Serena & Luke

[You must be registered and logged in to see this image.]Ma korán reggel ébredtem, nem mintha be kellett volna mennem a kórházba helyettesíteni a vakációzó Sabrina-t, hanem egyszerűen nem tudtam aludni. Na jó, az igazság az volt, hogy meg kell győznöm valakit arról enni muszáj. Előtte azonban még sok lépés áll előttem. A legelső az lenne, hogy megtaláljam az illetővel a közös hangot. Abban ugyanis nagyon béna tudok lenni, ha nem egy gyerekről vagy öregről van szó. A saját korosztályom eléggé nehéz eset, már csak azért is, mert az ikertestvérem mindent tönkre tesz. Nekem kell megnyugtatnom azokat akiken szépen átgázolt és nem veszik észre, hogy én nem ő vagyok. Az már biztos, hogy valamivel békésebb típus vagyok, nem veszekszem másokkal, nem keresem bennük a hibáikat, hanem igyekszem jónak látni őket, még akkor is ha korántsem azok. Elég annyi, hogy nem vagyok az előítéletek híve, szeretem én magam kitapasztalni azt mások tulajdonképpen milyenek. A tisztalap mindig sokat jelent, pláne akkor ha kiderül amit mások mondanak az illetőről az merőben eltér az igazságtól. De az nagyon aggasztó, hogy az illető háziorvosa azzal biztat sokra nem fogok menni, mert egyszerűen nem lát benne semmi reményt. Rá ugyanis nem hallgat. Mondjuk én sem hallgatnék ha Dr. Moore lenne a háziorvosom, egy cseppnyi kedvesség sincs benne, vagyis a szavaiban. Túl nagyszájú, nem ismeri a halk fogalmát és mindenkit jól kioszt. Aki nem ismeri az nem tudja, hogyha kell akkor van szíve, csak határozottan problémás az élete. Már a negyedik felesége hagyja őt ott és a legutóbbi felesége nem igazán engedi, hogy látogassa a közös gyereküket. Ezért lehet, én is fel lennék háborodva, de nem vinném az otthoni problémáimat a munkába. Nem helyes és lássuk be, ha valaki nem képes távol tartania a munkájától a magán életét akkor az illetőt egy nagyon elviselhetetlen embernek hiszik, még akkor is ha a belsője valójában egy érző szívet takar. Bár ha pszichológusi szakmát választok, akkor simán tudathasadásosnak titulálnám a doktort, egyszer kezesbárány, máskor meg ő maga a farkas. Szóval minden a jó hangulatán múlik, ami egy ápoló életében lehet megeshet, de egy betegében biztosan nem. Tehát megértem vagyis megérteném, ha nem fogadnák meg a tanácsait, amik amúgy teljesen jók csak nem a megfelelő hangnemben adja elő. Gondolom ezért kért meg engem, mert azt reméli, hogy az én szavaim nem találnak süket fülekre. Pedig ha tudná, hogy egy kisgyereknél sokkal hamarabb célba érnék, mint egy velem egykorúval akkor... akkor megkérte volna a saját asszisztensét, aki amúgy egy igazán kedves nő, csak elfoglalt és semmi ideje sincs. Ami azt illeti nem tartom magam szerencsésnek, ezer biztos, hogy mindent el fogok rontani már a legelején és hiába vagyok fent kora reggeltől, ha mindez nem fog érni semmit. De nem fogom feladni, egyszerűen erős leszek és ezen is szépen túl fogok esni, mint a többi alkalmon amikor egy tinédzserrel vagy egy korosztályombelivel kellett szót váltanom. Hogy most hol vagyok éppen? Hát már nem otthon tervezgetem, hogy miként fog a mai nap eltelni az biztos. Az ismeretségemnek köszönhetően most az egyik barátfélém étterme előtt állok és várok. Barátságos a dizájn, az illatok sem veszik el az ember étvágyát, szerintem meg bárkit evésre késztetne. Csak ugyebár ez nem elég. Fontos a megfelelő választás. Ami még nem tudom, hogy mi lesz, mert egyszer beszéltem a lánnyal és voltam olyan okos s, elfelejtettem megkérdezni milyen étrendben gondolkozzak. Eléggé égő volna, ha húsos ételt kérnék neki és kiderülne vegetáriánus. A lényeg azonban annyi, hogy azt legalább tudja az étterem ajtaja előtt fogom várni. Remélem, semmit sem fogok elrontani.

Serena & Luke

[You must be registered and logged in to see this image.]Egy kicsit ideges voltam, részben azért, mert még nem találkoztam az illetővel és nem hiszem, hogy én volnék a legmegfelelőbb ápoló a számára. Az egy teljesen külön fogalom, hogy valakivel képes vagyok halál nyugodtan telefonon beszélgetni és a hangja alapján nincs semmi baj vele. Úgy értem, nem tűnik olyannak, mint aki nem értené meg a szép szót. Bár Dr. Moore szerint egyetlen egy páciense sem ért a szavaiból és néha a saját fejük után mennek, de azt nem hiszem, hogy az a betege is akivel telefonon beszéltem. Nem éreztem azt, hogy az illetőnek hangoskodnom kéne vagy kétszer elmagyaráznom mindazt amit akkor éppen mondtam. Szóval a doktor egyszerűen túlzott, mindig túloz, legalábbis szerintem. Több odafigyeléssel és némi csendes szóval biztosan sokkal többet érne el a munkájában. A háta mögött a betegei meg egyáltalán nem panaszkodnának nekem. Persze akkor még úgy hitték, hogy egyáltalán semmi közöm sincs ehhez az egész egészségügyhöz. Tény, szeretem amikor nem néznek ápolónak, ilyenkor sokkal többet panaszkodnak és olyasmit is megtudok, hogy nem szeretik ha egy doktor késik. A lány sem késett, nem arról van szó, csak minden egyes eltelt idő után egyre többet gondolkodtam azon mit fogok majd mondani. Ha meg gondolkodóba esek az egyáltalán nem vezet jóra. Sokkal többet hallgatok és elfelejtem, hogy nekem igazából a tanácsokon kellene agyalnom. De tudom, hogy mindig ez van ha egy új emberrel ismerkedem meg, akiről tudom, hogy egyáltalán nem gyerek és nem is jár bottal. Aztán meg szépen lassan kiderül nincs semmi baj, tudok beszélni csak egy icipici időre van szükségem. Míg még egyedül voltam sóhajtottam egyet és legbelül azzal kezdtem el biztatni magam, hogy nem lesz semmi baj, minden jól fog menni. Pontosabban így volna a helyes. De nem mindig sikerül úgy teljesítenem, ahogyan én szeretnék. Az a baj, hogy nem látok az emberek fejébe, nem tudom mit gondolnak akkor amikor én megpróbálok segíteni rajtuk és ez zavar. Mert ilyen a természetem és bármennyire akarom csak egy napig minimum ilyesmivel emészteni magam, nem mindig sikerül. Az azonban már nagy haladás, hogy tisztában vagyok a gyengémmel és elfogadom a tényt, miszerint a fiatalokhoz több, jóval több időre van szükségem a megértés terén. Az ikertestvéremet ez persze nem érdekli, ő csak szépen átgázol az emberek szívén és akinek jóvá kell tennie a hibáit az én vagyok. Egyrészt azért, mert úgy nézek ki, mint ő, másrészt nem szeretném ha mindenki utálná és az arcunk miatt engem is. Hatalmas kőszikla esett le a vállamról amikor a lány vagy nem tudom minek nevezzem nő megérkezett. Ez azért volt jó hatással rám, mert nem kellett tovább gondolkodnom.
– Helló! Örülök a találkozásnak, én meg Luke vagyok. – bár ezt már a telefonból is tudja, csak azt nem, hogy én tényleg én vagyok. Annak érdekében, hogy ne ácsorogjunk idekint kinyitottam előtte az étterem ajtaját és illedelmesen előre engedtem.
– A tizenegyedik asztalnál foglaltam helyet, remélem nem gond. – nem tudom megmondani miért, de szeretem ha ismerős környezet vesz körül és nem most kerülök ide először. Amit a tizenegyes asztalról tudni kell, az az, hogy csodálatos kilátással rendelkezik, ablakos hely és ha valaki benéz rajta az első amit meglát mi leszünk az asztal előtt ülve. Meg amúgy is szeretem az ablakos helyeket, a négy falat már a munkám során rengetegszer látom, szóval kell a változatosság, legalább most.