Naná, hogy nem maradhat ki a mozizás, ha már Vegas-ban vagyok. Mindenhol ki szoktam próbálni a helyi mozikat, a kisebb, művészmozikat is, mert feelinges a családias hangulat, főleg ha igazi művészfilmek mennek, 10 látogatóval. Beszívva azokat is nagyon tudom élvezni. Egyszer csesztem el, mert összekevertem a cuccokat és gyorsítóval ültem be egy ilyen filmre. Hát, a popcorn gyorsan elfogyott... Na, szóval Ville-ék elfoglaltak, Oci meg...ő Oci, úgyhogy elindultam barátkozni az éjszakában és összeakadtam egy kisebb társasággal. Svédek, már egy ideje járjuk velük a várost. Voltunk vízibiciklizni is. Versenyezni nem fogok velük többet, mert elég érdekes szabályok szerint csinálják, de kurva jó arcok különben és most beültünk a legújabb sci-fire. "Csillageső", valami szokásos űrkutatós történet, aztán kezdődnek a bonyodalmak a hajón. 3D-s mozi, ami közel hozza az élményeket. Mikor beszívva nézek ilyet, még kapkodok is a madarak után vagy elpüfölöm a köveket, amik felém repülnek. Most csak két üveg bor van bennem, mert még utána megyünk bulizni. Frankó ez a szemüveg meg az egész, mindent kizár. Persze én most se tudok nyugtonmaradni, fészkelődöm, rendezkedem, néha felállok, körbenézek a közönségen és integetek is nekik, aztán mikor már nagyon kiabálnak, akkor leülök. 1 órája megy a film, eddig kétszer álltam fel így. Nem mintha unalmas lenne, akciódús meg minden, csak kell a változatosság meg a mozgás.
Most valami furát érzek a lábamnál. Lenézek ezzel a szemüveggel, aztán lekapom a fejemről, hogy jobban lássam. A mellettem ülő csaj táskája a lába közt van. Na jó, csak a bokái közt, semmi erotika nincs ebben. Sajnos. És mit látnak szemeim? Négykézláb áll valaki a lábam mellett és ennek az Ingridnek a táskáját akarja kihúzni. Észreveszi, hogy megláttam és mint a csík, megfordul, ugyanígy négykézláb kezd elinalni a másik irányba. Egy szőke csaj ül ott, remek alakkal és igen bájos pofikával.
- Hékás, ha már lementél lopós kutyába, akkor megérdemelsz egy pórázt is! - mondom jó hangosan és utánaeredek.
Poén, sose másztam még négykézláb moziban. Miért nem jutott eddig eszembe, nem is tudom. Így megyek utána, mert túl egyszerű lenne elkapni rendesen haladva. Még jó, hogy én se vagyok egy Michelin-baba, elférek a sorok között. Már majdnem a szőke csajnál vagyunk és még nem sikerült beérni a fazont. Egy-két morgás már volt hátulról, hogy csönd legyen. Az most nem érdekes. A film se, majd megnézem máskor. A becserkészés viszont rohadt izgalmas. Tolvajt fogok és hős leszek. Mekkora reklám a zenekarnak! A csaj annyit láthat, hogy egy szakállas fiatal arc közeledik hozzá négykézláb, mögötte pedig full feketében egy másik, tollakkal a hajában, mert ma is hoztam a Birdie-frizurát.

Az őszitét megvallva sosem voltam nagy mozirajongó. Persze nem mondom, hogy utáltam volna beülni egy-egy jobb filmre. Cirka negyed évente sikerült is időt kerítenem rá, már ha épp ment valami arra érdemes. A premiereket mindig is kerültem – őszintén kinek hiányzik a fanatikus rajongótábor, akik gondolkodás nélkül lazán megkövezik az ember lányát, ha képes artikulálatlanul felröhögni egy mérhetetlenül romantikusnak szánt, de valójában kiszámítható és gejl undormánytól? Nos... nekem ugyan nem...
A 3D filmek már egy jó ideje nem számítanak újdonságnak, én mégis teljes lelkesedéssel bámultam az egyébként erőteljesen középszerű filmet nagyjából fél órán keresztül, mikor is elkezdett kicsit, majd egyre jobban fájni a fejem tőle. Még negyed órát bírtam, aztán kénytelen voltam levenni a szemcsit és kicsit belülről bambulni a szemhéjamat, hacsak nem akartam lefordulni a székről. Eddig csöppet azért frusztrált, hogy csak az utcán találkozom 3Dvel az életemben és egyébként is engem még egy űrsikló sem akart pofánbaszni a moziban, sőt, a baltásgyilkostól sem kezdtem el sikoltozni a többi lökött társaságában, most viszont asszem egy életre megfogadom, hogy én a muci életbe többet ilyet nem lesek.
A halántékom masszírozva és bőszen mantrázva, hogy ’basszameg’ kapom fel a fejem a hangra. A srác valahol mögöttem eddig sem tudott igazán megmaradni a fenekén, ami engem ugyan annyira nem frusztrált, a mögötte és körülötte ülők viszont heves nemtetszésüket igyekeztek kifejezni már nem egyszer ez alatt a röpke.... fingom sincs mennyi idő alatt. A filmet is bőven túlszárnyaló hangerőre csak kinyitom szemem, majd kipillogok hátra/ oldalra és csodálkozva kerekednek  a szemeim. A látvány koránt sem szokásos – se az elöl iszkoló, hátrapillogó szakállas fazon, akinek  a nyakörv kellene a nyakába, sem pedig az elszánt képpel utána négykézlábazó..... bazzzzz, mi van ennek a fején?
Segíteni kellene? De vajon melyiknek? Gondolkodás nélkül emelem az egyik lábam az elöl haladó orra elé, azzal a nem túl határozott vagy átgondolt szándékkal, hogy ez talán megállítja, vagy minimum lelassítja, de csalódnom kell. Egy halk morranás kíséretében, ami vészesen hasonlít arra, hogy ’hülyepicsa’ löki félre a rögtönzött úttorlaszt az ipse, s egyúttal engem is, amitől aztán a székről lecsúszva nyekkenek egyet a padlón. A szintvázzolást üdvözölve reccsen a farzsebemben az ott dekkoló telefonom is, ami asszem ily módon próbálta jelezni, hogy sem a padló sem a fenekem nem elég kellemesen párnázott az ő komfortzónájához, aminek normál esetben ugye illik örülni, de most csak egy fintorra futja.
-Csezd meg! –sziszegem a pasi után, s fél szemmel még látom, ahogy a tollas fazon is elhúz mellettem (?). Túl sokáig azért nem maradok lent nézelődni – amint tudok felkelek, felkapom a cuccaimat és indulok én is a furcsa duó után. Na persze négykézlábazni eszembe sem jut, a sorok között teperve lefelé kapom a vállamra a táskám, rá a dzseki és uzsgyi. Asszem egyikünket sem fognak túlzottan hiányolni a nézők.

A gyerekek szokták így kergetni egymást, amíg még nem tudnak járni. Csak mi gyorsabbak vagyunk és egész mások a céljaink. Illeve nekem ugyanolyan játék ez, mint a bébiknek a mászás. Ha komolyan el akarnám kapni a tolvaj,t már rendőrért kiabáltam volna vagy két lábon megyek utána. Még mindig nem nőttem fel és már nem is fogok, ez pedig jó így nekem. Elveszítik az emberek, ami gyerekkorrban még megvolt, az önfeledt örömöt, a játékosségot, a szabadságot. Nálam megmaradt mindkettő. Uccu neki kutyapózban!
A szőke csaj kirakja a lábát, lelassítva kicsit a menekülő zsákmányállatomat. Nézd már, de bunkó! És milyen ügyes! Vagy erős. Egy mozis székről lerántani a csajt, ez nem semmi. Teljesít a fickó. Most már egyre jobban böki a csőrömet. Tényleg, legközelebb csőrt is ragasztok. A popcornevésnél majd félrehúzom. A csajt alig látom, csak néha, mikor lőnek az űrsiklók és nagy fény villan. Jóféle.
- Bocsesz, baby! A mozitolvaj ilyen bunkó fajta! - kiabálom egy nagy vigyorral, hogy a robbanások zaján túl is meghallja, mi megy alatta.
Lassan kiérünk a sor elejére és a szakállkirály felegyenesedik, majd a lépcsőkön felfelé indul. Aha, a fenti ajtón át akar távozni, ahol kevesen látják! Mikor kiérek, én is talpraugrom és nekifutásból rá akarom vetni magam, de beleakadok a lépcső szélébe. Nem arra találták ki, hogy töksötétben futóversenyt rendezzenek rajta.
- Hoooóóóó! - kiabálom, ahogy hasraesek.
Természetesen a nézők semmit nem sejtenek abból, hogy kit üldözök, így csak pisszegnek, elhangzik a "Csönd legyen már!", "Kussolj, köcsög!" és hasonlók. Nem törtem össze magam nagyon, csak egy tollam hullott ki és a csuklómat ütöttem meg. Látom már, mi lesz a megoldás. Nem futni kell, hanem ugrani. Elrugaszkodom és rávetem magam a tolvajra, akinek a bal bokáját sikerül is elkapni és ő is hasraesik.

-Hehh? –szalad ki halkabban a számon ahogy meghallom a hozzám intézett szavakat. Legalábbis azt hiszem, hogy nekem címezte, de.... baby?  Ehh..... ráncolom a szemöldököm fintorgok rá egyet, no nem mintha látná, de akkor is. Az elvek kérem fontosak a töksötét moziteremben is.
Jóval lassabban haladok, mint gondoltam, de mégsem akarok keresztül esni senkin. Néhány  bocsit még benyögök halkan az elején, de tekintve, hogy így is úgy is megy az anyázás – az első kettő hangos én meg takarom a kilátást nem is kicsit, pláne, hogy még a táskámat is emelem, hogy ne kaszáljak le vele mindenkit, dehát az élet már csak ilyen kihívásokkal teli vagy miszösz. Mi valódi háromdé izgalmakat és akciót kínálunk nekik, de a közönség láthatóan nem igazán vevő rá.
Menet közben csekkolom a telómat, s előre felkészülök a legrosszabbra. Mondjuk az már kapásból pozitív, hogy a seggem nem vérzik a darabkáitól, de azért óvatosan kotorom elő a farzsebemből. A kijelzőt pókháló módra díszítik a repedések, ezt már így sötétben is látom, de azért megpróbálom feloldani a billzárat, hátha.
– Picsába! –sziszegem nagy átéléssel, mert világítani ugyan világít, de a fél képernyő mintha pár centivel kicsúszott volna a készülékből, s legutóbbi emlékképeim szerint ez nem a legtutibb feature rajta. A képernyőbe belefeledkezve araszolok előre, próbálom feloldani a zárat, de hiába. Ennek kampec.
Az újabb kiabálásra kapom csak fel a fejem –még időben, hogy ne tapossam meg az előttem elhasaló tollasat, vagy ne terüljek ki rajta én is. Egyik opció sem vonz túlzottan és már érdeklődnék, hogy jól van-e, de elég hamar mocorogni kezd és... Csak bámulok bambán pillogva, majd próbálok elfojtani egy nevetést, de néhány hangfoszlány csak kiszökik a számon. Valamiért hihetetlenül mókás, ahogy ketten fekszenek a lépcsőn. De persze nem marad sokáig ilyen idilli a kompozíció – az elöl levő srác igyekszik kiszabadulni a szorításból és ennek érdekében lelkesen kalimpál és rugdos hátra felé. Kalimpál, kúszik előre amennyire tud én meg lassan kapcsolok csak, de sikerül megkerülni őket és tekintve hogy őszinte halovány lila elképzelésem sincs mit kellene jelen helyzetben produkálnom nemes egyszerűséggel rátérdelek a hátára és próbálom elkapni a kezeit.
-Asszem megvan. – de nem fordulok hátra, s őszintén remélem a hátsó srác is hamar kapcsol, tekintve hogy én még mindig viszonylag könnyen dobálható vagyok asszem.

A sci-fi közeledik már a végéhez és az űrcsata nagyon zajos, lőnek, robbantanak. Csessze meg, hogy a legizgalmasabb résznél jöttem rá, mennyire izgalmas négy lábon mászni a 3D-s teremben! Egy pillanatra hátrapillantok és látom, hogy követ minket a csaj, őt meg az anyázás. Akció a vásznon és az ülések között is, de a közönség nem értékeli ezt a fellépésemet. Ilyen csak az ősidőkben volt, mikor a Bazális Ganglionokkal felléptünk egy gyereknapi rendezvényen. Egy copfos kislány maradt csak, később róla is kiderült, hogy süket volt szegény. Az milyen megalázó érzés volt! Aztán kitörtem a napfényre és a közönség a keblére ölelt, ezért is viselem nehezen a mostanit.
A csaj beelőz és míg mi a mozis tolvajjal bénázunk a lépcsőn, ő rátérdel a fickóra. Én a lábait kapom el, de nagyon ügyes szerzet ez és páros lábbal pofánrúg. Aztán a moziban hirtelen sötét lesz, az emberek kiabálnak. Se film, se világítás.
- Kösz, baby! Nem látlak. Megvan még a tolvaj?
Most érkezett el az ő ideje. Ha még van kedve lopni, töksötétben a legjobb. Várom, hogy bemondják, mi van, aztán leesik, hogy ha ez áramszünet, akkor várhatom... Majd bejön a kis miniszoknyás jegykezelő és fejhangon kikiabálja, hogy elment az áramellátás. Nem jártam még így. És megtörténik, az ajtók kinyílnak és két oldalról két különböző tónusban visító hang közli a történteket.
- Egy kis figyelmet kérünk!
- Figyelmet kérünk! Sajnos elvágták a vezetéket. A szolgáltató órákon belül javítja. A jegyeiket visszaváltjuk vagy 90 napon belül felhasználhatják! Elnézésüket kérjük!
Nem idézem, hogy miket mondanak szegény csajnak. A hírnököt lövik le, pedig az áramosok ülnek a seggükön ahelyett, hogy azonnal kijönnének. Én közben tapogatózom, mert tolvajt fogtunk. Csakhogy a fekvő pasast nem érzem sehol, ellenben egy magassarkú női cipőt igen.
- Hoppá! Csak nem meglépett? Szerintem már bottal üthetjük a nyomát... Kijössz kártérítést követelni? - kérdezem a nőt, aki valószínűleg a szőke, bár még mindig nem látok semmit.
Attól, hogy nem tudom, kinek a cipőjét fogdosom, még tök közvetlen vagyok vele. Ez a Birdie-módi. Ha kiderül, hogy egy fogatlan vénasszony, akkor majd elmenekülök inkább, mint a tolvajunk tette. Asszem, semmit nem tudott meglovasítani. A mellettem lévő csaj táskáját biztos nem, mert megállítottam. Hogy előtte mit lopott, azt szerintem már nem derítjük ki. Ha a csaj jön velem, akkor elkezdek kibotorkálni az ajtók felé, ahonnan egy kevés fény beszűrődik, épp annyi, hogy lássuk, hol van a terem nyílása. Kint majd megnézem, mekkorát rúgott belém a pasas. Asszem, vérzek is.

Én szenvedek, mint medve a világ meg elsötétül, de persze ez az alattam küzdő ipsét csöppet sem hatja meg. Sőt! Mintha még jobban küzdene így, hogy a kitörni készülő káosz előszelét is megérzi. Mintha a szabadsághoz vezető út sarkcsillagként ragyogna előtte minden erejével nekidurálja magát és tekintve, hogy szart sem látok ésamúgyis....
-Picsába! Kapd el! –kiáltok a mögöttem levőnek, én pedig legalább viszonylag minimáldizájnos ívben zúgok le az ipse hátáról. Kellemeset koppan a fejem az egyik szék oldalán és a telefon is nyekken még egyet az ismételt seggre éréstől. Nem mintha neki már bármit is tudnék ártani, de azért.... remélem a sim és a mikro SD túlélte.
-Francokat. Ha nálad nincs akkor meglépett a rohadék. –fordulok a hang irányába. Fintorogva dörzsölgetem meg a fejem és annyira valamiért nem sietek felkelni. Kissé azért mocorgok majd nekitámaszkodom az ülés szélének és onnan hallgatom végig a tájékoztatást. Szuper. A telót cseszhetem, de legalább a mozijegy árát visszakapom. De mostmár a délutáni programot is sikerült elintéznem – asszem szereznem kell egy új kütyüt. Vajon mennyire fog leesni az eladók álla, ha meglátják a frissen rommá zúzott készüléket?
-Héjj! Ne fogdoss már! Engedj el! –válik ki egy éles, női hang a komplex, monoton zúgásból, amit a nem túl elégedett közönség hömpölyögtet magából. Haragosan rántja ki a lábát Birdie kezéből majd feláll és miután még jól hallhatóan baromnak titulálja a srácot csatlakozik a kifelé indulók sokaságához. Mindenki a telefonjával világít, ha már más nincs, így én is kiveszem mi is a szitu és kénytelen kelletlen de talpra kászálódom. Fene akarja, hogy még meg is tapossanak.
-Jahh, szerintem is. –jegyzem meg lemondó sóhajjal, bár nem a pasit sajnálom, mármint nem azt, hogy meglépett, csak a telefon miatt szottyantam meg kicsit. Lássuk be, az ma már majdnem olyan, mintha a fél veséjét tépnék ki az embernek. Persze, lehet létezni nélküle, de cseszettül diszkomfort az elvesztése.
-Ahha. Mehetünk. –egyezek bele és ha már így tolvajt is kergettünk együtt bevárom a srácot. A mindenfelől világító telefonok erdejében gond nélkül jutunk ki a teremből. Nem mintha lenne más választásunk, tekintve hogy a komplett terem közönsége a kijárat felé igyekszik. A kasszák előtt kilométeres sorok kígyóznak és el kell ismernem, valahogy mégsem akaródzik beállni azért a pár dollárért a sorba akármilyen szar is volt a cucc.
Mire megtelik az előtér valahonnan sikerül némi fényt is csiholniuk a helyieknek így gyér félhomályban hallgathatjuk ahogy háborog a nép az elmaradt / félbeszakadt előadások miatt.
-Te figyu én asszem mégis inkább lépek. Marhára nincs kedvem kivárni ezt a sort. –vallom be a tömegben még mindig próbálva utat törni... de már fene sem tudja hova. Kassza vagy kijárat? Nem mindegy, így inkább hátra sandítok a srácra.
-Basszus. Hát te elég szarul nézel ki. –szisszenek fel ahogy meglátom, hogy vérzik a képe. A táskámban kotorászva keresek egy zsepit és felé nyújtom. –Nem tört el az orrod, ugye? –pillogok csöppet aggodalmasan. Nem néz ki a legfényesebben a képe, de talán annyira nem vészes a helyzet. Persze ha tört, akkor irány a sürgősségi, hogy helyrepakolják az arcát.

Mégis milyen ember az ilyen? Egy csinos hölgyet meglopni, egy másikat felborítani? Ejnye, barátom, nem így kell bánni a hölgyekkel! Én se azt érdemeltem volna, hogy pofánrúgjanak egy csillagháborús mozifilm alatt... A nagy küzdelem nem tartott sokáig, a szőke szerint lelécelt az emberünk és ebben a sötétben aligha találjuk meg. Mire jönnek a kikiáltók, addigra már árkon-bokron túl lehet és vadászterületet változtat.
- Bassza meg! - mondom, miközben az arcomat, aztán a tolvaj nyomát tapogatom.
Találtam valamit, egy lábat, gondolom, a szőkéét és neki szól a kérdésem is, de nem, nincs szerencsém. Egy másik női hang felel, már majdnem sikítva, hogy hagyjam békén. Erre elröhögöm magam. Még engem jelentenek fel a végén, hogy molesztálom a közönséget. Az emberek elkezdenek telefonnal világítani. Tisztára olyan most, mint a filmekben, mikor az erdőben éjjel kergetnek valakit villódzó zseblámpák fényében. Mondjuk ET-t. Vagy egy börtönből megszökött rabot.
- Sajnálom, pedig már majdnem megcsíptük, mikor pofánrúgott. Páros lábbal, mint a lovak! - mesélem a csajnak, aki nagyon lehangolt.
Elhiszem, hogy nem szórakozott olyan jól, mint én. Még élveztem is a mászókát négykézláb! Odakint keresek valami tükörfélét, üveget, amiben megnézhetem magam, mikor már van fény. A csajt is megnézem, mert hát pont én ne nézném meg? Hú, de szarul festek! Azért bemutatkozom bárgyú vigyorral:
- Birdie vagyok és én is gyűlölöm a sorbaállást!
Rápillantok a sok dühös emberre, aki most bosszúból még 1 órát vagy ki tudja mennyit szivatja magát sorbaállással is. Nem vág földhöz az a pár dollár. Az ácsorgás sokkal ijesztőbbnek tűnne.
- Ja, még jó, hogy nem színpadra kell most mennem. Á, nem vészes, csak folyik a vér az orromból. Finn vagyok! Egy kis vodka belsőleg alkalmazva és túlélem!
Biccentek, hogy kösz a zsepit és itatom vele a vért. Csak elmúlik előbb-utóbb. Nem megyek én orvoshoz. Még kimutatják, hogy vér helyett egy rakás illegális cucc megy az ereimben és az nem túl fényes jövőhöz vezet... Ez a csaj rendesnek tűnik. Ha már így alakult, hogy sorstársak lettünk a filmszakadásban és tolvajt is üldöztünk együtt, akkor elkísérem egy darabon. Most látom, hogy még jól is néz ki!
- Amúgy a pasas a lábam alatt bújt át, hogy elvegye egy csaj táskáját, akkor pirítottam rá és tök mókás volt négylábon üldözni! Lehet, hogy elkaptuk volna, ha te is így jössz! - mondom jót röhögve.
Most jut eszembe, hogy új barátaim voltak azok, akikkel jöttem. Ott integetnek a sorban. Ne! Képesek végigállni? Most már tuti, hogy Lily-vel távozom, nem egyedül és nem velük. Majd rájukcsörgök később.

Csöppet aggódva figyelem a fickót, remélem nem fog itt beájulni nekem, de egyre inkább úgy tűnik, hogy semmi baja. Sőt, mintha még jól is szórakozott volna ezen az egészen. Mondjuk.. azt el kell ismernem, hogy az általunk kreált műsor mérföldekkel szórakoztatóbbra sikeredett, mint amire befizettem, így mikor bemutatkozik én is elvigyorodok.
– Lily. –maradok a minimáldizájnosabb bemutatkozásnál, a folytatásra viszont már jókedvűen nevetek fel. Finn? Nofene.
– Vodka sajnos nincs nálam. Asszem a másik gatyám zsebében hagytam az üveget tegnap este..... – vágok mímelt, elgondolkozó arcot, majd újra rávigyorgok Birdiere. – Színpadra? Valami művészpalánta vagy, vagy miszösz? Ezért állnak ki tollak is a fejedből? –intek a csúcsszuper extradizájnos frizurája felé. Így világosban sem néz ki kevésbé furcsának gyerek, dehát lássuk be, engem is néztek már papagájimitátornak, mikor csesztem összeillő ruhákban utcára tenni a lábam. Amúgy is, ez Vegas. Ha itt nem fut fura alakokba az ember, akkor nem is az igazi élmény egy kedd délután.
Amíg ő az arcát pakolja rendbe én nekiállok normálisan magamra aggatni a cuccaimat. A nagy rohanásban a dzseki alá került a táska, ami most elkezdett zavarni, így lekapom, leveszem, fölveszem őket és máris szebb lesz a világ.
– Lehet. – hagyom rá mosolyogva. – Ha legközelebb tolvajt kezdek üldözni egy moziterem közepén mindenképpen kipróbálom. –húzódik szélesebbre a mosoly.
– Mondjuk úgy esélyesen nehezebben estem volna seggre. Így viszont – húzom el a szám és fél kézzel kibogarászom a farzsebemből a rommá tört telefont. A kijelzője szanaszéjjel repedezett és ahogy a bekapcsoló gombbal próbálkozom már nem is világít a drága. – De legalább megvan a délutáni program. Vehetek egy új telót. – mutatom most már vigyorogva a szarrá tört készüléket Birdie felé is. Végülis.... a bénaságomon már úgy sem tudok változtatni, akkor meg már inkább nevessünk rajta.

Így is lehet csajozni, hogy nézd már, hogy beverettem az orromat egy rablóval, micsoda hős vagyok! Lily nagyon aggódik, én viszont tudom, hogy ez semmiség, így eléggé mulattat. A film se volt rossz, de mi ezerszer jobb műsort csináltunk. Kár, hogy kevés a műértő és mindenki csak anyázott, hogy mit mászkálunk a lábai alatt.
- És tegnap estéről még maradt vodkád? Én ilyen hibát nem követek el. Vagy megiszom, vagy elveszítem hazafelé menet.
Jót röhögök azon, hogy mennyire bírom a piát és hogy mi mindent vagyok még képes elhagyni üvegeken, telefonokon kívül. Egyszer nagy botrány volt, mikor nálam volt egy rakás stúdióanyag és mind felszívódott. Végül megtalálták, valamiért beraktam a hűtőbe. Biztos helyre...
- Igen, ez a Birdie-imidzs. A Galactic Loveballs a zenekarom, biztos láttad már pár klipünket. Jó kis romi metalt nyomunk.
Sajnos nem mindenki ismer, ezt be kell látnom. De hát most is itt a lehetőség, hogy ez megváltozzon! Lily-nak szívesen adnék lemezt, de nincs nálam. Meglátom azt a telót és...na, kész!
- Ne már! Az a balfék csinálta, hogy ráestél a telódra? Én meg mindig elhagyom, szóval van nálam tartalék. Mármint a hotelben.
Megvakarom a fejemet, mikor az orrommal már végeztem. Ha a kártyát kiveszem, ez a telefon is ugyanolyan, mint amit a boltban kapna. Hát legyen akkor egy alku! Aki keres, majd elér később.
- Mit szólnál, ha odaadnám neked ezt a telefont? Cserébe üljünk be egy nagy marhahúsos szendvicsre a gyorsétterembe itt mellettünk - mutogatok az utcáról jól látható óriási szendós feliratra.
Szerintem jó üzlet neki is, én meg egy helyes csajjal tölthetem az időt, aki még jó fejnek is tűnik.
- Te amúgy mi jót csinálsz itt Vegas-ban? - kérdezem és ha áll az alku, megyünk is a kajálda felé.

Enyhe fejcsóválással nevetek csak a válaszán. Én csak poénból említettem a vodkát, de mintha ő nem viccelne.
– Galactic Loveballs.... ismerős.... – rágódom kicsit a néven, s eskü tényleg hallottam már róluk, de veszettül nem tudom most hova rakni. – Tuti láttam vagy hallottam már párat, de most ha plüss pandamacikkal kezdesz dobálni sem fog eszembe jutni róla semmi. – húzom el a szám. Nincs mit tenni, a tény az tény én meg nem vagyok egy nagy fém ventilátor. – Nem vagyok nagy metál fan asszem. – széles, bocsánatkérő vigyor terül el az arcomon. Azt mondjuk eddig is sejthette Birdie, hogy nem az első számú rajongójával futott össze, tekintve hogy még a bemutatkozás után sem lógok nyálcsorgatva a nyakában, de... nem.. tényleg nem.
– Ahham. Az első és a második seggreesés eredménye. – vallom meg még mindig vigyorogva. Mondjuk amilyen béna tudok néha lenni azt sem tudom kizárni, hogy négykézlábazva nem törtem volna rommá a készüléket, node... hát legközelebb majd nem kezdek el zsebtolvajokat kergetni. Talán.
Az ajánlatra csak pillogok hitetlenkedve. Biztosan csak viccel.
– Mi? Nekem adnád a telódat? Egy szendvicsért? – sikeredik elég bénácskára a kérdés, de hirtelen nem futja jobbra. – Váó. Hát... ha neked tényleg van tartalék.... – vonom meg a vállam még mindig zavartan, de a végére már csak telik egy mosolyra is. – Okké. Engem megvettél. De bőven ráér ebéd után is. Téged biztos többen próbálnak utolérni, mint engem. – folytatom mosolyogva, persze csak ha közben nem vonná vissza az ajánlatot.
– Táncos vagyok, úgyhogy jórészt meghallgatásokra járkálok, időnként pedig becsúszik pár fellépés is. A maradék időben meg próbálok  a meghallgatásokra és a fellépésekre. – mesélek neki vigyorogva a kajálda felé sétálva. – És te? Turnéztok, vagy nyaralni jöttél? – nézek rá mosolyogva, érdeklődőn.
Szerencsére ebédidő már bőven elmúlt, így a kajálda sincs rogyásig emberekkel, de még így is vannak előttünk ketten a sorban.
– Hello. Egy nagy marhahúsos szendvicset kérnék, egy pohár barackos teát, egy presszó kávét ééééés..... –kezdem sorolni a bent dolgozó kislánynak, majd fordulok Birdie felé, hátha szeretné még kiegészíteni valamivel a rendelést és ha megvan minden fizetek. Végülis ez volt a megállapodás.
Ha megkaptunk a rendelést, akkor tálcával a kezemben indulok meg az egyik üres box felé. Tálca az asztalra kerül a táskám és a kabátom bedobom az ablakhoz közelebbi részre én meg lecsüccsenek kívülre.
– Jó étvágyat. – mosolygok rá, majd magam elé veszem a kávémat.

Nem lehet mindenki metalfan és a munkásságom nagy ismerője. De legyen! Itt a lehetőség!
- Ez jó ötlet! Ha lenne itt egy rakás plüss akármi, akkor szavadon fognálak! - mondom jót nevetve.
Játszottam már kidobóst plüssállatokkal. Mondjuk a vendéglátó gyereke nem örült neki annyira, hogy megröptetem a mikulást meg a kiskutyát. Főleg mikor az egyikkel levertem a banánturmixot és csupa ragacs lett a műblöki bundája.
- Nem szendvicsért... Az együtt töltött időért. Tényleg nem gond, akkora készlettel járjálok mindig, hogy külön táska van a telefonoknak. Komolyan, belőlem élnek a mobilárusok!
Ez nem változott évek óta. Ahogy sok más sem. Mintha én képtelen lennék megmásulni, javulni, fejlődni. Amit mások szerint kellene. Szerintem meg úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Tökéletesen érzem magam a bőrömben. Ha beszívok, akkor azon kívül is érzem magam.
- Á, én utolérhetetlen vagyok - kacsintok rá a csajra egyet.
Ez sok értelemben igaz. Bejön a stílusa egyébként, laza, de nem bunkó. És hát együtt kergettünk egy tolvajt, ő is kivette a részét. Meg is sérülhetett volna. Fain egy csaj ez a Lily!
- Aha! Sztriptíz, rúdtánc? A klipjeinkbe szoktak kelleni ilyen bomba csajok és olyan cukik mindig.
Persze, hogy ez jut eszembe először, nem a balett. Tüllruhában egyensúlyozni, lábkörmön pörögni és közben jógamestereket meghazudtolva hátrahajolni, hogy megnyalhassa a combbelsőjét - ezt valahogy nem tudom hozzá társítani. Meg gyakrabban járok vetkőző táncosnők között, mint Hattyúk tava előadásokon. Az nem olyan izgi.
- Én egy régi baráthoz jöttem ki. Lehet, hogy ismered is, ha itt élsz. Ville Wallow, ő is énekes. Majdnem olyan hülye gyerek, mint én. Régebben kicsit bevállalósabb volt, úgy ismertem meg Helsinkiben.
A szendvicsbárhoz közelítünk szép nyugodtan. Az orromat törölgetem a zsebkendővel és mindig megnézem, csöpög-e még. Már egyre kevésbé. Lassan elmúlik. A drog konzervál és elpusztíthatatlanná tesz, azt szoktam mondani. Vigyorgok közben a csajra, mert tetszik a társasága.
- ...és egy még nagyobb marhás szendó, extra adag ketchuppal és mustárral. Folyjon belőle! Aztán egy energiaital és egy narancslé - adom le a rendelést a barna pultosnőnek, akik megmosolyogja a stílusomat.
Szerintem felismert és azért is vigyorog, mint a tejbetök, mert tudja, ki áll előtte. Hehe.
- Alkoholt meg majd veszek kint - kacsintok megint a szőkeségre.
Gyors a kiszolgálás és nemsokára már vonulhatunk is. Nekem mindig annyira nehéz volt tálcával menni. Lefogja a tér nagy részét és mindig beleakadok valamibe vagy nekimegyek, aminek lehet. Most valahogy nem botlok meg és a narancslé se löttyen ki. Csak egy kicsit, szóval a szalvétám már elázik, mielőtt leülnék.
- Jó étvágyat!
Állatias mozdulattal harapok bele a szenyába. Mint aki egy hete nem evett. Falatokat rágva nézek érdeklődően a csajra és folytatódhat az ismerkedés. Mustártól foltos szájjal kérdezek:
- Férj, gyerek, pasi, nő? Vagy egyedül élsz?

Nevetve csóválom csak meg a fejem. Kidobós plüssállatokkal? Igazából..... rohadtul jól hangzik. A kivitelezés viszont.... Talán egy közeli játékboltban lenne megoldható, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy előbb dobnának ki az üzletből / hívnák ránk a rendőrséget, mint hogy igazán bele tudnánk merülni a repülő triceratopszok és plüssbálnák világába.
-Az szép. Tényleg gyakran szórod akkor őket. –vigyorgok rá. – Köszi. – csapom még hozzá mosolyogva. A végén még kiderül, hogy mégiscsak megérte pont vele végigkúszni a mozin. Pláne, hogy maga a film sem volt olyan érdekfeszítő. Nekem legalábbis.
-Sztriptíz csak a kiváltságosoknak jár, de a rúdtánc megyeget alapszinten. –vigyorgok rá nyelvnyújtva. –Viszont a balettben sokkal otthonosabban mozgok. Illetve a társastánc a másik fő vonal. –teszem hozzá gondolom tök fölöslegesen. Miután a rúdtáncot elismertem.... de, ki tudja.
-Ville... Névről ismerős. Ő szólóban zenél, vagy van együttese? – pillogok Birdiere tök sükén, de legalább érdeklődve. Bocsánatkérő vigyor az arcomon, a tudatlanság viszont nem neki szól. Alig van olyan zenekar, akiknek fejből vágnám a tagjait, sőt, a zeneszámok címét sem szokásom fejben tartani. Erre valahogy nem futja.
A kajáldában megvárom míg Birdie is rendel, s bezsebelek pár irigykedő / ellenséges pillantást a kasszás kislánytól, de a fangirl lelkesedés azért nem tör elő belőle. Nagyon. Kifizetem az ebédet, s vigyorogva sandítok oldalra.
-Alkoholt? –csóválom meg hitetlenkedve a fejem, de eszem ágában sincs anyáskodónak tűnni. Végülis, ha neki délután négykor van ihletése inni, hát ki vagyok én, hogy beszóljak neki. –Hadd találgassak. Vodka? –húzódik széles mosolyra a képem ahogy leülünk kajálni. Nekem ugyan az első a kávé- belekeverem a cukrot és a tejszínt, s egyet kortyolok belőle, majd odébb tolom, s jöhet a szendvics. Nem viccelt a hirdetés, tényleg emberes adag, bár asszem meg fogok tudni birkózni vele. Talán. Beleharapok, majd újra felpillantok a srácra. Csak megrázom a fejem válaszképp, de ez még akármi is lehet. És tudom, női kiváltság, hogy teli szájjal is tudunk beszélni, de kajával azért mégsem. Úrinő pedig nem köpi ki.
- Egyik sem nyert. –válaszolok, ahogy sikerült lenyelnem a falatot. – Egy ismerősömnél lakom egy ideje. Egy pasi plusz egy kutya. – egészítem ki, s a megfogalmazáson elgondolkodom egy pillanatra. Na igen. Ismerősnek is lehet mondani végülis.... Jobb híján.  – És te? Ville-nél laksz, vagy egy hotelben? – nézek rá visszaidézve a haverja nevét, s közben harapok még egyet a szenyából.

Akkor ő nem hivatásos. A kiváltságosok gondolom a pasijai, az épp aktuálisak. Hát szerencsések lehetnek... Mindjárt le is csapok erre.
- És mi kell, hogy valaki kiváltságos legyen? Az alapszintben mi van benne? Fejjel lefelé lógni és csak lábbal kapaszkodni? Vagy az már a haladó? Te, egy rakás rúdtáncos van, aki csak sétál a pózna körül, mint én részegen a villanyoszlopnál, mikor keresem rajta a csöcsöket, aztán megjegyzést teszek, hogy "Jaj, de be vagy feszülve, édesem!"
Megtörtént eset. Csaptam a szelet közlekedési lámpának, lámpaoszlopnak is és körbetáncoltam őket. Részegen is, drogosan is volt ilyen. Ezek a legszebb pillanatok. A rúdtáncot meg úgy szeretem, ha elég izgató és nem csak sétagalopp. Menjen várost nézni, akinek kényelmes tempó kell! Nem azért fizetik. A színpadon én is kiteszek magamért, adok a közönségnek a belépőért cserébe. Igaz, imádok is ott lenni. Ez a lényeg.
- Balett? Hű, az nagyon komoly dolog! Onnan van ez a légies testalkatod?
Most, hogy megnézem, tényleg igazi balerina alkat. Utólag Okos Kapitány megszólalt belőlem. Vigyorogva kezdek el énekelni egy részt a Hattyúk Tavából, a leghíresebbet és pontosan idézem, egy hanggal sem intonálok mellé. A legjobb komolyzenei részleteket mindig is szerettem, noha én rockban nyomulok. Az ilyen alapokkal tanultam meg dalolászni és nem is árt, ha nem csak dzsidzsidzsit tud az egyszeri rockzenész.
- Ez kurva jó? És vannak megbízásaid? Vagy az itteni operaházban táncolsz? Van itt egyáltalán  operaház?
Ennyire még nem ismerem Vegas-t. Az kurvaisten, hogy egyszer megnézem ezt a csajt színpadon!
- Neeem, nem, nem, nem. Egyedül is ellenne, mostanában főleg, de bandában nyomja. Chaos District. Ismerős? Most vették be egyik barinőmet, nem olyat, sajnos, még nem sikerült meghúzni, October Soininent, szintén Finnországból. Sokat lógnak együtt, meg én is velük. Várjál, van fotó!
Előbabrálom a telómat. Ha még nem vesztettem el. Megvan és kis pötyögés után elő is rántok egy fotót mindkettejükről. Ville a szokásos morc és egyben csajozós nézésével, Oci meg egy angyal.
- Na? tolom az orrába a képet.
Rendelünk és a kislány kacsintgat, nézeget, de nem viszi túlzásba a rajongást. Majda végén, a számlára kér autogramot, jártam már így. Vagy megkaptam a telefonszámát egy szalvétán, hehe.
- Persze, hogy azt! Kis vizecskét. Neked is kell?
Én azzal kelek, azzal fekszem. Néha bele is fekszem. Simán kap ő is egy üveggel, ha kér. Nem vagyok fukar.
- Úgy ám, egy tiszta hazai. Aztán valami extrémebb. Múltkor körtepálinkát nyomattunk és valami pokoli finom volt. Kávéval, hajnali kettőkor. Igaz, mikor magamra öntöttem, akkor szar volt, de csak mert forró volt a kávé.
Az egy jó buli volt. Kár,hogy a felére nem emlékszem. Az élmény számított, a pillanat, amit megéltem és tuti, hogy az királyul sikerült. Utólag úgyis mindent elmesélnek. A legjobb barátaim nekem vannak a Földön.
A szendót pusztítom, folyik is mindenhol, amit kértem. Ha szakállam lenne, most átmennék Vejnemöjnenbe, mert őszre festené. Vagy izé, Thorba, ő volt a vörös, asszem. Na, mindegy, a lényeg, hogy kurva finom!
Lily is jóízűen falatozik. Öröm nézni, ahogy eszik. Egy nő teli szájjal. Kell ennél jobb? Vigyorgok rá, mint a tejbetök.
- Egyik se. Ilyet még nem pipáltam. És szobanövényed van? Vagy halad?
Egy pasi és egy kutya. Nem tudom eldönteni a szavaiból, melyik a fontosabb neki,
- És melyiküket szereted jobban? Nyugi, nem tudódik ki, ha a kutyát - heccelem talpig mustáros pofázmánnyal.
Ezt nem lehet kulturáltan enni. Majd a végén letörlöm és elmegyek a mosdóba is.
- A legpuccosabb szállodában. De néha Villenél. Vagy Ocinál. Ahogy épp kijön a lépés. Na és te mit terveztél mára mozi után? Jól láttam amúgy, hogy egyedül ültél be?
Én haverokkal, de... Ők hova is mentek? Már kiesett. Lily mindent felülírt. Egy nagyot húzok az energy drinkből, kell a zabáláshoz is.

– Ha elárulnám túl egyszerű dolgod lenne. – húzódnak féloldalas kis mosolyra ajkaim. És hogy lenne-e egyáltalán esélye bekerüli a híres neves kiváltságosok közé? Tudja retek, de.... miért is ne?
Hallgatom a sztorit, s fejcsóválva nevetek fel. Vagy kimondottan élénk fantáziája van a srácnak, vagy megtörtént esett és az eddigiek alapján inkább tippelnék erre a verzióra.
– Ki kell, hogy ábrándítsalak, de a sztriptíz nem egyenlő a rúdtánccal. – szökik szélesre a vigyor. Persze mindig megvan az esélye, hogy ő nem a vetkőzéssel azonosítja a dolgot, de elég elhanyagolható ez az esély. A tapasztalataim szerint legalábbis. – Elég kevés rúdtáncos megy el vetkőzni, bár... ha ilyen igényeid vannak... a drágább klubokban biztos jobban figyelnek erre is a lányok kiválasztásánál. – vonok vállat. Ítélkezni? Én ugyan nem. De egy biztos: a minőséget meg kell fizetni. Birdie pedig nem olyannak tűnik, aki csak az alap kategóriát engedheti meg magának.
– Wow! Ügyes! – tapsolom meg a rögtönzött előadást. Hogy felismerem-e? Simán! Ez pont az a dallam, amit még az is ismer, aki nem konyít a baletthez. – Szólj, ha egyszer feldolgoznátok valami rockosított verzióban! És ha kellene egy táncos hozzá. Mindig is akartam valami elszálltabb dizájnú tütüt! – csillannak a szemeim. Komolyan? Naná. Kretén lennék, ha ne akarnék egy ilyen lehetőséggel élni!
– Köszi. – mosolygok a bókra és még egy röpke pukedlit is mellékelek hozzá. – És nem épp innen.. inkább ezért. Elég gáz lenne, ha a srácok csak remegő karokkal bírnának el, nem? – szökik újabb vigyor az arcomra. Gebének lenni ugyan egyre kevésbé divat, a balettben mégis szükséges tartozék. A genetika viszont az én pártomat fogja, koplalni ugyanis rühellek. Nomeg.... ha eleget mozogsz és azért odafigyelsz mennyit és mikor kajálsz azért nem kell egész nap egy fűcsomón élned.
– Persze, hogy van. A Venetrian Színház, a hotel épületében. – húzódik szélesre a mosoly. – Fix szerződésem nincs náluk, de pár darabban játszom. – maradok meg ennyinél. – Mellette pedig tanítás, plusz fellépések, néhány videoklip, de a meló nagy része mégiscsak a meghallgatásokra rohangálással telik. – mosoly és vállvonás. A részletekbe nincs most ihletem belemenni, persze ha érdekli.....
Csak mosolygok ahogy darálja a sztorit és a neveket és kénytelen vagyon megállapítani, hogy se a banda se a csajszi neve nem ismerős. Rápillogok a telóra és íííííígy már dereng valami. A srác arca legalábbis. – Jó kép. És Ville arcról határozottan ismerősebb, mint névről. – vigyorgom el. Na igen. Bármelyik rajongó most ütne le egy szegecses baseball ütővel asszem.
– Sorry, de az nekem csak naranccsal mixelve játszik. De ma még az sem. Este próba és rövid távon cseszerintenek ki egy ilyen húzásért. – húzom el a szám és rántom meg a vállam mintegy bocsánatkérőn.
– Pálinka? Az meg miféle? – vigyorgom meg. Nem tagadom én is el tudok szállni nem is ritkán, de Birdie jóval őrültebbnek tűnik, mint én. Tetszik!
Csak rázom a fejem teli szájjal, s próbálok nem nagyon nevetni. Nyúlok az üdítőért, pár korty, majd valamennyire megtörlöm a számat. Ebben a cuccban nem csak a mérete a kihívás. Kulturáltan megenni egyenesen lehetetlen.
– Háááááát. Mondanám, hogy a kutyát, de szegényke még elég pocsék kávét főz reggelente. – nevetek fel. Na igen. Rappoldnak van pár.... nem elhanyagolható jó tulajdonsága is. – De még egy kis gyakorlás és lazán ő nyer. A modora mindenképp nyerőbb, mint a gazdájáé. – folytatom, majd egy újabbat harapok a szenyából.
– A legpuccosabb? A Wynn vagy a Belagio? Annyi flancos van itt, fene tudja melyik a legleg..... – pillogok fel rá, de a figyelmem nagy részét még mindig lefoglalja a kaja soso egyben tartása.