Az oldalamra fordulva szusszanok és kúszom át az ágy másik oldalára, hogy aztán Riverhez bújhassak, mellkasára téve a fejem. Azonban nagy sajnálatomra és meglepettségemre csak a puha párna ér a fejemhez, hiába tapogatózom vakon kezeimmel végig az egész ágyat. Hanyatt fordulok és kipattannak a szemeim. Mégis hol a lótúróban van vasárnap reggel… nyolc órakor. Nézem meg az órát, és gondolkozóba esek. Az egyetlen nap, amikor végre nyugodtan aludhatnánk, kipihenhetnénk a hét fáradalmait. Ha már megint valami fontos közbejött neki az apja cégénél, esküszöm, már patáliát csapok. Alig töltünk együtt egy kis időt, és még vasárnap reggel is eltűnik.
Lepillantok a földre, ahol Molly, a kutyánk les fel rám bágyadt tekintettel.
- Hol van a gazdád, hm? – teszek fel neki egy költői kérdést, választ nem várva tőle. Nagy nehézkesen kikászálódom az ágyból, magamra veszem szatén köpenyem, és kivánszorgok a nappaliba. Clyde sincs sehol. Az is lehet, hogy együtt mentek el valamerre. Nem értem, mi oka lenne az embernek vasárnap nyolc előtt már kipattanni az ágyból.
Halkan benyitok a másik hálóba, hogy megnézzem, minden okés-e a húgommal, és látom, hogy ő legalább mélyen az igazak álmát alussza. Szegény, annyira sajnálom őt. Csoda, hogy még nem csavarodott be teljesen. Nem is tudom, mit tennék, ha egy nap arra kéne feleszmélnem, hogy a férjem és a gyerekem is odaveszett egy autóbalesetben. Lehet, hogy még azon is elgondolkodnék, hogy utánuk megyek, valahogy véget vetek a saját életemnek is. Ám nekem most mindent pozitívan kell előadnom Jessnek, és segíteni, ahogy tudok. Nem akarom, hogy bármi kárt tegyen magában, vagy valami meggondolatlanságot kövessen el.
A mobilomon tárcsázni kezdem River számát, és várom, hogy végre felvegye, de semmi nem történik, csak kicsöng. Miután közben a háló felé igyekszem, hallom, hogy a telefon ott csörög, tehát esély sincs arra, hogy bárhogy is elérem a drágát. Nagyszerű.
Várok, az időt pedig egy jó erős kávé főzésével ütöm el. Közben adok kaját a kutyának, és a tegnap megjelent Brides magazint lapozgatom, elismerően bólogatva, hogy ismét jó munkát végeztünk. igaz, megszenvedtük. Eközben kiabálást hallok a lépcsőházból, és nyomban az ajtóhoz sietek, hogy a fülem rátapasszam, meghalljam, miről is megy megint a vita a szomszédban. Állandóan üvöltöznek a lépcsőházban, és én ezt mindig szórakozással hallgatom, már amikor részese lehetek ennek, a kevés itthon tartózkodásomnak köszönhetően. Koncentrálva fülelek kifelé, szemöldök ráncolva hallgatom a témát, mikor hirtelen kinyílik az ajtó, és hatalmasat koppan a fejemen.
- A francba! Aúú… - kiáltok fel, majd arrébb tántorgok, hogy az illető, aki valószínűleg vagy River, vagy Clyde lesz, be tudjon jönni, és rosszalló pillantást vethessek rá. – Ez fájt.

Imád minden reggel arra ébredni, hogy gyönyörű menyasszonya mellette fekszik s az igazak álmát alva csillog még az álom apró könnycseppje a hosszú pilláin. Őszintén szólva a katonaságban töltött idők alatt is csak ez az egyik olyan gondolat, ami életben tartja. Hogy tisztában van azzal, hamarosan ismét otthon lesz és jobb dolga se lesz csak figyelni őt éjjel, hajnalban míg alszik.
Reggel cseppet se meglepő módon ismét verőfényes napsütésre ébredt, bár ígértek esőt, vihart, reggel még nyoma se volt. Halvány mosollyal ajka szélén lágyan végigsimított kedvese arcán, apró csókot nyomott homlokára de már tovább is állt. Azt persze mondani se kell, hogy kis híján nyakát törte Molly miatt, ki az esetek nagy részében az ágy végében fekszik, most inkább a földet választotta ami nem meglepő ebben a forróságban. Ők is megsülnek, hát még szegény kutya...
Jelen pillanatban nem voltak tervei. Nem akart bemenni az irodába, elvégre mit tudna ott csinálni vasárnap, mikor csak a takarítók sürögnek forognak, hogy hétfőre minden rendben legyen és készen álljon a dolgozók és ügyfelek érkezésére.
Azt viszont tudja, hogy nem is vágyik most másra - párján kívül - mint egy finom, francia bagett és egyéb finomság. Gyümölcs és mi egyéb, amit csak szemnek és szájnak ingere kora reggel a városban sétálva.
Így lássunk csodát, egy nagy zacskó reggelinek valóval indul el hazafelé és tessék példát venni róla, hisz nem minden férfi indul el korán reggel, hogy reggelit szerezzen.
Ikertestvérével hagyta el a lakást, de annak személyes ügyei miatt csak egyedül ér haza amit nem is bán.
Amit viszont nem ért, az a szomszédjaik. Soha nem tudta megérteni, hogy mi a büdös fenéért kell már hajnalok hajnalán sipákolni és ordibálni. Megérti ő, hogy vannak gondjaik, de saját bőrén tapasztalta már, hogy nem csak őrjöngve és dobálózva lehet megbeszélni valamit a párunkkal. Legalábbis ő nem emlékszik olyan esetre, mikor Shirley és ő így rendeztek volna le valamit.
Nem meglepő hát, hogy szinte menekül a lakásuk ajtajáig, hogy még csak véletlenül se őt találják el egy vázával. Sikeresen lenyomja a kilincset és már löki is be az ajtót, de még így is kap egy cipőt a nyakába. Felmorranva kap a tarkójához, ám ekkor valami nekikoppan az ajtónak, ő pedig kíváncsi tekintettel dugja be a fejét a résen, hogy láthassa ki is az.
- Ó, Kicsim ne haragudj! - csukja be maga után az ajtót, ettől függetlenül bár tekintete bocsánatkérő, hangja mégis elárulja, hogy részben jól mulat.
- Nem fájt volna, ha nem kíváncsiskodsz, mint egy öregasszony - csúsztatja álla alá az ujját, hogy egy finom csókot nyomhasson ajkaira, de azért megsimogatja fejét ott, ahova az ajtót imént "sikeresen" odacsapta.
- Hoztam... reggelinek valót - mutatja fel a papírzacskókat vidám csillogással a tekintetében. Lehet, hogy katona, de ettől függetlenül nem egy túlságosan komor személyiség. Inkább kellemes, olykor pedig vidám.

Fejem fogva lépek hátrébb az ajtótól, hogy beengedjem a vőlegényemet, s rosszalló tekintettel már kérdezném is tőle, hol a fenében járt korán reggel.
- Nem történt volna meg, ha nem mész el itthonról hajnalok hajnalán, hanem végre kicsit lustálkodhattunk volna az ágyban együtt. – vetem szemére, de mikor meglátom a kezében a reggelinek valót, rögtön elszáll minden dühöm, és én is elnevetem magam vele együtt.
- Jól van na, csak érdekelt, min vitáznak már megint ezek a bolondok. – vonom meg a vállam, majd viszonzom csókját. River nem mindennapi férfi. Kevés nő mondhatja el a párjáról, hogy korán reggel felkel, és lemegy a városba reggeliért, hogy mire a menyasszonya felébred, ne fájjon emiatt a feje. Figyelmes ember, aki teljesíti a vágyaidat, megtesz bármit, amire megkéred, szó nélkül mögéd áll egy fárasztó nap után és megmasszíroz, és még sorolhatnám. Bocsi lányok, de sajnos már foglalt!
A kávégép hangos gőzkieresztéssel jelzi, hogy lefőtt, úgyhogy megindulok a konyha felé, hogy aztán kitölthessem az energiát.
- Kérsz egy kávét? – kérdezem Rivertől, miközben az egyik csészébe töltök. Amennyiben a válasza igen, a másikat is megtelítem, s a cukrot kezdem el benne kevergetni. Nem szeretem forrón, úgyhogy hagyom, hagy hűljön kicsit, amíg kiveszem a papírzacskóból a baguettet, aztán fel is vágom darabokra.
Épp becsuknám a Brides-t, mikor a tekintetem a modellen lévő ruhára szegeződik. Gyönyörű. Modern, szép az esése, a vonala, minden tökéletes rajta. Hasonlót képzelek el magamon majd egyszer…
- Ez a ruha tetszik, River? Szerinted jól állna rajtam? – vetem fel a kérdést afféle rejtett célzásként is, mosolyogva elé tolva a magazint. Jó lenne már oltár előtt állni, jó lenne, ha már nem kéne nyugtalanságban élni, hanem az esküvővel együtt abbahagyná a lövöldözősdit is. Ezzel a gondolattal együtt egy pillanatra le is hervad a mosoly az arcomról, majd felteszem a kibukó kérdést.
- Tudjuk már, mikor kell legközelebb bevetésre mennetek? – kérdezem egy merő nyugtalansággal a hangomban. Nem tehetek róla, de már ha csak rákell gondolnom erre az egészre, hogy River lövöldözik össze-vissza ott a golyók kereszttüzében, a gyomrom rögtön görcsbe rándul. Utálom, hogy pont ezt a hivatást kellett választania magának, és néha még a mai napig nem értem, miért csinálja. Véleményem szerint a hülye se akar a halál elébe menni, de már jó párszor elmagyarázta. Ennek ellenére még mindig nem sikerült teljes mértékben felfognom a dolgot. Nem akarom elveszíteni őt. Abba egész biztos, hogy beleőrülnék…

- És ha nem megyek el már korán reggel, honnan lesz reggeli? Tudod Cica, nem állt szándékomba na legnagyobb forróságban elindulni, szóval vagy koránkelek ezzel lemondva a hencsergésről, vagy nem eszünk - zöldes tekintetében ott csillog a jól ismert gyermeki szórakozottság miközben véleményét taglalja.
- Aki kíváncsi az tudod hamar.... - nem fejezi be inkább mutat ujjával jelezve, hogy mire is akar kilyukadni.
- Amúgy meg a szokásos, "Hol voltál egész éjjel, miért nem toltad haza a képed, biztos egy nő van a dologban..." civódás. Csak azt nem értem, hogy én mit ártottam nekik, hogy még egy papucsot is a fejemhez vágnak - értetlenségét vállvonással fejezi ki, azt pedig nem tudja megállni, hogy ne nyomjon egy csókot kedvese ajkaira.
Amint meghallja a kávéfőző sípolását, Shirley után pillant de még mielőtt követhetné, felkapja a vele együtt berobbanó papucsot, majd kihajítja a lakásukból a két ajtóval mellettük lévő lakáshoz, hogy ne náluk legyen a szomszéd szemete.
- Nem fog megártani - válaszol a kérdésre miközben Mollyt kerülgetve bekacsázik a konyhába. Megszokta már a kutya jelenlétét, hogy állandóan a lába körül ugrándozik mikor hazaér valahonnan. Rengeteg szeretet képes adni, ő pedig ezt viszonozza is. Most viszont először hasát szeretné némi szeretettel megajándékozni, úgyhogy a kutya csak később jön.
- Na! Hé, Molly menj már! - emeli lábfejét a kutya hasa alá, hogy ezzel finoman odébb hessegesse. Soha nem emelt még kezet rá, szóval ezt is inkább játéknak fogja fel mint sem szidásnak.
- Hát én megőrölök - kapaszkodik bele a konyhapultba Shirley mellett, mielőtt még vágna egy hasast, mikor a kutya szórakozásból a lábát kezdi el ölelgetni és harapdálni.
- Na, elég lesz! - immáron kicsit megemeli a hangját, hogy határozottabbnak tűnjön az állattal szemben így az fújtatva lefekszik az asztal alá.
Shirley kérdése hallatán odalép mellé, tenyerét a csípőjére simítja s alaposabban szemügyre veszi a darabot. Nem igazán ért a nők viseletéhez, de ő maga is megtudja azért ítélni, hogy mi néz ki jól és mi nem. Nem egy szépre teljesen érzéketlen bunkó még akkor se, ha több vért látott élete során, mint kellett volna.
- Nagyon szép - hangja lelkes és egyet értő - viszont rajtad minden jól állna és még egy szemeteszsákban is elvennélek -  gyorsan belecsókol a nyakába, majd a hűtőhöz lép, hogy a papírzacskóból beletegye az odavalókat.
- Nem hiszem, hogy lesz legközelebb -  nem gondolta, hogy még most ki kell ezt mondania, de megtette. És még semmi se biztos, de már elindult azon az úton, hogy az ezredessel és osztag vezetővel megbeszélje, csak akkor kelljen mennie ha tényleg a világvége fenyeget.

- Még az is lehet, hogy lemondtam volna az evésről, ha valami kellemesebb dologgal múlathattuk volna el az időt. – kacsintok rá kacéran, majd mosolyogva továbbállok, éreztetve, hogy ez a hajó sajnos már elúszott.
Megsimogatom tarkóját ott, ahol a szomszédok harca miatt egy papucs landolt, majd jót vigyorgok a sztorin. Én sosem értettem ezeket itt mellettünk, esküszöm, de már kezd kissé unalmassá válni. Jó lenne, ha már nem kellene ezt hallgatni, és egy nyugodtabb helyen élhetnénk, mondjuk egy kertes házban. A lehetőség éppenséggel meglenne rá, csak az időhiány a probléma. Mind nálam, mind pedig Rivernél. Örülünk, ha van egy kis időnk együtt, akkor sem ezzel foglalkozunk, hanem sokkal inkább egymással.
- Hé, csak kifejezi a szeretetét. Örül, hogy hazajöttél. – mondom Rivernek, miután leszidta kicsit a kutyát. Molly nagyon szeretetteljes, és örömét azzal fejezi ki, hogy ha hazaér az ember, lépni is alig bír, olyan közel dörgölőzik hozzá. – És amúgy is legyél kicsit halkabban, Jess még alszik. Végre egyszer nyugodtan. Azt is valószínű a ló nyugtató hatású altatótól, amit adtam neki. – mondom a szemem forgatva. Lehet nem kellett volna, nem vagyok orvos, de már napok óta csak forgolódott éjszaka, és az nem egy jó állapot. A szemei tiszta karikásak, fáradt, de aludni nem bír. Ez a legszarabb dolog, amit ember eltud képzelni.
- Ebben az esetben akkor elég olcsón megúszhatjuk a ruhaköltséget. Még megfontolom. Végül is, lehet újrahasznosított, műanyag palackokból, szemeteszsákból összeszedett ruhám, egy pár CD darabkával feldíszítve. – mosolyodom el, de jó hallani, hogy így gondolja. Nyilvánvaló, hogy megfogom adni a módját, ha már oltár elé állok, hiszen ilyen csak egyszer van egy nő életében… jobb esetben. Márpedig én nem tervezek egynél többször férjhez menni, szóval az az egy nagyot fog szólni.
Aztán a hangulat kicsit lejjebb áll. Ahogy szóba jön a katonaság, mindig nyomban elfog a kétely, a nyugtalanság, ám most, ahogy kiejti a rövidke kis választ, felcsillan a szemem.
- Mi? – kérdezek vissza egyszerűen, mert még igazán magam sem akarom elhinni, hogy jól hallottam, amit mondott. Hogy nem lesz legközelebb? Istenem! Végre felhagy ezzel az egésszel? Az életemre esküszöm, hogy életem egyik legjobb híre lenne.
- Hogyhogy nem lesz legközelebb? Nem mész többet? – lépek hozzá közelebb, és nézek fel rá, miközben egy apró mosoly bujkál ajkaim szélén. – Jaj, River, annyira jó lenne. – mondom egy sóhaj kíséretében, és reménykedem, hogy akár már el is van intézve a dolog, és le van fixálva, hogy marad itthon, és soha többet nem megy a golyók kereszttüzébe.

Kijelentése hallatán szó szerint felcsillannak zöld szemei.
- Tudod Shirley, itt van még előttünk az egész nap - vidám tekintettel fürkészi kedvese arcát. Bármit eltud képzelni a nap folyamán, amit kettesben tudnának csinálni. Elmennek sétálni csak ők ketten, vagy... lemennek a strandra, hogy ázzanak egy kicsit. Valamint ott van még a lehetősége annak is, hogy elkezdik átbeszélni az esküvőt illető kérdéseket, mivel már ő is úgy érzi, hogy az elkövetkezendő egy évben meg kellene valósítani. Lehet, hogy folyamatban van a leszerelése, ettől függetlenül még így is szolgálatba kell állnia ha szükség van rá, ha tetszik ha nem. Főleg akkor, ha tényleg elhatalmasodnak a nézeteltérések.
Clyde nem valószínű, hogy este nyolcnál hamarabb hazaér és bár fogalma sincs arról, hogy merre jár, úgy van vele, hogy nem is érdekli. Nyilván azért nem mondta el a testvére, hogy hova is ment, mert nyilván semmi köze hozzá. Oké, hogy nagyon jóban vannak és igazi ikerkapcsolat van közöttük, szinte érzik egymás kínjait, ettől függetlenül a magánélet az magánélet és nincs egyik se felhatalmazva arra, hogy tudnia kell a másik hollétéről. Így a végszó nem más, mint, hogy övék a ház noha Jess itthon van, viszont az a helyzet, hogy ő manapság nem sok vizet zavar. Sajnálja szegényt, el se tudja képzelni mekkora megpróbáltatáson megy keresztül. Valószínűleg ő maga is beledöglene, ha valami történne párjával.
- Jó, de ne úgy örüljön már, hogy kitöröm miatta a nyakam - les hátra a kutyára. Volt már rá precedens, hogy éjszaka mikor jött haza majd' megfejelte az üvegasztal sarkát, mert kedves Molly úgy döntött, hogy ő most nagyon szeretni fogja a kedves gazdit. Ezeket a kellemetlen eseteket szeretné elkerülni. Nem venné túl jó néven, ha nem a harctéren hanem egy asztal sarka miatt adná be a törülközőt.
- Elnézést - les az imént említett személy szobájának ajtaja felé s kelletlenül elhúzza a száját. Semmi problémája nincs a nővel, csak néha teljesen megfeledkezik a jelenlétéről így amikor eljut odáig, hogy végre kifújhatja magát magától, vagy Shirleynek hála rájön, hogy oda kell figyelnie a hangvételre és hangerősségre, mivel Jess vagy alszik, vagy bent zokog a szobában.
- Van valami változás? Mármint... figyelj, nem kellene pszichiáterhez járnia? - egyáltalán nincs képben azzal, hogy jár-e vagy sem. Ha jár, akkor nagy valószínűséggel nem eleget.
- Nem kell olcsón megúszni. Kerüljön bármennyibe az a ruha, ha tetszik, odáig vagy érte, az az igazi akkor nem kell foglalkozni az árral - fiatalabb korában nem akart nagy menyegzőt és ha már itt tartunk, akkor esküvőt se nagyon akart. Nem érezte úgy, hogy ő erre született volna. Viszont úgy néz ki, hogy csak meg kellett ismernie Shirley-t, máris változtak a dolgok. Tudja, hogy ő az a nő aki mellett le akarja élni az életét, bármennyi is legyen még hátra belőle.
Szeme sarkából látja Shirley lelkesedését mikor kimondja, hogy valószínűleg az elkövetkezendő időkben nem most lesz a legközelebb.
- Beszéltem a tábornokkal, és kérvényeztem, hogy az elkövetkezendő két évet távol töltsem a seregtől és csak akkor hívjanak be, ha tényleg olyan helyzet van, ahol kellenek a plusz emberek, mikor minden erőiket be kell vetni. Szóval továbbiakban is szolgálatban leszek, de a következő két évet csak rád, az esküvőre és a családra szeretném szánni. Itthon is vannak el nem intézett ügyek, szeretnék segíteni az öcsémen is, Jess-en is és a céget is tovább kellene fejleszteni. A kettő pedig nem megy egyszerre. És a jelen állás szerint ide húz a szívem - igazít egy kósza hajtincset Shirley füle mögé, majd halvány mosollyal az arcát fürkészi tovább.
- Szóval a tiéd vagyok.

- Tudom, de minél több időt tudunk együtt tölteni, annál jobb. Tudod, sosem lehet tudni, mikor üt be egy krach. – fejtem ki neki mosolyogva. Mikor láttam a húgomat mély depresszióba süllyedni a családja elvesztése miatt, akkor döbbentem rá, hogy mekkora kincs ez az egész, és milyen könnyen el lehet veszteni. Hiába próbálsz utána kapni akkor, amikor már sajnos késő. Úgyhogy tulajdonképp azóta lettem ilyen „filozofikus” gondolkodású ember, aki próbálja mindenből a legtöbbet kihozni.
- Hát, ami azt illeti, sajnos nem igazán látok változást, ami őszintén szólva kezd igazán aggasztani. Tudod, szerintem egyre rosszabb a helyzet, és félek, hogy valami hülyeséget fog csinálni. – válaszolok River kérdésére felé fordulva, majd Jess szobája felé pillantva. – Egyik nap elcsaltam a pszichiáterhez úgy, hogy nem tudta, hogy oda megyünk. Ne tudd meg, mit kaptam utána. Bár szerintem is nagy szüksége lenne rá, mert magától nem fogja tudni feldolgozni ezt az egész tragédiát, de fogalmam sincs, hogy kéne rávennem. Megpróbálok vele majd még egyszer beszélni. – nyugtázom, majd visszafordulok a kávéhoz, és az egyik csészét a vőlegényem felé tolom. Annyira szeretem, hogy ilyen megértő, és nem problémázik azon, hogy most elkell szállásolnunk Jess-t.
Az esküvővel kapcsolatban eddig sem az anyagiakkal volt a probléma, sokkal inkább az időnkkel, ami ritka kevés volt eddig, s valószínűleg ez nem is fog változni egyhamar.
- Na ne viccelj! Szerinted mi a fenéért dolgoztam eddig ennyit? – mosolyodom el, ami azért egy kis túlzás, de azért jól hangzik. Nagyon szeretnék már esküvőt, tényleg, de lehet, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom, várni kellene még kicsit, míg a húgom is összeszedi magát, hiszen nem gondolom, hogy jól esne látni neki azt a sok boldog embert, miközben ő szomorúan élné meg az egészet.
River nagy híre, egészen lázba hoz. Már rég örültem bárminek is ennyire. Végre láthatom őt minden nap anélkül, hogy aggódnék, mi van vele, és végre elkezdhetünk a családalapításon is gondolkodni. Egy picit arrébb van azért ez még, de gondolatban bármi megtörténhet, nem?
- Juhúúúúú! – ugrok a nyakába rögvest, és agyonpuszilgatom, hogy érezze ő is a hatalmas örömömet. – El sem tudod képzelni, mióta várok erre, és mennyire örülök neki! Ez a legjobb hír, amit az utóbbi időben kaptam. – mondom fülig érő vigyorral, és úgy látszik, még a kutya is megértette, miről van szó, mert ő is csóváló farokkal dörgölőzik a lábunkhoz.
- Ezt meg kell ünnepelni! – sietek oda a hűtőhöz, kivéve a pezsgőt, és kérdés nélkül kezdem el kibontani, és amikor épp a dugót húzom ki, oda sem figyelek, merre irányítom, csak kilő, és koppan. Pontosan River fején.
- Jézusom! Ugye nincs bajod? – kérdezem, reménykedve, hogy nem a szemét lőttem ki. Hát, ami azt illeti, csak én lehetek ilyen béna.

- Hé! - hangja lágy és óvatos, tekintete pedig gondoskodó mikor egyfajta szomorúságot hall ki kedvese hangjából. Ismeri már bő hat éve, tudja, hogy mikor milyen kedvében van vagy épp mire gondolhat, mikor egy adott hangnemet üt meg.
- Ha úgy éljük az életünket, hogy mindentől félünk, rettegünk és próbálunk mindent a lehető legtöbbet csinálni, akkor semmi nem fog olyan spontán és egyszerűen menni, mint szeretnénk. Hagyni kell leülepedni a dolgokat, de főként nem engedni azt, hogy a látottak vezessenek. Nagyon sajnálom ami Jessel történt, és tudom, hogy nem fogja egy könnyen megemészteni se ő, se pedig te, vagy én. Viszont be kell valljuk magunknak, hogy nem is lehet állandóan kapkodni - finoman simítja rá csípőjére a tenyerét, hogy közelebb húzhassa magához. Ajkai az arcélét érintik, miközben beszél.
- Rengeteg időnk lesz még együtt. Emellett nem akarok az agyadra menni, szóval... inkább örülj, hogy olykor távol vagyok - ezt inkább pimaszságnak szánja. Tudja jól, hogy milyen makacs, arrogáns és önző szokott lenni rosszabb pillanataiban főleg mikor előjön a háborús paranoiája ami olykor messzire képes elkísérni.
Még gyorsan a nyakába csókol majd elhúzódik tőle, hogy tovább pakolászhasson, de egy pillanatra se terelődik el a figyelme arról amit Shirley mond neki.
- Igen, ettől tartok én is - mély sóhaja kifejezi aggodalmát és félelmét. Nem akar még egy tragédiát családon belül, épp elég volt eltemetni Jess férjét és a gyerkőcöt. Nem kellemes témák ezek és bár immúnisnak kellene lennie tekintettel arra, hogy hány embert lőtt már le, hozott haza koporsóban a tengeren túlról, viszont az ilyet soha nem lehet megszokni. A halál mindig körbe lengi az emberek életét, aztán vagy kiteljesedik vagy nem. Tudni kell a gyásszal megbirkózni, de sajnos sokan nem tudnak. És úgy néz ki, Shirley testvére is ilyen.
- Van egy ismerősöm, aki veterán katonákat és azok poszttraumás stressz által kialakult őrjöngéseit, haragjait és elviselhetetlenségeit szokta kúrálni. Tehát elég lehetetlen helyzeteket old meg nagy részben sikeresen. Beszéljek vele esetleg? - támaszkodik neki a konyhapultnak miközben felveti utolsó ötletét is ami eszébe jut. Ha Mary nem tud rajta segíteni akkor nagy valószínűséggel senki. Katonaságnál töltött idő alatt is volt, hogy sokszor ő figyelte Rivert, hogy van-e változás személyisége terén.
Mosolyogva nyugtázza Shirley válaszát, majd egy pillanatra elgondolkozik azon, hogy Jess mit szólna az egészhez. Viszont rögtön arra jut következtetésül, hogy még egy kétségbeesett ember se lehet annyira önző, hogy sajnálja mástól a boldogságát.
Szinte levegőt is elfelejt venni mikor menyasszonya a nyakába veti magát s öröm ujjongva fejezi ki véleményét. Kezei rögtön a kecses hátára simulnak... olykor beteges mániája, hogy érezni akarja kedvese bőrét tenyere alatt.
A kutya gyors dörgölőzése és csóválása meglepi, mint ahogy az is, hogy pár másodperc elteltével egy parafadugó repül felé s találja el a szemöldökcsontját.
Meglepve kapja oda a kezét, majd elneveti magát.
- Semmi baj, megmaradok azt hiszem - nyitja ki a vitrines polcot, hogy két talpaspoharat vegyen ki belőle.
- Ritka alkalmak egyike igaz? - nem sűrűn iszik pezsgőt, ami azért nem is baj.
- Még lesz majd egy beszélgetésem a Tábornokkal, de azt hiszem egyenesben vagyok...

Hallgatom River intő szavait, amik teljesen igazak, csak a történtek után elég nehéz így felfogni a dolgokat. Neki talán egy kicsivel könnyebb feldolgozni, mert a csatatéren már elég halált látott, vagy lehet, épp ellenkezőleg. River elég ritkán beszélt a katonaságban eltöltött időkről, valószínűleg azért, hogy ne rémüljek még jobban halálra. Nem hiányzott nekem sem, hogy mélyebbre menjünk a „mondhatjuk, hogy minden rendben” című mondatnál. Nem arról van szó, hogy nem érdekel, és nem hallgatnám meg, ha elszeretné mondani, de nagy esély lenne rá, hogy én hamarabb beleőrültem volna a dolgokba, mint ő.
- Rendben, csak tudod, ilyenkor egy kicsit átértékeli az ember az életet, amikor a közelében történik egy ilyen tragédia. Attól pedig nem kell félni, hogy az agyamra mész. Én szerintem hamarabb mennék a te agyadra. – húzódik apró mosoly a szám szélén. Ezek után figyelmesen hallgatom, amint próbál valami segítséget felajánlani Jess számára, amire igazán nagy szüksége lenne.
- De Jess nem őrjöng. Nem elviselhetetlen. Gondolom, ő az ilyen helyzetekre van kiélezve, nem? – kérdezem felé fordulva, de elgondolkodva a dolgon. Mondjuk az igaz, ha nagyobb dolgokat megtudott oldani, akkor egy „egyszerű kis” haláleset által okozott depressziót kisujjból kiráz. – Mondjuk veszteni nem veszthetünk vele, csak a húgomat kéne rávenni valahogy, hogy hajlandó legyen eljönni, mert mi hiába akarjuk, ha ő nem. – tárom szét karjaimat. Hallgatnia kéne rám, mint az elmúlt években mindig a nagy, életbevágó kérdésekben. Rengeteg tanácsot kapott már tőlem, amit meg is fogadott, de most süket fülekre találok csak.
A parafa dugó koppanására, a pultra teszem az üveget, és Riverhez sietek, hogy gyors puszit adjak oda, ahol az imént összetalálkozott a feje a dugóval.
- Ne haragudj. Tudom, hogy béna vagyok, de hogy ennyire… - Állandóan ez van, mindenben ügyetlenkedek. Ami velem megtörténhet, az meg is történik, még jó, hogy a munkámban azért nagyrészt elkerülnek a balesetek. Megtöltöm a poharakat, amit River kivett a vitrinből, és aztán párom szemébe nézve koccintok vele fülig érő vigyorral.
- Ajánlom is, különben mindenki rosszul jár, ha addig fajul a dolog, hogy én beszéljek a vele. Most már bármire képes vagyok annak érdekében, hogy ne kelljen többet menned… Csak hogy tudd, vérre megy a játék! – biccentek vigyorogva, s belekortyolok a jó hideg pezsgőbe, élvezem, ahogy végigfolyik torkomon. Én sem iszom sűrűn, akárcsak River sem, de néha azért jólesik ledönteni egy-két pohár alkoholt. Ma már nem értem, hogy a bulikban, hogy tudtam én annyit inni régebben. Most már képes vagyok egy-két pohártól becsiccsenteni.
Mikor újra tudatosul bennem, hogy mekkora hír is ez, odalépek a vőlegényemhez, és nagy csókban részesítem.
- Annyira Szeretlek! – suttogom, majd a szabad kezemmel átölelem, és oldalra fordítom a fejem, mikor megpillantom a húgom az ajtóban, és rögtön ellépek Rivertől. Megköszörülöm a torkom, mintha mi sem történt volna. Mennyire gáz dolog már, hogy nem ölelgethetem és csókolgathatom Rivert akkor, amikor akarom, mert félek, hogy Jessnek fájdalmat okozok azzal, ha látja, én boldog vagyok. Szó nélkül továbbáll, és a mosdóba megy, én pedig szemforgatva nézek River felé.
- Nem hiszem el. Ki kell találnunk valamit, mert lehet, én hamarabb beleőrülök ebbe az egészbe…  

Nem tudná azt mondani, hogy tudja milyen, ha személyesen is találkozunk a halállal. Az a gond, hogy bár napi szinten találkozott vele a katonaság lévén, mégis van valami olyan kegyetlenség az egész témában, ami nem átvészelhető még számára se. Nem tudta megemészteni azt a rengeteg kárhozott lelket akik a velejükig romlottak saját vallásuk megszállottja révén. Gyereket és nőket látott a porba hullani, vérbe fagyva és hörögve, miközben társait próbálta kimenteni a végtelenül mélységesnek ható lehetetlen, haragos pokolból.
- Tudom jól. És bár rossz hasonlat, de a frontvonalban több társamat is elveszítettem - nem sűrűn beszél a háborús esetekről, elvégre noha megbeszélni való lenne, számára is könnyebb volna úgy élni, hogy kiadja magából, hisz látni lehet a szemeiben és mozdulataiban valamiféle elfojtott, végtelen haragot és kétségbeesést reménytelenséget. Viszont nem akarja ezt is a mindennapokba fektetni. Emellett Shirleynek is van most épp elég gondja River kínjai nélkül is.
- Amúgy ne félj ettől. Ha annyira zavarna a dolog, nem akarnálak örökre magamhoz kötni - simít végig ujjaival menyasszonya eljegyzési gyűrűjén.
- Nem is azért ajánlom őt, mert, hogy Jess őrjöngő idegbeteg lenne. Egyszerűen tudja, hogy hogy kezelje még a legreménytelenebb eseteket és így nagy valószínűséggel erre is találna megoldást. Még ma felhívom - lehet, hogy Vasárnap van de ettől függetlenül a lelkére kötötte, hogy bármiben kell a segítsége akkor csörögjön. Ő pedig ezt meg is fogadta.
Az viszont a kelleténél is jobban meglepi, hogy a parafa pillanatok alatt a fejénél landol. Tudja jól, hogy valamilyen szinten kicsit szerencsétlen tud lenni a párja, ettől függetlenül imádja, és ezt a fajta kellemes, nőies esetlenséget csak imádni tudja.
Poharaik halk csilingeléssel koccannak egymáshoz ezután pedig szájához emeli az üvegmesterművet, hogy ihasson a pezsgőből. Örül neki, hogy nem függött rá az italozásra, elvégre nincs szüksége rá. Sok katonatársa függője lett a piának, ő viszont tudja, hogy mikor mennyire van szüksége és, hogy nem old meg vele semmit. Emellett nem akarja, hogy Shirleynek csalódnia kelljen benne azért, mert rászokik.
- Ha rajtam múlik, akkor ez nem fog megtörténni. Veled akarok lenni, a családommal és... a családunkkal majd ha annak is eljön az ideje - utal itt arra, hogy ő már a családalapításon is gondolkozik. Viszont egyelőre még bőven vannak elintéznivalóik, többek között a menyegző, Jess dolgai, cél felé kell irányítania a vállalatot és szeretne egy kertes házat is, ahol majd nyugodtan szaladgálhatnak a lurkók és Molly is.
A csók közben leteszi a poharát a pultra, hogy tenyerét a nő csípőjére csúsztathassa majd derekára, hogy közelebb húzza magához.
- Én is szeretlek! - hanglejtése határozott mégis kellemes, de finoman szólva is meglepi az a gyorsaság amivel Shirley elhúzódik tőle. Nemtetszését kifejezve mély, morgós sóhaj tör fel belőle miközben végigsimít saját haján.
Megérti ő, hogy sajnálja a húgát és, hogy próbál nem olyan helyzeteket teremteni ami számára kellemetlen lehet. Viszont tudni kell, hogy hol vannak a határok emellett hozzátenni azt is, hogy Rivernek az utóbbi időkben kijárt a sok szemétből, és jelen pillanatban tényleg csak menyasszonyára van szüksége. Arra, aki finoman szólva is kockáztat s sokszor fordul meg River fejében a gondolat, hogy a végén Jess-t választja helyette? A vér ugyebár kötelez.
- Nálam nem hamarabb - zöld tekintete magányról és kétségbeesésről árulkodik s amint felkapja a pezsgővel teli poharat, rögtön le is húzza annak tartalmát, hogy a szobájuk felé vegye az irányt. Ott lekapja magáról sötétkék pólóját és nemes egyszerűséggel elnyúlik az ágyon, hason fekve.

Tudom jól, hogy River min ment keresztül, mialatt a seregben szolgált. Jobban mondva, inkább csak sejtem, ugyanis megérteni valószínű elég nehéz lenne, még ha jobban el is mélyülnék benne. Borzasztó durva lehet, olyan, amit soha a büdös életben nem szeretnék megtapasztalni, például, hogy a szemem láttára lőnek valakit agyon. Brutális lenne, és azt hiszem, sosem tudnám megemészteni, de remélhetőleg nem is lesz rá gondom. Bár igaz, a mai világban már bármi megtörténhet sajnos…
- Jaj Szívem, gondolom… Ha szeretnél róla beszélni, nyugodtan mond, én meghallgatlak. – mondom együtt érezve, és bár nem szeretném elképzelni magam előtt a történteket, természetesen meghallgatom őt, ha úgy van. Hiszen erről szól a szerelme. Erről is.
Felajánlására bólintok, és már azon kezdek agyalni, hogy mégis hogyan fogom elcsalni Jess-t egy pszichiáterhez. Még egy fagyira sem hajlandó kimozdulni a lakásból. Na mindegy, amíg leegyezteti az időpontot, addig majd kieszelek valamit, ami hatásos lesz.
A pezsgő lehúzása után még egy pohárral töltök, igaz, reggel van még, de nem fog megártani még egy pohárral. Közben szemlélem Rivert. Néha elgondolkozom azon, hogy milyen jó pasit sikerült kifognom. Persze érzékeltem ezt már jó párszor az együttlétünk alatt, mert nem egyszer próbálták lecsapni a kezemről, de hála az égnek, ő nem az a fajta, akit könnyen el lehet csábítani, és nem is tudok róla, hogy valaha sikerült is volna bárkinek is. Addig élne a nő is, és River is. Nem szeretek osztozkodni, de az egyik dolog, amire igazán ugrok, az a hűtlenség. Sosem értettem, miért kell valakit megcsalni. Ha odáig jut a dolog, akkor már nem szeretem a párom, nem? Igazából szerintem az egy „még egy utolsót belerúgok” dolog. Undorító.
A „családunkkal” kifejezésén hatalmas vigyor ül ki arcomra. Jó hallani, hogy azért már ő is elgondolkodik azon, hogy nemsokára gyereket vállaljunk.
- Az első fiú lesz, hogy majd megvédhesse a kishúgát a sok faszkalaptól. A focicsapat többi öt tagja meg majd kialakul. – mondom vigyorogva, és igazából már neveken is agyaltam egy időben, azonban túl sok tetszik, szóval lesz miből válogatni. Ja, meg természetesen azért Rivernek is van némi beleszólása a dologba. Persze azért nem szeretnék hét gyereket, ez csak poénnak szántam, de azért egy három-négy simán beleférne a dologba.
A boldog perceket megtöri Jess. Borzasztó, hogy letudja hangolni az embert ez az egész, főleg így, hogy nem lehet bármikor bárhol azzal, akit szeret. Jess balra viharzik el, River pedig lehajtva a pezsgőjét inkább be a szobába, én pedig állok ott továbbra is, mint egy darab szar, és gondolkodom, mégis kihez kellene odamennem. Utálom ezt az egészet. Éppen úgy teszek, ahogy a vőlegényem előbb, és feszültségoldásképp lehúzom a pohár tartalmát, majd amikor a húgom kifelé jön, megállítom.
- Ne haragudj, nem akartam, hogy rosszul érezd magad. – mondom neki, ő pedig legyint, és egy „Ünnepeljetek csak.” odavetnivalóval visszamegy az odújába. Felmordulok, és a fejem fogom. Na jó. Tényleg nem fogom ezt sokáig bírni már. Egy elintézve, vagyis ez enyhe túlzás, most megyek a másikhoz, hogy őt meg kiengeszteljem kicsit. Elvégre megint ő a második. Nem szándékozom mindig ezt csinálni, de valahogy mindig így jön ki, és igaz, hogy ő nekem az első, de Jess meg mégis csak a testvérem.
- River, muszáj hogy elfogadd. – mondok csak ennyit, mikor beérek a szobába, és leülök mellé az ágyra. – Te is így viselkednél, ha hasonló történne veled. Tudom, hogy szar, tudom, hogy zavar, de mit kéne csinálnom? Nem rakhatom ki. És nem is akarom kirakni. – vonok vállat, hiszen csak az igazat mondom. Mindig is olyan ember voltam, aki segített, ahol tudott, és persze a családomért tűzbe megyek…

Volt mikor beszélt neki arról, hogy mi minden történt vele a katonaságnál, viszont nem tudná megtenni azt vele, hogy éjt nappallá téve csak erről beszéljen vele, mert túl sok lenne. Nem csak Shirley gondolatait és elméjét félti tőle, de a sajátját is. Jelen pillanatban örül annak, hogy távol van a csatatértől és nem kell attól félnie, hogy bármelyik pillanatban egy gránát robbanhat a lábánál vagy épp megjelenik egy idegbajos gyerek, aki csak úgy a semmi miatt fogja magát és egy egész tárat beleereszt a katonákba. Rengeteg szélsőséges dologgal találkozott már az élete során, főleg a harcmezőn és szeretné a házasságát ettől megóvni. Nem akarja, hogy ez a fajta állandó jellegű stressz uralja a kapcsolatukat, szerelmüket és a jövőjüket. Boldog életet akar biztosítani Shirleynek is a gyerekeknek is akik majd szépen sorban követni fogják egymást.
- Nem akarlak ezzel fárasztani. Tudod, nem épp... nyomdapapírt érdemlő téma. Majd idővel - finoman simít végig az arcán miközben óvatosan elmosolyodik. Nem akarja ezzel idegeni, viszont tudja jól, hogy idővel csak elő fog törni belőle.
- Így legyen, bár... szerintem ezt nem mi fogjuk eldönteni. Mi van, ha párosan érkeznek? - akaratlanul is széles vigyor ül ki az arcára amit nem kezd el rejtegetni. Tényleg kíváncsi arra, hogy milyen gyerkőcük lesz először, fiú vagy lány? Esetleg ikrek lesznek? És ebben az esetben milyen elosztásban? Fiú és lány? Vagy két lány? Két fiú?
- Olyan sok? Három nem elég? Nem kettő de nem is négy. Olyan... pont jó - szereti a gyerekeket és szeretne is szépen lassan. Viszont túlzásokba se szeretne esni, három épp elég lenne.
Ezután viszont csak pár pillanatig van idejük egymáshoz, mivel rögtön megjelenik Jess - időzítés nagy mestere - akinek jelenlétének hála Shirley rögtön hátra ugrik. Érti ő, hogy nem akar kellemetlenséget okozni a húgának, viszont kezdi River is megunni azt, hogy lassan de biztosan a tabella aljára kezd szorulni. Már azt is kimeri jelenteni, hogy az elmúlt egy-két hónapban igazán jót se sikerült szexelniük, "nehogy meghallja és felidézze a férjével eltöltött órákat". Elvonási tünetei lennének? Valahogy úgy...
Gyorsan elvonul a szobába s mielőtt bevágódna az ágyba ledobja magáról a felsőjét. Lapos pislogásokkal hallgatja végig ahogy menyasszonya közeledik, majd besüpped az ágy matraca mellette.
- Nem azt mondtam, hogy rakd ki! Árva szóval nem mondtam ilyet. Egyszerűen... Shirley, én kezdek belefáradni abba, hogy háttérbe szorulok, és próbálsz csak az ő kedvébe járni - monológja során a hátára fordul, hogy jobban láthassa.
- Persze tény, megoldom én magam a gondjaimat és tök jól .. elvagyok én... egyedül is. Itthon és a melóhelyen is csak kezdek elszürkülni - zöld szeme tényleg tele van kétségbeeséssel és rejtett félelemmel. Fogalma sincs, hogy mennyi ideig fog ez tartani. Sajnálja Jass-t, de lassan már magát is.

Most, hogy már tudom, River biztonságban van –már amennyire Vegasba biztonságban lehet lenni-, egészen megnyugodtam a kérdést illetőleg. Sokkal stressz mentesebbek lesznek a napjaim tudván, hogy a vőlegényem csupán az apja cégét vezetgeti, mindenféle fenyegető veszély nélkül. Így már tényleg belemerek jobban gondolni a gyerekvállalásba is, de azért még talán egy picit várnék vele, legalább addig, amíg rendeződnek napjaink.
- Nem fárasztasz… Ahogy gondolod, én itt vagyok. – teszem kezem a vállára, és a szemeibe nézek. El tudok bennük veszni, akár órákig is tudnám nézni a zöld szempárt.
Felvetésére felnevetek, ezzel tudatva, hogy nem igazán szeretnék ikreket, bár megvan rá az esély, hiszen a nővéremnek is sikerült, miután a nagymamánknak is volt ikertesója.
- Hát, ami azt illeti, az attól függ. Tudod, abban az esetben, ha olyan személyiséggel rendelkeznének, mint Harry és Ronald, akkor kösz nem. Ha viszont áldott jó gyerekek lennének, akkor jöhetnek. De kizárólag fiú és lány párosításban. – Persze tudom, hogy nem én fogom eldönteni, mert lesz, ami lesz, de azért tervezni csak lehet… Harry és Ronald az unokaöcséim… Mégis miféle eszement Harry Potter rajongónak jut eszébe elnevezni a gyerekeit a könyv hősiről? Hát persze, hogy a nővéremnek. Aki meghallja a neveket, és olvasta a sorozatot, rögtön kitör belőle a röhögés, ami nem is csoda. Nekem is hasonló reakcióm volt, amikor megszülettek. Isten azonban közbeszólt, és azt már nem bírta volna fentről végignézni, hogy a harmadik lány lesz, és elnevezik Hermionénak, így egy újabb fiúval áldotta meg őket.
- Szerinted hét gyereket szeretnék? Csak vicceltem. A hárommal kiegyezek. – mosolygok, hiszen teljesen igaza van. A három pont jó. Mi is hárman vagyunk, bár azt nem mondhatnám el, hogy mindig minden rendben volt köztünk. Jess és Lindsy között mindig is voltak konfliktusok, és állandó jelleggel én voltam a villámhárító, vagy talán még a mai napig az is vagyok.
Szeretem a húgomat. De tovább kellene lépnie valahogy, és én segítenék is neki, ha hagyná. De nem hagyja, és ezt a Riverrel való kapcsolatom is megsínyli kicsit. Próbálom nem észrevenni, de amióta Jess itt van, mondhatni eltávolodtunk egymástól. Ha van egy kis időm, rögtön Jesshez megyek, hogy megnézzem, mit csinál. River tud vigyázni magára. Rendben van, de amint látszik, nem veszi túl jó néven, hogy csúnyán szólva mostanában leszarom a fejét. Azonban rossz tulajdonságomhoz híven, nem vallom be neki, amit gondolok.
- Istenem, River, komolyan ne legyél már gyerekes. Meghalt a családja.Nyilvánvaló, hogy kicsit többet kell most törődnöm vele. Ha majd minden rendbe jön, akkor te leszel az első nyilvánvalóan. – vágok a szavába, és nem tehetek róla, de egyszerűen ingerült leszek a témától. Nem tudok hatfelé szakadni. Lindsy se segítene ám, ő is elvan úgy, hogy hetente egyszer felhívja a húgunkat, hogy mi a helyzet. Húha! Nagy segítség…
- Jó, ne haragudj. – próbálom lenyugtatni magam egy kicsit, mert nem szeretnék még véletlenül sem olyan dolgokat mondani, amit később majd megbánok. – Én is kezdek belefáradni, elhiszed? Mindenhol a legjobbat kell nyújtani. Legyek egyszerre jó főnök, jó nővér és jó feleség. Egyszerűen nem megy. A munkában nem nyújthatok kevesebbet, mert arra a karrierem is rámehet, Jess meg… muszáj foglalkozni vele. Ezért van az, hogy te érzed úgy, hogy el vagy hanyagolva, de nem vagy, csak… kicsit most másfelé kell figyelnem, de egyébként meg te vagy a legfontosabb, ez egyértelmű. Vagy nem az? – nézek rá a mondandóm végére elhalkulva, és hassal az ágyba dőlve, az arcom pedig a matracba fúrva morgok, de legszívesebben üvölteni tudnék.

Egy pillanatra elfintorodik a gondolattól, mikor azt mondja Shirley, hogy itt van. Ezt el is hiszi, és tudja jól, hogy bármit elmondhat neki, viszont... az a baja leginkább, hogy nem akarja a saját gondjával is őt terhelni. Hogy miért nem? Mert itt van neki a húga, ott van a munkahelye is és ha már itt tartanak akkor az esküvő is, ami most kicsit bár Jas miatt lelassult, mégis nyilván ott motoszkál az agyában.
A gyerek téma hallatán viszont elvigyorodik.
- Katonás rend lesz. Nem lesznek rosszcsontok. Bár, gyermeki szinten lehetnek azok, csak annak azért örülnék ha nem gyújtanák ránk a házat, vagy nem skalpolnák meg egymást - ki tudja, hogy mire képes egy rossz gyerek. Clyde és ő bár jó gyerekek voltak kiskorukban, ettől függetlenül voltak kilengések. És hát... egy fiú ikerpárral ne számíts semmi jóra, ha azok egyszer beindulnak.
- Áldott jó gyerek viszont nem létezik. Legalábbis én még nem láttam egyet se - ez viszont nem azt jelenti, hogy nincs. Sokat hangoztatta az anyja, hogy ő gyerekkorában tündér volt. Soha nem csinált semmi rosszat, soha nem okozott fejfájást. Ezt mondták neki a legtöbben. És nagyon úgy néz ki, hogy igaz is.
- Jól van - halovány mosollyal figyeli az arcát - akkor a háromban kiegyeztünk. Két lány egy fiú? - köti az ebet a karóhoz. Nincs gondja a fiú gyerekekkel, de valamiért ő úgy gondolja, hogy a lányzókkal jobban kijönne. Viszont ez már megint egy olyan téma amit nem tudnak ők maguk befolyásolni és lesz ami lesz alapon kénytelenek kivárni azt az időt míg mindannyian meglesznek.
Zöld szemei először a párna szövetét tanulmányozzák meglepő közelségből, majd úgy fordul, hogy láthassa Shirleyt is miközben beszél. Egyetért vele mindenben, de a férfiúi önzősége ott van a háttérben.
- Tudom jól, hogy így történt... de ennek mennyi ideje is? Fél éve? Úgy érzem, hogy ennyi idő alatt nyugodtan eljuthatott volna odáig, ha járna kezelésekre, hogy nem egész nap bent büdösödik a szobájában és néha kidugja az orrát, leüljön velünk vacsorázni, esetleg beszélgetni. Eközben pedig az lenne a legjobb ha nem sajnálná tőlünk a boldogságot. Tudom jól, hogy milyen rettentő érzés és, hogy egy világ dőlt össze benne, hisz nem egy ismerősön halt meg aki feleséget, gyereket hagyott maga után. Sőt, Carlnak a felesége is meghalt és a két kislánya is. De ő tudta, hogy hányadán áll az élettel és, hogy ha pszichológushoz vagy pszichiáterhez jár, akkor gyorsabb lesz a javulás - hosszasan magyaráz az ő nézetéről. Kezdi úgy érezni, hogy hiába a próbálkozás, nem fog egyről a kettőre jutni.
- Én is tudtam egyszerre katona, vállalatvezető és jó vőlegény valamint testvér lenni aki közben otthont adott a menyasszonya húgának és a saját öccsének - mert ő is teper. Azt már nem is meri megemlíteni, hogy többek között ez is közrejátszott ahhoz, hogy ideiglenesen leszereljen.
- Cicám - sóhajtja ahogy felé fordul és a hátát kezdi el cirógatni ujjhegyeivel.
- Foglalkozni kell vele igen. De lásd be, hogy ehhez nincs képesítésed és lehet, hogy itt vagy neki, de nem tudsz elérni semmit. Valljuk be, hogy nagyon nagyon keveset, vagy ha szigorúak akarunk lenni akkor semmit nem javult, sőt! Míg eleinte kint volt a nappaliban és volt emberi kontaktusa, tudott velünk beszélni, mostanra ez is elmúlt és csak bent kuporog a szobában. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ha így halad akkor őt is temetni kell mert saját magát öli meg - nem akart ennyire szigorú és nyilvánvaló lenni, de van amit nem veszíthetnek szem elől.

Még bele sem gondoltam úgy igazából az ikrekbe ahhoz képest, hogy elég jó esély van rá, hogy összejöjjön, hiszen két oldalról is van rá esély.
- Azt mindjárt gondoltam, hogy te majd rendben tartod őket. Az azért elég durva lenne, ha házat gyújtanának… valljuk be. Olyat még én sem láttam. – vigyorodom el, és már el is képzelem, ahogy majd körülöttünk futkosnak a kis lurkók. Lehetőleg akkor már egy kertben is lesz nekik hely. Na, de csak mindent szépen sorjában. Nem lehet mindent egyszerre.
- Két fiú egy lány. Jaj, már elég a lányokból, életemben csak lányokból jutott nekem, úgyhogy két fiú egy lány. Mindegy, úgysem mi döntjük el, de azért megszerezheted a „recepteket” az illetékesektől, ha gondolod. – kacsintok. Nem tudom, miért szeretnék inkább fiút, hiszen a lányokat sokkal cukibb ruhákba lehet öltöztetni, segítenek az anyjuknak, ha nagyobbak, ellentétben a fiúkkal, akik trehányak, és folyton rendetlenséget hagynak maguk után. Vállalom. Igazából mindegy is, csak egészséges legyen mind, és egyáltalán jöjjenek össze, az sem lenne hátrány.
Bámulok ki a fejemből, és agyalok, hogy lehetne mégis javítani a dolgokon. Az szent, hogy így nem fog menni tovább. Az egész család rámegy Jess „nem akaromságára”.
- De most ezt mért nekem mondod? Én mindent megtettem, ami tőlem telik. Próbáltam már rábeszélni vagy ötvenszer. Rá nem kényszeríthetem, de nyilvánvaló, igen, hogy nagyon nagy szüksége lenne rá. Van ötleted mit kéne csinálnom? – teszem fel neki a kérdést, mert én már teljesen tanácstalan vagyok. Tényleg fogalmam sincs, hogyan tovább. Lassan már eljutunk odáig, hogy nekem kell majd szakemberhez járnom.
Kissé szemrehányásnak veszem azt, amit mond. Igaz, ő is tudott mind egyszerre lenni, na de azért azt nem mondhatjuk, hogy olyan hű de jó vőlegény volt. Jó, persze, a legjobbat nyújtotta, amit lehetett. Na jó, tényleg jó volt, mert hívott, amikor tudott, írt, és itthon volt, amikor tudott, de.. Igen, én vagyok a szar. Most erre a következtetésre jutottam.
- Persze, hogy nincs képesítésem. Hála Istennek. Biztos nem bírnám ezt csinálni. Na de akkor is, muszáj foglalkoznom vele, ha nem hajlandó mással beszélni. Lassan már velem sem, nemhogy mással. – mondom, majd elgondolkodom. Mi lenne, ha?! – Beszélj vele! Megpróbálhatnál hatni rá valahogy a katonás időszakodból mesélt sztorikkal, vagy nem tudom. Lehet, hogy veled hajlandó lenne kommunikálni. Ki tudja, én már biztos az agyára megyek. – vonok vállat, és lehet, hogy kicsit hirtelenjött ötletnek tűnik, de talán megér egy próbát. Belegondolni is rossz abba, amit mond. Tényleg nagyon félek attól, hogy egyszer arra érek haza a melóból, hogy valami oltári nagy baromságot csinált. Biztos én lennék a következő, akit kezelni kellene…

- Látni még én se láttam ilyet, viszont hallottam már. Tele van volt vele az újság egy időben - bizonygatja és bár ebben nem teljesen biztos, de emlékszik rá, hogy egy-két alkalommal olvasott már ilyet nemrégiben.
- Két fiú? Ne csináld már, egész életemet pasik között éltem le, kell a női... kényeztetés. Megérdemlem én - fülig érő vigyorral fejezi ki véleményét ami leginkább egy jóllakott napközis elégedettségét bizonyítja. Olyan mint egy lelkes gyerek, bár tény és való, hogy ennyi nő között kényeztetésben lenne része. Bár szinte él előtte a kép, hogy lovacskáznak vele.
Viszont felesleges azon gondolkozni, hogy fiúk legyenek-e többségben vagy a lányok, hisz erről nem ők fognak dönteni, valamint... a fene egye meg, kíváncsi! Kíváncsi arra, hogy mi lesz a jövőben, hány gyerekük lesz, hol fognak élni, milyen lesz az otthonuk? Valamint arra is kíváncsi, hogy Jas rendbe fog jönni valaha? És ha igen, akkor kinek a segítségével?
- Ki másnak mondjam? Kopogjak be az őrjöngő szomszédokhoz, vágjak én is a fejükhöz egy papucsot miközben elhisztizem a problémámat? Azt hiszem hülyét csinálnék magamból. És tudom, hogy nem kényszerítheted rá, viszont muszáj leszel! Mert az ő érdekében csinálod. Ha a szükség úgy kívánja akkor valahogy de el kell érni, mielőtt még gumiszobában kötne ki - már ő maga érzi úgy, hogy tenni akar azért, hogy Jas állapota ne süllyedő hajó legyen. Azt akarja, hogy javuljon, hogy újra éljen. Új embereket ismerjen meg és ismét valakihez tudjon tartozni.
Látja menyasszonya tekintetében a pillanatnyi bizonytalanságot, ő pedig akaratlanul is de végiggondolja azt, hogy mit mondott, ami kérdéseket vetett fel benne.
- Jól van. Beszélni fogok vele. Viszont ha úgy áll a dolog, hogy elege van belőled, akkor nagyon nehezen fogunk tudni bármit is tenni érte. Neki is kell élni akarás ahhoz, hogy ebből bármi legyen. Átveszem a staféta botot, te pedig - fordítja maga felé, majd ajkait Shirley ajkaihoz érinti.
- Azt akarom, hogy minden rendben legyen Jas körül. Hidd el, bár nem mutatom, engem is ugyan annyira megvisel a dolog és nem csak azért, mert.. gyakorlatilag a nap huszonnégy órájában szex elvonási tüneteim vannak. Hanem mert szenvedni látlak téged amiért ő szenved... na jó ember legyen a talpán aki megmagyarázza a gondolataimat - ő maga is belebonyolódik, homlokát párja nyakába fúrja s mély sóhaj kíséretében felmordul.
- Muszáj kezdenünk vele valamit... és remélem megbocsájtasz ha kicsit keményebb eszközöket fogok bevetni.

River elég rossz érveket hoz fel arra, hogy két lányunk legyen és egy fiunk. Ugyan már, ő pasik között nőtt fel, nekem meg a lányoktól van már tele a hócipőm.
- Akárcsak én is megérdemlem a kényeztetést a fiúk körében. Én meg nők között rekedtem egész életemben, szóval… bízzuk a sorsra, én azt mondom. – zárom le a dolgot, hiszen ezen „összeveszni” nem fogunk. Azért kezdek kíváncsi lenni, melyikünknek fog kedvezni az élet, ha majd megszületik a legelső. Az biztos, hogy nem szeretném hamarabb megtudni a nemét, mint ahogy kibújik. Bár, annyira kíváncsi a természetem, hogy esélyes, nem fogom kibírni, és meg fogom kérdezni.
- Ami azt illeti, lehetséges, hogy hamarosan mi is az ő szintjükre süllyedünk, és papucsokkal fogunk dobálózni… És igen, tudom, hogy el kell érnem, de tudod, kimerítettem az összes lehetséges módot. Ötletem sincs. Nem tehetek róla. – vonok vállat, és már él előttem a kép, miként kiabálva vágom az egyik magas sarkúm River vagy éppen a húgom fejéhez. Na jó, talán ez egy kicsit durva lenne, ennyire azért nem fajulhatnak el a dolgok. Nem szeretném legalábbis.
A felajánlásomat River elég könnyen veszi, nem is vártam mást, eddig is tudtam, hogy segít ahogy és ahol tud.
- Rendben. Köszönöm. Nem tudom, hogy elege van-e belőlem, bár szerintem nyilvánvaló, mert már én is kezdeném unni magam, ha a nyakamra járnának a nap huszonnégy órájában, és minden beszélgetés végén felhoznák, ami nem akarok. Csak egyszerűen jó lenne, ha már bevallaná magának, hogy nagy szüksége van rá. – hajtom le a fejem egy nagy sóhaj kíséretében. Már csak a mi érdekünkben is szüksége lenne a pszichiáterre.
Érezhető, hogy River és én eltávolodtunk egymástól egy kicsit az elmúlt fél évben, és ne titkoljuk, ennek nyilvános oka Jess. Nem bántani szeretném természetesen, én teljes mértékig átérzem a fájdalmát, ha már csak bele is gondolok, de azért azt ő sem teheti meg, hogy megtagadja tőlünk a boldogságot. Én nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni sem magunkat, sem őt. Éppen ezért van az, hogy egy kezemen megtudom számolni, hogy az előző időszakban hányszor szeretkeztünk Riverrel. Azért ebbe még belegondolni is szörnyű. Csókját viszonzom, és már ennyitől is beindulok, legszívesebben itt helyben rávetném magam, és szexelnék már egy igazán jót… úgy, hogy nem kell visszafogni magam.
- Nekem is vannak elvonási tüneteim, ne aggódj. Nem is tudom, melyikünk szenvedhet jobban e téren… - mondom, majd magamhoz húzom, s tarkóján simítom végig ujjaimat. – Értelek. Egyébként nem szenvedek… vagyis szenvedek, de nem olyan szinten, mint ő. – mondom, majd lehunyom a szemem, ahogy magamhoz ölelem. Nagyon sajnálom, hogy néha megbántom, de sajnos tényleg ez az, ahol kitöltöm a dühöm, és ez nagyon rossz. Változtatnom kéne rajta, sürgősen…
- Mint például? – kérdezem, mert fogalmam sincs, a keményebb eszköz alatt mit ért pontosan… Amennyiben hatásos, én nem állok útjába, az biztos…

Halvány mosoly játszik szája szegletében, majd megvonja a vállát.
- Nem bánom, majd ő eldönti, hogy mi legyen, de azért reménykedni ugye ér? - ezt azért mint egy mellékesként hozzáfűzi.
Nem szokása sűrűn kiakadni elvégre nagyon erős akarata van amivel türtőztetni tudja magát és ahelyett, hogy kiadná magából a feszültséget, inkább megoldja maga. Magában morog, elvonul, hogy kiadja a feszkót, viszont mostanában egyre többször érzi úgy, hogy veri az élet és ha nem mondja ki azt amit gondol, akkor cseszheti. Elvégre néma gyereknek anyja se érti szavát. És mit várhat így el bárkitől, hogyha nem mondja, mi miatt vagy mivel ne idegesítsék?
- Nekem nem szokásom, szóval ha te el is kezded, nem fog túl sokáig tartani ebben biztos lehetsz. Ehhez viszont csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy azt a  bizonyos "segítség" lehetőséget még nem ragadtad magadhoz. Szerinted miért vagyok én itt? Ha már az elején feltetted volna a kérdést, hogy tudnék-e segíteni, akkor segítettem volna több módon is és nem most jutottam volna el odáig, hogy komolyan lehetőséget latolgassak - segített ő ahol tudott de úgy gondolta hogy majd Shirley szól neki ha már tényleg nem bírja szusszal.
- Maga szerintem soha nem fogja ezt bevallani. Egész életében ilyen "önsanyargató" volt? Figyelj, tudom én, hogy mennyire szenved, ettől függetlenül ezt tényleg nem csinálhatja. Felnőtt nő, lehetne esze...
Aztán úgy dönt, hogy jobban jár ha inkább megpróbálja összekovácsolni magukat mint sem újabb veszekedésbe száműzni.
Apró csókja bensőséges, és örömmel nyugtázza a nő újabb mozdulatát.
- Én.... ki más? - lehet, hogy annak idején a katonaság miatt kénytelen volt egy kis önmegtartóztatást tanulni, viszont úgy, hogy ha az a nő ott van melletted aki a világot jelenti számodra és úgy vágysz a testének minden porcikájára mint egy falat kenyérre, akkor aztán gond nélkül lesz*rod, hogy vissza kéne fognod magad. Annak idején nagydarab, izmos faszik voltak mellette, akkor hova aggódott volna? Könnyen megtudta tagadni magától a szexet.
Finom csókokkal halmozza el Shirley nyakát, kérdésére viszont elhúzódik annyira, hogy láthassa az arcát.
- Mondjuk ellenszegülés esetén kénytelen leszek alkalmazni a "felkapom a vállamra, és erőszakkal juttatom el az orvoshoz" ha ez szükséges. Nem fogom hagyni, hogy megölje magát és a mi életünket is tönkre tegye ezzel a depresszív életformával. Szerintem holnap elhívom hozzá Rose-t. Fő a biztonság... - ajkait végigsimítja arca vonalán. Imádja érinteni a bőrét és ezt soha nem is tagadta, így tenyerét is becsúsztatja lapos hasához.
- Viszont az tőled függ, hogy a nap további részében mit szeretnél csinálni noha lenne néhány tippem, de inkább a tieidet szeretném hallani - dől vissza mellé az ágyra.

- Reménykedni ér, persze, de majd én megbeszélem vele a dolgokat. – mosolyodom el. Jaj, alig várom, hogy végre abban a tudatban lehessek, hogy egy kisbaba van a szívem alatt. Elképesztő érzés lehet, már húsz éves korom óta gyönyörködve nézem mindig azokat a nőket, akiknek szép ívesen gömbölyödik a pocakjuk. Szerintem ez az egyik legszebb időszak egy nő életében. Bár, aztán sokan vannak, akik mást mondanak, hogy csak nyűg, és rendesen fáj, mert feszít, nyom, minden egyéb, amivel kényelmetlennek érezheti magát az ember. Én mindenesetre vállalom a dolgot még akkor is, ha ezekkel a kínokkal szembe kell majd néznem.
Tudom, mennyire nehéz az utóbbi idő Rivernek is. Akárcsak nekem és Jessnek. Így hárman egymás mellett élni elég nehéz. Jobban mondva négyen, bár szerintem Clyde nem sokat észlel a történtekből, meg annyira azért nem érintett a dolgokban. Nagyon szeretem Jesst, de hosszútávon ez az egész már kezd elviselhetetlenné válni.
- Azért nem kértem, mert azt hittem, hogy ezt is megtudom oldani egyedül, mint általában mindent, mert eddig sikerültek a dolgok, de ami azt illeti River, fel is ajánlhattad volna, de mindegy, kár ezen pattogni. – Dőlnek belőlem a kétségbeesés szavai, nem akarom én senkire ráerőltetni azt, amit nem akar. Minek amúgy is, ha sikerül egyedül is megbirkóznom vele. Na jó, most elbuktam, az biztos, látszik is, de az esetek többségében menni szokott.
- Dehogy volt ilyen önsanyargató. Hát ismered már hat éve lassan te is. Soha eszembe sem ötlött, hogy valaha is depressziós, sarokbagubózós lesz. Akárcsak én, mindig ment, egy percre sem ült le, tervei és álmai voltak, amiket megvalósított, de… nézd meg csak a képeit. Ha csak rájuk nézel, amiket egy-két éve csinált. Színesek, élettel teliek, ellentétben a mostaniakkal. Fekete-fehér, szürke. Egyhangú. – Jess imád fotózni, és ezzel még most sem hagyott alább, de amik újonnan készültek határozottan félelmetesek. Egy vidám dolgot sem kap lencsevégre, csak a szomorúság, az egyedüllét. Borzalmas.
River csókjára válaszolok, megnyugszom tőle kicsit. Mélyet sóhajtok, hálát adok az égnek, hogy ő legalább itt van, és ha nem is tud róla, ezzel is segít nekem. Különben már rég elvesztem volna, és az is lehet, hogy Jess hangulata magával rántott volna.
- Azért szerintem vetekedhetünk rajta, mert nekem sem könnyű. – bólogatok magam elé révedve, elgondolkodva azon, hogy mégis mikor szeretkezhettünk utoljára. Lehunyt szemmel élvezem, ahogy River eláraszt apró csókjaival, és máris elkezd bennem bizseregni az a valami, és úgy érzem, most nyomban rávetődök.
Válaszára csak bólintok, jobb lesz már, ha ő veszi kézbe a dolgok irányítását, mert én már majdhogynem feladtam.
- Reggeli. Mondjuk. – felelek a felvetésre, felállok az ágyról és kifelé lejtek a konyha felé. Korog a gyomrom, de inkább nyilvánvalóan valami mást csinálnék. Hirtelen ötlettől vezérelve megfordulok, és visszafelé indulok meg, becsukom magam mögött az ajtót, és menet közben leejtem magamról szatén köntösöm.
- Nekem is lenne néhány tippem. – húzom huncut mosolyra a szám, miközben fölé telepedek és a lágy csókok vad smárolásba váltanak át…

- Jól van - hagyja a nőre, és felesleges lenne tagadnia, hogy már komolyan várja, hogy legyen legalább egy gyerkőc körülöttük. Határozottan apás jellemnek érzi magát, és biztos benne, hogy ha lányuk fog születni akkor ő lesz "apuci kicsi hercegnője". Sok szülő van aki elkényezteti a gyereket és még a fénytől is óvja, nem úgy a levegőtől. Hát ő alapjáraton annak a híve, hogy egy gyerek az legyen gyerek szóval ahelyett, hogy begubózva éldegéljen a szobában négy fal között inkább dinós jelmezben rohangáljon az utcán és dagonyázzon egy sárban mint ahogy azt egy igazi, egészséges gyerek csinálná. Ő és Clyde is a maguk módján eleven gyerekek voltak de soha nem nevezhették őket rosszaknak. Egyszerűen csak tudták, hogy borítsák ki a szülőket kellőképpen ahhoz, hogy azok a hangjukat megemelve dugják be a zuhany alá a kis csimotáikat, hogy lehűtsék őket és lecsapassák a sok koszt róluk.
Egy pillanatra lesüti a szemét, majd drámai sóhajjal ingatni kezdi a fejét.
- Pasiból vagyok... figyelek és látok de tudod, hogy általában nem szoktunk rögtön kapcsolni, és inkább megvárjuk míg ti nők elhisztizitek a problémáitokat. Emellett meg kell hagyni azt is, hogy bármennyire is fura, de rengeteg dolgom volt nekem is komolyan örültem, mikor nem vagyok itthon és nem láttam, hogy mit művel magával. Tudod, hogy soha nem voltam egy nagyon érzelgős személy - vallja be, de hangja mindvégig halk és óvatos. Nem akarja megsérteni a párját, hisz fontos neki, hogy a lelki békéje megmaradjon. Viszont szinte már belefulladt ebbe. Ebbe ami nyilvánvaló és nagy valószínűséggel Shirley is tudta, hogy nyomja River szívét.
- Persze, de nekem akkor is fura. Minden bizonnyal hajlamosabb volt rá, mert tényleg nem normális az amit csinál. És ezt már csak azért is mondom mert rengetek ilyen esetet láttam már életem során. És eddig az övé a legdurvább - viszont abba jobban belegondol amit Shirley említ. A fényképek nagyon sok mindent elmondanak arról aki készíti őket de sajnos ebben a katonában soha nem volt meg az ilyen művészi lélek. Soha nem tudja miről mit kell leolvasnia. Épp ezért nem is igazán nézte meg a képeit, noha úgy néz ki, fontos lett volna.
- Szerintem szálljunk ki a ringből és lássuk be, hogy egyformán nehéz megvonás volt ez nekünk. De majd bepótolunk mindent, ezen ne múljon. Van még időnk - finoman cirógatja a vállát ám mikor felpattan és az ajtó felé indul, egy pillanatra elgondolkodik. Zöld tekintetét az előtte sétáló nőn legelteti, ringó csípőjéről le se veszi a szemét egészen addig, míg sarkon nem fordul.
A köntös finom, bámulatos könnyedséggel hullik le a földre majd ahogy fölé nehezedik, kezét a csípőjére simítja majd a fenekére melybe finoman belemarkol.
Határozottan, lelkesen csókolja, mintha legalábbis az élete múlna rajta s végigfuttatja kezét a hátán lehúzva magához. A kecses párduc teste az övére nehezedik, de szinte meg se érzi ezt az amúgy se jelentős súlyt, köszönhetően az érzelmeknek, élvezetnek és az adrenalinnak mely pillanatok alatt az egekbe szökik.
Keze becsúszik a hálóinge alá így érezve bőrének makulátlan selymességét, kecses csípőjét és derekát, mígnem magához ölelve átfordítja, hogy ezzel elfektethesse az ágyon.
Ajkai bebarangolják az arcát, nyakát és kulcscsontját, vállát melyekre folyamatosan apró csókokat hint. Talán egy kis reggeli együttlét után könnyebben betudják indítani a napot és elérik, hogy a terveiket véghez is vigyék, ne csak ígérgessenek és tervezzenek.