– Legyen – egyezik bele Gomer a feltételbe, s mosolyogva bólint hozzá. A lány élménybeszámolóját hallva a mosolya vigyorrá változik. Mégsem szól közbe, pedig hevesen helyeselne, hogy bizony, ezen nem csak Lily tud jókat mulatni, hanem ő is… egy pontig mindenképpen.
– Ne aggódj, öt perccel az után, hogy találkoztatok, el fog múlni. Ha jól sejtem nem lesz túl szociális hangulatban, mikor hazaér… vaaaagy annyira ki lesz idegileg, hogy egy grizzly medve mellett is elücsörögne… de az az énje még annyira se érdekes – s gyengéden megveregeti Jo vállát, majd ő is elneveti magát.
Nem szándékosan ugratja a kis göndört, de Lilyvel most annyira egy hullámhosszon vannak, hogy meg sem fordul a fejében az, hogy végtére is csak pár órája ismeri a lányokat és vissza kellene vennie.
Miután Lily járkálni kezd, s ő Jossie sztoriját hallgatja, nagyon is el tudja képzelni, milyen lehetett a karácsony Demian-éknél: nagy nyüzsgés egy hatalmas fenyő uralta nappaliban, s a fenyő alatt ott ül Jonny bácsi és énekel a három manószerű kis szöszi lánynak, s az anyuka zsémbelése óhatatlanul is a saját anyját juttatja eszébe.
Mosolyogva hallgatja az átköltött nótát, bár neki a karácsony túl sokat nem jelent. Az átköltött dalocska azét megkapja a maga tapsviharát Gomer részéről.
– De minimum nagyon alternatívak! Mi nem sűrűn karácsonyoztunk… Az apám révén voltak keresztény barátaink, egész pontosan katolikusok. És ők meghívtak párszor karácsonyi vacsorára, de az anyukánk nem nézte jó szemmel… Mert mi van, ha nem kóser ételt adnak nekünk? Borzalom!
Eztán sandít a tévé felé, majd vissza Lilyre. Biccent, s a szőke lánynak különösebben mondania sem kell, előveszi a szekrényből az evőeszközöket és a konyhapultra teszi őket, majd elővadássza a hűtőből a joghurtot. Miután Lily vesz magának, ő is követi a példáját.
– Ki kér rá joghurtot? – fordul a szöszkékhez, s a választól függően a salátájára önti joghurtot.
– Mit nézünk? – kérdi Lilyt, miután elhelyezkedik a kanapén, majd elnyom egy ásítást. Nincs kimondottan késő, de ez pár nap kissé megviselte… túl sok utazgatás, túl kevés nyugi, holnap valószínű vagy tízig fog aludni, ha a lányok fel nem ébresztik előbb.

Gomer válaszára kerekedő szemekkel pillog párat a két szöszke, de Lilynek nem kell sok, hogy újra felkacagjon.
– Nem mondod? Ilyennek még nem is láttam soha! – szaladnak fültől fülig az ajkai, majd ő is megveregeti  Jo vállát. – Ne aggódj húgi. Pár nap és te is átesel a tűzkeresztségen. Akkor majd megértesz mindent. – kacsint egyet, ami akár még biztató is lehetne.... kivéve, hogy közel sem az. Pláne ebben a helyzetben.
– Háááát, az egészen biztos, hogy nem lehet teljesen normális, ha már hónapok óta bírja melletted. – szúr vissza Jossie tökéletesen illusztrálva, hogy őt sem kell itt félteni. Röpke átsértettség, majd egy vállvonás, s pár bólintással Lily is kénytelen elismerni a lány igazát. Node... na normális lenne nem is lenne igazán érdekes a pasi.
Lelkesen hajolnak meg mindketten a taps hallatán, Lily még egy túlcifrázott pukedlit is kerekít mellé, majd vigyorogva pillantanak össze és fordulnak újra Gomer felé.
– Minimum! – erősíti meg Jo, majd egy elnyújtott ’Oooooooooo’- val folytatja. – Nem is tudtam,hogy zsidók vagytok. – húzódnak mosolyra ajkai, Lily pedig bőszen bólint párat.
– Iiigen. Sikerült már párszor kiakasztanom Uriah-t a témával. De annyira furcsa elképzelni a decembert karácsony nélkül! Persze, biztos ez is megszokás kérdése. – mosolyog, majd előveszi a hűtőből a salátát és a joghurtot, s lapátol pár kanállal tálakba.
– Én kérek! – jelentkezik Jo, s ha mindenkivel kiszolgáltatta magát felnyalábol egy kanalat a pultról és sarkon fordulva perdül be a nappaliba.
– Jöhet! – tartja a sajátját tálját Gomer felé Lily is, elvégre egy ekkora bödönből jut bőven mindhármuknak és még marad is egy következő körre. Még elpakolászik, mindent saccperkábé a helyére, majd követi ő is Jossiet, s betelepszik a kanapé közepére, majd az ölébe lapátolja Mollyt, hogy Gomer is elférjen. Attól persze nem kell félni, hogy a kis ufó egyhelyben marad a teljes film alatt, de legalább nem lapul palacsintává egyik lány alatt sem ami kezdetnek már egészen kellemes.
– Az őserdő hőse. – válaszol, majd egy csöppet gebeszkedve elindítja a lejátszást. – Gondoltam jó lesz valami, amihez nem kell túl sok agy. Persze, ha nem tetszik kereshetünk mást. – mosolyog, s ha nem tiltakozik valaki kézzel lábban, akkor elvackolódik, s nekilát a salátájának.
A röpke másfél órás mozi végére szépen elpilled, s Jo is elég laposakat pillog mellette. Amíg a büngyür befoglalja a fürdőt Lily megágyaz Gomernek a kisszobában, maguknak pedig a hálóban többször is biztosítva a barna lányt arról, hogy nyugodtan verje fel éjszaka, ha mégis inkább cserélne. Elvégre mostanában a kisszobában szokott Molly is szunyálni, amit egy ágyneműcsere aligha tud kompenzálni. A kis vakarcs most viszont  a kanapét nyerte meg magának, hacsak Gomer nyitva nem felejti az ajtót estére...
Még átsétál Gomerhoz és bocsánatot kér tőle Jonny bácsi miatt, csak egészen röviden vázolva fel neki, mit és mennyit is mesélt el otthon az egész sztoriból. Hogy Rappoldtól mennyit tudhat a lány.... manó tudja. Talán majd egyszer kiderül. Mindenesetre túl részletesen igazán nem igyekszik kifejteni neki sem a részleteket. Ez már végképp nem az ő dolga... még ha az ő drága bácsikája miatt is csücsülnek egy kisebb adag kakiban Uriah-val. Ha túl sokat mond a pasi tutiziher, hogy kitekeri a nyakát, illetve Gomert sem akarná feleslegesen megijeszteni.
Ha Jossie végzett egy gyors zuhanyt még Lily is beiktat Gomer előtt vagy után, ahogy a lány szeretné, majd az ágyba bebújva csacsognak még egy darabig Joval, mielőtt elaludnának.

Mélyen beszívja a levegőt az orrán keresztül, majd kiböki:
– Pedig tud ilyet – de nagyon nem ragozza tovább, még akkor sem, amikor a göndör szöszi visszaszól. Gomer csupán elmosolyodik.
Ahogy a vallására terelődik a szó egy pillanatra gyanakvó tekintetet villant a kis göndörre, de gyorsan elszáll annak még csak a gyanúja is, hogy amaz antiszemita volna. Gomer a tarkójánál beletúr barna loboncába, s halkan és röviden felkacag, amikor Lily hozzáfűzi a magáét. Na igen, a bátyja ebben a tekintetben nagyon háklis, s ugyan a szöszi nem részletezi, de a barna lány el tudja képzelni, hogy min akadhatott fenn Uriah…
Egy nem a megfelelő hűtőbe pakolt joghurton, vagy egy tejszínes csirkén…? Esetleg azon, hogy a szöszi sertéshúst, vagy szusit hozott a lakásba?
A gondolatra széles vigyorba húzódnak az ajkai, de azért lelkesen tartja/veszi át Lilytől a feldarabolt gyümölccsel teli tálkát, majd nyúl a joghurt után, s tesz belőle mindhármuknak mielőtt letelepszik a kanapéra.
A filmcímet hallva csupán biccent, s vélhetően végigneveti a lányokkal a vígjátékot, majd miután a filmnek vége még segít elpakolászni a konyhában, ha szükség van rá, avagy magára vállalja az egész műveletet, mialatt a szöszik megágyaznak és elpakolják a mozifelszerelést…
Molly még mindig nem készteti tüsszögésre, ezért ezt kihasználva Gomer megcirógatja a kanapén alvó eb puhán ráncos buksiját, majd bebandukol a kisszobába, hogy előszedje a pizsamáját. A maga részéről még Lilyt is előre engedi, elvégre ő délután fürdött, nem fogja újfent befoglalni a fürdőszobát, kibírja másnap reggelig. Tulajdonképpen az sem lepi meg, hogy Lily nem sokmindent mondott el otthon a bácsi bűnös üzelmeiről és kétes kapcsolatairól. Uriah se sokat beszélt volna erről, ha az öreg nem állít be (éppen szombaton!!!), miközben Tzeitel is a lakásban tartózkodik, s nem átallja eljátszani a gentleman-t a nagynéni előtt. Uriáhnak nem volt más választása, minthogy elmondja, hogy Mr. Hensen nem egy tiszteletreméltó hivatalnok, hanem egy közönséges svindler. Ezt utólag tudta meg Gomer is a nagyon felháborodott nénikéjétől immáron New Yorkban. Részéről azonban ez nem volt nagy ügy… nem a kisöreg volt az utolsó félbűnöző ismerős a családban… vagyis a családnak… és nem is az első…
Minden esetre biztosítja arról Lilyt (ha már a szöszi ilyen szépen kéri és amiért ilyen rendes volt vele egészen idáig), hogy egy szót sem szól Simlisről, legalábbis nem fogja erőltetni a témát a hugica előtt.
Nem meglepő, hogy szinte azonnal elaszik, ahogy leteszi a fejét a párnára. Az ajtót becsukta, így Molly pár órával későbbi nyüszörgő ajtókaparására sem ébredt fel…  

…másnap reggel ellenben ő volt az első, aki kinyitotta a szemeit, s súlyos ásítások közepette elfoglalta a fürdőszobát. A nappaliban a digitális falióra 6:49-et mutatott, s Gomer a saját pizsamájában és Uriah fürdőköntösében tüsténkedett a konyhában. A nappalit átjárta a fahéjas-narancsos kávé illata, a lány félhangos dudorászása és Molly boldog szuttyogása/időnkénti vakkantása.
Gomer a tegnapi gyümölcssaláta maradékát kanalazta reggeli gyanánt, s amennyiben Lily vagy Jossie elővackolták magukat, úgy érdeklődött tőlük arról, hogy mi lesz a mai programjuk, illetve valamelyikük lemegy-e vele Mollyt sétáltatni…
Túl sokat nem fog akadékoskodni, hiába van félig otthon, az utóbbi időben Lily lakott itt, neki kell elszámolnia a lakással, ha úgy van, s a megváltozott viszonyok között jobb, ha a barna lány a két szőkéhez alkalmazkodik, legalább addig is megtudhat néhány kulisszatitkok Lily és a bátyja kapcsolatáról, ahhoz pedig az kell, hogy az interjúalany ne érezze, hogy belepiszkálnak a komfortzónájába. – Ennyit tesz egy újságíró a családban, kérem szépen!  


A Delta Air Lines járata 21:17-kor landolt a McCarran-en, s Rappold még szűk egy órát elidőzött a reptér területén, mire kézhez kapta a csomagjait, vett egy doboz Marlborot, megivott egy csésze kávét és fogott egy taxit.
Meglehet, hogy valóban bölcs döntés lett volna, ha Naarára hallgat és egy reggeli géppel utazik vissza a sivatagi kaszinóvárosba, de az újságíró nagyjából hajthatatlan volt, emellett szabályszerűen megtiltotta a kis unokahúgnak, hogy akár egyetlen telefonhívást is megejtsen Gomer felé. (Azért biztos, ami biztos alapon még New Yorkban kikapcsolta a telefonját, s a visszakapcsolást egészen addig nem hajlandó megejteni, míg be nem lép a lakása ajtaján.) Azt persze nem tilthatta meg, hogy Tzeitel felhívja a lakását, ha már Gomer másképpen elérhetetlen, csak reméli, hogy Eli-ékat nem zaklatja, de azt még inkább, hogy a szöszi tartja magát ahhoz az ígéretéhez, miszerint nem nyúlkászik a telefon után, ha az megcsörren. Gomer pedig… nos, ismerve őt nem sűrűn akar a rokonság nemkívánatos részével cseverészni, amibe jelen pillanatban most ő is beletartozik. (Neki sem véletlenül jelzi ki a telefonszámokat a készülék.)
A taxi gyorsan beért a városba, a szokásos ideig eltartott, míg átvergődött a péntek éjjeli forgalmon. A sofőr a közös utazásuk első 5 percében még meg volt győződve arról, hogy az utasa valamiféle üzletember. (Valószínű az öltöny miatt, amit Rappold egyszerűen időpocsékolásnak vélt átcserélni, csak a nyakkendőjétől szabadult meg.) Ráadásul New York-i, mert azoknak az akcentusát és szóhasználatát ez a jóember – a saját bevallása szerint – két mérföldről felismeri széliránytól függetlenül, s már darálta is a nagyobb borravaló reményében a legjobb éjszakai bárok és a legszebb lányok fellelhetőségét. Az újságíró gyorsan kiábrándította, hogy helybeli, majd megkérte, hogy szépen és csöndben vigye őt a megadott címre. A taxisnak ez némiképpen lehorgasztotta a lelkesedését, de a menetdíj így sem lesz rossz.  

Csendesen gurul be a kocsi a Wright Lane-re, ahol leparkol mintegy tíz méterre a háztömb bejárattól. Az újságíró kifizeti a fuvart az optimális borravalóval, majd kiszedi a bőröndjét a csomagtartóból, s elindul az épület felé. Az utca megszokott mértékben forgalmas, s a megszokott lányok is kint ácsorognak, az egyik, akivel név szerint ismerik egymást, odainteget Rappoldnak, majd továbbsétál egy lassan megálló Volvo felé. A férfi közben a kulcsait elővéve a karjára terített kabátja zsebéből bejut az épületbe, majd a lift felé veszi az irányt. A felvonóban bekapcsolja a mobilt, konstatálja, hogy alig múlt tizenegy, de mindössze egyetlen e-mail várja Tzeiteltől, s egy közös hangüzenet Naarától és a nagypapától. Az első sértett hangvételű, a második magyarázkodó, illetve bölcselkedő, de ez most teljesen mindegy. Shabbat van, nem fog válaszolni senkinek és semmire holnap naplementéig, addig nyugi lesz…
…aztán bevillan, hogy két szőke és Gomer várja őt a lakásban.
Nem lesz nyugi…
A lift megáll a negyediken. Rappold kilép a sötét folyosóra. Akárhogy nyomkodja a villanykapcsolót, csak nem lesz fényesebb a hely. A telefonnal megvilágítja az ajtót, ami még a helyén van és látszólag változatlan formában, a szöszi a névtáblácskához sem nyúlt és át sem festette.
Fantasztikus…
A kulcsot a zárba teszi, de az elakad, ami már annyira nem üdvös, mert ez azt jelenti, hogy az az álnok szöszke vagy zárat cseréltetett, vagy bent hagyta a kulcsot. A férfi négy erőteljes kopogással a tudtára adja a bent levőknek, hogy ő most hazaérkezett, majd egy lépést hátrál. Molly persze nem ugat, se nem kaparászik: nevetséges, hogy az a kis szuka mindenkinek örül, csak pont őneki nem!

Kifejezetten álmatagon nyitja résnyire a pilláit Lily, hogy aztán pár centiről bambulhasson bele Jo arcába. És bármikor máskor ez akár még veszettül ijesztő is lehetne, most viszont szimplán csak....
– Mmmmmmmm. – morran nyúzottan a szöszke, de a húgát láthatóan nem hatja meg a dolog. Lilynek pedig kezd egyre inkább az az érzése lenni, hogy valahol ott a dereka környékén ott, mintha... „basszameg, ez komolyan az oldalamat bökdösi???” fordulna meg a fejében, de csak egy elnyúzott nyöszörgésre futja ahogy fordul egyet és megpróbálja a fejére húzni a takarót. Tökéletesen esélytelenül.
– Nemár Liiiiiil! Már vagy negyed órája próbállak felkelteni. Gyereeeee! – lelkesedik a kisebbik és láthatóan jóval funkcionálisabb Demian, s nem elég, hogy nekilát a takarót lecibálni a nővéréről, de még Lily karját elkapva, a még mindig alvást imitáló szöszkét is nekilát kihúzni az ágyból. Az artikulálatlan nyüszörgés és minimális lelkesedéssel kivitelezett tiltakozás pedig láthatóan, de még inkább érezhetően kicsit sem hatja meg a család szeme fényét. Ha ébresztő van akkor ébresztő van, Jossie pedig akármennyire is utánozza Lilyt az elmúlt napokban, a reggeli ébredési rituálét még közel sem sikerült magáévá tennie a kishölgynek.
Ásítozva hagyja, hogy Jo kicibálja a konyhába, amolyan mégiscsak jobb lépkedni, mint hason csúszva felnyalni a padlót alapon, majd ahogy a kiscsaj lezuttyan Gomer mellé csacsogni Lil reflexből kapcsol robotpilótába és evickél tovább a konyháig elővadászva egy bögrét, s kérdés nélkül kutyul magának egy kávét. Féltett kincsét ölelgetve araszol vissza a lányokig, röviden integet nekik, s mintha egy mosoly halovány árnyéka is megjelenne az ajkain, ahogy megpróbál nem belealudni és/vagy fulladni a bögréjébe.
– Ahaaaaaa. – pillog laposakat, egy ásítás közepén, majd megpróbálja tovább fűzni a gondolatot, bár ez azért eltart neki egy darabig. Hajnal nyolckor??? Még szép. Nem embernek való időpont ez! – Ha ráér kávé után..... – referál a kutyasétáltatásra, majd nekilát ádáz harcot vívni a gravitációval és nem végiglocsolni a kanapét, illetve saját magát az éltető koffeinnel.
Nem mondhatni, hogy a kávé után sokkal éberebb lenne szöszi, de legalább képes egyedül felöltözni, s néha közbeszólva hallgatni ahogy a két lány cseverészik séta közben.... mert akkor már persze Jossie sem akart otthon maradni egyedül. Gomer kérdéseire igyekszik válaszolgatni ugyan, azt viszont következetesen kerüli, hogy bármiféleképpen is kategorizálnia kelljen az Uriah-hoz fűződő kapcsolatát. A dolgot persze csak nehezíti, mikor Jo is vérszemet kap, s már ketten fogják vallatóra a szöszit, de persze a lakótárs jelző egyiküknek sincs ínyére. Mi több, nem átallanak sokat sejjtető pillantásokat váltani egymással, ami még a lassan ébredező Lilynek is feltűnik. Tehát kétségkívül veszettül feltűnő lehet. Hát csesszék meg!
A reggeli támadások legalább nagyban megkönnyítik a délutáni elválást, mikor is Lily sűrű bocsánatkérések közepette kénytelen lelépni otthonról. Persze ez van akkor, ha a két nála csövelő vendégből kettő bejelentés nélkül érkezik és hát az esti fellépés előtti egyeztetések és próba közel sem opcionális mulatság.
– Gomer! Amíg haza nem jövök, te vagy a főnök. – ejti  a lány kezébe a kulcscsomót és egyben a felelősséget, s nagyvonalúan meg is veregeti a vállát, mielőtt magukra hagyná a két hugicát. Abban pedig csak reménykedni tud, hogy nem csinálnak tökéletes káoszt a lakásból. No nem mintha ő nem tudna alkotni otthon, de azért jobb szereti, ha Rappold olyasmiért tépi le a fejét, amit valóban ő csinált.
A délután tulajdonképp egészen gyorsan eltelik, Lilynek legalábbis, az esti előadásra pedig rövid közjáték után buliz ki a szöszke ki két helyet a lányoknak. Rendes ülés már nem jut ugyan, de a pótszékek legalább elöl vannak, így teljes panorámában élvezhetik a lányok a műsort. A Vámpírok bálja közel sem egy mai darab, viszont még mindig meglehetősen közkedvelt és a táncok is veszettül látványosak benne. Pláne mikor a néző között mászkálnak vicsorogva! A főszerep természetesen a színészeké, de a tánckarban könnyen kiszúrható a feltupírozott hajú, vámpírrá sminkelt leányzó is.
A pár kiló festéket lemosni most szinte kötelező elem az előadás végén, persze csak ha nem akarja a frászt hozni az emberekre az utcán (node majd halloweenkor! ), viszont ha ezzel megvan gyermeteg lelkesedéssel cibálja be Jo-t és Gomert a színpad mögé és mutogatja meg nekik az ő kis álomvilágát és magyaráz mindenről és mindenkiről, amibe és akibe csak belefutnak. No nem mintha nagyon húzatná magát  a két lány, s ha az esti program ellen sincs sok kivetni valójuk, akkor a táncosokkal együtt karöltve szakadnak be a Voodoo-ba, ahol akár akarják akár nem, Gomert és Jossie-t is rendesen megtáncoltatják a srácok.

Amilyen későn (vagy épphogy korán? ) ért véget a csütörtök legalább épp annyi  csúszással indul a péntek. Persze a hajnal négyes fekvés mellett Jossie tízórai ébresztője sem tűnik egy tipikus leányálomnak, s valahol a kávé kortyolgatása közben kezd elhatározássá érni a szöszkében az a gondolat, hogy nem érdekel mit kell csinálnia érte és kivel, de ő ma még rá fogja dumálni Gomert, hogy aludjon ő inkább a húgával. Lily köszöni szépen tökéletesen jól ellesz a kisszobában. Azt legalább (hála Rappoldnak!) kulcsra lehet zárni. Vagy egye fene, jó lesz neki a kanapé is Molly mellett. Bár ébredés után úgyis ide szabadulnak ki a lányok úgyhogy.... áhh, a picsába. Mégis inkább csak Chrisnél kellene aludnia... Igen. Ez lesz a megoldás!
A kutyasétáltatásban nem vél nagy különbséget felfedezni a tegnapi műsorhoz képest, de este nincs fellépése, így némileg nehezebben szereli le magáról a két vallatóbiztost. Persze a szöszkét sem kell félteni, s röpke agyalás után csapja be a lányokat a Yukonba és viszi el őket a kedvenc turkálójáig, ahol ruhától kanapéig cirka mindent árulnak, ráadásul kimondottan széles a választék és még a minőség sem utolsó. Pár órával és még néhány üzlettel később fejenként átlag három szatyor holmival gazdagabban pattannak vissza a kocsiba, s a nap hátralevő része is viszonylagos nyugiban telik.
Otthon persze kötelező jellegű divatbemutató következik, a délután vadászott darabokból.. a saját szerzeményekből, bár Lily lelkesen szemezget Jo szatyraiból is, pár saját darabbal viszont a húga kompozícióit dobja fel. A zene és a vodkanarancs kötelező eleme a programnak, illetve Mrs. Herrera is, aki este 9kor más másodjára dörömbölt le a lányokhoz, s osztotta ki az épp szerencsés ajtónyitót, hogy mind a pokolban fognak elégni, ha ilyen mocskos dolgokat művelnek (???) és persze ha még egyszer le kell jönnie miattuk, azt már rendőri kísérettel fogja megtenni. Természetesen.
– Ezt is! Lil, ezt lehet? – rázza meg a vállát Jossie, cirka a harmadik vodkanarancs után lelkesen rugózva a kanapén, ahogy egy veszettmintás miniruhát tart a kezében.
– Persze szívem. Ha tetszik.... – húzódnak széles mosolyra szöszi ajkai, ahogy Jo nem sokat teketóriázva öltözik át immáron nagyon, nagyon sokadszorra. Az mondjuk el kell ismerni, hogy a stílus kifejezetten jól áll neki. Pláne ezekkel a kis büngyür tincsekkel... persze valami lolita esetleg.... vagy két copfba fogva a haja....de sokáig nem filozofál, csak megtapsolja a kissé billenő pukedlit. Lily ugyan már visszavedlett az otthoni rövidnaci póló kombóba, de a világért sem szakítaná ki Jo-t az újonnan felfedezett mesevilágból, amit jelen esetben nővére ruhatára hivatott képviselni. A poharát felemelve kortyol egy újabbat, s megcirógatja a térdéhez felágaskodó kis ufó buksiját. Pár vakkantás, propellercsóválás, majd Mo megy is vissza s elfoglalja aktuális kedvenc helyét Jossie lábai körül. Valamiért veszettül tetszik neki ahogy a kislány toporog össze vissza. Mintha direkt arra játszana, hogy Jo berúgja őt a sarokba.... mondjuk... ki tudja? Lehet, hogy tényleg arra hajt a kis mazochistája.
Az ajtó felől szűrődő motozásra majd az újabb kopogásra az ajtó felé kapja a fejét és ha nem lett volna az a kis plusz zörej simán azt hinné, hogy újfent a sárkány lelki békéjét piszkálták meg, de.... nem.... az nem lehet. Elnyújtózik az asztalhoz a telefonjáért, röviden csekkolja de nincs nem fogadott hívása, sem üzenet, se semmi. De csak szólt volna... Vagy nem? Kerekedő szemekkel fordul Gomer felé, hátha a lány tud valamit, elvégre mégiscsak az ő bátyja, Jossie pedig újfent egyik lányról a másikra kapja a tekintetét. De hogy mégis ki a szöszt keres itthon???
– Na mi lesz. Nem nyitjátok ki? – érdeklődik vigyorogva, s ha Gomer nem pattan, hát Lily is ülve marad, s pimasz mosollyal ajkain fordul a szöszi felé.
– Nem, nem. Most rajtad a sor húgi! – s még a hangja is olyan negédesen kecsegtető és fenyegető egyben, mint a gonosz boszinak, mikor azt a bizonyos almát próbálta rásózni Hófehérkére.
– Én? Mégis miért? Én nem akarom, hogy a nyanya elvitessen a zsarukkal! – ráncolja a szemöldökét Jossie, mire Lily újra Gomerra pillant röviden, cinkosan vigyorog rá, majd visszafordul a húga felé.
– Nem Miss Herrea az... Tudtommal rajtam és Gomeren kívül csak egy embernek van kulcsa ehhez a lakáshoz. Az illető viszont a jelenlevők közül csak téged nem akar jelen pillanatba  megfojtani egy kiskanál vízben szóval...... te jössz kiscsaj! – sokat sejtető mosoly és hangsúly, s nagy nehezen Jonak is összeáll a kép. Azok az izgatottan felcsillanó szemek! S ha Gomer még nem indult meg ajtót nyitni hát folytatja. – Na suhanj! Ha még mindig a nyakába akarsz ugrani, hát itt a soha vissza nem térő lehetőség! – vigyorog, s ahogy Jo hátat fordít neki hát Lily is felkel a kanapéról. Ezt látnia kell! Még akkor is, ha ez után Rappold tényleg ki fogja tekerni a nyakát.
Rövid szöszmötölés a zárral, majd végre nyílik az ajtó, s Jossie még mindig lelkesen csillogó szemekkel, s a Lilyére annyira hasonlító pimasz kis vigyorral az ajkain áll pár pillanatig, de ahelyett, hogy beengedné a ház urát, karjait a nyaka köré fonva nyom egy hatalmas puszit az arcára és simul hozzá.
– Üdv itthon! – csendül még a hangja, s Lilyből nagyjából ebben a pillanatban robban ki a kacagás. Álmában nem gondolta volna, hogy Jo szó szerint értette a nyakbaugrást és perpill nincs is abban a helyzetben, hogy a Rappoldon csimpaszkodó kishúgát felvilágosítsa erről, bár most valahogy nem is akarja. Ez.... ez qrvajó! Végülis... Jo mégiscsak az ő húga!

Gomer egy csini pávatollakkal ékített fejdísszel a fején ül a kanapén és figyeli főként Jossie pörgését. A divatbemutatót inkább kritikusként, mint manökenként csinálta végig, de lelkesen tapsolt a göndörke újabb és újabb felvonulásának. Ám abban a pillanatban amikor egy-egy látványosan a múlt századi divatot követő/imitáló ruhadarabról eszébe jutott egy – mára már ősréginek tűnő – családi sztori, azonnal meg is osztotta azt a szöszkékkel…
…amit azonnal meg is bánt, ahogy az újabb kopogás után Lily előrevetíti, hogy Mrs. Herrera helyet ezúttal a bátyja érhetett haza.
Ssssssz! Túl korai!
Némi fáziskéséssel pattan fel a kanapéról, siet a lakástelefonhoz, benyomja az üzenetrögzítőt, de az utolsó hangüzenet az övé, így rögtön kikapcsolja. Ez után már nem ül vissza a kanapéra, szimplán nekitámaszkodik a falnak, ahonnan jó rálátása nyílik az ajtóban hamarosan kibontakozó jelenetre. Ő annyira nem biztos a dolgában, mint Lily, de Jossie csillogó szemeit látva inkább nem lesz ünneprontó. (Abban a szerepben Uriah úgyis klasszisokkal jobb nála.)
– Elkényeztetitek – szól oda félhangosan/gunyorosan Lilynek, s arcán némileg kárörvendő mosoly jelenik meg, de egyelőre még nem mozdul. Nem, amíg el nem durvul a játék.
Aztán az ajtó nyílik…  

…és Rappoldnak csak egy villanásnyi ideje van, hogy szemügyre vegye az előtte termő tarkába öltözött szösze arcát, ami még ebben a villanásban is kísértetiesen hasonlít Lilyéhez, mert a következő pillanatban egy lerohanásszerű puszit követően már a nyakába is borul a pofi gazdája.
Igazán látványos összeborulás ebből mégsem lesz, egyfelől azért, mert a baljában még ott a kerekes bőrönd füle, jobbjával ugyan reflexszerűen karolta át a lány derekát, de túl sokat ezzel nem ér, mert a mobiltelefont esélye sem volt eltenni, a háttérben pedig felharsan annak az álnok szőkének a nevetése, amibe beleszövődik Molly két vakkantása is. A következő pillanatban az eb már ott totyog a közelükben, hogy megszaglássza a jövevényt, majd csalódottan(?!) visszatotyog Lilyhez.
Az újságíró ezt az egészet most annyira szívesen kihagyta volna… miért is nem mondta a taxisnak, hogy vigye egy megfizethető hotelba? – De a jó ötletek az utóbbi időben mindig későn jönnek.
– Köszönöm… – mondja kissé zavartan, s ekkor fedezi fel a háttérben a látványosan vigyorgó Gomert. Csak az ég tudja, hogy a húga mennyire haverkodott le minden szöszik egyik leggonoszabbikával – Feltételezem, Te húztad a rövidebbet – sandít le a göndörkére. Nem nehéz kimatekoznia, hogy ő lesz a híres-neves hugica. Már a szöszié, mert a sajátját elég hamar felismeri bármikor.
Akár elengedte őt Josephine akár nem, Rappold belép az ajtón, leteszi a bőröndjét, s ekkor(?) lefejti magáról annyira a kis göndört, hogy legalább meg tudja nézni egy kicsit jobban, persze ha nem muszáj, nem engedi el. A meglepetés miatt ugyanis ez az egyébként felettébb fontos művelet valahogy kimaradt a sorból.
Nem tudja mire számított. Úgy érzi, hogy New York most kifacsarta, máskülönben nem jött volna haza a vártnál előbb, de ha hinne Istenben, akkor sem gondolná, hogy az ő közbenjárásával sikerült a jegyét lecserélnie tulajdonképpen minden gond nélkül az utolsó pillanatban, hiszen ahova jött, az nagyjából van annyira kaotikus és főleg hangos, mint Tzeitel néni lakása…

– Sose becsüld le a meglepetés erejét! – fordul Gomer felé Lily, s egy határozottan pimasz és mindentudó mosolyt villant a lányra. Persze, hogy itt épp mihez is kell neki a meglepetés.... talán csak nyernek maguknak öt nyugis percet. Talán annyit sem. De Jossie produkciója mindenképpen jó mókának ígérkezik..... a kislány pedig láthatóan tökéletesen beváltja a hozzá fűzött reményeket.
Jossie ajkai széles vigyorra húzódnak, amiből persze senki nem lát semmit és láthatóan esze ágában sincs lemászni Rappold nyakából.
– Á-ááááá. – ingatja a fejét amennyire a helyzet engedi. – Sokkal inkább a lelkes önkéntes. – javítja ki a férfit, s felettébb együttműködően csúsztatja lentebb karjait a pasi nyakából és lépdel hátrafelé, hogy az be tudjon jönni végre a lakásba. Elengedni viszont láthatóan nem igazán óhajtja továbbra sem.
Lily még mindig fülig érő vigyorral sétál feléjük, s röviden ingatja a fejét. Még mindig nem hiszi el, hogy az egyébként annyira cuki és konszolidált, mi több, visszafogott kishúga csak így Uriah nyakába ugrott. Ez.... ez kész.
– Igazán nem vetheti a szemére. Egész héten azért rágta a fülünk, hogy mikor találkozhat már magával. – túloz csöppet, de annyira azért mégsem, s Jo-tól kapásból villan egy morcos szemöldökráncolással fűszerezett „Nem is igaz!”.
– Mellesleg, ha már így összemelegedtetek... Josephine Demian a kishúgom és Uriah Rappold teljes életnagyságban. – mutatja be őket egymásnak. Pusztán csak az illem kedvéért, mert azt nyilván az újságíró is kilogikázta már kit is ölelget ilyen bőszen. Jo mosolyogva pillant fel a férfira, de különösebb erőfeszítéseket nem tesz egy kézfogásra vagy bármi plusz interakcióra Lily pedig tesz még egy lépést feléjük, s a férfi szabadabbik vállán megtámaszkodva pipiskedik fel és nyom egy puszit az arcára.
– Üdv itthon. – köszönti ő is, s villant rá egy határozottan pimasz mosolyt, ahogy visszaereszkedik a földre és már lép is tovább. A világért sem akarja lefoglalni Gomer elől a bátyját.

Rappold fáradtan elmosolyodik.
– Az más – nyugtázza, s lassan fordítja a fejét a mellé lépő Lily irányába, de egyelőre nem szól hozzá, pusztán lenéz a kis(ebbik) szőkére, s onnan vissza a  sajátjára.
Közben Gomer is elválik a faltól, fejcsóválás és széles mosoly közepette sétál a hármas mellé, de azon túl nem tesz semmit, hogy zsebre vágja a kezeit.
Az újságíró a bemutatást követően ismét Josephine szemeibe néz.
– Örvendek – majd Lilyre – Igazán ragaszkodó kishúga van – majd enyhén lehajtja a fejét, hogy annyira a szöszinek se kelljen nyújtózkodnia, de ahhoz már nem elég összeszedett, hogy mindent illendően megköszönjön/viszonozzon. Ezt követően fejti le magáról a kishölgy egyik kezét, de a vállát még mindig nem engedi el.
– Szia! – lép oda végül Gomer is a bátyjához, majd átöleli, de túl sokáig nem érzelmeskedik, szinte azonnal hátrébb lép. – Lily azt mondta, hogy vasárnap érkezel. Mi történt? – kérdi szinte azonnal. Különösen nem zavartatja magát a szöszik előtt, végtére is, ha Lily itt lakik már egy ideje, akkor egészen biztos, hogy tud a meglehetősen népes családról, s annak néhány emblematikus figurájáról.
– Az történt, hogy hatványozottan elmebeteg mindenki a keleti parton mostanában… – majd lassan nekilát lefejtegetni magáról Jossie még rajta lévő(?) kezét. – Ha megbocsájtasz, muszáj elszívnom egy cigit.

– Az újdonság varázsa. – tartja meg a pimasz mosolyt, ahogy tekintete Rappold arcán pihen, majd lesiklik az említett igazán ragaszkodó kishúgára, s röviden felnevet.
– Én is. – feleli csillogó tekintettel pillantva fel a férfira a kis büngyür, s annyira legalább megőrizte a jólneveltségét, hogy kissé odébb húzódjon, helyet hagyva Gomernak is, hogy meg tudja ölelni a bátyját.
Lily kíváncsian pillant a férfira, elvégre azt ő is szeretné tudni, hogy mégis miért gondolta úgy Uriah, hogy az itteni káosz kellemesebb, de minimum nyugisabb lesz, mint a New York-i, bár abban is biztos volt a szöszke, hogy Gomer szintén meg fogja kérdezni. A válasz egyszerre mond el mindent és semmit igazán, persze az jóval meglepőbb volna, ha Rappold egy komplett kismonológban sírná el nekik az utóbbi pár nap borzalmait két perccel azután, hogy betoppant az ajtón. Akkor nagyon nagyon komoly enne a baj...
– Érezd magad otthon. – kacsint Jo, aki felettébb készségesen hagyja magát lehámozni Rappoldról, s már érzi is, ahogy Lily ujjai kulcsolódnak a csuklójára, ahogy a nővére maga elé húzza s átöleli a derekát, talán hogy még véletlenül se jusson eszébe a kis büngyürnek Uriah után sertepertélni, minimum a cigi végéig.
– Ez most nem a grizzly medvés verzió, ugye? – csavarja a fejét hátra a szöszke, de ebben Lily sem tud sokat segíteni neki.
– Nem hinném. – fonja szorosabbra karjait Jossie dereka köröl, s egy vállrántást követően a lány vállára ejti a fejét s onnan pillog fel Gomerre. Igaz, hogy már pár dolgot mesélt neki Rappold a családi idillről, amiből egyértelműen lejött a szöszkének is, hogy közel sem olyan baráti a légkör egy családi összejövetelen, mint náluk, de hogy most hogy kellene kezelni a pasit.... abban Gomernek feltehetően több tapasztalata van.

– Az más – válaszolja félhangosan Lilynek, s szinte észre sem veszi, hogy ennyire beszűkült a szóhasználata, de ez egy ilyen este.
Ahogy elválik Jossie-tól még biccent a lánynak, majd megragadja a bőröndöt, amit az íróasztala mellé visz, a kabátját pedig a szék támlájára teríti. Ekkor néz szét a nappalin, ami jelen esetben inkább hasonlít egy vándorcirkuszos kellékek/jelmezek végkiárusításához. Gomer közben a lányok felé fordul.
– Nem is az… – rázza meg a fejét a lány. – …akkor nem jött volna haza.
Ez után pillant a bátyjára, aki már nagyban kotorászik a konyhaszekrényben, hamarosan koppan a pulton a whiskys üveg, mellette a pohár, amibe Rappold szinte azonnal kitöltötte magának a piát, majd a csaknem teljesen kiürült itthoni tartalékból kiveszi az utolsó szál cigarettát és rágyújt.
– És Te? Miért nem szóltál előre, hogy beugrassz? – teszi fel egyértelműen a kérdést Gomernek, aki reflexszerűen mutat magára, majd a dohányzóasztalról felveszi a hamutálcát és odaviszi a bátyjának.
– Mert eredetileg nem akartam idejönni… Hirtelen ötlet volt. Hannáhéknál voltam és egy munkaügyben LA-ben, aztán gondoltam meglátogatom Eli-t és Judith-t, mert régóta ígérem, ha erre járok, beugrom hozzájuk. Különben is imádom őket! Éééés nem akartam hazamenni, amíg az otthoni események le nem zajlanak. De Eli olyan furcsán mogorva volt… és… amikor kérdeztem Judith-t…!
Rappold szeme felvillan, s iszik pár kortyot a whisky-ből.
– Rendben… hagyjuk…! – ekkor pillant a szöszikre. Agyrém. Tökegyforma a kettő! – Hogy oldjuk meg az alvást ma éjjel? Fel tudnak szabadítani nekem egy ágyat vagy kanapét valahol, avagy menjek hotelba?

Lily tekintete követi Rappold útját a csöppet kaotikus nappalin át az íróasztalig, majd ki a konyhába. Hát no.... nem számított a kislány látogatóra. Tulajdonképpen egyre sem, nemhogy háromra! És nem... az, hogy Rappolddé  a lakás még nem teszi őt jelen helyzetben kevésbé meglepetésvendéggé.
– Ahha. – nyugtázza Gomer szavaira és próbál valami stratégiát kiagyalni hogy most éppen mit és hogyan és hová és amúgyis.... áhh! Fenébe az egésszel.
Érdeklődve húzza fel a szemöldökét a kérdésre. Mintha határozottan rémlene neki, hogy ezt már kitárgyalták telefonon, többször is, bár igaz, hogy Lily mindig csak Gomer verzióját hallhatta. Igaz a másikat tökéletesen el tudta képzelni és... nem is tűnik túl érdekesnek vagy épp másnak így sem. De hogy mi a möszért kell ennyiszer elismételni??? Hallgatja a választ és ha hézagosan is, de nagyjából be tud azonosítani mindenkit, de hogy Eliékkel épp mi lehet a gond arról halovány elképzelése sincs a szöszkének.
– Hm? Ugyan. Még simán elférünk. Főleg ha több váratlan vendéggel már nem kell számolnom. – hagy csak egy röpke hatásszünetet, de még mielőtt Rappold felháborodhatna gyorsan folytatja. – Elég nagy ez a lakás és a nappali a látszattal ellentétben még szabad. – vigyorog, majd nyom egy puszit Jossie vállára és elengedi a húgát. Kényelmesen indul meg a kanapék felé s összeszedegeti a szétszórt szatyrokat.
– Rögtön összerámolok..... persze csak ha nem akar beszállni a divatbemutatóba. Ez a szoknya például határozottan jól állna magának. A sárga kiemelné a szeme színét. – emel fel egy kimondottan színes darabot mosolyogva, de azt már nem fűzi hozzá, hogy a pink mit emelne ki a férfin. Meg se várja a választ, s már hajtogatja is össze a cuccot. Csak viccelt, s ez egyértelműen hallatszik a hangján is. – Jo, segítesz? – szól hátra, s egy persze! után megérkezik Jossie is, így aztán egész hamar előkerül  a kanapé a ruhahalom alól. Nagyon nem válogatnak, majd holnap újraporciózzák a dolgokat, mondjuk.. egy mosás amúgy is ráférne a cuccokra. A szatyrokat aztán behordják  hálóba, Jo lezuttyan a kanapéra, s az ölébe kapja Mollyt, megvakargászva a kis vakarcs buksiját, míg Lily csípőjét a konyhapultnak támasztva áll meg Rappold előtt.
– Mennyire fáradt? Ágyazzak, vagy még elücsörög itt egy darabig? – pillant le a férfira szelíd mosollyal az ajkain.

Lemondóan fújja ki a füstöt, ahogy a szöszke érvelését hallgatja. De legyen a lánynak igaza, Rappold ugyan nem fog ez ellen szólni. Még a pinksárga tüll ellen sem tiltakozik, bár, hogy kicsi lenne rá, az holt biztos…
– Összetéveszt a szomszéd sráccal, ez az ő stílusa inkább és nem az enyém – vág vissza fáradt mosollyal, majd megkerüli a főzőpultot és leül az egyik bárszékre, majd maga elé húzza a poharat, üveget, hamutálat.
Gomer szimplán nekidől a konyhaszekrénynek. Az ő cuccai már bent vannak a szobában, néhány kiegészítő kivételével, melyekkel feldobták Jossie műsorát, így nagyon pakolnia nem kell. Mivel Demian-ék nem kérték a segítségét, úgy döntött inkább lusta lesz és marad a bátyja mellett.
– Szóval összekaptatok Eli-jal? – kérdi Gomer félhangosan, mert csak piszkálja a csőrét és nem tud várni addig, míg négyszemközt lesznek.
Uriah felnéz rá, de nem szól semmit.
– Képzeld! Felújítatják az egyik vendégszobát. Szerintem gyerekszoba lesz… Bár még nem látszik Judith-on, hogy gömbölyödne. 
– Gomer, kérlek. Ez engem most nem érdekel – azzal kifordul a nappali elé, ahol lassan befejezik a szöszik a tüsténkedést.
– Engem viszont igen. Miért morogja már Eli is, hogy nem vagy hajlandó teljesíteni a kötelességed a család felé? – könyököl a lány főzőpultra, s szinte sziszegi a szavakat a bátyja felé.
Az újságíró dühösen pillant a húgára, majd a melléjük lévő Lily felé fordul.
– Hagyja csak, még bírom. De kb. fél órára elfoglalnám a fürdőt, muszáj letusolnom. Hozna egy tiszta törölközőt?

– Ki tudja? Csak egyszer kellene felpróbálnia és beleszeretne! Igazán szellős egy darab. – vigyorog jókedvűen az újságíróra. Határozottan szereti, mikor lehet vele viccelődni. – Amúgy is Jesse-nek se nem elég elegáns, se nem elég extravagáns a cucc. Gomer fejpántját viszont nem merném megmutatni neki. Annak könnyen lába kélne. – nevet fel, bár különösebb magyarázatot nem fűz hozzá pedig Jo-tól is kap néhány értetlen pillantást. No igen. A kislánynak még csak Mrs. Herrerához volt balszerencséje. Az értelmesebb szomszédok értelemszerűen nem dörömbölnek az ember ajtaján napjában többször is.
A konyhában zajló csacsogásra ugyan nem figyel direktbe, de elég nehéz ebben a lakásban úgy beszélgetni, hogy az ne hallatsszon el mindenhová. Pláne, hogy kifejezetten közel vannak egymáshoz. Nem is akarja nagyon megzavarni a testvéreket, bár azt sem szívesen várná meg, amíg nekiállnak lehordani egymást mindennek, mint annál az ominózus telefonhívásnál.
– Persze, részemről mehet nyugodtan. – egyezik bele, majd kipillog oldalra, hátha Jossie vagy Gomer igényt tart még a fürdőre, de ha senki nem sikoltozik akkor megindul a háló felé és a szekrényből elővadászik egy tiszta törölközőt, majd hirtelen ötlettől vezérelve hozzácsap egy tiszta alsógatyát és pizsamát is. Ha mást nem, legkésőbb reggel szükség lesz rá és valahogy nem szeretné sem azt, ha Rappold rájuk törné az ajtót reggel, sem pedig ha azt kellene hallgatnia ébredés után, hogy meddig nem tudott tiszta ruhákhoz jutni Uriah a lányok miatt. A cuccokat aztán beviszi a fürdőbe, leteszi a szennyes tartó tetejére majd röviden végigpillant a kád szélén és a csap mellett sorakozó tusfürdők, samponok, fogkefék és sminkcuccok és egyéb vackok a szokásoshoz képest cirka kétszeresén és szélesen elvigyorodik ahogy elképzeli Rappold arcát, amint meglátja mivé is avanzsált alig egy hét alatt a fürdőszobája.
– Jöhet! – szól oda a férfinak ahogy végzett, de a fülig érő mosoly még mindig ott feszít az arcán. Kényelmesen sétál vissza a konyhába Gomer mellé, de csak akkor szólal meg, ha már becsukódott Uriah mögött az ajtó.
– Baj van? – kérdi csöndesen, de erre már Jossie is aktívabban kezd kagylózni a lányok felé, s a kanapéra feltérdelve fordul feléjük látványosan kérdő tekintettel.

Egészen addig a szöszi hátát figyeli, míg a lány el nem tűnik a szobában. Ez után néz a Mollyt babusgató Josepine felé, de nagyon nincs ihletés beszédbe elegyedni bárkivel is, főként nem a saját húgával. Aki ennek ellenére kitartóan ügyködik azon, hogy Uriah képébe másszon. – Az újságíró szerint legalábbis.
– Szóval? – kérdi a lány, s ő maga is Jo felé pillant. Tekintetében nincs semmi, hacsak a göndörke úgy nem értelmezi.
– Semmi, Gomer – újabb korty a whiskyből. – Elijah szimplán öregszik, emiatt egyre házsártosabb. Ronda dolog a kapuzárási pánik – s elnyomja a csikket a hamutálcán.
– Ezt Te se gondolhatod…! – vigyorodik el a lány, de a szöszi feltűnése újra megakasztja a beszélgetésüket.
– Köszönöm… – lapogatja meg Lily vállát, miután feláll a székről. – Megtenné még, hogy levadássza a köntösöm? A sötétszürkét, valahol a szekrényben van… – azzal magára hagyja a lányokat, s gondterhelt arccal becsukja maga mögött a fürdő ajtaját.
Odabent a saját, illetve az idegen fürdőszobai kellékek száma a 3:1 arányról nagyjából 6:1-re növekedett a csajok cuccainak a javára, ezt azonban most csak egy szájhúzással veszi tudomásul a férfi, miközben felhajtja a WC-ülőkét. Csak remélni tudja, hogy valahol még van annyi tusfürdője, amivel le tud zuhanyozni, máskülönben találomra fog egyet választani a piros, a rózsaszín és a kávébarna folyadékok közül, és már most elege van az egészből. Az mégis megnyugtató, hogy Lily nem csak törölközőt hozott neki…
De inkább nem fűzi tovább…  

Gomer felveszi Uriah poharát és kiissza a whiskey maradékát, csak ez után pillant Lilyre…
– Ha van is, Uriah és Eli ügye… nem… én nem akarom most felheccelni, csak – s kisétál a pult mögül, s leül Jossie mellé a kanapéra. Ott mégis könnyebb úgy beszélgetni, hogy a bátyja biztosan ne halljon semmit a vízcsobogástól. – …csak az unokatesónk és a neje, nagyon komoly emberek, de nem vallási fanatikusok, mint az anyánk volt… Eli-tól ez a gondolnod kell a családodra, neked kötelezettségeid vannak-duma elég idegen még akkor is, ha a kuzin kissé pedáns és…hogy is mondjam…? Főnökösködő… – megvonja a vállait. – Annyira nem érdekes. Egyébként Uriah nem mesélt róluk? Már Eli-ról és Judithról.

Josephine röviden felpillant Rappoldék felé, s mosolyogva hajtja le újra a fejét és rendezi magát törökülésbe. Felemeli Mo-t, mintha csak a hóna alatt fogna meg egy gyereket, s jobbra-balra lóbálja az eb hátsóját magában pedig jót kuncog ahogy kapálózik a kis ufó. Aztán csak ledobja az ölébe, a hátára s a hasát kezdi vakargatni.
– Persze, mindjárt beviszem. – feleli Lily majd Uriah után fordul ahogy az eltűnik a fürdőben, s csak utána vissza Gomerre. Bólint, majd röviden elhúzza a száját, s ő is átsétál a nappaliba, de még nem ül le a lányok mellé. Apró bólintásokkal hallgatja a lány szavait, s látja ahogy Jossie is oldalra pillantgat, bár ujjai még mindig Mollyt gyömöszölik.
– Mesélni nem igazán mesélt. Úgy tűnik annyira nem szívesen beszél a családotokról, de pár dolgot tudok azért róluk. Azt is sejtettem, hogy Eli-vel fasírtban vannak. Juditra néha rácsörög, ha elszúr pár kaját és vele jól elbeszélgetnek, de Eli-t nagyon kerüli és tereli a témát, ha ő jönne szóba. – támaszkodik meg a kanapé háttámláján, tekintete pedig a barna lányon pihen. – De konkrétat nekem sem mond soha. Egyszer próbáltam jobban faggatni, de csak felcseszi rajta az agyát.... – vonja meg a vállát amolyan ’ehhez ő túl kevés’ érzettel, majd apró mosolyra húzza ajkait. – Ha szeretnél vele kettesben beszélgetni akkor holnap lemászkálunk sétálni egyet Jo-val. Biztos van pótolnivalótok. Ti is rég láttátok egymást. – ajánlja fel barátságosan mosolyogva, s még megvárja a lány válaszát, de aztán egy kis türelmet kérve fordul el tőlük és sétál be újra a hálóba.

Jo érdeklődve figyeli a másik két lány beszélgetését, s próbálja morzsákból összerakni a sztorit, ami több kevesebb sikerrel megy is neki. Az emlegetett Eli-t és Judith-ot az elmúlt két nap történeteiből már be tudja azonosítani, többet meg láthatóan Lily sem tud jelenleg. Tekintete a nővére hátán csüng, ameddig az el nem tűnik újra a hálóban, majd kíváncsian fordul Gomer felé.
– Nálatok ennyire komoly dolog a vallás? Mármit.... annyira nem vagyok jártas a zsidó kultúrában, lehet, hogy ez az általános, bocsi.... – vált át kissé hadaróssá ahogy csöppet zavarba jön. – Nálunk elég lazán kezeli ezt mindenki. Persze, meg vagyunk keresztelve, tartjuk az ünnepeket és kiskorunkban egész sokat jártunk mamusékkal a templomba, főleg húsvétkor meg karácsony előtt, de más nem igazán. – ereszti csöppet bővebb lére a mondandóját, s látszik rajta, hogy nem beszólni, pláne nem ítélkezni akar, szimplán csak kíváncsi Gomerék családjára és a családi szokásokra.

Túl sokáig nem kell kutakodnia a szekrényben a szöszkének mire megtalálja a kívánt fürdőköpenyt, majd újfent önállósítja magát, s Uriah itthoni papucsát is magához veszi és így sétál vissza a fürdő elé. Kopog, s megvárja amíg amíg Rappold beengedi. Meg sem fordul a fejében vajon a két lánynak mennyire lehet furcsa, hogy ilyen lazán sétál be a pasi után a fürdőbe...
– Behoztam a papucsát is. – jegyzi meg s az említettet lepakolja a földre, míg a köntöst felakasztja az ajtóra. Tekintete Rappold arcán pihen pár másodpercig, ajkát lazán beharapja, s nagyon látszik rajta, hogy mondana még valamit... vagy inkább egészen sok valamit, de csak meggondolja magát és szélesen elvigyorodik. – Örülök, hogy itthon van. – kacsint egyet, s ha Rappold sem húzza hosszabbra a beszélgetést, akkor kilép a fürdőből, becsukja maga mögött az ajtót és visszasétál a nappaliba a lányokhoz.

Gomer hümmögve hallgatja végig Lilyt, amint az felvázolja a helyzetet. Ez a viselkedés valóban a bátyjára vall.
– Még meggondolom, köszönöm. Legfeljebb leviszem magammal kutyát sétáltatni holnap reggel – majd nyújtózkodik, s leveszi a fejéről a fejdíszt és a dohányzóasztalra teszi, majd beletúr a hajába. – Valamin nagyon összekülönböztek. Ez fura. Bronstein részről minimálisak a családi súrlódások. A Katzokkal van folyton baj! – neveti el magát, s Jossie mintájára ő is törökülésbe húzza fel a lábait.
Aztán fordul jobban a göndörke felé, hogy Lily hátrahagyta őket, s kissé oldalra billentett fejjel hallgatja a kisebbik Demiant.
– Nem feltétlenül általános. Nálunk elég fontos, bár Uriah és én most már kevésbé tartjuk. Az anyánk volt nagyon vallásos. A nagypapánk rabbi egy ortodox zsidó közösségben. Vagyis most már nyugalmazott rabbi… De még ő sem volt soha annyira vaskalapos, mint szegény anyu. Vagy legalábbis Uriáhval és velem nem volt az. Hmm! Tutira itt vannak valahol a fényképalbumok… – azzal feláll a kanapéról, s nekilát keresgélni a könyvespolcon.  

A zuhany némileg felfrissítette Rappoldot. Az idegeire mindenképpen jó hatást gyakorolt a közepesen meleg víz, de azt is észre kellett vennie, hogy ezt leszámítva igencsak kimerült. A tusfürdő után vagy egy percig kutakodnia kellett, de ennyi még belefért.
Ahogy a szöszi belép, a férfi lassan felé pillant, majd a zuhanyfüggönyt elhúzza, hogy rálásson a lány arcára.
– Kösz – válaszolja, s már húzná vissza a függönyt, mikor a szöszi újra megszólal, majd várja a folytatást, majd a jól ismert vigyort kapja, ahhoz pedig most nincs kedve.
– Én is.
Komolyan gondolja, bár az arcán nem látszik, hogy valóban örülne, inkább visszahúzza a függönyt, majd megdörzsöli a tarkóját.  

Mire Lily visszatér a nappaliba, addigra Gomer – hacsak Jo nem tiltakozott kézzel-lábbal ellene – javában mutogatja a fényképalbumban Eli-ék esküvői fotóját, valamint a szülei és nagyszülei fényképét, amelyek a fent említettek esküvői szertartás utáni – a fényképek alapján nagyon elegáns – partin készültek. A barna lány nagyban magyarázza, hogy számtalan kisebb konfliktus volt a tágabb értelemben vett rokonság tagjai között, ugyanis Eli családja sokkal liberálisabban kezelik a vallást, ezért sem volt – állítólag – túl népszerű az ötlet annakidején, hogy az anyjuk, Sarah hozzámenjen Uriah vér szerinti apjához.
– …végül elhallgattak a zúgolódók, mert a fiatalok szerették egymást, illetve Joachim tehetséges közgazdász volt, komoly karrierlehetőséggel… tulajdonképpen jó parti.
Azt azonban már elhallgatja, hogy Joachim halálos közlekedési balesetét egyesek úgy emlegették, mint Isten büntetését.
Mindeközben újra és újra vissza kell tolnia Molly kis pofáját Jo felé, hogy az eb mégse tehénkedjen rá a családi emléktárra. De a történetmesélést megakasztja Gomer a melléjük érő Lily miatt.
– No! Megnyugodott már?

– Óóóóóóó! Fényképek! – csillannak Jo szemei, s lelkesen pillog Gomer felé amíg a lány keresgél, s csak egy egészen rövid időre pillant hátra, ahogy Lily benyit a fürdőbe… Lakótársak, mi?
Érdeklődve hallgatja a sztorikat, olykor rövid kommenteket vagy kérdéseket beszúrva. Sokat még Lily sem tud Uriah családjáról, nemhogy Jossie, aki gyakorlatilag csak az elmúlt héten elcsöpögtetett morzsákból próbál kacsalábon forgó palotát, de minimum egy épkézláb családfát összekupálni.
– Aaaah! Uriah akkor tulajdonképpen csak a féltesód? Meg nem mondtam volna. Tökre hasonlítotok egymásra! – mosolyog a lányra és lazán hajolva pakolja le Mollyt az öléből mielőtt a kis ufó tönkrelelkesedi a fényképeket. – Szóóóóóval akkor Elijah és Uriah apja voltak testvérek és aztán.. a baleset után anyukátok összejött a te apuddal, ugye? – pillog kérdőn, csak megerősítésért, hogy jól illesztette-e össze a mozaikokat. Tekintete kíváncsi, érdeklődő, s a hangszíne is barátságos. – Amúgy… a mi anyunk is Sarah. – vigyorodik el jókedvűen, ahogy észreveszi a hasonlóságot, majd megcirógatja Mo buksiját, aki juszt sem akar a padlón maradni. De legalább mostmár beéri Jossie combjának nyalogatásával is.
Egy lemondó sóhajjal húzza be a fürdőajtót a szöszke, bár őszintén nem is tudja mire számított Rappolddtól. Arra biztosan nem, hogy majd neki elsírja minden bánatát. Röviden rántja meg a vállát Gomer kérdésére, majd tökéletesen otthon érezve magát mászik át a kanapén és huppan be a lányok mellé.
– Tudja a fene. Végülis.. nem kezdett el megdobálni tusfürdős flakonokkal, bár azt sem vágta a fejemhez, hogy a fürdője kvázi kozmetikai szalonná avanzsált, amíg nem volt itthon. – ereszt meg egy szélesebb vigyort Gomer felé. Ő érteni fogja. – Ha a szakértői véleményem érdekel, hát kell neki egy kiadósabb alvás, két-három vödör kávé reggel és holnap ilyenkorra ugyanúgy fog morogni, mintha el sem utazott volna New Yorkba! – vágja ki a frankót, s szélesen vigyorogva emeli a hüvelykujját, s ha Gomer nem ragozza nagyon tovább hát közelebb fészkelődik a lányhoz és belekukkant az albumba. – Yay! Fényképek! Miről maradtam le?

– Ááááh! Hozzá van ő ehhez edződve, emiatt ne aggódj… – mosolyog Gomer Lilyre, majd odébb húzódik, hogy a szöszi le tudjon ülni melléjük. – Jossie-nak éppen Eli és Judith esküvői képeit mutogattam – majd visszalapoz kettőt, s Lily elé tolja az albumot. Szép nagy vörös, keménykötésű album, pedánsan felcímkézve minden kép. – Ők azok! Ők pedig itt a szüleink. Jossie most mondta, hogy a Ti anyukátok is Sarah. Ez tökjó! A Sarah olyan szép név – azzal magára hagyja Lilyt a fényképekkel, s újfent a göndör lány felé fordul. – Tulajdonképpen igen, ez pont így volt. De mi sosem tekintettünk egymásra féltestvérekként. Uriah kimondottan harap erre a kifejezésre – elneveti magát. – Igazából a Bronsteinek is nagyon rendesek voltak ebből a szempontból. Mikor apu nevére vette Uriáht, pont ők nem morgolódtak, sőt! Eli apukája ugyanúgy tartotta a kapcsolatot anyuékkal. Egész nyarakat töltöttünk náluk gyerekként. Eli-hoz nekem vér szerint semmi közöm, mégis úgy tekint rám, mintha ténylegesen az unokatesója volnék. És én is ugyanígy rá. Tulajdonképpen ő és a felesége, illetve Hanna és a férje és a lányuk, meg Tzeitel néni és a lánya állnak a legközelebb hozzánk. Na és a Nagypapa, de ő csak az utóbbi időben. Amíg nem ment kvázi nyugdíjba, addig ő volt A RABBI! Egy egész hitközösség, tíz gyerek és egy iskolabusznyi unoka mellett nem igazán volt ideje pont ránk… – újabb kacagás, majd belelapoz az albumba, hogy keressen képeket a fent említett személyekről.  

Rappold nem sieti el a zuhanyzást, hiszen addig sem kell odakint a lányok csivitelését hallgatnia. Alig tart tovább az egész tisztálkodás fél óránál, s immár pizsamába/köntösbe/papucsba beöltözve lép ki az ajtón kezében az öltönyével, amit hétfőn mindenképpen el kell vinnie a tisztítóba. Ügyet sem vetve a lányokra lépdel át a nappalin a szobába, hogy kerítsen egy vállfát a fent említett ruhadarabnak, aztán azzal együtt vissza a nappaliba, s a vállfát a fürdőajtóra felszerelt fogasra akasztja. Ez után kapja kézbe a telefonját, majd leül az íróasztalhoz, de a ’80-as évek slágereit ontó géphez nem nyúl hozzá, helyette a székkel azonnal az ablak felé fordul, miközben a mobilján kezd leveleket olvasni, no meg SMS-t írni Adams-nek, hogy itthon van. Erre azonnal jön a válasz a fickótól, hogy ő meg a Hennessey’s-ben és éppen a dögös pincérnőt fűzi, szóval Rappold drukkoljon neki.

– Nem is miatta aggódtam..... – jegyzi meg pimasz kis mosollyal. Annyira azért már ismeri Uriaht, hogy tudja, egy családi látogatás megcincálja az idegeit, de földre nem fogja vinni. Bár hogy a feszültséget utána kin vagy min fogja levezetni.... Ez még új élmény lesz a szöszkének. – Ohh. Asszem ez is az a holmi lesz, amihez fővesztés terhe mellett nyúlhatok csak hozzá. – ajkain cinkos mosoly figyel és szemei is lelkesen csillognak, ahogy az ölébe húzza a könyvet. Hagyja, hogy Gomer lapozzon neki, s meglesegeti az elé tolt képeket, majd a kezét az adott oldalnál tartva lapoz előre, s bele-belekukkantva pörgeti végig a korábbi oldalakat is, bár onnan nem sok nevet ismer fel.... majd előre, hátha van Uriahról és Gomerról is pár kompromittáló kiskori kép, amit minden kicsiről készítenek a poénos kedvű szülők. Kinyújtózik az asztalig a poharáért, s a maradék vodkanarancsot kortyolgatva kíváncsian nézegeti a képeket, olvassa a melléjük biggyesztett feliratokat, de azért kagylózik oldalra a lányok beszélgetésére is.
– Váo! Jó népes nálatok is a család. – nevet fel Jossie ahogy Gomer sztoriját hallgatja. – És persze, én sem úgy gondoltam. Úgy osztjátok egymást, mint minden jó testvér! – szalad szélesre a vigyor, s Lily a másik oldalon bőszen bólogatva helyesel. Mert kérem EZ az, ami testvérré teszi a testvért. Hogy nem finomkodsz és kertelsz vele, hanem fejbecseszed a plüssmaciddal, ha tapló volt! – Nem mintha nálunk annyira hiány lenne tesókból és unokatesókból.... tényleg Lil, nem úgy volt, hogy vadászol képeket? – hajol ki a nővére felé, mire a szöszi is felkapja a fejét a pelenkás babaképek közül. Arcán boldog elégedettség, s pont nem érdekli Rappold hányszor vágna rá a fejére az albummal, ha most meglátná.
– Öööööö, rémlik valami. Mindjárt jövök! – adja vissza az albumot Gomernak, majd lekecmeregve az ágyról csoszog el a laptopjáért. Rövid matatás, majd visszatelepszik újra a jobb szélre, s felcsapva a kütyüt a fotók között kezd bogarászni.
– Apu imád fotózni. Millió meg egy kép készül minden egyes családi hepajon. Lassan össze kellene már bogarászni egy normális gyűjteményt amit mutogatni is lehet. – magyaráz ahogy ide oda kattintgat, átállítja a mappa nézetet, hogy ne találomra kezdjen megnyitogatni képeket. Szerencsére legalább arról már leszokott, hogy a mappákat véletlenszerűen a billzetre tenyerelve  nevezze el, így legalább saccperkábé tudja mit is keres.... és bőszen fülel a többi családi sztorira és pillog oldalra az albumra. Rappold közben elbattyog mögöttük, de mintha nem nagyon frusztrálná a három fecsegő lány.... talán csak próbálja ignorálni őket, hát Lily sem foglalkozik vele különösebben.
– Megvan! Ez az a karácsony, amiről meséltünk. – nyit meg egy képet, amin három szöszke lány áll kézen fogva a karácsonyfa előtt. – Ez a vigyori lesz Jo – mutat a legkisebb, talán öt év körüli lánykára – ez én – csúsztatja ujját a grimaszoló szöszire – ő pedig Beth. Kissé duzzogott, hogy miért kell neki is a gyerekekkel fotózkodnia, mikor ő már nagylány. – nevet fel, majd lassan kezdi pörgetni a képeket. Jópár mosolygós, sokon a szüleik és más rokonok is feltűnnek, s olyankor lelkesen magyarázza Jossie-val felváltva, hogy ki kicsoda. Aztán visszakattint az albumba és újra keresgélni kezd, de túl sokat nem szöszmötöl – Na végre! Tudtam, hogy meg kell lennie valahol! – kattint a kiszemelt fájlra, s az ezúttal kép helyett egy videót dob fel a a masina egy fenyőfamintás, kötött pulcsis pasiról és a belé csimpaszkodó két szösziről, akik lelkesen énekelik a Somewhere over the rainbow-t. – Jonny bácsi és az ukulele. – fűz röpke, fülig vigyor kommentet hozzá, s csöppet hangosít a notin, hogy túlszárnyalja az asztali gép hangját.

Gomer mosolyogva hallgatja Jossie-t, s biccent, majd Lily felé fordul, s visszaveszi tőle az albumot, aztán újra lapoz, s megmutat Jo-nak pár gyerekkori képet, ami Eli-ék nyaralójában készült. A legutolsón Uriah olyan tizenhárom lehet rajta, mellette kész dalia a tizennyolc éves Eli, Gomer pedig ötévesként csücsül mellettük a korláton az ugyancsak tizennyolc éves Hannah karjai közt.
– Ez az utolsó nyár volt, amit együtt töltöttünk mielőtt egyetemre mentek volna… Hannah nagyon szép volt… még most is az – magyarázza. – Anyu gyakran mesélte, hogy sokáig azt hitték, remélték, hogy ők ketten összejönnek Eli-jal. Mindketten szépek voltak, ráadásul éltanulók, Eli – ha jól tudom – junior sportlövész volt, Hannah csellózott gyerekkorától… Erre mindketten összeházasodtak egy náluk klasszisokkal… hogy is fogalmazzak…? Kevésbé jó külsejű emberrel. Mondjuk Judith arcra nagyon helyes. De Isaac – Hannah férje – olyan kis egérszerű lény… informatikus a Googlinál… – s már mutogatja is Hannah esküvői fotóját, amin kb. egy büszke hobbit feszít egy tünde hercegnő mellett.
Ahogy Lily megjelenik, a barna lány újfent ránéz, s hagyja kibontakozni a szöszkét a laptopjával. Uriah nappalin való átvonulásának csak egy pillantást szentel, s már fordul is vissza a képernyő felé. Az albumot – hacsak Jo nem akarja közben nézegetni – a dohányzó asztalra teszi.
Rappold csak fél füllel hallgatja Gomer és a szöszik eszmecseréjét, jobban leköti az Adams-szel való SMS-ezés. A lelkes operatőr immár konkrét csajozási tanácsokat osztogat neki…
…ahelyett, hogy az ír szépséggel foglalkozna! Bolond az az ember, vagy már minimum hat korsó sörön van túl.
Még hallja, ahogy Gomer megdicséri a szép szőke kislányokat a fotókon és a nagy karácsonyfát, majd felhangzik az ukulele nyekergése és Simlis félfals hangja, amire már az újságíró is a lányok felé fordítja a tekintetét. A saját gépe tolmácsolásában éppen Madonna énekli, hogy ő mennyire pénzéhes ribanc anyagias lány. Nah, ez a tény most lehalkításra kerül.
– Ezt tényleg végig akarjuk hallgatni?
– Bunkó vagy! Mr. Hensen énekel a kislányokkal – így Gomer, s vigyorogva fordul vissza Lilyhez.
– Ettől sem tetszik jobban – morog még egy kicsit Rappold, s visszaírja Adams-nek, hogy adjon már szerenádot a nőnek, mert azt biztosan értékelni fogja.

Jo lelkesen tapad a képernyőre, nem mintha nem látta volna már milliószor a videót, tekintve hogy azóta minden karácsonykor előkerül, szigorúan mikor Sarah épp nem látja.
Lily szúrósan pillant Rappold felé, majd elégedett mosolyra húzódnak ajkai, ahogy Gomer kiosztja a bátyját.
– Mert nem látja hozzá  a képet! Úgy sokkal jobb. – mosolyog bűbájosan a férfira. – Egészen biztos, hogy nem akar inkább velünk antiszoculni? – érdeklődik cukormázas hanglejtéssel, s biztatóan mutogat maga mellett a kanapéra. Jossie-tól is bezsebelhet Uriah egy cuki mosolyt, ha hajlandó a lányokra pillantani, de a videót már csakazért sem állítja le a szöszke, csak ha Gomer kéri rá. Azt mondjuk a lánynak is le kell ismernie, hogy Jonny bácsinak a notiról sincs szebb hangja mint élőben, pláne a két kis cérnavékony hanggal kiegészülve nyújt igazán felejthetetlen élményt a felvétel, de nem is a művészi érték a lényeg. Megszokásból dúdolja a dallamot a videóval együtt, s hallja, hogy Jo is becsatlakozik, csöppet javítva az élményt, de új lejátszást már nem indít el.
Kiissza a narancs végét, majd előre hajolva pakolja le a poharat az asztalra. Tekintete Rappoldon pihen, s lassan húzódnak féloldalas kis mosolyra ajkai, ahogy egy új dallamot kezd halkan dúdolni. Nem az a tipikus nyolcvanas évek, sőt... kimondottan friss példány és ha már Madonna is az ukulele is elhallgatott akkor ő izzítja be a youtubot és keres magának új zenét.

Do you need me?
Do you think I'm pretty?

A hangja még mindig nem hibátlan, de nem is véletlenül döntött a táncosi karrier mellett az éneklés helyett. Kitartóan dúdolva pakolja le a gépet az asztalra és indítja el a lejátszást. Vigyorogva fordul a lányok felé, akik talán már ennyiből is felismerhették a zenét, Lily ugyanis többször is megmutatta/ énekelte az elmúlt napokban nekik.

When I need motivation..
My one solution is my queen cause she stays strong.
Yeah, Yeah...

Jo szemei csillannak, s a következő soroknál már ő is bekapcsolódik, s Mollyt odébb pakolva az öléből tápászkodik fel a kanapéról. Ellentmondást nem tűrően fogja meg Gomer kezét és húzza őt is maga után és pörgeti meg a karja alatt. Lilynek már csak int, de a szöszinek amúgy sem kell túl sok ösztönzés.

Do you need me?
Tell me do you think I'm pretty?

Éneklik csöppet affektálva, fülig vigyorral, s Jo szégyenlősen simít végig a fodros ruháján ahogy Rappoldra pillant, majd elneveti magát. Lily int a pasinak is, bár tökéletesen biztos benne, hogy ha eddig nem tudták kirobbantani őt a székéből akkor most végképp nem fog sikerülni.

She gives me love and affection.
Baby did I mention, gives me love and affection

Rappold borongós tekintettel néz Gomerra, majd a két szöszi mosolyát látva egyértelműen megrázza a fejét.
Ő nagyon jól tud és nagyon szeret egyedül antiszoculni, köszöni szépen, ehhez a szöszik és a húga segítségére pont nincs szüksége… egyébként itt szó sincs antiszoculásról, hiszen nagyon is abban ad tippeket Adams-nek, hogy az a szerencsétlen hogyan legyen a lehető legszociálisabb.
Az újságíró tekintete visszatér a telefonjára, s már villan fel a képernyő bal felső sarkában az SMS-t jelző boríték. Rappoldnak azonban esélye sincs nyugodtan elolvasni, hiszen a laptopon felcsendül a következő szám, s a lányok mint akik megvesztek, egyből táncra perdülnek rá. És mindezt az ő szobájává avanzsált nappaliban csinálják…! De így jár az, aki beenged egy megveszekedett bacchánsnőt a lakásába, mert az pillanatokon (de maximum pár hónapon) belül kerít/talál magának társakat az őrültségeihez. De, ha Mrs. Herrera becsönget a ricsaj miatt, akkor Rappold egészen biztos, hogy kiadja neki mind a három némbert… vagy inkább csak a két nagyobbat. A göndörke egészen helyesnek, s rövidtávon megtartható tűnik.
Lassan lehunyja, majd kinyitja a szemeit, vesz egy mély levegőt, és esze ágában sincs csatlakozni az őt hívogató lányokhoz… pláne nem fog táncolni erre a macskanyávogásra. Lenéz a mobilra, de még mindig nem nézi meg az üzenetet.
– Ez maga szerint antiszoculás, Szöszi? – kérdez vissza látványosan értetlen kifejezéssel a képén, ahogy egy pillanatra csend áll be a két zeneszám között. – A legjobb tudomásom szerint a tánc szociális tevékenység.

Egyik kezében Jo mancsa a másikkal Gomeréra fog rá párszor, s hanyag precizitással tereli a lányokat jobbra vagy balra, a rögtönzött koreográfia alapján olykor megpörgetve őket. Jo lelkesen veszi át tőle egy idő után az irányítást és perdül Lily is, majd a karjait visszakövetelve mozog tovább. Szemeit lehunyva énekel, nevet és közel sem foglalkozik vele menyire nézheti ütődöttnek őt.... őket Rappold. Lilytől ugyan eddig sem volt szokatlan, hogy egy-egy kedvenc zenéjét énekelje, vagy táncoljon rá itthon, az elmúlt négy illetve két napban viszont ehhez partnere is akadt, ami  csak feldobta (és nem egyszer jóóóóóval megnyújtotta) a hangulatot. Csak futó gondolatként suhan át a szöszi fején, hogy talán a rossz Rappolddal bútorozott össze, de. gyorsan el is veti. kimondottan megkedvelte Gomert az elmúlt pár nap alatt, de azért egészen csípi ő az eredeti felállást.
Vidáman nevet fel, ahogy a szám véget ér, s szemeit újra kinyitva ragyog Jo kissé kipirult arcára majd Gomerra, s csak a kérdést hallva fordul ismét Uriah felé. Kihívón vonja fel a szemöldökét, s lassú, elégedett, pimasz mosoly kúszik ajkaira ahogy megindul a férfi felé.
– Nem is tudtam, hogy ilyen otthonosan mozog a tánc világában. – szalad szélesebbre a mosoly az egyértelmű cukkolás után, de ennyivel még közel sem érni be a szöszi. Kényelmes léptekkel kerüli meg a dohányzóasztalt miközben a lejátszási listáról felcsendül az újabb szám. Röviden nevet fel a lány a kezdést hallva. Az irónia elvégre mégicsak irónia kérem.
– De tudja mit? Igaza van. A tánc kimondottan szociális tevékenység. – harapja be az alsó ajkát, de épp csak súrolja a bőrt és már engedi is el egy újabb mosoly kíséretében. – Bár kezdem azt hinni, hogy maga képes lenne közben is antiszoculni. Szenvedély nélkül tangózni. – néz kihívóan Rappold szemeibe és annyira de annyira szívesen cukkolná tovább és menne bele a részletekbe.... vagy szimplán csak megkérdezné mégis mi a rákfene történt New Yorkban, mert csessze meg csak fúrja az oldalát a kíváncsiság, de biztosra veszi, hogy itt és most, így, hogy Jossie és Gomer is jelen vannak nem válaszolna neki a férfi. Talán egyébként sem.... Előre hajolva támasztja meg kezeit a szék karfáin, s hacsak Rappold nem simul matrica módjára a székébe hát most pár centiről nézhet farkasszemet  a szöszivel.
– 'Coz...it’s not about the song. It’s about the sex.... You know. The sex. – idézi halkan, alig hallhatóan a klip utolsó sorait, bár a zene még bőven nem jár ott. Ajkain pimasz mosoly, s pár pillanatig még marad a karfán támaszkodva, tekintetét mélyen Rappodéba fúrva, majd nyom egy puszit az orrára mielőtt felegyenesedne és visszasétálna a lányokhoz.

Gunyoros mosoly… Ennyivel le is tudná először. Ha a lányok nem volnának itt, csak a szöszi, akkor valószínű hozzátenne még egy meglehetősen epés megjegyzést, vagy simán leteperné a szöszit az asztalra. Ehelyett azonban kussol, s visszafordul a mobil felé, amelyen megnyitja végre Adams üzenetét.
Lily csak nem hagyja annyiban a dolgot, Rappold pedig lassan pillant fel a lányra és válaszolatlanul csúsztatja a telefont a köntöse zsebébe. A székkel kifordul, de fel nem kel róla, farkasszemet néz a vadmacskával még akkor is, mikor az egggészen közel ér hozzá. Látni, hallani, érezni(?), s kilogikázni sem nehéz, hogy a szöszkeség bizony pár pohár könnyű, női pia után lehet. Nem mintha a fékevesztettség hiányozna a józan Lily repertoárjából. Az újságíró a háttérből hallja Gomer kuncogását, hallja, hogy a húga valamit nagyon pusmog a kettesszámú szöszinek, de sansztalan Lilyn kívül most másra érdemben figyelnie.
Van itt minden, kérem szépen! Kemény sértegetés, kacérkodás, csak győzzön választani az ember fia…
…ha legalább azt tudná, hogy az a bolond Gomer miket sztorizott a háta mögött. Na igen, az nagyban megkönnyítené a választ. Így viszont a férfinak vaktában kell lövöldöznie.
– Ezzel tisztában vagyok. Ezért sem fogunk soha mi ketten táncolni egymással.
Azzal előhúzza a mobilt a zsebéből, s beírja Adams-nek, hogy… hogy…
…valami random faszságot küld neki, mert emiatt az átkozott szöszke miatt teljesen elvesztette a fonalat. De a lényeg az, hogy ez a csajok előtt ne látszódjon.

Kitartóan néz farkasszemet a férfival, s a legkisebb mértékben sem zavarja, hogy nagyjából most vethet véglegesen keresztet Jossie előtt a lakótárs dumára. A zene mellett hallja ugyan a kuncogást és sutyorgást, de nem igazán törődik vele.
Kissé cinikusan vonja fel a szemöldökét a válaszra, a folytatást hallva viszont pár pillanatra mozdulatlanná dermed. Ez betalált, s még csak leplezni sem tudja idejében a pillanatnyi sértettségét. Tekintete Uriah szemein pihen még ha a férfi igyekszik is a telefonjával babrálni, s lassú, elégedett ragadozómosoly kúszik a szöszi ajkaira.
– Igaz is. Maradjunk inkább valami olyasminél, amiben maga is.... kielégítő teljesítményt tud nyújtani. – csendül kihívás a hangjában ahogy egy pillantás erejéig még lesiklik a tekintete Uriah ajkaira, majd alig érintéssel zongoráznak végig ujjai a köntös anyagán. Csak fel kellene kelnie, csak visszamenni a lányokhoz, de valahogy semmi ihletése most, mégis.... a világ minden kincséért el nem ismerné, hogy.... nem. A nagy francokat!

– Lakótársak a nagy francokat! – méregeti széles vigyorral a két majmot Jossie fél lábát maga alá húzva a kanapén. Elég hamar váltott át csendes.. mit csendes?!... nagyon is csacsogós megfigyelőbe a kis büngyür ahogy Lily lelépett mellőle. – Szóval neked tényleg nem mondott semmit a bátyád Lilyről? De most komolyan.... csak én nem hiszem egy szavukat sem? – sutyorog Gomer felé, de arra már nem veszi a fáradtságot, hogy a lány felé forduljon.

Gomer sokat mondóan emeli meg mindkét szemöldökét és fordul Jossie felé. Szélesen elmosolyodik, majd visszapillant a párosra.
– A bátyám esetében nem az a fontos, amiről beszél, hanem az, amit elhallgat – rövid szünet. – Vagy inkább, akit elhallgat.
Majd megcsóválja a fejét, s elindul a konyha felé. Maga részéről addig nem fog közbeszólni, míg azokk ott az íróasztalnál nem esnek egymásnak, de remélhetőleg ennyire talán tekintettel vannak rá, illetve Lily húgára. Mert persze, hogy nem vette be a lakótárs dumát a barna lány sem. A bátyja és egy csaj egy fedél alatt…?
Áh! Uriah  csak úgy nem visel el maga körül senkit. Kivéve Mollyt… bár egyszer azt is lepasszolta egy menhelynek… (Gomer azóta se biztos abban, hogy a megfelelő ebet kapták vissza.)

Rappold lustán pillant fel a szöszire, majd vissza a mobilra, aztán Lily kezére, ahogy az a köntösét inzultálja. Mégis mi a fészkes fenére játszik a csaj? Elvégre itt van Gomer, itt van Josephine, csak nem gondolja ez a nőszemély, hogy ők itt és most bármit is csinálni fognak, amiben a férfi kielégítő teljesítményt tud nyújtani?
Röviden elneveti magát, mintha egy közepesen rossz viccet hallott volna, amit már fáradt nem díjazni.
– Úgy véli, hogy ez egyetlen tevékenységre korlátozódik? – némi fölényesség vegyül a hangjába, s ujjait lassan simítja végig Lily köntössel babráló kézfején. – Erőlködjön még egy kicsit és talán elgondolkodom azon, hogy úgy tegyek, mint aki megsértődött.