuncsaft az mindig van. Ha viszont a másik oldalról nézzük, egyedül vagyok, mint a kisujjam. Se család, se barát. Mások már rég teljes depresszióba estek volna, ha olyan életet kellene élniük, mint nekem, én mégis kitartok, hiszen ezt választottam. Az más kérdés, hogy még mindig jó döntésnek tartom-e.. Végtére is, megfizetnek. Önálló életet élek. Az, hogy mit dolgozom, és, hogy más ember mit gondolhat rólam, nem érdekel. Soha sem adtam mások véleményére, csak, ha az az ember igen közel állt hozzám. Mint a bátyám. Éppen ezért soha sem akarnám, hogy megtudja miből él a drágalátos húga, hiszen tudom, egyáltalán nem örülne neki. Ahogy a családomból senki sem. Azt hiszem anyám sikoltozva tépné a haját, míg apám a szívinfarktussal küszködne. Senkinek sem lenne jó, ha rájönnének, hogy mi is vált belőlem. Bár, ez a veszély nem fenyeget. Mióta kidobtak a házból, felém se néztek. Nem keresnek, én sem érdeklődök utánuk, tökéletes ez így. Egyedül a bátyámmal tartom a kapcsolatot, de találkozni vele is csak nyilvános, a munkám helyszínétől eltérő helyeken szoktam.
Gondolataimat a recepciós szakítja félbe azzal, hogy társaságot kapok. Azután, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozik, én pedig érdeklődve pillantok a társaságomra. Őszintén, féltem, hogy egy dohos öregasszonyt ültetnek velem szembe, de valljuk be, így, hogy jobban felmértem a férfit, egyáltalán nincs ellenemre, hogy ő került velem egy asztaltársaságba. Kedvtelve hallgatom a bemutatkozását, és az utolsó szótagoknál elmosolyodom.
- Üdvözlöm! Cassandra vagyok, de jobban szeretem, ha Cassie-nek szólítanak. És, egyáltalán nem zavar, jobban mondva, örülök a társaságának, kezdtem unatkozni így egyedül..
Rengetegszer elgondolkoztam már azon, hogy a Sors hogyan alakítja az életünket. Az biztos, hogyha nem vezette volna az utamba apám üzlettársát, most én sem lennék az utca leánya, és ki tudja, hogy ebből a hirtelen találkából is mi sül ki.
Közben a pincér kihozza az előbb megrendelt koktélomat, leteszi elém, én pedig köszönetképpen biccentek felé egyet. A kérdésére pedig még mindig nem tudom leadni a rendelésem, így egy hirtelen feldobott témával társalgást kezdeményezek Christian-nal.
- Esetleg van valami ételajánlata? Őszintén, fogalmam sincs, hogy mit rendeljek.. - húzódik mosolyra a szám, ahogy a férfira nézek. És, ha eddig nem sikerült magamtól eldöntenem, ezután sem fog menni, teszem hozzá magamban.