This is probably one of the worst ideas of my life

Lily vs. Rappold 4.0

[You must be registered and logged in to see this image.]

This is probably one of the worst

ideas of my life

02:00 am
2725 Wright Lane, Las Vegas

Lily a nagyobbik gurulós bőröndje tetején ücsörög, s már körülbelül ezredjére nyomja meg a mobilján a gombot, hogy az időt csekkolja rajta. Az idő pedig, nem túl meglepő módon csak telik és telik. Keserűen húzza el a száját – ha most hajnal kettő van, akkor cirka fél órája ücsörög egyhelyben a lépcső tetején és szemez az ajtóval. Fel kellene kelnie és csengetni, vagy...... vagy csak kitalálni végre bármi más értelmes megoldást és elhúzni innen a fenébe. Mintha itt sem járt volna.
Mérgesen rázza meg a fejét és a változatosság kedvéért nem mozdul egy centit sem. Még mindig nem igazán érti, hogy is került ide. Körülbelül fél 1 óta csöppet összemosódtak a dolgok. Másfél óra csupán. Hihetetlen. Többször is lezongorázta már magában az este történéseit, de még mindig ötlete sincs, mit is akarhatott tőle az a két gorilla, akik olyan bájosan és persze ellentmondást nem tűrően kopogtattak be hozzá, majd vágták az arcába az ajtót, mikor Lily igyekezett kicsukni őket a lakásból. Új aranyszabály – soha ne nyiss ajtót, ha nem tudod ki áll a másik oldalon.
Önkéntelenül emeli kezét és szisszen fel, ahogy ujjai a homlokán húzódó vágáshoz érnek. Vérezni egy ideje már nem vérzik, de azért még mindig cseszettül fáj. Így jár az, aki megpróbálja rányomni az ajtót két gorillára, akiknek határozott szándéka bejutni az ember lakásába. A szöszke kapott egy ajtót az arcába, majd egy nevelő célzatú pofont, pusztán csak emlékeztetőül, hogy megtanulja, nem mindenkivel érdemes leállni feleselni és anyázni. Akár pofán baszták az ember lányát a saját bejárati ajtajával, akár nem.
Ilyen meggyőző kezdés után csöppet nehezére esett felfogni a kislánynak miféle bérleti díjat és megállapodást is emlegettek a gorillák. Azt sem igazán tudta elsőre összerakni hogy kerül Jonny bácsikája a képbe. Simlis, ahogy ők és Rappold is nevezte. Az egyetlen, amit sikerült úgy ahogy dekódolnia, hogy fél órája van fizetni, vagy összepakolni amit tud és lelépni, vagy „a főnök azt mondta ha utána is itt vagy, akkor azt csinálunk veled, amit akarunk”. Fél óra, csak mert a főnök kedvelte Simlist. Igazán gáláns. Mégis, ez azért elég meggyőző érvnek bizonyult a csomagolás mellett.
A taxis alig lepődött meg a szöszke lány csomagjain, sőt pár kedves szó és a szokásos extra dollárok után önzetlenül segített is bepakolni a kocsiba a két nagyobb gurulós bőröndöt, három sporttáskát, pár kitömött válltáskát és még néhány nagyobb szatyrot, amik leginkább szemeteszsákokra hasonlítottak. Minden, amit a lány cirka húsz perc alatt össze tudott rámolni. Esze ágában sem volt kivárni a megszabott időt. Így is örült, hogy a gorillák a homlokseben és a felrepedt száján kívül nagyobb kárt nem tettek benne. Amúgy sem egyszerű dolog kerge bolhaként fel-alá rohangálni a lakásban, ha az ember lánya nyárfalevélként remeg az idegesség, a félelm és az adrenalinfröccs kellemesen hatásos elegyétől.
A sofőrnek reflexből adta meg Chris címét, s már majdnem oda is értek legjobb barátnője lakásához, mikor mégis módosította a címet. Ugyan kicsi a valószínűslge, hogy a gorillák utána jönnének, miután ilyen szépen és zokszó nélkül átadta nekik a lakását, de talán ez az a szitu, amikor jobb félni, mint bajba sodorni a barátnőjét is. Lily pedig lázasan igyekezett találni valakit, bárkit, akihez mehetne. A lányokat kapásból kizárta, Gav épp pikkel rá a kocsija miatt, jópár barátja még a szüleinél lakik, aztán ott vannak azok a felületes ismeretségek, akihez maximum egy filmet vagy valami izét kölcsönkérni ugrik be az ember.... a lista pedig egyre rövidült és rövidült, míg végül egyetlen ember maradt csak rajta.
A Wright Lane-en még segített neki a taxis kicuccolni és nagylelkűen tartotta az ajtót, míg a kislány felcuccolta a vackait a ház előterébe. Ez azért már nem rossz. A liftbe be- és kirámolni külön műsorszám volt, de az este legnehezebb része még csak ez után következett.
– Csessze meg! –szuszogja mély átéléssel. Fél óra és még mindig képtelen volt megnyomni azt a kibaszott csengőt. Rappolddal ugyan egész jó hangulatban váltak el egymástól, mégis.... az azért a legtöbb embernél kibassza a biztosítékot, ha hajnal kettőkor becsöngetnek hozzá. Talán... fel kellene hívni telefonon? Baromság. Mit mondana neki? Hogy itt áll az ajtaja előtt? Ugyan. De ha egyszer nincs jobb ötlete hova mehetne?!
Mély levegő. Beszív. Kifúj.
Lassan emelkedik fel a táskáról és teszi meg azt a pár lépést az ajtóig. Muszáj. Előbb utóbb ki fogják hívni rá a rendőrséget a szomszédok, ha csak itt ücsörög. Eszébe jut, hogy a Tórában vajon tesznek-e említést a „Ne ölj!” témáról és ha igen, vajon mennyire veszi azt komolyan az újságíró. Vagy úgy van vele, mint „jó zsidó szombaton ne dolgozzon” szabállyal. Nyel egyet – próbálja letornázni a torkából a gombócot, teljesen sikertelenül. Lassan emeli a kezét, s még a szemeit is lehunyja, mielőtt megnyomná a csengőt. A hang élesen visít az éjszaka csendjében, Lily pedig önkéntelenül rázkódik össze tőle.
Picsába. Innen már nincs visszaút. Hallgatózik pár percig és ha semmi motozást nem hall újra próbálkozik a csengővel. De.... mi van, ha nincs is itthon? Ha alszik? Persze, hogy alszik. Hajnal kettő van, idióta! Mi van, ha nincs egyedül? Qrvaélet!
Csak úgy cikáznak a fejében a gondolatok, ahogy idegesen gyűrögeti a pólója szegélyét. Kicseszett mázli, hogy még rendes ruha volta rajta este. Póló, farmer, tornacsuka és egy rendesen túlméretezett pulcsi. Gyönyörű látványt nyújthat, efelől szemernyi kétsége sincs. Idegesen ácsorog egyik lábáról a másikra míg ki nem nyílik az ajtó.
– Hello. –kezdi esetlenül, s még ebben az egy szóban is megbicsaklik a hangja. Felemeli a fejét, hogy a férfi szemeibe nézhessen.
– El kellett jönnöm otthonról. – foglalja össze röviden és lényegre törően a nap eddigi fontosabb eseményeit. – Esetleg.... –idegesen harap rá alsó ajkára, s érzi ahogy kezd sírósra váltani a hangja. – Aludhatok magánál? –kérdi immár lesütött szemekkel. Nem, nem meri megkérdezni, hogy bejöhet-e ő, nomeg a fél élete. Rappold így is jól láthatja a lány háta mögött sorjázó táskákat. Lily pedig kitartóan szemez Uriah mellkasával, s érzi, cseszettül érzi, ahogy lassan fátyolosodik a tekintete. Bassza meg! Miért most kell elbőgnie magát? Nem! Erősebben harap rá az ajkára, s ez talán segít kicsit visszanyelni a kitörni készülő könnyeit.

Nem mondhatni, hogy Rappold egy kimerítő nap után volna, ugyanakkor ki ne ébredne morcosan egy hirtelen felsikító csengetésre, ami valahogy nem éppen ismérve az ideális éjszakának.
Az újságíró szemei hirtelen pattannak fel, s mintegy fél percig igyekszik úgy tenni, mintha az egészet álmodta volna. Ezt sikerül elhitetnie magával, s a szoba jótékony sötétjében szép lassan lecsukódnak a szemei…
…egészen a következő percig, az újabb csengetésig.
Rappold idegesen vág rá ököllel a mellette lévő párnára, s kénytelen felülni, lerántani magáról a takarót, s egy szál pizsamanadrágban kimasírozni a bejárati ajtóhoz. Útközben felkapja az egyik székről az aznap viselt pólóját, s miután sikerült belebújnia, kiles az ajtó kukucskálóján. Molly pedig lógó nyelvel, s lelkes lihegéssel néz fel rá, mintha előre tudná, hogy ki várakozik odakint. (Nem, Rappold fejében nem fordult meg soha egyetlen egyszer sem, hogy Molly képes bármilyen helyzetben igazi házőrzőként viselkedni.)
Ilyen nem létezik! – lép hátra a férfi, s jobbjával megdörzsöli az orrnyergét, majd visszanéz a kicsi ablakon át egyenesen Lilyre. Közben Molly vakkant egy éleset.
– Mi a franc? – sziszei még maga elé, de úgy gondolja, hogy a kérdésre csak akkor kap választ, ha beengedi a szöszit. Mégis, egy pillanatra elgondolkodik. Miért van itt? Terhes? És azt gondolja, ez feljogosítja őt arra, hogy beállítson ide, őhozzá az éjszaka közepén? Nem! – rázza meg a fejét összeráncolt szemöldökkel. Mióta nem találkoztak a szöszivel? Kb. egy hónapja… de telefonon beszéltek párszor amiatt az átkozott ló miatt, s annyira még ezt az aljas fruskát sem tartja elvetemültnek, hogy ha ilyen, nos, „probléma” állna elő, azt ne tudná – úgymond – kulturáltan közölni, normális időpontban.
Kattan a zár, elhúzódik egy-kettő-három-négy retesz, majd az újságíró kiakasztja az ajtó láncát, s miután felkapcsolja a villanyt a nappaliban, kinyitja az ajtót, s már vonná is kérdőre a lányt, hogy mégis mit keres itt, de a szöszi megelőzi a beszéddel. Hirtelenjében mégsem tud mit válaszolni, szimplán végignéz a lány öltözékén, s megakad a szeme azon a halomnyi holmin Lily mögött, majd a szöszi fejét ér sérüléseken.
– Mi a fészke…?! – bukik ki belőle a kérdés azonnal, de félúton megbicsaklik, hallva a sírásra álló hangot, s látva, hogy a lány – jó szokásával ellentétben – most nem akar a szemeibe nézni. Arról nem is beszélve, hogy tökéletesen nem normális, hogy valakit az éjszaka közepén tegyenek ki az utcára. – Mi történt az arcával?
Egyelőre mégsem tud félreállni az ajtóból. Nem, még rendeznie kell magában a hallottakat… nem mellesleg minden eddig elszenvedett aljasságot fel kell idéznie a szöszkétől, hogy kellően tudjon haragudni rá, ha a világ közelgő pusztulásának hírénél kisebb volumenű problémával érkezett volna ide.

Hallja a halk motozást az ajtó mögül, Molly vakkantását, de az ajtó csak nem nyílik. Pár pillanatig vár még, majd lép egyet hátra felé. Ha nem hát nem. Nem kell erőltetni. Már fordulna el, mikor meghallja a zárak csörgését. Újabb fél lépést tesz hátra felé, tekintetét lesüti, így az első amit észrevesz az ajtóban csaholó blöki és Rappold pizsamanadrágja.
A mondandója.. nem épp a legfényesebb, de ennél többre nem futja most. Amilyen locsifecsi normál esetben a lány, most csak a szófukarsága is szembeötlő lehetne. Kitartóan szemez a férfi pólójával, s a jó fenének sem hajlandó fentebb emelni a fejét. A félbehagyott kérdésre megrázkódnak a vállai. Pedig ő igazán, de tényleg minden reakcióra fel volt készülve a férfitól. Értetlenségre, haragra, arra, hogy ki sem nyitja neki az ajtót, vagy hogy pár pillanat múlva az arcába csapja azt. És igen, számított ő kérdésekre is, de..... ez olyan... „felkészültünk mi a télre, csak arra nem, hogy esni fog a hó” tipikus esete. Fájdalmas fintor kúszik az arcára, ahogy erősebben harap az ajkára. Hiába van a másik oldala felrepedve, azért így is elég érzékeny most és a fájdalom a könnyek leküzdésében sem segít neki.
Nem válaszol, csak megrázza a fejét. Nem! Nem akar kérdéseket. Nem akar válaszolni. Nem akar mesélni, vagy akár csak a férfi szemeibe nézni. Csak egy nyugis vackot akar, esetleg egy bögre kakaót és hogy hagyják békén. Mégis veszettül pörög az agya, hátha van olyan válasz, amit nem követne még tíz újabb kérdés. Idegesen áll egyik lábáról a másikra, ujjai még mindig a póló szegélyét gyűrögetik. Esélytelen. Rappold helyében ő sem bírná kérdések nélkül nézni az ajtajában ácsorgó önmagát.
– Be.... –kezdi alig hallhatóan, majd megköszörüli a torkát és újra próbálkozik. – Belefejeltem az ajtóba. –motyogja még mindig minimális hangerőn, majd egyszerre rázza meg a fejét és tesz egy fél lépést hátra. Nem megy!
– Tudja mit? Nem lényeges. Ez.... – emeli fel végre a fejét, s idegesen túr bele a hajába. – Ez tök hülye ötlet volt. - közli, s újra megrázza röviden a fejét. Tehetetlen, keserű vigyorra húzza ajkait, de azonnal vissza is rendezi a pofiját egy szisszenés kíséretében. Most még mosolyogni is fáj. – Bocs, hogy felkeltettem. Nem tudom mi a franc ütött belém. – idegesen fordul el és kapja fel az első válltáskát ami a keze ügyébe kerül. – Ne haragudjon. Inkább.... – veszi fel a másodikat, majd a harmadikat is. Egyre idegesebb és kicseszettül utálja, hogy nem tud csak simán eltűnni, elfutni, elsüllyedni, csak.. eltűnni innen. – Inkább lelépek. Bocs. – fejezi be részéről a társalgást ahogy lassan málhásszamarat csinál magából. Már rég nem figyel Rappoldra vagy Mollyra vagy..... nem figyel semmire, csak idegesen kapkodja fel a cuccait és ingerülten morran fel, ahogy az egyik táska pántja megtekeredik és ...... Kibaszottul utálja ezt az egészet. Csak.... csak kattanjon már az a rohadt ajtó és hagyja ott őt a sötétben a férfi. Egyáltalán... mi a jó szent szarnak kellett neki idejönnie? Miért?!

Nem sok mindent hisz el az ajtós sztoriból, de nem szakítja meg a lány mondandóját. Bár azt felfogja, hogy így fikarcnyit sem jut közelebb a rejtély megoldásához, s ahogy elnézi Lily viselkedésének rövid idő alatt bekövetkező változásait, már szimplán látja, hogy valami nagyon nincs rendben. (Ugyanakkor, az komoly elégtétel, hogy a pimasz vigyorka fájdalmas szisszenésbe fagy bele.)
Talán tényleg az lenne a legjobb, ha a kiscsaj lelépne, s valóban, a férfiban is felmerült az a kérdés, hogy a lány miért jött egyáltalán hozzá? Annyit még ő is levett a helyzetből, hogy komoly oka lehetett egy ilyen döntés meghozatalára, tekintve kettejük igencsak felemás kapcsolatát. Már-már hajlik arra, hogy a felzavarása felett érzett haragját elengedje, de akkor a szöszke megmakacsolja magát, s Rappold ezt a viselkedést annyira, de annyira nem bírja… Mialatt a szöszi a táskái felnyalábolásával ügyködik, az újságíró baljával megmasszírozza a tarkóját, s a tekintetét egy pillanatra a lépcsőház plafonja felé emeli.
– Hogyne… Ez egy szabad ország. Elmehet – ejti maga mellé a kezét, s jobbjával is elereszti az ajtót. Azt már csak magában teszi hozzá, hogy az illogikus viselkedést sem tiltja a törvény, bármennyire is támogatna Rappold egy efféle kezdeményezést, de ezt kimondani csak olaj lenne a tűzre. Ehelyett befejezi a mondatot – …holnap reggel. Ennyi holmival nem fogom leengedni az utcára az éjszaka közepén. Nem vicceltem azzal a legutóbb, hogy ez a környék veszélyes. Szóval… ha már idáig eljött, akkor csinálja végig – mondja, s az egyik, kellőképpen nehéznek tűnő táskát/bőröndöt felemeli a lány mellől. Nem fogja a lovagiaskodást túlzásba vinni, de annyi jómodor még belé is szorult, hogy ne hagyja kizárólagosan Lilyre a cipekedést. Immáron nagyon jelentőségteljesen néz a lányra, aki most még dönthet… pl. aközött, hogy vagy átad neki még pár szatyrot, s a többi holmival elindul szépen befelé a lakásba, vagy egy mérhetetlenül nagy kioktatásban részesül… Persze nyilván vannak más lehetőségek is, de a férfi itt és most és ennyire álmosan egyszerűen képtelen ennél árnyaltabban gondolkodni.

Rendíthetetlenül küzd a vackaival és igyekszik kivonulni a világból, de minimum ebből a házból végre. Az ajtócsapódás elmarad, Rappold szavai viszont ostorcsapásként érik a lányt. Vállai megremegnek és az eddigi táskák is mintha dupla olyan súllyal nehezednének rá. Elmehet? Rendben. Francnak sem kell a segítség. Csakazértsem.
Mégis mozdulatlanná dermed a folytatás hallatán. Érzi ahogy mozdul mögötte a férfi, alig fordítva oldalra a fejét látja, ahogy megemeli az egyik táskáját, Lily pedig hitetlenkedve egyenesedik fel újra. Táskákkal megpakolva elcseszett karácsonyfa életérzésben fordul Rappold felé és néz a szemeibe. Tekintete egyszerre kérdő, hitetlenkedő és reményteljes. Pár pillanatig mozdulatlanul nézi a férfit, keresi a csapdát, várja, hogy meggondolja magát, de annak ellenére, hogy cseszettül morog rá mégis mintha komolyan gondolná, amit mond. Akkor most.... maradhat? Mi az, hogy csinálja végig? Csöppet oldalra dönti a fejét, kérdőn s reflexből harap rá az ajkára és nyüsszen fel újra. Kezeit leereszti maga mellé és egy pillanatra lehunyja a szemeit, ahogy kellemes, langyos hullámokban zubog végig rajta a megkönnyebbülés. Felnyitja a szemeit, tekintete újra Rappoldés keresi és...
– Bassza meg! – közli mély átéléssel ahogy egy könnycsepp megindul lefelé az arcán. Ennyi érzelmi hullámvasút egy estére még neki is betett.
– Nem maga! – teszi még hozzá gyorsan, ahogy pulcsija ujjával letörli az arcát, majd megdörgöli a szemeit. – Csak.... ez egy szar este. – megvonja a vállait, s ha kellőképpen pirosra dörgölte a szemeit akkor újra Rappoldra néz. Egy mosoly árnyéka suhan csak át ajkain, majd újra lehajol, megragadja az egyik gurulós bőröndöt és megindul befelé a lakásba.
– Csáo Molly. – köszön oda a blökinek, ahogy elhalad mellette, az említett pedig lelkesen vakkant egyet a lányra. Apró mosolyt kap a kis ufó is, de megállás nélkül halad el mellette, hogy Rappold is beférjen az ajtón. A nappaliban aztán nekilát lehalmozni a táskákat magáról a bőrönd mellé, s ha maradt még a folyosón a vackaiból vagy az önbecsüléséből néhány darabka, akkor megindul kifelé azokért is.
Ha mindent becuccoltak kissé elveszetten pillog körbe a lakásban mintha csak most járna itt először, majd tekintete röviden elidőzik a hűtőn mielőtt újra Rappoldon állapodna meg.
– Esetleg tart itthon kakaót? –kérdi halkan és tökéletesen pofátlanul. Dehát mégiscsak kell valami bizonyosság az újságírónak is, hogy valóban Lily esett be hozzá hajnal kettőkor, nem pedig egy tudatmódosított űrlény droid.

A kishölgy nem kéreti magát, amit azért Rappold határozottan pozitív jelnek fog fel. Persze csak aztán, hogy megérti, meglátja, minek is szól a bassza meg. Mintegy fél percig elnézi a lány vívódását a könnyeivel, az érzelmeivel, de szólni egyszerűen képtelen bármit is a jelenethez, csupán együtt érzőn bólint az este minősítésére. Aztán indul el befelé, hogy Lily már a lakásban pillog körbe, s a lány többi csomagja mellé, leteszi az általa behozott koffert. A mosogatókagylóhoz megy, s egy pohárba tölt magának vizet, amit azonnal megiszik, s csupán azért nem nyúl a szekrény mélyére rejtett whiskytartaléka után, mert egyszerűen túl álmos az alkoholizáláshoz, s még mindig reméli egy kis része, hogy ezt az egészet csak álmodja.
Miután a szöszi végre behurcolkodott, az újságíró visszateszi a kiöblített poharat a helyére, majd az ajtóhoz megy, s visszazárja. Eztán fordul karba font kezekkel a lány felé, s igen, egy percre elgondolkodik azon, hogy van-e itthon kakaó, s rémlik neki, hogy Debbie miatt lehet valamennyi vaníliás tejízesítő cucc, de végül megrázza a fejét… ez már aztán tényleg nevetséges lenne, ha egy Pocahontas-os bögréből édesített tejet iszogatna a szöszke a nappali közepén a bőröndökön ülve… mellette a tejet kuncsorászó Mollyval…
Báááár… meglenne a legújabb Disney-film két mesehőse, az is biztos.
– Kakaót? – kérdez vissza, s elgyötört képpel néz a lányra. – Úgy nézek ki, mint aki tart? – s bár gunyoros is lehetne a kérdés, de a férfi hangjából kizárólag az álmosság hallatszódik ki. – Miért nem mondja el mi történt?
Lilyre csupán egyszer pillantva menet közben lassan elindul a konyhapult mögé.

Még két lazább kört fordul mire sikerül mindent becuccolnia és ha végzett lehajol és szórakozottan megcirógatja a lábánál sündörgő Molly buksiját. Hármuk közül egyedül az eb mutat határozott lelkesedést az iránt, hogy Lily itt van, bár a lánynak van egy olyan sanda gyanúja, hogy a blöki egy új játéknak vagy épp egy baltás gyilkosnak is ugyanilyen lelkesen csóválna. Feltéve, hogy az illető megvakarássza kicsit a füle tövét.
Tekintete Rappoldra siklik, ahogy a férfi becsukja mögötte az ajtót, s a helyükre csusszanó zárak ritmusa és sokasága kifejezett elégedettséggel tölti el a szöszkét. Így sem teljesen biztos benne, hogy nyugodtan fog tudni aludni, de azért egy komplett páncélajtó mögött mégis egészen más érzés kucorogni.
Bocsánatkérő félmosollyal ajkán vonja meg a vállát miután felegyenesedik a blöki mellől. Manó sem tudja, biztos van egy csomó olyan dolog a lakásban, amin meglepődne a lány. A kakaó pedig elég alapfelszereltség. Végülis, nem magnézia port kért, ami azért a legtöbb háztartásban erőteljesen hiánycikk lenne.
Pár pillanatig még szemez a férfi hátával, majd újra leguggol és nekilát kibújni a cipőjéből. Macis zokniban indul meg ő is a konyhába, majd felzuttyan a kedvenc konyhapultjára. Most viszont a lábait is maga alá húzza, s törökülésben helyezkedik el Rappold felé fordulva, persze csak ha a férfi nem emel kifogást az ellen, hogy a kislány így kényelembe helyezze magát a pulton. Ha mégis tiltakozna akkor lemászik onnan, és Rappolddal szembe helyezkedve támaszkodik neki a pultnak.
Tekintete a férfiét keresi és fájósan elhúzza a száját. Nem, még mindig nincs kedve előadni az elmúlt másfél-két óra eseményeit, de… talán Rappoldnak lenne valami ötlete mi a franc is lehetett ez az egész. Vesz egy mély levegőt, majd lassan kifújja.
– Egészen biztos benne, hogy hajnal kettőkor az én baromságaimat akarja hallgatni? – kérdi végül, de mindenféle bántó él vagy gunyoroskodás hiányzik a hangjából. Látja, hallja Rappoldon, hogy álmos és lassan Lilyn is kezd úrrá lenni a kimerültség. Kérdőn tekint a férfi szemeibe és tudja, hogy ha már befogadta estére az a minimum, hogy válaszol Uriah kérdéseire. De talán ráér az a válasz reggel, vagy délután is neki. Tekintete újra a hűtőre siklik, majd vissza a férfira, ahogy apró mosolyt erőltet ajkaira.
– Esetleg egy kis jeget kaphatok? – kérdi. Hátha az még ebben a háztartásban is van, az arcának pedig kifejezetten jól esne végre valami hideg.

Valahol megnyugtató, hogy a szöszke visszatért a Rappold által megismert önmagához. Bár annak a férfi jobban örült volna, ha annyira nem lesz sikeres a visszatérés, hogy egy kérdéssel kezdjen. Amíg a lány feltelepszik a pultra, az újságíró kinyitja a hűtőt, kivesz belőle és a pultra tesz egy fehér papírba csomagolt húst, pont a szöszi mellé, s az előre szeletelt birkakarajból egy szeletet átnyújt Lilynek. Ha nem veszi át a lány, ő rakja a szemére/szájára/homlokára, ahova a legindokoltabbnak látja.
– A jégnél jobb. Ha már nem kell, tegye vissza a többihez – mondja szenvtelen hangon, s a nagyjából visszacsomagolt húst visszateszi a hűtőbe.
– És nem, ez így nem működik! Ne kérdezzen vissza, csak válaszoljon a kérdésemre. Vagy mondja azt, hogy nem válaszol és én visszamegyek aludni és maga virraszthat egyedül – sóhajt, s szigorú tekintettel nézi Lily arcát, aki remélhetően nem finnyáskodja el azt a birkát. Nem a legolcsóbb cucc. – Viszont, ha már befogadtam, azt gondolom, hogy megtudhatom mi történt magával.
Az utolsó mondatnál a hangja némileg megnyugszik, bár kimondottan eddig sem volt ideges, éppen csak a kelleténél egy kicsit erélyesebb, ami vagy használt az ügyének, vagy nem, majd a szöszi reakciójából kiderül.

Érdeklődve figyeli ahogy Rappold elővadássza a húst a hűtőből majd felé nyújtja. Nem nyúl érte, de nem is tiltakozik, ahogy a férfi a homlokához nyomja a szeletelt haszonállatot. Kicsit furcsállja ugyan a dolgot még a magyarázat után is – ő ugyan még mindig jobban örülne egy kis jégnek, vagy jégakkunak, egy zacskó mirelit zöldborsónak, mint a nyers húsnak, de ha Rappoldnál ez a szokás.... Ugyan ki ő, hogy kételkedjen az újságíró módszereiben?
– Aztán ne engem hibáztasson, ha szőke hajszálakkal lesz tele a vacsorája. – pillog fel a férfira, s a gyenge, de határozottan pimasz felhangból is érződhet, hogy Lily kezd lenyugodni és visszatalálni önmagához. Fél kézzel szorongatja a barit a fejéhez és igyekszik úgy forgatni, hogy ki is lásson alóla.
A prédikációra csak sóhajt még egyet, majd könyökét megtámasztja a térdén és úgy pillog fel a férfira.
– Igaza van. Bocsánat. – ismeri el, s a hangja is visszakomolyodik. A szigorú tekintetet látva egy lágy mosoly suhan át az arcán, de hamar eltűnik, ahogy próbálja a kislány összeszedni magát. Még egy pillantást vet a férfi szemeibe, majd pár centivel lejjebb araszol a tekintete, s kitartóan kezdi el fixírozni Uriah állát.
– Otthon voltam, mikor csöngettek és kinyitottam az ajtót. – kezd neki, majd az újságíró eddigi viselkedéséből kiindulva és számítva a rosszallására megrázza a fejét. – Most már tudom, hogy baromság volt, nem kell kioktatnia róla.... Elég ha a végén ezt is beleépíti a hegyi beszédébe. – nem cinikus, inkább mérges ráadásul saját magára, ami az egész szituációban talán a legidegesítőbb.
– Két kétajtós szekrény állt az ajtóban én meg nem igazán voltam kíváncsi mit is akarnak, úgyhogy visszacsaptam rájuk az ajtót. Vagyis megpróbáltam, de..... hát nem vagyok az a tipikus szumóbirkózó, úgyhogy elég lazán be tudta tolni az egyikük az ajtót. Én meg megcsúsztam a tetves szőnyegemen és sikerült fejjel levennem az ajtó élét. – keserűen húzza el a száját és szabad kezével bök egyet a feje irányába, jelezve, hogy ennek az eredményét igyekszik épp a barival orvosolni.
– Aztán kaptam egy nevelő célzatú pofont, amiért elkezdtem az összes eszembe jutó felmenőjüket szidni. – mutat az ajkára, ami ekkor repedt fel, majd egy röpke pillanatra megemeli tekintetét, de alig csak egy pillantást vet Rappold arcára s már siklik is vissza a férfi esti borostájának behatóbb tanulmányozásához.
– Magyaráztak valamit Jonny bácsiról és hogy ő milyen megállapodást kötött a főnökükkel, és hogy az ipse már egy hónapja várja a részét, márpedig ő igazán nagyon nem szeret várni és én most fizessek nekik..... – elgondolkodik, de semmi konkrét összeg nem jut az eszébe amit a két gorilla említett volna – nem tudom mit és mennyit. – megrántja a vállát és tart egy pillanat szünetet mielőtt folytatná.
– Jonny bácsi segített lakást keresni nekem és furcsa is volt, hogy egy viszonylag jó környéken olyan olcsón talált egyet.... de a bérleti díjat fizettem rendesen és...... gondoltam biztos van valami ingatlanos haverja, aki segített neki. Elég nagy baromság, ugye? – kérdi cinikus mosollyal, s pár pillanatra újra elhallgat.
– Szóval a két gorilla közölte, hogy fizessek vagy van fél órám elhúzni a retekbe a cuccaimmal együtt. Azt mondták a főnök bírta Simlist, úgyhogy a pasi rájuk szólt, hogy fél óráig nem érhetnek hozzám. Úgyhogy összedobáltam amit 20 perc alatt tudtam és leléptem. – fejezi be az első felvonást és ennél többet tényleg nem tud ő sem a sztoriból. Dehát alig ismerte Jonny bácsit és az ügyeit. Arról is Rappoldtól halott először, hogy voltak egyáltalán a bácsikájának ügyei.
– Először a barátnőmhöz akartam menni, de..... nem hiszem, hogy a két marha rám pikkelt volna, de nem akartam bajba keverni a lányt. – folytatja. Ha már egyszer elkezdte és ha az újságíró mesét akart, akkor megkapja a teljes sztorit. – A fiú haverjaim fele a szüleivel lakik, a másik fele épp morog rám, vagy valami más miatt nem akartam hozzájuk menni, úgyhogy..... végül magánál kötöttem ki. – zárja le a maga részéről a sztorit. Ahhoz már semmi köze a férfinak, hogy egy fél órát kellett ücsörögnie az ajtaja előtt, mire meg merte nyomni a csengőt. Nem. Ezt nem szedi ki belőle. A méltóságának és az önbecsülésének utolsó morzsáihoz igenis kitartóan ragaszkodik a szöszke.
A hangja végig semleges, csak néhol árnyalja cinikus, vagy dühös felhang, viszont cirka a sztori felétől elkezd egész testében remegni. Érzi ahogy újra fokozódik a szívverése, hiába szinte teljesen biztos benne, hogy a két idióta nem fogja ide követni és hogy reggelig Uriah sem fogja kirakni a szűrét. Spontán reakció, mégis kegyetlenül utálja hogy ennyire remeg.
Beszéd közben alig párszor emelkedik csak a tekintete Rappold orránál magasabbra, most viszont újra a tekintetét keresi, ha csak egy pillanatra is, s ha bármi neki nem tetszőt lát a szemeiben újra elkapja a pillantását és várja a dörgedelmes lecseszést, amiben minden bizonnyal részesíteni fogja őt a férfi.

Hagyja, hogy a lány rendezze a sorait, s szenvtelen arckifejezését igyekszik megtartani, csupán akkor kerekednek el a szemei, mikor a lány a hegyi beszédet említi.
Hogy tervezett-e ilyesmit az újságíró? – Talán. Minden esetre most még nem szól közbe. Akkor is csak bólint, mikor a szöszi bocsánatot kér.
Továbbra is a pultnak támaszkodik, szemben a szöszivel, s kezeit lazán a gránitlap szélére teszi. A történet végre testet ölt előtte, s csak némi homlokráncolással és fejcsóválással kíséri a sztorit a maga részéről, de látva, hogy a lány még mindig ennyire a történtek hatása alatt van – ami nem is csoda – jobbnak látja azt a bizonyos hegyi beszédet minimalizálni. Éppen elég büntetés egy ilyen este önmagában.
– Nyugtassa meg a tudat, hogy ezek valószínűleg akkor is magára törik az ajtót, ha nem nyitja ki – csóválja meg a fejét, majd kesernyésen elmosolyodik. – Persze, ettől még butaság volt kinyitnia. Ez tény. Ha hisz Istenben, adjon hálát neki, hogy ennyivel megúszta. Meg azért is, hogy túlzottan fáradt vagyok lebaszni magát, amiért nekilátott kekeckedni két gorillával.
Ezt követően elválik a pulttól, s barátian meglapogatja Lily vállát.
– Mindazonáltal, – engedi el Lily vállát, majd az állánál fogva óvatosan megemeli a lány fejét, hogy a szemeibe tudjon nézni. – Ne ostorozza magát, amiért bízott Simlisben. Alighanem ez a rendes kislányok ismérve. Végülis, kiben bízzon az ember, ha nem a rokonaiban…? – a kérdés költői, nem vár rá választ, s elválva a szöszitől, újra a szemben lévő pultnak támaszkodik.

Figyeli Rappoldot, de a tekintetében a kedvesség és a megértés ugyanolyan frusztráló most, mint ha haragudna rá vagy lenézné őt a férfi. A pólóját fixírozva hallhatja a biztatónak szánt szavakat, de azzal erőteljesen cél téveszt Uriah.
– Ez nem épp a legmegnyugtatóbb. – fűzi hozzá félhangosan, szinte csak magának a szöszke. Mondjuk ha rátörik az ajtót.... arra már talán a szomszédok is reagáltak volna valamit. Például magukra zárják az ajtajaikat és megpróbálnak úgy tenni, mintha nem is léteznének. Mint minden jó szomszéd.
Röviden bólint. Tudja, hogy ostobaságot csinált, ahogy azt is, hogy cseszett mázlija volt. Tudja, de most mégsem érzi. Majd ha kicsit leülepedtek benne a dolgok és újra tud magához mérten rendesen gondolkodni. A következő pedig..... hangosan és a szituációhoz képest kifejezetten jókedvűen nevet fel. Nos igen, egy elmaradt lebaszás mindig kellemes, pláne ha ilyen szépen fogalmazzák meg az ember lányának a dolgot.
Fáj a szája, a feje de még mindig vigyorog és remeg, de már a fel-feltörő kuncogástól, amikor Uriah mellé lép. A férfi közelsége..... határozottan kellemes. A váll-lapogatás, akármilyen kedves és baráti gesztus is, valahogy furcsának hat a lány számára. Gondolkodás nélkül emeli viszont szabad kezét és fonja ujjait Rappold karjára. Nem erős, nem követelő és abszolúte minden hátsó szándéktól mentes. Szimplán csak veszettül kell most neki valakinek a közelsége Rappold pedig a várttal ellentétben kimondottan kedves most vele.
Emeli a fejét ahogy a férfi ezt vezényli neki. Végre sikerül abbahagynia a nevetést is így csak szelíd mosoly ül ajkain. Uriah szavai kellemesek viszont jóval korábban lép vissza újra a pult mellé, mint ahogy Lily szeretné. Hagyja ujjai közül kicsúszni a férfi kezét, tekintetét viszont nem ereszti.
– Köszönöm. Hogy maradhatok és azt is, hogy nem üvölti le a fejem. –húzza félmosolyra ajkait. Már egészen megszokta a szúró fájdalmat, bár ettől még nem lett kellemesebb a dolog.
– Meddig púderezzem még a homlokom a nyers hússal? – vált témát és egyben hangnemet is. Ennyi komolyság bőven sok volt neki egy estére. De még egy hónapra is.

Lily hálálkodására csak biccent, s a lány érintése sem hatja meg jelenleg. Maga sem azért tette, hogy elcsábítsa Lilyt, egyszerűen frusztrálta, hogy a nő csak egyszer-egyszer néz a szemébe, s akkor is csak egy-egy pillanatra.
Persze ahogy neki, úgy a lánynak is joga van elgondolkodni...
A pulthoz való visszatérése után a férfi fordítja a tekintetét maga elé, egészen le a padlóra. Végiggondolva, határozottan nem a jó ötlet, hogy a kishölgy maradjon, mégis a legjobb, amit tehet, hogy befogadja, elvégre mégsem dobhatja ki csak úgy. A szöszi pár nap alatt vélhetően talál magának szállást valahol, még ha csak ideiglenest is… mondjuk egy barátnőjénél, ha már látja, hogy egyetlen túlméretezett emberszabású sem vadászik rá, vagy tudja fene… talán még egy megfelelő albérletet is összehalászhat. Rappold magát ismerve egy hétnél többet nem ad a lánynak, nem. Egy hétnél tovább nem fogja itt kibírni. Igaz, hogy még csak napokról sem esett szó… egyáltalán semmiről…
Átkozott álmosság!
Ez a gondolat tulajdonképpen megnyugtatja, s immár az újra mosolygó(?) szöszire néz fel, miután egy fél percre az arcát a tenyereibe „temetve” megdörzsölte a homlokát.
– Amíg jónak látja – majd nagyon komolyan hozzáteszi – Csak tegye vissza a hűtőbe, ha befejezte. – majd kelletlenül ellöki magát a pulttól, s elindul a szobája felé.
– A vendégszoba tele van dobozokkal, ott ma éjjel nem tud aludni. Adok egy takarót és párnát, elalhat itt kint a kanapén – fordul vissza Lily felé, s úgy tesz meg két lépést. – Jöjjön!

Némán figyeli a férfit, s eszébe jut az egy hónappal korábbi beszélgetésük. Mikor Lily épp, puszta szórakozásból azt próbálta kideríteni, hogy Rappold vajon alapvetően rendes pasi-e. Szórakozottan mosolyodik el az akkori válaszon, a lány megítélése szerint viszont most már egyre határozottan billen a mérleg nyelve és nem a negatív irányba.
– Rendben. – jegyzi meg, majd lekászálódik ő is a pultról. Megnyújtóztatja kicsit a lábát, majd kinyitja a hűtőajtót és kiveszi a zacskó húst, amiből a hiányzó darab a homlokán pihen. Igyekszik azért átvizsgálni mielőtt elcsomagolná és egy szöszi hajszálat le is varázsol róla, de ettől eltekintve semmi baja a cuccnak. Visszacsomagolja a többivel együtt, bedobja a hűtőbe majd megmossa a kezét és az arcát, megtörli majd sietősen iszkol Rappold után a nappaliba.
– A kanapé tökéletes lesz. – mosolyodik el, hisz a páncélajtó és az eddigi kiszolgálás valóban több, mint amit a szöszke remélt az estére. A ma éjjel azért furcsán üti meg a fülét, de.... biztos csak rosszul értette. Van egy olyan sanda gyanúja, hogy holnap úgyis lesz még egy kiadósabb beszélgetése a férfival a közeljövőre vonatkozó terveiről, az itteni szabályokról és talán tart egy kevésbé beható, viszont jóval funkcionálisabb körbevezetést is a házigazda, mint amilyet legutóbb élvezhetett a kislány. No nem mintha azzal bármi problémája is lett volna, csak pl egy törölközőt nem biztos, hogy megtalálna a szöszke.
A kanapé mellől álmosan vakkant feléjük Molly is – szóval ezért nem téblábolt a kis ufó a konyhában!
– Molly nem fogja megrágni a motyóimat? Pakoljam odébb, vagy maradhatnak itt? – kérdi, s nagyon reméli, hogy maradhatnak a táskák ahol vannak. Nem mintha olyan nagy munka lenne odébb rámolni csak.... jó lenne már végre vízszintesben. Hosszú volt ez a nap.

Tárgy: 200.! Kedd Feb. 24, 2015 6:14 pm

Nem várja meg míg Lily elrakja a húst, az újságíró visszafordul a szobák irányába. Felkapcsolja a villanyt a saját szobájában, s egy pár pillanatig elgondolkodik azon, hogy a franciaágy jobb oldalán lévő párnái közül passzol át egyet a szöszinek, de végül lemond erről, s benyit a vendégszobába, ami momentán jobban hasonlít egy lomtalanítás előtti raktárhoz, mint hálószobához. Van ott minden, főként kartondobozok GOMER felirattal, egy varrógép, amit húga egy helyi régiségboltban vett cirka negyed éve, és azóta is cseszett eljönni érte, még több doboz, egy fekete hintaló, egy kosárlabda, egy pár felakasztott bokszkesztyű, Gomer sílécei (abszurdum, hogy itt tartja őket) és ezek között egy ágy, plédekkel letakarva. No meg valahol egy szekrény is van, hiába nem látszik…
Rappold felnyalábolja a plédet, az alatta lévő paplant és a két párnát, majd néhány doboz helyét és formáját átrendezve orra bukás nélkül kikerül a szobából.
– Ennek örülök – mondja és Lily kezébe nyomja a cuccost. Végülis elég széles és hosszú az a dög ahhoz, hogy egy Lilynyi szőke elférjen rajta egy éjszakára. Éppen ezért nem ragozgatva túl a témát a férfi, inkább a bőröndök felé pillant.
– Nem kell. Molly nem a rágcsálós fajta. Ő bútorokra mászik. – közli mély meggyőződéssel, majd a kezét a szája elé téve elnyom egy ásítást. – Oké, én eddig bírtam talpon. Lefekszem. A fürdőszobába ismeri az utat. Valamennyi meleg víz még lehet. Jó éjszakát! Reggel beszélünk.
Igyekszik bíztatóan a lányra mosolyogni, majd, hacsak Lily nem tiltakozna kézzel-lábbal ellene, visszamegy a szobájába, behajtja maga mögött az ajtót, s megszabadulva a melegítő fölsőjétől, befekszik az ágyba.
Vagy negyed óráig fülel kifelé, mielőtt sikerül az egész helyzetet hagyni a fenébe, s az alvásra koncentrálni. Csak reméli, hogy Lily nem fog nagyon ricsajozni, amikor Molly felmászik mellé a kanapéra, ezen az estén éppen elég volt egy nem kért ébresztő a szöszitől.

Tárgy: :* Kedd Feb. 24, 2015 11:32 pm

A nappaliban ácsorogva várja meg amíg Rappold előkerül az ágyneművel. Átveszi tőle a cuccokat és egy laza félfordulattal dobja le őket a kanapéra. Majd megágyaz magának. Előbb-utóbb.
-Értem. –mosolyodik el Molly rövid jellemzésére, s előre elkönyveli magában, hogy ma este a blökivel fog aludni. Végülis kettejük közül ő a vendég a kanapén.
-Jó éjt! –köszön el Lily is, majd fél kézzel megtámaszkodva Rappold vállán felpipiskedik és nyom egy puszit az arcára. Mert csak. Mert ma már elégszer mondta, hogy köszöni. Megvárja míg a férfi elvonul a szobájába, majd ő is megfordul és lassú léptekkel a motyói mellé sétál. Megpróbálja kitalálni vajon melyikben is találhatna valami kinyúltabb pólót, amiben alhat, de rövid gondolkodás után meg kell állapítania, hogy fingja sincs életének melyik részét melyik táska rejti, így fel is adja a dolgot. Egyszerűen csak nincs kedve, sem energiája feltúrni a cuccait.
Lerúgja a zokniját és mezítláb slattyog tovább a bejárati ajtóhoz. Végignézi a zárakat, majd lenyomja a kilincset, de nem történik semmi. Újra próbálkozik, de az ajtó meg sem moccan. Halkan sóhajt fel, majd a fürdő felé veszi az irányt. Percekig csak áll a tükör előtt és igyekszik megbarátkozni a saját tükörképével. Nem túl egyszerű. Egy többnapos libafos jobban néz ki, mint ő jelenleg. Gyors cicamosdás, aminek a végén megállapítja, hogy még fogkeféje sincs. Röviden, némán szitkozódik, majd csak kiöblíti a száját egy kis fogkrémmel. Legalább az íze meglegyen.
Visszasétál a nappaliba, megágyaz, de képtelen elheverni a kanapén. Kibújik a pulcsijából, a melltartóból és a nadrágból, majd feltelepedik a kanapé sarkába. Némán ücsörög a sötétben, hallgatja a lakás zajait. Nem telik el sok idő, mire Molly is felugrik mellé, s miután körbeszimatolta az új alvótársát kényelmesen elfészkelődik Lily mellett.
Vagy egy órán keresztül pillog még maga elé meredve, el-elbóbiskolva a lány, de igazán elaludni nem tud. Felkel inkább, elsétál a táskájáig, előkotorja a telefonját és a fülhallgatóját, bedugja a füleit, majd kellően hangosra állítja a zenét, hogy már ne hallja a hűtő zümmögését és az egyéb, idegen zörejeket. Mollyt plüssmaci módjára kapja fel ahogy befészkelődik az ágyba. Magához szorítja a kis cuccot, no nem azért, mert az eb meg tudná őt védeni, de például egész jól hozzá lehet vágni bárkihez, ha álmában megtámadná őt valaki. Fészkelődik és forog még egy darabig majd felszínes, nyugtalan álomba merül.

Durván harsan fel a telefon ébresztője Rappold éjjeliszekrénye mellett. A férfi álmosan könyököl fel, majd megnézi a kijelzőt, s kikapcsolja a nyekergést. Erre a napra már végleg.
Reggel hét óra, s valami elképesztő álmosság van rajta még mindig az éjszakai látogatója miatt, ami azt is eredményezi, hogy az újságíró passzolja az aznap reggeli kocogást. Kész szerencse, hogy Lily kilakoltatói voltak annyira tapintatosak, hogy nem hétköznap tegyék ki a kislány szűrét, így Rappoldnak legalább amiatt nem kell aggódnia, hogy el fog késni a munkából.
Kelletlenül fordul a másik oldalára, s egy ideig hallgatózik, azonban a nappaliból semmi neszt nem hall. Egy cirka fél órára visszaaludnia is sikerül, de túl sokáig képtelen ágyban maradni. Felkel, álmos képpel nyúl a köntöséért, s abba belebújva a fürdőszoba felé veszi az irányt.
A szobából kilépve azonnal beletolakodnak a látóterébe a szöszi bőröndjei, s a csendet Molly és Lily(?) egyenletes szuszogása teszi némiképpen életszerűvé. Rappold csak egy pillantást vet a kanapé irányába, majd magára zárja a fürdőszoba ajtaját…
Mintegy húsz perc múlva – többek közt egy kiadós zuhany után – pár fokkal éberebben megy a konyhába, felteszi a kávét, majd bekapcsolja a rádiót, s egyből lehalkítja annyira, hogy az alvókat mégse ébressze fel, de azért halljon valamit. A reggeli hírekig még vagy nyolc perc van hátra, a kávé elkészüléséig kb. ugyanannyi, ezért Rappold visszamegy a szobába és felöltözik. Farmernadrág, kinyúlt pulóver, edzőcipő… Mollyt kb. fél óra múlva le kell vinni sétálni, addig Lilyt semmiképpen sem akarja felkelteni, azt megteszi a kutya, aki kitartóan nekilát nyalogatni a szöszke arcát.

Halvány, beazonosíthatatlan zajok zavarják fel a lányt, ma már sokadjára. Az egész este összesen talán ha pár órát alhatott – az új hely, a kanapé határai, Molly mocorgása és az este eseményei közös erővel akadályozták meg, hogy Lily pihenni tudjon. A normál esetben egy durvább vihart is gond nélkül átalvó szöszke, most minden apró, cseszett neszre megrezzent. Azt mondjuk erőteljes túlzás lenne állítani, hogy felébredt rájuk, de pihenni esélye sem volt miattuk.
Hallja az ajtónyílást, a zuhanyból folyó víz zaját, de képtelen konkrét dolgokhoz társítani a hangokat. Zavaró möszötök csak, amik nem hagyják őt tovább aludni. Újra az ajtó, Lily pedig résnyire nyitja szemeit, de nem mozdul. Látja Rappold elsuhanó körvonalait, hallja a rádió zörejét, de semmi kedve nincs még felkelni. Visszazárja pilláit és megpróbál visszaaludni.
Elfészkelődik újra, kényelmesen s hagyja, hagyja elúszni a zajokat. Nem fontos. Nem érdekli. Nem..... Nyűgösen nyüsszen fel, ahogy valami nedveset érez az arcán. Túl lusta felemelni a kezét vagy kinyitni a szemét, hogy ellökje magától vagy beazonosítsa a támadóját. Kitartóan nyüszög, de a nedves csak nem akarja abbahagyni így egy hangosabb morranás kíséretében végül ledúrja maga mellől Mollyt. A kutyu csak pillog párat, de láthatóan nem vette nagyon magára Lily nyűgösségét. Helyette inkább megrázza magát és elkocog a konyha felé.
Még mindig nyöszörögve igyekszik a szöszkeség megszabadulni az arcát borító ufónyáltól, s viszonylag bizonytalan, darabos mozgással igyekszik beletörölni a képét a takaróba. Hangosan nyüszít fel, ahogy sikerül erősebben végigtörölnie a száját. A fájdalom csöppet észhez téríti – kinyitja szemeit és lassan pillog körbe a takaró alól. Beletelik neki pár pillanatba, mire sikerül beazonosítania a környezetét, dehát jó munkához ugye idő kell.
Lassan, ügyetlenkedve küzdi fel magát függőlegesbe, majd elmászik a kanapé sarkába és megtámasztva a hátát megállapítja, hogy ő mindent megtett annak érdekében, hogy ülve tudjon maradni. Maga után cibálja a takarót, felhúzza a lábait, megtámasztja a fejét, majd rövid pillogás után újra lecsukódnak a szemei.

Alig figyel oda a nyüszögésre, csupán egy-egy kárörvendő mosoly jelenik meg rövid időre az ajkain, ahogy látja a szöszit Mollyval küzdeni, majd nagysokára megmozdulni és felülni. Nagyon nem ragad le a látványnál, csak kinyitja a bejárati ajtót, s beveszi a lábtörlőre tett vasárnapi újságot, majd az összegömbölyödő Lilyre néz útban a félfallal leválasztott konyha felé.
– Jó reggelt! – köszön a lánynak, ahogy az újságot kibontva elhalad mellett, majd a szekrényből elővesz két kávéscsészét, s a kávégépből kifőtt cuccot beleönti. – Kávét még kap, de reggelit, nem fogok készíteni magának.
Ezt követően kibont egyet a mosogató alól elővett kutyakonzervből, s kiönti Molly táljába. A kis jószág élesen felvakkant háromszor, majd nekilát enni. Rappold csak ezt követően sétál vissza Lilyhez, s jelentőségteljesen a lány arcára néz.
– Ne vegye zokon, de pocsékul néz ki ma reggel.

Próbálja stabilan tartani a fejét a mancsán, de minduntalan megbillen az egyensúly. Csíknyi résre húzott szemekkel követi Rappold mozgását, aki igazságtalanul éberebbnek tűnik, mint a szöszke, ráadásul valami hihetetlenül gyorsan mozog! És nem átall hozzászólni!
– Ezt azért ilyen határozottsággal nem állítanám. – jegyzi meg a köszöntésre csöppet fejhangon, a mondat közepébe beleásítva. A következő kijelentés viszont kifejezetten a kedvére való.
– Cukorral, tej nélkül! – adja ki az utasítást, majd átrendezi magát törökülésbe, kezeit leengedi az ölébe és igyekszik ráfókuszálni a pasira. Nem a legegyszerűbb a művelet, node egy adag kávéért sokmindenre képes az ember. Lily meg pláne. Boldog mosolyra húzza a száját, ami most mintha még jobban fájna, mint az este ( csessze meg! ), majd kinyújtja kezeit a bögréért. Végülis fontos hinni a csodákban. Például abban a csodában, hogy Rappold lesz olyan cukorborsó és ágyba, pardon, kanapéba viszi a szöszkeségnek a reggeli kávét és nem kell az éltető koffein beszerzését önállóan abszolválnia a kislánynak.
Rappold közeledik, Lily pedig veszettül igyekszik ráfókuszálni, de minimum követni őt a tekintetével. Mikor a pasi végre egyhelyben marad ez úgy ahogy sikerül is a kislánynak. A bókra morcosan ráncolja a szemöldökét, s látványosan végigméri az újságírót.
– Hát maga sem egy kiköpött Johnny Depp, ha épp tudni akarja. – jegyzi meg bájosan mosolyogva, majd félkézzel beletúr a szöszke tincsei közé. Gubanc hátán gubanc. Ezen csak a hajmosás és a balzsam fog segíteni. Azt már nem közli a pasival, hogy ő tulajdonképpen minden reggel elég pocsékul néz ki. Csak a legtöbb reggel előtt nem cincálja így szét a pofiját.
– Nagyon bedagadt a képem? –érdeklődik finoman és nőiesen, bár sejti a választ. Éppen elég cseszettül érzékeny volt már a szája is és a homlokánál érzett tompa lüktetés sem épp a legbizalomgerjesztőbb.

Rappold hamar rájön, hogy csak egy csészényi adag kávé nem biztosítja a kishölgynek a megfelelő mennyiségű koffeinbevitelt, s valószínű, hogy rendesen belekapaszkodni se tudna a lány a csészébe. Minden esetre az már jó jel, hogy a kávé után nyúlkáni van ereje. Az újságíró levesz egy bögrét a polcról, a már kiöntött kávét az egyik csészéből átönti abba, s még egy kevés italt tölt mellé. A kért cukor beletétele és nagyjából való elkeverése után nyújtja át Lilynek a cuccot.
– Nem akarom tudni – jön a válasz egy leheletnyi fáziskéséssel, s ez alatt a férfi alaposabban szemrevételezi a szöszi arcát.
– Eléggé – állapítja meg a kérdés után. – Fogalmam nincs, hogy az éjszakai kilakoltatói miben egyeztek meg Simlissel, de, ha úgy gondolja, tehet feljelentést ellenük, ha az illetéktelen behatolást nem is, de a testi sértést kimeríti, amit tettek. És ha rosszul érzi magát, akkor van egy orvos ismerősöm, aki megvizsgálja.
Míg beszél, leül Lily mellé a kanapéra. Nem tűnik úgy, mintha a lány nagyon nagy károkat szenvedett volna, valószínű a riadalom nagyon lehet, mint baj (persze, ha leszámítjuk azt, hogy otthontalanná vált a szöszi).

Boldogan csillogó szemekkel néz Rappoldra, ahogy a férfi felé nyújtja a bögrét. Hiába no, vannak még csodák!
– Köszi. – ad hangot is elégedettségének ahogy ujjai a bögrére fonódnak, majd felemeli azt az arca elé és lehunyt szemekkel kezdi beinhalálni a koffeint. A tömény feketének már az illata is jó hatással van a szöszkeségre, az íze pedig.... de ahhoz még túlzottan forró a cucc, hogy bele is igyon. Egy csöppet még várnia kell vele.
Csukott szemekkel hallgatja végig Rappoldot, biccent egyet a közepén, jelezve, hogy nem aludt el, sőt! még figyel is, ami ilyen kevés alvás utána határozott megpróbáltatás Lily számára.
– Azt hiszem a rendőrséget inkább kihagynám. Nekem sem említett Jonny bácsi semmilyen egyességet, de...... nem hiszem hogy akármilyen formában is jó ötlet volna belefolyni a tagok életébe. – kesernyés mosolyra húzza ajkait, majd kibújik a csészéjéből és végre Rappold felé fordul. – És köszi, de azt hiszem megmaradok. Végülis nem szédülök, nem rókáztam tele a kanapéját úgyhogy agyrázkódás talán kizárva. Lököttnek eddig is lökött voltam, úgyhogy ezt igazán nem foghatom rájuk. – vallja be az evidenset mosolyogva. – Összességében... azt hiszem ki kell ábrándítanom. Ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem. – húzódik szélesebb vigyorra a szája, de csak egy egészen rövid időre. Éles fájdalom nyilall az ajkába, amitől fájdalmasan szisszen fel.
– Franc! Az azért elég szemét dolog, hogy mosolyogni is fáj. – osztja meg frusztrációját a férfival, majd újra a kávéjának szenteli figyelmét. Kissé megdöntve a bögrét fújogatja a feketét, hogy közel ihatóra hűtse, majd egy aprót kortyol belőle. Tökéletes.
– Mellesleg..... mit tervezett? Mi a mai program? – fordul vissza az első korty után a férfi felé. Tekintete kérdő és meglepően komoly. Végülis..... talán jobb minél előbb tisztázni, ha pár órán belül új helyet kell találnia magának. Az mindenesetre pozitívum, hogy a férfi nem ezzel kezdte a beszélgetést mégis.... Lilynek van egy olyan nagyon sanda gyanúja, hogy akármilyen rendes is ez a pasi, hosszabb távon nem áll szándékában vendégül látni őt.

Rappold alig fordítja a fejét Lily felé, mikor a lány beszélni kezd.
Elgondolkodik, s magában igazat kell adnia a szöszinek, hogy egy efféle feljelentés tényleg bajjal járhat, mert ki tudja, hogy Simlis kinek van… volt eladósodva még. Pontosabban kinek nem volt eladósodva, azt egyszerűbb összeszámolni. Nem mintha nem bízna abban, hogy egy fehéret megvédenek az amerikai törvények, éppen csak bizonyos nehézfiúk keze hamarabb ér el az áldozatokhoz, mint ahogy a rendőrség mozdulna.
Magáért már kevésbé izgul ilyen téren, bár az öreg ügyletei őt is utolérték. Persze az újságírónak meggyőződése, hogy ő tud vigyázni magára, nem úgy, mint a szöszi, akivel lefejeltetik az első bejárati ajtót, ami mögé megpróbál elbújni. Igaz, azt eddig is tudta, hogy vehemens a kicsike, éppen csak most engedte be a lakásába. Ez a gesztus amellett, hogy részéről alap, többszörösen veszedelmes dolog. Veszélyezteti a józanságát, az ép elméjét, a méltóságát, a függetlenségét, valamint az önbecsülését. De hát a bajbajutott barátféléken segíteni kell… erre nevelték…
Minden esetre hagyja, hogy Lily végigmondja a magáét.
– Annak nagyon örülök, hogy megmarad, de én azért ezzel nem viccelnék – sandít Lilyre, s alig érezhetően elmosolyodik. – Nagyon rondán is végződhetett volna magára nézve – s immáron Lily szemeibe néz, feltéve, hogy ez lehetséges.
– Ami a terveim illeti, megiszom a kávém, aztán leviszem sétálni az ebet. Ennél tovább nem terveztem. Át kell gondolnom a helyzetet. Tiszta fejjel. Ugye érti?

Ráérősen fújkodja tovább a kávéját és szórakozottan figyeli, ahogy hullámzik az ital felszíne. Játszik vele, próbál másképp csücsöríteni, más szögből fújni a levegőt. Reggelente egyébként sem agytröszt a kislány, de ilyen fáradtan végképp el tudja foglalni magát a legostobább és legegyszerűbb dolgokkal is.
– Tudom, hogy mázlim volt. – mondja Rappoldnak címezve, de még mindig a bögréje felé fordulva. Egy újabb korty fekete után viszont már Lily tekintetét is magáénak tudhatja a férfi.
– Utólag könnyű okosnak lenni, de úgy sem tudok már változtatni a tegnap estén. Akkor meg jobb tanulni belőle és nevetni rajta, mint sírni miatta. Nem gondolja? – apró mosoly bujkál ajkai szegletében. Hiába szereti sokszor elviccelni a dolgokat a lány, azért alapvetően nem egy tipikus szőke liba. Az mondjuk eszébe sem jut, hogy Rappold annak tartaná. Van egy olyan sanda gyanúja, hogy a pasinak nem zsánere az önjáró gumibaba - legalábbis értelmes társalgást talán nem próbálna folytatni velük.
– Persze. – bólint komoly tekintettel, majd újra visszalágyulnak a vonásai. Ennyi komolyság bőven elég lesz egyszerre. – Szokott reggelizni? Összedobhatok valamit, amíg leszalad Mollyval. – ajánlja fel lelkesen csillogó szemekkel. Az meg sem fordul a fejében, hogy elkísérje az újságírót a reggeli körútra – valahogy van egy olyan sejtése, hogy a jelenlét erőteljesen hátráltatná, a „tiszta fejjel átgondolást” amit a férfi beütemezett a sétára. Kicsit meglögyböli a bögréjében a kávét, majd egy újabbat kortyol bele, de tekintete ezután újra a férfin pihen.
– Már ha nem bánja. – teszi még hozzá mosolyogva, félig kérdő hangsúllyal.

A mosoly hamar elmúlik, s Lily válaszát hallva Rappold szúrós szemmel néz a lányra. Messzemenőkig nem gondolja, hogy ezt ilyen egyszerűen lehet kezelni. Vagy szimplán csak arról van szó, hogy ő nem képes ilyen egyszerűen kezelni, de ha mégis, hát nevetni egyáltalán nem tud rajta. Pontosan ezek miatt meghagyja a lány kérdését költőinek, s a válasz részéről mindössze az imént említett borús pillantás.
Lily nyugtázza a kutyasétáltatást, ezért Rappold feláll a lány mellől és visszasétál a konyhába. Molly már tűkön ül, s két éles vakkantással kocog ki a pult mögül, megáll a bejárati ajtó mellé szerelt fogas alatt, amiről lelóg a póráza.
Rappold eközben a kezébe veszi a csészéjét, s megissza kihűlő félben lévő kávéját. A szöszi kérdésen elgondolkodik, s a csésze fenekéről a lány felé fordítja a tekintetét. Persze, szokott reggelizni, a parkban célba veszik Mollyval az első hot dog árust.
– Igen… – jön a válasz, ami kezdetnek kissé zavart, s Rappold amilyen gyorsan tud, helyesbít. – Persze, vagyis… bármit összeüthet magának, amit a hűtőben talál, miattam ne fáradjon.
Bár ennyit megtehetne a szöszi, ha már egyszer a férfi volt olyan kegyes és befogadta, Rappold mégsem érzi úgy, hogy rá lenne szorulva erre, így jobbnak látja minél előbb vinni Mollyt a parkba, s mire visszaér, addigra talán a szöszke is összerakja magát.
– Legfeljebb ¾ óra és itthon vagyok – szól oda a lánynak az ajtó felé menet, leveszi a dzsekijét a fogasról, s a pórázt Molly nyakörvére köti. – Kulcsot nem viszek, majd eresszen be.
Még megvárja a választ, aztán elhagyja a lakást.

Nem igazán tudja hova tenni épp most miért morog Rappold. A korább mosoly egész kedvesnek hatott, sőt, az egész pasi egészen kis szociálisan viselkedett ahhoz képest, hogy Lily hajnalban becsörtetett az életébe. Meglepően kedvesen. Röviden megfordul a szöszkeség fejében, hogy megtudakolja épp mivel is baszta ki a biztosítékot a férfinél, de inkább bölcsen és még mindig elég kómásan letesz erről a tervről.
Újra a kávéjának szenteli figyelmét, s a kanapéról figyeli ahogy Molly az ajtó elé döcög. Még mindig kifejezetten mókás látvány a kis űrlény Rappold mellett, Lily ajkai pedig ennek híven húzódnak újfent mosolyra.
A válaszra az újságíróra emeli tekintetét, majd biccent egyet.
– Rendben. Köszi. – nyugtázza verbálisan is, majd egy újabb oké és Rappold már el is tűnik. Mintha menekülne a lakásból, de minimum Lily közeléből. Ha egy negyed fokkal éberebb lenne a kislány, akkor lehet, hogy ezen elgondolkodna, így viszont csak kikecmereg a takaró alól és elsétál az ajtóhoz. Pár percig elszöszmötöl a zárakkal – benne hagyja a kulcsot abban, amit nem csak elfordítani ill. beakasztani kellett, és amihez elsőre megtalálta a hozzá passzoló kulcsot.
Pár pillanatig még szemez az ajtóval, majd visszasétál a konyhába. Farkasszemet néz a csukott hűtőajtóval, majd kiissza a kávéja maradékát, lepakolja a bögrét a pultra és visszasétál a motyóihoz. Röpke tíz perc kutatás után talál magának egy tiszta [You must be registered and logged in to see this link.], bugyit, tusfürdőt és hajbalzsamot, majd ezeket felnyalábolva bevonul a fürdőbe. A reggeli és a fürdés közötti versenyt az utóbbi nyerte jelenleg, így Lily levetkőzik és becsüccsen a kádba. Pár percig csak folyatja magára a vizet, s az épp csak langyos sugarak alatt lassan felébred. Miután hajlandó megmoccanni megmossa a haját és letusol. Ha végzett mindennel kimászik a kádból és nekilát törölközőt vadászni. Szerencsére annyira nincs túlzsúfolva a helység, sem pedig a szekrények, így hamarosan talál is egy tiszta példányt. Megtörölközik, majd rácsavarja törcsit a hajára és felöltözik. Nagyjából összerámol maga után – feltörli a kipancsolt vizet, kizuhanyozza a kádat, majd a szennyes cuccaival kicsoszog a nappaliba és elsüllyeszti őket az egyik csomagjába. Felkapja a kanapén hagyott farmerét, majd mezítláb visszasétál a konyhába vadászni magának valami ehetőt.