To Nevil

Pár pillanatig mozdulatlanul álltam, fejem oldalra csuklott, vörös hajam pedig arcomba esve eltakarta  szeplős arcom. Realizáltam és elemeztem a helyzetet, és még véletlenül sem adtam meg azt az örömöt Ewannak, hogy sírjak. Kicsit sem kapkodtam el a visszafordulást, arcomon még égett ujjainak vörös nyoma. Már egészen megszoktam, hogy erőszakos velem, de azért örültem, hogy ezt csak a bódéban ácsorgó öreg bácsika látta, és, hogy este van és már sötét. Zöld szemeim az övébe fúrtam, leheletem látszott a levegőben.
- Hogy te mekkora egy seggfej vagy - Hangom érzelem mentes volt, még az arcom se fejeett ki semmit, csuklóm is lazán, könnyeden mozdult, ahogy képébe öntöttem a kávémat.  Mikor végeztem a művelettel, eldobtam a papírpoharat a szemétbe, másik kezemmel pedig kisöpörtem a hajam szememből. Nem voltam mérges, hogy megütött, egyszerűen csak szörnyen... nem is tudom...  zavart talán. Nagyon, hogy mindent ilyen ősember módjárta csinál.
- Most nagyon figyelj rám Ewan, mert csak egyszer mondom el. Megüthetsz, megüthetsz újra és még ahányszor akarsz. De ez nem változtat azon, amit érzek. Gondolhatod, hogy ha nem érzem azt, hogy egy narancs vagyok, ami szépen megrohad és úgymarad, nem leszek az, de ez nem változtat a tényen. Eljön majd az idő, mikor nem hogy nem fogom tudni megfogni a kezed, de még csak beszélni is nehezen fogok tudni veled, hosszú percekig kell majd várnod, míg megértem a kérdést, és ha azt akarod, hogy felüljek, egyek, vagy kimenjek a mosdóba, hogy az ágy tisszta maradjon, neked kell majd mindezt megtenned. Egy szaros játékbaba leszek a kezedben. És bárhogy is nézem, ez tény. Te is tudod. És rámeröltetheted a képzelgéseidet, de azt nem várhatod el, hogy örüljek is a hazugságnak. - Hangom inkább jeges és rosszat sejtető volt, érezhette, hogy most sürgősen békén kell hagynia. Megfordulta és a tó felé indultam, amit már láttam tőlem pár lépésre, az ösvény végétől. De végül újra megfordultam pár lépés után.
- És hogy szerencsés lennék? Miért is?! Tizenkilenc éves vagyok Ewan, és olyan betegségem van, amit mások ötven évesen kapnak meg. A gyógyszerek pedig egy idő után nem fognak hatni. Te pedig Mellel együtt azért tapossátok egymást, hogy melyikőtök fogja végignézni, ahogy a barátotok elsorvad, bármennyire is igyekeztek, és nem tehettek ellene semmit. Mind a kettőtöknek itt kéne hagynia engem a fenébe! - Emeltem fel kicsit a hangom, majd végképp otthagytam. Egy cigit vettem elő, hogy rágyújtsak, de annyira remegett a kezem, hogy képtelen voltam a cigit és a tüzet hosszabban egymás mellett tartani.
- A rohadt... - Motyogtam, és már küzdöttem a düh könnyeivel, de nyeltem egyet és elnyomtam. Nem, erősebb vagyok, nyugodt vagyok... ez nem a világ vége. Körbenéztem a tónál, és megláttam egy pasit. Basszus, ez mindent hallott? Ajkamba haraptam. Hát mindegy. Hozzá sétáltam, egy krémszínű ballonkabát volt rajtam, alatta egy rövid szoknya, ami éppen kilógott a kabát alja alól, egy fekete, vastag harisnya, mélykék magassarkúval. Lenéztem a pasira.
- Elnézést, adna tüzet? - Érdeklődtem megbillegtetve kék lakkos körmeimmel a cigit vékony ujjaim közt.

To Nevil

Sportoló vagyok, kell tudnom kezelni a stresszhelyzeteket, még akkor is, ha nem a páston, vagy a jégen találkozom velük, hanem mondjuk Ewannal. Szóval nem vagyok hisztériás... ellenben vele, aki úgy ki tud borulni mindenen. Persze, tudom, hogy rossz neki is, és ha elmenne, akkor én mennék azonnal a falnak, de mégis... Tudom, hogy ő is füvezik, csinálhatnánk együtt, és nem kéne egymás elől bujkálva rágyújtani, mind a kettőnknek könnyebb lenne, de nem, mert nem szeretném, ha rossz érzése lenne ettől. Megérdemli, hogy én is adjak neki valamit, ha már ő arra tette fel az életét, hogy a világ végéig elkocsikázzon értem a vihar közepén, és felszedve engem felmelegítsen, újra reményt keltve bennem. Fontos nekem... és Artie is, ő a pasim, és szeretem, de... olyan ritkán ér rám a munkája miatt, fut jobbra balra, és néha úgy érzem, én is csak egy álomás, egy beteg vagyok neki, akit talán jobban kedvel a többinél, és ő ezt szerelemnek gondolja. Szar helyzet, bárcsak megoldódna. De akárhogyis, Ewannal szükségünk van egymásra, akkor is, ha néha a másik torkának esünk. Valahogy én mindig, mindenkinél alacsonyabb vagyok, piszok idegesítő, pedig alapból nem vagyok olyan kicsi, 166cm... de legalább hajlékony vagyok, és jó az izomzatom is. Örültem picit, hogy ül, és végre valakinél én vagyok a magasabb. Lehajoltam, egyik kezemmel copfba fogva hajamat, hogy véletlenül se érjen bele a tűzbe, majd mikor sikerült végre, elhajoltam, és kifújtam a füstöt.
- Köszönöm - Mosolyodtam el halványan. Éppen azon gondolkodtam volna, hogy menjek-e vagy maradjak, mikor megszólalt, és én beledermedtem a mozdulatba. Csak álltam ott, mint akit odaragasztottak, és néztem őt. Tehét hallott... meg látott, próbáltam magamhoz térni, öteletelni, hogy mit mondhatnék, de a vége csak az lett, hogy megnyaltam alsó ajkamat, és felsóhajtottam.
- Szabad? - Csaak formaság volt, már le is ültem mellé, még szívtam egy hosszút a cigimből, mielőtt válaszoltam volna bármire is.
- Nem kavarok vele, nem a pasim. Csak az exem... akivel valahogy ígyis- úgyis legjobb barátok vagyunk, és ha most ez nem is látszik, sokat tesz értem - Kisöpörtem arcomból a hajamat, majd ajkamat kezdtem rágcsálni egy lemondó sóhajjal, majd felé fordultam kíváncsian.
- Egyébként honnan tudod, hogy többet érdemlek, most találkoztunk először. Lehet, hogy egy pszichopata, agresszív mumus vagyok, aki éhezteti őt, és ellopja a ruháit - Kuncogtam félrebillentett fejjel. Na igen, ez most tipikus Carmina-s megszólalás volt, köszönjük szépen!
- Egyébként Carmina Ricci vagyok - Mutatkoztam be, egy fura, belső indíttatásból, de kezet nem nyújtottam, inkább csak mosolyogtam mellé egy picit.
- Kedves vagy, hogy ilyeneket mondtál, de ne aggódj, nem kell félteni, én is karmoltam már kockásra az ő képét. De túl rendes pasi... sokat ad fel miattam, csak attól lesz ilyen frusztrált, ha én adom fel, míg ő még kapaszkodik.- Sütöm le a szemem, és újra kifújom a füstöt.
- Na de... az oké, hogy én a kávéban ázó haverom elöl menekülök, de te mit keresel egy sötét parkban ilyen későn?

To Nevil

Zavarba hozott, rosszul éreztem magam a szavaitól, még akkor is, ha nem gúnyosan mondja, összébb húzom magam.
- Nem szeretem, hogy megüt. Rosszul érzem magam tőle, megalázottan. - Vallom be halkan, és kezemben erősebben kezd remegni a cigi, ésmegint feltörtek a szúró könnyek, de visszaerőszakoltam, mindig is próbáltam megtartani a teljes uralmat a testem felett.
- De ő jár velem kórházba, a kezelésekre, és... tartja bennem a lelket, mikor mások már rég otthagytak volna - Fejezem be és elnyomom a cigit. Elment a kezem, és amúgy sem akarom, hogy a remegő kezem az orrom előtt legyen.
Belekényszerítem magam egy vicces szerepbe, mindig így oldom a feszültséget, és el is érem a célom, elmosolyodik, aztán vigyor lesz belőle, és pillantását az én zöld íriszeimbe fúrja, én pedig visszanézek rá.
- Hát tudom! Örülök, hogy valaki végre elsőre meglátta bennem a lehetőséget - Kacsintottam játékosan.
Elfogadtam a felém nyújtott kezét, és finoman megszorítottam, nem heppem az ujjtörés, az Ewan módszere, azt mondta, így tisztázzuk le előre az erőviszonyokat... Hogy szétpréseljük a másik kezét? Köszönöm, nem. Nevettem a kis színjátékára, de próbáltam elfojtani a hangokat, mert sokak szerint olyan ovisan nevetek, ami ciki.
- Szóval szerinted nyálasképű? - Vigyorogtam, és eskü, nem tudom, mikor szórakoztam ilyen jól. Viccelődő megjegyzésére félredöntöttem a fejem, és kicsit elgondolkodtam.
- Én mindenkit féltek magamon kívül, most éppen azon jár az agyam, hogy remélem, nem volt túl forró a kávé, amit Ewanra öntöttem. Miért épp téged ne féltenélek, aki egyedül ült egy parkban? - Figyeltem, ahogy nekiáll levenni a cuccait, és komolyan belemászik lábbal a tóba. Halkan nevettem.
- Jó lehet - Mosolyogtam, de nem követtem, ha kikötném a cipőm, nehezen tudnám csak visszakötni, hosszú idő lenne, és nem szeretném, hogy nézze a szerencsétlenkedésemet. A harisnyámat nem félteném. De aztán túl hívógató volt, így nekiálltam kioldani, nehéz volt, ujjaim folyton megakadtak, belezavarodtak, de végül sikerült lerúgnom magamról, és jött a másik, nem néztem Nevilre, sőt, próbáltam úgy tenni, mintha nem történne semmi. Mikor sikerült, az övé mellé nyújtottam lábamat.
- Hm, tényleg jó a víz -

To Nevil

Nyelvet öltöttem.
- Tudom, látszik, hogy beszámítható vagy - Hunyorogtam rá, pedig ha valami, a látásom okés. Igen, közben figyelmen kívül hagytam azt, hogy megkérdezte a kezeléses dolgot, sajnálom, de én képtelen vagyok erről beszélni, elég a nap tíz órájában, egy perccel se szeretnék több időt vesztegetni rá az életemből, főleg, hogy nem is olyan hosszú, mint amennyire a többi, normális embernek lehetne, ebből is kifolyólag teszek rá, és ő mg idegen is, nem is kell tudnia, nekem meg nem kéne azonnal ennyire védekező üzemmódba kapcsolnom, tudom, csak... nem, nagyon kiakaszt.
Nevetni kezdtem, azon, hogy elkezdett gúnyolódni velem Ewanról, de hát annyira vicces, komolyan, és csak elképzeltem szegény drágámat olyan igazán nyálas képűnek, hát istenien szórakoztam, na.
- Egyet tudok, a szemem még jó, valószínűleg csak a te szemedet homályosította el a ragyogó szépségem! - Legyezgettem magam, szintén túljátszva a szerepemet. Ahogy nyújtotta a kezét, elfogadtam, és felálltam a segítségével, nem tudtam visszatartani, kinevettem az ázott cigi miatt, de kivettem az enyémet a számból és nemes egyszerűséggel az övébe nyomtam.
- Na, nyugszik a baba! - Vágtam csúnya fejet, majd elkezdtem sétálgatni a sekély vízben. Ez de nagy marhaság, este van, késő, és... és én egy kihalt parkban, a sötétben, cipő nélkül flangálok, hát egy épeszű ember sincs, aki utánam csinálná ezt a kis mutatványt. Vagyis van, Nevil, de én még mindig épeszűre gondoltam, és a mi agyi labilitásunk eléggé kétséges, ezért magunkat kedvesen, nagyvonalúan és szerintem igazságosan, ki is hagynám, a nép nevében.
- Egy olyan pasi, mint te.... ilyenkor a barátnőjével enyeleg valahol... - Vontam fel kérdőn a szemöldököm, mintha azután érdeklődtem volna, hogy az övé hol van, majd összevontam.
- Vagy... az a helyzet, hogy így is volt, csak útközben belefojtottad ebbe a talpalatnyi kis vízbe, és akármikor ráléphetek... most szólok, sikítani fogok - Emeltem fel a mutatóujjam, majd a következő lépésnél ráléptem valami nyirkosra, óriásit sikítottam, megcsúsztam rajta, és Nevilre is ráesve, elterültem a vízben, vele együtt, magamra rántva őt, így előbb muszáj volt lelöknöm magamról szegényt, hogy a felszínre jöhessek, köhögve.
- Basszus, basszus, basszus - Kapkodtam a levegőt, szívem hevesen dobogott, majdnem szívinfarktust kaptam, halálra rémültem.