Az élet szép. Megcsalnak, visszacsalsz, gyereket vársz, melletted gyilkolnak meg valakit. Igen, határozottan szép, ennél szebb nem igazán lehet. Ezra legalább mellettem van, de attól még dolgoznom kell, azt nem hanyagolhatom. Amíg tudok, addig megyek, mert egy idő után majd a bátyám úgyse enged, hiába csinálnám. Vigyáznom kell magamra, vagyis inkább a babámra.
Az estélyekre járás nálam már mindennapos dolog. Szinte az furcsa, ha nem kell ruhát választanom, sminkelnem és a szokásosnál is jobban kicicomázni magam. Olyankor aztán minden jöhet, és kicsit sem az aranyos felé megyek el, most már elég határozottan a kihívó dolgok jönnek be. Egyébként annyira nem vagyok szabad szellem, mégis valamivel magabiztosabb lettem, mióta tisztában vagyok az érzéseimmel.
Egy halvány lila estélyire esett most a választásom, tetszik ez a szín, mellé pedig azt a tetszetős, és saját magamnak is gyorsan összedobható hajat csinálom meg, ami együtt szerintem most tökéletes lesz. A megjelenés itt nagyon számít, tehát egy fekete tűsarkúval párosítva kész is. Persze mellé jön a smink, ami most ködösített szemekből és szájfényből áll, ezt nem bonyolítom túl, a lényeg, hogy jól nézzen ki. Nem Rich miatt, pedig most ő a kísérőm. Csoda, hogy ráér, de én nem vártam ilyen természetfeletti eseményre, dolgozzon inkább ő is, máshol.
Az én autómmal indultunk el, mivel én alkoholt egyértelműen nem iszok, így vezetni is tudok. Persze az ő autóját is el tudnám vezetni, de azt annyira nem szeretem. És azt se tudja, hogy számomra az egyik pultos fiúcska, akivel már jó előre egyeztettem alkoholmentes italokat fog csinálni, csak hogy ne tűnjön fel, hogy másképp viselkedek. Próbálom ugyanazt hozni, de egy idő után majd nem fogom eltitkolni, mert nem is tudom majd. Most viszont a többiekhez hasonlóan koccintgatok, hallgatom az értelmetlen hülyeségeket, amiket össze szoktak hordani az ilyen eseményeken, és persze félrevonulok a pulthoz, ahogy szoktam. Onnan figyelek tovább, és azt is észreveszem, hogy vőlegényem egy vörös ruhás lányhoz sétál oda. Csupán pár szót váltanak, és az a féreg még kellemesen nevetgél is hozzá. Fogalmam sincs, miről beszélnek, de aztán nagyjából egy perc múlva már mosolyogva távozik. Addig nem mosolygott, de akkor pedig eltűnt. Mindegy, nem is érdekel, vagyis talán egy ici-picit. Nem, egyáltalán nem, és nem érzek késztetést, hogy bármit is tegyek, de Richard visszatér, méghozzá ide jön hozzám. Én játszom a szépet, de muszáj odamennem a lánykához, akit vélhetőleg a kísérője egy kicsit egyedül hagyott.
- Szép esténk van, nem igaz? - na jó, elég béna kezdés, de én csak beszélgetni akarok egy picit. Unatkozok, és nem rémlik, hogy ismerném. - Sosem láttalak még ilyen bálokon, újonnan kerültél a szakmába? - én ezt persze a céges munka miatt kötelező bálra járásra értem, és kedvesen mosolygok is hozzá, arra nem gondolok, hogy teljesen máshogy is értheti.

Egyáltalán nem zavar, hogy a leendő férjem mással beszélget egy estélyen, ahova én egyébként dolgozni jövök, mert az ügyintézésen kívül ez tartozik bele munkakörömbe. Ha nem ez lenne a helyzet, hanem még talán szeretném is, akkor is engednék neki teret, most pedig teszek rá, csak valami mégis a lányhoz hajt. Így eléggé sablonosan kezdek, aztán egyszerű kérdést teszek fel neki, amit nem is hiszem, hogy félre lehet érteni, mert én olyan magától értetődőnek veszem, hogy bizonyára most került az iparba. Válaszára elmosolyodok, szinte természetesen jön ez, ha a környezetemben lévők arcán is ezt látom, és ugyanígy hallgatom tovább.
- Eugenia Vandervoort - bemutatkozok én is, ha már ő elárulta a nevét. Én sem tartom titokban, mert semmi értelme nincs, és meg is sérteném vele, elég szemét lennék, ha csak így idejönnék minden nélkül beszélgetni, de ez most nem számít, nem kell lényegtelen dolgokon gondolkodnom.
A lány kísérője is visszatér időközben, és társasága a továbbiakra megint csak nem Grace, hanem egy pohár whiskey, ám előtte kézcsókot kapok, amit egy mosollyal köszönök meg, és vissza is térek beszélgetőpartneremhez minden figyelmemmel.
- Már elég rég óta. Nemsokára lesz 4 éve, de beleszoktam már és szeretem - kezdem mosolyogva - Először furcsa volt, de mostanra már szívesen csinálom - én csak az igazat mondom, de persze arra értve, amit én csinálok, mert az escortlánykodás azért nem az én stílusom. Habár annyira nem áll távol ettől, csak részben.
Kedvesen mosolygok tovább, majd elnézést kérek, hogy mindjárt jövök, reménykedve, hogy nem tűnik el, és nem is haragszik meg, majd a pulthoz sétálok, pont oda, ahol Rich ül, leteszem a poharam, amiben a pezsgőtől, bortól és whiskeytől is elütő színű alkoholmentes italom van, én pedig elslisszanok a mosdó irányába. Ez neki is feltűnik, és azonnal szagolgatni kezdni, meg belekóstol, pár furcsálló tekintetet vet a semmibe aztán leteszi. Mikorra visszaérek én is kapok pár szép pillantást, amit nem tudok mire vélni, mert én nem veszek észre semmi változást az üdítőm körül, ezért kezembe véve keresem meg újra a vörös ruhás lányt.
- Elnézést, ha megvárakoztattalak - határozott félmosoly ül ki képemre, aztán újra beszélni kezdek. - Egyébként nem kérsz valamit? - egyértelmű, hogy valami ihatóra gondolok, neki akár valami erősebbet is, bár reményeim szerint meghatározza, mihez lenne kedve, ha egyáltalán igenleges választ kapok.

Emlékszem, amikor más az általánost fejeztem be, teljesen más terveim voltak. Orvos akartam lenni, ez ilyen tipikus jövőkép, elég gyakori álom, bár azt már nem tudom miért tetszett. Csak egyszerűen vonzott, de aztán a gimiben már más véleményen voltam, mert az ottani ismeretségi köröm jelentős hatással volt rám. Más lettem, és inkább úgy döntöttem, azt csinálom, amit apám. Előtte nem lehetett volna rávenni, lehetetlenre vállalkozott volna, aki belevág a meggyőzésembe, de szerencsére békén hagytak, és ez a saját döntésem volt. Az egyetemen csak határozottabb lettem, és amint elkezdtem dolgozni meg is szerettem. Tényleg nem dobnám el semmi pénzért, már szinte hozzám nőtt, de úgy is szüneteltetnem kell majd a pici miatt, mert a család aggódni fog értem, hogy túlhajszolom magam.
Tehát teljes mértékben egyetértek a lánnyal, csak én el is gondolkodok a dolgon, meg egy félmosollyal jelzem azonos véleményem. Az előbbiekben már szavakba is öntöttem, de ilyen kis apróságok kellenek, és erre is figyelek.
Feltűnik, hogy Gabriel viselkedése a megszokottól már kicsit eltér az alkoholfogyasztás miatt, és engem személy szerint nem zavar, de ez mégis csak egy estély. Neves, gazdag és befolyásos emberekkel, akik nagyrészt sznobok. Na igen, egy ilyen összejövetel alkalmával ismertem meg a vőlegényemet is, nem tudom hogyan szerethettem bele.
Pár percre el is tűnök mindezektől függetlenül, de elnézést kérek érte, és mihamarább vissza is térek, megint csak szabadkozva, de megnyugtató, hogy nem várt rám sokat. Ezt én magam is így vélem, csak reflexből jött, mert az illem az egy ilyen helyen, a legapróbb dolgokat is megkívánja.
Elmosolyodom, majd az italok felől érdeklődök, nem-e fogyasztana valami mást. Első pillanatban nem is jut eszembe, hogy én nem iszok alkoholt, csupán válasza után.
- Én csak alkoholmenteset iszok. Babát várok, erre oda kell figyelnem - az első mondatot még kissé feszengve mondom ki, de utána már mosolyogva, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az egész. Az is, és én borzasztóan örülök a picinek.
- Egy pillanat, és hozom - és azzal már indulok is a pulthoz, ahol leendő férjem ugyanazzal a bamba tekintettel üldögél, mint eddig. Nem tudom mit figyelhetett, de most, hogy idejöttem természetesen engem. Én persze csak egy mosolyt küldök felé, aztán jelzem a fiúnak, hogy egy whiskey-kóla lesz, meg nekem pezsgő. Eddigre persze a pénzhajhászom is idesétál hozzám, és érdeklődik is felőlem, de én lerendezem annyival kedvesen, hogy beszélgetek. Mintha zavarná, hogy nem vele vagyok, de nem érdekel, csak azt ne látná, hogy miből önt a pultos. Számon is kér, hát persze, de megint csak egy gyors választ kap, hogy majd otthon beszélünk. Nem így terveztem, de talán ott mégis nyugisabb és szebb a bejelentés, mint most, futtában. Én pedig már sietek is vissza Grace-hez, megint.
- Itt is vagyok - mosolyodok el sokadszorra, aztán átnyújtom az italát. - Egészségedre! - koccintásra emelem poharam, még ha nem is épp a legmegfelelőbb italok, és ha elfogadta, már le is döntöm rögtön felét a pezsgőmnek. Azt hiszem ezt most már mindig szeretni fogom: az íze is meg van, és nem rúgok be tőle, remek.

Egy kicsi csoda, ami kilenc hónapig növekszik bennem, egy ütemre dobban a szívünk, és velem együtt alszik el, szívdobogásomra ébred, meg az ilyen szövegek. Én örülök, hogy babát várok, imádom a gyerekeket, és most nekem is lesz egy, de az árnyoldalára is gondolnom kell néha.
- Köszönöm. Még csak a másodikban - kedvesen mosolygok vissza rá, a gratulációt megköszönöm, aztán el is tűnök az italokért. Összefutok a férjjelöltemmel, ami amúgy természetes is, csak a helyzet úgy hozza, hogy hamarabb kell közölnöm vele a következő családtag érzekését, mint elképzeltem. De nem baj, ezt majd otthon, most folytatom a megkezdett beszélgetést, és visszatérek az italokkal Grace-hez.
Természetes az is, hogy koccintunk, és ehhez az "egészségedre" köszöntés is elengedhetetlen, és pedig valahol bíztam benne, hogy ő addig kitalálja mire igyunk, és ez így is lett. Jó ez így, hogy most összefutottunk, én pedig egy mosollyal közlöm egyetértésem, még mielőtt megtörténne, aztán kortyolok édeskés, legfőképp pedig alkoholmentes pezsgőmből. Így lényegesen más íze van, de nekem bejön, és biztosan nem fogok róla lemondani. Azonban itt nem áll meg a beszélgetés, én most már ő is kérdez. Talán egy kicsit még nehézkesen megy ez, de lesz valami, annyi biztos.
- Igazából a vőlegényem is itt van, és el lehet úgy könyvelni, hogy vele vagyok, de inkább az egyedül - azt már konkrétan megmondani nem tudnám, hogy miért ez a válaszom, de talán érti. Talán. Mivel én nem is gondolom, hogy nem ugyanaz a helyzetünk, így ő teljesen másképp értelmezheti a tényeket. Engem annyira nem érdekel, csak ha majd szóvá teszi, hogy van itt valami kis eltérés, probléma, vagy ahogy akarja hívni.
Ironikus, vagy éppen beteges, de biztosan furcsa, hogy a drágám pont ebben a pillanatban dönt úgy hosszas gondolkodás után, hogy idejön hozzánk. Ennél szebb és jobb valahogy szerintem már nem is lehetne.
- Szép estét a hölgyeknek! - én meg csak mosolygok, mert ezt kell tennem, hogy ne gyanítson semmit, meg mert élvezem. Tudom, hogy ez a köszönés is csak azért van részéről, mert teszi az agyát, de hát ha már egy ilyen helyen vagyunk, akkor megértem, hogy Grace miatt mondja. De várjunk csak, ő már beszélt vele... Na de hagyjuk, mintha nem tudnék semmiről.
- Nem tudom ismeritek-e már egymást, nos. Grace, ő a vőlegényem, Richard. Richard, ő pedig Grace - kézcsók Gracenek, amit csak csendben figyelek, aztán a rögtönzött bemutatás, a körülmények nem érdekelnek túlzottan, csak vigyorgok ki a fejemből, ahogy a pénzhajhász cukorborsó átkarol, és hasonlóan tesz, mint én. Ez így elég érdekes szituáció, én most a reakciót várom, és játszom az ártatlant, de tényleg mit sem sejtve.

Ha új lennék a szakmában, bizonyára nagy meglepetés lenne nekem, hogy ilyen jól el tudok beszélgetni valakivel, akit fél órával ezelőtt  még nem is ismertem. Már ha ez nevezhető jónak, de mindenképpen haladás, én pedig nem szeretek unatkozni, ezért örülök magamnak, meg persze Grace-nek, hogy megtaláltam.
Az idilli helyzet már komolyan csak szebb lehet, hogy még Richard is idejön hozzánk. Még ha tudnám miért, de ott tartok, hogy nem érdekel. Tudom, hogy beszéltek, azt nem, hogy miről, de ez van. Mindenesetre azért úgy teszek, mintha nem láttam volna. Csak ezután lepődök meg kissé, amikor is beszélgetőpartnerem elismeri, hogy váltottak pár szót. De tényleg fogalmam sincs, miért érdekel ez engem, mert azt csinál, amit akar, teszek már rá magasról.
- Remek - kedvesen és aranyosan mosolygok. Nem azért, mert kell, hanem mert így látom jónak. És különben is reflexből jön, szinte berögződött mozdulat, és a környezetem felé is mindenképp pozitív. Bármikor jó, megelőzhető vele egy rakat magyarázkodás, vagy őszinte érzéseket fejezhetek ki vele.
Beüt az a csend is pár másodpercre, amivel én nem tudok mit kezdeni. Próbálnám megtörni, de innentől már ötletem sincs, mit mondhatnék, milyen témát hozzak fel. Ketten még mondhatni elvoltunk, de így most már kicsit más, tehát Grace-re tekintek kérdőn, és lopva, hogy vőlegényem még véletlenül se vegye észre egy kicsit tanácstalan pillantást is küldök felé. Hátha ő valamit tud kezdeni a helyzettel.