...I'm not a girl, not yet a woman...
A New York-i gyerekkorom alapvetően meghatározta a személyiségemet, aminek személy szerint én örültem. Mindig is pörgős típus voltam, nem szerettem sokáig egy helyben ülni, ebből kiindulva pedig bele se merek gondolni mi lett volna velem, hogyha délebbre születek, valami aprócska kisvárosba. Szükségem volt arra a forgatagra, ami a Nagy Almában körbevett. Az életritmus, amit ott felvettem, a mai napig a véremben csörgedezik és hiába költöztem el azóta a nyugati partra, ugyanolyan temperamentumos vagyok, mint otthon, keleten.
A gyerekkorom igazából felhőtlenül telt. Van egy nővérem, aki 6 évvel idősebb nálam. Vele sohasem volt egyetlen egy vitánk sem, ami azért csodaszámba tartozik. A szüleink dolgos, hétköznapi emberek, a mai napig boldog házasságban élnek, igaz mára már ők is maguk mögött hagyták a sohasem alvó metropoliszt és kicsit békésebb helyre, Vermontba költöztek. Orvosi és tanítói pályájukat nyugdíjba vonulásukkor fejezték be, azóta pedig kutyatenyésztéssel töltik a mindennapjaikat és életüket a tökéletes almoknak szentelik. Na meg persze annak, hogy engem és a nővéremet szekálják. Őt azzal, hogy mikor talál már apát a gyerekének, engem pedig azzal, hogy miért küldök el minden jóképű pasit, aki szemet vet rám. De gondolom ez a szülők feladata, úgyhogy annyira nem is bánom, hogy mindig ezzel traktálnak bennünket. Igazából örülünk annak, hogy még közöttünk élnek és egészségesek, tehát még jó pár évtizeden keresztül oktathatnak ki minket telefonon vagy a legújabb őrületükön, a Skype-on keresztül.

...Hope when you take that jump, you don't fear the fall...
Mindössze 22 éves voltam, mikor eldöntöttem: fejest ugrok az életbe. Színötössel elvégeztem a New York-i főiskola üzleti kommunikáció szakját, majd pár héttel a diplomaosztóm után már repültem is Los Angeles felé. Ott egy kisebb rendezvényszervezői cégnél helyezkedtem el, de bevallom, egyáltalán nem élveztem. Minden sokkal másabb volt, mint New York-ban... Az ottani gyakorlati helyemen komoly etikai kódexnek kellett megfelelnem egy-egy rendezvény alkalmával, itt viszont nem. Fura volt, de belejöttem, bár önálló feladatot sohasem kaptam. Aztán mikor egyik munkatársammal átruccantunk Las Vegasba, hogy megünnepeljük az eljegyzését, én egyszerűen ott ragadtam. Hogy mi fogott meg a városban? Minden. A csillogás, a fények, az, hogy ott mindenki jól érezte magát. Nekem pedig nem is kellett ennél több. Felmondásom után egy nappal, már az aprócska vegasi albérletemben pakoltam ki a cuccaimat. Pályafutásomat a Ceasar's Palace-ban kezdtem, mint recepciós. Akkori munkakörömnek hála néha besegíthettem egy-egy rendezvény előkészítésébe, s mire feleszméltem már én szerveztem az egészet. Akit ugyanis megbíztunk a szervezéssel, kórházba került, mert ittas vezetés közben belecsapódott egy villanyoszlopba. Én viszont minden ijedtség nélkül átvettem a stafétabotot, a szálloda tulajdonosának örömére. Miután látta, hogy mit vittem véghez, s elégedett volt a munkámmal, állást ajánlott. Most pedig itt vagyok, Vegasban és a szállodák egymásnak adnak át, hogy lebonyolítsam a szívükhöz közel álló rendezvényeket. Hát nem fantasztikus?

...Oh Sister I will hear you call...
Még mindig emlékszem arra az éjszakára, mikor a nővérem megjelent az ajtómban. Fogalmam sem volt arról, hogy jön, hiszen akkor már hosszú ideje megszakadt köztünk a testvéri kapcsolat. Addigra alig tudtunk valamit a másikról, maximum csak annyit, hogy jelenleg hol él és mit csinál a testvérünk. De többre már nem is tértünk ki, a félévenkénti egyszeri e-mail váltások során.
Amint átlépte a küszöbömet, szembetűnt a változás. Növekvő pocakjának látványát szájtátással fogadtam. Ennyire eltávolodtunk volna egymástól? Ez azért mégis bizarr! Hiszen rendben van, nem beszéltünk sokszor... De felhívhatott volna, hogy közölje, terhes! Az egész, amit elmesélt, teljesen lesokkolt. Az viszont még inkább, mikor megemlítette, nincs hova mennie. Nem tehettem mást, így befogadtam. Pár héttel később átköltöztünk egy nagyobb albérletbe, én pedig vele együtt átéltem a terhesség minden jó és rossz megnyilvánulását. Őszintén mindig is hülyeségnek tartottam, hogy inkább hozzám költözött, mintsem anyáékhoz. Hiszen Vermont mégis alkalmasabb hely a gyerekneveléshez, mint Vegas! Akárhányszor próbáltam ész érveket felsorakoztatni előtte, mindig legyintett egyet és másra terelte a témát.
Ennek lassan egy éve. Mióta a picur hercegnő megszületett, fenekestül felforgatta az életünket. Valóságos pót anyaként élek, hiszen a kicsi éppúgy megszokta már a közelségemet, mint az anyukájáét. Cseréltem pelenkát, álomba ringattam, mikor az éjszaka közepén felsírt és rohantam már vele az orvoshoz is, amint egy kicsit felment a láza. De az a helyzet, hogy én még nem állok készen erre. Szeretem a nővéremet, ahogyan a picit is, de ez nekem egyelőre sok. Persze egy nap én is szeretnék családot, gyerekeket, de nekem ma még nem erről kéne, hogy szóljon az életem.

...I've got a feeling that tonight's gonna be a good night...
Manapság észrevettem magamon, hogy megváltoztam és őszintén bevallom, hogy nem tetszik. Nyugodtabb életritmust vettem fel, ha pedig megpróbálok olyan szinten pörögni, mint régen, nos... akkor bizony már este tízkor hulla fáradtan dőlök be az ágyamba. Nálam pedig ez nem természetes.
Éppen ezért kimenőt kértem a nővéremtől és az aznapi gyereknevelési feladataimból. Összetrombitáltam a barátnőimet és hosszú készülődések után belevetettem magam a vegasi éjszakába. Ezúttal pedig egy olyan rendezvényre mentem, amit kivételesen nem én szerveztem. A parti fergeteges volt, több órán keresztül, megállás nélkül táncoltam és végre úgy éreztem, hogy tökéletesen kikapcsolódtam és feltöltődtem energiával. A klubhelyiségben azonban érdekes felfedezést tettem.
Egy legénybúcsú kellős közepébe csöppentünk, a vőlegény istápolója pedig az egykori legjobb barátom volt. Igen, mert hát a középiskolában könnyebben megértettem magamat a srácokkal, mint a lányokkal. Ebből adódik, hogy a baráti körömben is több volt a fiú, mint a lány. Engem ez nem zavart, a srácokat sem, viszont így még több lány kezdett fújni rám.
A viszontlátás kicsit érdekesen és kínosan zajlott, de mindezek ellenére örültem, hogy újra láthattam. Még akkor is, hogyha csak pár perc volt az egész és talán soha nem találkozunk újra. Bár azt igazán sajnálnám...