Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Tárgy: Re: Alessandro & Francesca Szomb. Aug. 24, 2013 12:27 am
Iszok egy kortyot a kapuccinoból amit Chiara hozott ide az előbb, végre kettesben tölthetünk egy egész álló napot, se Jaime, se Alex, se senki, csak ő és én... ahogy régen. Kézfejemmel megtörlöm a számról a kávé maradékot. Hátra dőlök a kényelmetlen padon, nem azért de ezek még egy kényelmes padot sem tudnak kivitelezni egy park szélén? Uram atyám és még azt hiszik magukról, hogy ők a világ közepe... nem tudom hol élnek... de ezek a hamburgeren kívül semmit sem tudtak kitalálni, csak lopkodni. A lágy szellő kellemesen cirógatja hamvas bőröm, élvezem ahogy bele kap gesztenye színű hajkoronámba. Bár nagyon nem tudja össze fújni, hiszen szorosan és keményen lófarokba van kötve a fejem tetején. Egy gyönyörű pánt nélküli rózsás ruha van rajtam, ami épp hogy fedi a combom és kissé a régi lambada ruhákra, szeretem a régi stílust, sokkal szexibb, mint a mostanság épp hogy popsit takaró szoknyának nevezett valamiket. Lábfejem rózsaszín színű platform magassarkúba van bújtatva. Bal csuklómon a Jaimetől kapott karperec, míg a másikon a két napja beújítottam új tetoválásom díszeleg, egy szép masni. Az órámra pillantok, már lassan fél órája elment, talán ideje lenne vissza térnie, egy pizzát azért csak nem olyan nehéz találni egy ilyen nagyvárosban, mint Las Vegas... Veszek egy mély levegőt, majd felemelem a poharam, de most nem iszok bele, csupán ujjaim között forgatom a papírpohárba rejtett koffeint. Tenger színű íriszeim a pohárra szegeződik, de gondolatban egészen más hol járok, évekkel ezelőtt... Palermoban. Igaz, hogy még gyerek voltam én is, és a hugicám is, de azon a napon igen hamar sikerült éretté válnunk.... Alessandronak hála. És hogy miért? Mérgesen ülök le az ágy szélére miközben Chiara próbál lenyugtatni engem is, vagyis jobban mondva engem próbál lenyugtatni. Mindig is a fejjel mentem a falnak, valahogy sokkal jobban ki jön rajtam olasz származásom, mint Chiaran... ő sokkal nyugodtabb, ő általában használja az eszét. -Francesca, nem mondom el még egyszer, oké? Fejezd be ezt a hülyeséget, tudod nagyon jól, hogy Alessandra mindig össze vissza beszél, képes felszínezni mindent.- ül le mellém az ágyra törökülésbe a tesóm, én pedig úgy tekintek rá, mintha azt kérdezné tőlem, hogy paradicsomleves vagy a lasagne között válasszak. -Chiara,- szólok rá dühösen, mire erősen megfogja a csuklóm, hogy csak azért is figyeljek rá. Nem hiszem el, hogy nem lát a szemétől, meg amúgy ez nevetséges, én nem fogom hagyni, hogy ez a perverz állat rajtam és rajta élje ki beteges vágyait. -Nem tudnál halkabban beszélni? Nem olyan vastagok azok a falak, mint hiszed és a végén még meghallja,- látom ahogy nem bír ücsörögni, felpattan. Elkezd fel és alá járkálni a szobába, mintha ezzel legyőzhetné az idegességét ami lassan maga alá gyűri. Én úgy teszek, mintha maga lennék a megtestesült nyugalom, bár tisztában vagyok vele, hogy nem hisz nekem, hogy tudja legszívesebben a nagybátyánk elé trappolnék ahol a képébe vágnám, hogy minket hagyjon békén, mert megbánja. Fél perccel ezelőtt még nem is gondoltam volna, hogy hamarosan bekövetkezik ez is. Pedig sejthettem volna, hogy ha volt olyan kedves és befogadja az unokahúgait akkor legalább köszön neki. Meg kell hagyni, hogy stílusa az van neki. És van mire verni magát, hiszen a maffia kemény tagja.... nyílt titok, a családom Olaszországban képes bárkit lefizetni, megzsarolni, megvesztegetni , netalán meg még ölni is ha arról van szó, óh igen tisztában vagyunk, hogy nagyapa a fejes, és hogy az apánk sem határolódott el ettől. Természetesen anya miatt kerülhetett bele és sokat kellett küzdenie, hogy a Di Salvatorek el ismerjék mint anya férje, és a családba be is fogadják. Hirtelen nyílik az ajtó, mire én gyorsan felugrom, Chiat a hátam mögé tolom, mint egy rendes testvér, aki meg fogja védeni. Nagybátyánk csillogó szemekkel nézz végig raktunk, zsigeerimben érzem ahogy lassan elönt a forró düh. -Ha egy ujjal is hozzánk érsz az első dolgom az lesz, hogy sikítok..- jelentem ki nemes egyszerűséggel, csak hogy húgom erősen tapos a lábfejemre. Biztosan ezzel akarja elérni, hogy fogjam be mielőtt nem lesz késő. -Ejha.... azt hiszem a húgom vérét örökölted...- vonja fel kíváncsian a szemöldökét,- látom rajtad, hogy felvágták a nyelved, mi?- kap el egy pillanat alatt és ránt magához. Nyelek egy hatalmasat, belülről remegek, mint egy nyárfalevél, természetesen ezt nem mutatom állom pillantását keményen. Elkap az undor amikor keze elindul a derekamon lefelé... Mély gondolataimból egy napszemüveges, sötét alak ránt ki, ahogy felhúz a padról, a kávé kicsúszik kezem közül és a földre pottyan. -Hello kislány.. valaki látni szeretne..- jelenti ki egyszerűen, ahogy a másik bekötözi a szemem és a szám. Érzem ahogy hurcolnak, úgy botladozom, mint egy két napos őzike, észlelem, hogy be tuszkolnak egy kocsiba, ami el is indul. Támad egy nagyon rossz érzésem... amivel nem akarok foglalkozni, így hátra dobom valahova a kukába. De akkor is karistolja az agyam Alessandro neve. Hamarosan megállunk, az egyik felkap úgy biztosan gyorsabban haladunk... majd le is pakol, leveszi a kötéseket rólam, mire először elkerekedett szemekkel állok nagybátyám előtt, majd az első gondolatom a futás. De legyünk eszünknél, elég valószínű, hogy az ő emberei, az ő háza, az ő birtoka.... hamar berendezkedett. A fenébe! Hmm, talán túl kéne járnom az eszén... hamarabb szabadulok. -Alessandro...- bájos mosolyt varázsolok az arcomra,- talán ha megkérsz, hogy fáradjak ide...- fonom keresztbe a mellkasom előtt a kezeim, ahogy kényszerítem magam, hogy őzike pillantásom nem kapjam el róla.
Mikor még a casa voltam, már akkor tisztában voltam vele, hatalmas lépést fogunk tenni. A maffia már régen megvetette a lábát Amerikában, a mi klánunknak még nem sikerült teljesen. Üzleti kapcsolataink természetesen kötnek ide, mivel számtalan maffiacsalád él itt. Ez a kiruccanás a családunknak is jót fog tenni. Naivak ezek a di Salvatore lányok, és csalódtam is bennük. Azt hittem, ennél azért okosabbak. Többet vártam tőlük, különösen Francesca-tól. Úgy gondoltam, a két lány közül ő merészebb, a bátrabb. Ő az, aki jobban beleillik a családi képbe. Chiara olyan, mint egy fekete bárány számomra. Nem temperamentumos, nem rossz. Nincs meg benne az a bizonyos szikra, amitől valaki jó di Salvatore-rá válik. Ezért is rendeltem be csak Francescat. Megigazítom a kék nyakkendőmet, ami tökéletesen passzol az öltönyömhöz. Amióta átvettem apámtól a főnöki pozíciót, azóta ügyelnem kell a megjelenésemre. Az asztalomhoz sétálok, hasonlít nella casa lévőhöz, ez is mahagóniból készült. Kemény, szívós, masszív darab. Megfontolt mozdulatokkal nyúlok a szivaromért, amit pár perce tettem le, hogy telefonon utasításokat adjak Antoniónak, hova kell mennie. Most ismét az ujjaim közt tudhatom a füstölgő szivaromat. Reményeim szerint Francesca tiltakozni fog, nem akar majd idejönni. Nem akarok csalódni benne. Egyszer merne velem szembe engedetlen lenni, utána azt is elfelejtené, milyen az, mikor nyugodtan éli Sin City-i életét. Nagyot szippantok a szivaromból, és leülök a bőrhuzatos székemre. Előttem az öt legfontosabb akta, és két dosszié, bennük számtalan szebbnél szebb szerzemény. Megéri, hogy ha valakinek ilyen hosszúra nyúlik a keze. Találomra kinyitom az egyik akták, pedig már a mai nap folyamán ezerszer átforgattam őket. Mégis most is ugyanolyan figyelemmel olvasom végig. Gázszámla, vízszámla, rezsi, pluszjövedelem, kuncsaftok, lakótársak. I miei cari nem vagytok elég figyelmesek, öt percembe került, mire ezeket kiderítettem, forgatom szemeimet. Miután elolvasom az aktákat, előveszem a dossziékat, bennük csak fotók. Összefut a nyál a számban, due gran tette! Ezt tőlem akarják megvonni?! Elnyomom a szivart és bedobom a szemetesbe. Pont jókor, mert szapora lépteket hallok. Arcomra vérfagyasztó mosoly kúszik. Karba tett kézzel nézem, ahogyan Antonio ledobja magáról és leveszi róla a kötéseket. Uffa, egész jól nézett ki, mint egy megkötözött sonka. Hidegen elmosolyodom, ahogyan ő is felveszi ugyanazt a pózt. - Ülj le, Francesca!- utasítom erőteljesen és az asztal előtti székre mutatok. Nem ajánlatos menekülni, nem tud menekülni. - Ülj le, és utána beszélhetsz!- ha nem fogja azt tenni, amit mondok, akkor még nem ismer eléggé.
Ha az ember menekül, azt azzal a feltett szándékkal teszi, hogy hátra hagyja azt ami menekülésre kényszeríti, hogy majd nem fogja követni a tengeren túlra már nem követi.... Hiú ábránd, hiszen ha valaki olyan elkötelezett bizonyos dolgok iránt, mint az ő nagybátyja, az elől nem menekülhet. Csak az a gond a mentalitásával, hogy nem jó dolgok iránt elkötelezett. Persze ez is nézőpont kérdése, egyetlen egy dologról nem tehet, hogy ebbe a családba született, arról persze igen, hogy milyen vágyakat üldözz, jobb eset híján is diliházban lenne. Nem is érti, hogy amikor az ikrek szülei meghaltak gyanús körülmények között, akkor hogyan volt lehetséges, hogy a gyámhivatalban melyik ép eszű ember nevezte ki Alessandrot gyámnak. Bár nem kellett sok mindent megmozgatnia annak érdekében, hogy ez így történjen, elég volt egy kis pénzt lebegtetni a kezében, majd elsuttogni egy két embernek a nevezzék nevét. Amikor tudomást szerzett, hogy az ikrek szülei alulról szagolják az ibolyát, azon nyomban ment és intézkedett..... mondjuk nem kellett annyira leizzadnia, hiszen egész Olaszország a Salvatorék markában van.... ki gondolta volna? Bár szerencséjük volt és nem kellett abban a szörnyű házban olyan sok időt tölteniük, talán egy fél napot, de lehet annyit sem. Mert amint módjukban állt, elmenekültek, és szerencsére volt egy két barát aki nem félt Alessandrotól, jóba voltak a szüleivel, így segítettek átjutni az Államokban. Ott aztán akár milyen munkát is, de találtak, hiszen kell a pénz nekik, elsősorban azért, hogy ne haljanak éhen, másodsorban, meg ami őket megilletné vagyon, az is Alessandro markába vándorolt. Azt kérdezed hogyan és miért? Nagyon egyszerű a válasz: hogyan is, nem volt nehéz dolga, Palermo legjobb ügyvédje neki dolgozik, akár az Ördög ügyvédje, sőt bármely meglepő is, ugyan ilyen becenéven fut az illető. És hogy miért? Hát ez még még egyszerűbb, mert miért van az, az olasz embereknél, főleg ha van pénzed, na meg pláne, ha te lettél a maffia vezére, úgy, hogy a tulajdon apádat elküldöd valami gazdag öregek otthonába, hát nagyon egyszerű: hogy kicsessz a lányokkal, mert neked amúgy is van egy rahedli pénzed, de azt hiszi, hogy így legalább kapnak okot arra, hogy segítséghez folyamodjanak a nagybátyjukhoz. Csak Alessandro azt nem vette számításba..... még véletlenül sem, hogy ha valamit örököltek hát a büszkeségüket, első soron, és hogy ő lenne az utolsó a földön akitől segítséget kérnének. Sokkal inkább dolgoznak, még ha ilyen munkát is kell végezniük, a kényszer nagy úr. És habár Alessandro abban a tévhitben él, hogy a lányok remegnek a viszontlátástól.... na jó nem téved annyira, mert félnek tőle, de viszont a bosszúvágy is hajtja őket, vagyis Franniet mindenképpen hajtja. Legfőbb vágya, hogy bosszút álljon mindenhogyan, fájdalmat akar okozni neki, testileg, lelkileg, mindenhogyan, azt akarja, hogy a bocsánatáért esedezzen.... habár tisztában van vele, hogy egy olasz ember nem fog, azt alantasnak tartja. Ezzel ő maga is így van, ha valakitől bocsánatot kér, ahhoz nagyon nagy bűnt kell elkövessen és nagyon szeretnie kell az illetőt..... talán egyedül a húga az akitől ilyet kérne. Másoknak csak megjátszaná az egészet, már ha egyszer előfordulna ilyesmi. Most pedig végre valahára, vagy nem is annyira valahára, de itt áll, Alessandro fényűző nappalijában, ami Vegasban áll, ahogy lassan körbe vezeti ibolyaszín íriszeit a bútorokon az a kényelmetlen érzés szállja meg, mintha Palermoban lenne ismét, pár évvel ezelőtt. Lehunyja szemeit, majd vesz egy mély levegőt, és próbálja beadagolni magának, hogy nincs így, és hogy most nem itt kellene, állnia, már ezért lecsukathatná..... hiszen ezt emberrablásnak számít. Vajon tisztában van azzal, hogy USÁ-ban mit tesznek a börtönben az ilyen emberekkel? Bár abban is biztos, hogy ha valaki nem fog börtönbe menni, hát a nagybátyja, az..... kinézné a helyzetből, hogy ha feljelentené, hogy még őt csukják le. Meg sem szólal máris parancsolgat, lehet azt hiszi, hogy ő is valami majom, mint akik parádéznak neki.... hát akkor nagyon téved, és ezt hamar észre fogja venni a nagybátyja is. -Nem kértem engedélyt arra, hogy beszéljek,- ibolya szempárból csak úgy szikrázik a hidegség,- és nem is én akartam ide jönni.... de ha már itt vagyok. Ha azt hiszed, hogy,- határozott mozdulattal a kanapé mögé sétál, a közelében egy kis asztalon váza díszeleg, benne vörös rózsák, ha kell bármiből képes fegyvert csinálni, egyszer már fejbe verte egy vázával.... kár hogy túlélte, de ami késik nem múlik, talán most is szerencséje lesz.... - Szóval, ha azt hiszed, hogy nem számítottam rá tévedsz, így legalább megspóroltad nekem azt, hogy megkeresselek....- kemény tűri a pillantását, izzadt tenyere a kanapé támlájára csúszik, nagyon jól játssza a bátor kislányt, aki nem fél, de lelki szemei előtt az az eset jelenik meg, amikor kis híján megúszták.... most hogy ússza meg, ha az ég világon senki sem tudja, hogy itt van?
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Alessandro & Francesca