Még a skubizást is abbahagyja, s meglepetten kerekedő szemekkel fordul Gomer felé a kisebbik szöszke, de kell neki egy csepp idő, hogy koppanjanak a hallottak.
– Óóóóóóóóóóóóó!  – nyújtja meg csücsörítve, s mindentudó fejjel pillant vissza a két cicázó figurára. – Mondasz valamit. – teszi hozzá, ahogy újra hátra fordul, csak hogy szemezhessen a barna lány hűlt helyével is egy csöppet. Ismét fellöki magát a kanapéról, s Mollyt felmarkolva indul Gomer után. – Lil is képes volt annyival kiszúrni a szemünket, hogy elköltözött és most megint van egy lakótársa. – puffog csöppet, majd a szekrény előtt pipiskedve vesz elő magának egy poharat. Molly nyelvlógatva és segglóbálva csilingel a szöszke egyik kezében, míg a másikkal az almaleves doboz kupakját igyekszik nagybőszen lecsavarni a kislány. Hogy miért is nem rakja le egyáltalán az ufót, vagy hogy miért hozta magával..... manó tudja. Egészen megszerette az elmúlt pár nap alatt ezt a kis önjáró plüssállatot. – Hát... ha a bátyád is van annyira lökött, mint a nővérem, akkor megérdemlik egymást. – vet még egy futó pillantást az említettekre, akik épp lelkesen nevetnek valamin, s vissza Gomerra ahogy belekortyol a nehezen megszerzett ivólébe.

Élvezi Uriah visszanyert figyelnét, ahogy a nevetésére is újra elmosolyodik. Sokatmondó tekintettel pillant vissza a férfira, s lazán beharapja alsó ajkát, ahogy fejét lehajtva siklik a tekinette a kezeikre. Játékos fény csillan a szemeiben, mikor ismét felemeli a szöszke buksiját.
– Na végre! – mosolyodik el vidáman, s kezét megfordítva fűzi lassan ujjait Rappoldéi közé. – Végre kezd hasonlítani önmagára. – fejti ki csöppet bővebben, s ő is felnevet. – Nagyon helyes! – ül ki pimasz kis félmosoly ajkai szegletébe ahogy előre hajolva nyom egy puszit a férfi orrára mielőtt felegyenesedne és visszasétálna a lányokhoz.
Kezét emelve hagyja, hogy ujjai kicsússzanak Uriah ujjai közül, s ahogy jött úgy vált vissza a hangulata, s a már bőőőőővel futó új szám ütemére perdül egyet. Énekelve, táncolva lejt ki a konyhába, mintha az iménti kis közjáték meg sem történt volna, s szélesen mosolyogva pillant a húgára.

Jo kifejezetten beszédes tekintettel pillant Gomerre, majd a feléjük lépő Lilyre. Húga pimaszul számonkérő tekintete egyértelmű magyarázatot követel, a szöszke pedig újra középiskolában érzi magát, ahol is köztudottan vérciki volt fiúkkal beszélgetni.
– Igen? – mosolyog bájosan Josse-ra ééééés nem. Ebbe nem fog most belemenni. Azt lesheti a kis büngyür!
– Óóóóóó, semmi. Igazán semmi. – jön az ördögi válasz. Márpedig ez minden kétséget kizáróan az a semmi  lesz, ami nagyon is valami  és amivel egészen biztos csesztetni fogja még ma a kislány Lilyt.

Rappold hajnali négy óra körül nyitotta ki szemeit, s kényelmetlenül bámult maga elé.
Azonnal meg kellett állapítani, hogy ez a kanapé még mindig kibaszottul kényelmetlen, valamint azt, hogy valami furcsa súly nyomja a hátát, s ahogy a férfi négykézlábra tápászkodott alkalmi fekhelyén, úgy bucskázott le róla Molly, s tompa nyüsszenéssel és egy erőteljes huppanással terült ki a padlón.
Ez után fordult az újságíró a hátára, s a plafon meredt bámulásába, s a neonfényű falióra monoton ketyegésének hallgatásába kezdett, miközben fél kézzel igyekezett a padlón tartani az ebet, aminek elsőszámú küldetése lett visszamászni a gazdájára. Végül Rappold adta föl előbb, hiszen a mopsz szuttyogott és morgott, mielőtt helyet talált volna a kanapé másik végében, s fejét a férfi lábára téve elszenderedett.
Legalább a kis dög vissza tud aludni! – Rappoldnak ugyanis az ilyesmi nem erőssége, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy óráig leselkedett, mire újra elaludt.
Hajnali hatkor azonban kegyetlenül megcsörrent a telefon ébresztője, s Rappold úgy riadt fel, mintha akkor eszmélt volna arra, hogy Tzeitel néni fél órán belül beállít a fél famíliával, s neki tíz perce van arra, hogy a szöszkéket eltűntesse a lakásból.
Irány a fürdőszoba, amíg valaki be nem foglalja előtt, bár erre a férfi nem sok esélyt látott.
Igyekezett visszaemlékezni a tegnap éjjelre, ami fájdalmasan közel volt, mert sem a szöszik sem a húga nem méltóztatott fél háromnál korábban elcsihadni, s ugyan olyan egy óra körül már be lehett őket zavarni a szobáikba, de a csiripelést tuti nem hagyták abba az említett időpont előtt… (Vagy akkor sem, szimplán csak Rappold nem érte meg ébren a folytatást.)
Nagyjából fél óra múlva jött ki a fürdőből a derekán egy törölközővel, majd elindult a szoba felé, hogy kerítsen magának megfelelő öltözéket a reggeli kocogáshoz. Nem volt célja felébreszteni a szöszkéket, de a parketta most a kelleténél hangosabban reccsent (vagy csak úgy tűnt), illetve a szekrényajtó is fájdalmasabbat nyikkant (vagy csak úgy tűnt), mint egyébként szokott.
Mocorgásnak azonban semmi jelét nem mutatták a lányok, így a férfi tíz perc múlva már teljes harci díszben zárta be maga után az ajtót, majd dugta be a fülébe az MP4-es lejátszó fülhallgatóját, s hagyta el a lakást, majd az épületet.

Nagyjából negyed nyolc lehet, mire visszatér, s ahogy benyit a lakásba szembetalálja magát Gomerrel, aki nagyban mesél a göndörebbik/kedvesebbik szöszkének egy random gimis sztorit, de ahogy meglátja a bátyát, elhallgat, vagyis felfüggeszti a történetmesélést:
– Jó reggelt! – s a köszönéshez széles vigyor jár. – Megesküdtem volna, hogy nem lesz erőd felkelni ilyen korán.
– Úgy érted, mindent megtettetek annak érdekében, hogy ne tudjak éjjel rendesen aludni – jön a válasz, miközben leül a még szabad bárszékre Jossie mellé(?).
– Ilyen egy átlagos reggel! Ne is törődj vele – kacsint Gomer a lányra. Majd az elé tett csészébe kiönti a kávét/teát, vagy amit korábban megbeszéltek.
A tűzhelyen serpenyőben négy szem tükörtojás sül, s a kenyérpirító ekkor löki fel a két elkészült pirítóst.
– A másik szöszi? – fordul az újságíró Jo felé, majd belekortyol a kávéval teli csészéjébe, amit Gomer éppen fél pillanattal ez előtt tett a bátyja elé.

Valami halovány nesz csak ami eljut Lilyhez, de annyira közel sem zavaró, vagy tartós, hogy a lány kinyissa miatta a szemeit. Tulajdonképpen jelen pillanatban kimondottan kevés dolog van, ami elég frusztráló tud lenni ahhoz, hogy a szöszke bármi formában is reagáljon rá. Persze kivételek mindig vannak....
– Mmmmmmmmm!!!!!! – ráncolja a szemöldökét ahogy a csuklójára kulcsolódó kis mancs gazdája igyekszik kifejteni az ujjai közül a takaró anyagát. Hogy mennyit alhatott még vagy aludt-e egyáltalán.... még összemosódnak a dolgok.– Hagyj békén! – ráncolja a szemöldökét is ahogy Jo tovább próbálkozik, de nem. Ezt most nem! Most elmehet mindenki a fenébe minimum még.... még pár órán át egészen biztosan.
Az előző este kimondottan hosszúra nyúlt még a szokásos lefekvés utáni locsifecsihez képest is. Rappold mondjuk (nem túl meglepő módon) egy idő után beparancsolta a lányokat a szobáikba, pontosabban a hálóba, mert Jossie ragaszkodott Gomerhez is. ÉMázli, hogy egybe nyitható a két szoba... Egy darabig kimondottan mókás is volt, ahogy az egyébként szinte absztinens kishúgát felpörgette a negyedik vodkanarancs. Szinte megállás nélkül fosta a szót, öntötte magából a kérdéseket, majd ha azt a másik két lány nem válaszolta meg úgy cirka pártized másodperc alatt akkor ismét a büngyür ragadta magához a szót. A hajnal valahol ott kezdett elromlani, miután Gomer magukra hagyta a szöszkéket. Az elmúlt napokban is kapott pár szúrósabb kérdést Lily a kedvenc újságíróját illetően, de ennyire nagy mennyiségben és ennyire provokatívan azért nem kötötte csokorba szeretett kishúga a témát. Most viszont....... Cirka fél óra alatt érezte úgy a szöszke, hogy milyen jó ötlet is Jossiet inkább kicsapja a nappaliba Rappold mellé, hamár ennyire érdekli őt a pasi... aztán csak meggondolta magát. Uriah és a kissé becsiccsentett hugicája... nem a legjobb párosítás.
– Jossie, basszus, húzod a hajam! – morog bele a párnába immár kifejezetten mérgesen a kislány és esze ágában sincs kimászni az ágyból. Csakazértse! – Menj, idegesíts valaki mást! – tépi ki a mancsát a szorításból, majd tüntetőleg fordít hátat Jo-nak és cseszi a fejére a nagypárnát.


Valami halovány nesz csak ami eljut Jo-hoz, s most még ő is álmatagon hallgatja csak a motozást. Résnyire nyílt szemein át skubizza nővére arcát, de megmozdulni még nincs sok ihletése. A léptek lassan elhalnak, az ajtó csukódik, majd a kislány is visszaszenderedik egy rövid időre.
Nem is tudja mire ébred fel. Talán az újabb zörejek, Molly lelkes vakkantásai vagy szimplán csak a megszokás, de nem is igazán lényeges. Lily még bőszen horpaszt mellette, mint minden reggel és mint minden reggel ez most sem zavarja Jo-t abban, hogy megpróbálja kivarázsolni a nővérét a takaró alól. Az első pár próbálkozás teljes kudarcba fullad, majd Jo is inkább úgy dönt, hogy egy időre feladja a dolgot. Annyira ismeri már Lilyt, hogy tudja mikor kell inkább még fél órát adni a lánynak. Minimum.
Farmerben és pólóban, csöppet még ásítozva sétál ki a szobából. Tekintete a kanapéra siklik, de láthatóan Rappold is felébredt már.
– Jó reggelt! – köszön oda a konyhában sürgölődő Gomernak, majd lassú mosollyal ajkain csüccsen le az egyik bárszékhez. – Hogy aludtál? – érdeklődik a lánytól, majd pár perc ücsörgés után csak feltápászkodik, s nekilát összedobni egy kávét.
A bögre alján lötyög még egy ujjnyi tejes koffein, mikor Molly lelkesen csóválva rohan el mellettük, s kitartóan nekilát megugatni a nyíló bejárati ajtót.
– Szia! – köszön ő is hátrafordulva a belépő férfinak, s szélesen elvigyorodik Gomer szavait hallva. – Ne butáskodj. Még közel sem próbáltunk meg mindent.... – pillant angyali tekintettel Uriah-ra, ahogy az leül mellé. – De ma este nagyon igyekszünk majd kiküszöbölni ezt a csorbát! – jelenti ki elszánt tekintettel, majd szélesen elmosolyodik. Körbelötyböli a bögrét, majd kiissza a maradék kávét, s tartja Gomer helé egy újratöltésért.
– Lil? Úgy tíz perce néztem rá. Még nem funkcionális. – von vállat ahogy ujjait a bögrére kulcsolja. – Azt hiszem valami olyasmit mondott, hogy ha nem adom vissza a takaróját akkor kikaparja a szemeimet és legközelebb azokat fogja dobálni Mollynak a parkban. – vigyorodik el szélesen. Mindig is lenyűgözte hogyan képes a nővére kerek egész, sőt! választékosan megfogalmazott mondatokban elküldeni bárkit a picsába tulajdonképpen úgy, hogy fel sem ébred közben.
– De ha hiányzik neked.... sok sikert! – int nagyvonalúan a hálószoba csukott ajtaja felé.

Szigorúan összevonja a szemöldökét, ahogy Jossie egy nem túl kellemetes jövőképet villant fel előtte. Nem, Rappold nem akarja tudni, hogy milyen az, amikor ez a három bestia azon ügyködik, hogy ő ne tudjon aludni. Az is világos, hogy Gomer gyorsan összebandázott velük – de ez már tegnap sem volt titok a férfi előtt.
– Nekem ugyan nem – válaszolja az újságíró nagyon kimérten a göndörkének, s ügyet sem vet Gomer szolid kacarászására.
Úgy tűnik, hogy a húga még nem aludta ki tegnap éjszakai dorbézolás hangulatát, vagy szimplán nem ivott annyit, a másnaposságnak ugyanis a legcsekélyebb jelét sem mutatja. Ha a férfi nem ismerné Lilyt, akkor azt gondolná, hogy bezzeg ő! De a kiscsaj szinte minden reggel így ébred… vagy inkább így nem ébred, ellenben alszik legalább délig.
A következő pillanatban a tányér a négy tükörtojással koppan a pult gránitlapján Uriah előtt.
– Te is kérsz tojást, vagy valami mást, Jossie? – fordul Gomer a szöszihez, s a választól függően folytatja konyhai foglalatosságait, vagy tölt magának egy bögre teát és a hűtőnek támaszkodva hallgatja a másik kettőt, miután a villát és egy kistányéron a két szelet pirított kenyeret is a bátyja elé tette.
Innen különösen jó rálátása nyílik nem csak a vele szemben ülőkre, hanem a szobaajtókra, valamint a Lilyt rejtő ajtót kaparó Mollyra is.
– Különben mi újság Memphis-ben? – teszi fel a kérdést az első tükörtojás elpusztítása után.
Valahol sántít neki a kislány ilyen hirtelen való feltűnése – már ha hirtelen volt. Simán kinézi Lilyből, hogy kedvére dorbézolt a lakásában, miközben ő New Yorkban senyvedett a rokonoknál, s csupán neki akarta beadni, hogy a kisebbik Lily nagyhirtelen tűnt fel, miután valamiért nem tudta kitenni a húgát szombaton… vagy miután megjelent Gomer…

Vidáman nevet fel a választ hallva, de nem köt bele jobban a ház urába. Sokatmondóan pillant viszont Gomerre, s láthatóan a barna lánynak is nagyon tetszik a válasz. Vajon ez a két majom.... áhh. Hadd menjenek csak egymás idegeire, ha nekik ez jön be.
– Két tojást! – formáz lelkesen egy Vé-t az ujjaival, reflektálva a reggelire. – Segítsek megcsinálni? – kérdi mosolyogva, persze.... elvégre a saját kajájáról van szó, de ha nem muszáj akkor inkább marad a fenekén. Még egyet kortyol a kávéból, s rövid vállvonással fordul újra Rappold felé.
– Háááát, attól függ. Semmi izgi igazán....csak a szokásos feje tetején hangyaboly életérzés. Beth a múlt héten jelentette be, hogy terhes, úgyhogy anyuék a fellegekben járnak. Nem mintha nem lenne már egy unokájuk, de.... tudjátok. Aztán megy a szokásos piszkálódás, hogy Lily mikor talál már magának valakit, mert addig...... nem mintha ezen múlna csak... De én nem is! Áhh, ez az egész csakis születési sorrendben házasodós móka úgy hülyeség ahogy van. Mamusék keseregnek, hogy szegény Nath-et csak ez tartja vissza.... – vakarássza meg a tarkóját csöppet zavartan. – Hülyeség! – jelenti ki határozottan s csöppet megrázva a fejét folytatja szinte zavartalanul. – Amúgy anyu ezerrel pörög, valami orvosi konferenciát szervezett épp, amire szokás szerint minket is berántott, majd nekilátott panaszkodni, hogy Beth pár hónap múlva már nem fog beleférni a hostessruhákba! Tragédia! Most az utómunkálatokkal van elfoglalva, úgyhogy legalább soso nyugiban hagy minket. Soso. Bár ha jól sejtem mire hazaérek már csurom bárány és kiscsibe lesz a lakás. Húsvét vagymiszösz. Nem tudom miért ragaszkodik még mindig ennyire ezekhez az ünnepi dekorokhoz, mármint, persze, kiskorunkban imádtuk őket és most is szépek, de például feleannyi nyuszival is ugyanolyan szép lenne az ünnep, nem?  Kate és Phil is beugrottak nemrég, úgyhogy a változatosság kedvéért babáztunk, meg Nath-el tervezünk egy nyaralást valamerre Európába. Bár anyu nem nagyon örül neki, hogy olyan messzire megyünk. Vegasba is csak azért engedett el, mert Lily itt van. Komolyan nem értem, hogy ha neki szabad volt ide költöznie akkor nekem mért kell írásos engedély ahhoz, hogy elhagyjam az államot?! Mintha Lil annyival idősebb lenne nálam! Vagy felelősségteljesebb! – morog, s fel sem tűnik neki, hogy megállás nélkül szövegel olyan fazonokról, akikről Uriah talán még nem is hallott.  Gomerral annyit beszélgettek az elmúlt napokban mindenről, többek között a családról is, hogy neki biztosan nem okoz gondot követni a szöszi csapongásait. – Na de te hogyhogy tegnap hazajöttél? Ugye nincs semmi baj nálatok? – fordul vissza Uriah felé látható aggodalommal a tekintetében.

Gomer megrázza a fejét.
– Ne fáradj! Gyorsan elkészítem – mosolyog a lányra, de persze előbb megissza a teája felét.
Sokáig mégsem akarja váratni Jossie-t, így lassan visszafordul a villanytűzhely felé, s egy random Amanda Lear-szám refrénjét kezdi halkan dudorászni.
Rappold a harmadik tükörtojás felénél járhat, mikor ellenállhatatlan késztetést érez ideiglenesen felhagyni a reggeli elfogyasztásával, s a göndörke szavaira figyelni, melyek csak folynak és áradnak, akár egy lavina. A férfi próbál utánagondolni annak, hogy vajon Lily is ennyit beszél-e, de valahogy az most lehetetlennek tűnik. A hülyeség szónál az újságíró a lány felé fordul a széken, s kissé előrébb is hajol, s közben igyekszik feldolgozni az eddig hallottakat.
Még Gomer is megfordul, s abban a pillanatban, hogy a szöszi beszédében beiktatott szünetnek vége szakad egymásra néznek a bátyjával, majd visszafordulnak Jossie felé. Végül a tojás sercegése visszafordítja Gomert konyhai teendőjéhez, míg Uriah továbbra is a lány arcát figyelve hallgatja a beszámolót. Amikor azt hiszi, hogy érti miről van szó, a kislány bedob még pár nevet, amitől aztán borul az elméletek kártyavára.
Az újabb csöndben a kérdés előtt Rappold úgy érzi, hogy mondania kéne valamit, de mire megszólalhatna, nekiszegezi a lány a kérdés, ő pedig hálát adna Istennek (ha hinne benne), hogy nem kell itt és most reagálnia az iménti, telenovellának is beillő élménybeszámolóra.
– Nincs, csak a szokásos nézeteltérések. Tzeitel nénikém próbált összebékíteni a barátnőjével – kezdi.
– Mrs. Offenbacherral? Nofene! – vág közbe Gomer miközben Jossie elé teszi a tányérokon figyelő tojásokat.
Uriah bólint.
– Mondanom sem kell, most sem sikerült. Tudod, Mrs. Offenbacher házasságközvetítő, volt pár nézeteltérésünk, azóta kerüljük egymást amennyire lehet. De képtelenség, hogy ne találkozzunk időnként, mert mind ő, mind a nagynénénk özvegyasszonyok. Kvázi össze vannak nőve. A jóasszony elhozta az unokahúgát, Miriamot. A kislány színjeles volt a gimiben, most a Columbián tanul és ezzel muszáj volt eldicsekedni. Ez aznap volt, amikor a nővéred telefonált, hogy megérkeztél. Majd ő és Tzeitel összeveszett Malacai unokatestvéremmel, aki ismételten előadta nézeteit arról, hogy a nőknek a konyhában a helye és ezzel sikerült magára haragítani Mrs. Offenbachert, mire nagyjából mindenki összevesztett mindenkivel, erre a ricsajra felébredt a nagypapa, és miután látta a veszekedést le akart lépni otthonról, mert szerinte abban a házban mindenki bolond…
Gomer hangosan felnevet.
Uriah sóhajt, majd visszafordul, hogy kivégezze a reggelije maradékát.
– Egyébként mi ez a születési sorrendben házasulósdi? Ki akarjátok házasítani a szöszit… vagyis Lilyt? – vigyorodik el kárörvendően – Azt hittem ilyesmi a koptoknál már nem divat.

– Köszi! – biccent egyet mosolyogva Gomer felé, s hamár nem muszáj, hát marad szépen a fenekén, s a pultra felkönyökölve támasztja meg állát a kézfején. Újfent megköszöni a lánynak a reggelit, mikor az elé pakolja a tányért, de még nem kezd neki enni. Kíváncsian hallgatja a férfi beszámolóját, s szerencsére még a neveket is be tudja azonosítani. Persze könnyű úgy, ha Rappold még magyarázatot is biggyeszt mindegyik mellé, vagy minimum egy apró megjegyzést, hogy ki kicsoda. A fő, hogy feléjük is eseménydúsan zajlik egy nap.
– Nem rossz. Sőt! Határozottan izgalmasan hangzik! – húzódik széles mosoly a kislány ajkaira. Kanyarint magának egy nagyobb szeletet a tojásból, de a gúnyolódásra majdnem félre is nyeli a falatot. Csukott szájjal nevet és rázza a fejét kitartóan amíg nem sikerül leküzdenie, majd újra megcsóválva a fejét pillant Uriah-ra.
– Áhh. Ilyen minőségben már rég nem szokás. Csak mamuséknak a nagy heppje. Náluk még dívott a sorrend és hát milyen jó is volt, mikor mindennek megvolt a helye és az ideje és mindenki tudta mikor, hol és mi a kötelessége. – int nagy bölcsen a villával a férfi felé lelkesen gesztikulálva, mintha csak egy pálcával intene az oktalan nebuló felé.
– Node.... Lilyt férjhez adni? Mióta is ismered te az én drága nővérkémet? – vigyorog szélesen, s kivárja a megfelelő hatásszünetet. – Előbb tudnának megtanítani  egy aranyhalat csellózni, mint hogy Lil férjhez menjen! – pillant jelentőségteljesen a férfira, majd ijedt képpel kapja ajkai elé a kezét.
– Basszus, ugye nem.....? A világért sem akartalak kiábrándítani. – pillog megjátszott riadtsággal a férfira, majd a háló ajtaja felé, ahol a szívek királynője hortyog békés nyugalomban, s újra vissza Rappoldra.
– Node te és egy házasságközvetítő? – vegyül pimasz kis él a hangjába, miután kiélvezte a férfi reakcióját az iménti színjátékra. – Csak nem téged is hasonló sorsra kárhoztatnának az otthoniak? – kérdi, majd röpke torokköszörülés után maga elé emeli a villáját, s úgy folytatja, mintha egy mikrofonba szónokolna épp. – Noss, Mr. Rappold. Önön a világ szeme. Vallja csak be; ég a vágytól, hogy elvegyen egy fiatal hajadont és családot alapítson vele, vagy inkább az én antiromantikus nővéremmel ért egyet és még a házasság intézményét is eltörölné a föld színéről, ha lehetősége volna rá? – kérdi immár riporteri szerepet felöltve a büngyür, s határozottan tartja a mikrofont a férfi elé.

Rappold elgondolkodó képet vág.
Izgalmasnak? – nem, nem ezt a kifejezést használná… inkább idegőrlőnek. – Ez sokkal jobb.
Lassan végez a reggelijével, mire Jo folytatja a beszédet. Rappold a pulton lévő papírtörlő után nyúl, majd megtörli a száját, miközben Gomer a mosogatóba teszi a tányért.
A lány nem szól bele a csevejbe, újra magához veszi a teásbögréjét, s lassan kortyolva figyeli tovább a párost, ám nagyon igyekszik, hogy a visszafojtott nevetés közben bele ne fulladjon az italába annál a kérdésnél, amit Jossie szeppenten tesz fel a bátyjának.
Uriah lustán pillant a húgára, majd vissza a göndörkére. Önkéntelenül sikerül szigorúbb arckifejezést vágnia, majd megenyhülten elmosolyodik és lassan megrázza a fejét.
– Sokkal régebb óta ismerem, mint szeretném – válaszol a szöszi korábbi kérdésére, de nagyon kifejteni nincs ideje, hiszen amaz folytatja, s Rappold végül azt veszi észre, hogy mikrofon gyanánt egy villát tolnak a képe elé.
Gomer még mindig a háttérben kuncog, bár egy lépéssel közelebb megy a pároshoz, s a pultnak támaszkodik.
Uriah egy rövid pillantást küld a húga fel, majd jobb kezének mutatóujját a villára teszi, s lassan eltolja lefelé az arca elől, hogy jobban rálásson a göndörkére.
– Egyik opció sem felel meg a valóságnak, Miss Demian, pláne az, hogy bármiben is egyetértsek a maga antiromantikus nővérével – féloldalas mosoly, majd feláll a székről.
Miközben Jo mellett elsétál (Mollyval a nyomában), meglapogatja a lány vállát, majd leteszi magát a kanapéra, bekapcsolja a tévét, s addig ugráltatja az adókat, míg meg nem állapodik az egyik helyi hírcsatornánál.

Bájos mosollyal ajkain, s csillogó jókedvvel a szemeiben pillant Rappoldra. A Lilytől ismert pimasz kis vigyor árnyéka is ott figyel a szája szegletében, bár láthatóan még közel sem sikerült oly tökéletesre fejlesztenie az összhatást, mint Rappold szöszijének, mégis.... Jossie ha akarná sem tagadhatná le a nővérét.
– Ahham. – bólint sokatmondón, de ennél mélyebben most igazán nem óhajt belegyalogolni Uriah lelki világába. Pláne az után a mosoly után! Node... a nővérének mindig is jó ízlése volt pasik terén.
Fülig vigyorral hagyja, hogy az újságíró eltolja az arcából a rögtönzött mikrofont, majd nagy komolyan bólint egyet a válaszra.
– Értem. – jegyzi meg, majd röviden követi tekintetével Uriah-t a nappali irányába. Fura figura, azt meg kell hagyni. – Szóóóóóóval – fordul vissza nagy svunggal Gomer felé a kis göndör, s a villa-mikrofonnal gesztikulálva formálja tovább a gondolatot – ezek szerint abban sem ért egyet Lilyvel, hogy csak lakótársak lennének. – jelenti ki kategorikusan és elég hangosan ahhoz, hogy a férfi is hallhassa. – Tiszta sor. – jegyzi még meg, majd kacsint egyet a barna lányra és kuncogva szenteli figyelmét újra a reggelijének.

Valamivel kilenc óra után nyílik ki a hálószoba ajtaja, s egy meglehetősen kócos és láthatóan még mindig veszettül álmos Lily slattyog ki rajta. Résnyire húzott szemekkel igyekszik feltérképezni a nappalit és a még hozzá is beszűrődő zajok forrását. A trappoló kis mancsok ismerős üteme jelzi, ahogy Mo megindul felé, hogy ninja módon tekergőzzön a lány lábai körül, s hogy végre megkezdjék a szokásos reggeli ’én pattogok gyorsabban vagy te fogsz hasra esni’ játékukat a szöszivel. Az pedig láthatóan közel sem szegi a kisállat kedvét, hogy eddig egyértelműen a szőkeség vezet úgy cirka jópár sarokba rúgással... a megannyi döntetlent nem is számolva.
– Jó reggelt! – csivitel egy meglehetősen éles és lelkes hang valahonnan a kanapék környékéről, s rövid méregetés ki is szúrja Jossei-t, de valahogy a válaszhoz még túúúúúúúúúúúúúl ...... túl... Egy mosoly, elnyomott ásítás és integetés jut a szemét módon éber társaságnak, majd Molly-t kerülgetve / odébb rugdalva indul meg a konyhába a kávéfőző varázslatosan otthonos és bizsergető aurája felé. De az a rohadék..... üres!!! A kiöntőben még a koffein halovány aromája dereng, pár csepp az éltető nedűből, de semmi más.  Meglehetősen morcosan húzza el a száját erre a nyilvánvaló árulásra, majd csörömpölve lát neki egy új adagot főzni, miközben megpróbálja Molly szájából kiszedni a lábujjait. Több kevesebb sikerrel.

Gomerből kitör a nevetés, s Uriah immár a kanapén ülve megcsóválja a fejét.
A Szöszi nem is tagadhatná le a Göndörkét. Idegesítő kis tyúk mindkettő, a húga pedig nem szégyell egy követ fújni velük.
– Ha egyszer ezt mondta, akkor nyilván abban sem – vigyorog össze Joval, majd újra tölt magának a teából.  

Rappold részéről kitartó morgással, míg a lányoknak meglehetősen kellemesen telt el az a legfeljebb másfél óra Lily ébredéséig.
A nyolcórás híreket megszakító első reklámblokk alatt Gomer megszerzi a távirányítót a bátyjától:
– De tényleg csak egy percre!– már át is kapcsol a TLC-re, ahol pont ekkor megy valami, amibe Jonak szerinte okvetlenül bele kell néznie, mert „hihetetlenül szuper”!
Uriah hiába érvelt azzal, hogy ez faszság és kéri vissza a távirányítót, mert Gomer a büdös életben nem fog gyékényből papucsot csomózni, s szerinte a kisgöndör sem az a típus (Lilyből már kinézné). Az ezt követő negyed órás élénk szóváltás alatt még Mrs. Herrera is megjelent, s nagyjából tíz perc volt végighallgatni a károgását a tisztességes és csendes együttélésről:
– Ez ugyanis nem a sivatag közepe…! – vagyis az, de ha Rappoldék lármázni akarnak, akkor azt nyílt terepen tegyék a városhatáron kívül, de minimum a házon kívül, ugyanis itt rajtuk, azon a ferde sárgán és a harmadikon lakó arabokon kívül kizárólag jó keresztények élnek!
Ez után visszafojtott nevetés, majd csend lett, főleg, hogy Rappold kiosztotta a jóasszonyt, hogy szombat délelőtt ő igenis akkor lármázik, amikor akar és a szomszédasszonynak is lehetne jobb dolga ilyen tájt, ahelyett, hogy a lépcsőházban hallgatózik.
Mire Lily kizombult a szobájából és átcsászkált a nappalin, addigra a lányok a kanapén nézték a Mondj igent a ruhára! koszorúslányokról szóló verzióját, amiben az volt a legfőbb dráma, hogy egy rosszindulatú, dagadt csaj nem akart a többi koszorúslánnyal egyformába öltözni.
Jo jó reggeltje után Gomer egy sziával köszön oda a szöszinek, majd visszafordul a tévé képernyője felé.  

Rappold a konyhapult mellett ül, s a szombati újságot olvassa, igyekszik ignorálni a tévéből és főleg Gomertől jövő bölcselkedést, s csak akkor pillant fel a lapról, mikor a Szöszi jól hallhatóan nekilátott a kávéfőzésnek. Az újságíró kitartóan figyeli a műveletet, de nem kelne fel a helyéről, hogy besegítsen a későn kelőnek…
…vagyis az első komolyabb csörömpölésig nem.
– Héjhééj! Nem akarjuk még egyszer azt a Sárkányt. Mossa meg a képét, majd felteszem a kávét.

Ásítozva feszül neki annak az.... aaa.... az izének, amit le kell csavarni a főzőről ahhoz, hogy aztán egy hatalmasra sikeredett ásítás után a cumóban figyelő zaccot a szemetesvödör helyett egyenes ívben küldje meg a  padlóra a kislány. Egy részét legalábbis. Keserves nyüszítés, már a szöszke részéről, majd egy Basszus! felkiáltással megtoldva bukik alá Lily, s kapja fel Mollyt a padlóról, aki mint a veszett fene gizdult rá a frissen a földre kerülő (tehát számára is elérhető) és olyan ínycsiklandozó kinézetű (tehát kaja, sőt, egyenesen neki szánt kaja) szmötyire.
– Csesszus Mo, mondtam már neked, hogy a kávézacc nem kutyakaja! Nem jó! Ne edd meg! Az csak a növényeknek jó. Vagy azoknak sem, bár hogy akkor mamus miért öntötte folyamatosan a szőlő tövébe a cuccot arról halovány elképzelésem sincs. – duruzsolja középhangosan az állatnak, aki lelkesen csóválva igyekszik képennyalni gazdi  sokpontnullát. Hiszen játszanak, vagy sem?
– Nem mellesleg, hamár itt tartunk, úgy érzem ideje volna átértékelnünk kettőnk kapcsolatát. – lép át a kiborult zaccon, s némi ügyetlenkedés után a cumó maradékát valóban sikerül már a szemetesbe ürítenie a kislánynak. – Tudod.... igazán megható és szívhezszóló, ahogy az esetek cirka nyolcvan százalékában megpróbálsz kigáncsolni, ugyan nem tudom, hogy szimplán csak focilabda szerettél volna lenni és ezzel kompenzálsz, vagy ez valamiféle perverz fétis nálad, mégis igazán, őszintén és mélyen de nagyon nagyra értékelném, ha ezt legalább az első kávéig szüneteltethetnénk. – csoszog vissza a mosogatóhoz, s beledobja a kávéfőző ...... izé...... kávétartó micsodáját, majd előveszi a szekrényből a lapátot és a söprűt, s elkezd feltakarítani maga után. Úgy ahogy van. Ufóstul.
– Nem! Basszus Mo, te teljesen sügér vagy! Most mégis miért...? De... Tudod mit? Menj inkább és edd meg Jossie-t! Ő például rendes kutyakaja. Van rajta husi is, meg csont is ha eljutsz addig! Mmmmmmm. Nagyon fini! Na jó, hát nem túl nagy a szentem, node ha jól beosztja akár egy bullmasztiff is elnyammoghatna rajta pár napig, de neked öregem... neked igazi éléskamra a kiscsaj! – promótálja húgát ilyen előzékenyen, hamár a drága nem hagyta őt aludni és hamár Mo újfent a padlóra ficánkolná magát, hogy vééééééééééééégre megzabálhassa a szemetet.  Az ő szemetét! Kitartó harc árán sikerül csak a szöszkének Mollyt az ölében, a lapátot a földön, a seprűt a kezében, a zaccot a lapáton a maradék józan eszét pedig valahol rettenetesen máshol tartania. Nem egyszerű feladat. Közel sem.
Zombi üzemmódban pakol mindent vissza a helyére, majd pipiskedve igyekszik előügyeskedni a szekrényből a kedvenc bögréjét, majd lát neki ellötybölni a kávéfőző alkatrészeit még mindig félkézzel... mert valahogy a hóna alatt himbálózó nyálgép időközben szükségszerű szériatartozékká avanzsált. Vagy mert szimplán csak eszébe sem jutott a szöszkének, hogy akár le is tehetné végre az ebet a padlóra.
– Nahh, szóóóóóóóval visszatérve a mi kis izénkre...... Megmutatom neked hogy kell kávét főzni. Szóval holnaptól, de legrosszabb esetben is holnap utántól, már frissen főzött feketével tudsz várni engem, mikor felébredek. – okosítja a mopszot ásítozva, aki veszett csóválással adja egyértelmű, mitöbb, félreérthetetlen beleegyezését a kislány feltételeibe. – Nohátakkor... fogod ezt a mucit – kezdi komoly erőbedobással az oktatást, majd azzal a lendülettel el is ejti a kezében tartott cuccost, ami csörömpölve végzi a mosogatóban. De legalább most nem a padlón!
– Oppá... – pillog utána, majd a feltehetően hozzá intézett szavakat hallva fordul Rappold felé. Kérdőn biccenti meg a fejét, s látható erőfeszítéssel próbálja abszolválnia hallottakat, s dekódolni, hogy miféle sárkányról is beszél épp a pasi. Pörögnek a fogaskerekek, de semmi épkézláb nem jut szöszke eszébe, hát kénytelen annál az opciónál lecövekelni, hogy az újságírónak megártott a New York-i levegő meg a családlátogatás, így hát beújított pár füvescigit, amit a kishúgával való kevésbé feszélyezett interakció után be is habzsolt a pasi. Oszt sárkány! Színtiszta logika!
Node csak nem moccan a szöszke a mosogató elől. Csak egy édes kis mosoly ül ki az ajkaira, ha a férfi tettleg is szeretné átvenni tőle a kávékészítés előjogát, s még így is odébb kell hessegetnie csöppet Lilyt, ha hozzá is akar férni a főzőhöz.
– Köszi. – ragyog a férfira, majd két kézzel nyújtja felé a libegő seggű Mollyt. Csak amolyan Oroszlánkirályosan. – Kér kutyát? Megtaníthatná kávét főzni. – bazsalyog édesen, de hogy lelépjen arcot mosni? Uggyanmár. Hiszen ő totál ura aaaaaaaa..... valaminek egészen biztosan az ura. Vagy az úrnője!

Egy rosszalló pislogás, de nem nyúl az ebért. Ez az ő formája, hogy szombat délelőtt kávét főzzön minden szöszkék momentán leghibbantabbjának. Mollyval beszélgetni nagyjából olyan… olyan… olyan igazán ostoba dolog, pláne, ahogy az eb vigyorogva liheg félig kiöltött nyelvvel az ember képébe, majd némi szuttyogás után kapálni kezd a jobb hátsó lábával, elvégre mégsem kisoroszlán ő. Bár a szöszike a borzas fejével perpill rendesen hajaz a páviánra.
– Vigye előlem! – mondja szárazon az újságíró, majd a mosogató felé fordul, hogy összeszedje a kávéfőző szétesett darabjait. Látszólag rendesen a szívére vette, hogy nem hagyják újságot olvasni. – Sokkal hatékonyabban tudok úgy kávét főzi, hogy nem cipelem magammal a dögöt. Kipróbálgatná maga is, az épülésére válna. Nem mellesleg miért nem adja oda a gazdájának, ha már ide ette a fene a kisasszonyt? – s nagyjából itt felhagy a morgással (avagy magában folytatja), s gyakorlott mozdulattal szedi elő a kávét a helyéről, s a szokásos munkafolyamat után teszi fel forrni az egész cuccot az elektromos tűzhelyre.  

Gomerék talán csak a csörömpölésre figyeltek hátra/oldalra. A barna lány azonban fél percen belül visszafordul a tévé felé, amelyben a zűrös koszorúslányon éppen a világ legocsmányabb estélyi ruhája fityeg. Elvégre semmi rendkívülit nem tapasztal: a morgás teljesen megszokott dolog a családban, s végső soron Lily elcseverészett már Mollyval párszor Gomer itt tartózkodásának ideje alatt, de hé! Mollyhoz mindenki kényszert érez beszélni…
…Uriáht leszítva.

Visszahúzza Mollyt a karjai közé, s bazsalyogva hallgatja a férfi morgását. Valahogy... olyan otthonosan megszokott hatást kelt, amit képtelen komoly, vagy akár bűnbánó képpel végighallgatni a szöszke.
– Gyerünk Molly! Szaladj! Légy szabad manó! – ereszti le végre a földre az ebet, s szól még utána, ahogy az vakkantva inal be a nappaliba, a perpill jóval kevésbé elborult szőkéhez, Lily pedig..... csak úgy dönt, hogy inkább nem kéri el Rappold egyik zokniját, hogy Mo-nak ajándékozhassa. A kis vakarcsnak láthatóan nincsenek effajta elvárásai.
Röviden szemlélődik még a lányka, majd egy jóval nagyobb zsákmányt szemel ki magának következő célpontként. Féloldalas kis mosoly kúszik ajkai szegletébe ahogy Uriah mögé lépve öleli át hátulról a férfit. Karjai lazán kulcsolnak egymásra, míg röviden hozzá simul, s fejét a másik lapockájának dönti. Nem nyújtja el nagyon, csak amíg Rappold is elviseli, hogy plüssmacinak nézzék, majd elválik tőle, s nyom még egy puszit az arcára, mielőtt elslattyogna és lezuttyanna a szabad bárszékre.

Jo már meg sem lepődik nővére morgásán, az ügyetlenkedésén meg pláne nem. Röviden hátrapillog ugyan a nagyobb csörömpöléseknél, de a figyelmét most sokkal jobban leköti a tévé és az a förtelem amit....
– Uram atyám! Hogy lehet valakinek ilyen pocsék ízlése? No nem mintha a többi ruha annyival jobb lett volna, de ez a csaj, mintha direkt arra játszana, hogy ő legyen a buli középpontjában. Az ziher, hogy nem választanék magamnak ilyen koszorúslányt soha az életben! – jelenti ki eltökélten, miután a kezdeti pironkodás és zavar után újra megtalálja a hangját a lányka. Nem mintha nem ismerte volna a műsort már korábban is, mégis itt ülni és ezeket a próbákat nézni.. valahogy most teljesen más, mint korábban.
– Az esküvő igenis a menyasszonyról szól! Akárki akármit mond. Esetleg még a vőlegénynek lehet beleszólása a dolgokba, szigorúan addig, amíg a véleménye megegyezik a leendő feleségéével. – teszi még hozzá csak úgy a miheztartás végett vigyorogva, de tökéletes magabiztossággal.
– De most nem? – pillog Gomer felé, majd újra felnyomja magát a félig elfolyt tévépózból, ahogy Lil eljut a bénázás csúcsára. – Wow. Tényleg kelleni fog neki az a kávé.... – vigyorog egyet, de láthatóan Uriah is erre a megállapításra jut. Vagy szimplán csak nem akarja a pasi sem, hogy szeretett nővérkéje a következő pár órában tökéletesen leamortizálja a konyhát.... így Jo vigyorogva fordulhat vissza újfent a tévé és Gomer felé. Neki ott köszöni szépen tökéletes. Bőven elégszer asszisztálta már végig a nővére ébredési rituáléját az elmúlt pár napban (illetve amíg még Lil is otthon lakott) és a maga részéről ezer örömmel passzolja le a feladatot ezúttal a ház urának.