- Univerzális ... ezeket a munkákat egy hülye is meg tudja csinálni, ehhez nem kell érteni ... - mormogom, miközben az SMS-t pötyögöm. Nem, azért ismerek olyasvalakiket, akinek ezek is azért komoly szellemi megerőltetés jelentenének. Én nem tudom, hogyan lehet olyan kevés ésszel egyáltalán létezni, de ők azért elvannak.
Egy pár pittyegés jelzi, hogy az üzenet elindult az útjára, és egy sóhajjal elrakom a mobilt.
- Épp a holnapi melót mondtam le. Pizzafutár lettem volna, de futva nem annyira buli.
Hazaérek, leckeírás, beájulás az ágyba, holnap kelés, öcsém és saját magam elterelése az iskolába, bóbiskolás az órákon, aztán itt jön a programváltozás, mert a suliból egyenesen melóba mentem volna. De most akkor féket venni megyek, és aztán felrakom az újat.
Egy fék nem kerül szinte semmibe, de a suli és a meló között nem lett volna időm megcsinálni a kerékpárt. Meg azért nem értana jobban átnézni, a gépnek is nehéz éjszakája volt. Nem szeretném, ha nyeregbe pattanás után alattam esne szét.

BANG! Hát kábé így lehet leírni elsőre, a hatást, amit Hústorony szavai bennem okoznak. Találó lenne még a "bingó, meg a "telitalálat", "mézesmadzag kimaxolva", és olyan egyéb kifejezések is.
Autók, szerelés ...
Apámnak volt műhelye, és én ott nőttem fel félig-meddig. Előbb volt a kezemben csavarkulcs, mint ceruza. Előbb olvastam el autós műszaki könyvet, mint a Tom Sawyert.
A reakció két szóban érkezik csak, de a hangsúly, és az arckifejezés igencsak beszédes.
- Van műhelyed?
Ez kb. úgy hangzott el, mintha azt mondanám, hogy "te vagy az isten?"
Ó, yeeeee ... ó, igen ....
Egy műhely. A machinátorok titkos szentélye, a végső pont, ahová a  csavarkulcs szerelmesei boldogan mennek önkéntes száműzetésbe.
Na, nyugi, nyugi, Emilio, nem csorgatjuk túl látványosan a nyálunkat!
- Szerintem be tudom szorítani ... - megint előkapom a kütyüt, és keresem az időpontot - .... leghamarabb ... három nap múlva, délután nincs semmi. És ha kitör a szünidő, akkor meg végképp ráérek.
Amióta apám kijelentette, hogy van valakije, majd összepakolt, és elköltözött, nem jártam szerelőműhelyben nagyon. Max. látogatóként. A szívem vérzett, amikor hirtelen kiárusította az egész felszerelését, és eladta a helyet. Ennél csak az fájt jobban, amikor megjött a bírósági kereset, hogy vitatja az apaságát.

Ez az este egészen jól alakul. A környék ismerős, nemsokára hazaérek, szóval nem rabolt el mégsem. Mondjuk az csak egy pillanatnyi pánik volt, és hála a jó égnek teljesen alaptalan.
Szóval szereztem megint egy új munkát, és ezt még élvezni is fogom talán. Bicajozni is szeretek, szóval a futárkodás se rossz, de a fűnyírást pl. kifejezetten utálom. Viszont mivel más is így van vele, ezt gyakran adják ki bérbe a háztulajdonosok.
A mozdulata, ahogy odahajol az én felemre meglep, de aztán megértem az okát, és átveszem a címet.
- Ott leszek. - felelem határozottan.
Mi az, hogy ne verjem át? Hát még nem fizetett ...
Mindenesetre a címet gondosan elrakom zsebre, és aztán körbepillantok, hogy kinyithatom-e a kocsi ajtaját. Nem akarok vele eltrafálni senkit, kínos lenne leamortizálni az autót, amivel hazahoztak. Kiszállok, és hátraballagok, hogy kivegyük a bicajt is.

Azért megkönnyebbülés, hogy ma valóban baj nélkül hazaértem. Amióta elhatároztam, hogy riadóztatom a munkaadóm lányát, nem sok időm volt gondolkodni. Az események csak úgy jöttek egymás után. Hirtelen kellett mindenfajta döntéseket hoznom, váratlan események jöttek közbe. Lehetett volna ennek sokkal rosszabb vége is, de most még nem akarok ebbe belegondolni, csak majd ha felértem a szobámba. Nem, igazából akkor sem, de már most érzem, hogy a gondolatok megrohannak. Eddig csak az éppen adott pillanatra koncentráltam, arra, hogyan volt, és arra, én merre szeretném folytatni, ha volt lehetőségem választani. Most majd jönnek a "mi lett volna, ha" variációk.
- Igen, köszönöm, innentől már boldogulok.
Átveszem a bicajt, a garázsig akkor is el tudnám vinni, ha nem lehetne tolni, innentől már tényleg boldogulok.
- Igen, pénteken. - bólintok még egyszer magabiztosan.
Egy szerelőműhely? Hat lóval sem tudnának tőle távol tartani!

- Jólvanakkor...  - bólintom rá egyszerűen mert úgy néz ki ez rendezve.
Kezem a kilincsen és amint megerősítést nyer a dolog, újabb biccentés és már rántom is ki az ajtót, hogy bevágódva az ülésbe újra munkára bírjam a motort.
Aztán mégis csak leengedem a szemközti ablakot.

- Kösd föl a gatyát kölyök, mert kemény meló lesssz! - vigyorgom azzal nem vesződve a további felhúzással a gázba taposok, és ahogy felmorog a motor, csak úgy a környéknek a hangját is rendesen megküldve felengedem a kuplungot és csikorgó kerekekkel kilövök az útra.
Ideje lesz már visszamennem.



Köszöntem a játékot!