Alig ér be az épület be, társa, John máris elkapja, nem tetszik neki ez a kifejezés, akkor olyan dolgokat kell csináljon amit egyáltalán nem akar,egy szürke színű farmer van rajta, fekete bokacsizmával, egy szürke színű trikó, és egy hozzá illő kockás ing, az ing nincs begombolva, csak lazán lóg rajta. Csokoládé színű fürtjei, dúsan, hullámosan, enyhén kócosan hullanak a fenekére, épp, hogy csak felkelt. A sötét napszemüveg eltakarja a karikákat a szeme alól, ami azt bizonyítja, hogy éjszaka megint nem aludt. Mert abban a kétes hírű bárban lógott, és hogy miért? Hogy végre akadjon valami nyomra, valamire ami elvezeti a húga elrablójához, hogy végre tökön ragadhassa. De ahogy múlik az idő, egyre távolabb kerül ez az óhaj, egyre messzebbre.
-Adriana, siess, a főnök már vár..- csak ennyit mond, a lány egy halk sóhaj kíséretében lép be az öregedő férfihoz, aki több mint a főnöke… olyan mintha az apja lenne, és habár apjáról nem tud sokat, mégis ez a férfi jó barátja volt neki. Nem csak apjának, és húga eltűnésének köszönhető az a vágya, hogy nyomozó váljon belőle, hanem James útmutatása is sokat tett a latba, hogy így döntsön. Szó nélkül nyomja le a seggét a vele szemközt lévő székre.
-Adriana, kislányom,- az öreg arcán barátságos mosoly fut végig, olyan amikor az atya üdvözli rég látott kislányát.- Sajnálom, de minden olyan nyomozóm foglalt akire számíthatnék, és mellesleg amivel megakarlak bízni, nos fontos, valakit ki kellene hallgatni, és az az ember szereti a szemeit gyönyörű idomokon legeltetni, neked pedig…- ezt nem perverzül vagy éppen tolakodón mondta, csupán megjegyezte azt amit gondol.
-Még nem mindig nem értelek… mire is akarsz kilyukadni…- kezdi lassan, óvatosan, hiszen ha a férfi ilyen, sokszor sikerül megszívnia a dolgot. Előfordult már, nem is egyszer. Lásd amikor először kellett abba az átkozott bárba mennie, mondván nyugi John majd távolról figyeli a fiatal nyomozónőt. Hát ja, figyelt is, csak éppen nem őt, hanem a lufis cicis bigéket akik oly művészettel tekeregtek a rúdon, hogy ő tán sose lesz képes rá.
-Alessandro Di Salvatore, - ejti ki a nevet, majd egy vékony mappát tol elé a bükk asztalon keresztül,- úgy hírlik az olasz maffia oszlopos tagja, de semmit sem tudunk bizonyítani, viszont kaptunk egy fülest hogy illegálisan tart fegyvert. Már vár rád az irodádban.- Adriana felvonja a szemöldökét, ez ez, ez… már tiltakozna amikor James felugrik, mondván várja a felesége, Adriana szitkozódva pattan fel, majd az irodája felé vesz az irányt, kopogtatás nélkül lép be… elvégre a sajátja, a fickó valóban ott ül, az öltönye szabásából ítélve nem a szomszéd butikba jár vásárolni.
-Jó napot, Mr, Salvatore, ha nem tévedek, -kerüli meg az asztalt, és megáll mögötte, pont vele szemben, majd ledobja az asztalra a szemüvegét és a táskáját amiben a jelvénye és a pisztolya.

Az estémet egy gyár omladozó falai közt töltöttem, ahol megpróbáltak egy új üzletbe bevonni. A tag, aki sürgette a találkozást profi hírében állt, legalábbis, ahogyan utána néztem. Míg a helyszín választásában nem találtam kivetni valót, az ötletében annál inkább. Dühödten hagytam ott a fickót pár órás hiábavaló győzködésem után.
Alig, hogy haza értem nem volt más kívánságom, mint egy jó sonno. Ám ezt is megakadályozta pár újdonsült rendőrfattyú, akik játékpisztolyaikkal a házamat körül vették. Mintha nem kaptam volna már róluk, akkor hírt, mikor befordultak az utcába! Abban az időben, amíg a félnótás bagázs felvette a rejtőzködő-támadó pozíciót lefürödtem, majd átöltöztem. Még sem várhatom a poliziát előző napi öltönyben.
- Singore!- hallom a gyors kopogást az ajtómon.- Signore di Salvatore!
- Entra!- megigazítom a nyakkendőmet, közben üzenetet hagyok Aurorának.
Maria, az egyik szobalány ujjait tördelve fárad be az ajtón.
- Signore, la polizia é qui!- néz rám halálsápadtan. Sóhajtva veszek elő egy újabb papírt, amelyre feljegyzem, ne felejtsem el Mariát Siciliába visszaküldeni. Ha már a poliziától is megijed, mi történne, ha igazi ellenféllel találkozna? Mindent bevallana? Nem kockáztatok.
- Buon giorno, signori!- üdvözlöm a bejárati ajtónál toporgó poliziottikat.- Miben lehetek a szolgálatukra egy ilyen korai órában?
- Mr. Salvatore- kezd bele az egyik poliziotto-, alapos okunk van feltételezni, hogy tiltott fegyverek vannak önnél. Esetleg, ha lenne olyan kedves befáradni velünk a kapitányságra.
Elnézően néztem rá. Ha ez megfélemlítő beszédnek szánta, akkor csúfosan mellé lőtt. Ne velem szórakozzon!
Elgondolkodva vetek egy pillantást az órámra. Majd, aki mintha fontolgatná az ötletet, hallgatok.
- A reggelim és a feleségem várhat, signori- jegyzem meg hűvösen, mire a fiatalabbik alig láthatóan nyel egyet.- Mutassák az utat!
Így alakult, hogy órákkal később már a Las Vegas-i kapitányság egyik kopott irodájában ülök. Mintha nem lenne jobb dolgom, mint a rend őreivel bohóckodni. Questo é uno scherzo!
- Á, Miss Miller!- bólintok látszólag kedélyesen.- Milyen kedves, hogy megtisztel a jelenlétével.
Miss Miller. Miss Adriana Tatiana Perla Miller. Egy igazi rossz kislány. Ilyen fiatalon ilyen hamar ilyen pozícióban.
- Epekedve vártam magára- mondom egy leheletnyi gúnnyal.

Az arcomra van írva, hogy baromira nem tetszik az a helyzet és leginkább a feladat amivel, James ezért még búsásan meg fog fizetni, ezt garantálhatom. Hát basszus, nem valami állítólagos seggfej barmot kéne kérdezgetnem aki nem bírt az országában maradni, vagy túl veszélyessé vált a helyzet, és ott is elakarték kapni. Nem érdekel, van nálam sokkal rá termettebb erre a feladatra. Meg most nekem az a dolgom, hogy kiderítsem mégis hol van a húgom, és hogy melyik vadállat tartja fogságban. Igen a személyes érzelmeim vezérelnek és igen minden vágyam a bosszú. Még attól sem riadok vissza, hogy kurva ruhába parádézzak egy egy férfi előtt, sőt a múltkor még azt is hagytam, hogy beadjanak valamit. Hát igazán… példamutató rendőr volnék. De az agyam már azon a ponton is túl van, hogy bizony, bármire hajlandó vagyok, hogy elérjem a célomat, hogy az a senkiházi szaralak megfizessen azért amit elkövetett. Bár sajnos egyáltalán az sem valószínű, hogy még mindig él, lehet, hogy már évekkel ezelőtt szerencsétlen testvérem alulról szagolja az ibolyát. Amire inkább nem szívesen gondolok, és helyette próbálok pozitívan állni a dolgokhoz, már amennyire az én esetemben pozitívan tudok állni. A pozitív szó kimerül abban, hogy csak reménykedhetek, hogy még mindig lélegzik, hogy van értelme annak a sok baromságnak amit bevállalok. Mármint ha kiderülne útközben, hogy hiába reménykedtem, én akkor is bosszút állók, mindenkin aki keresztbe akar tenni nekem, vagy aki esetleg úgy gondolja, hogy meg akar akadályozni, és akinek köze van a dologhoz. Az sem érdekel, ha a jelvényemet elvesztem, pedig mellesleg imádok nyomozó lenni. Volt olyan kollégám akinek nem tetszett az, hogy ilyen fiatalon ilyen vezető… úgy mond vezető pozícióba tornásztam magam, ami a rendőrfőnöknek köszönhető, hiszen James apám legjobb haverja volt és nekem is olyan mintha az apám volna, tőle tanultam mindent, ezért nem is kérdés, hogy rátermett vagyok, amit már nem egyszer bizonyítottam be.
Nem bírok belépni az irodám ajtaján úgy, hogy ne lenne az arcomra írva a férfivel kapcsolatos véleményem, pedig esküszöm, hogy próbálkozom… csak rosszul.
Szavaira felszalad a szemöldököm homlokom közepére, húú nagyon menőnek tarthatja magát, habár, gondolom döglenek utána a nők ezzel a sármos kisugárzásával. Az apám is ilyen lenne, ha még élne, aki mindig azt tanította, hogy az idősebbek illedelmesen bánjunk. Csak a bűnözőkkel nem…
-Talán éppen más dolga akad? Épp ki kellene nyírnia valakit, esetleg megerőszakolnia valakit,uram?- válaszolok neki ugyan olyan stílusban, szemtelen hangon, miközben keményen fúrom nefelejcskék íriszeimet a mogyoróbarna szemtükreibe. - A vonzalom kölcsönös,- felelem neki szem forgatva,- akkor kezdjük is el, - minél előbb meg akarok szabadulni tőle.- Tudomásunkra jutott, hogy a maga házában illegálisan fegyvert tart, engedély nélkül.- bököm ki ahogy leülök vele szemben, könyökömet az asztalra helyezem, komolyan annyira profi, hogy eddig senkinek sem sikerült lesittelnie? Azt hiszem ez lesz a következő életcélom, a fickó nem szimpi…