Clyde & Serena

T ermészetesen minden akkor romlik el amikor épp szükség van rá. A sütőm, amit ma akartam használatba venni elrontotta a délutáni programom. Nem tudom mi lehet a gond, nem értek hozzá, de abban biztos vagyok, hogy nem kapcsol be. Már felhívtam a szerelőt, aki azt ígérte itt lesz nemsokára. Tíz perce szidtam a háztartási eszközt, majd rájöttem, hogy ezzel nem sokat segítek, sőt lehet örökké felmond a szolgálatból, ha sértegetem. Kifújom magam, majd elkészítek egy epres csipkebogyó teát. Amíg a víz felforr a konyhaszekrényből előveszek egy fadobozkát, melyben a tea filtereket   tárolom. Két bögrét veszek elő, ha esetleg kérne – elmondása szerint – Clyde. Felsikkantok, mikor az égető vízforralóhoz érek. Nekem is sok eszem van..  
A hűtőre kiragasztott cetliken átfut a tekintetem. Néhány beszerzésre váró élelmiszer van felfirkantva egy kék cetlire. Azon kívül pedig egy bíztató „extrém sport!” felirat. Azaz engem biztat, hogy végre felkeressek valami hasonló dolgot.  Ejtőernyőzés, bungee jumping-ozás. Valami, amit eddig nem tehettem meg, mivel a szüleim túlságosan féltettek. Még a biciklizést is nehezen engedték. Legalábbis apa.  
Felfigyelek a hangokra az ajtóm felöl. Ha csönget Clyde, akkor kissé megrezzenek, mivel nem számítok rá. Fölpattanok, s azonnal az ajtónál termek, még hátra pillantok, hogy ne legyen nagy kupi, de szerencsére egy kellemes, otthonos szoba virít rám. Kinyitom az ajtót, s azonnal szembe találom magam vele.
Üdv! – mosolygok rá – Serena Hill – nyújtok kezet, majd betessékelem. Az előszobából egyenesen a konyhába lehet eljutni, nincs folyosó, az egész tágas. Ha az ember az ajtó előtt áll, s jobbra néz, akkor megpillantja a nappalit, mely nincs külön választva.

Clyde& Serena

A férfi mögött haladok, majd amikor beérünk a konyhába türelmesen megvárom, hogy mit mond Clyde.
- Csak úgy nem indult el. – elhúzom a szám – Pedig eddig még semmi baja nem volt. – Sóhajtok egyet, majd az eszembe ötlik, hogy nem egy új szerkezet porosodik a konyhában. – Bár.. Nem a legújabb sütő. – Sosem foglalkoztam azzal, hogy esetleg le kéne cserélni. Nem sokat számított a kora, teljesen megfelelő volt. Megsütötte, amit kellett. A teás bögrékre pillantok, majd amikor úgy látom, hogy hallana, azonnal megszólalok.
- Esetleg, kér egy teát? – A hangomból a kedvesség sugárzik és reménykedek benne, hogy nem zavarja az ajánlat, és hogy én sem vagyok zavaró tényező. Egyszerűen úgy gondolom, hogy ha nagyobb szerelésre van szükség jól esik egy kis energia.  Lehet, hogy nem a tea a kedvence, azt hiszem söröm is van a hűtőben, amit úgy sem fogok elfogyasztani, de ezt nem említem meg.
Ha elfogadja átnyújtom neki a teát, majd én is kortyolok párat a sajátomból, miközben az étkezőasztalnál ülök. Magam elé húzom a laptopom, bepötyögöm az „extrém sport” kifejezést a keresőbe és kutakodok egy kicsit.  Sajnos semmi hasznosra nem akadok.  Pár percnyi keresés után megunom és kilépek a weblapról, majd.. Majd elsötétül a képernyő.
-  Kigondolta volna? – morgom az orrom alatt, majd Clyde felé nézek – Öhm, esetleg ért a laptopokhoz? – kínosan felnevetek és megfordítom a sötét képernyőjű eszközt. – Ma szerencsétlen napom van – szögezem le.

Clyde & Serena

Elmosolyodom, amikor elfogadja az ajánlatot, majd figyelem ahogy Clyde szerel, mivel nem vagyok jártas az efféle ügyekben.  A telefon hátoldalának leszereléséhez jutottam el.
Természetesen, nem számítottam, hogy mindenre tudja majd a megoldást, de egy próbát tényleg megért, mert úgy látszik a férfi nem adja fel látatlanban.
- Totálkáros?  - Beleharapok az ajkamba. Remek.. – Akkor már semmifélemódon nem lehet helyre hozni? – Elhúzom a szám. Nem tudom, mi a rosszabb, szembe nézni apámmal és elmondani neki, hogy a kedves, szeretett mamánk sütője tönkrement (Ő átjavítja tönkretetted-re) vagy, hogy a tervezett kiruccanásom helyett egy áruházban fogok lődörögni.
Clyde helyet foglal, majd szemügyre veszi a gépet.  Közben azon töröm a fejem, hogy nem olyan fontos az a sütő – legalábbis számomra -, majd eszem valami sütés nélküli ételt vagy rendelek vagy akármi, aztán beugrik apa arca, akinek nem tudom miért van ennyi beleszólása az életembe. Mármint, persze ő az apám, de.. De már a saját lábamon állok, (mondjuk, éppen ülök..) s rég nem náluk lakom, ami azt jelenti, hogy kevesebb beleszólása van az életembe, mert nálunk így megy. Apa édesapjának az apja is így tett. Tizennyolc éves koráig nagypapámnak is meg volt szabva mit lehet, mit nem, csak az én édesapámat nem tájékoztatták, hogy nem mindent kell megszabni. Mit vehetsz fel, kivel beszélhetsz, mi leszel, ha nagy leszel.. Azonban én biztos vagyok benne, hogy megszakítom ezt a kört, sosem fogom így nevelni a gyerekem. Nem azt mondom, hogy semmi sem lesz tilos, de szeretném, ha élvezné is az életet. Arra természetesen ne számítson, hogyha az éj közepén ittasan minden szomszédot felébresztve jön haza, megdicsérem.
- Remélem. Még a végén törzs vásárló leszek az egyik üzletben.. – nevetek fel és elképzelem, ahogyan egy hűtővel, mikrohullámú sütővel, laptoppal felszerelkezve tartok hazafelé.