Gareth & Aisha

Saintwood, Saintwood… - ízlelgetem a nevet, s némán ejtem ki a semmibe. Egyedül vagyok, a négy fal közt, s az egyik felső sarokkal szemezek. Körülvesz a csend, s gondolataim össze-vissza cikáznak a fejemben..
  Nem olyan rég hallottam róla. A fickó valamiféle módon igencsak kiemelkedő helyen helyezkedik el az üzleti életben. Sikeres, annak ellenére, hogy a befuccsolt vendéglátóipari egységekbe fekteti a pénzét.
  És itt vagyok én, aki a ranglistán is valahol mínusz alatt helyezkedik el, ott is közel a végtelenhez.
Szeretném tudni a titkot. Vagy legalább csak vezessen be az üzleti élet fortélyaiba. Nem kérek én olyan sokat, csak néhány tippet...ha már komolyabb üzleti ügybe nem akar belekeveredni.
A francba is! Csak egy nyamvadt krupié voltam, illetve vagyok.
Az aranykezű. A szerencse legjobb haverja, s ezzel egyidőben a balszerencse cinkostársa. És mostanra már annak kiszemeltje. Semmi sem jön össze manapság...
  Mások nagyasszonynak titulálnak, de nem tudják mekkora hülyeséget ejtenek ki azok az emberek a szájukon, viszont örülök, ha ilyen benyomást keltek feléjük.  

  Balthazar az egyetem után, élete minden egyes percét erre a kaszinóra szánta. Amit neki évekbe tellet felépíteni, én azt pár hónap alatt lerombolom. A róla készült képre terelődik tekintetem, halvány mosolyra húzom a számat, s hiába gördülne le egy könnycsepp az arcomon, vissza kell fojtanom. Megannyian elmagyarázták, hogy a bőgéstől nem jutok előrébb. Kellett hozzá pár hónap, hogy felfogjam.

  Semmit nem adok fel...olyan könnyen. Addig biztosan nem, míg legalább személyesen nem tárgyalunk. Telefonon keresztül egyszerű elutasítani az embert. És Saintwood megtette, a maga nyers modorával nemet mondott. Makacs egy ember, és ahogy hallottam, fél az újtól - ha ezt még nem is mondta ki. A lehető legbájosabb hangomon, s legkedvesebb módon próbáltam elmagyarázni neki, hogy valamiféle úton-módon a kaszinók is a vendéglátáshoz tartoznak.
Ha nem vendégek, akkor kik lépnek be hozzánk? Talán, sőt, biztos, hogy több pénz folyik itt be egy este alatt, mintsem egy nyamvadt étteremben, legyen az bármennyire is puccos.
Fogalma sincs arról, hogy valahol mélyen egy aranybánya van ezen a helyen, csupán egyedül nem találom meg.
  Aztán elhatároztam, hogy addig nyaggatom, míg legalább egyszer nem találkozunk. Persze Őfelsége kis titkárnője vette fel a telefont. Azt mondta várjak.
Gondolom odavonszolta a fenekét Hozzá, hogy valami elfogadható választ kapjak majd. Talán még mindig jobb, hogy nem Saintwood jött telefonhoz, és huszadjára is kisebb fejmosást tartson.

---

---

  Este nyolc - a bűvös időpont. Biztosan elgondolkodott azon, hogy talán nem is lenne hülyeség egy fél kincsesbányába pakolni a pénzét. Kapcsolatai vannak, akkor talán be is tudná indítani a félig-meddig még talpon levő üzletet.
  Nem csípem ki magamat, nem fogok órákig készülődni miatta. Minek? Úgyse én leszek a központi téma. Egyébként is, mi van ha csak hiteget, palira vesz, hogy továbbra is ott égjen bennem a remény leghalványabb szikrája is?

  Ami az [You must be registered and logged in to see this link.] illeti, nagy nehezen, a többiek hatására sikerült leváltanom a feketét...fehérre. Nem rejtőzöm már el a világ elől, nem járkálok úgy, akár valaki árnyéka. Az ujjamon levő gyűrűtetoválást egy valódi aranykarikával próbálom elrejteni. Az igazi jegygyűrűm medálként lóg a nyakamban, amit felsőm alá rejtek. Még mindig nem rajongok a színes dolgokért, ellenben szeretem az eleganciát.
Túlzás lenne azt mondani, hogy kezdek megint a régi önmagam lenni, de igen jó úton haladok felé.
  Pixie, ne legyél már halálmadár! - ez hangzik el leginkább az alkalmazottaim szájából. Alkalmazottaim...de gyűlölöm ezt a szót. Itt mindenki ismerős, jó barát, rokon...sokszor viszont ez a legnagyobb probléma.
Beteg a gyerek, csak egy nap szabit kérek! || Kérlek, engedj el csak egy órával előbb, másnap túlórázom!  - annyit, de annyit hallom ezeket! Sokszor, mikor elém állnak, s nyitnák a szájukat, hogy magyarázkodni kezdjenek, megszakítom produkciójukat egy ,,na tűnés”sel.

  Nem bírom ezt. Zaj kell, ami megöli a csendet. És mintha Selina meghallotta volna gondolatomat, máris dörömbölni kezd az ajtón. Furcsa, hiszen általában halkan kopog kettőt.

  Selina ovis korom óta a barátnőm, s egyben Balthazar húga, aki minden egyes titkomról, tervemről, mozdulatomról tud. Néha még nálam is előbb tudja, hogy mit is akarok valójában. Kész kabaré a lány!
Ugyan pultosként van itt, csupán szórakozásból dolgozik, egy árva fityinget nem fogad el.
A bátyámért teszem. - ezt szajkózza állandó jelleggel.

  Biztos valami komoly lehet a háttérben, ha már ennyire dörömböl. Az idő múlása teljesen feledésbe merült önsajnáltatásommal, nem tudom milyen gyorsan, vagy épp lassan teltek a percek.
- Gyere, gyere. - minden letargikus gondolatom elszáll a kopácsolás hallatán, s kissé riadtan tekintek rá, miután átlépett a küszöbön. Arcán némi döbbenet, s akár egy szerelmes, dilis tinilány, szinte pattog örömében(?).
- Itt van, itt van! - lelkesedése most is, mint mindig...túlzott. Már tapsolni kezdene, de inkább csak ujjaival játszadozik.
- Ahhhhj, ne tudd meg milyen sármos! Ahogy dörmögte mit szeretné, majdnem elaléltam! - nem is reagáltam semmit, de máris mondja, és mondja a magáét. Elképesztő.
  Az asztalra könyökölök, tenyeremmel megtámasztom fejem, s kissé unottan pillantok rá pár másodpercig.
- Most komolyan azzal voltál csak elfoglalva, hogy végigmérd?! - szegezem felé a kérdést, miközben a tükör elé állva próbálom kicsit helyretenni arcomat.
- Gondolhatnál inkább arra, hogy lehet leveszi végre a terhet a vállunkról… - fejcsóválva pillantok felé, mire ő kissé megdermedve figyel.
- De...de...akkor nem lesz munkánk. - lebiggyeszti ajkait, mintha neki nem lenne olyan mindegy. Egy bárban dolgozik főállásban, itt csak unalmas perceit tölti el. Akkor neki nem édes mindegy, ohgy mi lesz már ezzel a nyomorfészekkel?
- Szerinted… - lehunyom szemem, s a tükörbe szemezve magammal, sóhajtok egy nagyot, majd elindulok.
  Valójában érdekel, hogy mi lenne a sorsunk, ha valaki végre megvenné ezt a kócerájt, de inkább nem terhelem le feleslegesen az agyamat, ráérek majd később aggódni. Nem mintha hagynám, hogy csak kidobjanak minket az utcára...

---

---

  Rezignáltan fogadom, hogy kihalt a hely. Meg sem lepődöm ezen - sajnos.  A törzsgárdából is csupán ketten ülnek az asztaluknál, a megszokott öt helyett. Intenek, muszáj vagyok legalább üdvözölni őket. Elcsattan egy-egy puszi, s a szokásos csipkelődő szövegek is elhangoznak, mire az egyik faszi arra kér, osszam én neki a lapokat, mert nincs megelégedve a mostani osztóval. Szánom, de közben mégsem bánom; Doreen kiválóan tudja osztani a kártyákat, ő az egyik legjobb krupié itt. Mondhatnám úgy is, hogy a hely büszkesége?
- Pablo drága, dolgom van. Legközelebb fele vagyonod is itt hagyod, ígérem. - kezem a vállára csusszan, barátian megveregetem, és egy komisz vigyorral az arcomon megyek tovább...hiszen várnak!
  A pultot támasztó férfi felé veszem az irányt, s mikor tekintetünk találkozik, pillanatnyi zavaromban a földre nézek, majd hajamba túrok. Egy biztos, a hanghoz nem ilyen jóvágású embert párosítottam, hiába láttam mér Őt képen, nem igazán ragadt meg.
Azt kell mondjam, hogy megint csalódtam benne, ám ezúttal kellemesen.
- Nocsak, nocsak...a híres Mr. Saintwood... - hangomon némi meglepettség, ám egy kisebb mosolyt is megejtek felé.
Hobbiból, unalmában biztosan nem jött volna ide, pláne nem úgy, hogy engem akar. Kérdezném mi szél hozta erre, de azt hiszem tudom a választ.
  Jobbom nyújtom felé, mindvégig tekintetét fürkészem.
- Asiha… - egy pillanatra felvonom szemöldököm, s sejtelmesen mosolygok.
Nem, még nem kell tudnia hogy hogyan szoktak becézni...talán majd később.
- Gondolom nem itt a kakasülőknél szeretne velem társalogni. - tekintetem végigszalad ismételten a helyen, majd megint találkozik Saintwoodéval. Szó se róla, hozzá jobban passzolna a hely...
- Jöjjön velem. - mutatóujjammal hívogatóan csalogatom őt magam után.
Hacsak nem állít meg, a főkuckó felé indulok, indulunk.
Igen, így neveztük el Balthazarral az irodát. Mások vallatószobának képzelik.
  Az iroda nem túl tágas, ugyan öt-hat ember is kényelmesen helyet tudna foglalni. Az asztalom mögött egy főnökszék, amiben úgy elveszek, mintha csak egy pöttöm kisgyerek lennék, az előtt pedig két másik, gurulós plüss szék. itt is leginkább a fekete és vörös színek dominálnak, csupán az aranybeütéseket a sötétbarna bútorok helyettesítik.  
- Hallgatom… - leülök a helyemre, hátradőlök a székben, majd két kezem széttárom egy pillanat erejéig, majd mutatom Sainwoodnak, hogy üljön csak le ő is.

Gareth & Aisha

Selina izgatottsága átragadt rám, ezt érzem is, ahogy kilépek az iroda ajtaján. Szó se róla, izgulok, hiszen egy elég neves ember jött el ma ide, és talán ma végre pontot tehetek a kaszinónak eladásának végére. Ugyan megpróbálnának feltartani, ám a törzsvendégeknél most csak egy ember fontosabb; Mr. Saintwood!

---

  Mérje fel nyugodtan a terepet, nézzen át rajtam ha kell, csak vigye! - körülbelül ezen az állásponton vagyok, azonnal rásóznám az egészet, de sajnos ez nem megy ilyen könnyen, s egyszerűen.
  Vette a fáradtságot, hogy a huszon valahányadik noszogatásomra is, de eljött. Mondanám, hogy megtisztel...de ez csak akkor lenne igaz, ha most állnék szóba vele először.

  Tetszik, ahogy máris egy parányi humorral megfűszerezve reagál az üdvözlésemre.
- Minden nézőpont kérdése. De én inkább a híres felé hajlok. - még egy kacsintást is megmerek ejteni felé, ám emögött semmiféle olyan nincs. Nem akarom benyalni magam hozzá, azzal úgysem érnék el semmit, talán csak rontanék az egyébként sem túl jó helyzetemen. A lehető legkedvesebbnek kell tűnnöm. Az önsajnáltatás nem vinne semmire, muszáj leszek vele közölni a teljes igazságot, némi körítéssel.
  Éppen ezért a bemutatkozás után máris az irodámba hívogatom Őt, hiszen itt még a falnak is füle van. Mindenki pletykás, és  vénasszonyokat meghazudtoló módon tudnak itt kombinálni a dolgozók. Annyi féle-fajta összeesküvés-elméleteket szőttek már, hogy néha az én fejem fájdult bele azok követésébe.

---

  Ugyan nem most kellene összevesznünk azon, hogy ki, kit hallgasson meg. Előbb-utóbb mindegyikőnknek beszélnie kell.
- Szívemből szólt, Mr. Saintwood. - jegyzem meg játékosan, bár kétlem, hogy arra gondolna ezzel, amire én. Meg kellene hallgatnia, igen. Ezt próbáltam elérni az utóbbi pár hétben, de csak nemleges választ kaptam minden egyes alkalommal.
- Ne mondja, hogy nem próbáltam mindent elkövetni annak érdekében, hogy most itt ülhessen velem szemben. - gúnyolódnék? Ó, ugyan! Valójában ilyen szórakozott vagyok, s tudom, hogy Gareth-hez hasonló öltönyös fazonok vevők az ilyesmire.
Balthazar imádta az ehhez hasonló kijelentéseket, de nem tűrte el, hogy rajta kívül mással is kacérkodjak. Na nem mintha most azt tenném...csupán a hetekig, hónapokig tartó gyászom Gareth hatására elillant egy pillanatra.
Áh, csak bebeszélem magamnak, s próbálom leplezni, hogy valójában mennyire is zavarban vagyok.
- Nézze... - előredőlök a székben, felkönyökölök az asztalra, s kezeim összekulcsolva támasztom meg azokon fejem. - Én úgy vélem eddig is nyílt lapokkal játszottam. - halkan felnevetek, hiszen egy ilyen mondat enyhén szólva is mulatságos egy kaszinós szájából.
- Nem tudom mit hallott, vagy mit nem...de nyílt titok, hogy nem túl rózsás a helyzetem. Vagyis, a kaszinó helyzete. - mondandóm vége inkább hablatyolásként hallatszódhat, és az, hogy máris menteném az irhámat, miszerint nem én állok rosszul, hanem a hely, remélhetőleg elmegy a füle mellett, és csak arra koncentrál, hogy pénz, pénz, és még több pénz - annak ellenére, hogy perpillanat most igen csekély összegek folynak be.

  Azzal nem büszkélkedhetek micsoda tömeg van, viszont azzal már inkább, hogy mi volt régen, s mit lehetne visszahozni.
- Öt éve már annak, hogy a férjem...pontosabban a volt férjem...megnyitotta ezt a helyet. Eleinte nem telt el úgy este, hogy ne lett volna telt ház. Gondolkodott abban, hogy nyit egy másik kaszinót a város szélén is, de végül nem merte másik fába vágni a fejszéjét. - rezzenéstelen arccal ejtem ki a szavakat a számon, még Balthazar nevénél sem csuklik meg a hangom.
A remény gondolata ad némi erőt ahhoz, hogy könnyek nélkül vészeljem át azokat a perceket, amiket Gareth társaságában fogok ma tölteni.
- Aztán bejött a képbe az orchideás fazon, Mr. Harmon, és azóta felborult minden. - hangomon némi elkeseredettség hallatszik, fejembe bevillan az időszak, még mikor Balthazar megfenyegette Vincentet, végül mindketten egy-egy monoklival gazdagodtak.
- A mai napig ki merem jelenteni, hogy egyedül a farkával érvényesül…hiszen ha átmenne egy percre is, látná, hogy a nők aránya magasabb. Ugyan egyszer jártam ott, de egy életre elég volt. - szól belőlem a düh, amit próbálok visszafojtani, s ökölbe szorítom kezem, mikor eszembe jut az, hogy balhézni kezdtem Nála. Kezelt emelt rám, dühöngött. Ekkor jöttem rá, hogy terrorban tartja vélhetően az ott dolgozó lányok nagy részét. Ha a férfiakat is, akkor ott már igen komoly probléma van Vincent fejében.
Nem mintha így nem, viszont akárhogy is próbáltam, próbáltuk Vincent háta mögött csűrni-csavarni a szálakat, egyetlen egy lányt tudtunk átcsalogatni hozzánk.

  Túl egyszerű lenne bevallanom Neki, hogy valójában miattam kezd tönkremenni a kaszinó. Könnyebb másra kenni az én hibámat - nem konyítok a pénzügyi életben történő dolgokhoz. Tulajdonképpen mindig megkaptam azt, amit akartam. Szinte mindenre volt pénzünk. Hogy honnan, hogy, s miként jött az a házhoz, nem igazán tudtam - őszintén szólva nem is érdekelt. Balthazar megnyugtatott, hogy jól állunk, én ne aggódjak emiatt, csak élvezzem az életet - és ne hagyjam őt el soha.
  Erre tessék...most ahelyett hogy ott lennék a sírjánál a temetőben, s emlékére egy gyertyát gyújtanék...itt ülök a bőrszékében, s Mr. Saintwood szavaira várok, kissé bizakodóan, ám mélyen, legbelül érzem, hogy utolsó alkalommal is elutasító lesz.

Hacsak Selina nem tett valamit az italába.

- A segítségét kérném...valahogy, valamiképp. - kissé megtörve, ám a lehető legkomolyabb arckifejezésemmel pillantok rá, s a sok mellébeszélés helyett máris a tárgyra térek.
- Ahogy hallottam, ennél rosszabbul álló cégeket, vállalkozásokat is helyrebillentett. Akkor miért is nem akarna adni egy esélyt valami újnak? - sokadjára is felteszem neki a kérdést, amitől talán borsódzik a háta, de ennyi baja legyen.
- Biztos vagyok benne, hogy meg tudnánk állapodni. - nyögöm ki nagy nehezen, majd ismét hanyatt dőlök a székben, gondolatban elmondok egy-két imát, s epekedve várom Gareth reakcióját, ám még nem hagyom szóhoz jutni, még az utolsó gondolatom muszáj elé tárnom.
- Ha jobban belegondolok...biztos tudhat valamit az a Harmon. Ha azt követelné meg a helyzet, TALÁN lesüllyednék az ő szintjére. Csak jönne már helyre ez a kóceráj. - szól belőlem a düh, az elkeseredettség, és a gondok elöl való menekülési vágy. Mindezeket egy halovány mosollyal próbálom leplezni, s pillantásom ismét a szoba sarkához irányul.

Gareth & Aisha

A lábaim mindvégig remegnének, ha ácsorogva kellene Vele társalognom. Nem lehet ennyire könnyen zavarba hozni, de ma nem a szomszéd jött hozzám látogatóba, nem is valamelyik rokon, hanem Ő. Saintwood. Az üzleti élet Mitch Buchannonja, aki ugyan nem a vízbefúlástól menti meg az embert, de a csőd fele úszkáló üzleteteknek ad egy esélyt, hogy ne fuccsoljunk be végül.
Igaz, hogy egyszer minden véget ér, de én még azt az egyszert nagyon későn szeretném megélni.

  Szerintem igenis irigylésre méltó, hogy ennyit nyaggattam. Elértem ezzel a célomat. És jöhet bárki azzal, hogy a nők nyavalygással érnek el mindent (némi igazság ugyan van ebben), ezen kívül biztos vagyok abban, hogy más is közrejátszott abban, hogy eljött. Megmozgatta a fantáziáját a hely, s rájött, hogy ugyan pénz is megy ki innen, ám azért a bevétel jóval több. Csak jelen pillanatban a vendégek nagy része otthon növeszti a fenekét - vélhetőleg, valójában meg máshol herdálják el az olykor nehezen megszerzett dollárjaikat.
- Hiába? Ezt majd a végén merje mondani. - egyáltalán nem fenyegetőzöm, csupán játékosan jegyzem ezt meg. Még azt is közölném vele, hogy addig nem eresztem, míg dűlőre nem jutunk, de az sokkal inkább elijesztené őt.
  Amikor rákérdez arra, hogy mi után kezdett el csökkenni a szórakozni vágyók száma, pár másodpercig bal kezem gyűrűsujjára tekintek, ahogy hüvelykujjam végighúzom rajta egyszer egy sóhajtás kíséretében. Nem nézek Gareth szemeibe, mindvégig lehajtott fejjel, halkan ejtem ki a szavakat, csupán mondatom végén után emelem fel fejem, s hangom azzal egyidőben tér vissza az eredetire.
- Részben, de közrejátszott még... a tudjuk kicsoda. - Harmon nevét maximum egy sírkövén látnám legszívesebben, ennek mégsem adhatok most hangot.
- Szerintem ha átlépne annak a helynek a küszöbén, megértené annak miértjét, hogy miért is vannak többen a nők. Ugyan igaza van abban, hogy a hímek nagyobb arányban jelennek meg ott - de inkább vendégként. Higgye el, jobb, ha nem kezd el azon gondolkodni, hogy miért. - nem akarom kimondani érthetően, hogy némi (sőt, talán túl sok) mocskos dolog zajlik odaát, bár eléggé nyilvánvaló, nincs mit ezen szépíteni.
  Higgadt vagyok, vagy legalábbis annak próbálok tűnni. Ugyan az elkeseredettség, s a bizakodás próbálna megmutatkozni rajtam, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt ne mutassam ezt ki a férfi felém, ám ő ismételten egy érzékeny pontot érint. Ahogy ökölbe szorítom kezem, azzal a lendülettel csapok is magam elé az asztalra.
- Nem, nem rögeszme! Mindenért ellenszolgáltatást követel, és ezt nem én találtam ki. Gondolom nem kell elmondanom, hogy egy nő mit is tudna neki nyújtani. - fakadok ki talán kissé váratlanul, de nem rá vagyok dühös, hanem Harmonra, hogy még mindig errefelé lézeng, hogy itt telepedett le, és miként bánik a nőkkel.
  A tisztesség nem volt a mi asztalunk sem, de Balthazar szókincsében az erőszak csak akkor kapott értelmet, mikor egy férfival találta magát szemben. Nőre még csak a kisujját se merte volna emelni, bármennyire is dühös volt.

  - Egyszer élünk, ki kell próbálni minden új lehetőséget, nem igaz? - egy szélesebb mosolyra húzom a szám, s mikor rákérdez arra, hogy rágyújthat, az asztalon levő fényképkeret melletti, fémhálós ceruzatartóba túrok, hogy az ott rejlő, a francia kártya szimbólumaival ellátott (mily’ meglepő) öngyújtót kikapjam belőle. S amint életre bírom a kis szerkezetet, s kattan egyet, azt Gareth elé nyújtom, hogy nyugodtan kiszolgálhassa magát, ha már a nikotinrudat nem is tudtam neki szolgáltatni.
Miközben kiélvezi a cigaretta által nyújtott élvezetet, ahogy annak mérge átjárja tüdejének minden egyes sejtjét, addig ismételten kifakadok kicsit, ugyan nem lelkizni ültünk mi most itt össze.
- Ó, tudom mit művel; erőszakos az összes alkalmazottjával, fenyegeti őket. De azt ne mondja, hogy BIZTOSAN tud valami olyat, amiről nekem csak sanda gyanúm van. - pillanatnyi mérgemet próbálom úgy levezetni, miközben Ő továbbra is káros szenvedélyének él, a cigaretta füstje ellepi a szobát, s torkom megköszörülésére késztet, felállok, az ablakhoz megyek, s kitekintek azon. Nyüzsögnek az emberek, az egész belváros színpompában a fényeknek köszönhetően.
- Rémtörténeteket hallottam, s meg akartam győződni azok igazságalapjukról... - résnyire nyitom az ablakot, majd belemarkolok a függönybe úgy, hogy az anyag megfeszüljön, s az azon levő hullámok közül kettő-három megfeszüljön. Nem folytatom tovább a mesémet, ha nagyon érdekli, majd belekérdez - bár nem erről kellene szólnia a beszélgetésünkről.
- Nem hiszem el, hogy manapság mindent csak a szexszel lehet megoldani. Én is szét tudnám tárni lábaimat, mégsem oldanék meg azzal semmit. - beletörődve, s kissé talán lemondóan ejtem ki a szavakat, de mégsem szeretném átragasztani letargikus hangulatom Saintwoodéra.

Gareth & Aisha

Egy nyomorult krupié vagyok. Teljesen feleslegesen töltöm itt, ebben az átkozott irodában a perceimet. Haszontalannak érzem magam, nincs ki a szárnyai alá vegyen. Igen, kell nekem valaki, akire támaszkodhassak, mert úgy nevelt az élet, hogy egyedül képtelen lennék megoldani a problémáimat. Ezt sosem vallottam be, de az utóbbi idő kihozta belőlem minden elrejtett gondolatom, tulajdonságom.

  Ugyan hirtelen kijelentés ez, de jelen állás szerint nem úgy néz ki, hogy Saintwood bármiféle érdeklődést mutatna a hely felé. Körülnézett, felmért odalent mindent, gondolom a legapróbb részletekben is elmerült.
  Nem akarom, hogy a sebeimet ápolgassa, mert azok talán soha nem gyógyulnak be. Azt sem akarom, hogy ő oldjon meg mindent helyettem - bár ez lenne a legegyszerűbb. Ha a vállamon levő teher negyed részét vinné, már azzal is előbbre lennék. Idővel kellene neki a következő negyed, s a fennmaradó fél is. Érzem...valami belső hang azt súgja, hogyha cakompakk nem is, de szép lassan, darabokban jutnék el ahhoz, hogy végleg itt hagyjam, elhagyjam a kócerájt.
Egyszóval: feladjam. Alkalmatlan vagyok egy ekkora, s ilyen hely vitelére. Tíz év volt köztünk Balthazarral, ő jóval több élettapasztalattal rendelkezett, és természetesen a tudását is jól el tudta adni - ahogy ez régebben látszott is.
Mintha csak a rabja, szolgája lettem volna; cincált mindenhova, a legapróbb dologra is engem kért meg - mint bizalmast, ha mondhatok ilyet. Hogy mit, miért kellett tennem - ezt Ő tudta leginkább, sosem faggattam.

  Gareth hűvös szavai hallatán csak biccentek, s egy pillanatra megrökönyödöm. Tudná, hogy a lehető legrosszabb embert próbálná kioktatni. Vállat vonnék, nemtörődömségem kifejezve ezzel...de nem teszem.
Tetszik is, meg nem is, ahogy rideg stílusával, lekezelő hangnemben ejti ki a szavakat. Örülnöm kellene már annak is, hogy szóba elegyedett velem személyesen, de a lelkem mélyén azonnal elküldeném. Számomra lenne ez megalázó, ráadásul az ő értékes perceit vesznének kárba, amiért bánkódhatnék napokig - mert biztosan szemrehányást tenne efelől.
  Taposson csak a lelkembe még jobban, ó igen!
Nem tudja átérezni azt a fájdalmat, ami épp bennem dúl már hónapok óta. Forgatja a kést a szívemben, könnyeimmel küszködve fürkészem tekintetét, ahogy szinte rezzenéstelen, ám mégis komoly arccal beszél hozzám. Megnyerő a stílusa, furcsállnám is ha együtt érezne velem - megártana az imidzsének.
- Épp ezaz! Ő dolgozott...engem állandóan elcsitított. - tündérek maradjanak csak mesevilágban, vagy mit hajkurászott mindig. - Egy biztos; nem veregetné meg a vállamat. Szégyent hoztam rá, ahogy a családjára is. Ugyan páran itt dolgoznak közülük, de épp ez a baj. Támasztják a pultot, nézik a nőket, növesztik a feneküket… - kér másodpercnyi drámai csend, majd egy hatalmas sóóhajt követve zárom le a témát. - Igaza van, nő nem illik ebbe a székbe. Egy Férfi kell, jól látja. - zúdítom rá a vegyes érzelmekkel fűtött  gondolataim. Visszavonnám ezt a lépést, de utólag már sopánkodhatok...
Nem tudja, hogy mi, hogyan működött itt. Mondhatni családi vállalkozásnak indult - és így is fog befuccsolni, hacsak ő nem segít valamilyen módon.

  Soha nem voltam ekkora érzelembomba, nem mutattam ki érzéseim - egészen az ominózus halálhírig. Azóta akár egy nyavalyás, épp a tinédzserkort átvészelő lány, úgy sírok rívok mindenért.
Kártyavár, na igen. Egy pillanatra felnevetek, ám mikor tekintetem ismét találkozik a férfiével, összevont szemöldökkel pillantok rá. Nehogy még nekem álljon feljebb, mi?
Gareth okos ember, rengeteg tapasztalattal a háta mögött, s csodás üzleti érzékkel lett megáldva. Nemigen tudnék vele kötekedni, mert a tudásom még csak az övének feléig sem ér.
- Egy rossz lépés volt, egyetlen egy váratlan; a halál. - képtelen vagyok neki beismerni, hogy egy lúzer vagyok. A homlokomra kellene tetováltatni.
- Tudja, talán van itt még valami a háttérben. Mikor átmentem ,,látogatóba” Harmonhoz, odáig fajult a társalgásunk, hogy megakarta venni a helyet. Határozottam elutasítottam, amit utólag megbántam, de túlságosan is makacs voltam. Előbb adtam volna magam neki… - utolsó mondatom szinte suttogom, alig érthetően mondom ki a szavakat.
- Mr. Befolyás ezt is tudta? - ha ő már ennyire lekezelő, akkor nehogy már ne viszonozzam. Attól még, hogy több a pénze, sikeresebb, nem kellene lekicsinyíteni másokat. El van szállva magától, nem is kicsit, hiába van miért. Biztos háttér van mögötte, ellenben velem…

  Muzsáj vagyok felállni, hirtelen kényelmetlenné vált a szék. Az ablakhoz megyek, szinte kapaszkodom a függöny selymes anyagában, mintha az biztonságot adna. A bennem mélyen elbúvó filozófus szólal fel, mikor előtörnek belőlem ismételten a bennem tomboló gondolatok hada, miszerint manapság egy nő szinte csak úgy tud érvényesülni az élet bármely területén.
Saintwood szavait hallva megáll bennem az ütő is egy pillanatra.
- Ne… - kérlelem, s ezzel egyidőben a függöny egy hullámja markomban, szorosabban húzom meg az anyagot, úgy, hogy az egyik fogantyújáról lehulljon az.
- Ne is folytassa… - próbálnék szavai közbe vágni, mire ő már mondata végére ért. És sajnos mindegyik szava eljutott fülemig.
- Miért ne tehetném meg?! Komolyan ezt kérdezi? - hirtelen fordulok felé, ahogy az asztal széléhez csapom kezeim, s megtámaszkodva dőlök a támla fölé.
- Mégis minek néz maga engem?! Nem vagyok egy olcsó kis cafka. Nincs az a pénz, amiért jött-ment embereknek megtenném azt, ami másnak egy csepp lelkiismeret-furdalás nélkül menne! - meglepettségemben, mérgemben, zavaromban a fejemhez kapok, hajamba túrok, majd a combjaimon felcsúszó szoknyát megigazítom, s mielőtt menten elájulnék, visszaülök a helyemre.
  Nem akarok azok közé tartozni, akik szinte úgy ugrálnak, ahogy egy vadidegen csettint nekik. Nem vagyok egy játékszer, akivel csak úgy játszadozhatnak. Idegen emberek ne rajtam éljék ki mocskos perverziójukat. De...
Harmon is a háreméből él meg. Az ott dolgozó lányoknak talán nincsenek is magánéletben gondjuk.

Gareth & Aisha