Azt hiszem sikerült meglepnem, de annyi baj legyen. Fordított esetben, noss, fogalmam sincs mire számítanék tőle. Azt sem tudom magamtól mit várnék. De mindegy is. Olyan könnyen nem adom fel, s Benedictet sem kell hosszan győzködnöm. Az eddig a hónom alatt szorongatott mappa csattanva esik le a földre mellénk, de pont nem tud érdekelni. Igazából semmi fontos nincs benne – önéletrajz, óravázlat, az eddig kinyomozott infók zanzásított verziója, ha komolyabb győzködésre lett volna szükség. Semmi nélkülözhetetlen, s meg is fog várni itt esélyesen.
Még egy fél lépés előre, ahogy hozzá simulok, kezem végigsimít a mellkasán le a csípőjéig, s egy csöppet kevésbé gebeszkedek, hogy elérjem. Hadd hajoljon csak ő is kicsit, a csókból viszont nem igyekszem kiszabadítani magam. Kissé ügyetlenül oldalazva követem, s csak remélni tudom, hogy ha már az övé a hely, akkor van benne minimum egy irodája, ahol nyugiban lehetünk. No nem mintha eddig olyan rengetegen tolongtak volna a stúdióban és annyira veszélyesen azért szégyenlős sem vagyok, de preferenciái azért mindenkinek lehetnek ugye. Egyre hevesebben csókolom, s ahogy megállunk ujjaim besiklanak az inge alá és végigsimítok a csípőjén, majd a hátán is. Érzékelem, ahogy valamit matat, de annyira nem tud lekötni mivel is szöszmötöl. Én a magam részéről speciel igyekszem kellemesen lefoglalni magam és őt is. Hamár.

Az ásványvizes falon szintén a padlón landol, és a tartalma kicsorog. A kulcs hamar előkerül, és külön élvezet, hogy át kell karolnom Lilyt, hogy kinyissam vele az ajtót. Ő már közben elkezdett a mélyebb rétegek felé kalandozni, amit egyáltalán nem bánok. Majd én is ilyesmit tervezek, ha ajtón belülre kerültünk.
Az zárban elfordul a kulcs, az ajtó befelé nyílik, így könnyedén bejutunk az irodába, aztán kicsit hátrálva be is csukom. Így most Lily préselhet engem a falhoz, és én meg nekiállok hasonló felfedező munkát folytatni, mint amibe ő is elkezdett.
Egyenlőre csak a csini csipkés felsője alá nyúlok be, hogy elérjem a domborulatokat, meg a hátát cirógatom végig. Az ajkaim közben a nyakára tévednek, és ott is csókolom.
Szóval nem csak egy búcsúcsókot akart, tényleg enyém a diadal. De valahol az elmém sarkában tudom, hogy azért ez egy "róka fogta csuka esete", mert ő legalább annyira hatással volt rám, mint én őrá. Ha mással nem is a tánctudásával az ujja köré csavart. Elég sok mindenre rávehetne csak egy tánc ígéretével is.
De ezek azok a csaták, amikben néha még veszíteni is élvezet.

Valahol talán még hallom, is ahogy nyílik a zár, de annyira azért nem hagyom magam kizökkenteni mindenféle lényegtelen zajok által. Ügyesen lavírozunk be a szobába, úgy tűnik mégiscsak fullos körbevezetést kapok, bár valahogy most nincs ihletem nekiállni szemlélődni. Elégedett mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy Benedict becsukja az ajtót, a falnak nyomni viszont mégsem áll szándékomban. No nem az alapvető magasságkülönbség vagy az idióta férfi-női szerepek akadályoznak. Sokkal inkább, hogy akkor nem érném el ilyen könnyedén a hátát, amin most olyan finoman siklanak végig a körmeim. Nem vájom a bőrébe, nem akarom erővel végigkarmolni, épp csak játszom - hol gyengédebben, hol egy kicsit erősebben, a határait próbálgatva.
Nem simulok rá olyan nagyon, élvezem ahogy a kezei a bőrömön siklanak, s elégedetten sóhajtok fel, ahogy ajkaival a nyakam veszi támadásba. Fejem oldalra döntve engedek utat neki, de én sem tétlenkedem, s elkezdem kihámozni őt egyelőre csak a fölsőjéből, de az anyagot markolva csak megállok félúton. Egy röpke, tiszta pillanat, ahogy egy kéretlen gondolat kezdi birizgálni a fantáziámat, s Ben munkálkodása igyekszik ugyan elfeledtetni azt, de....
– Könyörgöm, mondd, hogy van nálad gumi! – bukik ki kissé rekedten a nem is annyira kérdés, s igyekszem, nagyon igyekszem nem újra elveszni, amíg nem felel.

Hát ha a hátam kell, akkor megkapja. Én nem vagyok semmi jónak az elrontója, és amikor erősebben karmol meg, akkor csók helyett gyengéden beleharapok a nyakába, majd a következőnél a fülcimpájába. Simogatásért csók jár, karmolásért harapás, aztán majd meglátjuk, melyik lesz  népszerűbb.
Mivel ő nem lapít a falhoz, így a kanapéhoz jutunk el hamarosan.
A kérdésre egy pillanatra megtorpanok, de csak tényleg egy pillanatra.
- Mindig van. - felelem, és már csókolom is tovább.
Lehetett volna egyszerűen azt felelni, hogy van. De nem akarok ködösíteni, ha már az előbb rákérdezett, és még mindig itt vagyunk, akkor nyílt kártyákkal játszom.
Az ingem hamarosan a padlón hever, és ha nem tiltakozik ellene, akkor a következő az ő szép fehér, csipkés fölsője lesz, bár azt nem a földre, hanem a fotelbe dobom. Azért kár lenne, ha véletlen rátaposnánk, olyan csinos benne.
A kérdés ugyanakkor most jut el tényleg a tudatomig. Szóval akkor most már tényleg nincs megállás a tervek, vagyis inkább a vágyak szerint. Megkapom őt. Amint ez tudatosul bennem egyik kezem hátul lecsúszik a fenekére, és belémarkolok.

– Az hasznos. – nyugtázom mosolyra húzódó ajkakkal. Nem igazán akadok fenn a szóhasználaton. Persze lehetne, de pont én vessem rá az első követ? Ha jól rémlik nekem sem sikerült épp egy tipikus elsőáldozó ártatlanságával közelítenem felé.
Még egy gyors csók amíg kigombolom az inge felső pár gombját majd szimplán csak áthúzom a fején, mint egy pólót. Francnak van türelme a gombokkal szórakozni. Röviden simíthatok csak végig a mellkasán mielőtt újra elhúzódnék tőle csöppet. Emelem a kezeim, ahogy lehúzza rólam a fölsőmet, de kettőnk közül úgy tűnik őt érdekli jobban, hogy valamibe haza is kellene mennem. Hogy a ruha alatt feszülő csipkés, pánt nélküli melltartó meddig maradhat még rajtam azt majd Benedict eldönti - én inkább hátrébb hajolok kissé és végigjáratom rajta a tekintetem, majd elégedett mosollyal az ajkaimon pillantok fel újra a szemeibe. Hozzá simulva csókolom meg újra, s ahogy belém markol élvezettel nyögök bele a csókba, s még inkább a testének feszülök. Körmeim az oldalába vájnak, vöröses félholdakat hagyva a bőrén, de nem marok jobban belé.
Rövid motoszkálás, lábam térdből hajlítom be magam mögött, hogy hátranyúlva elérjem a szandál pántjait, s ezektől is megszabaduljak szépen egymás után. Oldalra félrerúgva lépek ki a cipőkből, s kezeim újfent a tarkójára, az oldalára simítanak, majd fentebb, ahogy beletúrok a hajába. Rövidebb, mint amit szeretek, de annyi baj legyen. Ezen már igazán nem fogok fennakadni.

Aj, de aranyos, ahogy megmustrál, ízlelgeti a látványt, aztán elégedetten nyugtázza. Ez nagyon, nagyon ... hogy is mondják az ő köreikben? Cuki? De tényleg az. Na, lássuk, mit is szereztem. Hát, drága, ezt szerezted, engem. Hogy tetszeni fog-e később is, azt majd meglátjuk. Én elégedett vagyok a testemmel, aki nem az, az ne nézze. Kb. ennyivel el szoktam intézni ezt a kérdést, és soha nem voltam szégyenlős semmilyen téren. Például amit annak idején írogattam, azt is bárkinek megmutattam, vagy felolvastam, a képeket sem dugdostam. Megértettem, hogy ebben nem fogok olyan korszakalkotót alkotni, amire sokan rámozdulnának, és egy idő után nem erőltettem tovább.
Mivel ő megszabadul a szandáljától teljesen önként, ezt én annak veszem, hogy nem elég gyors a tempó,a mi a ruhadarabokat illeti, és hamar megtalálom a melltartó kapcsát.
Én nem mustrálok, már előre láttam, hogy ez a csaj formás, szóval csak szépen lassan haladva, de eléggé mohón csókolva elindulok felfedezni a frissen előbukkant területeket. Lilynek van lehetősége, hogy tereljen erre vagy arra, a szerint, mi esik jól.
Viszont ami az öv alatti területeket illeti, az megint egy olyan lépcsőfok, amit neki kell először meglépnie.

Ajkaimon pimasz mosollyal konstatálom a melltartóm távozását is. Ben nem aprózza el, de nem is baj. Nem vágyom többre – a felvezetést pedig a parketten bőven letudtuk.
Ujjaim a mellkasán simítanak végig incselkedve, még mindig kisebb karmolásokkal irányítva őt. Szemeim lehunyva adom át magam neki, az érzésnek, s el kell ismernem nem csak a táncban ügyes a pasi. Jóleső sóhajok szakadnak fel ajkaimról, de túl sokáig nem tudok tétlenül ácsorogni előtte. Az sosem volt az erősségem. Fél kézzel támaszkodom meg Ben derekán, úgy pipiskedek fel egy kicsit, hogy jobban elérjen, majd visszazuttyanva a talpamra emelem meg az állát egy újabb csókért. Heves, követelő érintés, de a kezeim sem tétlenkednek. Kettőnk közé furakodva kezdem bontogatni az övét, s ha ezzel megvagyok kigombolom a nadrágját majd lehúzom a cipzárt is. Lassan csúsztatom be a kezem a nadrágba, bár egyelőre az alsónadrág anyagán keresztül simítom csak végig őt.
Fogaim alig karcolják az ajkait, ahogy elszakadok a csókból, majd én lehelek finom csókokat a nyakára és a mellkasára. Apró, alig harapások vegyülnek a csókok közé mintegy próbaképpen, s ha élvezi, akkor mélyesztem csak jobban belé a fogaim.

Tetszik, ahogy irányít, és hagyom is magam, figyelek a jelzéseire. Azt akarom, hogy királynőnek érezze magát, akinek ma minden kívánsága teljesülhet. Minél többet mutat meg a vágyaiból, annál jobban megismerem, és persze annál könnyebb dolgom lesz vele később.
Igen, amire vártam bekövetkezett, az alsóbb régiókra terelődik már a figyelem. Az érintése jól esik, elvégre erre vágyom már egy jó ideje, Lily érezheti, hogy én készen állok.
Én hátul csúsztatom le a kezeim először, újfent, még a farmeren kívülről veszem birtokba a hátsóját, aztán jobb kezem oldalt előrecsúszik, míg a bal hátul megtámasztja. Nem, még nem a cipzárt célzom meg, előbb beszemtelenkedem a két lába közé, és ott rásimítok a belső combjára, kicsit megmarkolom, majd elengedem, és lassan, nagyon lassan elkezdem húzni a kezem felfelé. Az érintésem érezhető, de nem tolakodó, ha jól számítok inkább további vágyat kelt, mint kielégít. Tényleg azt szeretném, ha elszabadulna a lányka, és nem fogná vissza magát, és mégpedig úgy, hogy én ebben alig-alig játszom szerepet (látszólag).
Éppen ezért a mozdulat tényleg lassú, így még "idegesítőbb", és persze van ideje rá reagálni, ha akar. De akármilyen lassan is húzom a kezem, előbb utóbb elég a gombig. Itt pár másodpercre megfagy az idő, figyelem, hogy jelét adja-e türelmetlenségnek, és akkor gombolom ki az az egy gombot.
Közben persze viszonzom a csókot, élvezem a kis harapásokat, és a bal kezem felfelé indul a hátán, alig érintve azt, hogy cirógasson, majd a nyakánál erősödik a nyomaték, és a hajába túrok, ahogy ő nekem az előbb.

Az ujjai belém marnak én pedig nekifeszülök a testének és felnyögök, de koránt sem fájdalmasan. Szívem dorombolva lüktet a mellkasomban, de egy pillanatnyi megakadás csupán, s csókolom is tovább. Élvezettel nyalintok végig a mellbimbóján újra és újra, míg meg nem keményedik, de ahogy beférkőzik a lábaim közé ismét szemlesütve dermedek meg. Ujjaim, amik eddig csak simogatták most keményebben szorítanak rá, s pár pillanatra mozdulatlanul kapaszkodok csak belé.
Még egy nyalintás mikor újra visszatalálok magamhoz, majd fogaim közé véve a mellbimbóját játszom vele. Finoman, alig harapva incselkedek csak, eszemben sincs fájdalmat okozni neki. Szabad kezemmel végigsimítok a nyakán, a vállán majd alig karmolva haladok át a mellkasán lefelé, de  a nadrág korcába kapaszkodva kénytelen vagyok újra megállapodni egy pillanatra. Idegőrlő lassúsággal kínoz aminek egyszerre imádom és gyűlölöm minden egyes pillanatát. Fejem a tenyerébe hajtom, s élvetegen nyöszörögve bagzó kismacskaként dörgölőzöm hozzá. Aztán végre csak eljut a nadrágom gombjáig, de ez már túlságosan is lassú most nekem. Kezeim a nadrágjába csúsztatva simítanak hátra a fenekéhez, majd nemes egyszerűséggel lentebb tolom rajta a cuccot, s hagyom, hogy a földre hulljon az anyag. Ujjaim a fenekére markolnak, majd egy gyors pillantás lefelé, s próbálom megálmodni a következő lépést, de valami erőteljesen hibádzik a képletben. Alsó ajkam beharapva nevetek fel ahogy felpillantok a szemeibe.
– El foglak gáncsolni a nadrágoddal. – foglalom össze a helyzetet, még mindig a fenekét markolva, majd elkezdek úgy mocorogni, hogy ő kerüljön háttal a kanapénak. – Csüccs! – jön az utasítás, ahogy távolabb tolom magamtól, s ha leült akkor elé térdelve kezdem el kibogozni a cipőjét majd lehúzni róla a nadrágot is.

Ahogy a mellbimbómmal játszik, abba szabályosan beleborzongok, és én sem mozdulok egy pár pillanatig. Látom, hogy az én taktikám is bevált nála. Ebből nagy durranás lesz, ha így folytatjuk. Épp csak átvillan ez az elmémen, amikor a nadrágom hirtelen a földre omlik. Ez most engem ért váratlanul. Nem, nem kellemetlen meglepetés volt, inkább izgalmas, sokat ígérő.
- Hmmm... - jegyzem meg két csók között, miközben ő felpillant.
A fenyegetésre csak egy szemöldök emelintéssel válaszolok, de készségesen engedelmeskedem, és hamarosan a kanapén ülök.
Amikor elém térdel nem tudom megállni, hogy ne nevessek hangtalanul, és ha rám néz, egy igen pajkos pillantást láthat a szemeben.
Mielőtt a nadrágom végképp eltűnne a szoba valamelyik sarkában, lehajolok, és a zsebéből előveszem az óvszert, közben megcsókolom a feje búbját. Hamarosan eljön a kérdés, hogy rá merjem-e bíznia  feladását. Volt már kellemetlen élményem, amikor a partnerem szerette volna, én hagytam is, és nem volt elég gyakorlott benne. De azt hiszem, Lily esetében ettől nem kell tartani. De nem nyomom a kezébe, csak hagyom, hogy elvegye, ha akarja.
Most, hogy nem simulunk egymáshoz, szinte fáj a hiánya. Tényleg nagyon elvarázsolt engem ez a kis szöszke boszorkány.

Röviden pillantok csak fel az arcába, s pimaszul mosolygok rá. Tetszik a tekintete és igen, meg akarok kapni mindent, amit ígér. De addig is.. kifűzöm a cipőit és oda sem figyelve pakolom őket oldalra. Nadrág, zokni, s alig tűnik csak fel, hogy Ben is matat közben valamit. Csak akkor kapom oda a tekintetem, mikor a keze beúszik a látóterembe. Egy fél másodpercig nem is tudom, hova tenni a látottakat, de... igen. A gumi, amit még én kértem...... valamikor korábban. Dereng valami, de ha nem emlékeztet rá.....
Somolyogva pillantok fel a szemeibe, s egyszerre veszem el a kezéből a csomagot és nyalok végig a mutatóujján. De hogy hova rakjam most? Alsógatya még van rajta én meg kifejezetten túlöltözött vagyok még hozzá képest is. Farzsebben azért nálam sem lesz nagyon tuti helye remélhetőleg, így aztán csak lepakolom magam elé a földre. Onnan csak nem szórom el még egy pár percig. Talán.
Kezeim végigsimítanak a lábain, a belső combján, ahogy szélesebbre nyitom és befészkelődök közé. Ajkam beharapva húzódik sokat ígérő mosolyra a szám, de nem időzök sokat, mielőtt a térdétől kezdve a nyelvem is végigfuttatom a kezem által bejárt vonalon. Pár rövid csók, apró harapás. Nem kapkodok – ha ő az idegeimmel akart játszani, hát most kamatostul kapja vissza. Pár centire állok csak meg az ágyékától, egy  lélegzetvételnyi szünet, majd alig érve hozzá simítok rajta végig az ajkammal.

Megszabadít a cipőmtől, és minden egyéb feleslegessé váló ruhadarabtól, átveszi az óvszert. Most nekem lassú kicsit a tempó, és szeretném magamhoz ölelni, de még éppen idejében kapcsolok, hogy most kapom vissza a "kölcsönt", és Lily nem véletlenül húzza az időt.
A felismerés látható az arcomon, és hosszan fújom ki a levegőt, hogy közben elnyomjam magamba a cselekvési vágyat, ami lehetővé teszi majd, hogy nyugton bírjak itt ülni még egy ideig. A másik fajta vágyat nem sikerül elnyomni, igaz nem is akarom.
És a "kínzás" még csak most kezdődik. Mély levegővételek, összeszorított száj (melynek szélén mosoly bujkál), és résnyire szűkült szemek jelzik, hogy komoly megpróbáltatás ez nekem, mert legszívesebben felkapnám, és levágnám a kanapéra. De nem, csak azért sem! Nem kell ezt elsietni, amikor minden pillanat élvezetes, jól szórakozunk. Adjuk meg a módját!
Inkább felteszem a karjaimat a kanapé támlájára és megkapaszkodom a peremben. Éppen időben, mert Lily kritikus ponthoz ér, és egy halk nyögés tör fel belőlem. Ha tovább folytatja, lehet a könnyem is kicsordul, mert közben eszméletlenül nevethetnékem is van.
Ez olyan róka fogta csuka, akasztják a hóhért feeling, és leginkább magamon nevetek, vagyis nevetnék, ha ezzel nem zúznám szét a hangulatot.
Most leginkább az izgat, hogy mi nyer nálam, a vágy vagy a büszkeség? Csak azért is kibírom, vagy kénytelen leszek lépni valamit?

Lopva pillantok csak fel egyszer-egyszer az arcára és el kell ismernem, határozottan tetszik amit látok. Egyszerre játszom Ben idegeivel és a saját vágyaimmal, mégis túl egyszerű lenne csak úgy ledobni a ruháinkat. Ujjaim mégis lassan araszolnak fölfelé a csípőjétől az alsónadrág korcáig, s oda sem figyelve simítok végig az oldalán, a hasfalán, majd siklanak be a kezeim az anyagon belülre.
Ajkaim alig érintve cirógatják végig a férfiasságát. Kínzó lassúságra kényszerítem magam, s ahogy elérek a hegyéig egy rövid csókot lehelek rá. Csak ekkor állok neki kihámozni őt az utolsó ruhadarabból is. Alig emelve a fejem keresem a tekintetét, s pimasz félmosollyal figyelem őt. A csípőjét remélhetőleg emeli magától is, de a kezeimmel jelzem ha kell, hogy némi segítség jól jönne. Ekkor emelkedem én is kicsit, hogy az eddigi pár centi távolság megmaradjon közöttünk. Újabb időhúzás, de mostmár kíváncsi vagyok meddig bírja. A nadrággal nem szöszölök sokat, oldalra kerül az is a többi ruha környékére én pedig pimasz mosollyal hajtom le újra a fejem, de hosszan már nem akarom kínozni - van az a határ amit nem szeretek elsőre átlépni. Még egy alig csók, ajkaim épp csak hozzáérnek a bőréhez, majd újra fészkelődve emelkedem fel a padlóról. Hozzásimulva fonom a karjaim a nyaka köré, s ha nincs más terve, akkor lovaglóülésben telepszem fel az ölébe. Ajkaim az övét keresik, a maradék ruha pedig...... nos, afelől nincs kétségem, hogy megszabadít tőlük, ha már nagyon zavarja a túlöltözöttségem.

Rég szenvedtem már ilyen kellemeset.
Továbbra is csigalassú mozdulatokkal bontakozik ki a cselekmény, és nekem már gyöngyözik a homlokom az önkontrollal járó erőfeszítésektől. De igen, a büszkeség győzött. Alapvetően eléggé keményfejű vagyok, és nem adom fel egykönnyen, amit elhatározok..
- Ó, te kis boszorkány! - sóhajtom el magam, amikor végre közös erőfeszítéssel megszabadulunk a nadrágomtól.
De még, még tesz rá egy lapáttal, azzal a leheletnyi csókkal. A körmeim úgy marnak a kanapé szövetébe, hogy már az is fáj, hangos roppanással adja meg magát az egyik szövetszál.
Aztán Lily láthatóan kiszórakozta magát, és megpróbál az ölembe ülni. Na, ezt, nem, legalábbis, amíg rajta van a farmer, addig nem. Szóval elkapom a csípőjét, és szépen magam elé állítom. Aztán két oldalt ráfogok a nadrág szélére, és elkezdem lefelé tolni. És igen! Juszt se sietem el! Kicsit halkan morgok közben, mert hogy már magamat is bosszantom és húzom, az még nekem is merőben új. De azt akarom, hogy ott álljon előttem anyaszült meztelenül. Mért? Mert csak.
Amikor a nadrág teteje a térdéig ér, már magától lecsusszan, és ráhagyom, hogy kilépjen belőle, én megint a csípőjére fogok rá, nehogy leüljön. De csak egy pár pillanatig tartom fel, amíg lágyan végigsimítok a testén a nyakától le, egészen a térdéig, és vissza a csípőjére. Éppen csak az ujjaim hegyével érintem, tíz apró érintés minden pillanatban.
Aztán végül, és végre az ölembe húzom.

Röviden nevetek fel, ahogy maga elé állít. Szemeim résnyire szűkülnek, s vigyorogva pillantok le rá. Ujjaim a hajába túrnak, a barna tincsekkel játszadoznak miközben alsó ajkam beharapva állok és várakozom egyre türelmetlenebbül. Láthatóan és főképp érezhetően folytatjuk egymás tébolyító kínzását. Érzem, ahogy a nadrág végigsimít a csípőmön, a fenekemen, a combjaimon, s az anyag pont elég passzos ahhoz, hogy egy darabig görgesse magával együtt a bugyimat is. Nem bánom, dehogy is bánom, sőt, bosszúsan morranok, mikor elakad az anyag.
Lassan minden gondolatom Ben tölti ki. Ölelni akarom, csókolni, elveszni benne és ez a cseszett anyag meg... Na nem. Ha magától nem megy, hát rásegítek, s ahogy Ben a nadrágommal játszik én leügyeskedem magamról a bugyit is, ha hagyja. Kicsit kell csak előre hajolnom, most én csókolom meg az ő feje búbját, s ha a térdemig ér a csipke hát onnan már a gravitáció teszi a dolgát. Elégedett mosoly és nevetés, s nem kell kérni, magamtól is kilépek a fölöslegessé vált ruhákból.
Az érintése a bőrömön... beleborzongok, s jólesőn sóhajtok fel. Az utolsó idegszálaimon táncol és a legborzasztóbb, hogy élvezem. Mégis, fülig szalad a vigyor az ajkaimon, mikor magához húz, s egy pillanatot sem késlekedve fészkelődöm be az ölébe. Combjaim szorosan simulnak az övéhez, karjaim a nyaka köré fonom s úgy csókolom, mintha az életem múlna rajta. A francnak sincs már kedve finomkodni.
– Végre. – sóhajtom alig hallhatóan két csók között egy levegővételnyi szünetben. De ugyan ki akar most a légzésre is időt pocsékolni? Lassan oldódik csak a feszültség a tagjaimban, s újra elkezdem érezni a saját testem és persze az övét is. Férfiassága az alhasamnak préselődve feszül közöttünk, s már csak ennyi is mámorító, de most közel sem elég. Többet akarok. Játékosan harapok rá az ajkára ahogy kicsit távolabb húzódom tőle, s egyik kezem becsúszik közénk. Ujjaim végigsiklanak rajta, rámarkolok, s finoman kezdek játszani vele. Nem, ezt nem kapkodom el, de túl hosszan sincs energiám húzni az agyát, a saját idegeimet, s csak mikor tovább lépnék esik le, hogy valamit rohadtul elfelejtettem.
– Csessze meg! –szakadok ki nevetve a csókból. – A földön hagytam. – foglalom össze röviden és tömören, de hogy mennyit ért belőle. Manó sem tudja. Semmi kedvem nincs lemászni az öléből, hát csak csípőből hajolok hátra, ha hagyja. Combjaimmal szorosan fogom az övéit, ahogy kifeszülve, nyújtózva tapogatózok előttünk pár pillanatig, míg ujjaim rá nem találnak arra, amit keresnek. Nevetve küzdöm magam vissza a padlóról, s büszkén mutatom fel neki a zsákmányt. Az óvszert, amit „ott legalább nem szórom el” mottóval jól a kanapé előtt fejeltetem.

Liliy sokkal inkább él, mint a legtöbb nő, akivel eddig találkoztam. Eloise-nek voltak hasonló hangulatai annak idején, amikor még nagyon szerelmesek voltunk egymásba. De az hamar tovatűnt valamiért, most pedig ennél többet nem is akarok rágondolni arra a nőre.
Azt, hogy "végre" helyettem is mondhatta volna, bár alapvetően fura, ha két ember, akik alig egy (kettő?) órája találkoztak először ennyire ráinduljanak a másikra.
Átölelem, ahogy hozzám simul, nem szorosan, mert nem akarom korlátozni a mozgásában, de szeretném szinte beburkolni, magamba olvasztani, minden egyes porcikáját simogatni egyszerre.
Tetszik az elevensége, a jókedve, a bátorsága, a határozottsága, és mi tagadás a terve is, amivel megkeresett. Emellett gyönyörű és jól táncol. Biztos vannak hibái is ennek a kis energiabombának, de mit számít az most?
Csókolom ahol érem, és hagyom, hogy kezdeményezzen, ő terelje tovább a dolgok menetét. Az érintése elvarázsol, beleborzongok, legszívesebben felfalnám, már tényleg egészen vérmes képek villannak az elmémbe. A nevetésre egy pillanatra kizökkenek, nem értem, mi baj, de aztán kapcsolok, és egyik kezemmel megtámasztom a derekát, hogy nehogy lehuppanjon rólam. A másik kezemmel viszont most én nyúlok be közénk, mert ez a testhelyzet szinte kínálja az alkalmat, hogy megérintsem. Persze nem akarom ebben a helyzetben váratlanul meglepni, mert ha összerezzen, még megrándul valami izma a nagy nyújtózásban, így a hasára nyúlok, és onnan indul egy óvatos érintés egyre lejjebb és lejjebb. Amíg ő a földön keresgél, én egy cél felé török lassan, de nagyon céltudatosan, és hamarosan oda is érnék, ha az a fránya óvszer meg nem kerülne. Ő felegyenesedik, és a pillanat elszállt, de a kezem nem húzom ki, elvégre amíg az ő két keze el lesz foglalva velem, addig én még szabadon garázdálkodhatok. Így aztán mégis befejezem a mozdulatot, eljutok azokhoz a kis domborulatokhoz, és közötte a völgyet keresem.
Közben az arcomon csibészes mosoly, immáron nem először, amióta elkezdtünk komolyabban ismerkedni egymással. A pillantásom bátorító, és kihívó, aligha tud most már olyasmit kitalálni, amiben ne lennék benne.

Élvezem az érintését a bőrömön, egyszerre vadító és rettenetesen csikis, s én maradnék is kinyújtózva az ölében és nem is, míg végül az utóbbi nyer. Nem húzódom el, de nem is simulok jobban hozzá. Nem, nem akarnám beszorítani a kezét közénk és az veszett biztos, hogy mostmár a gumit sem engedem ki a kezemből. Még ha pár percig el is odázom a használatát.
Szabad kezem Ben halántékán, arcán simít végig, ujjam lazán futja körbe az ajkai vonalát. Érzem ahogy az ő keze munkálkodik, Istenem, hogy ne érezném, és igyekszem úgy helyezkedni, hogy jobban elérjen. Szemeim lehunyom, s újra az ajkaira tapadok. Vad és követelő a csók, nyelvem igyekszik felfedezni az övét, a száját, s épp csak egy egy kortynyi levegővételt engedélyezek magunknak. Kezem cirógatva siklik végig a nyakán, a mellkasán s vissza be közénk. Nem akarom őt akadályozni, de az érintése túl csábító, túl finom ahhoz, hogy viszonzás nélkül hagyjam. Ujjaim újfent ráfonódnak, fogaim az ajkát karcolják, ahogy kiszakadok a csókból, s ajkaim végigfutnak az állán, az arcélén le a nyakáig, csókokkal, lágy harapásokkal halmozva el őt, míg ujjaim lent kényeztetik.
Élvetegen sóhajtok a nyakába, s még egyszer végigfuttatom a nyelvem a bőrén mielőtt elválnék tőle. Tekintetem az övét keresi, s pimaszul mosolygok rá, mielőtt egy újabb, rövid csókot lopnék tőle. Egy utolsó simítás, s ujjaim is elválnak tőle, hozzá simulok s végre nekilátok kibontani az óvszert is. Hogy a csomagolása merre hullik pont nem érdekel. Egy csók, ahogy távolabb húzódom tőle, nem szívesen, de kell a hely, s ha nem talál ki még valamit, akkor feladom rá a gumit. Vérprofinak nem mondható a technika, de nem először csinálom már, s végülis az eredmény a lényeg. Vagy... sokkal inkább ami utána jön .
Végiggörgetem rajta, s el sem eresztem már őt. Alig emelkedem el az öléből, nem jobban, mint amennyire feltétlenül szükséges. Tekintetem az övét keresi bár nem hiszem, hogy ezen a ponton túl heves tiltakozást láthatnék az arcán. Lassan ereszkedem vissza rá, finoman, alig mozdulatokkal, mégis elégedetten nyögök fel, ahogy megérzem magamban. Ajkam az ajkára tapad, de szinte csókolni sem tudom. Nem. Most belefulladnék. Apró érintések csak, míg egészen el nem merül bennem. Karjaim a nyaka köré fonom, csak egy rövid pihenő, amíg megszokom őt, s akkor csókolom meg újra, amikor lassan mozogni kezdek.

Amióta elkezdtem habzsolni a nőket, egyre több mindent tudok meg róluk, a szexről, és egyéb érintőleges témákról. Rákattantam, és néha már szinte tudományosnak mondható munkákat is olvasok a témában.
Ami mozgat, az a vérem, amit művelek, annak nagy része ösztönös, de vannak benne tanult elemek, amik józan észt, és hűvös számítást igényelnek.
Lily hihetetlenül pontosan tudja, mi jó nekem, vagy éppen mivel tüzelhet fel a végtelenségig, hogy már egy lobogó fáklyának érezzem magam. Ugyanakkor magától sem tagad meg semmit, szégyentelenül felszabadult, és ez nálam nem lekicsinylés hanem dicséret. Úgy az, hogy közben egy pillanatra sem közönséges.
Éppen ott tartanék, hogy mekkora tapasztalata van ennek a lánynak, ha így ért a testi örömök nyelvén, aztán felhúzza rám az óvszert, és ebből arra következtetek, hogy inkább ösztönös tehetség lesz a boszorkány.
Hogy az óvszer csomagolása hová kerül? Nem ez lesz az első, amit a takarítónő ennek az irodának a padlóján talál meg. Nem Lily itt az első nő, akivel szeretkezem. Eloise viszont soha nem járt itt, és remélhetőleg nem is fog.
De ezek az apró, józan bevillanások még egy-egy másodpercet sem bírnak kitölteni most az elmémben, mert mindent elönt a vágy. És igen, végre, végre, végre... Felnyögök. Akkor sem tudnám visszafojtani, ha akarnám.
- Igen ... - suttogom, de többre már nem futja.
Most nem vagyok más, csak egy visszhang, egy tükör, mindent Lily mozdulatai döntenek el. Nekem már tényleg bárhogy jó. Csókolok, visszacsókolok, simítom, markolom, tartom, és megtámasztom, ahogy éppen érzem, hogy mi enne a legmegfelelőbb. Itt már nincsen semmi józan számítás, ez már csak ösztönszinten működik. A lány teste, mint egy gyönyörű, hajladozó virág, ami hol itt, hol ott kínálja magát érintésre, és meg is kap mindent, amit szeretne, mert mennyei boldogság megérinteni bárhol is.

És újra visszatér a kínzó lassúság, legalábbis egy rövid időre. Akármennyire vágyom rá, akármennyire feltüzelt, még szoknom kell őt és... hát jó volna, ha a saját két lábamon tudnék hazajutni is majd. Lassan emelkedem újra, de nem hagyom, hogy kicsússzon belőlem, majd vissza, ugyanazzal az idegtépő tempóval. Finomabb, alig mozdulatok, nagyobb lökések, ahogy játszom vele. Már közel sem az agyát akarom húzni, ölelem, csókolom az ajkait, az állát, a nyakát, s sóhajtva lehelem a bőrére a vágyam.
Pár perc, talán még annyi sem, csak nekem tűnik ilyen őrjítően soknak, mire fokozni tudom a tempót. Nem, koránt sem váltok őrült rohanásba. Ha nem is óhajtom a végtelenségig húzni a játékunkat akkor sem elégszem meg öt perccel. Játszom a tempóval, hol gyorsabban, hol kicsit visszafogom magam, hacsak át nem veszi ő az irányítást. A cseszett kanapé szövete dörzsöli a térdem, de pont rohadtul nem tud jelenleg meghatni a dolog. Lassan emelkedem a határig, míg majdnem elszaladunk egymástól, de ezt véletlenül sem hagynám. Csókolom, harapdálom az ajkait, a nyakát, nyelvem az ujjain fut végig, ha úgy hozza a helyzet. Testem az övének feszül, halk nyögések szakadnak fel ajkaimról ahogy a keze végigsimít rajtam, belém mar, s az én ujjaim is végigcirógatják őt. A hajába marok, az oldalán, mellkasán simítanak végig az ujjaim, s igyekszem, nagyon igyekszem figyelni rá. A testére, a jelzéseire és a saját határaimra.
Újra fokozom a tempót, ha nem fog vissza, homlokom az övén támasztom meg. Apró csókok, de örülök, hogy a lélegzésre még marad kapacitásom. Az egyik kezét megfogva vezetem a derekamra, ha hagyja.
– Segíts kicsit. – kérem halkan, még mindig vigyorogva, ahogy újra gyorsítani próbálok, dehát nekem is megvannak a határaim ő pedig pár perc alatt is rendesen lefárasztott. Légzésem, pulzusom az egekben járhat, de nem, eszembe sincs lassítani. Az élvezettől megfeszülve nyöszörgök, jólesőn, kéjesen, s ahogy érzem, hogy közelítek a vég felé egyre szaporábban. Mégis, hagyom, hogy ő is beleszóljon meddig játsszunk még egymással, a vágyainkkal, de a végtelenségig nem akarom és nem is tudom már húzni.
Körmeim egyre erősebben vájnak a bőrébe, s hangos sóhaj, nyögés szakad fel belőlem, mikor nem bírom tovább. Hagyom elveszni az érzékeim, talán a ritmusból is kiesek egy időre, de szinte fel sem tűnik. Mozgok tovább ha irányít, érzékeim zsibognak a kielégüléstől, szorosan simulok hozzá, s cicásan dörgölőzöm az arcának, rövid csókokat osztva a homlokára, halántékára, s csak letalálok végre újra az ajkaihoz is.

Bár feszít a vágy, és Lily tempója az elején nekem tényleg nagyon lassú, alkalmazkodom hozzá, mert nem akarok neki semmilyen kellemetlenséget okozni. Aztán pedig azért hagyom, hogy ő diktálja az ütemet, mert meg akarom ismerni, tudni, neki hogyan jó, mit szeret.
Sokszor van, hogy amint megszerzek egy nőt már nem is kell, mert csalódást okoz. De ez a csaj nem ilyen, vele érdemes lenne többször is összejönni, persze csak ha ő is akarja. Így aztán tudni akarom, milyen, hogyan szereti, és figyelek, már amennyire ebben az állapotban ez lehetséges. Inkább ez is egy ösztönös folyamat, magamba szívom a lénye megnyilvánulásait, minden apró rezdülést.
Aztán jön a libikóka: gyorsabban, lassabban, szelíden, hevesen. Nem sietjük el, s ez jó így, még ha néha kínnak is tűnik pár pillanatig. A visszalépés mindig újabb és újabb ízeket hoz a kettőnk viszonyába, egyre bizalmasabb és intimebb lehet a gyengédség, amit egymás iránt tanúsítunk, és ez alapozza meg a tempóváltás utáni hevesebb fázisokat, amiben egyre bátrabban nyúlhatunk a másikhoz, mert már tudjuk, meddig mehetünk el.
S végül már érzem, hogy most nem lesz több visszalépés, de Lily el is fárad, és segítséget kér. Ráfogok a csípőjére, és igyekszem a lehető legjobban tehermentesíteni őt, már én adom az erőt, ő csak az impulzust, mikor, merre ... S végül már azt sem ... Még pár mozdulat a csípőmmel, hogy én is beleolvadjak a mindenségbe, és ekkor végre szorosan magamhoz ölelem, hogy ez a pillanat minél tovább tartson.
Egy forró aura vesz körbe minket, a testünk izzadt, zihálva légezünk, a pulzusunk az egekben. Érzem a bőre alatt, ahogy lüktet a vér az ereiben, s ugyanez az örült száguldás zajlik bennem is, míg a testünk most már szinte mozdulatlan.
Apró csókokat váltunk, lágy cirógatásokkal fedezzük fel még újra a másik arcát, nyakát.
Bennem a szokásos lecsendesedés mellett valami diadalmas érzés is egyre erősödik: ez eszméletlen jó volt. Ha még kamasz lennék, most valami diadalüvöltés éledezne bennem, mint Tarzan a dzsungelben: "enyém a nő". De már megcsendesedtem annyira mostanra, hogy ez a diadal megmaradjon belül.

Neki sem kell már sok, elvégre az előjátékot sikerült rendesen elhúznunk. És egy pasinál talán nem olyan nagy szám, mégis örülök, hogy ő sem marad el sokkal mögöttem. Szinte mozdulatlanságba dermedve simulok hozzá, élvezem a közelségét, ahogy ölel, ahogy egyszerre érzem a mellkasomban a saját szívem dörömbölését és az övét és... egyszerűen csak jó így.
Nem mozdulok, karjaim köré fonódnak, s újra lassan, játékosan csókolom meg és ez a váltás egyszerűen csak hihetetlenül vicces most. Meg-megfeszülnek az izmaim, még mindig érzem őt magamban és cseszettül nincs erőm felemelkedni róla. Odébb mászni? Képtelenség. Kell egy pár perc.
A szám kiszáradt, de lassan, lassan újra rendesen kapok levegőt, s ezt rögtön el is pocsékolom egy nevetésre. Vidám, önfeledt rövid majd újra végigsimítok az arcán és megcsókolom. Beszélni? Ugyan, minek? Még egy kicsit jó így.
Lassan összeszedem magam és felemelkedem róla. Épp csak annyira, hogy elszakadjunk egymástól, s zuhanok is vissza rá, hacsak nem pakol le inkább oldalra. A rövid mocorgásra pedig elkezdem érezni a térdeimet is, amik... hát, nem volt teljesen komplett, aki a szövetkanapékat megálmodta az is biztos. A bőröm nem égettük le, az rosszabb lenne, sokkal rosszabb, de jelenleg így sem épp a legkellemesebb  az érzés, mégsem mozdulok. Hogy mikor és merre lépünk tovább, ötletem sincs, hát ezt a döntést most meghagyom neki.

Lily olyan kis fonnyadt salátalevélként borul rám, érzem, hogy fizikailag eléggé leszívta ez a hancúrozás. Amikor felemelkedik, érzem a mozdulatán, hogy már kellemetlen neki ez a testhelyet, így segítek pozíciót váltani: egyszerűen felkapom, és oldalazva ültetem az ölembe. Így is hozzám bújhat, én is átölelhetem. A két térdén két nagy vörös volt, amiben még a szövet mintája is látszik.
- Ó, jajj... - szólalok meg kicsit tréfásan, de azért együttérzően, és megcsókolgatom a foltokat. Gondolom az én fenekemen is ott a minta, zsibbad is kicsit, de ez most nem érdekes.
Még cirógatom, babusgatom, mert mért ne, ha egyszer ráérünk, és jól is esik mindkettőnknek. Ha már nem liheg nagyon, és úgy érzem, hogy talán ideje lenne továbblépnünk, akkor pár újabb kis csók után felteszem a kérdést.
- Szeretnél zuhanyozni?
Elvégre ez egy táncterem, ahol az öltözőhöz tartozik zuhanyzó is. Amennyire megizzadtunk, lehet nem ártana, mielőtt felöltözünk. De nem sürgős ez sem.

Meglepetten pillogok ahogy átpakol az ölében, de nem mondhatnám, hogy különösebben tiltakoznék. A lábaim csöppet beálltak ugyan, nem is csak a térdeim, inkább csak szoknom kell, hogy nincsenek épp tejesen behajlítva no. Lassan  próbálgatom őket. Zsibbadnak. Nem is baj, hogy nem kezdtem el itt nagyzolni és felpattanni Benről. Esélyesen rövidtávon nyaltam volna fel a padlót.
Röviden nevetek fel, ahogy a térdeimre is kapok egy-egy puszit.
– Ne nevess! Alul lenni könnyű. – vigyorgok rá, s oké, én sem vagyok annyira fonnyadt saláta, mint amit épp játszom, de jól esik hogy most ő végzi a meló nagy részét. A meló, ami jelenleg annyit tesz hogy tartsunk fenn engem a kanapén. Ez pedig kérem igenis komoly kihívás jelen pillanatban.
Lelőhetetlenül vigyorgok, kuncogok az ölében. Mára teljesen elgurult a gyógyszer. De ha egyszer jól érzem magam. Fejem a vállára hajtom, ha már kényelem élvezzük ki, nem igaz? A kérdésre elgondolkodom, végignézek magamon és.... hát közel sem vagyok annyira szalonképes, mint mikor érkeztem. Bólintok, de hogy ebből mennyt érzékel?
– Mindig tudod mit kell mondani, ugye? – pillogok fel az arcába, mosolyogva, kérdőn.  Hogy zavar-e? Koránt sem. Perpill -hacsak nem volt lukas a gumi- egészen kevés dolog tudna felzaklatni azt hiszem.

-Igen?! - lepődök meg a megjegyzésre. - Én meg azt hittem a felső pozíció az, amiért általában a harc folyik, de úgy tűnik még van mit tanulnom. Egyébként te választottad ezt, én csak engedelmeskedtem.
Óvatosan megpöckölöm az orrát, hogy érezze, nem vállalom a teljes felelősséget a térdei állapotáért.
A következő megjegyzés már egy kényesebb kérdést feszeget.
- Igen, van némi gyakorlatom, és akkor még igen szalonképesen fejeztem ki magam. Ez zavar Téged?
Muszáj megkérdezni, mert jobb ezekkel a dolgokkal tisztában lenni. Én nem fogok kiakadni azon, ha ezért bírálat ér, nagyon is pontosan tisztában vagyok azzal, hogy több szempontból is elítélhető, amit művelek.
De ez csak egy kellemes társalgás most, további csókokkal, és simogatással. A hangom is lágy, nincs benne semmi indulat, aggodalom, vagy egyéb negatív felhang.
- Mellesleg én is ragadok az izzadságtól, szóval sejtem, hogy ugyanarra vágyunk nagyjából ... megint ...

– Ó, nem is panasznak szántam. Szeretek felül lenni. De el kell ismerned, hogy fárasztóbb. – húzódik vigyorra a szám a változatosság kedvéért, s csöppet sem zavar a téma. Miért is zavarna épp most? Épp vele? Felemelem a kezem s elhessegetem az övét, legalábbis ez volt a szándék, de inkább csak rákulcsolom az ujjaim az övére. Végülis ez is egy megoldás.
A válasza nagyon visszafogottra sikeredik én meg kénytelen vagyok úgy fészkelődni, hogy lássam az arcát. Hogy a szemeibe tudjak nézni.
– 0-24ben egy csomag gumival a zsebedben mászkálsz. Tudom, hogy szőke vagyok, de ennyire azért nem. – húzom pimasz mosolyra a számat. Nem most jöttem le a falvédőről. Tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok az első és nem is az utolsó hódítása. A kisugárzása, a magabiztossága és a mozdulatai, az apró trükkök tánc közben. Nem kezdő a pasi, ez tuti, sőt, meglepődnék, ha egy takaros kis mintaasszonyka várná otthon a fehér kerítéses amerikai álomban négy tökéletes, kék szemű gyerkőccel. – Nem zavar. – mosolygok rá pimaszul, még mindig, hátha a korábbi nem lett volna elég evidens. Nem mellesleg nekem sem tartott olyan sokáig beadnom a derekam, ha jól emlékszem. És hát, olyan rég nem ismerjük egymást, hogy ne emlékezzek jól.
– Ott a pont. Szóval, merre van a legközelebbi zuhany? – pillogok körbe s őszintén remélem, hogy nem kell végigcsoszognunk a folyosón anyaszült meztelenül, mert hogy én vissza nem öltözöm zuhany előtt az is qrvabiztos. Persze amilyen szerencsém van...