Még alig landolt a repülő, de már elege lett pillanatok alatt ebből a helyből. Kezében csupán egy kisebb táskát cipelt, egy kék színű kis nevenincs darabot, amelyben a fél háztartás is elférhetett volna a mérete miatt, de Kezia szerette ha minden kéznél van amikor kell. Hogy mi szükség van egy női táskában egy kozmetikai tükörre, három különböző árnyalatú rúzsra, két tasak rágóra, az egyik narancs a másik menta ízű, vagy éppen egy tarka selyemkendőre, egy tartalék napszemüvegre (télen!) az még érthető, hiszen egy magára valamit is adó csajnak ezek elmaradhatatlan kellékek. Ezen valószínű a már megedződött férfiak nem is csodálkoztak volna. Azon annál inkább, hogy mi a fenének hurcolászik magával egy cafatokra olvasott finn nyelven írott apró mesekönyvet, benne temérdek illusztrációval, vagy miért van három doboz gyógyszer nála, zöme antidepresszáns, állítólag a magány okozta szorongásra tökéletes, és egy altató végső esetre. Bár az utóbbi időben minden eset végső volt, tekintve, hogy sokszor még hajnali háromkor is a mennyezeten táncoló árnyékokat nézte. A szobába beszaladó kopasz fák ágainak elmaszatolódó sziruettjét, és karját a feje alá téve, azon kattogott az agya, hogy miért nem tesz valamit azért, hogy bármi is változzon az életében? Ki kellene moccanni Los Angeles-ből csak egy kis időre, aztán persze egy keserűen és némán visszhangzó nevetés kíséretében állapította meg, hogy habár beutazta fél Európát, és megfordult jó pár helyen az Államokban is, rohadtul unta már az egészet, amikor a sokadik csodaszép szállodában hajtotta egyedül álomra a fejét. Hogy nem akadt volna valaki aki csak egyetlen éjszakára is de boldogítaná a kisasszonyt? Ó dehogynem! Meg is voltak a maga kis sötét foltos titkai, amikor adott ügynökségről kifejezetten olyan fiút rendelt magának, aki kellően megalázkodóvá teszi őt, aki végre úgy tudja kezelni, még ha átkozott és mocskos hazug színjáték is az egész mintha egy lenne a sok lány közül, akit fel lehet csípni és meg lehet fektetni egy ötcsillagos szálloda egyik fényűző lakosztályban. Akkor végre nem ő volt az aki diktált, hanem neki diktáltak, és ezt élvezte, mert olyankor mindig azt érezte, hogy törődnek vele, és arra a pár órára mindent elhitt. Rezegve adott követelőző csókokat, bőrön végigfutó karistoló és akaratos érintéseket, és azt is, hogy az a fiú, az a zöld szemű kis perverz szörnyeteg őt akarja, a kis hóvirágot a maga csodaszép pompájában. Aztán jött a kiábrándító valóság hajnalban, amikor leperkálta a ropogós dollárokat és úgy váltak el egymástól, mintha nem éppen az ő fehér bőréről lakmározta volna a fiú az olvadt forró csokoládét pár órával korábban, néha mélyesztve bele a fogát, amitől szinte azonnal a mennyekben volt. Ő meg magára vette a világos színű szállodai selyemköntöst és egy pohár scotch-al a kezében lögybölve az italt a könnyein keresztül bámulta az alant elterülő fényben fürdő éppen aktuális várost. Ennyi volt, ilyen egyszerűen működtek a dolgok. Van akinek ő adta meg a gyönyört, van akitől ő vette meg. Ez volt a pénz és a vágyak felemelően gusztustalan körforgása.
Gondolataiból egy apró kis ürgeszemű alak zökkentette ki, aki úgy csókolgatta a kezét nyálasra, hogy majdnem elhányta magát.
- Moi drága Lumikello...moikka. Úgy örülünk, hogy eljött. Mr Dorsey asszisztense vagyok, én fogom önt a szállodába fuvarozni.- Kezia nem tudta, hogy hirtelen kibukjon belőle a röhögés, vagy inkább maradjon udvarias és kedves. Oké, legalább nem egy homokos asszisztenst küldtek elé, mint legtöbbször, lerí róla, hogy tucatszor látta már a lányt meztelenül, és a pillantásából ítélve éppen most szabadítja meg az alsóneműjétől. Világosítsa fel arról, hogy nem hord alsóneműt soha? Gondolatban vállat vont. Na és? Vannak ezzel még jópáran így. De legalább ne akarna annyira teperni, hogy finnül köszönti, most válaszoljon neki finnül és kergesse a végső kétségbeesésbe ezzel? Végül megszánta az apró termetű emberkét és hagyta, hogy még párszor áttapogassa a kezét. Légyen meg  a te örömöd a mai napra, ha ez boldoggá tesz.
A kocsiban a szálloda felé megtudta róla, hogy Samuel-nek hívják és nős, gyerekei nincsenek mert az asszony félti az alakját. Most erre mit kéne mondania, hogy igaza van? Dehogy volt igaza, és Kezia ezerszer is elátkozta a nőt, akinek jutott egy relatíve normális élet, meg egy férfi aki vele akar élni. És hogy hébe-hóba pornót néz, az meg ugyan kit zavar? Őt biztosan nem zavarná. Amíg csak nézi, nincs is azzal semmi baj, néha kell egy kis feszültségoldás. Neki más kellett az izgalomhoz, amihez eddig jobbára csak pénzért jutott hozzá, abból meg volt bőven, miért ne magára költse, úgysincs kire.
- Mr Dorsey küldetett önnek egy ruhát az estélyre. Gyönyörű, tengerkék, úgy hallottuk az a kedvenc színe. Jajj, el sem hiszem, hogy élőben láthatom!- rajongott tovább Sam, amitől Keziának megint nevethetnékje támadt. Miért, eddig halott volt, vagy mi? A ruhát meg csak remélte, hogy nem valami köldökig dekoltált darab, amilyet általában rá szoktak aggatni. Pár óra múlva a tükör előtt állva azonban rá kellett döbbennie, hogy ez az estély sem fog másról szólni, csak arról, hogy kirakatba rakják, mint a szakma egyik üdvöskéjét. Ott fog majd mosolyogni ebben az igencsak szépen dekoltált tengerkék, csillogó ruhában, mint valami diszkógömb, és mosolyog és bólogat és mosolyog, és úgy néz a faszikra, mintha bármelyik pillanatban be akarná rántani őket a sötét sarok valamelyikébe, és rájuk vetné magát ahogyan a filmjeiben szokta. Bedobott a szájába egy marék gyógyszert és leöblítette a mentes ásványvízzel. Nagy késztetést érzett rá, hogy a bárszekrényben lapuló aranyló whiskey legyen ma estére a stressz oldója, de végülis mégsem tette meg. Nem akart piától bűzleni. Ajkaira halvány barack színű rúzst kent, füstösre festette a szemhéját és élénk feketével húzta ki a szemét. Maszk mögé rejtette a keserűséget, amely minden alakalommal erőt vett rajta valahányszor egy ilyen partyra tartott. Sehol nem érezte magányosabban magát mint egy ilyen helyen. Jönnek majd a hülye kérdések és megállapítások, a testét felfaló éhes tekintetek a feleségek válla felett, a temérdek névjegykártya, amit ilyenkor a kezébe csúsztatnak. Ha pénzre van szüksége, ékszerre, virágokra, édességre, autóra....nem, neki egyikre sincs szüksége, egy társra lenne szüksége, és nem erre. De csinálja és megy mintha gép lenne, mintha nem is lenne lelke, mintha minden egyes nap, amikor újra indul az egész átkozott mókuskerék, nem számítana hol lesz a vége. Belekerült hát csinálja, menthetetlen kóborló kis lelke ennek az átkozott életnek.A terem forgott vele, és érezte még két perc itt benn és menten összeesik. A kezében tartott csillogó félig telt kristály pezsgőspohárba kapaszkodott, miközben kitántorgott az erkélyre. Kedve lett volna annak a nőnek bevágni egyet, amelyik azt mondta, hogy Kezia a mai divatos szinglik két lábon járó példaképe. Ő meg üvöltött legbelül
~ Nem szingli vagyok te rohadt ribanc, hanem magányos, kurva magányos!~
Érezte, hogy ha továbbra is ezek között a csillogó és álszent arcok között kell lennie meg fog fulladni. Kicsi lett az óriási bálterem és mérhetetlen a sötétség, amely szépen lassan nyugtató selyem puhaságával ráborult a gondolataira, az érzéseire, egy lassú, bódult és csendes állapotba taszítva a lányt. Csak a megjátszott mosoly, az a ragyogó, az a hófehér, nem maradhatott el, annak ott kellett világítania, hiszen ezért az egy estéért egy szerződést és jó sok pénzt fog bezsebelni. vajon mennyi az a pénz amiért már nem éri meg, amiért már nem akar többé egyetlen egy kezet sem remegve végigfutni a karján, a ráncos és aszott kezek tapenolva méregetik akár egy darab húst. Az utolsó csepp a pohárban a mai estén egy kivénhedt pökkhendi és gőgös asszonyság megjegyzése volt, amelyet a kaviárral bőven megpakolt asztalnál csípett el. Rajta kívül még négy másik olyan lány volt az estélyen akik a pornó szakmában mozogtak. Mindegyiküknek megvolt a maga sztorija, nem kérkedtek, de nem is volt mit rejtegetniük.
- Bárhogy is szépítjük a dolgot, Mr Kallaway ezek a lányok egyszerű kurvák. Igaz a drága fajtából de mégis azok.- Kezia nem tudta megállni, és miközben a kiürült pezsgőspoharat visszatette az asztalra felvette legtündéribb mosolyát és az asszonyság felé fordult, mintha éppen az aktuális időjárásról tárgyalna.
- Ó igen asszonyom. Önnek tökéletesen igaza van. Hiszen én és a magam fajták- cseppet sem leplezte a gúnyt a hangjában- éjjel-nappal csak ezzel foglalkozunk. Az más kérdés, hogy esetleg a kamerákon túl az életünk korántsem ilyen. De tudja mit? Igaza van. Valószínű a postáskisasszony, akin már a fél lakótömb átment, vagy éppen a pincérlány, akinek a törzsvendégek fele megvolt...na ők a dolgos nők. És mi vagyunk a kurvák! Engedelmével!- biccentet  a nagymonológ végén az állát vakargat dámának, majd cseppet sem leplezett dühvel hagyta el a termet. Esze ágában sem volt a maradék pár órát ezek között az álszentek között tölteni, helyette a bárt kereste. A liftes fiú roppant diszkrét volt, amikor beszállt mellé és közölte hova szeretne menni. Egy szót sem szólt csak meglódult velük a szerkezet, ő meg mélyet sóhajtott és ezerszer átkozta az egész helyet, az egész estét, de leginkább magát. Mégiscsak kellett volna az a whiskey indulás előtt. De majd most! A lift zökkent egyet, ő meg némiképp visszafogottabban és már kevésbé dühösen indult meg a bár felé. Ha fel is ismerik nem érdekli, megszokta már, hogy nyakig sminkben hamarabb rájönnek ki ő, és észreveszi rajtuk, de nem teszik szóvá, nem mennek oda hozzá, és pont ezért ismerkedni sem akart vele senki. Megszokta volna? Nem, ezt nem nagyon lehet megszokni, inkább már csak immunis volt rá. Furcsa lehetett ebben a ragyogó nagyestélyiben, hiszen ilyentájt már inkább a koktélruha lenne elfogadott egy hasonló helyen, de perpillanat éppen nem készült arra, hogy ilyen csodálatosan felhúzott állapotban jön ide. Feltornázta valahogyan magát ebben a hacukában a bárszékre, és kisimította az arcából a haját, egy mély levegő, kezdett tisztulni a feje, itt mégiscsak jobban érezte magát, bár ahogyan elnézte, nem sokan voltak már itt. Tompa érzéki fények vibráltak, és Kezia leadta a rendelést.
- Egy whiskeyt legyen kedves, jég nélkül.
- Scotch vagy bourbon?
- Ebben a sorrendben ha lesz olyan kedves. Kiitos.- ideges volt és finnül beszélt. A pia majd segít, ellazul, megnyugszik és aztán felhívja Sam-et és diszkréten érdeklődni fog a vegasi ügynökségekről, akik a szolgáltatásaikat elég borsosan mérik, cserében viszont garantált minőséget szállítanak. Pénzért vett néhány órás gyönyör. Kezia alig leplezetten kuncogott fel, és még ő a ribanc! Megérkezett az első pohárka. Az arany színű ital selymesen simult a pohárba, ő meg közel húzta magához és percekig csak bámult bele, bűvölte, szemezgetett az itallal. Valahogyan megállt az idő és hirtelen szakadt ki ebből a közegből. Már nem itt volt, hanem valahol messze, távol mindentől és a világ tetejéről bámult lefelé, akár egy törött sziklaszirtről, az apró tovafutó embereket figyelve. Kezek értek egymáshoz, testek kulcsolódtak össze, ő meg kivülállóként szemlélte őket. Beütött a nyugtató. Közelebb húzta a poharat és az ajkaihoz emelve kortyolt belőle. Minőségi volt, erre legalább nem lehetett panasz. Elővette a telefonját az apró táskából és miközben a nyelvével elcsettintgette az első kortyocskát, keresni kezdte benne a kis ürgeszemű telefonszámát.

Ha létezik olyan, hogy sors, vagy sorszerűség, akkor az aki ezekkel a szálakkal játszadozik valahol odafent, nagyon utálhatja őt, mert mindahányszor menekülni próbálna oly erővel rántja meg ezeket, hogy Kezia nem szabadul belőlük, hanem még jobban belegabalyodik. Megérkezett az első pohár, majd rögtön mellé a második. Két pohár így hirtelen talán nem is tűnik soknak, de tekintve az előző órák eseményeit, bizony ráfért. Nem is kicsit. Az első korty simogatóan karcolta a torkát, és még mindig a számok között kutakodott, amikor végre megtalálta Sam telefonszámát. Mintha számított volna arra, hogy hívni fogja, szinte az első csörgés után felvette és meglepődve tapasztalta, hogy a kisasszony a bárban ücsörög egyedül, ahelyett, hogy szólt volna neki. Kezia magában nevetett fel, és az ajkai torzan biggyedtek, hát persze, valószínű el lehetett volna rángatni a méregvörösbe öltözött középkorú feleség mellől, csupán beszélgetési célzattal? Miért is gondolná azt, hogy róla többet is el tudnak képzelni amit a szájával művelni tud semmint az ami a képkockákon forog? Ennyi év alatt ehhez is hozzá lehet szokni, ahogyan a fiúkhoz is, a hazudósokhoz, azokhoz akik a szerelmüket órákban mérik akárcsak maga Kezia. Van különbség? Igaza volt annak a dámának, végső soron semmi. Az ő választása, az ő sorsa, az ő nem kicsit megjátszott és hamis élete. Tompa és sötét színek a ragyogó felszín alatt. Rezzen egyet a pohárban a jégkocka,  az aláfestő ritmus dobja beledörrent egyet és a kettő együtt disszonáns harmóniában öleli körül a lány visszafogottan duruzsoló hangját.
- Nézd Sam, nem akarom túlragozni a dolgot, és nem nagyon akarom megmagyarázni sem miért így és miért nem másképp. Szükségem lenne egy ügynökségre...akik diszkrétek és megfelelő szolgáltatásokat képesek nyújtani. Exkluzív szolgáltatásokat. Az ár nem számít, de egész éjszakára szükségem lenne valakire, egy fiúra aki...- eddig egyedül ücsörgött ám, most valami árnyék kúszott oldalról a látóterébe, és enyhén oldalra fordulva, az oldalról arcába hulló szőke hajzuhatagon kersztül tapasztalta, hogy egy fiatal fiú telepedett mellé. Egy ideig rajta felejtette a tekintetét, a szokások rabjaként végigmérte, majd a figyelmét újra a vonal túlsó felén hallgató és valószínű fejben jegyzetelő alak kötötte le, és befejezte a Fabrice érkezése miatt tényleg csak egy egészen rövidke időre félbemaradt mondatot.
-...aki kellően odaadó.- a vonal másik végén zavarodott csend, majd Samuel azután érdeklődött, hogy külsőségek tekintetében milyen igényei lennének Lumikellonak, mert ügynökség az akad, de ha esetleg valami van még azon a kívánság listán, noha messze még a karácsony(vagy nem) akkor nem mindegy melyik számot tárcsázza. Kezia újra kortyolt a pohárból és már majdnem közölte, hogy nincsenek semmilyen kikötései a külsőségeket illetően, amikor megint rezzentek a szőke tincsek és ki tudja milyen megfontolásból oldalra fordult, vissza a nemrég érkezett fiú felé. Először azt gondolta, hogy felismeri, mosolyog egyet, majd azzal a lassú lendülettel amivel érkezett megfogja az italát és tovább áll. De nem ez történt, és jobban megnézve még itala sem volt. A lány felvonta a szép ívű szemöldökét és nagyon finom diszkréten visszafogott vidámság futott át az arcán. Volt valami izgalmasan édes ebben a játékban és kíváncsi volt Vegasban valóban egyformák az emberek és akár három hozzá hasonló csajt is fel lehetne hajtani egyetlen éjszaka alatt és ez ugyanúgy igaz a férfiakra is? Egyenesen a mellette ülő fiút nézte miközben Samnek beszélt a vonal túloldalára a világ legkomolyabb hanghordozásával, mintha éppen csak valami finom édességet rendelne magának éjszakára. Ugyanaz az izgalom rezgett benne, az a kíváncsiság, hogy vajon milyen lesz, milyen ízű, milyen díszítéssel a tetején, és egyáltalán eltalálják vajon az ízlését?
-Ami azt illeti van. Legyen barna hajú, rövid, vagy majdnem rövid...hirtelen barna, nem is tudom mint a túl erősre főzött kávé, amiből kifelejtették a tejet.- búgott a telefonba, mint a fülhöz emelt kagyló.Magában jót mulatott azon a csodálkozó nyögésen amelyet Sam hallatott. Ennyire azért nem mondta izgatóan, vagy kellene?- Kék szemek...nagyon kék. Magas, vékony alkat és erőteljesen arisztokratikus arcél.- még mindig tartotta a szemkontaktust, vagy legalábbis kitartóan nézte a mellette ücsörgő fiút. Tetszett volna neki? Szabad neki ilyesmiken gondolkodni így első körben? Aligha. Újabb korty az italból, majd hallotta a háttérben Sam motyogását amely arra vonatkozott, hogy a leírás elég alapos, de biztosan találnak majd a kisasszonynak estére megfelelő társaságot.
- Reggelig, Sam! Napkeltéig mindenképp. Fizetés a szokásos módon.- amikor a vonal túlsó végén értetlenkedő hangot meghallotta kissé ingerülten ráncolta össze a homlokát. A kezében fogott poháron lendített egyet kissé feljebb, amitől a már megolvadt jégdarabok már csak szelíden csobbantak vissza az italba.- Könyörgöm Samuel, mondd be a nevemet, ez talán nem fog nehézséget okozni? Voi Luoja!- forgatta meg a szemeit, de amilyen hirtelen jött az ingerültsége olyan gyorsan távozott is. Ennek oka talán az is volt, hogy a kis emberke megértette végre mit is szeretne a lány. Nem nagy kérés. A külsőt meg rögtönözte, végülis kell valami változatosság is ha már így alakult az este. Nem mintha a bárban tett kitérő annyival izgalmasabb lett volna jelenleg, de ott abban a nagy teremben kevesebb volt a levegő mint ezen a helyen. A zene is jobban tetszett neki, szerette ezt a stílust. Olyan rezgőn sötét és titokzatos volt, mint az ő múltja. Tökéletesen ellentéte a külsejének, amelyből mindenki kiindult és amelyen túl valahogyan senki nem akart kapirgálni. Az emberek a felszínesség egyszerű és könnyen emészthető közegében lubickoltak és félve a fulladástól nem merültek alább egyetlen témában sem. Ő meg nem erőltette a könnyed fecsegéseket éppúgy ahogyan a mélységekbe hatoló beszélgetéseket sem. Az ábrándok és az illúzió olyanfajta luxus volt amihez még az ő pénze is kevés volt. Nem csak most, hanem úgy általában.
- Köszönöm Sam. És a diszkréciódat is!- az már mellékes momentum volt talán, hogy a fiú mellette minden bizonnyal hallotta a beszélgetést, és hogy mennyit szűrt le belőle a saját külsejének bemutatásán kívül a vonal másik felén lévő valakinek azt Kezia ebben a pillanatban még csak nem is sejtette. És ha sejtette volna, nem sok jelentőséget tulajdonított volna neki. Egy idő után meg kell tanulni szelektálni, mert ha mindent a szívére venne és mindenért aggodalmaskodna, akkor a valódi és sokkal nagyobb problémákra nem maradna sem ereje sem ideje. Így is voltak dolgok, amiken többet problémázott. Például azon, hogy mikor lesz egyszer képes a saját erejéből ismerkedni és nem fizetni az ilyen helyzetekért, amely a következő másodpercben valahogyan mégis kialakulni látszott az eddig nyugodtan ücsörgő Fabrice és közötte.
- Ha esetleg ad egy viszonyítási alapot akkor el tudom mondani mennyire.- felelte talán a szokásosnál is kicsit komplikáltabban. Na többek között ezért nem volt egyszerű vele az ismerkedés. Meglepődve kerekedtek a szemei amikor meglátta a fiúnál az ásványvizes poharat. Ó te jó ég! Ha valaki bárba jön két okból fogyaszt ásványvizet: vagy már túl sokat ivott, vagy még nincs 21. Nem kellett nagy tudás ahhoz, hogy Kezia kitalálja, hogy Fabrice melyik kategóriába tartozik. A pultra pillantott a második pohárra, amit rendelt, majd a pultosra. Találkozott a tekintetük, végül Kezia a ruhájával harmonizáló tengerkék táskáért nyúlt. Kipattintotta az aprócska darabot. Majdnem kiborult belőle a nagyjából húsz névjegy amit az este folyamán kapott. Töredék kellékei az életének és az efféle estélyeknek. Kivett belőle egy bankjegyet és a saját pohara alá csúsztatta, majd a pultosnak biccentett.
- Ebből még egyet legyen kedves.- majd a másik, még érintetlen poharat egy óvatos mozdulattal tolta át a fiú télfelére, hogy könnyen elérhető legyen.
- Látva mit fogyaszt, azt hiszem az öné rosszabb.- egy futó pillantás a pohárban, az előző mozdulat nyomán hömpölygő mézarany italra, majd vissza Fabrice-ra- Bourbon.- tette még hozzá mindegy mellékesen, bár elég sanszos volt, hogy az ásványvíz után felemelő lesz a kellemesen csiklandozó és lazító ital. Gyógyszer volt ez a maga nemében. Igazságszérum és andalító altatószer.  

A kíváncsiság és a meglepettség őszinte keveréke látszódik rajta, ahogyan a fiú felé fordul a kijelentés hallatán. Meg kellene sértődnie, netán alaposan kioktatni az illetőt, hogy rohadtul semmi köze hozzá éppen kit és hogyan próbál meg magának elérni, vagy éppen mik azok  a dolgok amire jelen pillanatban neki szüksége van. Az igazság azonban az, hogy ezzel az egy mondatával olyan szinten talált elevenébe, hogy ettől őszintébben ritkán beszéltek még vele. És pont ez a nyers, mégis udvariasan pofátlan kijelentés volt ami felkeltette az érdeklődését és amiért mégsem mozdult el a bárszékről, nem fogta meg az italát, és a laza spanyol akcentussal beszélő alaknak búcsút intve inkább máshol foglal helyet. Egyrészt mert kíváncsi volt... hogy mire is pontosan? Első körben a nevére. Vagy...lehet az nem is olyan fontos. Egy pár óra kellemes csevegés Senor "Mabeszóloknekedszöszi!"- vel és már itt sem volt. Olyan leheletnyi könnyedséggel sétál ki a bárból amilyen hirtelen és hullámzón érkezett. Talán csak a diszkrét parfüm lágy orgona illata lesz amit maga mögött hagy. Vagy tán még azt sem. Csak a zene, az pulzálóan kavargó melódia, amely még mindig a fülében dobolt a fiú szavainak ellenére is. Igen, biztosan a zene is ludas abban, hogy csak oldalra fordul és nézi Fabrice-t. Nem az italért nyúl hanem az ásványvízzel bíbelődik. Csak nem ennyire tart valamitől? Visszafogja magát, mintha láncon vergődne, mintha a whiskey hatására többet is meg lehetne tudni róla, vagy legalábbis sokkal többet mint amit a vizes pohár láttatni enged. A kristályon átbújnak a sugarak, fényük belenyalábol a sötétbe és felfalva azt elárasztja az elmét mindenféle ködös gondolattal. Ó igen, még mindig úgy érzi, hogy túl sok volt a nyugtató, túl kevés a kaja. Ha annak lehet nevezni az ezüsttálcán körbehordott bizalmatlan állagú és színű valamiket, amik leginkább levágott ujjakra és halszálkákra emlékeztették a lányt. A sznobizmus tökéletes példája, amikor a pénz és a jóízlés még csak köszönő viszonyban sincsenek egymással.Forgatja a poharát, a kavargó aranyban keresi meglehet a választ a fiú mondataira, aztán váratlanul elmosolyodik. Mulattatja a saját gondolata amely eszébe jut és maga elé meredve ujjai között forgatva az üvegpoharat kezd el beszélni Fabrice-nak. Nem néz rá, csak beszél. Érdekes dolog ez. Az előbb, mikor olyan alapos jellemzést adott Sammynek és vele beszélt akkor a srácra nézett, de most hogy a szavait hozzá intézi, most a míves berakású, egyébként remek utánzatú pultot vizslatja, meg az utolsó apró jegecskéket a poharában.
- Azért megnézném önt kék nagyestélyiben, férfitársasággal vagy anélkül.- a levegőt kifújta az orrán és még mindig nevetve intette magához a pultost azután érdeklődve, hogy savanyú uborkát tartanak vajon? Elképedt arc volt a felelet meg egy fejrázás. Ők ilyesmit nem....de ha gondolja a hölgy akkor intézkedik. A hölgy nem gondolta, végülis lényegtelen, majd szerez magának más módon. Csak jól esett volna az ital mellé. Igaz vodkával ez jobb, ahogyan a papával itták, de jobb híjján ez is megteszi.
- Sajnálom.- mondta végül némiképp visszafogva még mindig a nevetését, mert egyszerűen nem tudta megállni és ahogyan most így oldalra pillantott Fabrice-ra és elképzelte rajta a saját ruháját, megint kibukott belőle a nevetés, prüszkölve kicsit, amitől más, normális helyzetben zakkantnak tűnhetett volna, de nem volt az. Az éles hangulatingadozások okozták, ami többnyire a gyógyszerek mellékhatása volt. Komolyságot erőltet az arcára, és inkább visszafordult a pohara felé.
- Nyugodtan megihatja azt az italt. Mr Franklin és a pultos kellően jó barátságot kötöttek ahhoz, hogy ne kérdezősködjön.- utalt a pohár alá csúsztatott bankjegyre, aztán valahogyan elharapta a kibukni készülő kérdést: "Ki a fene vagy te?". helyette csak a félfordulat maradt meg, ahogyan áthelyezkedett a bárszéken immáron úgy, hogy teljes testével a férfi felé fordult. Testbeszéd? Ó igen, abban a hölgy eléggé otthonosan mozgott, és a manír a megjátszott mozdulat most mégis valahogyan egyszerű és letisztult volt. Nem a filmekben megszokott kihívó pillantások közepette tette, hanem egyszerűen és érdeklődve. Lehetett volna a sarki cukrászdából Marianne, a csinos kis barna, vagy éppen az a helyes kis szöszke krupié lány, a csini kis fekete csokornyakkendőben, meg a sokat sejtető dekoltázsban, amely  a tekintetteket volt hivatott vonzani a beépített ember kezéről, aki éppen a kockákat cinkeli, vagy a rulette kerék körül matat. De lehetett volna, ami valójában is volt...egy ideig legalábbis. Kezia, a finn nagykövetség egyik kedvenc arca, akit gyermekkorában úgy mutogattak, mint országának egyik legbájosabb és leghitelesebb arcát. Hogy nem minden finn szőke és kékszemű? Na és? Pokolba az előítéletekkel! És most? Most inkább ne is feszegessük. Élvezte amit csinált, legalábbis addig biztosan amíg a film forgott és olyan partnerek oldalán mozoghatott, akikkel élmény volt együtt dolgozni. A magány már csak hozadéka ennek, ahogyan hozadéka az is, hogy a Fabrice-hoz hasonlatos fiúk inkább nyálcsorgatva közelednek felé, semmit efféle szókimondással. És ilyenkor ébred fel a kíváncsiság, mert ugyebár alapvetően ő sem különbözött a legtöbb nőtől abban, hogy az érdeklődését nem az kelti fel, aki ott lohol a nyomában, hanem aki távolról, mit sem törődve az egyébként nyilvánvalóan kihívóan pazar külsővel megjegyzéseket mer tenni.
- Gondolom többen megjegyezték már önnek, hogy a stílusa...hogy is fogalmazzak, önnel ellentétben kevésbé szarkasztikusan...hmmm...- játékosan forgatta meg a szemeit, láthatóan vidám szikrák gyulladtak benne. Szórakoztatta Fabrice.- finoman szólva is pofátlan.- jelentette ki egyszerűen és megvonva a vállát.- De tudja mit igaza van!- összeszorított ajkakkal nagy komolyan bólogatott.- Komolyan mondom igaza van.- közelebb húzta a poharat és a maradék italt is kikortyolta belőle. Nem magyarázta meg miben van igaza a fiúnak, egyszerűen lógva hagyta a levegőben a mondatot. Mindenféle felesleges további beszéd nélkül üldögélt tovább. Mi járt a fejében ebben a pillanatban? Hát leginkább az, hogy találnak e számára olyan fiút mint ez a spanyol ajkú, nem mellesleg valóban mutatós kölyök. És a másik kérdés: vajon tényleg összeakadt valakivel, akinek fogalma sincs róla ki ő? Egyelőre mindkét kérdés nyitott maradt a számára.

Az idő múlt, az ital fogyott és ahogyan csak ültek egymás mellett némi kis távolságot felvéve a bárpultnál, valami filmes klisé ezredik jelenete lehetett volna egy harmadosztályú filmecskében. A gondolatra Kezia magában kuncogni kezdett, hiszen pont azt akarná elkerülni az ilyen alkalmakkor, hogy bármilyen beállított jelenet jusson eszébe. Persze azért az igazsághoz tartozik, hogy a pár éves filmes múlttal a háta mögött elég nehéz lett volna olyan helyzetet megemlíteni amihez még nem volt szerencséje. Legalábbis abban a kategóriában amelyben ő mozgott. Az átjárás nem volt egyszerű, tekintve, hogy kicsit úgy működött a rendszer mint az indiai kultúrában a születés. Amelyik kaszthoz tartozol onnan fogsz kidőlni. Főleg azért mert a több pénz reményében a lányok időnként hajlandóak voltak ágyat ugrani, vagyis merészebb dolgokat bevállalni. Kezia nem. Neki a határai addig tartottak. Legalábbis ami a kamerák előtt történt. Hogy azon kívül? Nos, maradjunk annyiban, hogy a kisasszony időnként több ágyat is képes volt átugrani pár óra alatt. Mert vannak azok a dolgok amelyek csak a szobára tartoznak, meg azokra, kik ott vannak, és megélik ezeket a cseppet sem hagyományos dolgokat. De az már csak úgy van, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy leragadjunk a hagyományoknál.
Most nem efféle gondolatok foglalkoztatták, vagy csak töredékében, amikor a fiút nézte. Arra már rájött, hogy az estélyen tapasztalt néha túlságosan is loholó és teperő alakok után felüdülés az efféle nem törődöm stílus. Hogy erre a srác rájátszott, mert megérezte, hogy ennek a szöszinek ez kell, vagy valóban ilyen is volt, az ebből a szempontból végősoron lényegtelen. Ami számított, az az, hogy a kíváncsi szempár most már határozott érdeklődést mutatott a fiú iránt, és ennek ebben a pillanatban vajmi kevés köze volt bármiféle szexuális gerjedelemhez. Na jó, egy kicsit mégis. Be kellene tiltani, hogy valaki ilyen helyes és megkapóan erőteljes vonásokkal büntetlenül flangáljon. Vagy legalábbis eddig elkerülte a figyelmét. Na persze végül mégis összefutottak, és Kezia kimondottan fürdőzött a felismerésben, hogy a srác nem a művésznevén szólította, még csak fel sem villantak a szemei, mint a kortársaié általában ha összeakadnak a művésznővel. Autogramot pedig ha egyáltalán eljutnak oda, a leglehetetlenebb helyekre kérik, minimum egy hétig megmaradó tollal. Ámbár az efféle helyeken még ez is ritkaság számba ment, ahogyan az is, hogy valaki egyáltalán beszélgetést kezdeményezzen vele, amelynek témája éppen az, hogy miért is nem telik az estéje a legjobban. Kíváncsian és cseppet sem leplezetten vonta fel a szemöldökét, lazán dőlt a pultnak, lábait keresztbe pakolta egymáson. Csupán egy leheletnyit moccant a ruha, anyagából adódóan hullámzott egy keveset a női combokon, de csupán csak sejteni engedett, mutatni nem. Kezia a magánéletben, legalábbis az ilyen helyeken, roppant visszafogott tudott lenni. Legalábbis egy ideig. Mindig az volt a mottója, hogy a titkok azért vannak, hogy legyen mivel fenntartani egy férfi érdeklődését. Ha egyből kiadod az aduászokat, kiforgat a többi lapodból, és ott állsz majd mint a nyeretlen kétéves üres zsebbel és egy ígérettel, hogy bármit megteszel neki. Mert akarod, mert kell neked. Ha kellett elvette, ha nem tudta elvenni, akkor odébb seperte, mint valami zavaró pihét, apró kis momentumot az életének folyamatában. Látták őt, ismerték az utolsó kis porcikáját is, az apró kis göndör rövid fürtöcskét a tarkóján, az anyajegyet a jobb combján, amely szív alakú volt, és egy tetoválást a csípő vonalában egy egészen kicsi, diszkrét fekete angyalszárnyat, felette egy felirat:"Langennut Enkeli" vagyis bukott angyal. Ez az amit a felszínes szemlélő láthatott, ahogyan ismerhették a hangját, azt a fajtát, amely teljes hangskálát bejárt, amíg zihálva és könyörögve elő nem adta a tökéletes kielégültséget. Aztán a rendező hangja félbeszakította és ő egyetlen másodperc alatt képes volt kikapcsolni. Mint valami jól időzített kis szerkentyű. És mi az amit nem tudtak? Hogy a fürtök alatt, a göndörke alatt ha hozzáértek képes lett volna felugrani az egekig, testének legérzékenyebb pontja volt. És az angyal, a tetoválás saját kis jellemét volt hivatott bemutatni, hogy milyen ő valójában, hogy milyennek látja magát. Nem hóvirág...annak csak egyszer képzelte magát, buta, balga kölyökgólya, hova is gondolt. És persze az anyajegy, a szív alakú amit egy barom okozott, akiről azt remélte majd megadja azt a szabadságot, amit nem élhetett át addig, a konzervatív családban. A nyers bőrdzseki szaga, a motor benzingőze, az üvöltő zene..."Born to be wild"...hát igen...a faszi tényleg vadnak született, szó szerint. És szex közben a szivarral égette át a bőrét a lánynak, mert így szerette. Ó mekkora bolond volt, hogy azt hitte egy ilyen elcseszett hippi fogja elhozni számára a megváltást. Időben ki tudott menekülni belőle, hála a régi barátnak, talán az egyetlennek az életéből. Szőke haj, búzavirággal versenyző szemek...és a fiú állt nyerésre. Francba Kezia, szedd össze magad. Ugye nem most akarsz merengeni az elcseszett életed felett, amikor van pár órád a talán lehetséges éjszakai vendég érkezése előtt, és addig van itt valaki akit érdekel miért is ilyen elcseszett az estéd? Tényleg ez érdekli, vagy a dekoltázsra tévedő cseppet sem leplezett tekintet mögött megbúvó egyébként jogosan pajzán gondolatok? Na és? Ha nem akarná megmutatni valószínű nem tette volna ki. Néha a kurvák sokkal álszentebbek mint a Keziához hasonlatosan szabad gondolkodású nők. Feje tetejére állt világ.
Kicsit odébb tolta a poharát, amúgy sem volt már benne sok ital és ebben a kissé oldalra dőlős pózban a csípőjét megtámasztotta a pult szélének, a könyökét ráhelyezte a pultra és a kezét megemelve a hüvelykujjával átsimította a száját. Kihívó is lehetett volna a mozdulat és jelen pillanatban nem nagyon lehetett eldönteni, hogy a fiút teszteli, vagy inkább saját magát. Ez utóbbival szemben az elsőre 2:1 volt az odds. Ha már Vegasban vagyunk ugye.
- A nyers stílus olyan tulajdonság, amivel sokan élnek, mégis kevesen mondhatják el magukról, hogy max a pofátlanságig jutnak el vele és nem a bunkóságig. Higgye el, nagyon sokan képtelenek különbséget tenni közötte.- hízelgett? Nem, tényt közölt a maga módján.
- Lássuk csak a mai estémet. Megérkeztem reggel a reptérre, ahol egy tündéri, ám annál hiperaktívabb hamisítatlan vegasi mitugrálsz fogadott. Az a fajta aki éppen úgy meg tudná önnek mondani honnan szerezzen be hajnal kettőkor fejfájás csillapítót, ahogyan azt is, hogy mely ügynökség szállítja le a legtutibb...- kereste a megfelelő szót egy pillanatnyi megakadással-...ajándékokat.- és megtalálta, majd mosolygott, néha a mutatóujjával megütögette az ajkait, mintha ritmusosan akart volna beszélni, vagy pusztán ez egy zavart mozdulat volt. No igen, nem nagyon szokott egy napjáról mesélni senkinek. Olyannak akinek még a nevét sem tudja, olyannak meg főleg nem.
- Aztán berendezkedtem a szobámba, elmentem szaunázni. Meg kell hagyni Vegasban minden hotel első osztályú finn szaunával rendelkezik. Azt gondolván, hogy egy remek estélynek nézek elébe mint látja adtam is magamra- pillantott végig a tengerkék estélyin, majd a tekintete visszavándorolt a fiúéra, kereste a kontaktust, szeretett a szemébe nézni annak akivel éppen beszélgetett- De végül ez sem szólt másról, mint arról, hogy kapok egy kosárnyi névjegyet, pár hűvös pillantást a feleségektől, akik a világért sem akarnák engedni velem beszélni a férjüket. Pár olyan ételt, amiről azt sem tudtam eldönteni, hogy melyik végén kell megfogni. Bah...ezek a vacsorák. Éhes ember belepusztulna- forgatta meg a szemeit, majd elmosolyodott- Szóval amikor már elegem lett az egészből idejöttem, s amint halhatta, gondoskodtam magamnak valami programról. És hogy miért nem jó az estém? Ön szerint ez az egész teljesen normális?- ő tudta, hogy nem az, de lehetősége nem volt másra.- Tudja, ha lehetne másképp, ha nem így kellene akkor nem okozna gondot, de hát.- vonta meg a vállát, keserű mosolya kísérte a mozdulatot- Nem mindig tökéletes az ami a felszínen annak látszik, ugye?- közel vonta a poharat és belekortyolt. Még egy kevés maradt az alján. Nem mert többet rendelni. Még ma éjjel szüksége lesz a tisztán látására és a gondolataira, a vágyaira, a szavaira. Emlékezetessé akarta tenni, ha sikerülne olyat keríteni mint ez a fiatal kölyök...ha sikerülne.Mégis megfogta azt a poharat és megemelte a fiú felé. Ha koccint vele úgy is jó, ha nem úgy is.
- Cheerio Mr. Espanjan Ujostelematon*- elmosolyodott. Egyszerűen, csak úgy.

* Spanyol pofátlan (finn)

Ahogyan merültek bele az estébe, ahogyan fogyott az itala, és az utolsó korty már valamiféle üdvözlést is kiváltott belőle, úgy ébredt fel az érdeklődése a srác iránt. Annyira még nem, hogy esetleg felhívja Samuelt és szépen csicsergőn elnézést kérve lemondja a keresést meg úgy kvázi az egész ma esti programot, mert ez most itt ígéretesebb volt. Ó nem, még nem. Még olyan volt ez a fiú mint a hagyma. Bontogatni kell szépen lefelé, hátha valamelyik réteg alatt lapul és akkor megtudhatja ki is ő valójában. Izgalmas játék volt és tagadhatatlan volt, hogy élvezte. Sütött a test tartásából, abból ahogyan a szemeivel kezdett játszani a beálló csendben. Időnként kihívóbban, időnként visszafogottabban szinte már szendén pillogott vissza a másikra, ajkain a hamisítatlan és elmaradhatatlan kis perverz mosollyal, ami többet sejtetett semmint amennyit valóra kívánt volna váltani belőle.
A koccintást követően visszahelyezi a pultra a poharát és a pultost magához intve a fiú ásványvizes poharára mutogat, majd kezét megemelve V alakot formál a mutató és a középső ujjából, melyet lazát ejt szét és a mutató ujj még egyet köröz a levegőben, mielőtt a pultos mosolyogva elmegy és néhány pillanat múlva visszatér az ásványvízzel, benne két szép kis citromkarika táncol. Kezia pedig elégedetten bólogat, hogy Vegasban is kellően alkalmas személyzet szolgálja ki az ember lányát, akik még ismerik az egyezményes jelzéseket az efféle helyeken.
- Járt már valaha Szentpéterváron?- kérdezte hirtelen minden átmenet nélkül a fiútól, majd még mindig mosolyogva húzta közelebb az ásványvizes poharat, de még nem kortyolt bele, még csak meglögybölte benne a citromokat. Komolyan gondolta azt, hogy az est hátralévő részében szüksége lesz a tiszta fejre és a tiszta gondolatokra.Ha marad akkor azért, ha pedig megjön a telefon akkor azért.Az már tuti, hogy ez az este így vagy úgy de felejthetetlen lesz. A barna szemek, aztán visszavándoroltak a fiúra és le sem vette őket róla amíg beszélt. Még mindig játszott a tekintetével. Nem tudni, hogy megszokásból, vagy egyszerűen tovább tesztelte a márkit, netán egyszerűen ezt váltotta ki belőle ez a rögtönzött, hagyományosnak a legkevésbé sem tekinthető ismerkedés.
- Az oroszoknál van egy egyezményes jelzés. Valamikor a háború után alakulhatott ki vagy nem is tudom. Napóleon póznak hívják. Áll az ember az adott kocsma előtt egyik keze bedugva a kabátjába, a másik hátul lazán megtámasztva a derekán. És a hüvelykujja kikandikál a kabátból. Azt jelenti, hogy az illető szívesen inna egy üveg vodkát, de nincs rá elég pénze, ezért a kocsmához éppen betévedő valakivel szívesen felezne.Ha az illető benne van, akkor csak megveregeti Mr Napóleon vállát és már indulhat is a buli. Ugyanez a jelzés használatos, amikor már valaki annyira nem tud magáról, hogy képtelen józanító ásványvizet rendelni. Ilyenkor felmutatja a mutató és a középső ujját mintegy Victory jelet mutatva, majd köröz a levegőben. Ásványvíz két citrommal. A pultosunk orosz, fehér orosz, hogy pontosak legyünk. Ők nagyon érzékenyek erre a dologra.- nem kérdezte meg, hogy a téma mennyire érdekli vagy éppen sem a fiút, ő egyszerűen közölte, majd hozzátette mintegy magyarázatként
- Csak félig vagyok orosz, félig finn.- most volt az a pillanat, hogy magához húzta az ásványvizet és kortyolt belőle a végén diszkréten csettintett a nyelvével.
- És az ember maga a stílus, Señor, hogy idézzünk pontosan.- válaszolt Fabricenak, inkább csak szórakozottan. Élvezte ezt a társalgást, ami úgy tűnt az égvilágon nem vezet sehova, de a csuda tudja roppant módon bele tudott feledkezni. Érdekes volt a srác. Egyszerű és lényegre törő kérdései voltak, mintha belülről akarna kifelé haladni, mintha érdekelné is a szöszke meg nem is. És pont ettől az egyetlen zavaró momentumtól volt az egésznek valami zamata, valami fűszere, ami leginkább fel szokta kelteni a hölgy érdeklődését. Hogy meddig tudja megtartani az más lapra tartozik. Egyelőre csak felvette azt a kényelmes test tartást, azt az oldalra dőlőt és még mindig így beszélgetett, csak egyetlen pillanat volt, amikor lábait megigazgatta és a keresztbe fonást az ellenkező irányba tett mozdulattal ismételte meg. Kiszámított pillanat volt ez is, pontosan akkor csinálta, amikor Fabrice az italába kortyolt. Szórakozott vele? Meglehet. De nem akart ő semmi rosszat, vagy túlságosan is akart volna, de nem...ilyet nem játszunk. Megvannak a saját szabályai és azokat soha nem lépi át. Persze ilyenkor azt suttogta egy kis ördög a vállán, hogy a szabályok azért vannak, hogy meghágd...izé...áthágd őket, kisanyám, és nem azért, hogy azokhoz foggal-körömmel ragaszkodj. Nosza rajta meddig tartana? Csakhogy itt volt a legnagyobb bökkenő. Sok évnyi pornós múlttal a háta mögött is olyan minimális önbizalma volt, hogy egy átkozott ismerkedést is úgy bonyolított ahogyan azt Fabrice is hallhatta. Azt már nem ismerné be a világért sem, hogy lassan nem képes különbséget tenni a valóság és a filmek között, hogy a hétköznapi dolgok lassan kicsúsznak az irányítása alól, és szépen lassan a habos ágyak a kínzóan gyönyörfakasztó pillanatok kis virágszála válik belőle, akinek addikciója a saját filmjei és képtelen szabadulni belőle. Átkozott mókuskerék.
- Los Angeles, Santa Monica hogy pontosak legyünk. Bár meg kell valljam itt azért kicsit másképp működnek a dolgok. És nem, nem önszántamból jöttem, egyszerűen mert...a szerződésem szerint jönnöm kellett.- ennyit mondott csupán anélkül, hogy valójában felfedte volna a kilétét.- Ez az estély pedig borzalmas, a holnapi pedig még szörnyűbb lesz. Két estély egymás utánban ilyenek között, meg kell valljam önnek rosszabb mintha egy hétig kellene kenyéren és vízen tengődnöm valahol Szibériában. Több érzelem van a fagyos mínuszokban mint itt némelyik lehetetlen alakban.- forgatta meg a szemeit, majd most rajta volt a sor, hogy a saját kérdését szegezze neki a srácnak, az első lebontott héjat, az elsőt amióta csak idetelepedett mellé a fiú. Őszinte volt, nem kertelt, mert kíváncsi is volt egyben.
- Szóval tudja már rólam, hogy honnan jöttem, hogy mazochista módon borzalmas estélyeken veszek részt és szeretek szaunázni. Hogy félig finn és félig orosz vagyok. Lássuk cserébe én mit tudok önről. Spanyol.Vagy félig az. Roppant megkapóak a vonásai így profilból. Emlékeztet engem valakire bár nem tudom megmondani kire.Ásványvizet kortyolgat éjfél környékén egy vegasi bárban. Ejjnye ejjnye - nevetve emelte meg a kezét és játékosan fenyegette meg a márkit. Tréfa volt, bár a szemöldöke mókásan ráncolódott össze. Lám lám a kisasszonynak megy a tréfálkozás is. A maga módján.
- Akkor most már árulja el nekem mi az a kíváncsiság ami hajtotta és ami még itt tartja önt mellettem, tudva, hogy hova készülök, egyébként be nem tervezett beszélgetésünk után?- kicsit megbillentette a fejét, és a fülében a fülbevaló csörrent egy aprót. De a mosolya nem szűnt meg, az töretlen maradt. Fel kéne hívni Sam-et...majd felhívja ha kimegy a mosdóba...bármi is lesz ennek a beszélgetésnek a vége egészen más tervei maradtak a hátralévő időre. Egészen mások mint amit eredetileg tervezett. Vagy...legalábbis nem lesz hagyományos a maga nemében. Még mindig hallotta a kis ördögöt a vállán, ahogyan kuncog.
~ Látod kisanyám, megy ez neked ~

Kár, hogy nem járt még Pétervárott, pedig talán lett volna néhány olyan emlék amiről lehetett volna beszélgetni. Feltéve, hogy Kezia ezen témakörben akart volna a fiúval közös témát találni. Ugyanis eddig úgy tűnt, bár az érdeklődés kölcsönös, mintha a tűz körül táncolnának, ellentétesen mozdulva és csak a lángokon át pislognának a másikra, néha próbálva a vonásokat felismerni, melyek egy része a sötét árnyékba kúszik. Édes kis játék volt ez, ugyanakkor nem lehetett tudni, hogy ki mikor lép vissza a sötétségbe. Beburkolva magát a másik elől. Keziánál ez is, mint minden más kiszámíthatatlan volt, és egyre inkább úgy tűnt, hogy a kissé érdektelen pózt magára öltő fiú számára is. Érdekes páros akadt össze ilyen kései órán a bár félhomályában. Gyakorlottabb szemnek azonnal feltűnt volna az a társadalmi és neveltetés beli különbség amely ezt a két embert jellemezte, már a test tartásukból adódóan is. De más valakiket kívülről látni és megítélni, és megint más egy adott szituációban benne csücsülni és a meglévő információkból rakni össze valamiféle lényeget, valamit, amiből aztán el lehet indulni valamerre, ki lehet billenni a holtpontról.
- És mondja kedves...- hopp, még mindig nem tudja a nevét. Ezen tény egyszerűen egy szolíd de alig leplezett vidámsággal telt mosolyt eredményez a lány halványrózsaszín ajkain.-...Mr Watson, ön sűrűn csinál ilyesmit? Hogy ásványvizet kortyolgat szép lányok társaságában az éjszaka közepén Vegas egyébként nem is éppen rossz hírű bárjában? Vagy kifejezetten rám várt? Ha már kamu, akkor nem mindegy meddig megyünk el? Határ a csillagos ég!- amennyire vacaknak indult az estéje kezdte egyre oldottabban érezni magát, bár jól tudta, hogy ez most csupán illúzió. Mindaddig fog tartani amíg ez a fiatal srác rá nem jön honnan ismerős neki a lány, ami két dolgot eredményezhet. Vagy úgy tesz mintha nem jött volna rá, és megmarad a kedves, könnyed társalgásnál, a végén pedig csak odabiggyeszt valamiféle bocsánatkérő szöveget és lelép. Hogy megszokta az nem is kérdés. Bár csak ne mentek volna már megszokáshoz közeli állapotként nála számba ezek és az ehhez hasonló szituációk. Az ásványvíz hirtelen keserű lett és a helyet körbelengő keserű mandula illattól felfordult a gyomra. Még mindig ott tartott, hogy a vacsora ételkínálata egyszerűen borzalmas volt, a délre kapott kaja pedig a diéta miatt olyan, mintha fűrészport evett volna, méghozzá valami rossz fából. Csak a pia és a gyógyszerek dolgoztak benne, meg az a pár szem mogyoró amit még odafent dobált az ajkai közé, azt is inkább azért, hogy oldja a feszültséget.
- Hé Táváris...- újra magához intette a pultost, és egy tál amerikai mogyoró után érdeklődött, de valójában bármilyen megteszi. Uborka nem volt, ez viszont igen, és Kezia végre megkönnyebbült. Ezt legalább senki nem látja, csak a srác itt vele szemben, de vele valószínű most találkozott először és utoljára. Biztos ez? Eddig ő kapott névjegyeket, mi lesz ha most kivételesen, a mai este folyamán ő kínálja fel a politikusoktól, befolyásosabb üzletemberektől, színészektől és olyan prominens személyektől kapott névjegyeket cserébe a fiú névjegyért? Igazán jó biznisz lenne. A gondolat okán, aztán vigyorogni kezdett és a megérkező mogyorós tálkából az első pár szemet lazán az ajkai közé dobta.
- Los Angeles vagy Santa Monica miatt gondolja, hogy színésznő esetleg modell vagyok?- kérdezte visszafordulva a fiú felé, lenyelve az első falatokat a sós finomságból. Kettejük közé tolta, mintegy jelezve, hogy nem irigy ő szívesen ad a sajátjából még akkor is, ha lövése sincs róla ki ez a kölyök. De cuki volt és azok a vonások, komolyan nem látott még senkit akinek ennyire erőteljesen határozott vonalú arca lett volna. Pedig aztán neki volt már szerencséje profilból, szemből és jó közelről is látni férfi arcokat, fiúkat, fiatalokat és idősebbeket is egyaránt. Hogy mennyire nézte volna meg az övét közelről? Ó a kisördögnek ott a vállán erről is elég határozott véleménye volt.
~Tetszik neked kisanyám, foglalkoztat a gondolat, hogy ki lehet?~ Kezia legszívesebben bepancsolt volna a saját gondolatainak, helyette belekapaszkodott az ásványvizes poharába. Mindig szerette a titkokat, ez a fiú pedig maga volt a két lábon járó meglepetés. Hogy kicsomagolhatja, vagy postafordultával visszaküldi egyelőre még nem tudta. Igazából azt sem tudta hova is akar elkeveredni ezzel az egésszel.
- Egyébként a kettőből az egyik talált. Színésznő vagyok, vagy valami olyasmi.- na ezt az utóbbit nem kellett volna. Jó színésznőnek tartotta magát, még akkor is ha a filmjei nem a hagyományos kategóriába tartoztak, bár egy-két filmes produkció néha meredekebb volt mint a saját filmjei.- Nem szoktam partikra szerződni, ez csupán egy kivétel volt, az ügynököm unszolására. Rémesen akaratos és meggyőző tud lenni egyszerre!- forgatta meg a szemeit, majd kortyolt a vízből és kihalászva az egyik citromkarikát rágcsálni kezdte.
- Ha egyébként ön valóban úriember lenne, a szó leghagyományosabb értelmében nem mondja ki azt a feltételezést, ami állítólag még meg sem fordult a fejében, nemdebár?- hoppá a labda visszadobva pattogott Fabrice térfelén, és Kezia csak remélni merte, hogy nem okoz csalódást a számára az eddigi elég meggyőző csípős humorát illetően. Kedvelte az ilyesmit, sőt ezeket kedvelte igazán. Nehéz diónak tűnt, feltörhetetlennek. Ha olyan lenne, amilyen egyébként nem volt, vagy éppen több ideje, több türelme lenne, elbíbelődne vele akár egy hétig is, hogy megismerje. De sem ideje, sem lehetősége nem volt erre.
- Látja nem állítom, hogy én úrinő vagyok, persze boncolgathatnánk, hogy ez a fogalom pontosan mit is takar, kivált itt Amerikában, ahol ha egy kicsit több pénze van mint az átlagnak, akkor már ezen kategóriába sorolják és a csillogás bizony könnyen elvakíthat és mocskosul magányossá is tehet egyszerre.- lassan végignyalta a citromkarikát és akkurátusan tüntette el a felét a szájában, rágcsálva a savanyú de hűsítő finomságot.
- Honnan is lehet ismerős nekem?- tette fel a kérdést mintegy költői hangsúllyal, majd a végigmérte a fiút a feje búbjától a lábáig, már amennyit ebben az ülő pózban láthatott belőle. Ezt a szemmel történő mustrát még egyszer végigjátszotta végül megállapodott a szemeinél. Be kellett vallani, hogy ilyen szempárral is ritkán találkozik, és biztos volt benne, hogy látta már valahol, csak jutna eszébe, hogy hol? Éveket kellene visszaugrania az időben...sok évet. Mintha akkor még gyermekibbek lettek volna ezek a jéghideg szemek. Nagyon kék az tuti...a nagy finn tavak téli kékje volt ilyen jeges.
- Megvan!- kiáltott fel, majd abban a pillanatban visszafogta a hangját és derülten kuncogott- Az álmaimból!- annyira próbálta megőrizni a komolyságát, hogy ez aztán átcsapott a másik végletbe. A másik fél citrom is eltűnt az ajkai között, ő meg még mindig nevetve rázta a fejét.
- Csak vicceltem.- mentegetőzött, és magában a kis ördög hozzátette, hogy csak szeretett volna viccelni, Kezia meg egyszerűen nem vett tudomást róla. Kezdett a kis furakodó hangocskából rohadtul elege lenni.
- Valamiért egy estélyhez, pezsgős poharakhoz és tánchoz kötöm az arcát. Nem tudom, lehet csak egy hülye asszociáció, amit fogalmam sincs mi válthat ki. De lehet, hogy ezt is csak kamuzom.- kacsintott egyet, majd az egy szál citrommal gyöngyöződő vizet az ajkához emelve kortyolt belőle, a pereme felett Fabrice-t figyelte.