Gyalogszerrel kb. tíz perc leérni a tenyérnyi, város közepi zöldövezetbe. Szerencsére, Molly jól nevet kutyaként eddig tudta türtőztetni magát. Rappol elengedi az ebet, a kis jószág egyből eltűnik valamelyik bokorban, míg az újságíró a közeli hot dog árus felé veszi az irányt. Miután kifizette a hot dogot, leül egy padra, s nekilát enni. Molly időnként eltotyog előtte az úton, próbál kunyerálni, de miután gazdája nem sok figyelmet szentel neki, otthagyja őt, s helyette igyekszik barátságot kötni egy a pázsiton vakarózó dán doggal.
Rappold az órájára néz és azon agyal, hogy miként csináljon (csináljon-e egyáltalán) a beígért ¾ órából másfelet, valamint azon, hogy ezt Lily miként értékelné. Elég nagy lúzerség lenne idő előtt hazarohanni, még akkor is, ha a szöszit egyedül hagyta gyakorlatilag minden személyes holmijával, s még a pornócsatornákra sem tett gyerekzárat. A gondolatra szinte magába roskad, pontosabban nem a gondolatra, hanem arra, hogy ennyi idősen ilyen baromságokon agyal. Már-már azt hihetné, hogy megijedt egy kislánytól. Kesernyésen elmosolyodna, ha nem enne éppen, s igyekszik elterelni a figyelmét valami kellemesebbre, pl. a parkban kocogó csajokra.
Nagyjából tíz perc telik el ebben az áldásos semmire sem gondolással, s a férfi a hot dogot kivégezve áll fel a padról majd füttyent Mollynak. A mopsz mintegy fél percen belül előkocog, meglátva gazdáját visszaszalad hozzá, s azonnal leül annak lábai mellé. Rappold visszacsatolja a pórázt a nyakörvre, s haza indulnak.
Mintegy negyed óra alatt visszaérnek az utcába. Egy alsóbb szomszédnak hála a férfinak nem kell a kaputelefonon felhívnia a szöszit. A lift helyett a lépcsőn mennek fel, s persze hogy összefutnak a közeli templomba igyekvő Mrs. Herrerával. Szerencsére egymás üdvözlésén kívül nem hangzik el több szó köztük, azonban Rappoldnak óhatatlanul bevillan, hogy mi lesz, ha Elijah és/vagy Judith fut össze nála a szöszivel. Egy Mrs. Herrerával még simán közli, hogy semmi köze az ő magánéletéhez, de az unokabátyját ezzel a szöveggel nem lehet lerázni, különösen, hogy egy ideje Rappold igencsak nehezen akarja fogadni Bronsteinék hívásait, illetve igyekszik nagyon rövidre fogni a velük való beszélgetéseit.
Amint felér a negyedikre, becsönget, s erősen reméli, hogy Lily  mielőbb kinyitja az ajtót előtte.

Túlzottan nagy főzőcskézést nem akar rendezni, egyrészt mert fogalma sincs, hogy mit hol talál a szekrényekben, felforgatni pedig nem akarja őket, másrészt pedig nem tudja Rappold mennyire gondolta komolyan azt, hogy nyugodtan vadásszon le bármit, amit a hűtőben talál. Normál esetben mondjuk ez utóbbi nem nagyon zavarná a szöszit, most viszont nem tartja túl jó ötletnek felidegelni az újságírót. Kinyitja a hűtőajtót, szemez egy ideig a tartalmával, majd némi agyalás és lehetséges reggeliopció végiggondolása után kipakolja a vajat, felvágottat és pár paradicsomot. Kissé tanácstalanul pillog végig a szekrények során, majd nekilát kenyeret, evőeszközöket, kenyérvágó kést, tányért, esetleg vágódeszkát vadászni. Találomra nyitogatja ki a szekrényeket és húzgálja a fiókokat és pár perc kutatás után meg is talál mindent, amire szüksége van. Megmossa a paradicsomot és összedob magának három szelet szendvicset. Nem épp a kedvenc kajája, de van egy olyan sanda gyanúja, hogy Rappold akkor is le fogja harapni a fejét, ha egész nap korogni fog a gyomra, miután megengedte Lilynek, hogy kifossza a hűtőjét.
Ha elkészült elpakol maga után, a kést csak belepakolja a mosogatóba, a vaj és a maradék felvágott megy vissza a hűtőbe, vágódeszka pedig lesöprögetve vissza a szekrénybe, ahol találta. A tányért a pulton hagyja, majd visszasétál a fürdőbe. Átdörgöli még egyszer a haját a törölközővel, majd nekilát bebalzsamozni és kigubancolni a szöszke tincseit. Lopva pillant csak bele a tükörbe – tényleg elég szépen néz ki a homloka. Pont mintha előző este fejbesomták volna egy ajtóval. Apró, cinikus mosoly kúszik ajkára, de figyelmét jobban leköti  a millió meg egy gubanc, amivel rendesen meg is szenved, mire elfogadható frizurát sikerül belőle varázsolnia. Megszárítani nem tervezi a haját, nem is lenne már rá ideje mondjuk – épp csak végez a fésülködéssel, mikor felberreg a csengő. Az idegen hangra megrezzen, de hamar sikerül beazonosítania a forrását.
Kisétál a nappaliba, pipiskedve kipillog a kukucskálón, s ahogy meglátja Rappoldot elmosolyodik. Sorban kinyitogatja a zárakat, majd kitárja az ajtót s ellép a férfi és a nagy lelkesen befelé igyekvő Molly elől.
– Hello! –köszön mosolyogva, majd ha Uriah bejött behajtja mögötte az ajtót. A zárakat már a férfira bízza – őszintén fogalma sincs, hogy melyikeket szokta nappalra is zárni Rappold.
– Egész gyorsan végeztek a parkban. – mondja, bár rá sem nézett az órára, így akár a beígért ¾ óra is simán eltelhetett már, mióta leléptek. Lily leguggol és megsimogatja a lába körül sündörgő Molly buksiját, aki láthatóan nagy figyelemmel igyekszik körbeszimatolni a lány lábát és nadrágját. Esélyesen nem szokott hozzá, hogy van valaki a lakásban, mikor hazaér.

Ahogy kinyitja Lily az ajtót, Rappold gyorsan szemrevételezi a lányt, s egy hellóval köszön ő is, elvégre mégiscsak volt gyerekszobája. Szerencsére, a szöszke felöltözött, s az utat sem állja el, így az újságíró bemegy a lakásba, lecsatolja az eb pórázát, amit a fogasra akaszt, aztán leveszi a kabátját is. Csak eztán csukja be az ajtót, s húzza el az egyik reteszt.
Az igazsághoz hozzátartozik annyi, hogy Mollynál neki sokkal inkább szoknia kell, hogy van valaki a lakásban, mikor hazaérkezik, a kis dögnek ez kb. tökmindegy, amíg az a valaki megvakarálja a füle tövét. Rappold boldogságához ennél azért kicsit több kell.
– Nos – fordul Lily felé, s karba fonva kezeit nekidől a falnak. – Meg tudott reggelizni? – kérdi inkább ahelyett, hogy hova tegyem most magát? Mert cseszettül nem tudtam átgondolni, hogy jó hasznos-e nekem az, hogy maga itt marad.
De valahol el kell kezdeni a beszélgetést, s ezzel a fenti mondattal nem lehet.

Vigyorogva kócolja a kis cucc bundáját, Molly pedig vakkantva csatlakozik be a játékba és kezdi üldözni Lily csuklóját. Végülis... kutyának egészen biztos, hogy nem kutya, de izének egészen helyes a kis vakarcs.
– Nem. Még nem. – tekint fel Rappoldra még mindig Molly cukkolása közben, s kis vacak pedig kihasználva a lány pillanatnyi sebezhetőségét vidáman harap rá az egyik ujjára. – Inkább kimentem fürödni. A szekrényből vettem ki törölközőt. – folytatja, ahogy alig odafigyelve szerzi vissza a kezét a blöki szájából, majd ő is feláll.
– Viszont csináltam szendvicset, úgyhogy.... áthelyezhetjük a kupaktanácsot a konyhába? – mosolyodik el lágyan, s ha Rappold nem tiltakozik kézzel lábbal, akkor megindul a reggelije felé. Megmossa a kezeit – mára már épp elég kutyanyál jutott a szájába Molly ébresztője folytán – majd felcsüccsen a konyhapultra törökülésbe és maga elé veszi a tányért.
– Biztos nem kér? – kérdi, s nyújtja Rappold felé a tányért, ha a férfi követte őt. Ha Uriah meggondolta volna magát, akkor ad neki is egy szendvicset, majd Lily is nekilát a reggelinek. Nem szól semmit, amíg az első szelet el nem fogy, majd lerakja a tányért és tekintetét újra Rappoldra emeli.
– És... sikerült átgondolnia sétálás közben amit akart? Jutott valamire? – kérdez rá egyenesen, ha a férfi nem kezdett volna el eddig magától mesélni. Kérdőn, kíváncsian keresi Uriah tekintetét, ajkain laza félmosoly játszik.

A helyzetjelentésre nemes egyszerűséggel bólint, majd elválik a faltól, s követi a lányt a konyhába. Lemondó sóhajjal veszi tudomásul, ahogy a szöszi a pultra telepszik, de inkább nem szól semmit… nem szól semmit egyelőre, s csak a fejét rázza meg az elé tartott szendvicsek láttán. Nem mintha baj lenne azokkal, szimplán csak elég volt reggelinek az a parkbeli hot dog. Ettől függetlenül Molly csak megérkezik kaját kuncsorogni, legalábbis a padlón tompán csattogó mancsai ezt jelzik.
Rappold a pultnak támaszkodik a hűtő mellett, s onnan figyeli Lilyt. Erősen gondolkodik még mindig, hogy mit tegyen a lánnyal, de egyszerűen ezt nem tudta még mindig kitalálni. A kérdés mégis váratlanul éri, s vagy negyed percig némán néz Lily szemeibe/arcára, attól függően, hogy a szöszi felveszi-e a szemkontaktust.
– Nem igazán – vallja meg az őszintét, s, ha rajta múlik újabb fél perc telik el csendben. – Az igazság az, hogy jó ideje nem éltem együtt senkivel, ez a lakás egyszerűen erre alkalmatlan… és ahhoz, hogy normálisan tudjunk létezni egymás mellet… – de hirtelen megtorpan – Egészen biztos, hogy nálam akar lakni?
A kérdéshez egy meglehetősen hitetlenkedő arckifejezés társul.

Némán figyeli Rappoldot, hagyja, hogy a férfi megemészthesse a kérdést. Afelől egy csepp kétsége sincs, hogy felfogta-e Lily szavai – mégiscsak újságíró a szentem. Talán nem is tud nem figyelni. Bár ha hozzátesszük, hogy még pasi is....
A választ hallva finoman szélesedik a mosolya, fejét pedig csöppet oldalra dönti, de hagyja tovább nyúlni a csöndet. Végülis ő nem siet sehová és egy kenyér után már éhen halni sem fog. Könyökeit megtámasztja a térdein, ujjait lazán kulcsolja össze az ölében. Tekintete Rappold szemeit fürkészi kérdőn, csöpp pimaszsággal és játékossággal, amit talán nem is lehet kiölni Lilyből. A folytatásra viszont meglepetten pillog néhányat a lány. Együtt élni? Itt lakni? Kiegyenesedik, s csak saját döbbenete tartja vissza attól, hogy Uriah arckifejezését látva ne nevesse ki a férfit.
– Magánál lakni? – kérdez vissza némi szünet után, s egy pár pillanatig még képtelen elszakítani a tekintetét Rappoldétól. Egészen eddig a kislánynak szent meggyőződése volt, hogy ez a beszélgetés arról fog szólni, hogy, most azonnal kell-e új helyet találnia, vagy maradhat esetleg egy pár napot, maximum egy hetet, hogy kicsit összeszedje magát. De..... Meglepetten pillog körbe a lakásban, mintha csak most látná a helyet először. Tekintete végigsiklik a konyhán, majd kissé kitekeredik, s fordul tovább hátra, a nappali felé. Kissé elidőzik a csomagjain, a kanapén és a hálószobába vezető ajtón. Sőt, ha jól értette tegnap, akkor van a lakásban egy vendégszoba is.
Előre fordul és végigméri Rappoldot is, majd alig emelve csak, megvonja a vállát. Azt a rész inkább nem feszegetné a kislány, hogy ők bármilyen körülmények között is képesek lennének normálisan létezni egymás mellett, arról viszont elképzelése sincs miért ne volna alkalmas ez a lakás az együttélésre. Hiszen jóval nagyobb, mint Lilyé volt....
– Persze. – kezdi, de csak mert a pasi mintha csöppet háklis lenne arra, ha a lány kérdésre kérdéssel válaszol. – Miért ne akarnék magánál lakni? – érdeklődve néz a férfira, s ajkain újra játékos mosoly ül.

A lány kérdését hallva Rappold széttárja a karjait.
Hát mégis mi a frászért jött volna ide? Ugyan elég abszurd ötlet bebútorozni egy lényegében ismeretlenhez… mégis… illik a szöszihez…
Pár másodperc múlva az újságíró kezei a pult szélére kerülnek, s a férfinak még azt sincs ideje végiggondolni, hogy ez a megátalkodott kis perszóna valószínű a bolondját járatja vele, máris megbizonyosodhat arról, hogy a szöszke teljesen komolyan gondolja ezt az egészet… Vagy komolyan gondolja, hogy végigviszi ezt az őrült a felvetést?
– Miért is ne akarna… – állja a szöszi tekintetét, s nagyon igyekszik figyelmen kívül hagyni a lány arcán megjelenő pimasz mosolyt – …és mi volt az eredeti terve?

Könnyedén veszik el Rappold tekintetében, s épp csak egy-egy pislantás erejére töri meg a szemkontaktust. Végülis... miért ne? Hiszen a pasi jófej, kedves, láthatóan segítőkész, van egy tök jó lakása vendégszobával, egész jó kávét főz, sőt, még kaját is adott a szöszkének. Nem mellesleg pedig nem harapta le tőből a fejét hajnalban, tök jó a feneke és jó vele a szex. Ezek alapján tehát egyértelműen megnyerhetné a Lily legjobb lakótársa versenyt is, ha..... ha a kislány valóban ide cuccolna. Mármint ha nem kellene elcuccolnia innen. Ohh, igen. Fontos pozitívuma a lakásnak, hogy a szöszi összes cucca is itt van jelenleg.
Pár pillanat csupán, mire a lány végiggondolja mindezt, majd lazán vállat von.
– Miért is ne akarnék... – harapja be alsó ajkát, nem törődve a fájdalommal, sem pedig azzal az apró hanggal, ami mindig jelez, ha be kellene fognia a száját... és amit ennek ellenére szinte minden egyes alkalommal nagyvonalúan figyelmen kívül hagy a lány – ... és miből gondolja, hogy volt bármi tervem is?

Rappold már meg sem próbál szigorúan nézni. Az eddig sem vezetett eredményre abban az esetben, amikor a cél a szöszke viselkedésének komolyabbá tétele volt. Vajon képes-e egyáltalán ez a lány bármit is komolyan venni, vagy szimplán csak él bele a világba, esetleg életcélja, vagy inkább jelenlegi célja hülyének nézni az újságírót? Vagy csak szimplán hülyét csinálni belőle, ami Rappold saját bevallása szerint eddig remekül megy neki.
De miért is akarna belemélyedni a női elme rejtelmeibe ennél jobban? Éppen elég annak minden megnyilvánulását kívülről szemlélni, esetleg elszenvedni… Ahogy most elnézi a kis szöszkét… Végülis, ki ne fejlődne vissza két-háromsejtűvé egy ilyen arckifejezés láttán szíves örömest?
Ehhez még túl korán van.
Vesz egy mély levegőt, s karba fonja a kezeit.
– Nem tudom – mondja, s hangja felszínén ott tajtékzik némi hidegség, némi értetlenség. – Az emberek általában keresik a megoldást, amikor valami váratlan negatív esemény történik az életükben.

Várja a kioktatást, az atyai szónoklatot vagy minimum egy morcosabb pillantást, de ezek mindegyike elmarad. Helyette marad az általános értetlenség és némi logikusnak szánt izé, amivel Lily épp nem nagyon tud mit kezdeni. Valahogy érzi, hogy a férfinak igaza van, hogy ez most olyan téma amit nem kellene elviccelnie, de mégsem tud kellő komolysággal hozzáállni ehhez az egészhez. Valahogy még mindig túl abszurd az egész – a két gorilla látogatása, az, hogy hajnalban Rappold ajtaja előtt kötött ki és az ahogy a férfi kezeli őt, Molly reggeli ébresztője és most ez a hülye beszélgetés..... Mintha csak egy előre agyonkoreografált filmrészlet lenne.
– Igaza lehet. – ismeri el legalább a lehetőséget, ami végülis kezdésnek már egészen jó. – Kereshetek megoldásokat is, ha az jobban megnyugtatja. – ajkai finom ívben görbülnek, de se a hangjából, se a tekintetéből nem tükröződik irónia. Egyedül a tekintetében csillan némi játékos fény.
– Szóóóóóóval.... – nyúltja el az elejét, s könyökeit újra megtámasztva a térdein emeli fel a kezeit, majd ujjait is összekulcsolja és megtámasztja rajtuk az állát. – Miért gondolja, hogy ez a lakás alkalmatlan az együttélésre és mi kellene ahhoz, hogy normálisan tudjunk létezni egymás mellet?

A lány válasza nem éppen a legmegnyugtatóbb Rappold számára, de ennél többet nem tehet az ügyért. Az biztos, hogy a szöszi nem úgy működik, mint a legtöbb ún. átlagember, a szó akár pozitív, akár pejoratív értelmében.
– Engem ezzel nem kell nyugtatgatnia, Miss Demian – mondja – szimplán csak tettem egy észrevételt.
Részéről ezzel a téma lezárva, s talán itt és most végre úgy érezheti, hogy felülkerekedett minden hülyeségén, s képes érdemben beszélni (vagy inkább kármenteni). Lily kérdését hallgatva kinyitja a hűtőt, elővesz egy dobozos narancslét, majd egy pohár után nyúl és tölt magának. Iszik pár kortyot, s jelentőségteljesen néz a lányra.
– Például az, hogy ne a főzőpulton ülve beszélgessen velem. Ez parányit zavarja a lelkivilágom.
A hangja a mondat tartalmával ellentétben cseppen sem szigorú, vagy szemrehányó.

– Rendben. – nyugtázza minimális meggyőződéssel, de még mindig játékosan mosolyogva a lány. Hihetetlenül szórakoztatónak találja, ahogy a férfi megpróbálja kezelni a helyzetet, a személyét és ahogy megpróbálja kitalálni, hogy mit is akar valójában. Kicsit birizgálja a lány fantáziáját, hogy meddig feszegetheti a húrt, hol van az a pont, ahol Rappold sutba dobja az udvariasság és a neveltetés kötelékeit és nemes egyszerűséggel csak kirakja a szűrét a lakásból. Eljátszik a gondolattal, hogy egyáltalán el tud-e jutni erre a pontra a férfi, illetve, hogy valóban szeretné-e ezt kiprovokálni Lily.
Némán követi tekintetével Uriah ténykedését s vidáman csillogó tekintettel állja az újságíró pillantást.
– Kényelmes főzőpultja van. – jegyzi meg csak úgy mellékesen, de további ellenvetés vagy gondolkodás nélkül csusszan le a pultról. Ajkain pimasz mosoly játszik ahogy maga mögött megtámaszkodik a konyhapult szélén.
– Így jó lesz, vagy menjünk be a nappaliba inkább? – kérdi, s hangjában egyértelmű vidámság bujkál. – Esetleg zavarja még valami más is a lelkivilágát, Mr. Rappold?

A választ hallva odalép Lily mellé, s röviden elneveti magát.
Egyszerűen hihetetlen, hogy a szöszkével ennyire nem lehet…
…komolyan beszélni…?
Mert ő úgy véli, hogy megpróbálta, tényleg megpróbálta. Maga sem érti, hogy miért is ennyire elnéző a lánnyal, s más esetben… másvalakivel… akárkivel… vagy inkább akárkit már annak felénél kiosztott volna, amit Lilynek elnéz… megenged…
– Mi lenne… – s felemeli a pultról a tányért a maradék szendviccsel, s a lány elé tartja – …ha inkább megenné a szendvicseit a sok felesleges beszéd helyett? – s, ha teheti, eltávolodik a lánytól.

A nevetést hallva Lily is elvigyorodik, viszont volna egy olyan tippje, hogy nem fenenagy jókedvében nevet Rappold. Csöppet megemeli a fejét, hogy ne kelljen megszakítania a szemkontaktust, így, hogy közelebb kerültek egymáshoz. Na persze nem mintha zavarná Uriah közelsége. Az speciel egy cseppet sem frusztrálja a lányt.
„Csoda! ” –vágná rá kapásból a totálisan evidens választ, s már nyílik is a szája, mikor mégis meggondolja magát. Ajkai pimasz mosolyra húzódnak, tekintete pár pillanatig még Rappoldéba fúródik, majd lenéz a tányérra, s szótlanul veszi el azt a férfitól. Semleges, nemtörődöm kifejezéssel pillant fel újra a távolodó férfira, szemeiben mégis ott figyel a makacs kihívás ahogy nekilát befejezni a reggelijét. Némán. Lássuk hogy tetszik a férfinak az, ha Lily hajlandó engedelmeskedni neki. A maga bájos módján természetesen.

Meg tudja állni, hogy a válla fölött ne nézzen rá az elcsendesült szöszkére. Mégsem éli meg csodának, s tulajdonképpen várja a revansot, vagy legalább egy kis visszaszúrást, de az csak elmarad… vagy legalábbis egy ideig…?
Rappold leül a nappaliban álló íróasztala mögé és bekapcsolja a számítógépét. Míg a gép beüzemel, a férfi megkeresi az aznapi újságot, s elkezdi olvasni, miután visszaül a székre. Alapvetően esze ágában sem volna megtörni a csendet, de sajnos Lilyvel muszáj lesz letársalognia a lány helyzetét, esetleges maradását, vagy éppen távozását.
Persze szigorúan a sportmelléklet elolvasása után.
– Maradjunk annyiban, hogy pár hétig maradhat – töri meg a csendet, feltéve, hogy eddig Lily nem tette meg. – Azzal a feltétellel, hogy időnként leviszi Mollyt sétálni és néha főz vacsorát és takarít maga után. Bárkit hív fel ide, arról előre tudni akarok. És faszikat nem hozhat fel, emellett nem kutakodik a számítógépemen, vagy a szobámban… legfőképp nem tesz szemrehányást, ha nem hajtom le a WC ülőkéjét... és hirtelen több kikötés nem jut eszembe. Ha ez magának megfelel, akkor holnap bérlek egy garázst a húgom holmijának.

Csöndben nyammog a szendvicsén, s csak a tekintetével követi a férfit, ahogy az ott hagyja őt a konyhában. Pár perc csupán mire Lily eltünteti a második szelet kenyerét is, s láthatóan Rappold is egész jól elfoglalja magát. Molly ugyan még mindig a szöszke lábánál sertepertél, orrával meg- megbökve a lány lábát, csöppet nyüszögve és időnként még Csizmáskandúrt is megpróbálja imitálni a Shrekből, viszonylag minimális sikerrel. A harmadik szelettel szemez még kicsit a lány, de annyira már valahogy nem kívánja. Rövid fontolgatás után tányérostól bepakolja a cuccot a hűtőbe – kicsit később tökéletesen jó lesz még az. Inkább tölt ő is magának egy pohár narancsot, megissza, s ha ezzel is végzett átsétál a nappaliba Rappold után.
Megáll az íróasztal túloldalán s tőle szokatlanul türelmesen várja ki, hogy a férfi végezzen a láthatóan veszettül fontos olvasnivalójával. Karba font kezekkel ácsorog, várja az ítéletet, s az első mondat után meglepetten kerekednek el a szemei. Lassan engedi le karjait az oldal mellé és hallja ugyan, hogy Rappold még beszél hozzá – valami Mollyt meg WC ülőkét és garázst emleget, de túlzottan nem tudják letörni a lelkesedését a részletek, illetve Uriah feltételei. Maradhat! Ha csak egy rövid időre is, de itt maradhat!
Szemei őszinte boldogságtól és azért valljuk be- némi meglepettségtől csillognak, s alig figyelve a mozgásra kerüli meg az asztalt, lép Rappold mellé majd fonja a karjait a férfi nyaka köré. Még nyom egy puszit az arcára, mielőtt félig letérdelve a nyakába csimpaszkodna s szorosan megölelné őt.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - mantrázza lelkesen, s láthatóan esze ágában sincs elengedni legkedvencebb új lakótársát.

Abban a pillanatban, hogy a tócsányivá kerekedett kék szemeket látja, Rappold már nem biztos abban, hogy a szöszi maradéktalanul megértette az ő feltételeit… vagy csak szimplán nem érdekli. És így szabjon ő feltételeket!
Ahogy Lily mellé lép, az újságíró felnéz rá. Igyekszik továbbra is teljesen érzelemmentes képet vágni. Nagyjából arra jobban fel volt készülve, hogy a lány nekilát gunyoroskodni, hovatovább a remekbeszabott de korántsem teljes listáját lealkudni… de nem – egy puszi után a nyakába borul.
Rappold reflexszerűen karolja át Lily derekát, s lapogatja meg a lány hátát. De ahelyett, hogy a szöszi felállna és kicsit odébb hálálkodna, csak nem akarja elereszteni őt.
– Jólvan…jólvan! – s igyekszik eltolni magától annyira a szöszit, hogy az arcára tudjon nézni. – Csak meg ne bánja… – mosolyodik el, s elengedi a lány derekát.

Csöppet széjjelcsúszva csimpaszkodik Rappold nyakába, de perpill cseppet sem zavarja a dolog, az ölelésre pedig még dorombolna is ha tudna. Hiába, Lilyt néha egészen könnyű boldoggá tenni.
– Nem fogom. – vágja rá vidáman mosolyogva, még mindig csillogó szemekkel pillogva a férfira, mikor az kissé eltolja magától. Azt már inkább nem fűzi hozzá, hogy kettejük közül inkább Rappold lesz az, akit a sírba fog tenni az ő nagy szíve..... Majd rájön magától is a pasi előbb utóbb. Még egy puszit nyom az arcára, s kelne is föl, ha tudna, de ebből a félig csimpaszkodós félig térdelős pózból képtelen felfelé moccanni a szöszke. Márpedig ha fölfelé nem megy.... karjait lefejti Uriah nyakából, s végigsimítva rajta csüccsen le a földre a férfi elé. Kezeit megtámasztja Rappold combjain, s úgy pillog rá fölfelé.
– A garázsnak vállalom a bérleti díját és a rezsibe is be tudok szállni, amíg itt vagyok. – mosolyog, majd gyorsan végigpörgeti magában a feltételeket... már amire még emlékszik.
– Mollyt esténként vállalom, esélytelen, hogy reggel fel tudjak kelni hozzá. Kutakodni nem szokásom és szerintem a főzés is rendben lesz. Pláne ha elárulja, hogy mégis minek van két hűtő a konyhájában. – vigyorodik el s csak nem bírja megállni, hogy ne tegye szóvá  a konyhának eme meglepő sajátosságát.
– A lakáshoz van esetleg tartalék kulcsa? Azt hiszem, az jól jönne még. – fűzi hozzá némi gondolkodás után. Egy saját kulcscsomó végülis esélyesen megkönnyítené mindkettejük életét.

Mondaná a lánynak, hogy arra azért ne vegyen mérget, de így egymásba csimpaszkodva kicsit nehézkes ellenkezni. Aztán a szöszke a földre kerül, s Rappold hátradőlve a széken a tekintetét a mennyezet felé fordítja egy pillanatra, mielőtt újra a lányra nézne.
Hagyja, hogy Lily végigmondja, amit szeretne, s az újságíró röviden megrázza a fejét.
– A rezsibe beszállhat, ez jó ötlet, de a garázst nem kell fizetnie. A szoba már fél éve a húgom szemetével van tele. Rajta bevasalom a bérleti díjat, vagy eladom az egészet bagóért a helyi Raktárvadászok stábjának– válaszol a legfontosabbakra, miközben az íróasztala Lily felőli felső fiókját kihúzza, s rövid kutakodás után átadja a lánynak a lakáskulcs egy másolatát.
– Ne veszítse el, mikor kiköltözik, kérem vissza – mondja, aztán vesz egy mély levegőt, s a hűtők felé néz. – A kisebb hűtőben van az összes tejtermék helye. Ha tejet, vajat, joghurtot, vagy túrót vásárol, azokat mind abba pakolja, minden más mehet a nagy hűtőbe. A kis hűtő és a fal közötti szekrényben vannak azok az edények, amelyekben a tejes ételeket elkészítheti. Azokat másra ne használja.

Kényelmesen elfészkelődik a földön Rappold lábainál, s láthatóan nem is siet felkelni onnan. Mintha fizikailag alkalmatlan volna arra a szöszke, hogy normális pózban tudjon beszélgetni a pasival.
– De... –tiltakozna, s meglepetten kerekednek a szemei. Nem igazán érti, hogy ha neki van szüksége jelenleg a szobára, akkor miért az említett hugicának kellene fizetnie érte, de végülis annyira nem ragaszkodik a garázs bérléséhez, hogy emiatt vitába szálljon a férfival. – Oké. – nyugtázza inkább még mindig hitetlenkedve a számára módfelett költséghatékony döntést.
– Szuper! – húzza a kulcskarikát az ujjára, majd visszafekteti a mancsát Rappold lábára. A magyarázatra még inkább kerekednek a szemei, s nemigazán tudja mire vélni a hallottakat. Ekkora ostobasággal még soha ez előtt nem találkozott. Külön edények a tejes cuccoknak? Ugyan mégis minek? És vajon külön is kell elmosogatni őket? Oldalra tekint a konyha irányába, de így a földről túl sokat nem lát belőle.
– Mi ez a negatív diszkrimináció a tejtermékekkel szemben? – kérdi kíváncsian, hisz elég elvetemültnek hangzik a dolog, hogy ennek már a végére akarjon járni a szöszke.

Úgy tűnik, hogy Lilyt rövid időn belül sikerült párszor meglepnie ma… persze nem biztos, hogy jó értelemben. Komoly dilemma, hogy kezdjen el évezredes hagyományokról beszélni utalva a Tórára és a keresztény Ószövetségre, ami sanszosan volt már a szöszi kezében, vagy adjon egy rövid választ…
A szék karfájára könyököl a szöszitől távolabbi kezével, s elgondolkodó kifejezéssel az arcán néz le a lányra. Végül ahelyett, hogy megkérdezné, hogy „a hosszú, vagy a rövidebb verziót szeretné-e”, csak annyit mond:
– Megszokás. A közösségben, amelyben felnőttem, mindenki így diszkriminálta a tejtermékeket.
Majd rövid szünet után folytatja.
– Visszatérve a vendégszobára… ma mindenképpen annyira ki kell takarítanunk, hogy eljusson az ágyig. Nekiállunk most, vagy délután szeretné kezdeni?

Kíváncsian pillog fel a férfira, még a fejét is oldalra dönti kissé, a válaszra pedig újra elmosolyodik.
– Rendben. Azért ha lesz épp ihlete mesélni tényleg érdekelne a dolog. – hagyja rá a témát. Azt ugyan sejti a szöszke, hogy valami vallásos vonzata lehet a dolognak, amit vagy csak nem volt most ihlete Rappoldnak hosszasan magyarázni, vagy nem gondolta, hogy Lilyt tényleg érdekelheti a válasz.
Alig odafigyelve játszadozik a kezében levő kulcscsomóval, de a férfi szavaira újra felemeli a fejét. Csak egy röpke pillanat mire pimasz mosolyra húzódnak ajkai, s játékos fény csillan a szemeiben. Alig vetődik fel benne, hogy vajon direkt fogalmazott-e így a férfi, de szinte kapásból tudja is rá a választ. Illetve... őszintén meglepődne, ha pont az újságíró ne tudna reflexből úgy játszani a szavakkal, ahogy neki tetszik.
– Mindenképpen? – csendül kérdőn a hangja, s karját kinyújtva felrakja a kulcsokat az íróasztal tetejére. – Talán ennyire borzalmas volt a kanapéján látni engem ma reggel? – teszi fel a költőit ahogy visszacsúsztatja a kezét Rappold combjára. Szándékosan nem csapja le a túlontúl is magasra sikeredett labdát, helyette az ajkai szegletében játszó védjegyévé vált mosolya a biztosíték, hogy nagyon is jól értette ő  célzást. Mi több, határozottan tetszik neki az ötlet, hogy estére eljussanak az új ágyáig. Főleg ha az is olyan kényelmes, mint ami a férfi szobájában van.

Hogy lesz-e ihlete mesélni? – ezt Rappold jelen pillanatban nem tudná megmondani…
Talán. Miért is ne?
Azt persze sejti, hogy a mese csak ahhoz kell a szöszinek, hogy újabb muníciója legyen a piszkálódáshoz. Legalábbis ezt itt és most előrevetíti az újságíró. Azért egy bólintással a beleegyezését adja.
Ami viszont a következőket illeti, már sejti, hogy sikerült a lány érdeklődését felcsigáznia, s egy hanyag félmosolyt megenged magának egy rövid időre… éppen csak a „Mindenképpen?” idejére, s ezalatt tekintete végigpásztázza a lány arcát, majd a combjára visszakúszó női kezet.
– Legalábbis borzasztóan rendhagyó – helyesbít, majd a kezét Lily kezére helyezi. – De ha már ilyen nagy az egyetértés köztünk, akár fel is kelhetne a padlóról és megnézhetné a szobát. Kapcsoljon villanyt is, mert nincs ott ablak… még megírok pár e-mailt és megyek Ön után.

Rappold mosolyára és a válaszra vidáman nevet fel a lány.
– A rendhagyó az jó. – húzza pimasz mosolyra ajkait ahogy a férfi keze az övére simul. Aprót bólint és nekilát feltápászkodni a földről.
– Rohanok. – vigyorodik el szélesen, de a kezeit csak nem emeli föl a férfi combjairól amíg nem feltétlenül muszáj. Kényelmesen sétál el a szobák felé, tekintete megakad a hálószoba melletti ajtón, de végül csak nem arra indul el. Benyit Rappold szobájába amerre a férfit is látta hajnalban eltűnni, majd az onnan nyíló ajtón át pillog be a vendégszobába.
A helység nem épp a legnagyobb, viszont annál jobban tele van zsúfolva mindenféle holmival, amiről Lilynek kapásból halovány lila elképzelése sincs, hogy mik is lehetnek. Nomeg hova fogják tudni pakolni őket addig, amíg egy garázst nem talál a pasi a cuccoknak. Pipiskedve, egyensúlyozva lép be a szobába, érdeklődve pillog a dobozok felé, majd a nappaliból nyíló ajtó irányába, ami még épp kilátszik a szekrényre halmozott cuccok mögül. Ujjai végigsimítanak a bokszkesztyűkön, a hintalovon, majd az ágy támláján. Apró mosollyal az ajkain fordul körbe a szobában. Nem épp a legideálisabb, pláne, hogy a beígérthez híven tényleg nincs ablaka, de arra a pár hétre tökéletes lesz. Igazából még nagyobb is, mint az az a szoba, amit az első albérletében kivett. A jelengegi lakótársak pedig mérföldekkel túlszárnyalják a korábbiakat.
Lassan, óvatosan lépdel ki a szobából - nem igazán tudja mivel is kezdhetné a pakolást, így jobbnak látja ezzel megvárni Rappoldot.  Törökülésben telepszik fel a franciaágy szélére, s onnan szemez újdonsült szobájával. Enyhén hátra dőlve támaszkodik meg maga mögött s próbálja elképzelni milyen is lehet a szoba viszonylag üresen és hogy a saját holmijaival mennyire lesz majd újra telezsúfolva. Esélyesen eléggé....
– Remélem nem volt semmi sürgős vagy halaszthatatlan dolga mára. – fordul széles mosollyal Rappold felé, mikor a férfi feltűnik az ajtóban. – Ahogy elnézem nem fogunk unatkozni.

Csak egy hangos levegővétel a válasz arra, hogy a rendhagyó az jó, s lassan elengedi a lány övére csúszó kezét. Egyetlen pillanatig néz az elsiető szöszi után, majd az ígéretéhez híven nekilát az e-mail-eknek. Ezzel végezvén feláll a géptől, majd a szobába érve az ajtófélfának támaszkodik, s onnan figyeli a szöszit. Van egy olyan sejtése, hogy új lakótársának nem tetszik a vendégszoba ablaktalansága.
– Semmi halaszthatatlan – nyugtázza, s tekintetét visszavezeti a vendégszoba nyitott ajtajára. A lány szavai olyan kellemes programot is sejtethetnének, de az újságíró tudja, hogy nem lesz a legegyszerűbb kirámolni a szobából azt a sok felesleges vackot, s ha nem közös ősöktől származnának, most nagyon csúnyán elkezdené szidni Gomer húga felmenőit, amiért minden lim-lomot itt tárolt a lány. És ha a munka végeztével még egy visszafogott hancúr bele is fér a szöszivel… de inkább nem gondol most erre. Arra gondol, hogy a nappali 1-2 napig tele lesz minden szarral, aztán azokat még át kell hordani a garázsba, és ez valahogy taccsra vágja a libidóját. Egy ideig legalábbis…
– Kezdjünk akkor neki – s elindul a szoba irányába.