- Legközelebb majd valami puhán csináljuk, ami nem sérti fel a bőrt a térdeden. Vagy lehetsz alul is. - felelem, aztán rápillantok kérdőn. - Már ha lenne kedved még találkozni máskor is. És nem akarlak átverni, eddig sem nagyon titkoltam a dolgot.
Óvatosan elteszem a kanapéra, felkelek, és az üveges vitrin alsó részét nyitom ki. Kiveszek két törölközőt, és az egyiket feléje dobom, mire kiesik közüle egy kimosott és gondosan összehajtogatott női bugyi.
- Opp, ezt valaki itt felejtette, a takarítónő meg túl lelkiismeretes. - emelem fel a ruhadarabot, és bevágom a kukába.
Mivel Lily azt mondta, hogy nem zavarja a dolog, hát és sem zavartatom magam. A nálam maradt törölközőt a vállamra csapom, és felszedem a ruháimat a földről. Én simán átmasírozok a zuhanyhoz így is, ha Lily inkább magára tekerné a frottírt, hát tegye. Mivel délelőtt van, nem jön ide senki, miénk a hely, az első csoport délután ötkor kezd ma.
Engem egyedül az érdekel most, hogy lehet-e ebből valami hosszabb távú kapcsolat is.

Szemöldököm felvonva nézek rá.
– Legközelebb? – szalad ki a vigyor az ajkaimon. – Nem vagy egy szívbajos fajta. – vigyorgok rá. Tetszik a stílusa, a magabiztossága, de hogy van-e kedvem rendszeresíteni a dolgot? Talán. Ki tudja? Találkozni mindenképpen fogunk még, ha minden jól megy. Mégiscsak a főnököm lesz, vagy... nem. Nem pont az. Viszont ha meg tudnám fűzni, hogy pár órán segítsen be nekem.... az fergeteges lenne. Nem mintha több magánórát visszautasítanék tőle. Mégis, igent mondani valahogy túlzottan is közönséges volna. Jó volt, szó se róla, de ennyire azért nem vagyok kiéhezve.
Ujjam végigsimít az ajkain, majd visszahajolok rá egy újabb csókért.
– Talán. – felelem játékos mosollyal és hanglejtéssel, s még egy rövid csókot kap, mielőtt elhúzódnék tőle. – Végülis, tudod a számom. – cinkos mosoly, hiszen én is tudom a számát. Hogy ne tudnám, de hogy mekkora esélye van, hogy egy túlfűtött találkozóért rácsörögjek? Nem is tudom.
– Csini a feneked! – szólok utána ahogy lepakolt a kanapéra, ahonnan eszem ágában sincs felkelni, amíg nem feltétlenül muszáj. És persze, a formája is szemre való, de én most arra a jellegzetes, vörös foltra célzok, ami az én térdeimen is virít. Pávián. - ugrik be elsőre, s rá kell harapnom az ajkamra nehogy felnevessek. Úgy tűnik a kanapén alul lenni sem csupa móka és kacagás.
A törölközőt elkapom, pillogok párat a közüle kirepülő darabra, s a megjegyzést hallva nem bírom tovább. Eldőlök a kanapén és a törölközőt szorongatva nevetek fel hangosan. Kész. Ez túl sok most. A mozgását azért követem a tekintetemmel, bár kicsordul a könnyem a kacagástól s csak akkor kapok észbe, mikor megindul, feltehetően a zuhany felé. Gyors pillantás a ruhákra, de a francnak sincs ihletése ezzel szórakozni. A táskáért úgyis vissza kell jönnöm. Kapkodva tekerem magamra a törölközőt és utána sietve zárkózom fel Benedict mellé.

A nevetőgörcsöt rezignáltan fogadom. Még inkább nevessen, mint szitkozódjon. Egymás mellett ballagunk a fürdő felé.
- Nem vagyok egy angyal. Ha van tényleg pokol, garantáltan oda fogok kerülni. - felelem nem kevés öniróniával a hangomban. - Tehát ezek szerint elhívhatlak még randizni? Tudom, rendesen megcseréltük a sorrendet, de szívesen udvarolok is, ha igényeled. Tudod, hangverseny, vacsi, séta a parkban ...
Az öltözőben a padon hagyom a ruhámat, és beballagok a zuhanyzóba. Remélem Lily nem akar különvonulni, mert azok után, amit műveltünk nyugodtan zuhanyozhatunk koedukáltan is.
A törölközőt a fogasra akasztom, és aztán megnyitom a csapot.
Ideje szóba hozni azt, ami már egy ideje itt motoszkál a fejemben.
- Lily, nincs neked szükséges egy oktatótársra? Valakire, akivel bemutatod a lépéseket?

Kérdőn pillantok fel az arcába, de... erre nem tudom mit mondhatnék. Hogy nem egy angyal? Nyilvánvaló. Angyalok nem léteznek. És nem, nem csak a glóriás szárnyasokra gondolok. Érdekelne, hogy miért és mire értette, mégsem megyek bele.
A randi gondolata viszont újra megmosolyogtat. Vigyorogva csóválom meg a fejem.
– Ez viszont még új neked. Hogy egy alkalom után többet akarj valakitől. – jegyzem meg mosolyogva. Nem kérdés, inkább megjegyzés. Végülis, eddig is nyílt lapokkal játszottunk és aranyos ez a pillanatnyi ügyetlensége. – Azt hiszem ezt bóknak veszem. –mosolygok csibészesen. – De nem. Nem hiányzik az udvarlás, vagy a hagyományosnak titulált randi. – jegyzem meg, amiből azt szűr le, amit akar. Jelen pillanatban a magam részéről nem tervezek hosszútávú terveket szövögetni. Alakul, ahogy alakul.
A törölközőt felakasztom én is a fogasra és belépek mellé a zuhanyzóba. A kérdése meglepetésként ér, s kerekednek is a szemeim rendesen.
– Vállalnád? – kérdezek vissza automatikusan, lelkesen csillanó tekintettel, majd szelídülnek a vonásaim, s mosolyogva rázom meg a fejem. – Nem tudnék rendes fizetést adni érte.

Egy ideig csak hagyom, hogy a víz folyjon ránk, és nem szólalok meg. Ideje azért az élcelődés közé némi komoly hangokat is csempészni.
- Most rövid időn belül kétszer is megsértettél. Nyilván nem szándékosan, csak még nem ismersz eléggé. - nézek le rá a csorgó cseppeken keresztül. - Először is, nem csak egyalkalmas kapcsolataim vannak, bár vannak olyanok is. Másodszor pedig nyilván egy fillért nem kérek érte, ahogy a stúdióért sem.
Kap egy puszit a homlokára, hogy érezze, nem haragszom. Aztán fogom a tusfürdőt, és elkezdem őt mosdatni, szépen, ráérősen, gyengéden. Nem, nem akarok még egy menetet, vagy legalábbis nem feltétlenül, csak érezni akarom még, kedveskedni neki, megérinteni, beszívni az illatát. Na, jó, ez most inkább a tusfürdő illata.
- Ja és ez független attól, hogy összejövünk-e vagy sem. A stúdió a tiéd, ha akarod, és dolgozom veled, ha akarod. Valamint találkozhatunk még ... hogy is mondjam ... magánügyben is, ha akarod. A három opció között tetszés szerint és illetve vagy kapcsolat elképzelhető. Csak a Te döntésedtől függ.

Hoppá.
Bocsánatkérőn pillogok fel rá, a puszira viszont elmosolyodom. Noss igen. Az biztos, hogy még nem ismerem őt eléggé. És talán lassan elkönyvelhetem, hogy a beszélgetés nem csak Rappolddal nem közös műfajunk. Szimplán csak nem kellene kinyitnom a számat néha. Nem mintha ez visszatartana, de ...... áhh, mindegy.
– Ne haragudj. – mosolygok fel rá. Végülis, tényleg nem sértésnek szántam én a dolgot, s röviden ölelem át. Az ajánlatán mindenesetre elgondolkodom, végülis.. Tényleg ezt akartam. És ő adna mindent, amit szeretnék. Örömmel és dalolva és ingyen. Mégis mikor csöppentünk egy Disney mesébe? Nem emlékszem, talán a folyosón lehetett valami.
– Köszönöm. – bólintok és mosolygok fel a szemeibe. – Mellesleg mondták már, hogy gondolatolvasó vagy? Épp be akartalak fűzni, hogy tarts meg velem egy pár órát. – szalad vigyorrá a mosoly, majd visszakomolyodom kissé. Elvégre ez egy másik téma, nem kettőnkről szól és nem is szeretném elviccelni. Nem sok dolog van, amit hajlandó vagyok komolyan venni, de ezt legalább. Ezt most megpróbálom.
– Jelenleg úgy tippelném, hogy még minimum két-három hónap, mire sikerülhet beindítani egy kurzust. Ötleteim, mintatanterveim vannak, de szeretnék igazodni az igényekhez is. Ha összegyűlik 15 gyerek, akik közül 13 pöttöm kislány, akik mind balerinák akarnak lenni, akkor arra szeretném fektetni a nagyobb hangsúlyt. Ha mellettük van egy 18 éves srác is... nem állítom, hogy nem fogja szeretni a balettet, de nem hiszem, hogy az lesz a kedvence. Szeretnék több stílust belevegyíteni az órákba. – mesélem neki lelkesen, s késztetésem lenne megkérdezni mennyire tart jelenleg elszállt, naiv idealistának. Mégsem kérdezem meg. Elvégre egy Disney mesében vagyunk nem? Ott pedig ez elvárás a főhősnőtől.
– Szóval, Mr. Mortagne. – köszörülöm meg a torkom, de csak a hangnem hivatalos. A vigyorom meg a fülemig ér. – Kaphatnék Öntől egy szakmai önéletrajzot? Kíváncsi vagyok mihez is ért egészen pontosan. A versenytáncokon kívül szerzett még valamiben tapasztalatot? Mit gondol, miben tudna nekem segíteni az órákon? – és hogy mennyire nevetséges egy komplett állásinterjút lefolytatni itt vele a zuhany alatt, a karjai között, csurom habosan? A mai napba azt hiszem pont belefér.

Nem haragszom, mert nem volt szándékos. Erre kár is több szót vesztegetni.
A belengetett lehetőségekre és a kérdésre gyorsan megrázom a fejem.
- Tütüszoknyát nem veszek fel. Az kizárt. - vágok egy morc képet hozzá, aztán valamivel komolyabban folytatom.
- Amiben igazán jó vagyok, az a latin-amerikai táncok, de a standard stílusokat is ismerem. Showtánc ok. A disco már nem igazán az én műfajom, vagy a brake és a hip-hop. De azért elboldogulok egy alapszinten. Szerintem ezt a két utóbbit amúgy sem kell nekik tanítani, ezt jön velük az utcáról. De balettozni ne akarj velem nagyon, ha lehet!
Lassan mindenki patyolat tiszta lesz, de nem sietek sehová, mert ha innen kilépünk, akkor öltözés következik. Ki akarja azt?
- De van még akkor pár hetünk, hogy megismerd, mit is tudok. Csak táncolnunk kell egymással egy párszor. Bár jó közöttünk az összhang, nem árt, ha összeszokunk a közös munka idejére. Ami pedig a tagtoborzást illeti, ha szórólapot szeretnél, plakátot, egyéb hirdetést, csak szólj! Állom a költségeket is.
Ha már letettem a voksom a projekt mellet, nem csinálom félgőzzel.

Tekintetem az arcán és majdnem újra elnevetem magam. Benedict tütüben... az lenne csak az izgalmas magánszám. Hallgatom, s ha hagyja átveszem tőle a tusfürdőt és én is nekilátok megmosdatni őt. Aprókat bólintok ahogy az általa ismert táncokat említi, aztán újra a balett kerül elő, én pedig mosolyogva pillantok fel a szemeibe.
– Miért gondolod, hogy vásári majmot akarok csinálni belőled? – teszem fel a költőit, persze ha válaszolna azt kivárom. Felpipiskedve adok egy puszit a szájára, de jobban nem akarok belemerülni most.
– A latin, a standard és a showtánc remek. Ezek nálam is megvannak, plusz a részemről hozzáadhatjuk a balettot, a hip-hipot, street jazz-t. Alapszinten még egy pár dolog befigyel, de nem sűrűn használom őket. – sorolom, s csakazértis benne hagyom a balettot is.
– De ne aggódj, nem akarok tütüt adni rád. A balett viszont nem a ruháról szól, sőt. Rengeteget kell gyakorolni, nyújtani az elején, amiben, ha vállalod, te is tudsz segíteni. Azt bármilyen ruhában felügyelheted, hogy a kölykök helyesen végezzék a mozdulatokat, segíthetsz nekik a megfelelő tartás begyakorlásában. És ez igaz a break-re és a hip-hopra is. Lehet, hogy azt összeszedik maguktól is az utcán, de talán nem árt megmutatni nekik, hogy hogyan nem teszik tönkre pár év alatt a gerincüket vele. – mosolygok rá. Na igen, ha valamiről mégiscsak tudom talán órákon keresztül is fosni a szót akkor az a tánc. Főleg ez a tanfolyam. Elég intenzíven belelovaltam magam az utóbbi hetekben. Figyelemelterelésnek mindenképpen ideális, de egyébként is. Meg akarom csinálni.
– A szórólap vagy a plakát nem rossz, de ezzel elég nehéz lenne elérni a célközönséget. – elgondolkozom egy pillanatra majd újult lelkesedéssel folytatom. – Viszont... mit szólnál egy bemutatóhoz? Mondtam, hogy felvettem pár alapítvánnyal a kapcsolatot, így ha nekik szólok akkor ők tudják értesíteni azokat akiket érinthet ez a kurzus. Ha jól láttam elég sokan elférnek a nagycsarnokban, egy rövid bemutató, minden stílusból egy-egy tánc pedig ezerszer többet ér, mint a szórólap! Akár egy pár órás bulit is tarthatnánk utána. Ha megkérem pár barátom biztosan be tudnak ugorni segíteni. A balettel is. – vigyorgok rá, s el tudom képzelni ahogy a lelkesedéstől csillog a tekintetem. Karjaim a nyaka köré fonom, s úgy nézek fel rá.
– Nos? Mit szólsz?

Ez a mosdatás dolog igen kellemes, csak olyan reakviókat vált ki belőlem, amit így ruha nélkül lehetetlen eltitkolni. Nem mintha nagyon szégyenkeznék miatta ... Próbálok közben Lily mondandójára összpontosítani, és néha mosolygok, visszacsókolok, bólogatok, de közben a szemem kissé elfelhősödik, és a vér az agyamból viharos gyorsasággal áramlik lefelé.
- Mindenben segítek, amit csak ésszerűnek látsz. A bemutató is ok.
Azért tudom, miről van szó, nem kell aggódni. Annyira nem szálltam el. Az előtte elhangzott szóáradatból viszont csak annyira emlékszem, hogy Lily kb. mindenhez ért.
- De ha bemutatót akarsz, akkor azért ragaszkodom előtte egy nagyobb adag gyakorláshoz. Rég táncoltam intenzíven, még ha ez ma nem is érződött.
A hangom kicsit fátyolos, néha elhal, néha lemélyül, s időnként nagyobb szünetet tartok a szavak között, mint alapesetben járna, de azért egészen jól tudok a társalgásra összpontosítani.
Nem akarom kihasználni őt, nem akarom újra szeretkezésre csábítani most rögtön, nem vagyok telhetetlen. De a közelsége hatással van rám, ezt nem tudom semmissé tenni.
Az érzések, az állapot újszerű. Nem is tudom, mikor esett meg velem, hogy ugyanakkora, vagy éppen nagyobb hatással van rám egy nő, mint én őrá. Egy kicsit ettől még szorongok is, mert ez, ha tartósul, kiszolgáltatottságot jelent. Jobb szeretem, ha én uralom a viszonyt. De ez nem ok arra, hogy most kihátráljak, sőt! Lehet, éppen ez az, amitől még inkább szeretném, hogy tovább tartson. Furcsa.

Mosolygok és bólintok. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy vajon akkor is ilyen lelkesen akarna-e segíteni mindenben ha épp nem meztelenül állnánk a zuhany alatt. Egy pillanat csupán, s engedem is elsuhanni a gondolatot. Nem érdekel. Nem azért maradtam itt, hogy biztosan ingyen legyen a terem, vagy hogy velem együtt tartsa az órákat. Benedict pedig már tánc előtt is megígérte, hogy segít, amiben csak tud.
– Látod, ez a bemutató egyik nagy előnye. Rengeteget leszel kénytelen táncolni velem. – vigyorgok rá s egy újabb csókot kap, mielőtt lefejteném magam a nyakából. Muszáj, vagy sosem jutunk ki a zuhany alól. Kicsavarom a hajamból a vizet, majd ellépek mellőle, ki a vízsugár alól s leakasztom a fogasról a törölközőm.
– Van valami fix időpont, amit szabaddá tudsz tenni? A szombat délelőttök például? Azt mondtad, hogy ilyenkor nincsenek órák sem a teremben, ugye? – fordulok vele szembe ahogy nekilátok megtörölközni. Mostmár jól jönnének a ruháim, de azok még mindig az iroda padlóján hevernek szanaszéjjel. Node előbb utóbb már csak visszajutunk értük. Addig is áttörlöm a hajam, hogy ne csöpögjön belőle a víz, majd magam köré csavarom a frottírt és megvárom míg Ben is elkészül.
– Az óraterveket is jó lenne átnézni, ha együtt fogunk dolgozni. Egy éves saccperkábé menetrendet szeretnék összehozni. Kíváncsi lennék a te ötleteidre is hozzá. – mosolygok rá.

Lelkesen bólogatok, amikor a bemutató előnyeit ecseteli nekem. Aztán ellép mellőlem, és ideje lesz nekem is visszafognom magam. Még egy rövid ideig ott állok a zuhany alatt, egyrészt, hogy biztos minden szappan eltűnjön rólam a lefolyóban, másrészt, hogy lehiggadjak kissé. Aztán kilépek én is, és nekiállok törölközni.
- Én nap közben szinte soha nem vagyok elfoglalt, zömében este dolgozom. Ha azt mondod, hogy szombat délelőtt lesz a csoportfoglalkozás, akkor amikor indul, onnantól arra az időre nem vállalok semmi mást.
Nekem a hajszárítás meg a fésülködés egy sokkal egyszerűbb menet, mint Lilynek, így aztán hamarabb kezdek az öltözéshez is.
- Idehozzam a ruháidat?
Persze még mindig nyugodtan végigballaghat egy szál törölközőben a folyosón, mivel továbbra is ketten vagyunk csak az épületben.
- Az irodában meg tudom mutatni neked, milyen csoportok vannak jelenleg, és mikor. Ami meg a próbákat illeti, abban is rugalmas tudok lenni.
Így ruhában valamivel könnyebb másra koncentrálni. De még mindig szívesen megölelném, megcsókolnám. Sőt, tenném ezt úgy, hogy nem várok folytatást, csak neki akarok örömet szerezni. Rég éreztem ilyesmit.

– Nekem pedig inkább a délutánok, esték lennének jók. – nevetek fel. Hát igen. Senki nem mondta hogy tökéletes lesz, vagy akár azt, hogy egyszerű. – Viszont a szombat reggeleket fixálhatjuk mostantól, ha még gyakorolni is akarunk. És ha valamelyik délelőttöm felszabadul szólok neked. – mosolygok rá, ahogy fésű híján megpróbálom az ujjaimmal kigubancolni a szőke tincseimet. Lassan talán nem ártana egy célszerszámot is rendszeresíteni a táskámba. Nem mintha a táskám perpill itt lenne. Áh, mindegy.
– Nem kell, köszi. Részemről mehetünk, ha kész vagy. – elvégre ha idefelé megfelelt a törölköző, akkor a visszasétához is tökéletes lesz. A hajam végéből még csöpög a víz és ez várhatóan meg is marad amíg ki nem lépek az utcára. Vagyis, fene sem tudja mikor indulok el végül haza. Ez a nap, mintha eddig nem nagyon akarna úgy alakulni, ahogy elterveztem. De egy percig sem bánom.
A folyosóra kilépve sétálok vissza az irodába, a lábaim vizes sormintát rajzolnak a padlóra én pedig ezen is csak vigyorgok. Egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak hogy megcsináltam. Szereztem egy termet és mellé egy remek tanárt is. Akár összejön végül a kurzus akár nem, én haladok és ez remek érzés.
– Felöltözök én is aztán átnézhetjük az órarendet. – látok neki összeszedegetni a ruháim a padlóról ahogy visszaérünk az irodába. A törölközőt leterítem valamerre, ahol meg tud száradni és nekilátok öltözni. És hogy újra ott állok előtte meztelenül? Talán nem most kezdek el szégyenlősködni.

- Nem mondtam, hogy minden délutánom és estém foglalt. Ez attól függ, hogy van-e ügyfél vagy sem. Escortként dolgozom alkalmanként, különben a studióból befolyó bevételekből élek. Szóval amikor ráérsz, egy telefon, és vagy tudunk itt találkozni, vagy nem. Ha nincs éppen munkám, biztos lehetsz benne, hogy te leszel az első a teendők sorában.
Ezt most roppant komolyan is gondolom. Némi táncét vele bármelyik aktuális nőmmel megbeszélt randit simán lemondom, az fix.
AZ irodába érve már inkább nem nézek rá, amíg öltözik, hanem bekapcsolom a gépet, és nekiállok betölteni a szükséges anyagokat: terembeosztást, elérhetőségeket, stb.
- Lehet, nem csak itt kéne bemutatót tartani - folytatom közbe az ötletelést. - Ha van már nekik valami közösségi terük, ahol összejönnek, akár egy iskola tornaterme, egy ifjúsági ház, akkor elmehetünk oda is. Lehet könnyebb őket megfogni, ha nem várunk el tőlük előzetes aktivitást. Ha ott tartjuk a bemutatót, akkor el kell jönniük egy idegen, számukra eléggé puccos helyre.

– Szóval escort vagy? – húzódnak pimasz mosolyra ajkaim. Hangom inkább kíváncsi és játékos, közel sem ítélkező. Ben jó pasi, bolond lenne, ha nem használná ki az adottságait. Afelől pedig semmi kétségem, hogy az ügyfelei jelentős részével úgy játszik a munkája során, ahogy tetszik neki. Ha pedig meg is tud élni belőle...  – Ez megmagyarázza a táncos trükkjeidet is. Vagy azt máshol szedted össze? – mosolygok rá. Érdekel.
Nem szöszölök hosszan, nem pózolok, csak magamra kapom a ruháim s ha elkészültem mellé lépek.
– Mennyire szoktad előre tudni a beosztásod? Inkább aznap csörögjek rád amikor össze tudnánk futni, vagy korábban? – érdeklődöm, elvégre escort ismerőseim nem nagyon vannak. Fene sem tudja hogy működik ez náluk. Vajon jó előre elosztogatják az estéiket a kellően jólszituált, de minimum kellően vastag pénztárcával rendelkező vendégeknek vagy az utolsó pillanatban futnak be a melók?
– Ez nem rossz. Sőt! Mindenképpen rákérdezek, ha beszélek velük. Köszönöm. – mosolygok rá, ahogy felveti a többi bemuató lehetőségét is. És... hát igen. Ben terme tényleg iszonyatosan puccos az átlaghoz képest és hogy ez jelenleg előnyt vagy hátrányt jelent-e.... majd elválik.

A pimasz vigyora hasonló vigyorral válaszolok.
- Igen. Akár meg is rendelhetsz. De akkor sem fogok többet nyújtani, mint így. Sőt... ügyféllel nem szoktam ágyba bújni. Igaz ... ágy itt sem volt.
Közben lassan sikerül megnyitnom és kinyomtatnom a fájlokat, amiket akartam.
- És igen, amit a táncparketten tapasztaltál, az ennek a munkának az eredménye. Itt nem kell nagy kunsztokat csinálni, senki nem pontozza, csak a partnernek kell élveznie a táncolt velem. Én ezt a fajta táncolt így sokkal jobban élvezem, főleg, ha a partner is tud táncolni, és nem a lábamon ropja.
A nyomtató kerregni kezd, és megindul a "papíráradat".
- Egyébként meg van, aki előre szól, van aki az utolsó pillanatban. De nem kötelező egyetlen felkérést sem elfogadnom. Szóval ha veled lebeszélek valamit, akkor aligha lesz olyan, hogy munka miatt lemondom.
Az ügyfelek le vannak ****va, ha Lilyvel lehetek inkább. Annyira nincs szükségem a pénzre, hogy mindenre rámozduljak.
- Minél előbb csörögsz, annál valószínűbb, hogy még nincsen programom, és akkor nem is fogok vállalni aznapra.
Én most erre az egészre nagyon rákattantam. Nem csak Lilyre, de az oktatásra is. Valahogy úgy érzem, hogy annyi minden jót kaptam már az élettől, és ideje, hogy valamit visszatörlesszek.

Széles vigyorra húzódnak ajkaim, s röviden felnevetek. No igen. Nem sikerült elaprózni ezt a megbeszélést.
– Rendben. Ha valaha szükségem lenne egy escortra szólni fogok neked. – mosolygok rá. Azt már nem teszem hozzá, hogy ez is inkább baráti szívesség lehetne, mintsem egy megrendelés. Nem hiszem, hogy a közel, vagy akár a távoli jövőben ennyi feles pénzem lenne. Vagy ennyire kétségbeesett lennék, amiért nem találok magamnak valakit, akibe megkapaszkodhatok, ha épp ki akarnám gáncsolni magam egy előkelő rendezvényen. Mert ugyan mi másért akarna valaki maga mellé egy escortot?
Hallgatom a magyarázatot és sokatmondó mosoly kúszik ajkaimra.
– Az élvezet megvolt. – jegyzem meg vigyorogva. – Ügyes trükk, bár kétlem, hogy célszerű, ha csak egy tánc a célod. – nézek a szemeibe, majd ha a nyomtató végzett kiveszem belőle a lapokat, s felületesen átpörgetem őket.
– Az enyém? – érdeklődök, s ha igen.... hát akkor marad a kezemben. Majd otthon átnézem részletesebben. A mappa.... azt valamerre mintha elszórtam volna.
Kérdőn pillantok rá, s értékelem a lelkesedését, nagyon is, de...
– Rendben, hívlak, ha úgy alakul a programom. De azért ne lovald bele nagyon magad. Itt sem bírókat kell lenyűgöznünk, csak pár kölyköt. – kacsintok rá. – Ha meló nélkül maradsz még a végén fizetnem kell a teremért. – nevetek rá. S koránt sem megsérteni akarom, csak... csak túl jó most  a kedvem ettől az egésztől. Azt hiszem álmomban sem reméltem, hogy ilyen simán fog menni ez a nap.

Igen, a tiéd. - bólintok az iratokra.
Ezzel mindent el is rendeztünk, s nekem már csak várnom kell.
Általában nem zavar az ilyesmi, de most már előre érzem, hogy ez nehéz várakozás lesz.
Mint a szomjazó, aki talált egy oázist, az oázis meg beint, hogy hát, majd hívlak valamikor, addig még ...
- Tizenöt éves korom óra el tudom tartani magam abból, amit keresek. Nem hinném, hogy most szakadna vége a szériának.
Valahogy úgy érzem, én a jég hátán is megélek típus vagyok, és már annyi minden történt velem, hogy semmilyen veszteség nem tud véglegesen a padlóra küldeni. Ezen kívül a pénzzel is úgy bánok, hogy mindig maradjon egy kevés tartalékom újrakezdésre.
- Lily, úgy intézed, ahogy neked kényelmes. De ha valamire szükséged van, szeretném, ha eszedbe jutnék!
Ennél jobban nem erőltetem,. Az ő projektje, úgy intézi, ahogyan szeretné.

– Köszönöm. – húzódnak mosolyra ajkain, s félbe hajtom a lapokat. Így már a táskámban is el fognak férni. Megfordulva sétálok vissza a kanapéhoz. Ha.... ha jól emlékszem... igen! Meg is találom a táskát a fal mellett, s a vállamra akasztva csúsztatom bele a lapokat. Ujjaim pántjára fonódva, ahogy visszalépek Ben mellé.
– Csak vicceltem. – mosolygok rá, s a szavai egyszerre meglepőek és hihetetlenül ismerősek. Táncosként... noss, amennyit akkor egy-egy fellépésért én anno kaptam nagyrészt utalhatták is apuék a szabónak. Elég sokat költöttek ruhákra. A mosoly kitart, tekintetem az övét keresi, majd röviden bólintok a kérésére.
– Meglesz! Este átküldöm az eddigi anyagot; a jogi katyvaszt és az óratervet. Találunk egy zenét és összedobunk rá valami koreográfiát. – vigyorgok jókedvűen és... és csak állok ott mellette.
– Most viszont már... tényleg mindent megbeszéltünk. – szelídül mosollyá, ahogy újra előhozakodom azzal amivel még a parketten, mikor úgy gondoltam, hogy elszököm mellőle. Nem is volt olyan rég. És... már épp csak az elköszönés lenne hátra, de csak mosolygok rá, alsó ajkam beharapva, mintha épp nem tudnám eldönteni, hogy megcsókoljam, puszit adjak neki vagy ..... vagy mi? Kézfogás? Ugyan... Az most elég furcsán venné ki magát.

Oh, de nagy kő esik le a szívemről, ahogy ott áll előttem, és világosan érződik rajta, hogy ő is nehezen akar elválni tőlem! Hamar tud fordulni a kocka, nem gondoltam volna, hogy egyszer még én fogok azon aggódni, hogy le ne pattintson egy csak, akit éppen akkor szedtem fel.
- Igen, meg. - bólintok rá most már én is mosolyogva. - Mondhatom mindkettőnk nevében, hogy sajnos? - magamhoz húzom, és átölelem - Roppant szerencsésnek érzem magam, hogy találkoztam veled. S most nem csak a szexre, vagy a táncra gondolok. Bejöttél ide, és felráztál, hogy ne csak üljek a vagyonomon és a lehetőségeimen, hanem kezdjek is vele valamit. Köszönöm! - még kap egy apró csókot nyomatékképpen.
Elengedem, és ellépek tőle, mert igen, itt az ideje, hogy útnak induljon, és intézze a dolgait. Nem foglalhatom le az idejét pont a közös projektünk elől.
- Akkor várom, hogy jelentkezz, és addig én is még átgondolom, milyen lehetőségeink vannak.
Főleg azt, hogy hogyan hívhatom el randizni esetleg. Igen, galád módon megint az önző énem tör előre. De attól még beszélhetünk a  tánciskoláról is közben majd.

Egy fél lépés csak ahogy magához húz. Karjaim csöppet esetlenül fonódnak köré, majd lassan csúsznak le a derekára megállapodva a nadrág korcánál. No nem mintha újra meg akarnám tőle szabadítani, szimplán csak.. sosem voltam az a nagyon ölelkezős fajta. Homlokom a mellkasán pihen, a szavaira pedig aprót bólintok s röviden elmosolyodom. – Azt hiszem. – jön a válasz, bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ennél talán egy fokkal lelkesebbet várt volna. A következő hálálkodás viszont meglep. Nem kicsit. Érzem az ajkait s automatikusan viszonzom a csókot, de tekintetem még mindig zavart kissé, ahogy távolabb lép tőlem. Röviden rázom meg a fejem, s kérdőn pillantok rá.
– Úgy beszélsz, mintha valami angyal lennék. Pedig hidd el, az már nekem is feltűnt volna. – vigyorodok el, de láthatóan még mindig nem tudom hova tenni a szavait. – Mármint igyekszem persze, de erőteljesen kétlem, hogy én.... – futok neki, de nem. Ez így valahogy nem lesz jó. Röviden rázom meg a fejem, s valahogy nincs kedvem most ebbe belemenni. – Szívesen. Bár nem hiszem, hogy csak én voltam rád ekkora hatással. – zárom rövidre egy biztatónak szánt mosollyal, majd teszek egy lépést hátra.
– Köszönöm. A napokban hívni foglak. – ígérem, egy már csöppet barátságosabb mosollyal. –Viszlát! – intek még felé, mielőtt megfordulnék, s kisétálnék az irodából, majd a folyosón át a stúdióból is.

A feltételezésre felnevetek.
- Ó, nem, vaklóban nem angyal, ők szerintem kevésbé jó szeretők. Lássuk, csak, milyen jelzőt lehetne rád akasztani, milyen szereposztás ... - hümmögök egy kicsit - ... mondjuk ... katalizátor ... ébresztőóra ... - kezdem el sorolni - ... bár ezen dolgok sem lehetnek túl tehetségesek szex terén ... szóval ... nem is tudom ...
Nem bonyolódok bele jobban a fejtegetésbe, hagyom, had menjen.
Érzem, hogy itt most fordult a kocka, ő az, aki magához láncolt, és őt nem kötik ennyire az érzelmei az irányomban. Nem berzenkedem emiatt, a sors megfordult, ez ennyi csak. Ha eddig élveztem a helyzetemet, akkor most sem zúgolódhatok.
- Viszlát!