Alessandro & Francesca

V eszek egy mély levegőt, mikor fogok végre pihenni, csak úgy…. nem csinálni semmit sem, csak úgy lenni? Ha végre a lakásban lehetne egy kis magányom… akkor folyton dolgoznom kell, és amikor végre valahára nem kell dolgoznom és nem is zaklat senki sem, akkor meg a ház van tele.
De most… most végre szabadnapom van és a tetejébe tök üres a kecó…. sehol senki és a legjobb hír, hogy azt hiszem egész nap az enyém lesz…. ami azt jelenti, hogy én… és a magány végre csak kettecskén tudunk randevúzni. Annyira ki fogom használni ezt a napot amennyire csak lehet. Kezdetnek mondjuk egy forró és illatos fürdővel, ezzel az elhatározással indulok meg a fürdő felé. Megengedem a forró vizet, majd töltök bele habfürdőt…. azt hiszem vaníliás illatú…. bár nem igazán figyelem, nem nagyon érdekel… a lényeg, hogy jó illata legyen… és ne gondolkodjak csak lazuljak és pihenjek…. nem vágyom másra…. csak erre. Olyan nagy kérés ez? Míg a víz folyik addig kisétálok a konyhába, felteszek egy adag kávét, míg várom, hogy leföjjön gondolataim messze kalandoznak. Azon kattogok, hogy mennyire is volt jó ötlet ide jönni Las Vegasba? De ahogy egyáltalán eszembe jut, hogy a nagybátyánk gyámjaira bíztak minket… apuék halála után. Amivel talán nem is lett volna olyan nagyon nagy baj, feltéve, hogy azt nézzük, hogy Alessandro bácsi igazán szereti a fiatal… nőket…. kislányokat…. úgy mond, és nem igazán zavartatja magát… ha tegyük fel rokon… esetleg a húgicája kislányairól van szó. Meg is próbálta már az első nap, hogy oda kerültünk hozzá. A felesége pont nem volt otthon… nem tudom, hogy hol volt… de egész nap nem került haza. Igaz, hogy mi talán…. fél napot h ott tölthetünk. Ahogy Alessandronak alkalma nyílt, máris megtette, bepróbálkozott, persze… én már akkor sem hagytam magam… fogtam magam és leütöttem egy vázával, szerintem… lehet beteg volt…. vagy nem volt eléggé erős…. jó formán leszartam…. elájult. Bár akkor naivan azt hittem, hogy vége meghalt… gyorsan hívtuk a mentőket majd lepattantunk mielőtt kiértek volna. Azt hiszem sikerült eléggé elszöknünk előle, nem akarom többet látni…. soha. Mégis milyen család az ilyen? Azt hiszem inkább maradok csak Chiaranal…. persze, az olaszok igazán család centrikus egy népség. És naná, hogy hiányzik Olaszország, a pezsgés, az ottani emberek… az amerikaiak… olyan egyszerűek, mindennek meg van az ideje és a helye, azok nem tudnak spontán cselekedni… legalábbis igen kevés van belőlük… és akik igen… azok sem százasak. Hiányzik Milano, és Róma…. szívesen felugornék egy hétvégére, megnézni a Coloseumot, vagy csak sétálgatni, elmenni a kedvenc fagyizómba és fagyizni egy jót, ó igen… ezek az apró dolgok hiányoznak az életemből. De leginkább a szüleim hiányoznak, Chiaranak sosem panaszkodom… mert azt akarom, hogy erősnek lásson… hiszen valakinek meg kell védenie őt, hiszen csak egymásra számíthatunk… nem? De hiányzik… anya is és apa is, tudom nagyon jól, ha ők nem halnak meg…. már abban sem vagyok biztos, hogy természetes halált haltak… lehet a „kedves” nagybácsinknak lehet némi köze az egészhez. Ha ők nem halnak meg, akkor biztos vagyok abban, hogy… hogy nem itt végezzük prostiként…. húsz évesen, akkor sose bizonyosodhatunk meg arról, hogy a nagybátyánk milyen perverz vágyakat táplál irántunk… azt hiszem hálát adhatunk istennek, hogy sikerült elszöknünk a világ végére… vagyis na… hogy Olaszországhoz képest a világ végére.
És akkor megtörténik az amit nem akarok…. Alex csörög, hogy lenne melo…. és hogy siessek.. .
Gyorsan lefürdök… megint lőttek a magányos óráimnak…. gyorsan magamra rángatok egy vörös csipkéből álló francia bugyit és hozzá illő melltartót, ezután felhúzok magamra egy vörös ruhát, ami épp hogy takar. A hajam kivasalóm, kenek ajkaimra egy kis vörös szájfényt, egy kis spirál, szem ceruza, parfüm, és fél óra múlva már a kuncsaft hotelszobája felé igyekszem…. valami balsejtelmem támad…. de sehova se tudom tenni. Amint belépek az ajtón, hallom, amint csukódik, majd kattan a zár… oké, ez nagyon nagyon rosszat jelent…
Egy férfi áll az ablaknál nekem hátal, még a menő öltönye alatt is látszik, hogy mennyire foglalkozik a testével… vagy csak olyan a munkája.
Már éppen szólásra nyitnám vörös ajkaim, amikor a férfi megfordul, először fel sem fogja az agyam, hogy mit is lát a szemem. A nagybátyám. Itt. Las Vegasban. Mint a vendégem…
-Te rohadék!- szalad ki a számon, ahogy mérgesen méregetem, az ajtó… ezért van bezárva…. hányadikon is vagyunk? Ha kell ki ugrom az ablakon…. csak hogy megszabaduljak tőle, akkor talán örökre megszabadulok… mi a fenét keress itt?
-Sose gondoltam, hogy valaha viszont látjuk egymást,- köpöm oda neki a szavakat, nem mozdulok egy lépést sem teszek… vagyis tekintetemmel próbálok valami „fegyver” után kutatni. Áhh egy váza….
Lassan indulok el a kanapé felé, miközben le sem veszem a szikrázó kék szemeim róla.
-Ha azt hiszed… hogy azzal, hogy fizettél… értem vagy fogsz… megdughatsz…. akkor nagyon tévedsz… előbb ugrom ki az ablakon.- állok meg az asztal előtt.
-Miért nem kérdezed meg tőle? Ha normális nagybácsi lennél…. nem tartanánk itt. Miért nem hagysz békén minket? –próbálom elterelni a figyelmét, hogy a megfelelő alkalomkor leüssem… ha kell megint, bár hogy a zárt ajtón keresztül hogyan jutok ki… nem tudom.
-Tudod… mindig te voltál a kedvenc nagybátyám… nem hittem a pletykáknak… addig míg nem kezdtél el molesztálni minket….