- Úgy van. - bólintottam, és lehuppantam a bőrkanapéra. Innen még nagyobbnak tűnik a hely...még robosztusabb, még félelmetesebb. Félelmetes? Inkább az a gondolat, hogy megszeppentem. Én! Sienna McCormick. Hihetetlen, de igaz.
Kicsit fészkelődtem, úgy tettem, mint aki nézelődik, de igazából semmit nem fogtam fel a berendezésből, egyedül azt, hogy minden tuti drága és minden hatalmas... inkább csak próbáltam úgy tenni, mint aki nem vesz tudomást a vele szemben ácsorgó, meredten bámuló pasasról, aki bár jól néz ki, sajnos tuti meleg. Minden kétséget kizáróan az kell, hogy legyen. Csőbuzi.
Ez a gondolat némileg megnyugtatott. - Szép iroda- jegyeztem meg aránylag fesztelenül mosolyogva. - Úgy tűnik jól megy a szekér...- csúszott ki a számon, elismerően hümmentve, ujjaim futólag végigszaladtak a bőrkárpiton. Vajon évekkel később én is ilyen gigantikus toronyban fogadom majd a pályájukat kezdő amatőröket? Merem remélni. Bár sosem voltam híve az ilyesminek. Jobban szeretem az egyszerűséget, de ízlések és pofonok. Bár végül is ez egy irodaház, lényegében, semmi klasszikus esztétikumot nem várok el tőle.
Ismét rámosolyogtam. Nincs feszültség. Helyes, de meleg, nem kell ráizgulnom semmire, pontosan olyan mint akárki más. Pont.
Nos, hogy ezt letisztáztuk, félredöntött fejjel néztem fel rá. - Tehát a reklámfotózás. - tereltem egyből a lényegre a témát, kezembe kapva a halvány zöld mappámat amit elhurcibáltam magammal a fél városon keresztül.
Vázlatok. Témaképek, modellek, grafikák. Csupa hétköznapi dolog. Lehet, hogy üzletembernek nem vagyok elsőosztályú, de ami a dolgom, azt jól elvégzem. És szeretem is csinálni, bár az eltökéltség nem feltétlen elég. Mindazonáltal megteszek ezért az egy megrendelésért mindent. A jövőm függ tőle vagy mi a szösz. Nem csoda ha felkészült vagyok. Minden téren.
- Tehát...nem igazán jutottunk dűlőre Mr Andersonnal a témával kapcsolatban, szóval több vázlatot is készítettem...- nyújtottam felé a mappát, halvány mosollyal. Mr Anderson, ez a roppant ellenszenves ragyás arcú tufaagyú suttyó...szóval ez az Anderson volt a közvetítő. Emberrel nem szenvedtem annyit, mint vele, többször kellett újra átbeszélnünk mindent, mire eljutottunk a-ból b-be...sehogy nem értünk közös nevezőre.
De nem voltam ideges. A plafont bámulva vártam hogy végignézze a papírokat. Egészen amíg, pillantásom meg nem akadt a kilátáson. Izgatottan, de ügyelve lépteim zajtalanságára, osontam az hatalmas ablakhoz. Halkan ámulva bámultam a nyüzsgő forgalmat a lábaink alatt. Ki tudja hány hosszú percig tartott néma áhítatom, mire erőt vettem magamon és tágra nyílt szemeimen, hogy hátraforduljak, Chris felé, és a reakcióját lesve próbáljam kikövetkeztetni mi lesz a későbbiekben.
- Szóval...? -pislogtam rá sóhajtva. Befejezte már? Ha igen mi a véleménye? Jó amit elképzeltem, vagy úgy sz.r ahogy van és kezdhetem elölről? Ha elrontottam egyáltalán még az enyém lesz a munka? Ahj nem akarok elesni egy ilyen nagy lehetőségtől. Ennek a Neeson-nak a vállalata hatalmas, hiba lenne elcseszni minden lehetőségemet.
De azért...
Visszalépkedtem a kanapéhoz és visszaültem rá. A szoknyám persze közben pár arasznyit felcsúszott, ahogy keresztbe vetettem a lábaim, de most az egyszer nem ügyeltem rá, hogy szépen visszasimítsam a helyére. Jól van az úgy. Most nem kell kéjencektől tartanom. Egy meleg, ám nagyon is jóképű pasas nem próbálkozhat be nálam.
Mintha aki mit sem tud erről pislogtam rá és vártam a válaszát. És vártam. És vártam...

Ez meg miért bámul? Furcsán meredtem rá, homlokráncolva pillantottam végig magamon. Kiegyenesítettem szoknyám ráncait, de ezzel csak annyit értem el, hogy pár arasznyit feljebb csúszott. No mindegy.
- Írhatna egy könyvet…- jegyeztem meg ujjammal szórakozottan simogatva a kanapé melletti váza oldalát. – „Hogyan szerezz magadnak kacsalábon forgó palotát” lehetne a címe. – gúnyolódtam pimaszul, de rosszindulat nélkül. Rámosolyodtam. Ismét a vizslató tekintetével találtam szembe magam.
- Mi az? – motyogtam kérdőn és végignéztem magamon ismét. – Van valami az arcomon? Vagy leettem volna magam? – kizárt. Kínosan ügyelek rá, hogy ezek a francos kosztümöket soha ne érje ilyen baleset. Hasznosak, és bár utálom őket, legyünk őszinték, jól állnak… imádom a ceruzaszoknyákat. Hihetetlen lábakat és feneket csinálnak. Magas sarkúval egyenesen úgy érzem magam, mint Aphrodite amikor kimászott a kagylójából.
Egoista? Kicsit. De félévente egyszer jogom van így érezni magam.
Ahhoz képest, hogy Christian melegnek néz ki, kezd rácáfolni az első ítéletre. Habár lehet, csak a harisnya érdekli. A képeket bámulva, feltűnés nélkül még egy kicsit feljebb tornáztam a szoknyát, hogy a combfix részen látszódjon, ki ez-mi ez. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy lecsekkolta, sőt meg is jegyezte, visszahajtottam, ugyancsak feltűnés nélkül.
Mintha mi sem történt volna. Mi ruhamániások tartsunk össze.
- Igaz? – szaladt ki a számon, az egyetértő indulatszó Anderson agykapacitásával kapcsolatban.
Nem csak én érzek így…szívemet melengeti a gondolat. – Nem gond. Örülök, hogy a felettesével nem akadtak ilyen gondok…- még. De mosolyogtam. Reméljük Christian jófiú lesz…mennyire kár, hogy meleg.
- Maga rendezte be? Az irodát… - kérdezem kíváncsian, ahogy az ablakhoz kopogok.
Utolsó esély. A legutolsó. Anyám megtanított rá, hogy azok a pasik, akik remek ízléssel rendezkednek, akik szedik a szemöldöküket, akik gyantáztatnak, és akik szinte már bántóan jól néznek ki, nagy valószínűség szerint melegek. Vagy kicsi a micsodájuk, ha éppen ontják magukból a szexuális energiát. Nem is tudom melyik lenne elkeserítőbb.
De vissza a valóságra. Miért töprengek én ennyit vadidegenek szexuális identitásáról? Hm? Jó kérdés…talán Liam miatt. Valószínű. Az az éjszaka több szinten is emlékezetes volt. Olyan érzések kapták fel a fejüket, amik majdnem egy éve elaludtak… célpont kell nekik, és hőn remélem, hogy nem Christ támadják le…
- Nahát, örülök hogy tetszenek. – biccentettem, keresztbe vetett lábaimról felpillantva rá. – Rendben. Majd délután nekikezdek, és majd meglátjuk. Mikorra kellene elkészülnöm velük? – húztam magamhoz a táskám és elővettem egy kicsit megviselt határidőnaplót. Lapok, jegyzetek, vázlatok lógtak ki belőle. Előkaptam egy tollat és feljegyeztem amit kellett. Időpont, a vázlatok számait, a megjegyzéseket. Csodás lesz.
- Van még valami? –kérdeztem, szórakozottan pattintgatva a tollam.
Ez gyors volt. Nagyon is. Azonban nem készültem távozni. Mármint ha azt mondja igen, végeztünk, akkor persze elmegyek, de addig türelmesen ücsörögtem keresztbe vetett lábakkal, felcsúszott szoknyával a kényelmes kanapén, ölemben a füzettel, hátradőlve, kényelmes mosollyal méregetve a srácot. Kár érte. Igazán.