A bár óta követte a lányt. Az ártatlan törékenység azonnal felkeltette az érdeklődését. Ezen a kétes környéken ilyen finom jelenések nem igazán fordulnak meg. Ma úgy fest jó napja van.
Kilépett az épület vetette mélységes sötétből, és utcáról utcára követte. Egyik árnyékból a másikba olvadt. Több méternyire lemaradt tőle. Bakancsai nesztelenül surrantak. Sóvár pillantását egyetlen másodpercre sem vette le a lépteit megszaporázó nőről.
De sietős lett egyszerre... Konstatálta az orra alatt somolyogva.
Fekete szemei éles dühvel villantak meg, mikor egy fickó a lány után füttyentett az egyik sarkon, majd a nyomába eredt. A füttyöt megjegyzések követték. Kíváncsian leste, a pasas vajon mihez kezd, miután beéri a kóbor királylányt.
A hosszú kihalt utcában üres épületek sorakoztak. Lámpák elvétve akadtak. Egyetlen lélek sem járt erre rajtuk kívül.
Merev arccal bámulta a sötétből, amint a strici durván megragadja a lányt.
A rejtekéül szolgáló épületnek döntötte a halántékát, s jobbjával gyengéden végigsimított a falon, mintha csak szeretőként babusgatná az élettelen, hideg anyagot.
- Tudom, hogy tetszeni fog, te kurva. – hörögte a pasas bele a lány csinos kis arcába szájából kibuggyanó nyelvvel. – Könyörögni fogsz a folytatásért, meglátod. – lihegte, miközben szorosan tartotta, meg ne lépjen. Szabad kezével türelmetlenül nyúlt a lány combjai közé.
A holló ekkor ellökte magát a faltól. Meghányta-vetette magában a dolgot. Megvárhatná, míg a fazon megerőszakolja a királylánykát. Akkor legalább a lány maga kívánná a saját halálát, és ő csak a kérését teljesítené. De ezt a finom játékszert ő látta meg előbb, és sértetlenül kell neki, hogy kiélvezhesse a megtörését. Ő is szórakozni akar, és eszében sincs osztozni az örömön. Kivárni a sorát meg végképp nincs kedve.
Kényelmes, ráérős léptekkel közelítette meg a dulakodó párost. Hosszú fekete bőrkabátja szárnyként lengedezett magas, fekete alakja mögött. A lehetőségeit latolgatta. Számtalan akadt.
Sajátos őrült vigyora szép lassan felkúszott fehérre mázolt képére. Ezt most már semmi sem vakarhatta le onnan.
Odaszökkent a lány mellé, a fejét a vállára döntötte. Ördögi ábrázata közvetlen közelből, egyenesen belebámult a másik férfiéba. Fekete szájával csücsöríteni kezdett, aztán cuppantva elengedett egy fantomcsókot a levegőbe.
A strici azonnal eleresztette a lányt, és ijedten hátrahőkölt.
- Mi az isten! Ember!!! – hördült föl. A meglepettségtől egészen megnyúlt az az alkoholbűzös képe. – Te mocskos buzi! Szórakozzál mással!
A holló eszelős hahotája végigsöpört az utcán.
Felemelte a fejét a királylányka válláról.
- Jó, jó, jó… - döngte ferde grimasszal. – Majd rád is szakítok időt, ne félj. Megtalállak...
- Mi?! Menj a picsába! – méltatlankodott a fickó, aztán lelépett a járdáról, ahogy tolatva elérte a peremét.
A holló megvárta, míg nagy dohogások közepette elódalog, majd egy táncos pördüléssel a lány előtt termett, s színpadiasan meghajolt.
– Kisasszony! – mosolygott rá szemeiben démoni tűzzel.

A holló felegyenesedett. Gonosz mosolya mit sem fakult fehér, markáns ábrázatán.
Milyen illedelmes. Túlságosan is. Különleges… Egy újabb értékes darabka a gyűjteménybe.
Méghogy megmentő… Csak nem a Batman-t várta? Óóó, deee, biztosan.
- Összetévesztesz valakivel. – vigyorodott el sátánian, miközben szemeinek gyilkos csillogásában megmutatkoztak lelke sötét bugyrai.
Hosszan beszívta a levegőt. Jól emlékezetébe akarta vésni a lány parfümjének illatát.
Kristálytisztán emlékszik ő az összes áldozatára, egytől egyig mindre; még most is az orrában érzi a bőrükből szivárgó mámorító, buja virágaromákat.
Feketére festett szemeit élvetegen behunyta, hogy teljesen átadja magát a jelen pillanatnak, ahogy orrába betódul a finom női lágyság semmivel sem összetéveszthető illata. Végül ismét a lányra meredt.
- Ó… Nem az a kérdés, én ki vagyok. Hanem hogy Te… meg akarsz-e halni. – döngte baljósan. - Veszélyes környék ez, botor leány… Mi keresni valód erre?
Nem kerülte el a figyelmét, hogy a törékeny teremtés egész testében úgy reszket, akár a nyárfalevél.
- Csak nem félsz tőlem? – dorombolta a holló megtévesztő kedvességgel, noha zenés baritonjából kihallatszott a gúny és a szörnyű elégedettség. A lány pórusaiból áradó rettegés számára felért az istenek eledelével, és imádott benne lubickolni.

- Elég! Elég! Összevissza beszélsz. – inti csendre a holló a lányt türelmetlenül. Eszelős vigyora hirtelen valami egészen mássá változik. Hideg, számító arckifejezéssé. Nem tetszik neki, amit hall.
Ostoba kis királylány.
– A Halálnak nincsenek barátai. Csak zsoldosai.
Mélyen zengő hangja elhallgat, és csak a lány szeplőkkel pettyezett arcát vizslatja.
Vagy úgy! Eltévedt… mint légy a pók hálójában. Minő szerencse, hogy pont erre jártam. Akár útba is igazíthatnám. Ó, meg is teszem! De sajnos egyirányú utca, amibe ő tévedt…
A lány neve hallatán elkomorul.
- Lena. – ismétli meg egykedvűen. - Jó neked. – döngi, aztán megint hatalmas változáson megy keresztül az iménti morózus ábrázat. A téboly vigyora újult erővel vágja ketté a fehér mészarcot.
- Szerinted mi a Halál… Lena?... – szinte úgy sziszegi a szavakat.
Vár egy kicsit, majd egy sokkal jobb ötlete támad.
- Tudod mit? Engedelmeddel, megmutatom.
A Holló kinyújtja jobbját a lány felé. Erős tenyere az ég felé néz. Fekete, gonosz szemei várakozón fúródnak a női lélektükrökbe, vajon elfogadja-e a meghívást.

Igen, pont olyan zsoldosok, mint én.
Ragadozóvigyor sejlik fel a holló ábrázatán.
- Szolgálatodra… – mosolyog bele gonoszan a lány arcába.
Szótlanul hallgatja amaz mit csacsog. Csak komoran figyeli azokkal a bogárfekete szemeivel. Gond? Nincs semmiféle gond.
Túúúl sokat fecseg feleslegesen…
Aztán mikor kérdezi, teljesen közelről vizslatja a lány lélektükreit, mintha a lelkéig akarna bújni. Olybá tűnik, Lena-nak, tényleg van fogalma róla miről beszél. A lány tekintetébe kiülő átszellemülés nem kerüli el a holló figyelmét. Mégsem rezzen az arca, de még a szájszarka sem rándul meg, ami kifejezné; tetszetős választ kapott.
Az ujjai hűvös börtönbe zárják a markába csúszó, puha női kezet.
- Valóban nincs mitől félned… – döngi, s végül megjelenik egy kósza mosoly a gonosz ábrázaton.
Levezeti a járdáról az út közepére, majd gyengéden odahúzza magához a karcsú testet.
- Szép este a halálra… – suttogja a holló a lány ajkára.
Körbe-körbe kezd vele forogni, mintha keringőzne, miközben eszelős nevetését visszaverik a téglafalak.
Lena kénytelen úgy követni a férfi őrült táncát, mintha akaratátvesztett bábu lenne, mert a holló nem engedi egykönnyen. Ragadozó mozdulattal karolja a derekát, és erősen tartja, nehogy eszébe jusson elszaladni.

A férfi nem engedi, hogy az ajkaik összeérjenek. Idejében elhúzódik, de gonosz, üres mosolya mit sem változik. Szenvtelenül vizslatja a lány évődését.
- A csókomra vágysz? – döngi mély baritonján, majd újabb kárörvendő kacajban tör ki, ahogy belerántja a vékony testet a keringőbe. Vadul pörög vele, Lena talán bele is szédül, amilyen gyorsan a holló lépked.
- Egyszerűen megöllek, miután kijátszottam magam. Jó lesz? – sziszegi eszelős vigyorral a képén. A válasz olyan könnyed egyszerűséggel pörög le fekete szájáról, mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy valakit kénye-kedve szerint kivégezhet.
Méghogy a Halál lélekkel fizet!
Hangos hahota rázza meg a férfit.
- Nekem az élvezet jut.
Egyszercsak megáll, és mélyen hátrahajlítja partnerét, miközben átható tekintete közelről vizslatja a csinos pofikát.
A kabátján keresztül érzi, ahogy a lány kapaszkodik a vállában, érzi, ahogy belesimul a karjaiba. Mintha nem félne tőle, és egyenesen vonzaná a Halál közelsége.
- Mit szeretnél hercegnőm… Legyek gyors és kíméletes, vagy ódázzuk el kicsit a dolgot?

- Magad sem tudod mit akarsz. – morogja a férfi szárazon. Bogárfekete szemei megfeszülnek, ahogy a lány arcába mered. Hosszú másodpercekig csak nézi. Ábrázatán ki nem mondott sötét gondolatok sejlenek fel. Méghogy csók… Talán bosszús, talán közönyös. Nehéz megmondani a hideg vonásokból.
Eléggé kitartotta táncpartnerét. Egy elegáns és fürge lépéssel felrántja, és megpördül vele még utoljára. A hosszú fekete bőrkabát susog mögötte a mozdulatra.
A karcsú, törékeny testet még mindig erősen fogja. Érzi a ruháján keresztül is, ahogy a lány ujjai finoman, kétségbeesetten belemarnak a vállába. Kapaszkodót keres. De minek? Felesleges...
A holló egyik karja még most is Lena derekát fonja körül. A másik keze azonban mozdul. Váratlanul, szemnek szinte követhetetlenül, ragadozó módjára kapja el és szorítja satuba a lány nyakát. Az ujjai megfeszülnek rajta. Nem tartana semeddig elroppantani, vagy megfojtani. Kedve lenne hozzá. Igazán. Fűti a pokoli vágy. A fejében tobzódó démoni hangok mind ezt kántálják neki:
Tedd meg! Tedd meg! Tedd meg!
De minden bűnösnek és halál után áhítozónak kijár a végső tisztelet. Főleg, ha kéri. Mégsem ropogtatja meg a kis gigáját. Egyelőre…
- Mondd, mi az utolsó kívánságod? – döngi kútmély hangon, miközben perverz örömmel gyönyörködik a lány rémült szemeiben.

A félelemtől tűzijátékként szikrázó fénypöttyök villództak a lány íriszeiben. A holló sötéten gyönyörködött bennük. Érezte, ahogy markában megremeg a törékeny teremtés. Makacsul tartotta a nyakát. Se nem szorította jobban, de nem is engedett rajta. Az elfúló női hangocska egy sejtelmes, kósza mosolyt csikart ki belőle.
Szóval nem akar meghalni… ilyen gyorsan. Egyáltalán meg akar? Ó, nem… Nem hiszem.
A férfi egészen közel bújt a lány bájos arcához. Innen vizsgálgatta a remegő lélektükröket. Sokkal többet látott bennük, mint amennyit bárki képes lenne kiolvasni egy szempárból. A lélek árulója.
A lány szavai bekúsztak a füleibe. Mégsem válaszolt azonnal, csak néhány pillanat eltelte után.
- És Te miért lettél olyan, amilyen? Talááán nem azért, mert Isten ilyenné formált? – veszedelmes vigyorra húzódtak a fekete ajkak. - Mi mindannyian Isten különböző arcai vagyunk, kicsi Lena. Vagyok, aki vagyok, és teszem, amit tennem kell.
A bogárfekete szemek a csillagos ég felé fordultak, mire éktelen hahota rázta meg a férfi mellkasát. Hamar elcsendesedett, s vonásai megkeményedtek. Mélységes komolysággal tekintett vissza a lányra.
- Vagy mondjam inkább azt, hogy pocsék gyerekkorom volt? Melyik tetszik jobban? – sziszegte a holló, de valójában nem várt választ a kérdéseire.
Az ujjai lassan lefonódtak a női porcikáról. Olyan finom volt a mozdulat, mintha csak élvetegen simogatta volna a bársonyos bőrt.
- Tűnj a szemem elől. – dörmögte a mélységes bariton színtelenül. Hidegen.
…Amíg nem gondolom meg magam.